Nem kellett volna lemondanom a reggelinket azután ami köztünk és velünk történt, de egyszerűen muszáj volt hagynom neked egy kis teret és időt  - ez igazából csak egy hülye kifogás volt amivel magamat nyugtattam, holott nekem volt szükségem időre és térre -így hát egy hülyeségre hivatkozva inkább otthon töltöttem az egész napomat, minthogy veled legyek bárhol. Ez mostanra már egészen kínosan nagy hibának tűnik, és igen csak gyerekes viselkedésnek is számít, amit aztán percekkel később már régen meg is bántam, de valahogy mégis jobbnak tűnt az ágyban kuporogni, mint kínos köröket futni.
Persze ezt a hetet már nem vehettem ki a munkából, túl sok elintézni valóm volt, és az otthon töltött egy nap alatt túl sokszor gondoltam rád ahhoz, hogy ne őrüljek bele a saját kérdéseimre alkotott teóriákba. Egész héten fel akartalak keresni, hogy minden teóriát megoszthassak veled és, hogy minden teóriámat elcsitíts - vagy épp helyeselj -, de a hét mégis csak úgy alakult, hogy egyszer sem kerestelek föl - ezt minden este bántam is igazából -, és mire már észbe kaptam, egy hét is eltelt, és ennek a hétnek a végére egy kicsivel sem éreztem magamat jobban úgy hogy nem találkoztunk. ( Azt hiszem Lili és te  egészen nagyon hiányoztok az életemből.)
Úgyhogy dobtam neked egy smst ( - nagyon aljas mód ez, tudom ám! - olyan nyolc körül miután a legutóbbi találkozásunk pikáns részletein visszalapozva eljutottam addig a pontig amikor még értelmes beszélgetés folytattunk, és sikeresen ráeszméltem, hogy ma van az a bizonyos nap amikor egy kicsit kiszabadulhatsz a mókuskerekedből, meg amúgy is ha egy kicsit részeg vagyok akkor lehet, hogy jobban el tudunk majd beszélgetni - feltéve ha egy kicsit te is részeg vagy - ) a következő szöveggel: 10-kor a Coco-nál?! Szándékos kérdőjellel és felkiáltójellel a végén, hogy egy kicsit te is úgy érezd, hogy ez egy kicsit sem visszautasítható ajánlat, de azét egészen nem haragudnék ha mégsem jönnél el.
Szóval ahelyett, hogy órákig készülődtem volna, a lehető legtovább álltam a zuhany alatt - és közben igyekeztem semmire sem gondolni - aztán miután ráeszméltem, hogy eléggé késésben vagyok gyorsan felkaptam magamra egy laza rövid ujjú inget aminek olyan kellemesen karibi hangulata van, és egy farmert valami sportcipővel, majd taxit fogtam, hanyagul túl sok borravalót adtam neki, közben pedig idegesen a válaszodra vártam.
Aztán tízkor úgy döntöttem, hogy ha jössz ha nem, beállok a sorba és bemegyek, iszok legalább két kör röviditalt és táncolok, és majd ha eléggé be leszek csiccsentve ahhoz, hogy a körülményekkel ne törődjek akkor felhívlak.
Már majdnem a sor elején járok amikor kiszúrlak, a gyomrom egészen ideges görcsbe rándul, olyan jólesően idegesbe amitől nem szívesen szabadulnék.
- Ethan! - Integetek neked, s csak remélni merem, hogy kiszúrsz.- Azt hittem, hogy el sem jössz. Szia.- Csak a végén köszönök, olyan félszegen, mert még mindig nem tudom, hogy akkor most mi van velünk. - Kettőt kérünk. - Mondom gyorsan a karszalagárus biztonsági őrnek, s téged megelőzve a pénztárcámat előveszem, hogy gyorsan a kezébe adhassam a bankjegyet, míg a másik, hasonlóan komor és nagydarab ürge áttapint minket.

Sejthettem volna, hogy amint kiengedlek a kabinból, többet nem látlak egy darabig, de valamiért hittem benne, a reggelink túlságosan lefixált már ahhoz, hogy visszamondd. Később persze átkoztam magam a naivitásomért. Egyetlen kikosarazással visszarepítettél a kamaszkorba, azzal töltöttem ugyanis az egész napot, hogy a lakásomon puffogtam. Még az üzenetedre sem válaszoltam, gyerekességemben úgy éreztem, megérdemled, hogy ne hallj felőlem - noha technikailag én voltam az, aki fizikailag dominálta az együttlétünket, mégis úgy éreztem, mintha engem csaltak volna ágyba, hogy aztán a menet után ejtsenek is. Persze tudtam, hogy esetedben ez nincs így, hittem benned annyira, de kellett két nap, hogy a hitemmel együtt összeszedjük magunkat és kimásszunk az önsajnálatból. Végtére is én erőltettem rád magam annak ellenére, hogy épp csak kijöttél egy kapcsolatból. Nem várhattam, hogy rögtön belelépj egy másikba.
Na jó, talán mégis csak maradt valami a durcámból, mert amikor péntek este (egész héten tűkön ülve vártam, hogy mi lesz, és te komolyan képes voltál órákkal előtte üzenni?!) megkapom az sms-ed, úgy döntök, nem válaszolok. Azt a tényt persze elhallgatom, hogy bár arra vártam, lépj valamit, közben mégis elhívtam a babysittert... Akivel közlöm is a kimenetelem részleteit, gyors zuhanyzást és átöltözést követően. A lehető leghamarabb elindulok, mert tenni akarok egy jó nagy sétát, mielőtt a klubhoz érnék. Annyira izgulok a veled való találkozás (khmrandi) miatt, muszáj lecsillapodnom kicsit. Így aztán mire elérem a szórakozóhelyet, te már rég sorban állsz.
Ahogy meglátlak, kicsit megbánom, hogy nem írtam vissza. Annyira örülök annak, hogy végre láthatlak, hallhatom a hangod és visszaintegethetek, hogy minden durcám egyből elszáll.
- Szia! Látod-látod, én tartom magam az ígéreteimhez - behúzódom melléd a sorba és könyökömmel játékosan oldalba böklek. Még röviden fel is nevetek a saját viccemen, hogy értsd, csak vicc, bár azért kihallhatsz némi neheztelést a hangomból. - Jól nézel ki. - Önhatalmúlag megtapogatom az inged, csak úgy, mert nem szeretnék engedni a közvetlenségemből amiatt, ami köztünk történt. Jelezni próbálom, hogy részemről - negatív irányba - semmi sem változott. Pozitívba... Nos igen, jól jön majd az a pia.
Végignézek magamon és újabb dolgot kezdek bánni: vennem kellett volna pár új inget a mai alkalomra. Egyszerű farmert vettem fel és egy fekete felsőt. Hozzád képest alulöltözöttnek érzem magam. Mire feleszmélek pillanatnyi bambulásomból, már elővetted a tárcád, úgyhogy sietve az enyémért nyúlok, de fizetsz helyettem, amit hálás mosollyal nyugtázok.
- Köszönöm. - Nem említem, de szándékomban áll cserébe meghívni téged odabent. Kicsit frusztrál a biztonsági őr áttapogatása, viszont hamar túlesünk rajta és beengednek minket. A karszalagot birizgálom a csuklómon és követlek, teljesen rád és a feltételezett rutinodra bízva magam.
- Most szólok: tényleg nagyon rég nem voltam ilyen helyen. Ha részegen valami hülyeségre vetemednék, állíts le. - Az egyre erősödő zene elnyomja szavaim végét, de elég közel maradok hozzád, hogy jól hallhass. - Mi a terv? Leülünk valahova, vagy egyből mennél táncolni? - Nem kell berúgnom ahhoz, hogy máris elkezdjek hülyeségeket beszélni. Csak ugratlak a tánccal, józanul nem hiszem, hogy rá tudnál venni, hogy megmutassam, milyen szörnyű vagyok benne, ezért remélem, inkább az ivásra szavazol te is.

Kicsit mindig megkönnyebbülök a veled való találkozásokkor, valamilyen frappáns módon képes vagy minden nehézségen és neheztelésen túltenni magadat, pillanatok alatt feloldod a hangulatot, mintha soha semmilyen rossz dolog nem történhetne veled: vidám vagy és szórakozott, ruganyos és ettől én is megoldódom egy kicsit. Viszonozom a mosolyodat, s elszégyellve magamat lágy odaszúrásodon, egy pillanatra lehajtom a fejemet, csakhogy aztán visszapillantva rád a lehető legtöbb bűnbánatot csempészhessem a tekintetembe. Igazad van, olyan nagyon igazad van! Újfent lesütöm pillantásomat, mert mondani semmit sem tudok. Hogyan is magyarázhatnám meg neked, hogy mi zajlik bennem ha még én magam sem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy mi történik körülöttünk?
Látszólag te teljesen jól vagy, lenyomata sincs rajtad a múltkori találkozásunknak, nem gyötörnek olyan kételyek, mint amik engem emésztenek, nincs benned harag sem gyűlölet, nem tűnsz semmiképpen sem tolakodónak vagy visszahúzódónak: pontosan olyan vagy, mint az együttlétünk előtt.
- Kösz. - Nevetek föl zavarodottan ahogyan megtapogatod az ingemet, hozzád képest úgy érzem, hogy rémesen nézek ki, a te fekete pólód ezerszer vagányabb, mint az én színes ingem, ami inkább tűnk bohókásnak, mintsem igazán divatosnak. Remek, majd egész este küzdhetek a kellemetlen érzéssel, hogy mindenki téged akar majd, mindenki téged néz, legyen az nő vagy férfi, fiatal vagy idős, egyaránt fogsz elbűvölni mindenkit a sármoddal, én meg majd duzzogva ülhetek valamelyik kanapén amíg te mással táncolsz, hiszen úgy sem tehetek semmit.
Még azelőtt hessegetem el a kéretlen és kellemetlen gondolatokat, hogy a jegyeket megváltanánk, titokban megegyezem magammal, hogy nem rontom el a hangulatot ( ez úgyis csak addig tart majd amíg tényleg nem fog rád mozdulni valaki). Csak legyintek a köszöneted hallatán, nincs is mit megköszönnöd igazán.
Odabent lüktető a hangulat, a zene dübörgésétől rögtön átjár a szórakozóhely atmoszférája. Az arcomra hatalmas mosoly kúszik ahogyan végignézek a teremben. Lágy füst és vonagló alakok vesznek körül, alkohol, izzadtság és öröm illat van. Rád pillantok, arcomra komisz mosoly kúszik, s egy kissé eltávolodom tőled, a tömeg felé. - Mit mondtál? - Kiáltom két lépés távolságból. - Ha részeg lennél és a bárpulton táncolnál, hagyjalak, igaz? - Kuncogva lépek vissza hozzád, de helyetted a körülöttünk mozgó embereket figyelem. Pohárral lépnek ide és oda, a vadászok egészen a táncparkett szélére gyűltek már, s kiéhezetten figyelik az ott tekergő áldozatokat. - Leülni? - Ráncolom szórakozottan a szemöldökömet, kifejezetten élvezem, hogy nem a te komfortzónádban vagyunk, mintha egy kicsit vékony jégre léptél volna, s mintha én lennék most fölényben veled szemben. - Nehogy már most le akarj ülni! Gyere meghívlak egy kör piára mielőtt lecsapna valaki a kezemről! - Bökök a fejemmel a mellettünk álló lánycsoportra, s még a szememet is megforgatom. Öt perc. Ennyi kellett ahhoz, hogy észrevegyenek egy ilyen helyen. Ennyi kellett ahhoz, hogy kinézzenek, és rád vadásszanak. De hát nem hibáztathatom őket. Tényleg piszok jól nézel ki.

Bűnbánó pillantásod láttán diónyira szűkül a gyomrom, legszívesebben rád szólnék, hogy ne tedd ezt velem, hiszen csak vicceltem (úgy nyolcvan százalékban), és amúgy sem ér annyit ez az egész, hogy ilyen gondterheltnek lássalak. Jobban szeretem, amikor ellazulsz és mosolyogsz.
- Tudtam, hogy számíthatok rád! - Nevetésem ezúttal megkönnyebbüléssel teli, pimasz visszavágásod hallatán elhiszem, hogy talán tovább tudunk lépni a történteken és megússzuk az estét különösebb feszengés és kínlódás nélkül. Megbeszélni persze muszáj lenne, ami történt... De ha nevetéssel indítunk, máris nyugodtabb vagyok.
Te jó ég, ez a tömeg fullasztó, pedig még bele sem keveredtünk a táncolók nyüzsgésébe. Ezer éve nem láttam ennyi kiöltözött embert egy helyen, és bár tagadhatatlanul lázba hoz kicsit a hangulat, mégis hiányolni kezdem a lakásom békéjét, a kanapén ücsörgést és a csendes beszélgetést veled. Ezt jelenti megöregedni? Szörnyű vagyok.
- A-am, én hívlak meg! - Kezem a válladon köt ki, mögéd lépve megtollak a bárpult felé. Igaz, fogalmam sincs, merre kell menni, mégis ki igazodik el ebben a baromi nagy sötétségben, amit fel-felvillanó fények törnek csak meg? A navigálást rád bízom, én csak hátulról rád csimpaszkodom, hogy nehezítsem a dolgod. - Jobb lesz rajtad tartanom a szemem. Ha nem figyelek, még téged csapnak le az én kezemről. Márpedig ma vagy mindketten egyedül, vagy mindketten párban megyünk haza. - Egyik verzió sem jön be igazán. Baj, ha arra vágyom, hogy együtt lépjünk le innét, miután kiszórakoztuk magunkat? Tudom, azért jöttünk, hogy erősítsünk a szociális életemen, de nekem a Te társaságod bőven elég. Nem vágyom többre. Jól sejted, nagyon is vékony a jég alattam, talán ezért is kapaszkodom beléd annyira, mert félek, hogy beszakad. Veled ellentétben nekem még nem tűnt fel a figyelem, amit a környezetünk tanúsít irántam, sokkal inkább azt lesem, nem akar-e valaki kipécézni téged. Miért kellett ilyen különösen jóképűen kiöltöznöd? Miért nem jöttél öltönyben, vagy pólóban, vagy... Ahh, igazából mindegy, neked minden szívdöglesztően áll.
- Te mondod meg, mit iszunk, én csak iszok és fizetek. - megpaskolom a vállad és melléd húzódom, ahogy a pulthoz érünk. Barátian átkarolom a nyakad azzal a gonosz céllal, hogy megborzoljam a hajad, ahogy a minap is tettem, de sötét tincseid érintése nem várt emlékképeket villant fel az elmémben arról, hogyan markoltam a zuhany alatt a hajad, hogyan nyögtél, amikor... Mintha tűzbe nyúlnék, úgy húzom el a kezem, és mosolygok ugyan, de a karom is leveszem a nyakadból.
- Ó, tényleg! Képzeld el! - kapok a fejemhez hirtelen, és mellszélességben a pultra könyöklök, míg az italra várunk. - Lili felállt! Igaz, csak egy rövid időre, de már próbálkozik. Megkapaszkodik valamiben és kitolja magát! Felvettem videóra, később megmutatom. Néhány hónap és talán elkezd járni is. - Nem a legjobb helyen osztom meg veled apai büszkeségemet, de nem igazán zavar, ezt el akartam mesélni, mielőtt túl sokat innánk és másra terelődne a téma. Szívem szerint azon nyomban felhívtalak volna, amint az eset megtörtént, végül mégis inkább lebeszéltem magam róla. Nem tudtam, hogy állunk egymással. Most sem igazán tudom...

- Bármikor! - Reflektálok hatalmas vigyorral. Azt hiszem ezerszer könnyebb és jobb így, mintha csak feszengve próbálnánk válaszokat keresni. Ráérünk azzal holnap is foglalkozni nem igaz? Vagy holnap után, most csak éljünk egy kicsit a pillanatnak, és lépjünk át egy kicsit a határainkon, és ami a legfontosabb: szórakozzunk. Hiszen ezért jöttünk, nem igaz? ( Na meg azért, hogy neked keressünk egy-két jó nőt, de ettől most egy kicsit lehet, hogy el tudnék tekinteni.) Hogy kirúgjunk a hámból és egy kicsivel több alkoholt igyunk, mint amennyi jól esne, hogy egy kicsit levetkőzhesd az apai szerepet és az a férfi lehess aki majd két nap múlva teljes egészében vissza tud térni a mindennapok mókuskerekébe.
Egy pillanatra farkasszemet nézek veled, egy kicsit talán ellenkezni is szeretnék, de ahogyan összeakad a pillantásunk képtelen vagyok nemet mondani, most is olyan hatással vagy rám, mint már sokszor ezelőtt, úgyhogy még azelőtt feladom a szemezést, mielőtt igazán elkezdődne, csak zavartan igyekszem törni az előttünk lévő tömeget néhol lassabban,néhol sikeresebben haladva, kikerülve a táncoló testek tömegét, beleütközve néhány nőbe és férfiba egyaránt, néha vissza-vissza nézek rád, hogy még mindig te vagy-e mögöttem, hogy te kapaszkodsz-e belém olyan vehemens intenzitással nem ragadtál-e le vagy vesztél el valahol. - Nem kell félned. Rémesen flörtölök. - Vágok vissza hirtelen egészen határozottan ahhoz, hogy elhidd nem foglak itt hagyni, nem fogok semmilyen hirtelen jött románcba kavarodni. Amúgy is kinőttem már abból az időből amikor pár pohár ital után táncba elegyedtem idegen férfiakkal és nőkkel, az Eddievel való kapcsolatom eléggé megregulázott ahhoz, hogy visszafogottabbá váljak, meg amúgy is. Ki más érdekelhetne, ha te itt vagy velem? Ki lehetne izgalmasabb nálad? Úgy hiszem, hogy senki nem érhet fel veled, még ha ideállna az összes férfija a szórakozóhelynek sem találnék izgalmasabb és vonzóbb társaságot nálad.
Csak bólintok, és egy kicsit előrébb furakodok a pultnál, hogy áthajolva azon leszólítsam az egyik pincért. Igyekszem hozzá olyan közel hajolni amennyire ez lehetséges, hogy elé közel jussak a füléhez. A kezed súlya hirtelen nehezedik rám, minden emléket fölelevenít amikor  atested az enyémhez simult, furcsán zsibbadni kezd az alhasam, s túlságosan dübörögni kezd a szívem a bordáim börtönében ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyhassam. Nagyot nyelek, de még az előtt húzódsz el, hogy megszólalnék, csak egy kérdő pillantást küldök feléd, mielőtt visszanéznék a pultosra. - Négy tequilát kérünk meg két jófajta koktélt! - Harsogom át a pulton, s egy pillanatra visszanézek rád, hogy nem ágálsz-e a választásom ellen, hogy nem sokallod-e azt amit kértem, majd félrelépek, hogy fizethess, egy kicsit el is fordulok, hogy úgy intézd ahogyan akarod, s csak akkor pillantok vissza mikor megszólalsz, izgatott és kíváncsi mosoly ül ki az arcomra. Mindig szeretek Liliről hallani.
- Gratulálok apafej! - Csapkodom meg a válladat elégedetten, kicsit rá is szorítok, s az első feles poharat nyújtom feléd. - Akkor igyunk Lilire! - Mondom ki határozottan, a poharat pedig feléd emelem koccintásra. - Egészségedre. - S a tiedhez is koccintom, hogy aztán a pulton lévő tányérról a kézfejemre szórjak egy adag sót, és a szemkontaktust tartva veled, pimasz pillantással nyaljam le, s döntsem utána az italt. Gyorsan a citromot is a számba veszem, hogy savanyú ízétől a számban az ízlelőbimbók az agyamhoz küldjék az információt. Összerezzenek, s a poharat a pultra téve, gyorsan ledöntöm a másik rövid italt is. - Szóval mit kell tennem ahhoz, hogy rávegyelek egy kis táncolásra? - Kérdezem az alkohol gondolatától is oldottabban.

Bárcsak ne kiabálnám a zene miatt a kelleténél hangosabban a füledbe, hogy: - Tényleg? Én nem úgy láttam! - amikor lebecsmérled a flörtölési szokásaidat! Bárcsak inkább elmotyogtam volna valamit, vagy illedelmesen befogtam volna a számat! De nem, nekem muszáj volt rácáfolnom az állításodra, megvillantva feléd, mekkora hatással vagy rám nap mint nap és milyen nehéz ellenállnom neked úgy, hogy velem ráadásul nem is mindig flörtölsz. Inkább csak kialakítottunk egy sajátságos humorvilágot kettőnknek. Ugye? Vagy vak vagyok és nálad pont ez a flört? Bármit is csináltál mondjuk velem, határozottan bevált, úgyhogy ezért sem hagyhatom, hogy alábecsüld magad.
Rendelésed hallatán elkerekedik a szemem, látványosan a kezemen kezdem el számolni az általad rendelt mennyiséget, és amint kihajtogattam mind a hat ujjam, bizalmatlankodva méricskélni kezdelek, természetesen túljátszva a szerepem.
- Várunk még valakit? Négy másik valakit? - Na jó, nem kéne gyengének lennem, hiszen ez csak fejenként három pohár ital, de akkor is... Miért érzem úgy, hogy nem lesz jó vége már az első pohár után sem? Rám nézve, legalábbis, a te májad állapotáról nem sokat tudok. Fizetek inkább, hisz azt ígértem, iszok és fizetek, másba beleszólni nem fogok.
- Hehehe - Igen, ez a még józan, bárgyú, ám annál büszkébb, fogvillantós heherészésem, dicséreteddel ugyanis kissé zavarba hozol, mégis olyan büszkeséggel tölt el Lili sikere, mintha az enyém volna. Így aztán vidáman koccintok veled, majd se szó se beszéd felhajtom a tequilát, erős sóhajjal eresztve ki a tüdőmbe tömörülő, tömény alkoholgőzt. Csak utána veszem észre, te miféle procedúrát hajtasz végre. - Hupsz... Most műveletlen tahónak érzem magam. - Tekintetem a tiédbe akad, és ahogy nyelveddel végigszántasz a kezeden, valami egészen mást képzelek annak helyére. Az emlékbe belesajdulok öltájon. Nem lesz ez így jó, de ha háborúzni akarsz...
- Oké... - Ezt csak úgy magamnak dörmögöm, jelezve, elfogadom a kihívást, aztán megfogom szépen a csuklód és csak úgy kölcsönveszem. Szórok rá egy keveset a sóból, pillantásom felrebben rád, ahogy alapos gonddal lenyalom bőrödről a szemcséket, majd fogom a másik felesem és lehajtom. Az ízek összemosódnak a nyelvemen, kis híján a citromról meg is feledkezem, de aztán bekapok egy szeletet, erősen fintorogva a számban összeérő zamatoktól. Az alkoholtól az egész testem lángol, és akkor még meg sem néztem, milyen koktélt rendeltél.
- Szívesen kérnék valami pofátlanul nagy árat azért, hogy megvillogtassam neked a roppant fejletlen mozgáskultúrámat, de jelen helyzetben elég, ha rám mosolyogsz. - Oké, ez így elég érzelgősen hangzott, de hát ha egyszer tényleg így van? Mintha az agyam és a nyelvem kezdenék elveszíteni egymással az összeköttetést. A tequila hatása lenne?
- Erről jut eszembe, amíg még tudok számolni... Legkésőbb reggel 8-ra haza kell érnem. - Így egyeztettem le a bébiszitterrel és nem szívesen szegném meg a szavam. Meg hát nincs az az isten, hogy egészen napkeltéig bulizzunk. Vagy igen? Tényleg kiöregedtem már ebből a világból.
- Szóval, most, hogy szingli vagy, már nem sértek meg senkit, ha rákérdezek: milyen srácok az eseteid? Látsz itt magadnak valót? - Ó, igen, remélem, ráböksz egyre, és akkor még két tequila után tudni fogom, milyen színűre fessem a hajam és milyenre cseréljem a ruhatáram, hogy bejöjjek neked. Vagy csak fogom az illetőt és belehajítom a Hudsonba, hogy még véletlenül se legyen esélye nálad.

Magasra szalad a szemöldököm szinte meglepődötten pillantok rád miután elhúzódsz, s most én hajolok sokkal közelebb, hogy hasonló intenzitással és hangsúllyal a füledbe kiabálhassam, hogy: - Miért? Kivel láttál te flörtölni? - Kérdezek vissza, s csak egy incselkedő mosolyt küldök még feléd, hogy aztán félrenézve, mintha mi sem történt volna elengedjek valakit magam mellett, aki hirtelenjében pont most és pont itt szeretne átjutni. Előrébb lépek, a testem egészen a tiedhez ér míg mögöttem elslisszan az illető, csak aztán lépek egyet hátrébb megszakítva a testi kontaktust, teret és levegőt juttatva közénk. A bőrömön jótékony libabőr fut végig egymáshoz érésünk pontjain, pillantásom automatikusan keres rá a tiedre, mintha csak azt kérdezné, hogy te is érezted? azt a megannyi szikrát ami kettőnk között pattant, azt a finom rezgést ami a hasamban vette kezdetét, azt a felgyorsuló lüktetést ami a nyaki ütőeremnél bontakozott ki.
Szórakozottan pillantok vissza rád. - Ugyan, ezzel még csak alapozunk! - Lököm meg jókedvűen a könyökömmel a könyöködet. - A nevelő szüleimnek volt egy jófajta pubjuk, úgyhogy.. nem tudod kivel kezdtél. - Izgatottan húzom ki magamat, szinte büszkén, hogy sejthesd nehezen fogsz az asztal alá inni, akár tíz-tizenkettő felest is be tudok verni anélkül, hogy mocsok részeggé válnék. Régen, fiatalabb koromban többet is bírtam, akkor igazán edzésben tartottam magamat, mára már azt hiszem nem tudnám tartani a lépést régi önmagammal.
- Dehogy. Nagyon sokan nem is szeretik így a tequilát. - Mentelek föl minden képzelt bűnöd alól, hogy aztán kihívó pillantással fogyasszam saját italomat.
Úgy látszik én sem igazán tudtam, hogy kivel kezdtem, készségesen hagyom, hogy kezemért nyúlj, hogy sóval hintsd a bőrömet, és hogy lenyalva ezernyi kisülést hozz létre a testemben szétáradó receptorokban. Egy pillanatra zavarba jövök amiért ölem vadul megrándul, légzésem lelassul és túl hangossá válik, pillantásom éhes zavarodottsággal figyeli ahogyan az arcod összerándul, s erősen sokat kell öblítenem a koktélból, hogy vadul zakatoló szívverésem rendeződjön.
Magasba szalad a szemöldököm válaszod hallatán, de csak félmosolyra futja. - Szavadon foglak ám! - Figyelmeztetlek, mégis megtámaszkodom a pulton, adva neked még egy kis időt, hogy az alkohol jótékony hatása alatt meg és feloldódj, hozzászokj a hely ritmusához, beleszokj a zene és az emberek pofátlan közeledésébe, s akkor majd a táncparkettre szólítalak majd, hogy hosszú órákon keresztül el se mozduljunk onnan.
- Akkor legkésőbb reggel nyolcra ki fog tenni a taxi a házad előtt. - Biztosítalak róla, hogy nem felejtkezem el Liliről és, hogy neked velem ellentétben kötelességeid vannak. - De adigí meg kell ígérned, hogy nem fogod óránként hívogatni azt aki most vigyáz Lilire! - Pillantok rád komolykodva, aztán pedig engedékenyen és szórakozottan elmosolyodok, a tequila még kellemesen marja a torkomat, a koktél amit lassan kortyolgatok pedig eléggé hűsít ahhoz, hogy kérdésed hallatán meglepődve nyeljek félre, s köhögve-vörösödve ütögessem meg a mellkasomat.
- Most miattad jöttünk, és nem miattam. - Hárítok el vörösödve. Csak én érzem, hogy rémesen meleg van idebent? Egyáltalán miért kérdezel ilyet? Akkor neked tényleg csak szex volt?
Mivel megfogadtam, hogy nem hagyom elrontani az esténket, csak szórakozottan végignézek a mögötted lévő tömegen, alaposan szemügyre veszek minden férfit, de egy sincs aki hozzád hasonló lehetne. Egyáltalán mikor jutottam arra a pontra, hogy mindenkit hozzád hasonlítok? - Nem tudom Ethan, elég gyenge a felhozatal. - Rántom meg a vállamat, pillantásom visszakalandozik hozzád. - De a jó humort és a belevalóságot nagyon tudom értékelni. - Azt mégsem mondhatom, hogy te vagy az esetem, hogy benned mindent megtalálnék amit egy férfiban keresem, nem igaz?
- De térjünk is át rád! Szóval... - Pillantok el melletted. - Ott van az a csaj, az a szőke hajú, kicsit fiatal,, de hűűű.. asszem neked is táncolna így- Szinte zavarba jövök ahogyan a lányt figyelem, neked is ki kellett szúrnod, egészen feltűnő, de kifejezetten gyönyörű, ezt még nekem is be kell látnom. - Vagy, nézd őt! Ő elég csinos és visszafogott. Hívd meg egy italra! - Nehogy meghívd egy italra, szajkózom magamban kelletlenül. - Én innen szorítok! Csak vesd be a sármod, és nyert ügyed van!- Még a válladon is lökök egyet félszegen. Ha ezt végig kell néznem, muszáj lesz többet innom.
Egy húzásra kiiszom a koktélom.

Tuti direkt csinálod, fut át a fejemen, miközben makacsul visszatartom a levegőt, ahogy hozzám simulsz. Ha a nyomorultnak mögötted negyed óra kell, hogy átvergődjön, akkor bizisten idefulladok, de kizárt, hogy megnyissam andalító illatod előtt az orrüregem. Még így is érzem, hogy a tüdőm parfümödtől sokkot kapva sztrájkba kezdett, úgyhogy nem, nem lélegzem, megszűnök létezni, amíg ilyen közel vagy. Csak azzal nem számolok, hogy amint elhúzódsz, a hiány fájón mar belém - elvittél ugyanis mindent, ami a létezéshez kell számomra.
- Ezek szerint nem minden gyermekvédelmis aktakukac ekkora partiállat? - ugratlak. Ha neked ez csak az alapozás, akkor még jobb is, hogy elmondtam, hányra kell hazaérnem, mert ha rajtam múlik, akkor már itt és most elbuktam a küldetést.
- A tequilának nincs olyan módja, amit szeretni lehet. - közlöm fanyalogva, a citromszelettel birkózva, és nem, ezt az állításomat kizárt, hogy ma megdöntsd. Az intenzív ízharmónia után szinte felüdülés a koktél krémessége.
- SMS-t írni ér? - Azt mégsem várhatod, hogy teljesen elfeledkezzek a kislányról. Vagy igen? Olyan ösztönök kapcsolnak be bennem a gondolattól, melyek létezéséről fogalmam sem volt, talán mert mindig is a nőknek tulajdonítottam őket. Olyan, mintha a szülői szerep magamra vállalásával az apai és az anyai oldal minden velejárójat is megkaptam volna. Múltkor egy pelenka márka reklámján sírtam. Egy pelenkáén! - Jó, rendben, megígérem!
Köhécselésed láttán szétolvad a mosoly az arcomon. Nem tudom, mit vártam. Tényleg azt reméltem, hogy engem állítasz példának és bevallod, hogy nálam tökéletesebb férfival még sosem találkoztál, Eddie-hez képest meg egyenesen főnyeremény vagyok? Hogy gondolhattam józanul, hogy ez tényleg megtörténhet?
- A belevalóságnak ne dőlj be. Az olyan hapsik általában önhitt majmok - morgom, reményeimmel ellentétben a tequila nem mossa ki hangomból a féltékenységet. Ahelyett, hogy megpróbálnám menteni a menthetőt, inkább felhajtom a koktélt. Kicsit örülök, hogy rám terelődik a téma, legalább nem kell tovább birkóznom a zöld szörnyeteggel. Érdeklődve pillantok a szőke lány felé. Jé, észre sem vettem, pedig tényleg eléggé rendben van, habár a táncmozdulataiból ítélve nem egy szégyenlős típus. Tekintetem továbbsiklik arra a lányra, akit utána mutatsz. Apró lökésed mosolygós szusszanást csal ki belőlem, leplezi a fintorom.
- Nem is tudom... - visszanézek a szőkére. Miért nem mozdít meg semmit bennem? Nagy mellek, markolnivaló fenék, hosszú combok, selymes haj, igéző szemek. A világon semmit nem érzek, csak bűntudatot, ami a franc sem érti, honnan és mi célból ered.
- Newt - fordulok vissza hozzád drámaian. -, egy ideje már figyellek. Megiszol velem valamit? - Belső békém erre egyből reagál, szinte érzem a mentális vállbaveregetést. Pontosan ez az. Itt ez a rengeteg ember körülöttünk, és az egyetlen, akit meg akarok hívni egy italra, az te vagy. Átnyúlok a pult felett, ujjaimat a csuklód köré fonom, hüvelykem alatt, mint élő igazságvizsgáló, lüktetni érzem a pulzusod.
- Gondolkodtam. Sokat. És nem mondom, hogy ez nagy szó tőlem, de azért elfáradtam benne. - Humorral próbálom oldani önnön feszültségem, nevetésem azonban kissé gyengére és átlátszóra sikeredik. A szimpátiád próbálom megnyerni. Ujjam hegyével elkezdek ideges köröket rajzolni a bőrödre. Most kéne elmondanom, mire jutottam, vallomást tennem arról a katyvaszról, ami bennem van, mégis, mielőtt az első szó lepattanhatna az ajkamról, visszariadok. Mi van, ha te nem így érzed? Mi van, ha már rég megbántad? Nem kockáztathatom meg, hogy rámenjen a barátságunk arra, amit irántad érzek.
- Többet csacsogunk, mint a nők. Pletykálkodnál még, vagy belecsapunk az akcióba végre? Taníts meg táncolni! - bököm ki végül, provokálónak szánt vehemenciával, visszahúzva a kezem tőled, csak épp elfelejtelek elengedni közben, így téged is húzlak a végtagoddal együtt. - De ne valami ciki, 80-as évekbeli discóra. És ha rálépek a lábadra közben, az egyértelműen a te hibád, mert minek raktad oda. - A táncolók felé lépek, húzva magammal téged is. Ha nem ellenkezel nagyon, nemsokára belevetem magunkat a testek hullámzásába, az adrenalin újult pezsgésén felbátorodva egészen mélyre vezetem magunkat a parketten. Ébredő klausztrofóbiám egyelőre jól elbeszélget a tequilával.

- Hééé! Én nem is vagyok aktakukac! -Tettetett sértettséggel emelem meg kissé a fejemet, aztán egy másodperc múlva el is nevetem magamat. - De azt hiszem szerencséd volt velem. Abby például be sem tette volna a lábát ide! - Húzom ki magamat büszkén, mintha olyan nagy erény lenne az, hogy én eljöttem veled inni. Aztán eszembe jut még az is, hogy Abby még mi mindent nem csinált volna veled - férjes asszony, meg azt hiszem nem is a te eseted - és rendesen belepirulok a gondolatba, hogy te meg én mit tettünk meg. Azt hiszem mégis csak beszélnünk kellene róla, mert habár roppant egyszerű ez így, úgy tenni mintha semmi sem történt volna, bennem mégis felkavarta az állóvizet. Azóta mintha fokozottan érzékeny lennék rád: valahogyan mindig a gondolataim középpontjába kerülsz, folyton eszembe jut az illatod és a csókod, s őrülten vágyom rájuk. De mégis mit tehetnék ha te nem érzel így? Ha neked ez az egész csak botlás volt amit valószínűleg el is akarsz felejteni?
- Akkora következő körben vodkázunk. - Forgatom meg a szememet megadón. Nem értem mi bajod van a tequilával, szerntem igazán ütős. - Vagy jégert. Igazából választhatsz te. - Adom át nagylelkűen a stafétát, és azt már csak gondolatban teszem hozzá, hogy azt majd én fizetem, de remélem, hogy neked is egyértelmű az egyszer te egyszer én fölállás.
Egyetértőn döntöm félre a fejemet míg felhozakodsz az ötleteddel, és csak szelíd mosolyra húzom az ajkamat, mielőtt válaszolnék. - Ethan. Meg kell bíznod benne! Ha egyfolytában zaklatod akkor nem fogja magát megfelelőnek tartani a feladatra, sőt.. akkor te sem tartod megfelelőnek. De hogyha nem bízol benne, akkor hogyan hagyhattad rá Lilit? - Nem akarlak kioktatni, inkább csak szelíden igyekezlek rávezetni a dolog lényegére.Ez most nem rólad vagy róla szól, hanem Liliről. Nem fogsz jót tenni neki ha a felvigyázóját egyfolytában smsekkel zaklatod. Muszáj megbíznod benne annyira, hogy elhidd mindent helyesen csinál és a kicsinek semmi baja sem lesz. A válladra is teszem a kezemet, hogy egyetértően megszorítsam azt, csakhogy aztán a következő pillanatba el is húzzam hangszíned változása nyomán. Csak összeráncolom a szemöldökömet. - Miért, sok pasival randiztál már? - Kérdezek vissza vigyorogva, szinte incselkedve. Fogadni merek, hogy csak azért mondod ezt, mert te is pont olyan belevaló srác vagy - vagy voltál - akire éppen most gondolsz. Azt is lemerném fogadni, hogy több nőt csábítottál ágyba, mint azt el mernéd mondani, és abban is egészen biztos vagyok, hogy másnap határozottan penderítetted ki őket az ágyad melegéből.
Pillantásommal a két lányt figyelem, de bennem igazán nem mozdítanak meg semmit, pedig még én is látom, hogy gyönyörűek és odaadóak lehetnek az ágyban, talán pont erre lenne szükséged, talán pont arra a szőkére aki megpróbálna fölfalni elevenen.
Rád villan a szemem ahogyan megszólítasz, érdeklődve figyelem, hogy mire készülsz, szavaid csak félig jutnak el a tudatomba, máris elmosolyodom, lepillantok a csuklómat fogó kezedre. - Ja ez így jó lesz. Kicsit ódivatú, de be fog válni, csak azt hiszem ne a csuklóját fogd meg! Egy kicsit túl bizalmaskodónak tűnhet. - Meg sem fordul a fejemben, hogy akár igaz is lehetne amit mondasz, úgy hiszem, hogy rajtam gyakorlod a csajozási technikádat, de basszus azért rájuk ne nézz így, mert abba egészen biztosan belehalok. - És ezt a gondolkozós részt hagyd ki, inkább térj a lényegre. Csókold meg vagy tudom is én.. - Rántom meg a vállamat egy kissé feszélyezetten. Nem akarom elképzelni ahogyan megcsókolod azt a lányt, látni sem akarom ahogyan megteszed, túlságosan eleven még a kép bennem ahogyan engem csókoltál, túlságosan mély nyomokat ejtett.
- Miért, mi bajod a nyolcvanas évekkel? - Kérdezek vissza elhessegetve minden kéretlen gondolatot, és megadóan követelek be a tömegbe, bár amúgy sem tehetnék mást azt hiszem, a kezed még mindig a csuklóm körül pihen, akár egy bilincs, nekem pedig nem lenne szívem kihúzni onnan amikor ennyire jól esik az érintésed.
Mikor megállnál kicsit megtollak a válladnál fogva, hogy még jobban behatoljunk a vonagló testek sűrűjébe, hogy átvágjuk magunkat a végeláthatatlan kar és fenék mennyiségen.
Odabent kevesebb az ember, mint a bárpult széleinél, talán az lehet az oka, hogy ide nem látni be olyan jól, kevesebb az esélye, hogy bárki fölszed majd.
- Szóval kezdj el rugózni a zene ritmusára így! Dőlj hátra, aztán amikor már eléggé érzed, akkor kezdj el egy kicsit lépegetni. Valahogy így. Majd jöhet a karod. - Teljesen beleélem magamat a zenébe és a táncba miközben a zenét túlharsogva próbálok magyarázni és bemutatni mit hogyan kell. - És vannak ilyen extraságok. - Mutatok be egy hullámot büszkén a jobb karomtól indítva. - Megtanítalak rá! - Lépek közelebb, s az alkoholtól oldottan megemelem a jobb karodat, egészen végigtapogatom ahogyan próbálok hullámot generálni rajta, majd a ballal is így teszek mielőtt hátrább lépnék.
Letaglózott az illatod és a jelenléted. - El kell mennem a mosdóba! Várj meg itt! - Kiabálok bele a füledbe, aztán pedig ellépkedem, de még visszafordulva felmutatom a hüvelykujjaimat, hogy tudd, baromira jól nyomod.

Nem is sejted, mekkora szerencsém volt veled. Még én sem igazán gondoltam bele, hogyan alakult volna az életem, ha valaki mást küldenek a gyermekvédelemtől. Nem hiszem, hogy ilyen jól kijöttem volna bárki mással, te meg még mindig Eddie-vel lennél... Valamiért nem tudok leakadni erről a témáról.
- Sosem hátrálok meg a kihívás elől, úgyhogy ebben a sorrendben. - Vodka, jäger, bármit megiszok, amit leteszel elém és nem csak azért, mert megígértem, hogy kikapcsolódok ma este, hanem mert tényleg jól esik. Ahhoz képest, milyen ellenérvek jöttek fel bennem egész héten, nagyon örülök, hogy végül sikerült kiszabadulnunk egy éjszakára.
Szavaid fény gyújtanak a fejemben, egészen új meglátásba helyezik ezt a bébiszitterkedős dolgot. Ebből a nézőpontból még sosem szemléltem a helyzetet, láthatod is rajtam, hogy sikerült meglepned.
- Ez igaz. Teljesen igazad van, kevesebbet kéne aggódnom és többet bíznom a döntéseimben. - Nem véletlenül választottam azt a lányt Lili mellé, úgyhogy nem lesz semmi baj. Ettől persze még valószínűleg sokszor eszembe fog jutni a kicsi, de neked köszönhetően legalább már nem zaklatom őket sms-ekkel. Ha valami baj történne, úgyis értesítenek.
A vállamon pihenő kezed ólom súlyúnak érzem, azt kívánom, bár soha ne vennéd el onnan, sőt, még közelebb jönnél. Ez vajon az alkoholtól van, vagy pont annak köszönhetően sokkal tisztábban átlátom a saját vágyaim?
- Csak eggyel. - viszonzom az incselkedésed. Tudom, nem mondtuk ki, hogy ez randi, és igazából messziről sem az... De ha az lenne, csak ez az egy lenne, egyedül veled. Ezen nagyon sokat gondolkodtam a héten és erre jutottam. Mással nem menne, csak veled. Szeretném ezt a tudtodra adni, ám a szavak az utolsó pillanatban cserben hagynak és inkább témát váltok.
- Várj, a kézfogás túl bizalmas, de két szó után már kapjam is le? Egyre kíváncsibb vagyok, miket műveltél fénykorodban az ilyen bulikban. - Kicsit csalódott vagyok, amiért nem értetted meg szavaim valódi jelentését, de talán jobb is így. Előbb stabilizáljuk a barátságunkat, álljon minél biztosabb lábakon, utána majd rád boríthatok mindent.
- Azok a hatalmas frizurák? Nadrágba tűrt póló? Farmer farmerrel? - Örömmel sorolnám neked a retro kor divatbakijait, de olyan mélyre tolsz a tömegben, hogy tényleg kezd kicsit feszélyezni ez a sok ember. Aztán meglepetésemre valahogy fellazul az egész, mintha - a logikámmal teljesen szembe menve - errefelé nem tömörülnének annyian, mint a bár körül.
Felszabadultan figyelem, hogyan mozogsz, szívem szerint nekidőlnék valaminek és csak néznélek egész este, de nem hagysz sokáig szobrozni, én meg képtelen vagyok ellenállni neked, amikor ilyen vagy: önfeledt, jókedvű, laza.
- Tudod, a gimiben sokat rögbiztem. - Ne kérdezd, ez hogy jön ide, a rogyasztásról beugrott egy emlékkép, amit elkezdtem fejben tovább pörgetni, az alkohol pedig random rábökött egyre és kimondatta velem. Most érzem csak igazán azt az utolsó koktélt a fejemben. - Oké, ez elég menő. Te vagy elég menő. - hagyom, hogy irányítsd a karom és igyekszem leutánozni a hullámot. Be szeretnék vágódni nálad, ezért nagyon teperek, és néhány próbálkozás után sikerül is megcsinálni. Tetszik a közelséged, de csak akkor fogom fel, mennyire közel is voltál hozzám, mikor elhúzódsz.
Meg akarlak csókolni.
- Ó... Jó. Itt maradok. - ígérem, pedig nem akarok. Veled akarok menni. Vajon ezért járnak a csajok is folyton falkában mosdóba? De hát olyan nagy ez a hely, mi van, ha elkeveredsz mellőlem? Ha valaki rád nyomul? Ha valaki rám nyomul? Mosolyogva leutánzom feltartott hüvelykujjad, ám ahogy elfordulsz, aggódva és gondterhelten figyelem, hogyan veszel bele a tömegbe. Ekkora stresszel én nem bírok el egyedül, szóval elhatározom, hogy utánad megyek, csakhogy utamat állják ketten. Egy barna és a korábbi szőke. Nehezen magyarázom ki, hova megyek, főleg, hogy igazából nekem nem is kell mosdóba mennem, az egyetlen indokom, hogy téged tartsalak szemmel, de ezt hogyan köthetném idegenek orrára? Elég hülyén festenék mondjuk, ha követnélek pisilni. Nem akarom, hogy azt érezd, túlságosan a nyakadon lógok és öt percet sem bírok ki nélküled, úgyhogy kelletlenül ugyan, de eltáncolgatok addig azzal a két lánnyal, azt lesve végig, mikor jössz vissza és mentesz ki tőlük.

Azt hiszem téged elég egyszerű lenne leitatni, egy pillanatra sem tiltakozol. Talán még akkor sem rökönyödnél meg ha valamilyen elvetemült ötlettel állnék elő, hogy milyen méreganyagot vigyünk a testünkbe, és ettől a gondolattól egy kicsit különlegesebbnek érzem magamat az átlagnál. Szeretném azt hinni, hogy csak tőlem fogadnál el bármit, de közben egészen biztos vagyok benne, hogy ez azért így nem teljesen lenne igaz. Mindegy azért egy kicsit jó elhinnem, hogy még is lehet így, hogy mégis lehetek én ekkora hatással rád.
Egy pillanatra elveszek a tekintetedben. Tulajdonképpen olyan nagyon egyszerű csak rád koncentrálni, csak terád figyelni, kizárni a hely sajátos ritmusát és pulzálását, hogy egy pillanatra szinte elfelejtem, hogy hol is vagyunk most.
Bátorítóan és büszkén mosolyodom el, mikor egyetértesz velem, de nem magamra vagyok büszke hanem rád. A helyzetedben rémesen nehéz lehet megbízni bárkiben is, és én igazán nem várom el, hogy elfelejtkezz Liliről vagy kevésbé aggódj érte, igazán nagyon meg fog ahogyan vele törődsz, ahogyan feláldozol mindent érte - talán emiatt vállaltam, hogy minden áron kihozom belőled a legjobbat. Lili senki mástól nem kaphatna ilyen alázatot és szeretetet, mint tőled - inkább csak azt szeretném, hogy bízz annyira magadban és a saját döntéseidben, hogy ne kérdőjelezz meg mindent. Muszáj megbíznod magadban, hiszen Lili is csak benned bízhat.
Értetlenkedve magasba szalad a szemöldököm, én úgy tudtam, hogy te teljes mértékben hetero srác vagy - és most akkor ne számítsuk bele a múltkori incidenst - és már most irigykedem arra aki kiérdemelt egy randit tőled. Túlságosan lenyűgöző vagy ahhoz, hogy az ember ne akarjon mindig egy kicsit többet kapni belőled, és éppen ezért nem tudom megérteni, hogy miért vagy szingli.
Csak vigyorogva rántom meg a vállamat. - Talán túl nyomulós és felelőtlen. - Rázom meg a fejemet visszaemlékezve a kilenc évvel korábbi önmagamra. Azt hiszem ha találkoztál volna velem akkoriban nem is ismertél volna rám. Túl belevaló voltam és felelőtlen, egy pillanatra sem gondoltam bele, hogy milyen következményei lehetnek a tetteimnek. - De azt ne mond, hogy te nem ilyen voltál. Nem tudnám elhinni. - Szerintem te voltál a szórakozóhelyek non plus ultrája, tudod az a srác aki mindig egy helyen nyomul, a hírneve már azelőtt megelőzi, hogy belép a helyre és mindenki vele akar táncolni vagy kavarni, még az sem számít igazán, ha csak egy pillanatra lehetsz a figyelme középpontjában,csak addig a percig rád figyeljen.
- Mi bajod a farmerrel? - Ráncolom össze a szemöldökömet nevetve. Komolyan, ez a legnagyobb problémád a nyolcvanas évekkel: farmer farmerrel és nadrágba tűrt póló?
Kicsit magával ragad a táncparkett hangulata és az, hogy megtanítsalak valami menő lépésre amit majd bevethetsz ha éppen valakinél igazán be akarsz vágódni.
A pillantásom a tiedbe akad és egy pillanatra úgy érzem, hogy muszáj megcsókolnom téged, egyszerűen túlságosan vonzó vagy és felejthetetlen, de aztán mégis csak visszahúzódom egészen zavartan. Nem akarok elrontani semmit sem kettőnk között.
- Akkor te lehettél a gimi legmenőbb sráca. - Teljes ámulatom a tied, még a hátadat is jól megveregetem amikor sikerül megcsinálnod a mozdulatot.
Muszáj elmenekülnöm tőled egy kicsit, hogy lehűtsem magamat. Térre és egy kis levegőre van szükségem ahhoz, hogy ne csináljak semmilyen meggondolatlan hülyeséget, szóval az első adandó alkalommal egy nagyon is jogos kifogással állok eléd, és már el is iszkolok.
Miért vagy rám ekkora hatással és miért nem tudom neked ezt elmondani?
Nagy nehezen átverekedem magamat a tömegen, a mosdóban pedig vízzel mosom meg az arcomat, hátha a hideg cseppek segítenek kicsit tisztábban látni a helyzetünket.
Elhatározom azt is, hogy ha visszamegyek akkor megcsókollak. Nm törődve a következményekkel és az esetleges visszautasításoddal. Végül is mit veszíthetek? Eltolsz magadtól és azt mondod, hogy bocs Newt, ez nem fog menni? Ez élhetőbb vagy az hogy meg sem próbáltam?
Egy kis kitérőt teszek mielőtt visszamennék hozzád, a bárpultnál veszek egy kis lélekerősítő tequilát amit rögtön magamba döntök, nehogy inába szálljon majd a bátorságom mikor odakerülök, és veszek egy koktélt neked is.
Nem tudom melyik irányból közelítelek meg igazából, csak abban vagyok biztos, hogy nem onnan érkezem ahol távoztam, de még innen ebből a szögből is tökéletesen látszik, hogy milyen hamar feltaláltad magadat.
A pillantásom egy rövid ideig időz csak el rajtad és azon a két lányon akik közül az egyiket ki is néztük neked, a csalódottságom egészen szíven üt. Hát eddig tartott. Egy pillanatig még állok ott, de képtelen vagyok tovább nézni ahogyan az a lány táncol neked, képtelen lennék végig nézni ahogyan a kezed a csípőjére fonódna, mindjárt szembe fordul veled és akkor mind tudjuk, hogy mi következik. Forró és pulzáló csókok tömkelege.
Hirtelenjében elmegy a kedvem az egész estétől, csak haza szeretnék menni és feküdni az ágyamban, bámulni a plafont mozdulatlanul, de nem akarlak itt hagyni, megígértem, hogy reggel nyolc előtt hazaviszlek és szeretném tartani az ígéretemet.
Kifurakszom a táncparkettről, keresek egy kanapét ahol sikeresen befurakodhatok egy telefonját nyomkodó lány és egy alvó srác közé. Egészen elnyúlok, hogy a fejemet a háttámlára dönthessem miközben lassan kortyolgatom a neked szánt koktélt és csak bámulom a plafonon villogó fényeket.
Vajon ha megiszom ezt a pohár alkoholt el tudom majd hinni, hogy otthon fekszem az ágyamban?

Ha összezárnának a fiatalkori énemmel, vagy akár a kamasszal egy szobába, biztosan kimenekülnék az ablakon keresztül. Bár rólad nehéz elhinni, hogy ilyen drasztikus változáson mentél volna át, azt azonban jól tippeled, hogy régebben tényleg sokkal nehezebb volt velem.
- A múlt elmúlt, minek pedzegetni? - vigyorgok, ezzel beismerve az igazad. A farmeres kérdésedre mosolygós pillantást küldök neked, jelezve, egyszer szívesen kifejtem, és van néhány keresetlen szavam a 90-es évekre, a századfordulóra és persze a jelenkorra is. Nem mintha akkora divatszakértő lennék, inkább csak túlságosan kritikus vagyok.
- Á, dehogy! - Vagy igen? Az emlékek valahogy összemosódnak a fejemben, nem is nagyon forog már az agyam. Túlzottan lefoglal, hogy a mozdulatra koncentráljak, és nagy büszkeséggel tölt el a dicséreted. Mint figyelem után sóvárgó gyerek, úgy húzom ki magam büszkén, azt lesve, sikerült-e levennem a lábadról.
Jó sokáig elvagy. Eleinte mókásnak tűnik a tánc, szinte szégyellem magam, amiért olyan elítélő voltam az itteni lányokkal szemben, mert egész szórakoztató, ha ketten fogják közre az embert és össze kell hangolnod a tested hullámzását velük. De aztán elkezdenek egyre jobban nyomulni, ami egyre kényelmetlenebbé tesz. Persze, miért is gondolták volna, hogy részemről csak baráti időtöltésnek indult az egész? Hiába lesem azonban az irányt, merre eltűntél, csak nem akaródzol feltűnni. Nincs órám, a mobilom meg nem venném elő, így az időérzékem teljesen összekavarodik. Olyan, mintha órákkal ezelőtt tűntél volna el, bár reálisabb lehet a negyed óra. Ahogy egyre fokozódik a feszültség bennem, végül nem tudok a robbanás útjába állni, és mikor a szőke átfonja a karjával a nyakam, lefejtem magamról és elnézést kérve utat török magamnak a tömegben.
Nem vagy a mosdóban. Tudom, mert kb. egyesével rárúgtam mindenkire az ajtót. A pánik nagyot csavar a gyomromon, idegesen a hajamba túrok, próbálom kitalálni, mi történhetett. Bajod esett? Vagy valami oltári nagy hülyeséget csináltam és inkább leléptél? Csekkolom a mobilomat, de nem jött tőled üzenet és nem is feltételezem, hogy csak úgy itt hagynál, úgyhogy az előbbire tippelek. Basszus. Gondolkodj, Ethan, buzdítom gondolkodásra alig képes agyam, végül eindulok a tömegben. A táncolókat bámulom, néha megfogok egy-egy vállat, megérintek egy-egy kart, de egyik sem te vagy. Minden egyes perccel tovább nő az idegességem, már épp azon vagyok, lekapcsoltatom a zenét és fellövetem a fényeket, bemondatom, hogy kereslek, megteszek kábé bármit, amikor kiszúrlak egy kanapén és a gyomrom újabbat fordul. Ez nem illik össze azokkal a rémképekkel, amiket a fejemben szőttem rólad és az elrablódról. Magamat is meglepem azzal a hévvel, amivel elindulok feléd, hogy zene ide vagy oda, de leüvöltsem a tökéletesen belőtt hajad a helyéről, de ahogy odaérek hozzád, a dühöm valahogy elpárolog. Olyan... Végtelenül fáradtnak és szomorúnak látszol.
- Van fogalmad róla, mennyire aggódtam? Azt hittem, valami barom befűzött, vagy elvittek, vagy isten tudja... - A tervezett kiabáláshoz képest még csak meg sem emelem a hangom, karom azonban feszülten összefonom a mellkasom előtt, arcomról is leolvashatsz némi sértettséget. Nem akarom felébreszteni a srácot melletted, balodon a lányt pedig nem paterolnám el, így végül eléd guggolok le, alkaromat megtámasztva a térdeden.
- Már mindenhol kerestelek. Történt valami? - Következő kérdésemből kikopik az él, hangom egészen ellágyul, bár még mindig kalapál a szívem miattad! Gondterhelten fürkészlek, leplezetlen aggodalommal. Hiába érzem még mindig a vágyat, hogy megrázzalak a butaságodért, előbb szeretném pontosan megtudni, mi vitt rá.

Körülbelül három korttyal pusztítom el a koktélom maradékát, aztán visszadöntve a fejemet próbálom elhinni, hogy igazából a szobámban fekszem és a tömeg meg a zene csak az agyam szülte kreáció, és talán el is tudnám hinni, ha elég ideig elég erősen hinném azt, hogy a mellettem ülő emberek igazából nincsenek itt, a plafonon fel-fel villanó stroboszkóp pedig az utcáról beszűrődő autók fényszórója. De a legnagyobb probléma az, hogy az agyamban folyton te jársz, ezernyi különböző történet alakult ki a fejemben arról, hogy hogyan is folytatódik majd az estét: a lányok valamelyike biztosan be tud juttatni a VIP-be ahol egy privát szobában minimum egy öltáncot kapsz, aztán úgyis az lesz ami velünk volt; a lányok valamelyike -vagy akár mindkettő - becsal az egyik mosdóba ahol roppant kényelmetlen pózba térdelve igyekszik eljutni addig, hogy ne legyen kedved távozni, aztán úgy is az lesz ami velünk volt. Egy következő képben már nem is a szórakozóhelyen vagy, hanem valamelyik lány lakásán fönt, és úgy is az történik ami köztünk, majd olyan négy óra tájékában dobsz egy smst, hogy már úton vagy haza és ne aggódjak.
Vajon ezt érezte Eddie is amikor azon az estén leléptem hozzád? Vajon ugyan ilyne gyomorgörccsel figyelte a készülődésemet, mert tudta, ott mélyen legbelül, hogy ez valami többről szól? Hiszen én soha, de tényleg soha nem dolgozom szombaton, aznap mégis az első hívásodra mozdultam. Vajon látta-e rajtam azt amit én még akkor nem tudtam? Hogy képes lennék megveszni is érted akár? Vajon neki is ilyen magalázó és elhagyatott volt, hogy valaki olyas valakit szeretne aki őt már nem kívánja?
Nem akarok Eddire gondolni, és nem akarok rád sem gondolni, igazából gondolkodni sem szeretnék már igazán, csak túljutni ezen az estén anélkül, hogy bármi hülye és meggondolatlan dologgal állnék elő.
És én még meg akartalak csókolni. Félre ne érts, nem téged hibáztatlak, inkább magamon vagyok megrökönyödve. Egyáltalán hogy gondolhattam, hogy csak egy picit is jelenthetett többet, mint szex a múltkori találkozásunk? Feszült voltál és ki tudja mikor voltál már utoljára valakivel, én nem voltam feszült de nekem is már hosszú ideje nem volt semmilyen pikáns jelenetem. Csak rosszkor voltunk rossz helyen, nem igaz?
Leteszem az üres poharamat a lábam mellé, s a telefonozó lányra pillantok. A kezében lévő gyümölcsös koktél szinte még érintetlen.
- Azt meg fogod inni? - Bökök rá a fejemmel, ő pedig érdeklődő pillantással néz föl rám, s a fejét rázva átnyújtja nekem.
Belekortyolok. Az alkohol marja a torkomat. - Fuh... ez mi? - Még a gyomrom is összerándul.
- Nem tudom, a pultos srác csinálta nekem, de beleöntött vagy egy deci vodkát. - Rántja meg a vállát, én pedig fintorogva iszom bele újra.
Akkor hol is tartunk már? A két feles veled, a koktél, a szóló lélekerősítő felesem, a neked szánt dupla vodkás koktél, az így hat meg ez a ki tudja hány feleses másik koktél. Ugyan rosszul egészen biztosan nem leszek, de azt már most érzem, hogy minden a fejembe szállt. Forrónak érzem a levegőt, meg egy kicsit izzadni is kezdek, a tekintetem tompává válik a testem pedig nehézkessé. Kedvem lenne felnevetni, így hát mikor visszafektetem a fejemet a kanapé háttámlájára és nézem a felvillanó fényeket a plafonon akkor fölnevetek.
Nem tudom mennyi idő telhet el amikor meghallom a hangod.
Tompán és rezignáltam emelem föl a fejemet, lassan és kalibrálatlanul mozdítom a hangod irányába, kicsit összezavarsz ahogyan hirtelen leguggolsz, nem annyira tudom követni a tested mozgását.
- Mi, mi, mi? - Kérdezek vissza egészen lassú tempóban, pillantásom lesiklik a térdemen pihenő kezeidre, és egy kicsit megcsapkodom, lágyan és kedvesen. - Nem engem fűztek be. - Ráncolom a szemöldökömet. - Vagyis de, azt hiszem befűzött a kanapé, hogy ne mozduljak innen. - Kuncogok föl, majd nagyot sóhajtok. - Jajj Ethan. Mind tudjuk, hogy történt valami. - Úja hátradöntöm a fejemet, de így már nem is vagyok benne biztos, hogy hallod amit mondok. - De inkább neked kellene mesélned róla, mondjuk a részletektől megkímélhetsz, de... jó volt? - Nem nézek vissza rád, még ilyen félrészeg állapotban sem tudnám elviselni ha azt mondod, hogy jó volt.

Valami megváltozott benned, pedig eddig is vidámnak és oldottnak tűntél, most mégis valahogy más vagy. A kiürült poharak kíváncsivá tesznek, vajon ittál-e már valamit, de van ennél fontosabb témánk is jelenleg, például első körben lépést tartani a szavaiddal. Úgy motyorászol a plafonnak, közelebb kell hajolnom, hogy értselek.
- Téves. Még táncolnunk kell. Nem te mondtad, hogy nem ücsörögni jöttünk? - Igazából nem emlékszem, mondtál-e ilyesmit vagy csak a gesztusaid mögé képzeltem a kimondatlan szavakat, de hát tényleg nem rád vall, hogy elkötelezd magad egész éjszakára a kanapénak. Mi lett a szintén csak gondolatban létező, reggel nyolcig haza sem megyünk tervvel? Bár érteném, mi a csuda történt abban a mosdószünetben veled!
- Mi? Idegenekre rárúgni a budiajtót? - Nem értem, mi örömöm leltem volna abban, hogy holdkóros egérként járőrözzek vagy negyed órán keresztül a parketten, téged keresve. Lassú vagyok ugyan, de menthetetlen nem, eleget célozgatsz ahhoz, hogy némi értetlen fintorgás és szemöldökráncolás után végre leessen, mi a bajod. Láttál a lányokkal. Fogalmam sincs, hogy sikerült kivitelezned, amikor végig azt lestem, mikor jössz, de hát nem is ez a lényeg.
- Te féltékeny vagy. - Nem kérdés, nem is kijelentés, inkább felismerés. Ezért tűntél el? Megláttál a lányokkal és inkább elvonultál leinni magad? Hogy kéne erre reagálnom? A haragom teljesen elpárolog, kissé szerencsétlenül érzem magam, hiszen nem akartalak megbántani, viszont az bánt, hogy te csak úgy elvonultál, de közben meg szórakoztat is, hogy ezek szerint annyira mégsem lehetek közömbös irántad.
- Csak táncoltunk, semmi más nem történt. - ráfogok mindkét kezedre, tenyerembe zárom az ujjaid, finoman megszorítva őket. Tekintetem a tiéd keresi, de ha így hátrahajtod a fejed, esélytelen, hogy elkapjam. - Newt, nézz rám! - Finoman magam felé húzom a törzsed a kezednél fogva. Óvatosan kérlellek csak, kicsit tartok tőle, mit olvasnék ki most lélektükreidből.
- Megmondtam, hogy ezt az estét veled akarom tölteni, úgyhogy nem rázhatsz le csak úgy és nem ütheted ki magad idő előtt. Előttem meg aztán pláne nem. - felegyenesedek előled, húzlak magammal téged is. Elhatározom, hogy bevetem az erőfölényemet is, ha kell, de őszintén szólva meglepően könnyű vagy tested kidolgozottsága ellenére is.
- Most eljössz velem a pulthoz, hogy felzárkóztassuk a véralkoholszintem a tiédhez, aztán visszamegyünk és addig táncolunk, amíg bokán nem hánysz. Vagy én téged. - Természetesen meghagyom neked az ellenkezés jogát, de akkor valószínűleg vállra kaplak és úgy cipellek el a bárba, ami lehet, hogy nem tenne jót egyikünk gyomortartalmának sem. Bár ennyi rohangálás és guggolás után inkább az egyensúlyom érzem ingatagnak.
Elengedem az egyik kezed, a másikat viszont tenyerem szoros fogságában tartom, így húzlak magammal, ha nem ellenkezel nagyon.

Nyafogni szeretnék, mint egy kis gyerek, vagy legalább konokul ellenkezni veled, hogy már pedig én innen egy tapodtat sem vagyok hajlandó mozdulni. Már egészen kényelmessé ültem magam alatt a kanapét, meg hát egy kicsit én támasztom az alvó tagot, és milyen hatalmas nagy bunkóság lenne elmászni innen, hogy aztán ő felriadjon és minden bizonnyal rosszul legyen. Mert azzal ugye tisztában vagy, ha a másnapos alvásodat tartod és felébresztenek idő előtt, akkor valószínűleg félrészeg állapotban kelsz föl aminek sosincs jó vége? Meg aztán itt van ez a lány aki olyan kedves csendben nyomogatja a telefonját és még a koktélját is lepasszolta nekem, de aztán valahogy nem jönnek a szavak a torkomra, hogy mindezt megosszam veled, inkább csak bámulom a plafont. Tudod mit figyeltem meg? Hogy az idő alatt amíg te olyan nagyon lelkesen táncoltál, egyszer sem villant föl ugyan úgy a plafon. De komolyan, eddig minden egyes villanással más fajta árnyak vetültek ki a mennyezetre. Roppant korszakalkotó megfigyelés, ugye? Ezt is szeretném megosztani veled, de aztán ezt sem osztom meg, csak egy hatalmasat sóhajtok.
Szóval te most komolyan annyira kanos voltál, hogy emberekre rúgtad rá az ajtót? Ezen nevetnem kell, így hát nevetni is kezdek, jóízűen de azért egészen szomorúan. Milyen kár, hogy pontosan el tudlak képzelni szex közben, ugye? Milyen kár, hogy pontosan emlékszem még így is milyen morgó hangok hagyták el a torkod amikor elélveztél, és milyen kár, hogy az a lány is annyit kapott belőled, mint én.
- Nem vagyok féltékeny! - Ellenkezem hirtelen mikor eljut a tudatomig, hogy miről beszélsz, még a fejemet is fölemelem és olyan konokul nézek rád, ahogy ez ebben a percben - és ilyen állapotban - lehetséges. - Csak nem akartalak megzavarni. - Teszem hozzá egészen komolyan. Nem mehetnénk vissza arra az időre amikor még nem léptem le a mosdóba?
- Hiszen ezért jöttünk, nem? - Igazából csak magamat akarom erre emlékeztetni, ezért dünnyögöm az orrom alatt egyhangúan. Észre sem vettem és már megint a plafont bámulom, és ha megkérdeznél sem tudnám megmondani miért. Lehet neked is meg kellene nézned, hátha te is olyan érdekesnek tartod majd, mint én.
A kérésedre - egészen nagyon kegyesen - újra feléd pillantok, égető vágyat érzek, hogy kihúzzam az ujjaimat a tied alól, túlságosan perzsel az érintésed, túlságosan felgyorsítja a szívverésem és túlságosan sok mindent kábít el az amúgy sem éppen tiszta agyamban.
Csak bámullak, de igazából nem nagyon tudom felfogni azt amit mondasz.
- Mondták már neked, hogy mennyire-mennyire szép a szemed? - Veszek el egészen a pillantásodban, feltérképezek minden cirádát, minden sötétebb és világosabb vonalat, egészen beszippant, beránt magába, és ha nem kezdenél el fölfele húzni, hát akkor tényleg megcsókoltalak volna, itt a telefonját nyomkodó lány és a párnaként engem használó fiú között, így viszont, csak nagy nehezen próbálom tartani veled a lépést, kicsit húzatom magam, kicsit megbotlom, és rád akarok szólni, hogy lassíts, de a hangom elveszik valahol félúton.
- Miii? Biztosan nem fogok hányni! - Ebben azért nem vagyok olyan biztos, de azt már most megfogadom, hogy akkor sem fogok hányni előtted ha bele kell halnom abba ahogyan majd a gyomrom forog - kicsit lehet, hogy már most is tiltakozik a tetemes vodkamennyiség ellen - csak ne menjünk majd taxival, mert akkor azért nem biztos, hogy olyan jól fog menni.
- Héé.. ennek a szívtiprónak szeretnénk kérni...két jégert meg egy vodkát. Meg egy vodkát nekem is. - Csapkodom meg a válladat, és a pénztárcámat előhúzva egészen benyújtom a bankkártyámat a pultos lánynak mielőtt rád vigyorognék. - Tudod eléggé leköröztelek már öregem, de emlékszem, hogy valami olyasmit mondtál, hogy nem bírod anyira a piát mostanában, szóval adok  neked egy kis előnyt. - Kicsit megremeg a vodkám a kezemben, de ha ki akarnád tépni onnan, akkor sem igazán hagynám neked.
Miért vagyok ennyire nagyon szomjas?
Ledöntöm a torkomon a feles, elég sokáig fintorgom utána, nagyon-nagyon égeti a gyomrom meg a torkomat, és lehet, de tényleg csak lehet, hogy ez már nem volt olyan jó ötlet.

Csak te jöttél ezért, mondanám, de nem akarok bunkó lenni, hiszen tudom, hogy a jó szándék vezérel téged, ezért törődsz annyit a szerelmi életemmel és ezért tűzted ki szent küldetésednek, hogy kicsábíts a négy fal magányából és megmutasd, milyen kiengedni kicsit a gőzt. Jó szándék, meg egy kis féltékenység; hiába tagadod, már tudom, még a konok tiltakozásoddal sem győzöl meg az ellenkezőjéről.
Halkan felsóhajtok. Talán jobb is, ha kissé ömlengős monológomból egyedül a szemem szépsége ragadt meg benned, pedig úgy érzem, ránk fért volna egy kis érzelgősség, de amilyen furcsán viselkedsz most, talán nem kéne erőltetnem, inkább sodródnom kéne az árral nekem is. Azt hittem, fordítva lesz majd, én mutatom meg előtted a becsiccsentett oldalamat. Örülök igazából, hogy enyhén vagyok még csak ittas, így talán emlékezni fogok rá, milyen aranyosan ráncolod az orrod, mikor nem tetszik valami, és milyen eszméletlenül fényes a szemed ebben a félhomályban.
- Köszönöm. Asszem'. - Kicsit azért zavarba hozol. Azt mondják, részegen sokkal őszintébbé válik az ember. Megpróbállak kizökkenteni a komfortzónából, amivé a kanapét avattad, így a pult felé húzlak, magától értetődően egy pillanatra sem eresztve el a kezed, mert nem akarom, hogy megint elkeveredj mellőlem, főleg ilyen állapotban.
- Akarsz rá fogadást kötni? - cukkollak, és a pulthoz érve már nyitnám is a szám, hogy leadjam a rendelést, de beelőzöl. Ismét csak elhűlten hallgatom, hány emberre való mennyiséget darálsz le az én nevemben, viszont legalább a végén résen vagyok, megfogom a kezed, mielőtt előhúznád a pénztárcád.
- Kártyával, kérlek. - Az enyémet nyújtom át a lánynak. Ha már lendületedben a fél itallapot kikéred, akkor az a minimum, hogy ezt most én állom. Ki tudja, te mennyit vettél magadnak, míg kerestelek, plusz nem szeretném, hogy reggel megbánd a kiadásaidat.
- Nagylelkű vagy, öregem - Van ebben a becézésben valami, ami megnevettet röviden. -, de azért lassítanod kéne. Ha alkoholstoppot nyomsz magadra, akkor is nehéz lesz behoznom téged. - Meg ahogy azt én gondolom! Koccintani nem volt időnk, így az első jägert bármiféle felvezető nélkül küldöm le. Színes buborékok robbannak a fejemben, a gyomrom meg fel akar gyulladni. Téged nézve egyetlen pillanatra fontolóra veszem, hogy nem iszom többet. Mi jó sül ki abból, ha mindketten elázunk? Aztán kikapcsol az aggodalmam, ahogy az alkohol gőze beteríti a gyomrom és arra jutok, hogy pontosan ezért jöttünk: elázni. Úgyhogy minden férfiasságomat bevetve megragadom a második jägeres poharat és annak a tartalmát is leküldöm. Olyan forróság lobban a gyomromban, most jól jönne az egyik tömlő a tűzoltó kocsikról, lenyomnám a torkomon ezer örömmel...
És még ott a vodka.
- Szerintem te meg akarsz ölni engem, Newt. - Ne kérdezd, mikor engedtem el a kezed és mikor fogtam át ilyen szorosan a derekad, most eszmélek rá arra, hogy karom erősen fon körbe, és egyetlen emlékem sincs róla, hogy odatettem volna. - Na, idenézz! - narrálom, ahogy hősies elszántsággal megragadom a vodkás poharat. Kis híján kiöntöm, a koordinációm a két jäger óta jelentősen romlott és egyre rosszabb. Mély levegőt veszek, a gyomrom tiltakozik ugyan, de férfiasan lehajtom az italt, lecsapom a pultra a poharat és nagyot sóhajtva kieresztem a gőzt a torkomból.
- Nem is vagyok szívtipró. Nem érdekeltek azok a csajok. Te mondtad, hogy OTT várjak, én meg OTT vártam, nem én kértem, hogy ők is ODA jöjjenek, te nem jöttél vissza ODA. - duzzogok. A lábaim még próbálják feldolgozni a véremben fel-le liftező alkoholt, így addig nem indulok el a pulttól, ellenben a másik kezem is a derekad köré fonom, tenyerem pedig besiklik a farzsebedbe. Most kezd csak el bekopogtatni a dupla jäger a fejembe, észre sem veszem, hogy a zene ütemére billegek, billegtetve téged is magammal.
- Skin to skin... Breathe me in... Feel with your kiss on me, lips are made of ecstasy... - dúdolgatom halkan az éppen szóló zenét, kissé megcsúszva az ütemmel és talán hamisan is, de úgyis csak te hallod és úgyis csak neked szól a szerenádom.

Még vagy ezernyi dolgot tudnék mondani ami tetszik benned, és erre én csak most jövök rá. Milyen kár nem igaz, hogy pont azután eszmélek rá miután te olyan jól elintézted a csajt - vagy csajokat -, de azt hiszem ez az én szerencsém. Mindig akkor eszmélek föl, amikor már túl késő, és talán már régen nagyon késő van, ez pedig rosszul esik, rosszabbul, mint azt el lehetne képzelni. Kicsit olyan, mint amikor nagyon vársz valamire, de aztán egy ponton rájössz, hogy hiába vársz arra a valamire: sosem fog eljönni.  Pedig te egy karnyújtásnyira vagy, talán még közelebb, mégis olyan nagyon-nagyon messze, hogy ha ezer évig nyújtózkodnék sem tudnálak elérni. Ez igazán szomorú, nem?
Miért van az, hogy minden második gondolatom vagy rólad vagy a szomorúságról szól? Az alkohol teszi ezt, vagy te?
És miért van az, hogy ilyen nagyon jó az illatod? És miért kábít el?
Csak lomhán megrázom a fejemet, aztán elgondolkozva pillantok rád.
- Mit kapok ha nyerek? - Azt hiszem van az a nyeremény amiért vállalnám az elzöldülést is akár. Mondjuk ha elhívnál valahova, akkor bele is halnék az alkoholmérgezésbe, ha kell, és hát tudod elég kitartó tudok lenni ha nyerésről és nyereményről van szó.
Kicsit csúnyán nézek rád amikor beelőzöl. Az előbbi kör piát is te fizetted, most én lennék a soros, főleg hogy egy kicsit sem fogtam vissza magam, hiszen úgy gondoltam én fogok fizetni. Kicsit bűnbánóan harapok az ajkamba, de nem akarlak megbántani, úgyhogy csak  némán küldök feléd rossz álló jeleket.
Veled nevetek, olyan nagyon izgalmas ahogyan azt mondod, hogy öregem, olyan nagyon vicces, hogy hosszú percekig sem tudom abbahagyni.
- Ha alkoholstoppot hirdetnék is hamarabb kiütnéd magadat. Nagyon jól bírom a piát! - Bizonygatom, de hát azt hiszem ez nem teljesen igaz. Kicsit mintha szédülnék, de tudod ez még az a jófajta szédülés mielőtt tényleg beütne a részegség. Az a fajta szédülés aminek tudod, hogy fejfájós másnapja lesz, de hát nagyon is megéri, mert az estéd igazán remek lesz.
Csak nézem, ahogyan ledöntöd a jégert, még biztatva el is mosolyodom, sőt a második pohárnál kicsit fölfelé is lököm a könyöködet, nehogy meggondold magadat.
- Dehogy is! Csak megedzelek! - Kuncogok föl ahogyan a vodkát is lehúzod, és hát nem mondom, hogy nagyon biztatóan nézel ki utána, de nem leszel rögtön rosszul ami azért elég jó jel, csakhogy közben a derekamhoz ér  a kezed és furcsán kezdek bizseregni tőle. Azt akarom, hogy el ne engedj, kicsit közelebb is lépek hozzád, a combunk így már teljesen összeér, és én ettől olyan nagyon jól érzem magamat, hogy még a szemrehányásodat sem veszem föl.
- De. Szívtipró vagy. Az ő szívüknek is annyi. - Na meg az enyémnek is - ezt persze csak gondolatban teszem hozzá -.
Kicsit meglepődöm azon, hogy a kezed már a farzsebemben van, de elég részeg vagyok ahhoz, hogy ne tartson sokáig a meglepődésem, igazándiból engem is magával ragad a véremben feloldódó alkohol lendülete, és veled együtt, ámbár ellentétes ritmusra és irányba kezdek mozogni, így valahogy ebből az egészből egy furcsán dörzsölődő massza lesz, s mire a refrénhez jutunk, én már egészen nevetve meg ugrálva tombolom ki magamból az összes feszültséget.
Hirtelenjében hátat is fordítok neked, a testem egészen a tiedhez dörzsölődik, talán egy egészen picit erotikusnak is mondható lenne - vagy nagyon- de eddigre már olyan részeg vagyok, hogy igazából nem tudom milyen táncot is nyomok neked. Csak azt tudom, hogy ez így pont olyan jól esik, mint levegőt venni.
- Ethan. - Fordulok vissza hirtelen, túl közel vagyok, az alkoholpárlatos leheleted érzem az arcomon, a mellkasom a tiednek feszül, a kezem meg egészen a válladba kapaszkodik. - Tényleg szívtipró vagy. Az enyémet is eltiportad, csak úgy fogtad és jól ráléptél. - Részegesen vigyorogva megpaskolom az arcodat. - De nem hibáztatlak érte, túl jó csávó vagy ahhoz, hogy megállapodj, de tudnod kell, hogy azért egy kicsit fájt, hogy ilyen könnyen továbbléptél. - Mindegy, holnap úgy sem emlékszel majd rá, meg én se .

Igazából csak vicceltem a fogadással, de ha már így belementél, miért is ne? Muszáj kitalálnom valami nyereményt Csücsörítve gondolkodom, szerencsére még nem küldtem le a torkomon a rendelésed, utána valószínűleg már azt sem tudnám, melyik testrészünkkel kell gondolkodni: a kezünkkel vagy a lábunkkal?
- Ha nyersz, lehet egy kívánságod tőlem, ha veszítesz, akkor nekem lesz tőled. - Megnyerő mosolyt villantok rád, és nem, nem azért dobtam be ezt, mert a világon semmilyen nyeremény nem jutott eszembe, hanem mert így legalább lesz alkalmunk gondolkodni. Én például biztos, hogy egy rendes randit kérnék tőled. Vagy hogy tölts velünk egy teljes hétvégét.
- Biztos vagy benne? - Az igaz, hogy az elfogyasztott italmennyiséghez képest jól tartod magad, de én úgy látom, azért felszabadultabb vagy a szokottnál. Tudod, aranyosnak talállak így, nem mintha józanul nem lennél eszméletlenül édes, viszont csiccsesen a cukifaktorod is duplájára ugrik.
- Nem hiszem, hogy a szívükkel gondolkodnának azok a lányok. Vagy csak nem ott hordják a szívüket, mint te. - Ahogyan azt sem hiszem, hogy a szívükből túláradó szeretet fújta olyan hatalmasra a mellüket. Minden tiszteletem a nőké, de az a kettő valahogy mehh - főleg, mikor itt vagy te is, olyan hibátlan, olyan tökéletes, olyan eredeti. Semmi mű vagy mesterkéltség nincs benned.
Rövidke szerenádom ennyivel körülbelül véget is ér, egyrészt mert nem tudom tovább a szöveget, másrészt mert beüt a pia, harmadrészt meg elfogy a levegőm, és ezeknek mind köze lehet ahhoz, hogy egymáson hullámzunk. A fejem kiürül, a gondolataim meg leszűkülnek rád, csakis rád. Kihúzom a kezem a zsebedből és a csípőd fogom meg, ahogy háttal fordulsz nekem. Mozgáskultúrám lelassul kissé, annyira elámulok a mozdulataidon, olyan jól esik, felizzik tőle mindenem, alhasamba bekúszik az ismerős feszültség. Magamhoz szorítalak, csípőm neked feszítve, néhány pillanat ugyan az egész, de érezheted, mit váltasz ki belőlem.
Ha nem szólítanál a nevemen, nem is lennék biztos benne, hogy hozzám beszélsz. Így is kérdővé válik az arcom, főleg, ahogy megpaskolod. Csak bambán pislogok rád, alkoholtól ittas agyam nehezebben kapcsolja össze az elhangzottakat, mint korábban.
- Miről beszélsz? - Inkább rákérdezek, az a legegyszerűbb, ha te magad magyarázod el, most amúgy sincs kedvem gondolkodni, csak táncolni akarok veled. Átkarolom a derekad, ujjaim összekulcsolom mögötted. - Te mondtad le a reggelinket. Azt mondtad, majd találkozunk, aztán lemondtad. Csak úgy ott hagytál, pedig veled akartam tölteni az egész napot. - Miattad Backstreet boyst hallgattam egész este. Igazából az szólt a tv-ben, Lili meg valahogy kevésbé volt nyűgős tőle, de én voltam az végső soron, aki a harmadik dal után sem kapcsolt el.
- Most is ott hagytál. Azt mondtad, maradjak ott, aztán ott hagytál. Ha nem kereslek, vissza sem jössz, inkább rátukmálnál vadidegen, lufimellű nőkre, mikor én ma este is csak veled akarok lenni. - Tovább sorolom a sérelmeimet, ha már így szóba került. Az az utolsó pohár vodka remekül oldja a nyelvem, és ne hidd azt, hogy ezzel befejeztem, mert már veszem is a következő monológhoz a jó mély levegőt.
- Te töröd össze az én szívem. Te meleg vagy, neked az összes hapsi jó, de én nem vagyok semmi. Nekem nem jó senki, csak te. Nem kell egy csaj sem, meg egy hapsi sem, csak te. Akkor én mi vagyok? - Nem heteró, és nem is meleg, akkor hogy nevezzem nevén magam? Mintha az egész emberiségben érdeklődésem vesztettem volna, mióta ismerlek. Nem tudom elképzelni másik férfival, hiába volt veled olyan jó, és semmit nem mozdítanak meg bennem a nők sem. Szerinted, Newt, lehet, hogy elromlottam?

Egy pillanatig úgy teszek, mintha tényleg elgondolkoznék az ajánlaton, de hát tudjuk, hogy ezen a ponton már nem igazán tud az ember gondolkozni, így hát inkább csak próbálom eljuttatni a megfelelő információkat az agyam megfelelő pontjaihoz, hogy aztán egy olyan minden lében kanál mosoly üljön ki az arcomra amitől majd jól úgy gondolod, hogy már rég kitaláltam valami frappáns ötletet. De az igazság az, hogy fogalmam sincsen, hogy mit kérnék tőled ha nyernék. Valószínűleg ezer dolog is eszembe jutna ha nem ilyen állapotban lennék, de most csak arra tudok gondolni, hogy arra kérnélek ne játszadozzunk egymással. - Jó az is igaz, hogy egy kicsit olyan mintha én játszadoznék veled, de hát fogalmam sincsen, hogy mi jár pontosan a fejedben -.
- Jó, legyen! - Egyezek végül bele nagy kegyesen, de aztán, hogy elnyomjam a kegyességem inkább csak bevállalósan elmosolyodom, olyan ha harc hát legyen harc alapon, de ez az egész kicsit sem véresen komoly, inkább olyan fajta játszadozás amire mindig is szükségem volt, de mégsem kaptam meg sohasem.
- Miért? Te nem vagy biztos bennem? - Fordítom egy kicsit vissza ezt az egészet rád, és félredöntött fejjel a helyzethez képest elég komolyan nézlek. Ez talán lehetne egy fontos pillanat is, ha éppen nem egy szórakozóhelyen lennénk és nem lennénk csatak részegek. De hát részegek vagyunk és ez a pillanat nyilván nem a mi nagy pillanatunk, szóval inkább csak értetlenkedve emelem meg a szemöldökömet.
- Vagy abban sem vagyunk biztosak, hogy van szívük? Nem már Eth.. Tudjuk, hogy van szívük, még akkor is ha te ezt nem hiszed el. És még az övék is képes összetörni. Attól, hogy nem mutatják még lehet, hogy rosszul esett nekik ez az egész. Mármint tudom, hogy a hivatalos történetben ti csak táncoltatok, mert hát arra is kértelek, hogy semmilyen részletet se mondj, de a nem hivatalos történetben ki tudja, hogy mi történt. - Mármint én tudom, vagy legalábbis sejtem. Egy normális férfi - és most a normális alatt értsük a heteroszexuális egyedeket - sem lenne képes részegen ellenállni két olyan csajnak. Akkor biztos nem ha a feneküket elég intenzíven dörgölik a farmerhez.
Nem tudom, hogy miként jutottunk a lányokról való diskurálástól egészen a táncparkettig, de már az egész este is olyan furcsa idővezetésűvé vált. Néha azt hiszem, hogy csak pár perce érkeztünk volna, néha meg olyan mintha már egy örökkkévalóság óta ugyan ebben a pillanatban ragadtunk volna. És én szeretnék ebbe a pillanatba ragadni, pont ebbe, amiben éppen hozzád simulok, és a nadrágod íve alatt érezni lehet, hogy tetszik neked amit csinálok. A világ mintha kicsit lelassulna körülöttünk, csak a zene ritmusával egyszerre dobogó szívem adja tudtomra, hogy a pillanat lassult le, a veled töltött idő, a környezetünk ugyan olyan sebes és zajos, mint percekkel ezelőtt. És tudod nekem ebben a pillanatban teljesen az az érzésem támad, hogy színt kell vallanom a törött szívemről, úgyhogy megfordulva kicsit elgyengülök a látványodtól. Túl közel vagy, mégsem elég közel, túl intenzív az illatod, mégsem elég intenzív, és a szádnak olyan szép az íve, hogy egyszerűen képtelen vagyok nem arra gondolni, hogy milyen finom vodka és jéger íze lehet.
- Jó, jó, jó.. egy kicsit igazad van. - Vallom be még mindig a szádat bámulva, a kezeimet még mindig a válladon pihentetve. Már nem mozgolódom, egy helyben állva igyekszem felpillantani a tekintetedbe. - De azért mégis csak.. honnan tudhatnám, hogy mit szeretnél ha te sem tudod igazán? - Mert ez eléggé úgy hangzott, mintha te sem tudnád igazán. - Hogyan gondolhatnám azt, hogy ez halálosan komoly, hogyha bármelyik pillanatban megjelenhet valami észvesztően szexi nő akinek nem tudsz nemet mondani? És tudod, ebben az egészben az a legrosszabb, hogy még csak nem is hibáztathatlak majd érte. - Csalódottan biggyesztem le az ajkaimat, egyszerre halálosan és visszavonhatatlanul szomorúvá válok, és ha nem tartanám nagyon kínosnak, akkor valószínűleg el is bőgném magamat. Miért kellett nekem pont beléd habarodnom?

Szóval, fogadtunk. Remélem, holnapra egyikünk sem feledkezik el erről, nagyon szeretném ugyanis behajtani rajtad a győzelmem - bár nem a rosszulléted árán. Talán mégis csak jobb lenne, ha te nyernél, nem szeretném, hogy az esténk a mosdóra korlátozódjon. Komoly pillantásod láttán megilletődöm picit, hirtelen a kérdést is elfelejtem, már ha egyáltalán kérdés volt.
- Bízom benned! - Lehet, hogy nem erről beszéltünk, viszont ettől még az igazat mondom. Miközben a további gondolatmeneted próbálom felfogni és értelmezni, akaratlanul is bűntudatom támad. Talán igazad van és túl előítéletes voltam? De azt hittem, te is pont azt látod bennük, amit én: vagyis a felszínességen túl semmit.
- Szóval szerinted barom voltam, mert kikosaraztam őket? Bocsánatot kéne kérnem... - Elszántan körbe is nézek, de nem látom őket a közelben, meg aztán most tényleg nagyon jó veled, nem szívesen hagynálak itt, úgyhogy egy kicsit polcra teszem az összetört szívű hölgyek lelkének pátyolgatására tett kísérletet. Hosszú még az éjszaka, majd... Majd. A szavaid utolsó része azonban csak jóval később, úgy mostanság esik le. - Várj már, te nem vagy biztos bennem? - Deja vum támad, hiszen korábban tőlem kérdeztél hasonlót, most viszont nekem kell visszakérdeznem. Mi az, hogy "nem hivatalos történet"? Hát mondtam, hogy csak táncoltunk, nem gondoltam, hogy megkérdőjelezel ebben.
Eljön az a pont, mikor már képtelen vagyok elhatárolni, mit vált ki az alkohol és mit váltasz ki te belőlem. Valahogy minden összemosódik, teljesen megbűvöl a táncod, tested hullámzása, a szívverésed az enyémen... Belebódulok az illatodba, sós és fűszeres, kedvem támad belekóstolni a nyakadon, de aztán szembefordulsz velem és lélektükreid kitöltik az enyémet.
- Hát ööö... - Idétlenül dörmögök csak, hiszen ebben teljesen igazad van. Nem nagyon meséltem még neked az érzéseimről, sem a gondolataimról. Valahogy azt hittem, megértesz akkor is, ha nem szólok egy szót sem. Mekkora idióta vagyok! Belegondolhattam volna abba, hogyan esik ez az egész neked ahelyett, hogy csak a saját részemmel foglalkozom. Mielőtt azonban igazat adhatnék neked, hirtelen olyan szomorúvá válsz, hatványozott mértékévé annak, amit a kanapén láttam, és ettől mintha vasmarokba szorítaná valami a szívem. Ne, ne, csak ne sírj, kérlek! Összetörne a szívem, ha sírni látnálak.
- Newt, Newt, én édes Newtom... - motyogom egyetlen levegővel, elengedve a csípőd, helyette két tenyerem közé simítom az arcod. - Nem lesz szexibb nő. Nincs másik nő. Te vagy a legszexibb a világon. Komolyan. Mióta megismertelek, hiába nézek másokra, semmit nem érzek. Semmit a világon. De ha veled vagyok, mintha fel akarna robbanni a szívem. Egyetlen embert húztam jobbra Tinderen, és az te vagy. - A kelleténél talán több információt osztok meg veled, de istenem, a fél vesémet is odaadnám, csak ne lássalak ennyire szomorúnak! Hogyan vidíthatnálak fel? Míg lázasan ezen gondolkodom, a tudatalattim elkészül a válasszal. Nem vizsgálom felül, ösztönösen zöld jelzést adok. Megemelem az állad és megcsókollak, puhán, felhevülten, kuszán és hosszan, olyan hosszan, amíg engeded.
- Csak te, csak téged... - suttogom anélkül, hogy eltávolodnék a szádtól, majd ismét megcsókollak, újra és újra, magamhoz szorítva közben, hogy érezd minden rezdülésemből, mennyire megbabonáztál.

Hatalmasat dobban a szívem, indokolatlanul is nagyot, egy kicsit a lábam is beleremeg. Tudod ez nagyon sokat jelent, még így is, amikor a szavak csak olyan indokolatlan gyorsasággal távoznak belőlünk, még így is ezerszer többet jelent bárminél amit ma mondtál nekem. Kicsit meg is illetődöm, csak hosszan meredek magam elé mielőtt kedveskedő mosoly kúszna az arcomra és kicsit úgy akarok csinálni, hogy te is jól érezd magad, vagy legalábbis olyasmit érezz amit én. De aztán belezavarodok a saját gondolatmenetembe, meg arról amit neked mondok. De egy pillanatra sem kell elgondolkoznom, hogy a kérdésedre válaszoljak. Csak felemelem a mutatóujjamat és megrázom ahogyan a fejemet is tagadóan ingatom előbb jobbra aztán pedig balra.
- Nem, nem, nem nem. Azt mondtam, hogy szívtipró vagy, és ezt azt hiszem fent is tartom, de barom biztosan nem. - És azt akarom, hogy ezt te is elhidd. - Te vagy a legtisztább és legkedvesebb ember akit valaha is ismertem. - Vallom be egészen őszintén. Nálad aligha lehetne valaki jószívűbb vagy igazabb, és most egészen rosszul kezdem magam érezni amiatt, hogy te ezt vetted ki a szavaimból, mert én egyáltalán nem ezt szerettem volna neked mondani,csak már elég részeg vagyok és a szavak olyan nagyon össze-vissza alakulnak meg bennem, hogy kicsit nehezebben tudom kifejezni magamat.
- De. Bízom benned. - Csak azért egészen élénken él az agyamban a kép ahogyan azok a lányok hozzád dörgölőztek, és én sosem gondoltam, hogy ennyire émelyítően leszek féltékeny valakikre akik egy olyan embernek táncolnak akit még csak alig ismerek, és ettől megint csak rosszul érzem magamat, mármint attól, hogy azt hiszed, hogy nem bízom benned. - Csak félek. - Teszem hozzá egészen halkan, nem is vagyok benne biztos, hogy hallod a lüktető basszuson keresztül, de a pillantásom bizonytalanul a tiedet keresi, kapaszkodót szeretne találni anélkül, hogy túl sokat mesélne arról miért készülök éppen a mélybe zuhanni.
Kicsit egyszerűbb is átadni magunkat a zene ritmusának, kicsit egyszerűbb újra önfeledtnek lenni, mint részegen ilyen nagyon komoly dolgokról beszélni. Mi van ha holnap kicsit sem emlékszel majd erre az egészre? És mi lesz akkor ha én sem emlékszem majd?
Most már esélytelen nem a szemedbe néznem, hiszen egészen közel hajolsz hozzám, a kezeid is olyan határozottan tartják a fejemet, én meg csak lebiggyesztett ajkakkal veszek el a tekintetedben. A villózó fények hatására egészen tengerzöld, még levegőt is elfelejtek venni ahogyan beszippant a hangod okozta egyveleggel.
A leheleted forró és alkoholszagú, csiklandozza a számat, bizseregni kezd tőle a szájpadlásom, a kezem jótékonyan izzadni kezd, és mondani szeretnék neked valamit, nem is tudom, hogy mit igazán, csak megtörni a csendet, de te hamarabb kezdesz el beszélni, pillantásom pedig egyik szemedből ugrik át a másikra, a gyomrom pedig olyan jótékonyan remeg bele a monológodba.
Azt tudnod kell, hogyha most nem csókolnál meg, akkor én tenném meg.
A kezem automatikusan csúszik föl a tarkódra, a testem egészen közel csúszik hozzád, miközben bennem ezernyi tűzijáték robban föl, és gyönyörűvé fest mindent.
Én kevésbé vagyok visszafogott és lágy, mint te. Egyszerűen képtelen vagyok visszafogni magamat, csókunk közben egészen rád vigyorgok, egy pillanatra megkeresem a pillantásodat, hogy aztán a szememet újra lehunyva még közelebb akarjak jutni hozzád. Kicsit úgy érzem, hogyha most a bőröd alá férkőzhetnék, hát nekem az sem lenne elég.
Az ajkadba harapok és egy kicsit a hajadba tépek mielőtt elhúzódnék.
- Tudod én nem akarom, hogy azt hidd, hogy én ilyen srác vagyok. - Nem fűzöm ki az ujjaimat a hajadból. - Nem akarom, hogy azt hidd, hogy ilyen könnyen túlléptem Eddien, és hogy én ilyen vagyok, ilyen hirtelen és nem is tudom. Nem akarom, hogy egy pöcsnek tarts. - A homlokomat egészen a tiednek támasztom, a bőrünk egymás izzadtságán csúszik el, de van ebben valami szép, valami nagyon intim.
- Szóval ha majd holnap reggel is ezt gondolod, akkor... neked kell kimondanod. - Mármint azt, hogy te és én kicsit több vagyunk egy futó éjszakánál. - Viszont most ihatnánk egy utolsó vodkát, mert támadt egy őrült ötletem. - Átkarolom az egyik kezemmel a nyakadat és kicsit rád támaszkodva meg beléd kapaszkodva húzlak a bárpult felé.

- Óóóóuu, Ne~wt... - A meglepettség és a felismerés kerekíti ajkam, ami aztán átcsap szívenütős olvadozásba, hiszen olyan szépeket mondasz nekem, szívem szerint megölelnélek és el sem engednélek reggelig. Sőt, még reggel sem! Csak azért, mert nekem haza kell mennem, ki mondta, hogy te nem jöhetsz velem? Igen, ez az, elrabollak egész napra, egész hétre, egész hónapra - mit csinálsz életed végéig? Csinálhatnánk együtt.
Nem értem, mitől félsz egész pontosan, de ez nem azt jelenti, hogy ne lennék kíváncsi és nyitott arra, mi játszódik le benned. Bár kissé értetlenül figyellek, tekintetem mégis biztató, ösztönző és érdeklődő, el is komolyodom kicsit, jelezve, nem tudok annyira berúgni, hogy ne érdekeljenek a problémáid. Bármikor és bárhol kész vagyok meghallgatni téged, szeretném minden félelmed eloszlatni. Csak előbb meg kéne értenem, mik generálják őket, és ez ittasan már nehezebben megy.
Muszáj megcsókolnom téged, ez már nem pusztán elvi kérdés, hanem egyenesen létszükséglet. Az italtól kissé kótyagosan fedezem fel az ajkaid, nyelvem a tiédbe gabalyodik, kezem a csípődre vándorol, még közelebb húzva magamhoz. Szinte ruhán keresztül is eggyé válunk, szád görbéjét leutánozza az enyém, belevigyorgok a csókba és nem akarlak soha elengedni. A címke, amit magamra keresek, talán sokkal egyszerűbb, mint gondoltam. Nyolc betű csupán, bár tudatom óva int, talán nem részegen kéne játszadoznom vele, hanem tiszta fejjel, hogy tényleg igazinak vedd.
Apró harapással húzódsz el, mire elégedetlen morranással követlek. Nem, én még nem végeztem, nekem még több kell, nem elég ennyi belőled, nem kínozhatsz azzal, hogy máris elveszed... Hangod azonban józanít kissé, kábán felnézek rád, igyekszem koncentrálni a szavaidra. Ha a lehetséges opciók közül itt és most éppen beszédre használod a szád, akkor biztos fontos dologról lehet szó, így kihegyezett figyelemmel igyekszem követni.
- Miket beszélsz, te buta? Nem vagy pöcs. Ezt nem is akarom még egyszer meghallani a te szádból... - Homlokom a tiédnek koccan, lehunyom a szemem, míg egymáshoz bújunk. Senki nem bánthat téged még verbálisan sem, és ez rád is vonatkozik! Nem gondoltam volna, hogy ilyesmi aggaszthat téged, hiszen sosem gondoltam így rád. Hirtelen zseniális ötletem támad.
- De ahhoz, hogy holnap kimondhassam, neked is ott kell lenned velem, szóval velem kéne töltened az egész éjszakát. És az egész reggelt. - próbálok ártatlan képet vágni, de túl részeg vagyok ahhoz, hogy el tudjam fojtani a somolygásom.
- Különben sem jártál nálunk már egy hete, elhanyagolod a hivatali teendőid. Liliből vandál lesz felnőttként, mert nem figyelsz oda ránk. - Mutatóujjammal játékosan mellkason böklek. Talán ennyi lelki nyomás elég, hogy meggyőzzelek, de ha nem, majd folytatom az ostromlást, még előttünk az egész éjszaka úgyis. Mennyi lehet az idő? Elmúlt már éjfél?
- Tudtam, hogy meg akarsz ölni! - harsogom túl a zenét, bár megjegyzésem vége nevetésbe fullad. Nem értem, hogy tudsz a vodkára gondolni, nekem egyedül a koktéltól édeskés csókoddal van tele a fejem és azzal, mikor kóstolhatlak meg újra. Azért engedelmesen követlek, bár inkább botladozom, mint sétálok, de a világért sem szeretném, ha elhúznád a karod a nyakamból. Átfogom a derekad és a pultig meg sem állok veled.
- Milyen őrült ötlet? Alsógatyában táncolunk a pulton? Szerintem azért kidobnak minket amúgy. - Igaz, hogy szó volt róla az este elején, de csak viccnek szántam. Tudod mit? A kedvedért még arra is hajlandó lennék! Ledobnám a gatyát itt és most! Na jó, előbb talán megvárom a vodkát és az őrültséget, amit kitaláltál, mielőtt vetkőzni kezdenék.
- Két vodkát kérnénk! - kiáltok rá a pultoslányra. A zenéhez képest elkezdtem kissé indokolatlanul hangos lenni, de ezt teszi velem az alkohol, egy sokkal idegesítőbb és zajosabb Ethant gyúr belőlem. - Ez a szépfiú éppen valami őrültségre akar rávenni. - mutogatok rád, hogy a csaj még véletlenül se téveszthesse el, kiről beszélek. Nem mintha rajtad kívül lenne bárki is velem, de jobb konkrétnak lenni. Amíg az italra várunk, a füledhez férkőzöm, a fülcimpádba harapok, majd apró csókokkal végigbújom a nyakad. El tudnék veszni az illatodban, számomra ugyanis az otthont idézi.

Hogyan és miért lehetsz rám ekkora hatással? Ki és mikor döntötte el, hogy ez így lesz, és nekem miért nem volt beleszólásom? Na nem mintha olyan nagyon szeretnék ágálni ellene, csak hát néha egészen furcsa dolog ez a vonzódás. Egyszer csak becsap az emberbe, akár egy hatalmas villám és felforgat fenekestül mindent, tehetnék bármit, fordulhatnék bármerre, a végén úgy sem tudnálak kizárni a fejemből. De az igazság az, hogy nem is akarlak - jó, jó tudom, az elmúlt napokat azzal töltöttem, hogy igyekeztem nem rád gondolni, persze sikertelenül - egyszerűen olyan tökéletesen illesz bele a képbe, mintha mindig is oda teremtettek volna.
Olyan könnyen és egyértelműen oldódom föl veled, mintha sohasem lett volna más lehetőségem. A csókjaid megolvasztanak, a tenyered a csípőmön újfajta bizsergést idéz elő, és én nem szeretném, hogy ennek a bizsergésnek bármikor is vége legyen. Ezernyi szikra pattan ki az érintésed nyomán a gerincem mentén, felborzol minden létező idegsejtet, az izmaim erőszakosan megfeszülnek, és egyszerűen én csak többet szeretnék belőled, mindent amit lehetséges.
A kezem türelmetlenül mar bele a hajadba -persze nem olyan türelmetlenül, azért nem szeretnék fájdalmat okozni neked, még akkor sem, hogyha a csókod éppen elveszi a maradék józan eszemet és jótékony rózsaszín ködbe borítja az ítélőképességemet - a nyelvem pedig egyre követelőzőbben ütközik a tiednek. Tudod én mindig is az a fajta srác voltam aki sohasem csinált ilyet: Eddie túl merev volt ahhoz, hogy megengedje, nekem pedig egyszerre eltűnt az a kényszerérzetem, hogy én mindenkivel tudatni akarom összetartozásunk, de veled azért egészen más a helyzet.
Kicsi önelégülettel bújok hozzád még közelebb, habár ez szinte már lehetetlen, ennél közelebb csak akkor kerülhetnénk egymáshoz, ha semmilyen textil nem feszülne kettőnk közé. Szeretném ha mindenki tudná, hogy te velem vagy, hogy mindenkit a sárga irigység változtasson kiállhatatlan szörnyé, mert ez a csávó - és ugye ez a csávó te vagy - velem van. Csakis velem.
Akkor húzódóm csak el amikor a tüdőm már oxigénhiánnyal küszköd, és a levegőt kapkodva húzom csak hátrább a fejemet, korábbi szomorúságomnak már nyoma sincs.
- Mindketten tudjuk Ethan, hogy az vagyok. - Bólintok határozottan, és hát aligha változtathatnád meg ezt a véleményemet. Nem volt szép dolog, hogy megcsaltam Eddiet, és erre soha de soha nem leszek igazán büszke. Az már más kérdés, hogy más különben valószínűleg te meg én sohasem táncolnánk itt.
Lelkesedésed hallva határozottan elvigyorgom magamat, lebámulok a mellkasomat érő böködésre aztán felpillantok rád, mélyen beharapom az alsó ajkamat és egy pillanatra elgondolkozom, tényleg elgondolkozom. Nem azon, hogy szeretném-e veled tölteni az este további részét és a reggelt, mert ez elég egyértelmű, hanem azon, hogy akarok-e találkozni a bébiszitterrel részegen, és erre biztosan az a válasz, hogy : NEM.
- Oké, oké ezt megbeszéljük. - Hárítok finoman, tudod kicsit sem szeretném lelombozni a lelkesedésedet. Majd talán megpróbállak rávenni, hogy aludjunk nálam, és majd jó korán felkelünk, hogy hazataxizhassunk hozzád, de nekem addig biztosan ki kell józanodnom - meg azt hiszem neked is -.- Bele sem merek gondolni miket művelhettél. - Nyomom meg a könyökömmel az oldaladat, majd átkarolva téged elirányítgatlak a bárpultig. Azt hiszem én egy kicsit biztosabb lábakon állok, mint te, de ettől olyan nagyon elégedettnek érzem magamat, hogy még az sem zavar, hogy hirtelenjében olyan nagyon ránk vonod a figyelmet.
Cska lehajtott fejjel mosolygok bele a pultba, és a pénztárcámat tapogatom.
- Ezt most én állom. - Pillantok rád, és ellenkezést nem tűrve nyújtom át a saját hitelkártyámat.
Kiráz a hideg ahogyan a nyakamba szuszogsz, kicsit össze is húzom a tarkómat mielőtt az egész átvedlene valami sokkal erotikusabb dologgá, és egészen nagyot kell nyelnem, hogy ne nyögjek fel. - Jéé már itt is a vodkánk! - Igyekszem kihúzni magamat a bűvkörödből, de a tekintetem az irántad való vágytól lángol. - Egészségedre öregem. - Kacsintok, a poharamat pedig feléd emelem és már le is húzom. Az alkohol éget és mar, de kicsit sem olyan eleven, mint a csókod perzselése. A kezemet a gyomromra nyomom, most pontosan úgy érzem magamat, mint egy sárkány aki bármelyik pillanatban tüzet okádhat. Azt hiszem ennyi pia nekem mára tökéletesen elég volt, és téged vizslatva remélem, hogy nem hányod el magadat. - Nem haltál meg. - Teszem hozzá vigyorogva mikor sikerül összeszednem magamat, aztán elnevetem magamat, hangosan és zabolátlanul kicsit a poharat is nagyobb lendülettel csapom a bárpultra. - Nem, megkíméllek attól, hogy folytonos fellépőként hívjon vissza a szórakozóhely. - Meg hiába ilyen nagy a szád, úgy is berezelnél. Ezt persze nem mondom ki hangosan, nem akarom,hogy ténylegesen felmássz oda. Inkább csak újból átkarolom a válladat, azt hiszem neked nagyobb szükséged van a támaszra, mint nekem - persze ki tudja, lehet, hogy én részegebbül járok amúgy, mint te- és húzni kezdelek.
- Nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de nekem nagyon melegem van. - Vigyorodom el. Ennek ellenére éppen csak egy-két izzadtságcsepp gyöngyözik a homlokomon, mégis kivezetlek az épületből ha nem ellenkezel, a kinti hideg levegő arcul csap, én mégsem állok meg az első taxiig, ahol aztán betuszakollak hátra és melléd ülök.- A Hyde-parkba kérem. - Az ablakot letekerem, és amíg megy velünk a kocsi kidugom a fejemet, hogy még véletlenül se legyek rosszul, mert ugye emlékszel arra, hogy nem akartam taxiba ülni. Szóval inkább ne is próbálkozz a beszéddel, mert valószínűleg úgy sem válaszolok. - A tóhoz vigyen. - Izgatottan szólok előre, aztán oda is nyújtom a bankkártyámat - de már vissza elfelejtem venni - és kipattanok ahogyan megáll a kocsi. Rögtön vetkőzni is kezdek, előbb a cipőmet dobom le, majd az ingem és a nadrágom, még az sem érdekel, hogy te valószínűleg csak most mászol ki az autóból.
Nekifutásból indulok a stég felé, és hatalmasat dobbanva merülök a hideg víz alá. Kicsit kijózanít azt hiszem.
- Na mire vársz még? -

Makacs vagy, ez igaz, én viszont nem ismerek tréfát, ha rólad van szó, Newt Hollow.
- Akkor azt te valaki mással tudod, mert én ugyan nem. - Konokul csóválom a fejem, ebben ugyanis nem fogsz tudni meggyőzni. Csak egy csók csattant el köztünk, ami igaz, kimeríti a megcsalás fogalmát, de ettől még nem vagy rossz ember. Sosem leszel az. Ha olyan lennél, mint amilyennek tartod magad, most nem éreznéd magad rosszul emiatt. A valódi pöcsarcok ugyanis nem tudják magukról, hogy azok, így az önvádad értelmetlen és valótlan. Egyszer úgyis meggyőzlek majd róla.
Igazából meglepően jól bírtam ezt a hetet, mármint gyereknevelés terén, mert érzelmileg meglehetősen romokban voltam. Talán pont ezért tudtam olyan jól teljesíteni az életem egy másik területén, mert minden figyelmemet beleöltem, így nem kellett rajtad kattognom. Persze azért nagyon jól jött ez a mai kimenő, mert kezdtem megint félholtra amortizálni magam.
Ezúttal nem állítalak meg a fizetésnél, csak hálásan mosolygok és a füledbe duruzsolok egy félhalk "köszönöm"-öt, mielőtt a csókjaimmal betámadnálak. Olyan édesen menekülsz előlem - ezt nehéz lennek másnak nevezni -, hogy elnevetem magam. Egy ragadozó minden éhsége a pillantásomba tömörül, még a számat is megnyalom öntudatlanul, ahogy a kezembe siklik a pohár. Jó lenne tudni, honnan jött nálad ez az öregemezés, de ismét megnevettetsz vele.
- Egészségedre, öreg! - lehajtom az italt. Őrületes nagy hiba. Inkább kettőbe kellett volna, vagy inni előtte egy kis vizet, vagy megalapozni valami snackkel. - Ez csak a látszat. - Figyelmeztetőn megemelem a mutatóujjam, jelezve, a következő percek kritikus szereppel bírnak: vagy meghalok, vagy elhányom magam. Mivel meghalni még nem akarok, a gyomromé minden figyelem, ő viszont néhány perc alatt úgy dönt, ezt az ostoba húzásomat még hajlandó elviselni, most az egyszer. Szinte érzem, hogy a nyomás a hasamban enyhül, megkönnyebbülten fel is sóhajtok - persze azt már nem érzem, hogy a lent kavargó alkohol teljes gőzzel támadást indít az agyam ellen. Ahhoz már túl bódult vagyok.
- Szerinted annyira jó lennék? Bemutatnám nekik a hullámot... - vigyorgok. Nem mintha ne lenne már a gondolattól is lámpalázam, hogy felmásszak a pultra, de hízeleg, ha szerinted kapós lehetne a műsorom. Hagyom közben, hogy elvonj a pulttól - restellem, de nem igazán tudok most sétálni, gondom akad a kéz-láb koordinációval, néha elakadok a semmiben, ilyenkor kénytelen vagyok rád támaszkodni. Ha ebből nem is érzed, hogy sok volt már nekem a vodka, abból sejtheted, hogy mindenkire ráköszönök, aki elmegy mellettünk. Mindenkire. Aki azt hiszi, hogy észrevétlenül elsuhanhat mellettünk, az is kap egy hangos és jókedvű sziát vagy sziasztokot a részemről. Hova is megyünk egyébként?
- Mintha a Gyűrűk Ura forgatásán lennénk, annál a katlannál - motyogom ösztönösen a választ, de már meg nem mondom, mi volt a kérdés. Ja, a meleg, asszem. Hogy meleg vagy. Vagy én vagyok? A friss levegő jót tesz, a taxiban viszont - szintén restellem - elalszom a válladra dőlve. Körülbelül öt-hat percet szunyókálok csak, de egyrészt ez segít, hogy ne legyek rosszul, másrészt téged sem zaklatlak addig feleslegesen. Arra ébredek, hogy megjöttünk, és míg próbálom kitalálni, hol vagyunk, meg hogyan másszak ki a kocsiból (négykézláb indulok neki, előbb a kezem tenném le a földre, de úgy nem működik, kell egy kis idő, mire rájövök, hogy a lábammal kell indítanom), te már nem vagy sehol. A taxis irritáltan hozzám vág valamit, kis kártyát, de nem értem, minek adta ide, viszont megköszönöm és a farzsebembe nyomom, aztán indulok is utánad. Még épp elcsípem, ahogy csobbansz.
- Nincsenek benne piranhák? - kiabálom oda neked a stég másik feléről, kissé akadékoskodva, az ötlet viszont nagyon tetszik, úgyhogy máris vetkőzni kezdek. Ahogy lehajolnék a cipőmhöz, elborulok, de nem nevethetsz, mert pontosan így terveztem! Fekve sokkal könnyebb levenni a nadrágot! Úgyhogy leharcolom magamról, ami eltart egy darabig, mert elfelejtem kicsatolni az övem. Utána jön a felső is, az alsómat tapogatva elbizonytalanodom. - Teljesen pucéran? - kérdezlek, és ha igen, akkor ledobom az alsót is, ha nem, akkor az marad és minden erőmmel arra koncentrálok, hogy talpra álljak. Sikerül, közel három másodpercig, aztán egyensúlyom vesztve oldalra bicsaklok és puff, már be is csobbantam a vízbe. Levegőért kapva török fel, bár kissé hirtelen ért a hideg, annál jobban esik viszont, hűsít és józanít. Csak azt hiszem, lenyeltem egy békát. Vagy a vodka brekeg bennem ennyire?
- Newt, be kell vallanom valamit. Fogalmam sincs, hol vagyunk, de még mindig meg akarlak csókolni. - A lehető legnagyobb drámaisággal közlöm veled, habár nehezemre esik visszafojtani a nevetésem. Nem miattad, hanem mert olyan jókedvem támad a gondolattól. Te, meg a csók, egy mondatban, úgy, hogy igazából bármikor megtehetem... Kell ennél több a boldogsághoz? Nekem nem.

Elég hosszan és konokul tudnék veled egyet nem értésem jeléül szemezni, de most se te sem én nem vagyunk olyan állapotban, hogy konokul ellenálljak neked, és kössem az ebet a karóhoz. Én úgy is biztos vagyok benne, hogy pöcsfej vagyok, te meg akkor is azt mondanád, hogy nem vagyok az, ha az lennék. Most is ezt csinálod. Ha józan lennék, akkor most duzzogva fonnám össze a karjaimat a mellkasom előtt, így viszont, ilyen nagyon részegen nincsen időm ilyen badarságokra.
Elég jót kacarászom azon ahogyan te is nevetsz, sőt kifejezetten nehezen tudom abbahagyni, csak akkor csillapodik az éktelen vihogásom amikor arra koncentrálok, hogy te ne dobd ki a taccsot. Egy pillanatig nagyon biztos vagyok benne, hogy ez meg fog történni, szóval lépek is egyte hátrább, hogy ne találj telibe, de aztán valahogy mégis sikerül bent tartanod azt a pia mennyiséget amit beléd erőszakoltam - azt hiszem holnap emiatt nagyon-nagyon fogsz utálni, de ezzel nem tudok most törődni - és beléd karolva kicsit húzni kezdelek, meg kicsit nagyon a támaszoddá változom. Bebújok a karod alá, és a derekadat átfogom. A tempónk meglehetősen lassú, hiszen te mindenkire ráköszönsz, és azért örülök, hogy nem hallod amint a fele szóra sem méltat téged. Nem biztos hogy tudnám kontrollálni ha hirtelenjében verekedős részeggé változnál.
- A Végzet-hegyéről beszélsz éppen? Mert amúgy tök nagy Gyűrűk Ura fan vagyok. - Osztom meg veled hirtelen felindulásból.
- De értem, hogy mire gondolsz. - Vigyorodom el, kint egy pillanatra megtorpanok, hogy egy hitetlenkedő pillantást küldjek feléd. - Te most komolyan lekatlanoztad a Végzet-hegyét? - Na már most nem igazán tudom, hogy miként jutunk el a taxihoz, de a lényeg az, hogy sikerül beülnünk az egyik sárga kocsi hátuljába, ahol én teljesen leeresztem az ablakot, a fejemet, meg mint egy kiskutya kidugom, és tulajdonképpen nem nézek semmit, hanem lehunyt szemmel élvezem ahogyan a levegő karcolja a tüdőmet.
Meg sem várlak, ledobom minden ruhámat és máris csobbanok, a hideg víz maga alá gyűr, én pedig kiélvezem ahogyan hidegen nyaldossa a meztelen testemet.
Feléd pillantok, és hatalmas nevetésben török ki ahogyan elvágódsz, alig bírom abbahagyni.
- Miiii? Nem hallom olyan jól amit mondasz. - Kiáltok vissza és újból lebukok a víz alá, odalent kinyitom a szememet és csak bámulom a sötét mélységet aminek ki tudja mi van az alján, ki tudja mi úszik méterekkel alattam. Ahelyett, hogy elfogna a pánik mélyről jövő nyugalom áraszt el, és ha nem esnél bele a vízbe olyan vad csobbanással, akkor most fölfeküdnék a víz felszínére, és lebegve csak bámulnám a csillagokat, de túlságosan félek attól, hogy a koordinálatlan mozgásod miatt akár bele is fulladhatsz a vízbe.
Kifigyellek a félhomályban, és a víz alá bukva úszom el feléd, hogy aztán alulról az oldaladba kapaszkodva bukjak a felszínre pontosan veled szemben. A vízcseppek végigcsorognak a hajamról az arcomon. - A Hyde -parkban vagyunk. Innen öt háztömbnyire lakom. - Adok felvilágosítást egészen halkan, bámulva a vizes ajkaidat, közben pedig serényen taposom a vizet. - Tudtad, hogy innen látni a legjobban a csillagokat az egész városból? - Komolyodom el hirtelen, és előtted taposva a vizet felbámulok a csillagos égre. - A szüleim kiskoromban mindig idehoztak, ha rossz kedvem volt. Esténként csónakáztunk a vízen, belefeküdtünk a csónakba és némán bámultuk a csillagokat. - Osztok meg veled egy személyes történetet mielőtt a kezemet a válladra nem helyezem. - Ugye nem fogsz lehányni percek múlva? - Kuncogok föl ahogyan eszembe jut, hogy te már a szórakozóhelyen is elég rosszul néztél ki. Nem vagyok benne biztos, hogy jót fog tenni neked a víz hullámzása, jól lehet nekem nagyon jól esik. Kicsit józanabbnak érzem magam a hűs víz miatt. - Mindig ide jövök ha rossz kedvem van. -A legnagyobb problémám azt hiszem, hogy nem tudom befogni a számat. Egyszerűen úgy érzem, hogy a lehető legtöbb dolgot kell veled megosztanom miközben a térdünk össze-össze ütközik a víz alatt. - most amúgy kicsit sincs rosszkedvem, csak meg szerettem volna mutatni neked ezt a helyet. Kevesen ismerik, mert pár éve öngyilkos lett valaki a tóban és azóta nem mernek idejönni. Pedig a halottak senkit sem bántanak. Ugye nem félsz? - Egészen mélyen nézek a szemedbe, de ehhez olyan közel kell hajolnom, hogy az orrunk összeér. - Van kedved úszni? - Incselkedve az ajkaimat éppen csak a tiedhez érintem, szinte csiklandozva, s el lököm magamat tőled, hogy aztán nevetve és lassan tempózva elússzak mellőled. - Kapj el Ethan! -