Önkéntelenül is azon kezdek el gondolkodni két kutyaszeretgetés közt, hogyan is segíthetnék Chace munkahelyi krízisén. Zenével kapcsolatos munkahelyen gürizni annyira nem rossz, szerintem, a hangjából sütő csalódottságtól mégis összefacsarodik a szívem. Majd ha hazaér, kifaggatom, milyen helyen képzelné el magát legszívesebben; határozom el magamban, aztán visszafókuszálok a jelenre.
- Jó, jó, de valami rendeset nézek, mer' te mindig valami olcsó szart hozol... Várj, megtartjuk? - Egyetlen pillanat alatt felejtem el a téma jelentőségét. A szemem fényesebben ragyog, mint a kutyáé, és nem egészen vagyok biztos benne ebben az illuminált állapotban, hogy melyikünk csóválja lelkesebben a farkát.
- Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Imádlak! Köszönöm! - Még magyaráz valamit arról, hogy ez nem végleges és beszélünk, de én már ölelgetem és dobálom a mobilomat, és ott csókolom, ahol csak érem a műanyag borítást, ha már ő nincs itt, hogy körberajongjam. Aztán elfeledkezve a videókapcsolatról csak leejtem az ágyra és ölbe kapom a kutyát, hogy őt szorongassam és dögönyözzem utána.
- Hallod, Stacey? Maradhatsz! Családtag lettél! - duruzsolom bele a lapátfüleibe két csók közt, aztán azért még fintorogva a telefonra hunyorgok, amikor megüti a fülem valami. - Fujj, mindig húzok! Egyszer csináltam csak gumi nélkül, mert tudtam a srácról, hogy... Chace? Chacey! - ellenőrzöm a kijelzőmet, de a hívás már megszakadt. Puffogva visszafekszem a pisifoltba és legújabb fogadott gyerekünket magamhoz ölelve elpanaszolom neki, a lakótársam mekkora seggfej, és én mégis mennyire imádom.

Miután a Patrick által Staceynek elkeresztelt dög elégedetten szénné hugyozta a kanapét, meghitt szemezésbe kezdünk. Ő pont olyan kitartóan állja a tekintetemet, miképp én is az övét. Mondanom sem kell, mindezt kényelmesen, két párna közé bevackolva teszi, azt a buta fejét első két lábára fektetve, pont olyan képet vágva, mint aki tudja, hogy nagy szarban van. Minél tovább bámulom, minél mélyebbre akarom magam ásni a tekintetében -Úristen te fasz! Térj már észhez, ez csak egy kutya!-, annál inkább érzem, hogy fölösleges hadjáratba kezdtem. Majdnem olyan, mintha egy analfabéta idiótával kezdenék vitatkozni, akinek nyilvánvalóan még csak fingja sincs arról, hogy mi történik a világban. Na, ez is pont olyan! Csak ez az analfabéta idióta itt előttem, a telefon túloldalán még a kanapét is összehugyozza. Eszem-faszom megáll de most má' komolyan!
-Patrick!!! - Szólok újra, ezennel már hangosabban, ingerültebben és mire letisztáztuk tanítómesteremmel, hogy ideje lenne, ha végre visszatolnám a seggemet, és kinyalnám a személyzeti budit -mert hogy valakinek azt is meg kell csinálnia-, addigra pont visszatér a képbe életem megkeserítője. Először a hulla sápadt képe láttán fintorgok egy sort. Viszonylag hamar túlteszem magam rajta, azon már valamivel nehezebben, amikor látom belefeküdni az oda nem illő ammónia szagú foltba.
-Nem kell kirúgatnom magam, hogy lelépjek. Még próbaidős vagyok, bármikor tudok dobbantani. Nem valószínű, hogy ez lesz életem melója. - Némiképp csalódottan -és egy merő undorral-, rázom meg a fejem, majd pöckölöm a szűrőig égett, éppen csak parázsló csikket a konténerek irányába, az utolsó adag füstöt a telefon kamerájába okádva.
-De ami most lényegesebb, az az, hogy a köcsög kutyád lepisálta a kanapét. Mire hazaérek, melegen ajánlom, hogy csoszogj le a sarki boltba, vegyél Vanish Oxy Actiont vagy Tommyt, vagy mit toom' én mit, és sikáld ki onnan azt a foltot! Ja, és tanítsd meg a dögnek, hogy ameddig mi sem hugyozzuk össze a bútort, addig neki is tilos. Különben röpül. - Amint befejezem a hosszú monológot, és keserű szájízzel kóstolgatni kezdem a kimondott szavakat, máris megbánok mindent, ami az imént elhagyta a számat. Már hiába csapkodom a homlokomat, hajtok át képzeletben egy úthengerrel a fejemen, Patet hamarabb utol fogja érni a mondandóm -annak is csak egy bizonyos része-, mint a hányingere.
-DE! Még mielőtt örömödben te is dobnál egy sárgát arra a nyomorult szófára, kiemelném, hogy ez NEM azt jelentette, hogy megtarthatod! Kápízs? Ha haza mentem, és kijózanodtál, beszélünk még róla. Meg a Penicillin jótékony hatásáról is, ha a tegnapi, igen csak jövedelmező este alkalmával nem húztál gumit, vagy az ürge. Azt se tudom, hogy... na jó, mindegy, hagyjuk! Húzok, mert tényleg ki fognak rúgni. Ne felejtsd el, kár-pit-tisz-tí-tás! Na cső! - Ezzel már meg is szakítom a nem kevés váratlan, nehezen feldolgozható információhalmazzal teli videóhívást, és zúzok is vissza, mert a rötyi takarítás nem várhat ugyebár.

Fogalmam sincs, mi történik a háttérben, teljesen lefoglal, hogy meggyónjam minden bűnömet a wc kagylónak és közben azért picsogjak, Chace miért nincs itthon, hogy együttérzőn röhögjön rajtam és a hátamat veregesse. Fogalmam sincs, meddig vagyok távol, nekem napoknak tűnik, főleg, mikor a szédülés levet a lábamról és hideg verítékben úszva, hosszú évekig haldoklom a padlón. Az ürítést követően némileg megkönnyebbül a szervezetem, bár a nappali felől érkező kiabálásra csak kelletlenül nyüsszenek. Megmozdulni? Muszáj? Valahogy felhúzom magam a mosdóig, megnyitom a vizet, arcot mosok, kiöblítem a számat, aztán félig négykézláb, félig görnyedten visszatámolygok és elvágódom a kanapén. Mintha mondott volna valamit a kutyámról meg vizeletről, de őszintén? Ide is szarhatott volna, akkor is belefeküdnék.
- Rosszul vagyok - nyüszítem bele a telefonba, amit kézbe veszek és odahúzok magamhoz. - Rúgasd ki magad és gyere haza. - Akaratosan szorongatom a Chace fejét körbezáró műanyagot, míg józanságom be nem kapcsol annyira, hogy fájdalmasan felsóhajtsak. - Ne, ne rúgasd ki magad. Végre van egy jó munkád. Maradj bent és... - Egy pillanatra elhallgatok, elbizonytalanodva a levegőbe szagolok, sápadtságom valamelyest enyhül.
- A kutyánk levizelte a kanapét. Ejnye, Stacey, rossz kislány... - megkeresem a kislánytfiútaminekeldöntimagát és odahúzom magamhoz, hogy ha már a legjobb barátom nincs itt, legalább valami puhát és meleget ölelgethessek helyette.
- Fogd fel úgy, hogy Stacey vigyáz rám, amíg te dolgozol - Még egy érv, amivel a kutya megtartása mellett kampányolok.

Ahogy látom beletemetkezni a dög pofájába, először az jut eszembe, hogy vajon honnan szedhette össze? Az utcán kóborolt, esetleg menhelyről hozta, talán -és ez igen csak Patre vallana-, ellopta egy szerencsétlen csöves mellől, akit a kutyájával együtt kiraktak az utcára? Ha ez a helyes megfejtés, tutira tele van mindenféle bolhával, a lakás meghitt atmoszférájába valahogy egyáltalán nem passzoló egyéb élősködőkkel, amik kiszívják a véredet, összecsípnek -még olyan testrészeiden is amiről nem is gondoltad volna, hogy lehetséges-, szóval egy két lábon járó, rühes élőhalottat csinálnak belőled. Ez így nem pálya! Elég nekem Patrick mindennapos vérszívását elviselnem, nincs szükségem még bolhákra meg kullancsokra is! Egyik nap, amikor ez a kis majom nem lesz otthon, transzi Staceyt felkapom a hónom alá, és elkezdem járni vele a hajléktalanok által kedvelt városrészeket, hát ha meglesz a gazdája. Ha nem is találom meg, akkor egyszerűen csak rásózom valamelyikre. Jön a tél, legalább majd felmelegítik egymást. Jogos a kérdés, hogy ezek után mi a következő, ami az eszembe jut... Hát az évekkel ezelőtt történtek. Az a bizonyos éjszaka, amiről nincsenek emlékeink, és amit egy olyan másnapos reggel követett amiben minden benne volt, ami szinte nyitott könyvként megmutatta, mik történhettek azon a bizonyos éjszakán, amit a mai napig meg nem történtként kezelünk. Én legalábbis. Mégis számtalanszor az eszembe jut. Mint egy féreg, ami berágta magát az agyamba, nem tudom kiirtani, és időnként oltári károkat okoz.
-Szerintem ezt inkább most hagyjuk. Rohadtul be vagy állva! - Minden erőmmel azon vagyok, hogy mentsem a menthetetlent, úgy beszélek, mintha az iménti célzás nem is nekem szólt volna, állkapcsom mégis megfeszült mialatt legyűrtem a megjegyzését a torkomon.
-Baszd meg! Úgy beszélsz mintha meghaltam volna. Nyugi, két óra és lejár a munkaidőm. Hacsak ki nem basznak amiért ilyen sokáig szüneten vagyok. Akkor valszeg' hamarabb hazaérek. - Úgy igyekszem úrrá lenni a mimikámon, visszatartani az arcomra kiülni vágyó érzelmeket -az meg mi? Eszik vagy isszák?-, hogy majd' beszarok. Tehát az utolsó szava hallatán -amitől kedvem támadna diadalittasan megdöngetni a mellkasomat-, össze kell préselnem a számat, hogy magamba tudjam fojtani az öntelt vigyoromat. Azt a vigyort, ami hamar átcsapna fintorgó szörnyülködésbe. Mialatt a cigit szűrőig szívom, csak reménykedni tudok abban, hogy időben kiér a budira. És ameddig ő meghitt kagylózásba kezd a rókával, addig én vérre menő farkasszemet nézek a döggel, ami egy jó ideig úgy bámul rám a kamera túloldaláról, mintha a világ összes ártatlanságát ki akarná vetíteni rám. De én nem dőlök be neki! Akkor meg főleg kételkedni kezdek, amikor feláll és szagolni kezdi a kanapé egyik párnáját.
-Meg ne próbáld... Hallod? Levágom a pöcsödet, és akkor tényleg joggal hívhat majd az az idióta Staceynek! - Fenyegetően szűröm a fogaim között, mintha legalábbis értené. Aztán még egyszer rám néz, szinte már-már a képembe röhög, és további gondolkodás nélkül felemeli a hátsó lábainak egyikét, hogy oldalba hugyozza a kanapét.
-Hogy rohadj meg! - Idegesen csapódik öklöm a combomon, olyan közel tartom a telefont a pofámhoz, hogy a túloldalon csak a teljes sötétség látszódik. Úgy üvöltök, hogy majd' belerekedek.
-Letelt a fél óra Cowboy! - Valszeg' olyan hangos voltam, hogy Mr.Szerencsejátékfüggő is meghallhatta odabentről, mert egyszer csak nyílik a vészkijárat, hogy figyelmeztessen, eléggé jól laktak már a rákok, ideje visszahúznom a belem.
-Ja, persze, megyek máris! - Intek hátra neki, és csak azután szólalok meg legközelebb, hogy hallom a robusztus vasajtó csukódását.
-Byers! Leszarom mennyire vagy a halálodon. Azonnal told ide a képed! A transzvesztita kutyád lehugyozta a kanapét! -

Olyan érzésem van, mintha a Patrick-Chace beszélgetés közben kihagytak volna ezek ketten valamiből. Mármint Chace, meg én. Hogy lehetek egy beszélgetésben benne, ha közben kihagytam magam belőle? Ettől kicsit összezavarodok, attól meg még inkább, hogy úgy érzem, rosszat csináltam, de nem tudom, miért. Nem olyan meglepő ez, mások is fizettek már nekem szexért, igaz, nem közvetlenül, de ébredtem már úgy idegen ágyban, hogy hazafelé menet tömött bankót találtam a nadrágom zsebében. Ilyenkor mindig egy kicsit megkérdőjelezem saját magam, de azt hittem, ez Chace számára nem újdonság. Most mégis elbizonytalanodom, titkoltam-e előle a kicsapongó életemnek ezen részleteit, és amíg kikerül a képből, Stacey-t bújom és ölelgetem, hátha ő tudja a választ minden kérdésemre.
Ahogy visszatér a képbe, rögtön tiltakoznék, hogy a lóvé igenis fontos, mert ez biztosítja Stacey jövőjét, ha egyetemre menne, vagy ilyesmi, de aztán olyasmit kérdez, amihez túlságosan be vagyok állva. Az agyam nem áll készen a komoly beszélgetésekre. A szart vagyok jól, szerinted be lennék tépve, ha jól lennék?, jön a nyelvemre, de aztán folytatja, és ez a rossz érzés egyből elillan, elmosolyodom helyette.
- Jól tudod, mit szoktunk csinálni egymással - búgom bele sejtelmesen a telefonba, aztán Stacey puha bundájába temetem az arcom, oda rejtve pironkodásom az elmémbe tóduló, még mindig borzasztóan darabos és homályos emlékképek elől.
- Jól vagyok. Hiányzol. - Két, egymással teljesen ellentétes hangsúllyal mondom, az elsőt vidám optimizmussal, a másodikat egy haldokló fájdalmával.
- Mihh, engem sem tartasz meg? - elönt a pánik, hideg veríték ömlik végig rajtam. Először a kellemetlen érzéseket ráfogom a szavai keltette riadalomra, de aztán kezdem érezni, hogy ennél többről van szó. Bágyadtnak, sápadtnak érzem magam, elszáll az erő a végtagjaimból és valami éles beleáll a hasamba.
- Hánynom kell - közlöm végül az ítéletet, a kutyát lerakom a helyemre, a kitámasztott telefon elé, én meg felpattanok a kanapéról és kisüvítek a kijelző karcsú keretéből. Csapódik mögöttem a fürdőszoba ajtó, Stacey meg kényelmesen elhelyezkedik, elnyúlik a kanapén.

Unott ábrázatot vágva forgatom meg a szemeimet. A mai nap folyamán már sokadjára.  Amikor azt hinném, hogy már semmi, de tényleg semmi újat nem tud mondani, vagy mutatni, ami vele kapcsolatos, és ami akár egy kicsit is meglephet, vagy éppen megbotránkoztathat, mindig kiderül, hogy rengeteg eltitkolt dolog van még a tarsolyába. Olyan dolgok, amik még nálam is mocskosabbak, amiknek hallatán lassan forrni kezd az agyvizem, amiktől az a furcsa, kellemetlen, áramütésszerű érzés az uralma alá veszi az egész testemet, fájdalmasan végigcikázik a gerincemen, csigolyáról csigolyára haladva, hogy aztán megkondítva az egész fejemet, valahol a tarkómban egyesülhessen. Bal térdem megállíthatatlan remegésbe kezd, idegesen pattog fel, s alá, azonos oldali kezem ujjai béklyóként záródnak ökölbe, hogy az ujjaimon éktelenkedő acélgyűrűk egyike fájdalmas nyomot hagyjon érdes bőrömben.
-Ez... ez most kurvára komoly?? Én... nem is tudom, hogy mit mondjak. Mi a faszt kell ilyenkor mondani? - Halkan beszélek, szinte csak tátogok, abban sem vagyok biztos, hogy minden szavamat hallotta. Habár sokkal előrébb nem lennénk vele. Jelenleg egy döglött molylepke is okosabb és beszámíthatóbb nála. Ezzel a bejelentésével most teljesen megborított. Hitetlenül, de leginkább hisztérikusan, némi -rohadt sok-, csalódottsággal, zavarodottsággal vegyített hangon, harsányan bár, de felröhögök. A telefont leteszem valahova az egyik térdemre, így néhány pillanatig nem, vagy csak jelentéktelen részleteket láthat belőlem, de leginkább a fölöttem húzódó, rozsdás ereszben gyönyörködhet, amíg én minden erőmmel igyekszem visszarántani magamat a szakadék széléről. Mindkét kezem ujjaival hajamba tépek, úgy simítva hátra, hogy kis híján a bőrt is lefejtem hüledező pofámról. Hátradőlök, neki a nyirkos tűzfalnak, fejemet is hozzákoppintva, s mialatt az ereszcsatornát tanulmányozom, egyre csak azon kattog a százról nullára lassult agyam, hogy mégis mit kéne most mondanom. Már koránt sem a pénz mennyisége az, ami aggaszt, sokkal inkább a megszerzésének a módja.
Elharapok egy káromkodásba fúlt sóhajt, összekaparom magamat valahonnan a földről, nem is, inkább a föld alól, majd újfent előredőlök. A telefon visszakerül a markomba, valahol két térdem között tartom a levegőben, másik karommal pedig visszakönyökölök szabad térdemre.
-Jó, figyelj! Nem érdekel a lóvé, oké? - Felhúzom magam, félreteszem nem létező büszkeségemet. Oké, ez így nem teljesen kerek! Érdekel. Hát hogy a viharba ne érdekelne?! Marha sok zsetonról van szó. Egy dolog most valahogy mégis felülkerekedik a piszkos anyagiakon, és jobban érdekel:
-Te... oké vagy? Mármint... nincs gáz, ugye? Úgy értem... - Félbeszakad a mondat, hagyom, hogy a benn rekedt levegő, ami késként szurkálta a mellkasomat, kitörjön onnan mielőtt folytatnám.
-...nem bántott vagy mit toom' én, hogy ti melegek mit szoktatok csinálni egymással... a múltkori sikátoros esetből kiindulva, érted... ? - Hebegek-habogok, mint valami fottyos idióta, aki még a kisegítő iskolához is életképtelen. Passz, hogy mit kéne mondanom. A következő mondata azért máris segít rátalálni a megfelelő szavakra.
-Jézusom! Miért kéne kiállnod a sarokra?! Ha hazamegyek, az összes cuccot el fogom dugni előled, de tényleg! Tiszta hülye vagy tőlük. - Rosszallóan rázom a fejem, teli szájjal morogva mialatt éppen egy újabb szálat gyújtogatok.
-A kutyának a sorsáról meg döntünk ha kijózanodtál. És a tiédről is... - Teszem még hozzá vészjóslóan, ki sem véve a bagót a számból mialatt szembesítem az ítélettel. Még mindig nem fogom fel. Ahogy azt sem, hogy mégis mikor kezdett el érdekelni a szexuális élete. Sőt! Inkább úgy mondanám, hogy mikor kezdett el zavarni, hogy idegenekkel kefélget úton, útfélen.

- Apuci nem hisz benned... De anyuci hisz, ne is hallgass rá - duruzsolom a kutyának nagy, cuppanós csókot nyomva annak füle mögé, mert ha az én Stacey-m melegjogi aktivista akar lenni, akkor igenis hinni fogok benne!
- C-c-c. Bankot rabolni illegális. És nem titkoltam, hát itt mutatom! - lóbálom meg ismételten a pénzköteget, és felháborodottan bámulok a kamerába, csak hogy érezze, még a feltételezés is sértő, ám a csalódott képe valahogy józanítólag hat rám. Nem ezt a kifejezést vártam tőle, el is kell egy kicsit gondolkodnom, lehet-e valami igazság mögötte, vagy valahol félrecsúszott köztünk a beszélgetés.
- Hát csak tegnap szereztem! Elmentem egy hapsival, mert olyan illata volt, mint neked, aztán azt hitte, prosti vagyok. De nem vagyok! Nem szexelek pénzért! De akartam egy kutyát... És ha már hozzám vágják, elfogadom. Nem a kutyát, a pénzt. Kutyát dobálni illegális. Állatkínzás. Mondjuk pénzért kurválkodni is illegális, nem? Vissza kéne adnom? De nem tudom, ki volt az a hapsi... És nem akarok apáméktól kérni kutyatartásra. Inkább ledarálom a péniszem. Vagy tangát húzok és kiállok a sarokra. Igen, inkább kurvának állok, de nem kérek kölcsön senkitől - Egészen pánikba esek, mert fogalmam sincs, hogy akkor most mi az ördögöt csináljak. Nem akarom, hogy Chace így nézzen rám, akkor inkább üvöltözzön, azzal még kiegyezek valahogy.

Siránkozó hangnemben feltett kérdésére zavarodottan lehajtom a fejem, egyik kezemmel megkapargálom a tarkómat, mintha ott keresném a választ rá, végül csak flegmán vállat vonok, és inkább rágyújtok még egy szálra. Csak mert ki tudja mikor enged ki legközelebb Mr.Szerencsejátékfüggő, ugyanakkor az sem elhanyagolható tény, hogy ameddig van valami a pofámba gyűrve, nem kell kínosan odafigyelnem a mimikámra. Nyilván, ha Pat tovább nyomja itt a drámát, előbb utóbb borul a bili, és cigi ide, vagy oda, semmi nem fog tudni meggátolni abban, hogy teli torokból beleröhögjek a kamerába.
-Istenem... - Sóhajtom csalódottan, lustán csóválva meg a fejem, látván reakcióját mikor szembesítem vele, hogy az általa Staceynek elkeresztelt dög valójában nem is az aminek ő gondolta.
-Pat, akkor most kihangsúlyoznám újra. Az ott az öledben egy kibaszott kutya! Maximum kanosnak érezheti magát, de semmi több! Meglepődnék, ha egyik reggel látnám felszólalni egy, a melegek egyenjogúságáért küzdő szervezet élén. - A füst gúnyos horkantással együtt ömlik ki a számból, bele egyenesen a kijelzőbe. Istenem! Adj hozzá türelmet, mert ha erőt adsz, megölöm!
-Na phersze phersze...! - Hitetlenül vigyorgok túlzó kijelentése hallatán, majd a kiürült alumínium dobozt meglendítem, hogy kosarat dobhassak a velem szembe lévő konténerbe. Olyan lenyűgöző itt a kilátás, örökké el tudnám nézni! Mielőtt folytatnám kampány beszédemet, ami a kutya megtartása ellen szól, mélyet tüdőzök a nikotinból, mely több okból kifolyólag is a mellkasomban reked, akárcsak a kitörni kívánkozó szavak a gégémen. Füstbe fulladásom oka többek között az a maréknyi pénz látványa az ujjai között, amiket olyan könnyedén lóbál, mintha csak konfettik lennének. A másik pedig az igen csak komoly ajánlata az egymással való közösülésre. Részeg (betépett ember) a legőszintébb.
-Honnan van ennyi lóvéd??? Bankot raboltál, vagy nyertél a lottón, vagy mi a fasz? És miért titkoltad eddig el? - Totál össze vagyok zavarodva. Valahol csalódott is vagyok. Ja, asszem' ez az a szó, amit keresek, és ami mindig is túl érzelgős volt ahhoz, hogy passzoljon hozzám, most mégsem rejtem véka alá, egyszerűen minden leolvasható a képemről, talán még a szememről is.
-Miért kéne bárkivel dugnod egy kutya miatt?? - Öklömmel feszülten a térdemre sújtok. Nagyobb kielégüléssel töltött volna el, ha inkább a telefont vágom a földhöz, de a piszkos anyagiak nem engedik, hogy újat vegyek. Eddig legalábbis azt hittem...
-Honnan van ez a rohadt sok pénz és miért nem szóltál róla? - Nem az esik szarul, hogy vele ellentétben csóró vagyok, inkább az, hogy a szemembe hazudott.

- Miért vagy ilyen genya? - biggyed le sírósan az ajkam, amikor fostalicskaként hivatkozik a becenevére. Én nagyon is szeretem és büszke vagyok rá! Még csak nem is olyan buzis, mint a Chaceyboo, pedig az meg a Pattyboora rímel, úgyhogy hálás is lehetne! Viszont ahogy közli, hogy életem legújabb szerelme fiú, megilletődök egy pillanatra, majd a kutyus alá nyúlva megpróbálom úgy megemelni, hogy lecsekkolhassam odalent.
- Csak azért, mert farka van, még érezheti kislánynak magát! - hisztizek bele a telefonba, mert én kislányt akartam, és a Stacey rímel a Chacey-re, de egy fiúnak nem áll jól ez a név, megváltoztatni pedig nem fogom, úgyhogy igenis kislány lesz! Már elterveztem, milyen masnikat fogok neki venni, meg kiskabátot, meg együtt megyünk pedikűrre... - De de de... - kezdek el tiltakozni a tőlem telhető legártatlanabb és legkérlelőbb fejjel. - Ha megkérdezlek, egyből nemet mondasz. És van pénzem! Annyi pénzem van, amiből három évig eltartjuk! - És hogy bizonyítsam, felkapom az asztal szélén heverő pénzköteget, amit alig ér át a markom, és meglóbálom a kamerába. Yapp, ezt a részét nem szándékoztam soha elmesélni neki.
- Naaa, kééééérleeek! Nincs hova mennie! Olyan, mint te: rajtam kívül senki nem szereti. - Védelmezőn magamhoz ölelem az állatot. - Kivel kell lefeküdnöm, hogy megtarthassuk? Lefekszem a főbérlővel! Lefekszem veled is! Légysziii! - El fogom bőgni magam, ha Stacey nem maradhat, már most érzem.

Nem tehetek róla. Egy szemét állat vagyok, így annak rendje, s módja szerint röhögök fel olyan jó öblösen, mélyről jövően, úgy hogy a sikátor falai még sokáig visszhangozzanak a kárörvendésemtől. Aztán persze visszafogom magam, a nagy jókedvem a szokásos, megfejthetetlen rohadék vigyorommá szelídül. Valóban néhány másodpercnél tovább szemeztem a nyitva felejtett húsbolttal, mint ahogy az egy egészséges, heteró férfitől elvárt lenne. Lássuk be, ha valamitől, ettől a ténytől nyomban felmegy a pumpa, így annak rendje és módja szerint feszülten mocorogni kezdek a padon, sűrűn változtatom a pozíciómat mialatt egyre idegesebbé válok. Ideges vagyok, mert rajta felejtettem a lakótársam farkán a tekintetem, és mert valahol mélyen legbelül nem úgy gondolok az egészre, mintha valami gyomorforgató látvány lett volna, na és persze itt van még ez a rohadt megoldatlan rejtély is. Hogy mi az anyám ideges úristene van már megint?! Mit csinált amiért előre ennyit kell szabadkoznia?! Úgy beszél, mintha már tudná az ítéletet.
-Oké, ezt már egyszer hallottam. Többször is. Kiböknéd már végre, hogy mégis mi a tökömet műveltél?! Kezdek pipa lenni Pat, de komolyan pipa! Ugye nem akarod, hogy megint kihajítsalak, mint macskát szarni?! - Felvont szemöldökkel, kérdő tekintettel bámulok rá a kamerán keresztül, újfent előre dőlve, rákönyökölve a térdeimre, a cigit ki sem véve a számból addig ameddig három mély slukkot le nem tüdőzök belőle. Közel hat év hosszú idő. Ez alatt a hat éve alatt pedig elég sok szar történt már velünk. Többek között az az egyszeri alkalom, amikor ki akartam rakni a lakásból. Még a küszöbig se jutott. Félretettem minden megmaradt férfiú büszkeségemet, és bocsánatot kértem. Már néha bánom. Legfőképp akkor, amikor úgy viselkedik ahogy most is, elszívja a herbámat, és szerelemről kezd el áradozni. Kihagy egy ütemet a ketyegőm. Vagy csak egy felet. Passzolom! De ez az egész lehetetlen szitu újfent közelíteni kezd az ingerküszöbömhöz. A cigi pedig csak szépen lassan szűrőig ér a számban, hogy a soron következő kép láttán ki is essen a földre. Hebegek egyet kettőt, de nem találom a szavakat. Először közelebb emelem a képemhez a telefont, hogy biztosan azt látom-e amit látok, majd ismét inkább a falnak dőlök és mielőtt megszólalnék, elszámolok magamban tízig, de legalább százig is. Nem akarok vele üvölteni. Amikor be van állva sokkal érzékenyebb, mint józan állapotában, úgyhogy visszafogom magam. Iszonyú erőfeszítést igényel, de büszke vagyok, hogy így állom a sarat.
-Lássuk jól értem e...? Haza hoztál egy dögöt a megkérdezésem nélkül, akit Staceynek neveztél el, mert az rímel arra a fostalicskára, amit becenévnek hívsz, és amit te találtál ki, hogy strokeot kapjak... - Mérlegelem a történteket, számba veszek mindent, és amikor újfent előrébb dőlök, szemet szúr valami.
-Ráadásul el kell keserítselek. Stacey szerintem fiú. De most nem ez a lényeg! Hogy gondoltad, hogy haza viszed a megkérdezésem nélkül?! Így se húzzuk ki hónap végéig, költsek még egy állatra?! Mit gondoltál, miből fogjuk etetni? Vagy fényevőt nevelsz belőle? És akkor az egyéb orvosi szarságokról még nem is beszéltünk! Nem, transzi Stacey nem maradhat! És ne nézz rám ilyen szemekkel! A dög se. - Puffogok még egy utolsót, hogy aztán felhajthassam a Red Bull végét.

A sliccemre tett megjegyzése hallatán a mocskos szexfantáziákból egy pillanat alatt szűz picsává változom és takargatni kezdem magam, még a ruhán keresztül is.
- Héé, ne bámulj! Perverz disznó! - Meglepő, hogy nem szakadnak ránk a felettünk lévő emeletek, de talán a karma sem tért még magához eléggé. És hiába lebegek a halálraítéltek örömmámorában, ha Chace mond valamit, akkor Chace mond valamit, úgyhogy villantok neki egy kis dekoltázst, ahogy előre dőlve elnyomom a cigit a hamutálban.
- Chacey... Bébi... Nagyon rossz voltam... - kezdem el ismételni magam síróssá váló hangon, miután ráeszméltem, hogy tényleg ott van a kis dobozban és tényleg vele beszélek éppen. - Utálni fogsz... Ígérd meg, hogy nem utálsz! Mondd, hogy mindig szeretni fogsz! - Egy pillanat alatt váltok át drámakirálynőbe, miközben sírósan könyörgök a telefonomnak.
- Szerelmes vagyok, Chacey... Annyira szerelmes. Borzasztóan beleestem. Ő a mindenem. Az életem. - megpaskolom a combom, mire az eddig mellettem heverésző életem értelme az ölembe ugrik, így meg tudom mutatni legjobb barátomnak is. - Stacey-nek neveztem el, mert az rímel a Chacey-re.

Felvont szemöldökökkel, a képemen sűrű egymásutánban váltakozó kifejezésekkel bámulom őt. Mivel az adott helyzet ezt kívánja, jelenleg csak értetlenül pislogok rá, az agyam próbálja utolérni magát, de leginkább feldolgozni a látottakat, az újabbnál újabb történéseket. Mire az egyiket felfogom, ő már rég máshol jár.
Csak tudnám, hogy mikor, és hogyan jutottunk el az álló dákójáig. Értetlenségemnek megfelelően, és mert váratlanul ért a merevedése, amit úgy tolt az arcomba miközben össze vissza mahinált a telefonjával, mintha valami kirakatot néznék, hátrébb hőkölök, szemeim majd' leesnek az arcomról, szemöldökeim valahol a tarkómon találják meg újdonsült helyüket.
-Volnál...volnál szíves kivenni az arcomból?! Amúgy, lent van a slicced. - Hiába minden megbotránkozásom, az utolsó mondatnál gúnyosan elvigyorodom, majd megadó sóhajjal vetem neki hátamat a hideg falnak, lábaimat lustán szétvetve, a mobilt lerakva valahova a combomra.
-Még egy párszor meglobogtatod azt a szart, mint a győzelmi zászlót, nem csak metaforikusan fog égni a ház... - Mormogom csukott szemekkel, fejemet a falnak döntve, azon gondolkozva, vajon hol, melyik ponton rontottam el így az életemet.
-Igen? Ki vele! Mit tehettél, ami még annál is rosszabb, hogy az én füvemet szívod, másnap meg hívhatom a papot az utolsó kenetért...? - Újabb reményvesztett sóhaj, majd a cigi kikerül a számból, hogy lehamuzzak és benyakalhassak egy újabb kortyot a Red Bullomból.
-Hé! Homár! - A doboz lekerül mellém a padra, cigit két ujjam közé szorítom, és újból előredőlök.
-Hahó! Itt vagyok, nem tudom rémlik-e... - A cigit tartó kezemmel beleintegetek a kamerába, cseppent sem derűsen.
-Elmondanád már végre, hogy mi a kis faszomat műveltél megint?! -

- Ég a ház! - feleselek egyből, mert muszáj, csak aztán rájövök, hogy ezúttal túl nagyot kamuztam. Az agyam helyére is füst került a második szál után...
- Metaforikusan. - Csodálom, hogy képes vagyok kimondani hibátlanul ezt a szót, és láthatóan elégedett vigyort is csal az arcomra.
- Ami azt illeti, ülök... - kezdek el okoskodni, de aztán a pillantásom lejjebb vándorol altájékra és elfintorodom. - Jé, nem, igazad van, állok! Ezt honnan láttad? - Őszinte csodálattal váltogatom a pillantásom a telefonom kijelzője és a megoldatlanul hagyott sátorprobléma között, aztán inkább elengedem a témát. Van most fontosabb is.
- Shhh, shhh! Ez most nem fontos! - A cigit tartó kezemmel mintha legyet hessegetnék a kamera előtt, amitől némi parázs az ölembe és a kanapéra hullik. - Figyelj rám, ember! Rossz voltam. Nagyon, nagyon, nagyon rossz voltam. - Ezt olyan komolyan adom elő, mintha a nagyim temetéséről számolnék be, de a végén aztán eszembe jut valami baromság, amitől belenevetek a kamerába. - Ágyhoz bilincselősen, pálcával elfenekelősen rossz. Mocskosul rossz. - Kicsit elszaladnak a gondolataim, így sietve megrázom a fejem és megpróbálom felidézni, hol tartottam a vad fantáziálgatás előtt. Oh, igen! Jaj nekem, mit tettem? Egyszeriben elönt a pánik, kétségbeesetten a fejemhez kapok.
- Chacey ki fog nyírni! - Nem esik le, hogy épp az érintettel telefonálok.

Dolgozni szar. Az egész meló egy nagy kalap kula, de ameddig kifizetik, inkább befogom a pofámat és meghúzom magam. Volt már ennél rosszabb is! Igaz, ez a három hónapos próbaidő meg a puszta tény, hogy valaki állandóan be van osztva mellém, mint valami ügyeletes babysitter, elég frusztráló. Bánja a tököm! Mint mondtam, még mindig jobb a zenéhez egy hangyafasznyit sem konyító lázadó kölykök gitárjaira húrt ajánlani, esetenként még be is hangolni nekik, mint valamelyik szaros gyorsétteremben hajhálóban krumplit sütni. Meglepően csendes napunk van. Fred- vagy hogy is hívják-, nagylelkűen elengedett fél órás szünetre. Gondolom így a legjobb mindenkinek. Ő nyugodtan tudja nyomni a pókert a telefonján, nekem pedig van fél órám arra, hogy letöröljem a képemről a ráfagyott, bájolgó vigyort, megigyam az energiaitalomat és elszívjak úúúgy... fél doboz cigit. Jobban mondva, csak VOLT.
Káromkodva forgatom meg a szemeimet mielőtt elfogadnám a hívást.
-Byers, melózok. Megdumáltuk, hogy csak akkor hívsz, ha ég a ház! - Reménytelenül sóhajtok, majd dőlök neki a bolt össze graffitizett falának,  kortyolok egyet az energiafröccsömből, végül egy szál cigit pattintok a számba. Ekkor tűnik csak fel az, ami eddig tökre elkerülte a figyelmemet. Nem is értem...
-Te... te be vagy állva? - Visszafogott hangerővel, némi felháborodással tolom bele az arcába a kérdést a törött kijelzőjű iPhoneomon keresztül.
-Remélem az ott nem az én füvem! - Fenyegetően előredőlök a padon, rákönyökölök a térdeimre, így tartva meg egyik kezemben a telefont.
-

- Hey, Chaceyboo! - Meglep, hogy egyáltalán fogadta a facetime-om. Amikor a második füves cigim közben, a kanapén rohadva elkapott az az érzés, hogy látni akarom, még nem gondoltam, hogy fel is veszi majd a telefont, mindenesetre a képernyőmön megjelenő pofázmányának látványa széles vigyort csal az enyémre. - Milyen a meló? - A telefonra fújom a cigi füstjét. Nem, egyelőre még nem akarok rátérni arra, miért is hívtam egész pontosan...