Amint leteszem a telóm, már öltözök is. Infót kaptam a srácról, aki Ada-nak a barátnőjével kavar. Azt nem tudom, hogy miért pont Brooklynban kell találkoznunk, de a legkevésbé sem érdekel, ha megtudom azt, amit akarok. Nem tudom miért pörgök ezen annyira, hisz már jó rég nem hallottam Ada-ról. A legutóbbi látogatása óta nem is tudom mi van vele. Na ácsi! Egyáltalán miért érdekel, hogy mi van vele? Megrázva a fejemet lépek ki az ajtón és magam után bezárva, a kocsim felé megyek. Áthajtok Brooklyn-ba és le is parkolok, a megadott helyre. Az órámra pillantok, hogy vajon merre van az informátorom, mert nem tudok egész nap itt lenni. Mikor megérkezik, kiszállok a kocsimból és a srác felé indulok el.
- Csá. Mit tudtál meg? – Lépek közelebb hozzá, mintha csak drogot akarnánk cserélni. Bizalmaskodok vele, közben nézek a háta mögé és ő pont ugyanezt teszi.
- Helló. Jelenleg Queens-ben tartózkodik az egyik elhagyatott raktár épületben. Drogot terjeszt, ami nem meglepő tőle. Viszont azt is rebesgetik, hogy összeszedett egy csajt, akit fel akar használni a gyerekek közti terjesztésre. – Összeráncolom a homlokomat az utolsókra. Nem kicsiben akarja nyomni a srác. Morgok egy köszit, és elveszem a cetlit, amire felírta a gyár pontos helyét. Szóval ezért kell a csaj neki, nem azért, mert annyira szerelmes lenne.
Ásítok egyet, ahogy a kocsimhoz sétálok vissza, de megállok az ajtó előtt. Mindjárt leragadnak a szemeim és itt van egy kocsma egy saroknyira. Csak azért tudom, mert előtte hajtottam el. Nem volt tervben, hogy kávé időt tartok itt, de így biztos, hogy nem fogok vezetni. El is sétálok a kocsma felé, majd bemegyek. Üres, de engem ez nem zavar. A pultnál kérek egy kávát, ma még úgy is csak egyet ittam.
- Most nyitottál? – Nézek rá a kocsmárosra, aki bólint egyet. Nem lehet túl izgalmas itt lenni, így hogy senki sem jön be nyitáskor. Aki igazán alkoholista az hamarosan betéved ide. Tovább beszélgetek a kocsmárossal, ami nem szokásom, de most fel akarom dolgozni a kint hallottakat.
Hallom a robajt, de különösebben nem foglalkozok vele. Mire körbe néznék, csak azt veszem észre, hogy a báros gyors léptekkel megy ki a bárból. Csak kérdőn pillantok utána, amikor elkezd futni. Összeráncolom a homlokom, hogy ez most mi volt, amikor a hátam mögött ismerős hangot hallok. Csak sóhajtok egyet. Emelem fel a kezem miközben leszállok a bárszékről és a hang felé fordulok.
- Most mi lesz, lelősz? - Morgok magam elé de nem sokáig marad az egekben a kezeim, mert Ada elkezd ráncigálni. Mondtam már, hogy utálom ezt?
- Engedj el! - Kiszabadulok a szorításából, ami nem nehéz, de mire ezt megtenném már a wc-ben is vagyunk. Körbe nézek, ennél nem is találhatott volna jobb helyet.
- Most megvárod míg összesz@rom magam a félelemtől? - Kezdek el nevetni, elég ironikus, hogy pont ide sikerült belökdösnie. Összefonom a mellkasom előtt a karom, kíváncsi vagyok most mit fog csinálni.
- Inkább te mondhatnád el, hogy mit hadonászol azzal a fegyverrel. Minek vagy itt? - Vonom fel kérdőn az egyik szemöldököm, ahogy várom a választ. Még a végén tényleg belekever valamibe pedig csak egy kávét akartam meginni.
- Ebben az egyenruhában nagyon illenél abba a vitrinbe. Túl cuki vagy ahhoz, hogy bárki is komolyan vegyen. – Lépek közelebb hozzá, majd ahhoz a kezéhez nyúlok, amelyikben a fegyvere van.
- Tedd el mielőtt lábon lövöd magad. – Hajolok közel hozzá és szinte suttogom a szavakat. Nem lenne a legjobb, ha itt hadonászna a pisztollyal és véletlen elsülne. Gondolom azért tudja használni, de nem merném rábízni, úgy őszintén szólva.

Nem szeretem ha rángatnak, legalábbis ha ezt Ada teszi. Mégsem tudok gyorsabban mozogni, mert a kávé nem segített és még mindig le vagyok lassulva. Csak a wc-ben sikerül kiszabadulnom, de lehülyéz. Erre meglepetten nézek rá. Komolyan azt mondta rám, hogy hülye vagyok? Még mindig ezen kattogok, amikor csitítgatni kezd. Na most már elég!
- Oké, állj! Azért, mert feltűnési viszketegséged van, attól még nem beszélhetsz így velem. Inkább dugnod kéne, hogy a feszültséget levezesd! – Morgok az orrom alatt, és összefonom a karjaim a mellkasom előtt. Mivel a wc-ben vagyunk, így esélyem sincs az ablakon kinézni, hogy mi történik. Azt hallom, hogy elkezdenek lőni. Az ajtó felé is pillantok, a szívem hevesebben kezd el verni. Ha most ide is betörnek és nem lőnek le azonnal, akkor is van rá esély, hogy bezárnak csak azért, mert rosszkor voltam rossz helyen. Nyugodtnak mutatom magam, de egy cseppet sem vagyok az. Átkozom azt a pillanatot, amikor a fejembe szökött a gondolat, hogy igyak meg egy kávét, mielőtt haza megyek.
- Utálom a zsarukat. Egy formák vagytok mind! Ha valaki bűnöző az is marad a szemetekben. – Szűkítem össze a szemeimet, reagálva a járőrkocsira. Igazából nem tudnának rám bizonyítani semmit, hisz fű alatt tolom a beszállítást, nem vagyok senki látókörében, egyszerűen jobb a közérzetem, ha nem vagyok zsaruk közelében.
- Miért? Mit csináljak? Pánikolva igyak? Nem csináltam semmit! – Közlöm egyszerű tényként, vállrándítás közepette. Zavar még mindig, hogy lehülyézett, de inkább lenyelem, majd ezt még visszakapja.
- Ne röhögtess! Olyan vagy, mint egy játékfigura, amit a fiamnak vennék. – Futtatom végig rajta a szemeim és nem kell sok, hogy elnevessem magam. Nem tudom komolyan venni, főleg ahogy a pisztollyal hadonászik. Közelebb is lépek hozzá, de nem azért, hogy elvegyem tőle, inkább, hogy figyelmeztessem, jobb lenne ha elrakná. Kell néhány másodperc, mire meg tudok szólalni a meglepettségtől, mert nem értem, hogy miért aggódik ennyire. Elvégre nem vagyok benne semmiben, csak szimplán kávézni jöttem ide. Honnan kellett volna tudnom, hogy most akarnak lecsapni valakire?
- Na és? Semmi rosszat nem tettem, csak bejöttem ide kávézni. Amúgy is minek ez a felhajtás? – Rántom meg az elején a vállaimat, nincs mitől félnem, semmi rosszat nem tettem. Igazából dühös lehetnék, hogy pont most jutott eszembe kávézgatni, ahelyett, hogy hazafele tartanék. Viszont az utolsó kérdésemre, már a szemöldököm is felszökken. Jó lenne tudni, hogy mibe keveredtem, ha már nyakig benne vagyok.
- Végül is nem baj, hogy összefutottunk. Legalább nem kell rád pazarolnom a pénzem. Nem szeretem a magas telefonszámlát. – Dugom a kezeim a zsebeimbe, legalább el tudom neki mondani, hogy mit tudtam meg a srácról, ha még érdekli, bár jelenleg nem tudom mit foglalkozik ennyire velem. Végig nézek rajta és még mindig röhögnöm kell. Elég vicces ebben a felszerelésben, és még mindig ott tartok, hogyha betenném őt egy vitrinben, rengeteg pénzt kaszálhatnék a mutogatásával. De az elég pozitív a számomra, hogy legalább a fegyvert elrakta.
- Na és mi a terved Törpilla? Hogy fogsz megszöktetni? – Kérdőn tekintek rá, de mielőtt megszólalhatna, eszembe is jut, hogy mire készül. - Juj de izgi, a nagy FBI-os ügynök rosszban sántikál. – Ökölbe szorított kezekkel a mellkasom előtt szinte ujjongok, hogy rosszba viszem bele. Illetve, most ő az, aki a szabályt meg akarja értem szegni, csak tudnám miért.

Megforgatom a szemeimet, de nem szólok semmit, csak magamban morgok. Helyette egy sokkal jobb jut az eszembe, amire kaján vigyor is kerül az ajkaimra. Mivel már közel vagyok hozzá, így könnyedén elkapom a derekam és húzom magamhoz nagyon közel. Egyelőre a kezeim a derekán vannak, és mivel elég közel vagyunk egymáshoz, csak suttogok.
- Szeretnéd, mi? – Elég közel vagyok az ajkaihoz, csak pár milliméter választ el attól, hogy megízleljem az ajkait megint. Tulajdonképpen vágyok rá azóta, hogy együtt voltunk és fogalmam sincs, hogy miért, és ez baromira idegesít.
Összefonom a karom a mellkasom előtt, de nem gondolkozok túl sokáig. Igazából mindenkire rá lehetne ezt fogni, de sokkal inkább zavar, hogy engem is a többiek közé sorol be. Már csak az a kérdés, hogy engem mi az Istenért érdekel, mit gondol rólam?
- Nincs különbség. Ha a bűnöző voltál/vagy akkor soha sem mosod le magadról. Ha korrupt zsaru voltál/vagy azt sem. Bár ha jól tudom a korrupt zsaruknak ott a karrierjük vége, ha elkapják őket. – Rántom meg a vállaimat, igazából nem érdekel egyik oldal sem, hogy ki mit gondola a másikról. Én eléggé megszívtam az igazságszolgáltatással, mert nekem igen is rosszabb volt a rokonoknál, mint egy börtönben. Összeráncolva figyelem, hogy miért gondolta, hogy máshogy fogok viselkedni, amikor csak kávézok. Elvégre rám fogta a fegyverét és ezt fel is hozhatnám neki, de nem teszem.
- Mint például? Visítva rohanok ki, mint azaz idióta kocsmáros? – Vonom fel az egyik szemöldökömet, mert elég röhejes volt, ahogy a csávó kiszaladt. Gondolom a rendőrök kezei közé.
- Honnan veszed, hogy nincs? – Kérdőn nézek rá, elvégre semmit sem tud rólam. Akár lehetek én egy házas férj, vagy elvált három gyerekkel. Nagyon magabiztosan mondta, így kezdem sejteni, hogy azért a szavát nem lehet elhinni. Csak utánam nézett. Ha jól keverem a lapokat, akkor még magától is el fogja árulni.
- Ezt úgy mondod, mintha a tegnap esti hírekből tudnom kellene… - Sóhajtok egyet, mintha kaptam volna egy körüzenetet facen, hogy ne menjetek ebbe a kocsmába, mert rajtaütés lesz, aztán meg le lesz zárva az egész környék. Igazából nem bánom, hogy találkoztunk, mert kávé után akartam hívni, hogy mit tudtam meg a barátnője pasijáról, aki viszont tényleg veszélyes bűnöző olyan szempontból, hogy őt az sem érdekli, ha gyerekek belehalnak a drog túladagolásba.
Jót szórakozok, hogy épp ő akar megszöktetni, de az kérdés, hogy miért. Oké, nem csináltam semmit, szóval akár be is vihetne, és nem tehetnének ellenem semmit, mert a kávézgatás nem bűn. Az, hogy rosszkor voltam rossz helyen az csak pech.
Jó ízűen kezdek nevetni, ahogy meghallom, minek hív. Ez most komoly? De aranyos, tényleg be fog kerülni abba a vitrinbe.
- Ennél jobb nem jutott az eszedbe? Tökmag?! Miért pont Tökmag? Te sokkal alacsonyabb vagy nálam. – Nem is azon akadok ki, hogy minek hívott, hanem hogy miért annak. Ez nagyon érdekes, pedig itt is hagyhatnám őt. Az más kérdés, hogy a zsaruk karjai közt találnám magam, majd egy kihallgatóban és bizonygathatnám, hogy tényleg semmi közöm semmihez. Hallgatom az ötletét és csak kérdőn húzom fel a szemöldökömet.
- Ez mind szép és jó, de mi van, ha a nyakamra járnak? Elvégre gondolom mindenkit érdekel, hogy mit csináltam itt egy rajtaütés közepén. Ellenben ha kisétálok, bevisznek se tudnak bent tartani, mert nem csináltam semmit. – Dugom zsebre a kezeimet, mert ha csak ennyi lenne, akkor szimplán ki is sétálhatnék innen. Nem tudnak amúgy sem benn tartani, kénytelenek lennének elengedni, bár az lehet, hogy nem lenne túl előnyös a főnököm szemében, hogy kihallgatáson voltam.

Közelebb húzva, látom, hogy cikáznak a szemei az enyémek és az ajkaim között. Érzem, ahogy szikrázik körülöttünk a levegő és ez kezd megrémíteni. Még mindig ott a vészjelző, hogy zsaru. Szemeimben feltűnik a meglepettség, ahogy ellenkezés helyett, inkább beleegyezne. Nem esek ki így sem a szerepből, inkább sejtelmesség jelenik meg a tekintetemben.
- Nem. Elvégre jó neked is, meg nekem is. - Nézek az ajkaira, majd a szemeibe. Szívesen megcsókolnám, de még mindig ott a bökkenő, hogy rendőr. Távol kéne tartanom magam tőle, de ha a közelembe kerül, akkor valami vonzz hozzá. Elengedem, majd hátrébb is lépek, hogy meglegyen köztünk a távolság. Az ajtót nézem, eléggé eldurvulhatott odakint a helyzet a fegyvereket hallva. Még csak az kéne, hogy valaki ide benyisson és lelőjön engem, vélhetően potenciális bűnözőként, aki épp túszul ejtette az egyik ügynöküket. Azért erre gondolva felmegy a pulzus számom rendesen.
- Eddig nem fogtál rám pisztolyt. - Rántom meg a vállaimat, semmisnek tűnő hangnemben. Eddig nem vettem komolyan, mert csak pattogott, de szerintem ezután sem fogom, hiszen olyan aranyos, ahogy próbál a nagyokkal játszani.
- Miből gondolod, hogy tartom vele a kapcsolatot? - Döntöm egy picit oldalra a fejemet, mert attól hogy van az embernek gyereke, nem muszáj vele a kapcsolatot tartania. Főleg, ha olyan az anya, aki tiltja és az apa ellen neveli a gyereket. Még egy kicsit játszok vele, hátha elhiszi, hogy van gyerekem. Úgyis szeretem, ha felhúzza magát, akkor tényleg olyan mint egy dühös kacsa.
- Mi a fene... Csak nem jól hallottam, hogy beismerted igazam van? - Vigyorgok, ez elég szokatlan egy zsarutól, hogy ilyet mondjon. Az tény, hogy nem szoktam tv-t nézni, bár van, de inkább porfogónak használom. Belegondolva, mióta beköltöztem nem is kapcsoltam be, mert csak aludni járok haza.
Jót nevetek azon a becézésen, amit hirtelen kitalál. Egyszerűen látszik rajta, hogy csak erőlködik és nem is idevaló, amit mondott. Nem vagyok Tökmag, nem is lehetnék, mert magasabb vagyok nála. Erre benyögi, hogy hány év van köztünk. Arcom elkomorul, viszont van valami a szemeimben, amitől mégis kicsit gonoszkás a tekintetem.
- Eddig nem vettem észre, hogy nagyon zavart volna a korom. - Apró kaján mosoly bújik meg az egyik ajkam szegletében, kétszer is lefeküdtünk, egyszer sem zavarta és most is bepróbálkozott, hogy lehetne köztünk csak szex. Akkor annyira mégsem zavarhatja. Viszont eszembe jut, hogy én ezt nem mondtam neki, így idegesen nehezedek egyik lábamról a másikra.
- Mellesleg jól tudsz hazudni... Még, hogy nem néztél utánam... - Morgok az orrom alatt, mert biztos vagyok, hogy onnan tudja, hogy hány éves vagyok. Végig hallgatom az elméletét a kihallgatásról és még mindig nem értem, hogy miért akar nekem segíteni.
- Azt is beleírod, hogy egy jót dugtunk a kihallgatás után? - Formálok én is idézőjeleket az ujjaimmal, ahogy a kihallgatáshoz érek. De egyből be is ugrik valamit, ami az én kihallgatásomkor történt még a rablásnál. - Gondolom ezt nem ingyen tennéd. Mit akarsz cserébe? - Régi reflex, mindennek megvan a maga ára. Biztos vagyok benne, hogy akar valamit, ahogy a bokorban is, mikor a füves cigi előkerült. Igazából fejben sokkal előrébb tartok, valahol ott, hogy már rég kint vagyok innen.

Őszintén szólva élvezem, hogy ennyire hagyja magát, mert ebből is látom, hogy akarja. Nagyon is akarja, de a szemeiben ugyan úgy azt a bizonytalanságot és ellenkezést látom megcsillanni, ami bennem is van. Annyira egyszerű lenne, ha egy sima mezei boltos vagy akár egy irodista lenne. Na de zsaru, ráadásul FBI-os, az ellenségeim egyike. Érzem a szikrákat közöttünk és valami vonzz is hozzá.
Kicsit meglep, hogy beleegyezne abba, hogy csak szex legyen köztünk, de ezt nem mutatom ki. Nagyon is jó lenne, de aztán rájövök, hogy minél többet vagyunk együtt, annál nagyobb az esélye, hogy valaki meglátja őt és akkor leszek a legnagyobb szarban, ha valaki fel is ismeri, hogy mi a munkája. Dilemma, de ugyan akkor nagyon is vágyok arra, hogy a múltkori este megismétlődjön.
Mélyen a szemeibe nézek, ahogy elmosolyodik. Tetszik, nagyon is tetszik és bármennyire is sikít az agyam, hogy elég, nem megy. Végül csak ráveszem magam, hogy elengedjem és hátrébb lépjek, de testem minden porcikája azon van, hogy újból a közelemben legyen.
Az, hogy elkezdünk másról beszélgetni, sokkal jobb így legalább másra tudok koncentrálni. Az tény, hogy eddig még nem fogott rám pisztolyt ezért sem vettem készpénznek eddig, amit mond, de most más volt a helyzet. Ezért is vagyok vele itt a wc-ben.
Újból feszült leszek, de most az idegességtől, amikor feljön a nemlétező fiam témája. Egyáltalán nem értem mi ez a sok kérdés, semmi köze nincs hozzá. Még ha lenne is fiam, annak is meglenne az oka, hogy miért nem tartanám vele a kapcsolatot. Példának okáért egy nagyon nyomós indokom lenne. Ha a banda megtudná, akkor soha az életben nem lenne biztonságban, ahogy senki sincs körülöttem. De ezt Ada-nak nem kell tudnia. Arcom elkomorul és sóhajtok egyet.
- Nem mindegy az neked? – Megforgatom a szemeimet, fogalma sincs, hogy mit csinálok szabadidőmben. Talán ha tudná, akkor nem kérdezne ilyeneket.
- Oh, igen az vagyok. Érzéketlen. – Válaszolok neki, nem akarom, hogy azt higgye, hogy vannak olyan dolgok, amik igazán jól esnek, mint például a múltkori. Amikor kint voltunk az erkélyen és hozzám bújt. Ahh, ne már… Nem bírom kiverni a fejemből. Szívesen a fejéhez vágnék egy ilyet “de tudod, ha a fiam biztonsága múlik azon, hogy láthatom-e vagy sem. Akkor lemondanék róla”, de nem teszem, mert abból rájöhet, hogy közöm van a bűnözéshez még mindig. Helyette a fejemben lévő mondatot, inkább átalakítom.
- Nem is ismersz… - Morgom, mert nem tudhatja, hogy mit tennék. Igazából én magam sem tudom mit tennék, de abban biztos vagyok, hogy nem tenném ki veszélynek a gyereket.
Úgy beszél velem, mintha az akció minden egyes részletét tudnom kéne a hírekben és mikor ezt szóvá teszem, lám, bocsánatot kér. Meg is lep, ilyet nem sok zsaru szájából lehet hallani.
- Egy zsarutól nem hallani ezt olyan gyakran. – Jegyzem meg, mert egyszer sem hallottam még, hogy nekem adtak volna igazat. Ez főleg, akkor amikor épp valamit a nyakamba akartak varrni, de aztán kiderült, hogy ártatlan vagyok. Kezd idegesíteni, hogy a korommal szekál és még mindig ezen lovagol. Arról nem tehetek mikor születtem, de ő arról tehet, hogy zsaru. Úgyhogy kettőnk közül én lehetnék kiakadva.
- Nem értem mit lovagolsz ennyire ezen. Jó volt azaz éjszaka, különben nem csináltuk volna kétszer is. Ha meg jó volt, akkor meg nem tök mindegy hány éves vagyok? Feleslegesen rugózol jelentéktelen dolgokon. Én lehetnék kiakadva, hogy egy zsarut dugtam meg… Ráadásul kétszer is… - Sóhajtok, mert bármennyire is jó volt azaz éjszaka, és bármennyire is tiltakozok legbelül nagyon is a folytatását akarom. De ennek nem lehet folytatása, mert ha a bandatagjai megtudják, hogy egy zsaruval szűrtem össze a levet, akkor nem csak én fogom megbánni, hanem Ada is. Várjunk, miért aggódok érte? Nem tök mindegy, hogy mi lesz vele? Azután az éjszaka után egyszerűen nem bírom kiverni a fejemből, pedig ennek nem lesz jó vége. Nem hiszek neki és ez az arcomra van írva. Minek nézné meg a címem, ha tudja? Gyanús nekem és méregetni is kezdem, hogy mit akart valójában tőlem.
- Ja persze… Elvégre nem tőlem mentél el reggel… - Rántom meg a vállaimat, ezt szóban is kifejtem neki. Jobb ha tudja, hogy átlátok rajta. Tudja, hol lakom, nem felejthette el két nap után.
Hallgatom, hogy mit mond, de szerintem így is úgy is benne leszek már megint a rendszerükben, hogy olyan helyen voltam ahol nem kellett volna. Az meg különös, hogy segíteni akar nekem. Vajon miért? Kérdőn vonom fel az egyik szemöldökömet, miszerint semmit. Elkezdek nevetni, nem fog átverni.
- Hehe. Ismerem ezt… Aztán majd pár hét múlva jön a “de hát kimentettelek múltkor” szöveg. Na nem, kösz. Mondd most, hogy mit akarsz és eldöntöm elfogadom-e. – Idézőjelet formálok az ujjaimmal, majd összefonom a karjaimat a mellkasom előtt és várom, hogy mit mond. Kíváncsi vagyok arra, hogy mit fog felhozni. Azért azt megjegyeztem, hogy nem mondott semmit, hogy a kihallgatás után dugunk. Igazából szerintem a kihallgatás helyett megejthetnénk.
Tiltakozok ellene, de mégsem bírom megállni. Közelebb lépek hozzá és újból magamhoz húzom. Minden porcikám vágyik arra, hogy a közelemben legyen.
- Szexeltél már kórházban? – Kaján vigyor ül ki az ajkaimra, ahogy összeszűkítem a szemeimet, kezeim pedig lecsúsznak a fenekére. Egyre jobban tetszik nekem ez a helyzet, ma biztos, hogy a karjaimban fog kikötni. Viszont... Ezzel bele is egyeztem volna az ötletébe?

Inkább nem válaszolok semmit a gyerek témára. Könnyen mondja ezt, mert már utánam nézett, pontosan tudja, hogy nincs saját családom. Ami a legnyomasztóbb, hogy a múltamat is pontosan ismeri most már. Bosszant, de most jobbnak látom elengedni a dolgot.
- Pedig a dolgotokat nem csináljátok normálisan. - Rántom meg a vállaimat, én így gondolom, mert akkor nem lenne se családon belüli erőszak, se gyermekbántalmazás. Már csak a látványuktól rosszul vagyok, mégsem tudok semmit tenni az ellen, ami kezd kialakulni bennem iránta. Alig észrevehetően megrázom a fejemet, hogy kiverjem ezt a marhaságot belőle. Azzal írnám alá a kivégzésem, ha összejönnék vele, bármennyire is tetszik... Mi? Dehogy tetszik. Egy idegesítő kis mitugrász.
- Mert szimplán beskatulyáztok a bűnöző kategóriába. Hisz most is ezért vagyunk itt. Egy kávét ittam, de az előéletem miatt ezt úgysem hinnék el nekem. Miért pont itt és most voltam a kocsmában. - Döntöm oldalra a fejemet. Ezzel nem vitatkozhatna, mert ezért is akar segíteni nekem, amit nem értek. Ha nem lenne semmi a rovásomon, egy egyszerű fél órás beszélgetés után elengednének. De így... Biztos vagyok benne, hogy addig dolgoztatnának, amíg olyat is bevallok, amihez aztán tényleg semmi közöm.
- Hogy visszatalálj még egy éjszakára... - Szűkítem össze a szemeimet, mert benne lenne, az előbb vallotta be. Tovább játszanám ezt a csipkelődést, mert élvezem, de annyira kiakad, hogy a meglepettségtől csak felvonom az egyik szemöldökömet. Még mindig nem hiszek neki, hiába a kifakadása.
- Színjáték az egész... Még ha most nem is tudod mit kérj, biztos vagyok benne, hogy később behajtod a mostani segítséged. - Sóhajtok és a karomat összefonom a mellkasom előtt. Nem fog engem átverni, túl jól ismerem már a zsarukat. Mindegyiknek kell valami, ha nem most, akkor később. Információra mindig szükségük van. Mivel Ada utánam nézett és pontosan tudja, hogy kiket ismerek, így fenn állhat ez nála is.
Az arcát nézve, hirtelen kezd el a szívem gyorsabban dobogni, mire ösztönösen cselekedve közelebb lépek hozzá és a fenekét megfogva magamhoz húzom. A nyöszörgése irtó aranyos, teljesen össze is zavar.
- Akkor átjössz este? - Sejtelmes és titokzatos a hangom, ugyanakkor magabiztos is vagyok, hogy át fog jönni. Vágyok rá, de nem tudom megmondani, hogy miért fogott meg annyira azaz éjszaka. Mivel a pólómba temeti az arcát, a fejemet az övére hajtom pár pillanatig. Többet akarok és meg is akarom kapni most. Az egyik kezemet az arcához emelem, hogy felém nézzen. A szemeibe nézek, majd közelebb hajolok. Bizonytalan mégis valami más is csillog a szemeiben, amit nem tudok beazonosítani. Még közelebb hajolok hozzá, ha nem húzódott el azóta, de szerintem ő is annyira vágyik rá, mint én. Épphogy ajkaink egymáséhoz ér, akkor nyílik az ajtó, én pedig olyan sebesen lépek el tőle, hogy mire az egyik társa belép az ajtón, már csak azt látja, hogy a térdeimre támaszkodok és fuldokolva köhögök. Remek színész vagyok, legalábbis egészen úgy gondoltam, amíg meg nem érzem a karomon az erős szorítást és olyan szélsebesen a falnál találom magam, hogy tényleg bent ragadt a levegő.
- Minden rendben? Bántott? - Hallom az ügynök komor, tompított hangját Ada irányába, miközben a fegyvere csövét a tarkómon érzem. Ha még erősebben nyomja, akkor kijön a számon. Viszont most nem a megjátszástól köhögök, hanem tényleg félrenyeltem a nyálamat ettől a rángatástól. A beáramló füsttől meg kezdek nem látni.