- Sikerült lefigyelnünk egy fegyverkereskedő hálózatot. – kezdi a tárgyalóban egy férfi, akinek a kabátján az ATF felirat szerepel. – Egy füles alapján, nagy értékű fegyverszállítmány lesz terítéken az egyik Brooklyn-i kocsmában. – közli, mintha körülbelül azt mondaná kék az ég. Nem nagy dolog, már eleve úgy kezdték, hogy lesz egy razzia. Na, meg az sem ritka, miszerint az ATF a segítséget kér, gyakran dolgozunk velük össze. A pasi meg csak mondja a magáét, én pedig figyelek, mert így is szívattak eleget, amikor visszakerültem. Nem hiányzik egy újabb kiesés. Mert milyen rohadt vicces kollégáid vannak, amikor úgy üdvözölnek: „Na, Sky ügynök, megint az égbe repülsz?” Ha-ha, rohadt vicces, kár, hogy nem nevettem rajta.
***
- Ne felejtsétek, az épületben tartózkodhatnak civilek! Próbáljátok meg minimalizálni a kárt! Fókuszáljatok a keresett fegyverkereskedőkre! – kapja meg minden egység a parancsot. A csapatunkba osztott kommandósok ránk néznek, miszerint kezdhetjük-e. A csapatban lévő FBI és ATF ügynökök bólintanak, köztük én is. A fülesben egy hang elkezd visszaszámolni, majd az ajtó kicsapódását követően kezdünk beáramlani a kocsma hátsó bejárata felől. A fegyveremet a földre szegezem, amíg nem válunk szét, és fejben hálát adok annak, hogy újra munkába állhattam. Ja, igen, mert nem olyan régen fejeztem be a tréninget a robbanás után. Legalább ez is segít elterelni a gondolataimat, amire meg égető szükségem volt már egy ideje. Mi ennek az oka? Nos, az maradjon az én titkom. Szóval, ahogy belépünk, mindenki a saját területét vizsgálja át. Ennek a kocsmának két emelete van egy alagsorral együtt, így a kommandósok kapták a felső emeletet és az alagsort. A velünk együtt dolgozó ATF ügynökök és néhány FBI-os megy az emeletre. A rendőröké a kocsma személyzeti területe. Én meg körül belül egyedül maradtam a bárnak azon részére, ahol civilek tartózkodnak. Az előzetes eligazításon se rajongtam, a legalacsonyabb kockázatú területért. Viszont azt már elég sok ideje tudom, hogy a parancs ellen nincs pofázás, vagy megjárod. A megbeszéltek alapján kutatom át a területet, de nem nagyon látok egy lelket sem. Eddig. Jó, igazából ez nem meglepő, ha a nyitást követő fél óra után száll ki a rendőrség. Bár, akkor is gyanús. Holott az is elképzelhető, aki civil az már rég kimenekült a bejárati ajtón keresztül, ahol szintén rendőrök szedik össze a kiérkező embereket. Mivel az úgy nevezett nagy teremben nincs semmi és senki, így a kicsi felé indulok. Eléggé elszigetelt, úgyhogy nem fogok meglepődni, ha itt már találkozom valakivel. Óvatosan lépek be, majd a bárpultnál egyedül ülő emberre fogom a fegyvert, miközben a csapos ebben a pillanatban rohan el. Nem ijedek meg, hiszen a hátsó rész így is dugig van zsarukkal, szerencsétlen pont a közepébe fog belefutni. - Kezeket fel! – kiáltom el magam, aztán akkor esik le, kire is fogok én fegyvert. Baszki. A gondolat elterelésemnek annyi. Igen, mert most új okom lett arra, miért ássam bele magam nyakig a melóba. Körbe nézek még gyorsan, de leeresztem a pisztolyt. – Te meg mi a francot keresel itt?! – szabaddá teszem az egyik kezem, miközben magammal ráncigálom valahova. Mire feleszmélek rájövök, hogy a férfi mosdóban kötöttem ki. A férfi mosdóban. Zackkel. Na, jó emberek, hol a kamera?
Amint leteszem a telóm, már öltözök is. Infót kaptam a srácról, aki Ada-nak a barátnőjével kavar. Azt nem tudom, hogy miért pont Brooklynban kell találkoznunk, de a legkevésbé sem érdekel, ha megtudom azt, amit akarok. Nem tudom miért pörgök ezen annyira, hisz már jó rég nem hallottam Ada-ról. A legutóbbi látogatása óta nem is tudom mi van vele. Na ácsi! Egyáltalán miért érdekel, hogy mi van vele? Megrázva a fejemet lépek ki az ajtón és magam után bezárva, a kocsim felé megyek. Áthajtok Brooklyn-ba és le is parkolok, a megadott helyre. Az órámra pillantok, hogy vajon merre van az informátorom, mert nem tudok egész nap itt lenni. Mikor megérkezik, kiszállok a kocsimból és a srác felé indulok el. - Csá. Mit tudtál meg? – Lépek közelebb hozzá, mintha csak drogot akarnánk cserélni. Bizalmaskodok vele, közben nézek a háta mögé és ő pont ugyanezt teszi. - Helló. Jelenleg Queens-ben tartózkodik az egyik elhagyatott raktár épületben. Drogot terjeszt, ami nem meglepő tőle. Viszont azt is rebesgetik, hogy összeszedett egy csajt, akit fel akar használni a gyerekek közti terjesztésre. – Összeráncolom a homlokomat az utolsókra. Nem kicsiben akarja nyomni a srác. Morgok egy köszit, és elveszem a cetlit, amire felírta a gyár pontos helyét. Szóval ezért kell a csaj neki, nem azért, mert annyira szerelmes lenne. Ásítok egyet, ahogy a kocsimhoz sétálok vissza, de megállok az ajtó előtt. Mindjárt leragadnak a szemeim és itt van egy kocsma egy saroknyira. Csak azért tudom, mert előtte hajtottam el. Nem volt tervben, hogy kávé időt tartok itt, de így biztos, hogy nem fogok vezetni. El is sétálok a kocsma felé, majd bemegyek. Üres, de engem ez nem zavar. A pultnál kérek egy kávát, ma még úgy is csak egyet ittam. - Most nyitottál? – Nézek rá a kocsmárosra, aki bólint egyet. Nem lehet túl izgalmas itt lenni, így hogy senki sem jön be nyitáskor. Aki igazán alkoholista az hamarosan betéved ide. Tovább beszélgetek a kocsmárossal, ami nem szokásom, de most fel akarom dolgozni a kint hallottakat. Hallom a robajt, de különösebben nem foglalkozok vele. Mire körbe néznék, csak azt veszem észre, hogy a báros gyors léptekkel megy ki a bárból. Csak kérdőn pillantok utána, amikor elkezd futni. Összeráncolom a homlokom, hogy ez most mi volt, amikor a hátam mögött ismerős hangot hallok. Csak sóhajtok egyet. Emelem fel a kezem miközben leszállok a bárszékről és a hang felé fordulok. - Most mi lesz, lelősz? - Morgok magam elé de nem sokáig marad az egekben a kezeim, mert Ada elkezd ráncigálni. Mondtam már, hogy utálom ezt? - Engedj el! - Kiszabadulok a szorításából, ami nem nehéz, de mire ezt megtenném már a wc-ben is vagyunk. Körbe nézek, ennél nem is találhatott volna jobb helyet. - Most megvárod míg összesz@rom magam a félelemtől? - Kezdek el nevetni, elég ironikus, hogy pont ide sikerült belökdösnie. Összefonom a mellkasom előtt a karom, kíváncsi vagyok most mit fog csinálni. - Inkább te mondhatnád el, hogy mit hadonászol azzal a fegyverrel. Minek vagy itt? - Vonom fel kérdőn az egyik szemöldököm, ahogy várom a választ. Még a végén tényleg belekever valamibe pedig csak egy kávét akartam meginni. - Ebben az egyenruhában nagyon illenél abba a vitrinbe. Túl cuki vagy ahhoz, hogy bárki is komolyan vegyen. – Lépek közelebb hozzá, majd ahhoz a kezéhez nyúlok, amelyikben a fegyvere van. - Tedd el mielőtt lábon lövöd magad. – Hajolok közel hozzá és szinte suttogom a szavakat. Nem lenne a legjobb, ha itt hadonászna a pisztollyal és véletlen elsülne. Gondolom azért tudja használni, de nem merném rábízni, úgy őszintén szólva.
Ha valakit minden áron szerettem volna elkerülni az ő. Erre most ott tartunk, hogy egy rajtaütés közepén, nem a pultos srácot csípem el. Dehogy is! Én ezt a barmot tuszkolom olyan helyre, ahol a munkatársaim véletlenül se látják meg. Ami a férfimosdó. Esküszöm, ez volt a legközelebbi hely, és itt legalább nem nyüzsögnek a kollégáim. - Nem, te hülye! – fogom meg a karjánál fogva. Mondom, a helyzetet. Ha nem bilincselem meg, azért az én fejemet veszik. Én meg nem tudom megtenni, főleg az eltűnt fegyver esete után. Na! Lassítsunk! Mióta érdekel engem, mi lesz vele? Nekem elmentek otthonról az egyszer biztos... – Fejezd már be! – suttogom neki. – Éppen segíteni próbálok rajtad, ha végre kihúznád a fejed a seggedből! – amilyen nagy zajjal dolgoznak a srácok, szerintem azt se hallanák, hogy üvöltenénk. Aztán a fegyverropogás hangjára, ugrik egy hatalmasat a szemöldököm. Hű, eldurvult odalent a helyzet, ha nem csalnak a füleim. Mindeközben én a mosdóban vagyok a Price gyerekkel. Mondom, egy rajtaütés kellős közepén. Szóval elég szarul áll a szénám, akkor meg végképp, ha rajtakapnak vele itt. Viszont, a felkészítés során szerzett infók alapján ilyen nem lesz. Ezt pedig az is erősíti, hogy éppen lőnek, ha nem süket, akkor még hallja is. - Attól nem, de egy rakás zsarutól lehet. Legalább is, ahogy a bokorban reagáltál a járőrkocsira. – vonom meg a vállam. Ott, akkor konkrétan ki sem merte dugni a fejét a zöld mögül. Holott a legtöbb járőrnek, azért nincs sas szeme, és valószínű egy, magával nem bíró párocskának könyveltek volna el minket. Jézusom, baszki! Már megint miken jár az agyam. - Ember, nem látsz a szemedtől?! Egy rendőrségi rajtaütés zajlik, te meg rohadt békésen kávézgatsz. – túrok a hajamba. – A francba is! – az órámra nézek, a szívem pedig egyre hevesebben kezd el verni. Ugyan is, a terv alapján most lép életbe, hogy a maradék ATF és FBI ügynökök lezárják Brooklynt. Ez alap esetben nem következne be egy razzia során, viszont a csávó, akire fenik a fogukat, egy fegyverkereskedelmi hálózat feje. Szóval, igen, rohadtul tepernek, hogy elkapják. Nem értem miért nyúl a fegyverem után, csak őt nézem. Felvonom a szemöldököm a szavaira, amit nyilván nem hagyok annyiban. - Most bezzeg a legkevésbé sem érdekel, hogy zsaru vagyok, mi? – morgok. Felettébb érdekes, rajta kívül mindenki komolyan tud venni. Várjunk! Mi, azt hiszi, hogy nem értek a saját pisztolyomhoz? A kezemre nézek, a keze ott az enyémen, amint felnézek, a szemeim szikrát szórnak. Sóhajtok, majd a pisztolytáskába rakom a fegyvert. Nem mozdulok el a közeléből, inkább csak biztos akarok lenni benne, az ajtó teljesen a hátam mögött van. Ezért éppen csak annyira mozdulok meg, hogy teljesen takarásban legyen a kijárat. - Ki ne menj! Hemzsegnek a rendőrök és a kommandósok mindenhol. – amint ezt kimondom feleszmélek. Még is, milyen módon fogom őt innen kivinni? Megbilincselni nem a legjobb ötlet. Ha csak úgy kiviszem innen, a kihallgatóban találja magát. A zárlat pedig életbe lépett Brooklyn körül, szóval, ha élhetek ilyen szavakkal, baszhatjuk. Gyerünk, Adaline! Találj már ki valamit! Ebben a pillanatban a küszöbre nézek, ahonnan enyhén füst áramlik be. Ennek nem kifejezetten fog örülni, főleg, ha mentőben kell utaznia. Viszont, jobb ötlet nem jut eszembe.
Nem szeretem ha rángatnak, legalábbis ha ezt Ada teszi. Mégsem tudok gyorsabban mozogni, mert a kávé nem segített és még mindig le vagyok lassulva. Csak a wc-ben sikerül kiszabadulnom, de lehülyéz. Erre meglepetten nézek rá. Komolyan azt mondta rám, hogy hülye vagyok? Még mindig ezen kattogok, amikor csitítgatni kezd. Na most már elég! - Oké, állj! Azért, mert feltűnési viszketegséged van, attól még nem beszélhetsz így velem. Inkább dugnod kéne, hogy a feszültséget levezesd! – Morgok az orrom alatt, és összefonom a karjaim a mellkasom előtt. Mivel a wc-ben vagyunk, így esélyem sincs az ablakon kinézni, hogy mi történik. Azt hallom, hogy elkezdenek lőni. Az ajtó felé is pillantok, a szívem hevesebben kezd el verni. Ha most ide is betörnek és nem lőnek le azonnal, akkor is van rá esély, hogy bezárnak csak azért, mert rosszkor voltam rossz helyen. Nyugodtnak mutatom magam, de egy cseppet sem vagyok az. Átkozom azt a pillanatot, amikor a fejembe szökött a gondolat, hogy igyak meg egy kávét, mielőtt haza megyek. - Utálom a zsarukat. Egy formák vagytok mind! Ha valaki bűnöző az is marad a szemetekben. – Szűkítem össze a szemeimet, reagálva a járőrkocsira. Igazából nem tudnának rám bizonyítani semmit, hisz fű alatt tolom a beszállítást, nem vagyok senki látókörében, egyszerűen jobb a közérzetem, ha nem vagyok zsaruk közelében. - Miért? Mit csináljak? Pánikolva igyak? Nem csináltam semmit! – Közlöm egyszerű tényként, vállrándítás közepette. Zavar még mindig, hogy lehülyézett, de inkább lenyelem, majd ezt még visszakapja. - Ne röhögtess! Olyan vagy, mint egy játékfigura, amit a fiamnak vennék. – Futtatom végig rajta a szemeim és nem kell sok, hogy elnevessem magam. Nem tudom komolyan venni, főleg ahogy a pisztollyal hadonászik. Közelebb is lépek hozzá, de nem azért, hogy elvegyem tőle, inkább, hogy figyelmeztessem, jobb lenne ha elrakná. Kell néhány másodperc, mire meg tudok szólalni a meglepettségtől, mert nem értem, hogy miért aggódik ennyire. Elvégre nem vagyok benne semmiben, csak szimplán kávézni jöttem ide. Honnan kellett volna tudnom, hogy most akarnak lecsapni valakire? - Na és? Semmi rosszat nem tettem, csak bejöttem ide kávézni. Amúgy is minek ez a felhajtás? – Rántom meg az elején a vállaimat, nincs mitől félnem, semmi rosszat nem tettem. Igazából dühös lehetnék, hogy pont most jutott eszembe kávézgatni, ahelyett, hogy hazafele tartanék. Viszont az utolsó kérdésemre, már a szemöldököm is felszökken. Jó lenne tudni, hogy mibe keveredtem, ha már nyakig benne vagyok. - Végül is nem baj, hogy összefutottunk. Legalább nem kell rád pazarolnom a pénzem. Nem szeretem a magas telefonszámlát. – Dugom a kezeim a zsebeimbe, legalább el tudom neki mondani, hogy mit tudtam meg a srácról, ha még érdekli, bár jelenleg nem tudom mit foglalkozik ennyire velem. Végig nézek rajta és még mindig röhögnöm kell. Elég vicces ebben a felszerelésben, és még mindig ott tartok, hogyha betenném őt egy vitrinben, rengeteg pénzt kaszálhatnék a mutogatásával. De az elég pozitív a számomra, hogy legalább a fegyvert elrakta. - Na és mi a terved Törpilla? Hogy fogsz megszöktetni? – Kérdőn tekintek rá, de mielőtt megszólalhatna, eszembe is jut, hogy mire készül. - Juj de izgi, a nagy FBI-os ügynök rosszban sántikál. – Ökölbe szorított kezekkel a mellkasom előtt szinte ujjongok, hogy rosszba viszem bele. Illetve, most ő az, aki a szabályt meg akarja értem szegni, csak tudnám miért.
Gonosz mosolyt villantok, ahogy arra gondolok, na, valaki nem szereti, ha hülyének hívják? - Jaj, meg ne sértődj, mert a lelkedbe tiportam. – mosolygok tovább. Ha a memóriája meg nem olyan, mint egy aranyhalé, akkor eszébe juthat, hogy ő mondta ezt nekem még a bokorban. – Azért ajánlod ezt, mert kezelgetnél? – húzom fel a szemöldökömet. Egyébként, kezd az az érzésem lenni, hogy túl messzire megyek. Ezt képes voltam, hangosan a szemébe mondani? Jesszus, én tényleg megőrültem! Nagyon nem tetszik, amit rólunk mond. Bár, ezen nem most kellene meglepődni, hiszen, amióta tudja, hogy szövetségi ügynök vagyok, azóta ellenséges. Már, amennyire. Mert bármilyen hihetetlen, nem mindig viselkedik, úgy, mintha ez kifejezetten zavarná. Vagy lehet, csak miattam? Na, ezt gyorsan verd is ki a fejedből! Jobban végig gondolva, ez rájuk is igaz. Lehetsz ügynök, járőr, nyomozó vagy bármi, ami a rendőrséghez kapcsol, számukra egy szemét dög vagy. - Miért ez fordítva nem jellemző?! – vágom csípőre a kezeimet. – Tulajdonképpen, akkor szerinted a bűnöző és a zsaru között nincs is különbség! – arról azért nem igazán kell tudnia, hogy gyakran gondolkozunk azon mi a különbség közöttünk. Jó, mi a törvény nevében cselekszünk meg nem bántunk ártatlanokat. Jogos, amit mond, és ezért is akarom innen kivinni. Tényleg nem csinált semmit, a kávézás pedig nem törvénybe ütköző. Csak az előélete alapján tudja a halál, ki mit akar majd a nyakába húzni. Az meg gondolom, nem hiányzik neki. - Másra számítottam. – vonom meg a vállam, miközben az ajtóra pillantok. Kezd az az érzésem lenni, olyanok vagyunk, mint két nagyra nőtt óvodás, akik a semmin vitatkoznak, de szinte állandóan. - Főleg, hogy nincs is gyereked. – nevetem el magam. Fia lenne? Neki? Hiszen ő is gyerek még, ha azt nézzük. Egy elég hisztis kölyök, ha jobban belegondolok. Én pedig még is lefeküdtem vele, kétszer. Na, mi lenne, ha ezt most egy darabig törölném a fejemből? Elvégre velem egy idősnek néztem, és csak az öcsém lehetne. - Felhajtás? Baszki, most kapcsolnak le egy fegyverkereskedelmi hálózatot! Ha pedig nem zavarna tíz perce már lezárták egész Brooklynt. – túrok a hajamba. Ennyire nem használja a fejét, vagy mi? Oké, nem róhatnám fel neki, mert nem rendőr. Viszont, azért remélem, leesik neki, hogy nem nagyon fogja innen kitenni a lábát egy maga. Ám, az is megérne egy kérdést, miért akarok én neki minden áron segíteni? Indokolt lenne valakivel megnézetnem a fejem ezek után… Mi a… Még is, hogy lehet valaki, ekkora bunkó?! Komolyan, néha tartsd már meg a gondolataidat magadnak! Az meg a másik, úgy letörölném a képéről azt a kicseszett vigyort, de sajnos nem tehetem. Az hiányozna az én nyakamra, még, hogy elkezdjen pattogni, nem alkalmazhatok erőszakot. Mély levegőt veszek, megelőzve azt, miszerint elküldjem melegebb éghajlatra. - Jó, oké. Csak jussunk ki innen. – morgom. Holott ezzel a húzásával, már inkább rábíznám valami barom kollégámra. Érezze a törődést címszóval. Megvárom, míg kiszórakozza magát, addig karba font kézzel állok előtte. Hozzáteszem, nem vigyorogva. Amúgy is! Mi az, hogy Törpilla? Mióta becézgetjük mi egymást?! - Mi az, hogy Törpilla, te Tökmag?! – mert elvégre én vagyok az idősebb. Bár, az is röhejes, egy rajtaütés közben ilyeneken vitázunk. Azonban térjünk csak vissza arra a beáramló füstre. Szerintem félrement egy füstgránát, őt pedig addigra nem láthatták már, mert betuszkoltam ide. Szóval, simán hazudhatjuk azt, hogy rosszul lett tőle – mivel az ilyen nem ritka. Aztán maximum mentővel viszik ki innen. Nem fog rajongani az ötletért, főleg, mert addig jobban teszi, ha színészkedik, amíg azt nem mondom elég. Az meg most már kristálytiszta, utálja, ha nő parancsol neki. Bocs, drága, ezt most kénytelen vagy elviselni. – Add elő, hogy a halálodon vagy, a füst miatt. Tudod, füstmérgezés. Kijutsz Brooklynból, és mindenki áldozatnak néz. – rajtam kívül. – Persze, ha lenne jobb ötleted… - hagyom nyitva előtte a lehetőséget. Ezek után, szívesen meg is ütném. Az még hitelesebb lenne.
Megforgatom a szemeimet, de nem szólok semmit, csak magamban morgok. Helyette egy sokkal jobb jut az eszembe, amire kaján vigyor is kerül az ajkaimra. Mivel már közel vagyok hozzá, így könnyedén elkapom a derekam és húzom magamhoz nagyon közel. Egyelőre a kezeim a derekán vannak, és mivel elég közel vagyunk egymáshoz, csak suttogok. - Szeretnéd, mi? – Elég közel vagyok az ajkaihoz, csak pár milliméter választ el attól, hogy megízleljem az ajkait megint. Tulajdonképpen vágyok rá azóta, hogy együtt voltunk és fogalmam sincs, hogy miért, és ez baromira idegesít. Összefonom a karom a mellkasom előtt, de nem gondolkozok túl sokáig. Igazából mindenkire rá lehetne ezt fogni, de sokkal inkább zavar, hogy engem is a többiek közé sorol be. Már csak az a kérdés, hogy engem mi az Istenért érdekel, mit gondol rólam? - Nincs különbség. Ha a bűnöző voltál/vagy akkor soha sem mosod le magadról. Ha korrupt zsaru voltál/vagy azt sem. Bár ha jól tudom a korrupt zsaruknak ott a karrierjük vége, ha elkapják őket. – Rántom meg a vállaimat, igazából nem érdekel egyik oldal sem, hogy ki mit gondola a másikról. Én eléggé megszívtam az igazságszolgáltatással, mert nekem igen is rosszabb volt a rokonoknál, mint egy börtönben. Összeráncolva figyelem, hogy miért gondolta, hogy máshogy fogok viselkedni, amikor csak kávézok. Elvégre rám fogta a fegyverét és ezt fel is hozhatnám neki, de nem teszem. - Mint például? Visítva rohanok ki, mint azaz idióta kocsmáros? – Vonom fel az egyik szemöldökömet, mert elég röhejes volt, ahogy a csávó kiszaladt. Gondolom a rendőrök kezei közé. - Honnan veszed, hogy nincs? – Kérdőn nézek rá, elvégre semmit sem tud rólam. Akár lehetek én egy házas férj, vagy elvált három gyerekkel. Nagyon magabiztosan mondta, így kezdem sejteni, hogy azért a szavát nem lehet elhinni. Csak utánam nézett. Ha jól keverem a lapokat, akkor még magától is el fogja árulni. - Ezt úgy mondod, mintha a tegnap esti hírekből tudnom kellene… - Sóhajtok egyet, mintha kaptam volna egy körüzenetet facen, hogy ne menjetek ebbe a kocsmába, mert rajtaütés lesz, aztán meg le lesz zárva az egész környék. Igazából nem bánom, hogy találkoztunk, mert kávé után akartam hívni, hogy mit tudtam meg a barátnője pasijáról, aki viszont tényleg veszélyes bűnöző olyan szempontból, hogy őt az sem érdekli, ha gyerekek belehalnak a drog túladagolásba. Jót szórakozok, hogy épp ő akar megszöktetni, de az kérdés, hogy miért. Oké, nem csináltam semmit, szóval akár be is vihetne, és nem tehetnének ellenem semmit, mert a kávézgatás nem bűn. Az, hogy rosszkor voltam rossz helyen az csak pech. Jó ízűen kezdek nevetni, ahogy meghallom, minek hív. Ez most komoly? De aranyos, tényleg be fog kerülni abba a vitrinbe. - Ennél jobb nem jutott az eszedbe? Tökmag?! Miért pont Tökmag? Te sokkal alacsonyabb vagy nálam. – Nem is azon akadok ki, hogy minek hívott, hanem hogy miért annak. Ez nagyon érdekes, pedig itt is hagyhatnám őt. Az más kérdés, hogy a zsaruk karjai közt találnám magam, majd egy kihallgatóban és bizonygathatnám, hogy tényleg semmi közöm semmihez. Hallgatom az ötletét és csak kérdőn húzom fel a szemöldökömet. - Ez mind szép és jó, de mi van, ha a nyakamra járnak? Elvégre gondolom mindenkit érdekel, hogy mit csináltam itt egy rajtaütés közepén. Ellenben ha kisétálok, bevisznek se tudnak bent tartani, mert nem csináltam semmit. – Dugom zsebre a kezeimet, mert ha csak ennyi lenne, akkor szimplán ki is sétálhatnék innen. Nem tudnak amúgy sem benn tartani, kénytelenek lennének elengedni, bár az lehet, hogy nem lenne túl előnyös a főnököm szemében, hogy kihallgatáson voltam.
Hirtelen húz magához, amire a legkevésbé sem számítottam. Inkább heves tiltakozást vártam volna tőle, ha már zsaru vagyok. Viszont, az igazat megvallva nem bánom a kialakult helyzetet. Helyette, a szemeiről az ajkára vándorol a tekintetem, aztán vissza, aztán megint, és újból vissza. Egek, én mit csinálok?! Az egészben a legnevetségesebb pedig az, amennyire tiltakozom magamban, annyira akarom is. - Miért? Tiltakoznál, ha belemennék? – nevetem el magam. Lelkiekben pedig sikoltanék, hogy mit is mondtam. Legyünk őszinték. Jól érzem magam vele, együtt lenni is jó volt, egy kalandon meg nem agyalsz semennyit. Ami meg azért is fura, mert a történtek óta nem tudom kiverni őt a fejemből. Igen, még a kora ellenére sem. Bár, az sem egy utolsó szempont, ha azt nézzük, talán ideje lenne hallgatnom a körülöttem lévő nőkre. Hiszen gyakran kapom meg azt, hogy a lőtér és edzés gyanánt az egység tagjaival bunyózni, csak ideiglenesen vezeti el a feszültséget. Amennyiben meg igazuk van, összeköthetném a kellemest a hasznossal. Amúgy sem tartozom senkinek sem elszámolással. Tulajdonképpen nem tévedtem. Ám, az mosolyra sarkall, amit hallok tőle. - Jobb esetben, a karrierjük vége. – javítom ki. Ismerek pár vadállatot, akik előszeretettel „játszadoznak” a korrupt társaikkal. Nem a legjobb értelemben. Erről amúgy sem szeretnék sokat mondani, mert kezd az az érzésem lenni, így is sokat tud már, ez meg könnyedén hozhat bajt a fejére. Egy pillanat, mióta is aggódom én érte ennyire? - Nem. Csak arra számítottam, hogy nem fogsz komolyan venni. Mint ahogy eddig sem. – legyintem le. Mert, ha felhúznám magam rajta, akkor azon teljesen jól szórakozna. Felidegesíteni így is elég gyakran tud, és már tényleg ott tartok, szeretném én is húzni az agyát. Mert édes a bosszú. Oké, ez nem éppen egy ügynökhöz való hozzáállás, de ezzel nem tudsz rosszat tenni. Mármint, olyan rosszat, ami törvénybe ütköző lenne. Az meg a másik kérdés, miért akarja elhitetni velem, hogy gyereke van? Jó, amikor a címe kellett egy csomó dolgot megtudtam róla. Mivel meg voltam a lakásán is, ezért lennének erre utaló dolgok. - Úgy gondolod, nem látszana rajtad és a viselkedéseden, ha lennének gyerekeid? – meg a lakásán. Na, azon főleg. Még akkor is, ha hétvégi apa lenne. Ám ilyen nincs, meg amúgy sincsenek gyerekei, hiszen erről tudnék. Igaz, nem tőle. - Jó, igazad van. – helyezem a jobb kezem az ellentétes vállamra. Oké, egy ilyet maximum, akkor tudnak meg az emberek, ha a hírekből hallják. Azt is akkor, ha véget ért az akció. Egyedül csak a lezárás idejét közlik a hírekben pontosan. A többi… Na, érthető, miért nem nézek nagyon híreket? Előbb tudok jó néhány dologról, minthogy leadnák őket. Most min röhög annyira? Ja, hogy nem tudja azt, miszerint idősebb vagyok nála? - Aha, te meg hét évvel fiatalabb, mint én. – ugrik fel a szemöldököm. Nos, ezt lehet nem kellett volna ennyire nyíltan közölnöm. Sosem mondta a korát, szóval azt hiszem, újabb balhénak nézünk elébe. Megint. Valljuk be, azért még mindig jobb, mintha torkának ugrottam volna, mondván elment-e az esze. Mert szólhatott volna, hogy még csak huszonkettő. - Általában a kihallgatást – formálok idézőjeleket a kezeimmel. – az végzi, aki megtalálta a sérültet. – újból idézőjeleket formálok a kezeimmel. – Szóval, mivel én találtalak meg elvileg, ezért nekem kell kikérdeznem téged, meg a jelentést megírni. – ami neki előny, nekem meg tovább cikázik az idegrendszeremen. – Ja, és akkor be sem kell menned. – maximum csak a kórházba, de hát azt kibírja. Onnan gyorsabban kiengedik, ha nem találnak nála semmit, ellenben nálunk több ideig is bent lehet.
Közelebb húzva, látom, hogy cikáznak a szemei az enyémek és az ajkaim között. Érzem, ahogy szikrázik körülöttünk a levegő és ez kezd megrémíteni. Még mindig ott a vészjelző, hogy zsaru. Szemeimben feltűnik a meglepettség, ahogy ellenkezés helyett, inkább beleegyezne. Nem esek ki így sem a szerepből, inkább sejtelmesség jelenik meg a tekintetemben. - Nem. Elvégre jó neked is, meg nekem is. - Nézek az ajkaira, majd a szemeibe. Szívesen megcsókolnám, de még mindig ott a bökkenő, hogy rendőr. Távol kéne tartanom magam tőle, de ha a közelembe kerül, akkor valami vonzz hozzá. Elengedem, majd hátrébb is lépek, hogy meglegyen köztünk a távolság. Az ajtót nézem, eléggé eldurvulhatott odakint a helyzet a fegyvereket hallva. Még csak az kéne, hogy valaki ide benyisson és lelőjön engem, vélhetően potenciális bűnözőként, aki épp túszul ejtette az egyik ügynöküket. Azért erre gondolva felmegy a pulzus számom rendesen. - Eddig nem fogtál rám pisztolyt. - Rántom meg a vállaimat, semmisnek tűnő hangnemben. Eddig nem vettem komolyan, mert csak pattogott, de szerintem ezután sem fogom, hiszen olyan aranyos, ahogy próbál a nagyokkal játszani. - Miből gondolod, hogy tartom vele a kapcsolatot? - Döntöm egy picit oldalra a fejemet, mert attól hogy van az embernek gyereke, nem muszáj vele a kapcsolatot tartania. Főleg, ha olyan az anya, aki tiltja és az apa ellen neveli a gyereket. Még egy kicsit játszok vele, hátha elhiszi, hogy van gyerekem. Úgyis szeretem, ha felhúzza magát, akkor tényleg olyan mint egy dühös kacsa. - Mi a fene... Csak nem jól hallottam, hogy beismerted igazam van? - Vigyorgok, ez elég szokatlan egy zsarutól, hogy ilyet mondjon. Az tény, hogy nem szoktam tv-t nézni, bár van, de inkább porfogónak használom. Belegondolva, mióta beköltöztem nem is kapcsoltam be, mert csak aludni járok haza. Jót nevetek azon a becézésen, amit hirtelen kitalál. Egyszerűen látszik rajta, hogy csak erőlködik és nem is idevaló, amit mondott. Nem vagyok Tökmag, nem is lehetnék, mert magasabb vagyok nála. Erre benyögi, hogy hány év van köztünk. Arcom elkomorul, viszont van valami a szemeimben, amitől mégis kicsit gonoszkás a tekintetem. - Eddig nem vettem észre, hogy nagyon zavart volna a korom. - Apró kaján mosoly bújik meg az egyik ajkam szegletében, kétszer is lefeküdtünk, egyszer sem zavarta és most is bepróbálkozott, hogy lehetne köztünk csak szex. Akkor annyira mégsem zavarhatja. Viszont eszembe jut, hogy én ezt nem mondtam neki, így idegesen nehezedek egyik lábamról a másikra. - Mellesleg jól tudsz hazudni... Még, hogy nem néztél utánam... - Morgok az orrom alatt, mert biztos vagyok, hogy onnan tudja, hogy hány éves vagyok. Végig hallgatom az elméletét a kihallgatásról és még mindig nem értem, hogy miért akar nekem segíteni. - Azt is beleírod, hogy egy jót dugtunk a kihallgatás után? - Formálok én is idézőjeleket az ujjaimmal, ahogy a kihallgatáshoz érek. De egyből be is ugrik valamit, ami az én kihallgatásomkor történt még a rablásnál. - Gondolom ezt nem ingyen tennéd. Mit akarsz cserébe? - Régi reflex, mindennek megvan a maga ára. Biztos vagyok benne, hogy akar valamit, ahogy a bokorban is, mikor a füves cigi előkerült. Igazából fejben sokkal előrébb tartok, valahol ott, hogy már rég kint vagyok innen.
A súlyosan komoly helyzet az, ha valaki figyelmen kívül hagyja az érzéseit, az nem mindig vezet jó döntésekhez. Talán kamaszkorom óta csinálom ezt, mert helyesen akarok cselekedni. Ahogyan ezzel együtt azt is, hogy mindig meggyőztem magam, miért jobb az, amit az eszem diktál. Nos, amennyiben ez a kettő pedig teljesen egymás ellen dolgozik… Na, ott lesz baj. Ez pedig miért is fontos? Mert a srác közelében folyamatosan ez van. Alig pár milliméter választ el bennünket egymástól, és már régen el kellett volna löknöm magam tőle. Ehelyett, képes voltam eljátszani a gondolattal, mi lenne, ha összejárnánk? Ráadásul hangosan? Elmosolyodom, amint közli, őt a legkevésbé zavarná, ha csak szexelnénk. Valójában pedig csak azt leplezem, hogy bekapcsolt nálam a vészjelző. Mivel magamban hol tiltakozom, hol meg azt gondolom, nem lenne rossz. Elkapom a tekintetem, és a padlót fixírozom, el kellene löknöm magam tőle, viszont elenged. Szóval fejben fellélegezhetek. Egy darabig. Szintén hátrébb lépek, miközben egy elszabadult tincset a fülem mögé tűrök. Nem merek ránézni, egészen addig, amíg meg nem hallom a hangját. - Ez is egy szempont. – döntöm oldalra a fejem. Bár, nem hiszem, hogy sok minden változna ezek után. Eddig sem vett komolyan, viszonylag kicsi az esélye annak, majd pont most fog. Megugrik a szemöldököm, a kérdése hallatán. Miért akarja elhitetni velem, miszerint van egy gyereke? - Miért képes lennél beletörődni, ha eltiltják tőled? Még egy képet se őriznél meg róla? – nem hinném, ha ez lenne a valóság, akkor olyan könnyedén annyiban hagyná. – Egy vállrándítással beletörődnél, hogy soha az életben nem fogod látni? Ennyire érzéketlen lennél? – az utolsót talán meg is tudom válaszolni. Nem érzéketlen. Nagyon is vannak érzései, ez miatt nem is hiszem azt, hogy az állítása valós. – Ha így lenne, fájna, és nem akarnál róla beszélni. Vagy is, most nem hoztad volna fel. – pláne, nem egy zsarunak, akiben állítása szerint nem is bízik. Maximum valaki olyannak mesélne erről, akiben megbízik. Engem pedig a legjobb tudomásom szerint, nem számol ebbe a csapatba. Oké, azért is vagyok ebben olyan biztos, mert tényleg nincsen gyereke a háttér ellenőrzés alapján. Ugyanakkor, ehhez elég lenne a munkám is. - Ez olyan fura? Értelmes emberek képesek az ilyesmire. – forgatom meg a szemeimet. Azért mert utálja azt, ami vagyok, az nem jelenti azt, miszerint soha nem adnék neki igazat. Nem csak olyankor visznek be kétes ügyekben jártas embereket, ha le akarják tartóztatni őket. Illetve, ha igazat mondanak, valójában, akkor nem vetik alá felesleges tortúrának az illetőt. Jó, valamiért megorrolt a rendfenntartásra, de inkább ment volna börtönbe, vagy a javítóba? Na, a másik dolog, amiben igaza van. Bár, ezt inkább nem vallom be neki. Őszintén szólva, még saját magamat is megleptem mennyire higgadtan kezelem ezt. Pedig, amikor tudomást szereztem a koráról nagyon durván kibuktam. Igaz, otthon. - Bocs, ha majd egyszer vissza fogom tudni pörgetni az időt, akkor elsőnek elkérem a személyidet. – vonom meg a vállam. Ám, nem hinném, hogy odaadta volna. Feltéve, ha akkor egyáltalán nála volt. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy ideges lesz. Egy sóhaj kíséretében a hajamba túrok. Az tény, a munkám miatt jól kell tudnom hazudni, de… - Kellett a címed, amikor nálad hagytam a fegyverem. – íme, egy újabb ingoványos talaj. Abba meg nem feltétlen kell beavatnom, valójában csak a címét akartam megtudni. Emellett pedig a rendszerben lévő összes dolgot megtudtam róla. Valószínűleg nem fog nekem hinni, viszont ez már tőle nem szokatlan. Ennyi erővel én is kiakadhatnék, hogy a fasznak kell hazudni, ha eddig sem mártottam be semmivel sem. Elkerekednek a szemeim a kérdése hallatán. Néha tényleg díjaznám, ha a gondolatait megtartaná magának. Szívem szerint megkérdezném, miből gondolja, hogy lefekszem vele az után… Csak ez elég durva öngól lenne nekem is. Inkább csak felnézek a plafonra, onnan várva a megoldást, de ez esélytelen. Mély levegőő. Nyugalom. Csak provokál. Bár, elég bugyután nézek rá, amikor azt kérdezi, mit akarok cserébe. Nem olyan hosszú a lista, de ahhoz mindenhatónak kellene lennie. - Maradjunk annyiban, hogy mindkettőnk elég kellemetlen kérdéseket kapna. Ezt meg szeretném elkerülni. – mármint, ha egy kávézóban futsz bele ismerősbe, az senkit nem érdekel. Na, viszont egy rajtaütés közben egy ismerősbe futni az több mint gyanús. Ellenben az igazság az, nem várok el viszonzást ezért. Magam sem értem miért, ezért nem is akarok ennyire őszinte lenni vele ezen a ponton. Csak újabb kínos kérdéseket vetne fel ez az egész.
Őszintén szólva élvezem, hogy ennyire hagyja magát, mert ebből is látom, hogy akarja. Nagyon is akarja, de a szemeiben ugyan úgy azt a bizonytalanságot és ellenkezést látom megcsillanni, ami bennem is van. Annyira egyszerű lenne, ha egy sima mezei boltos vagy akár egy irodista lenne. Na de zsaru, ráadásul FBI-os, az ellenségeim egyike. Érzem a szikrákat közöttünk és valami vonzz is hozzá. Kicsit meglep, hogy beleegyezne abba, hogy csak szex legyen köztünk, de ezt nem mutatom ki. Nagyon is jó lenne, de aztán rájövök, hogy minél többet vagyunk együtt, annál nagyobb az esélye, hogy valaki meglátja őt és akkor leszek a legnagyobb szarban, ha valaki fel is ismeri, hogy mi a munkája. Dilemma, de ugyan akkor nagyon is vágyok arra, hogy a múltkori este megismétlődjön. Mélyen a szemeibe nézek, ahogy elmosolyodik. Tetszik, nagyon is tetszik és bármennyire is sikít az agyam, hogy elég, nem megy. Végül csak ráveszem magam, hogy elengedjem és hátrébb lépjek, de testem minden porcikája azon van, hogy újból a közelemben legyen. Az, hogy elkezdünk másról beszélgetni, sokkal jobb így legalább másra tudok koncentrálni. Az tény, hogy eddig még nem fogott rám pisztolyt ezért sem vettem készpénznek eddig, amit mond, de most más volt a helyzet. Ezért is vagyok vele itt a wc-ben. Újból feszült leszek, de most az idegességtől, amikor feljön a nemlétező fiam témája. Egyáltalán nem értem mi ez a sok kérdés, semmi köze nincs hozzá. Még ha lenne is fiam, annak is meglenne az oka, hogy miért nem tartanám vele a kapcsolatot. Példának okáért egy nagyon nyomós indokom lenne. Ha a banda megtudná, akkor soha az életben nem lenne biztonságban, ahogy senki sincs körülöttem. De ezt Ada-nak nem kell tudnia. Arcom elkomorul és sóhajtok egyet. - Nem mindegy az neked? – Megforgatom a szemeimet, fogalma sincs, hogy mit csinálok szabadidőmben. Talán ha tudná, akkor nem kérdezne ilyeneket. - Oh, igen az vagyok. Érzéketlen. – Válaszolok neki, nem akarom, hogy azt higgye, hogy vannak olyan dolgok, amik igazán jól esnek, mint például a múltkori. Amikor kint voltunk az erkélyen és hozzám bújt. Ahh, ne már… Nem bírom kiverni a fejemből. Szívesen a fejéhez vágnék egy ilyet “de tudod, ha a fiam biztonsága múlik azon, hogy láthatom-e vagy sem. Akkor lemondanék róla”, de nem teszem, mert abból rájöhet, hogy közöm van a bűnözéshez még mindig. Helyette a fejemben lévő mondatot, inkább átalakítom. - Nem is ismersz… - Morgom, mert nem tudhatja, hogy mit tennék. Igazából én magam sem tudom mit tennék, de abban biztos vagyok, hogy nem tenném ki veszélynek a gyereket. Úgy beszél velem, mintha az akció minden egyes részletét tudnom kéne a hírekben és mikor ezt szóvá teszem, lám, bocsánatot kér. Meg is lep, ilyet nem sok zsaru szájából lehet hallani. - Egy zsarutól nem hallani ezt olyan gyakran. – Jegyzem meg, mert egyszer sem hallottam még, hogy nekem adtak volna igazat. Ez főleg, akkor amikor épp valamit a nyakamba akartak varrni, de aztán kiderült, hogy ártatlan vagyok. Kezd idegesíteni, hogy a korommal szekál és még mindig ezen lovagol. Arról nem tehetek mikor születtem, de ő arról tehet, hogy zsaru. Úgyhogy kettőnk közül én lehetnék kiakadva. - Nem értem mit lovagolsz ennyire ezen. Jó volt azaz éjszaka, különben nem csináltuk volna kétszer is. Ha meg jó volt, akkor meg nem tök mindegy hány éves vagyok? Feleslegesen rugózol jelentéktelen dolgokon. Én lehetnék kiakadva, hogy egy zsarut dugtam meg… Ráadásul kétszer is… - Sóhajtok, mert bármennyire is jó volt azaz éjszaka, és bármennyire is tiltakozok legbelül nagyon is a folytatását akarom. De ennek nem lehet folytatása, mert ha a bandatagjai megtudják, hogy egy zsaruval szűrtem össze a levet, akkor nem csak én fogom megbánni, hanem Ada is. Várjunk, miért aggódok érte? Nem tök mindegy, hogy mi lesz vele? Azután az éjszaka után egyszerűen nem bírom kiverni a fejemből, pedig ennek nem lesz jó vége. Nem hiszek neki és ez az arcomra van írva. Minek nézné meg a címem, ha tudja? Gyanús nekem és méregetni is kezdem, hogy mit akart valójában tőlem. - Ja persze… Elvégre nem tőlem mentél el reggel… - Rántom meg a vállaimat, ezt szóban is kifejtem neki. Jobb ha tudja, hogy átlátok rajta. Tudja, hol lakom, nem felejthette el két nap után. Hallgatom, hogy mit mond, de szerintem így is úgy is benne leszek már megint a rendszerükben, hogy olyan helyen voltam ahol nem kellett volna. Az meg különös, hogy segíteni akar nekem. Vajon miért? Kérdőn vonom fel az egyik szemöldökömet, miszerint semmit. Elkezdek nevetni, nem fog átverni. - Hehe. Ismerem ezt… Aztán majd pár hét múlva jön a “de hát kimentettelek múltkor” szöveg. Na nem, kösz. Mondd most, hogy mit akarsz és eldöntöm elfogadom-e. – Idézőjelet formálok az ujjaimmal, majd összefonom a karjaimat a mellkasom előtt és várom, hogy mit mond. Kíváncsi vagyok arra, hogy mit fog felhozni. Azért azt megjegyeztem, hogy nem mondott semmit, hogy a kihallgatás után dugunk. Igazából szerintem a kihallgatás helyett megejthetnénk. Tiltakozok ellene, de mégsem bírom megállni. Közelebb lépek hozzá és újból magamhoz húzom. Minden porcikám vágyik arra, hogy a közelemben legyen. - Szexeltél már kórházban? – Kaján vigyor ül ki az ajkaimra, ahogy összeszűkítem a szemeimet, kezeim pedig lecsúsznak a fenekére. Egyre jobban tetszik nekem ez a helyzet, ma biztos, hogy a karjaimban fog kikötni. Viszont... Ezzel bele is egyeztem volna az ötletébe?
Most az egyszer képtelen vagyok tovább tartani a szemkontaktust, ezért elfordítom a fejemet. Egyszerűen nem megy! Így is sok olyan gondolat és érzés kavarog bennem, amelyet jobban tennék, ha sürgősen kiirtanék magamból. Viszont, nem tudom megtenni. Annyi kérdés örvénylik bennem vele kapcsolatban, a legrémisztőbb pedig az egészben az, hogy a legtöbbre nem tudom a választ. Olyan, mintha tilosban járnék, de az okát nem tudom miért. Elcseszett egy helyzet ez. Ezért mélyen legbelül örülök annak, hogy elenged, holott a karjaiban is ugyanolyan jó. Csak azzal, hogy elenged úgy érzem, újra levegőhöz jutok. A miértjére pedig én sem tudom a választ. Rendben, fókuszáljunk a viselkedésére. Talán több dolgot megtudok vele kapcsolatban, így remélhetőleg kevesebb megválaszolatlan kérdéssel kell majd szembe néznem. Feszült és a szemeit forgatja, tehát valami olyasmibe nyúltam bele, amibe nem kellett volna. Vajon mibe? - Te akarod bebizonyítani, hogy elvileg van gyereked. – vonom meg a vállamat. – Szimplán csak megmondtam, miért nincs. – a másik dolog, amit nem értek. Egyszer olyanok vagyunk, mint két mágnes, másszor pedig mintha folyamatosan csak el akarna lökni magától. Rendben, mindketten vívódunk. Megértem, mert az első benyomásunk a másikról, nem volt valami fényes. Na, ez meg mióta érdekel is engem? - Na, persze. – kitört belőlem a röhögés. Ő érzéketlen? Hagyjuk már! Ez körülbelül olyan, mintha azt mondanám, hogy engem meg köröznek. Ezt pedig nem csak a közös esténkre alapozom. Egy érzéketlen embert teljesen hidegen hagynak a bántalmazott nők és a gyerekek. A családjáról sem szívesen beszél. Egy érzéketlen embert, mióta hatnának meg ilyen dolgok? Az általános szocio- és pszichopátiás jellemzőket meg eddig sem nagyon tanúsított. Értek, ahhoz, amit csinálok, ebből kifolyólag még véletlenül se gondolja azt, hogy mindent elhiszek neki. Így is elég kellemetlen érzés volt, az Észak-Dakotás sztoriját elhinnem. - Az lehet, de a viselkedésed meg igen beszédes. – fonom karba a kezeimet. Sosem mondtam neki, mivel foglalkozom, mint szövetségi ügynök. Szóval, ha most rájön, nem fog meglepetésként érni, ha kiakad. Vagy, ha minden világi szörnyetegnek el fog hordani. Mondván zsaru is vagyok, de még az emberek fejébe is képes vagyok belemászni. Holott az utóbbi nem igaz, de nem ő lenne az első, aki nem értené ezt meg. - Bármit is hiszel, nem az mozgat minket, hogy hány ember életét tudjuk nap, mint nap megnyomorítani. – vonom fel a szemöldökeimet. A mi osztályrészünk betartatni a törvényt, de mi is mentünk meg életeket. Akkor is, ha ez nem látszik annyira. Eltűnt egy gyerek? Na, kit hívnak? Minket. Zokogó szülőkkel, családtagokkal kell beszélnünk, vagy éppen egy ember halálhírét közölni. Nem szeretjük ezt a részét a munkánknak, és várjuk, mikor fog ez a sok szörnyűség elülni. Csakhogy, nem fog befejeződni ez soha, mindig lesznek emberek, akik másokat fognak bántani. - Néha el is gondolkozol azon, amit kimondasz? – döntöm oldalra a fejemet. – Tiszta vagy, nem csináltál semmit! Akkor meg mi a francért kezeled ezt az egészet, úgy, mintha az Interpol körözési listáján lennél?! – emlékképek törnek fel arról az estéről, ezért pír kúszik az arcomra. Viszont, a pokolba is! Felnagyítja ezt az egészet! Pláne, hogy azt hiszi minden egyes lépését árgus szemekkel figyelik. – Nincs ellened semmi, nem tettél semmit, folyamatosan ezen kattogsz! Minek? – nem vagyok benne olyan biztos, hogy nem tett semmit, de ezt leplezem. Ez a másik, ami megfordult a fejemben, talán mégsem olyan tiszta, ahogy azt a rendszer mutatja. Viszont, ehhez addig semmi közöm, amíg nem lesz gyanúsított. - Csak egy jó indokot mondj, miért kellett volna megjegyeznem a címed. – sóhajtok. Aztán mielőtt megszólalhatna, eszembe jut valami. – Az, hogy zsaru vagyok, az nem indok! – szerintem ez lenne az első. Meg például az, tudjam hova kell küldeni érte a többieket. Nem tudtam, hogy annak, ami köztünk történt ilyen hatása lesz bármire is! Jó, tény, jól éreztem magam vele. Illetve, párszor eljátszottam a gondolattal, hogy legyen folytatása. Ám, ennyi. Se több, se kevesebb. Hallgatom, amit mond. Ennek hatására adrenalin áramlik szét bennem, és hirtelen nagyon dühös leszek. - Jó! Tudni akarod az igazat?! – szúrós pillantással nézek rá. – Nem tudom! Oké?! Amióta ideráncigáltalak, azon agyalok, hogy miért?! – forgatom meg a szemeimet. – Magamat se kezdem érteni, miért csinálom ezt! – fogalmazhatnék, akár úgy is, a közelében meghülyülök. – Persze! Majd éppen míg arra próbálok választ találni, miért akarok neked segíteni, még gondolkodjak azon is, hogy várjak-e ezért valamit?! – majd megfogom a fejem. Nos, ezt nem igazán kellett volna az orrára kötnöm. Legfőképpen azért, mert ez is sok kérdést vet fel, és félek nem fogok tudni választ adni a kérdéseire. Ahogyan arra sem, mióta zavar ez engem? Látom, közelebb lép, az agyam pedig riadót fúj. Lépj már hátra! Viszont, nem megy. Földbe gyökerezik a lábam, és nem tudok, talán nem akarok hátrébb lépni. A kérdésére, meg annak hatására, hogy a kezei a fenekemen vannak, elpirulok. Kedvem lenne a mellkasába temetni az arcom, miközben azt nyüszítem, hogy fejezze már be! Aztán végül még is, a mellkasába temetem az arcom. Nem tudok, mit reagálni a kérdésre. - Nem, ott tuti nagyon gyorsan le lehet bukni ilyennel. – mondom a pólójába. Ilyen reakciót még magamtól sem vártam, hogy őszinte legyek.
Inkább nem válaszolok semmit a gyerek témára. Könnyen mondja ezt, mert már utánam nézett, pontosan tudja, hogy nincs saját családom. Ami a legnyomasztóbb, hogy a múltamat is pontosan ismeri most már. Bosszant, de most jobbnak látom elengedni a dolgot. - Pedig a dolgotokat nem csináljátok normálisan. - Rántom meg a vállaimat, én így gondolom, mert akkor nem lenne se családon belüli erőszak, se gyermekbántalmazás. Már csak a látványuktól rosszul vagyok, mégsem tudok semmit tenni az ellen, ami kezd kialakulni bennem iránta. Alig észrevehetően megrázom a fejemet, hogy kiverjem ezt a marhaságot belőle. Azzal írnám alá a kivégzésem, ha összejönnék vele, bármennyire is tetszik... Mi? Dehogy tetszik. Egy idegesítő kis mitugrász. - Mert szimplán beskatulyáztok a bűnöző kategóriába. Hisz most is ezért vagyunk itt. Egy kávét ittam, de az előéletem miatt ezt úgysem hinnék el nekem. Miért pont itt és most voltam a kocsmában. - Döntöm oldalra a fejemet. Ezzel nem vitatkozhatna, mert ezért is akar segíteni nekem, amit nem értek. Ha nem lenne semmi a rovásomon, egy egyszerű fél órás beszélgetés után elengednének. De így... Biztos vagyok benne, hogy addig dolgoztatnának, amíg olyat is bevallok, amihez aztán tényleg semmi közöm. - Hogy visszatalálj még egy éjszakára... - Szűkítem össze a szemeimet, mert benne lenne, az előbb vallotta be. Tovább játszanám ezt a csipkelődést, mert élvezem, de annyira kiakad, hogy a meglepettségtől csak felvonom az egyik szemöldökömet. Még mindig nem hiszek neki, hiába a kifakadása. - Színjáték az egész... Még ha most nem is tudod mit kérj, biztos vagyok benne, hogy később behajtod a mostani segítséged. - Sóhajtok és a karomat összefonom a mellkasom előtt. Nem fog engem átverni, túl jól ismerem már a zsarukat. Mindegyiknek kell valami, ha nem most, akkor később. Információra mindig szükségük van. Mivel Ada utánam nézett és pontosan tudja, hogy kiket ismerek, így fenn állhat ez nála is. Az arcát nézve, hirtelen kezd el a szívem gyorsabban dobogni, mire ösztönösen cselekedve közelebb lépek hozzá és a fenekét megfogva magamhoz húzom. A nyöszörgése irtó aranyos, teljesen össze is zavar. - Akkor átjössz este? - Sejtelmes és titokzatos a hangom, ugyanakkor magabiztos is vagyok, hogy át fog jönni. Vágyok rá, de nem tudom megmondani, hogy miért fogott meg annyira azaz éjszaka. Mivel a pólómba temeti az arcát, a fejemet az övére hajtom pár pillanatig. Többet akarok és meg is akarom kapni most. Az egyik kezemet az arcához emelem, hogy felém nézzen. A szemeibe nézek, majd közelebb hajolok. Bizonytalan mégis valami más is csillog a szemeiben, amit nem tudok beazonosítani. Még közelebb hajolok hozzá, ha nem húzódott el azóta, de szerintem ő is annyira vágyik rá, mint én. Épphogy ajkaink egymáséhoz ér, akkor nyílik az ajtó, én pedig olyan sebesen lépek el tőle, hogy mire az egyik társa belép az ajtón, már csak azt látja, hogy a térdeimre támaszkodok és fuldokolva köhögök. Remek színész vagyok, legalábbis egészen úgy gondoltam, amíg meg nem érzem a karomon az erős szorítást és olyan szélsebesen a falnál találom magam, hogy tényleg bent ragadt a levegő. - Minden rendben? Bántott? - Hallom az ügynök komor, tompított hangját Ada irányába, miközben a fegyvere csövét a tarkómon érzem. Ha még erősebben nyomja, akkor kijön a számon. Viszont most nem a megjátszástól köhögök, hanem tényleg félrenyeltem a nyálamat ettől a rángatástól. A beáramló füsttől meg kezdek nem látni.
Kezdőlap
- Sikerült lefigyelnünk egy fegyverkereskedő hálózatot. – kezdi a tárgyalóban egy férfi, akinek a kabátján az ATF felirat szerepel. – Egy füles alapján, nagy értékű fegyverszállítmány lesz terítéken az egyik Brooklyn-i kocsmában. – közli, mintha körülbelül azt mondaná kék az ég. Nem nagy dolog, már eleve úgy kezdték, hogy lesz egy razzia. Na, meg az sem ritka, miszerint az ATF a segítséget kér, gyakran dolgozunk velük össze. A pasi meg csak mondja a magáét, én pedig figyelek, mert így is szívattak eleget, amikor visszakerültem. Nem hiányzik egy újabb kiesés. Mert milyen rohadt vicces kollégáid vannak, amikor úgy üdvözölnek: „Na, Sky ügynök, megint az égbe repülsz?”
