Turn on every light

Egyetértőn bólogatok. – Ez egyértelmű. Mégis ki más tehetne róla? – kérdezem meg mosolyogva, mert amúgy nem gondolom ám még véletlenül sem komolyan a dolgot, nem szeretem másra kenni ezeket. De attól még a vicc erejéig szerintem egészen jól működik is a dolog. Ettől függetlenül idővel majd biztosan jobban megoldódom, és könnyebben fogom csinálni ezeket a dolgokat is, minthogy meg merjek előtte jelenni póló és kérdés nélkül, de addig is, nos, illemből is, de tartom magam hozzá, hogy ilyeneket még ne merjek megtenni.

Azzal alapvetően tisztában vagyok, hogy nem taszítom, semennyire sem, de tudom, hogy ez az egész újdonság neki, amit nem akarok siettetni még véletlenül sem.

– Azt éppenséggel megköszönöm, ha úgy adódik, de emiatt aztán tényleg felesleges volt, hogy minden idődet ebbe öld bele, és ne is pihenj semmit. Megoldottam volna ám én a saját kajálásom otthon – mondom mosolyogva neki, mert hát, tényleg nem lett volna erre az egészre szükség. Persze, nagyon hálás vagyok, hogy ennyire figyelmes, és biztosan nem leszek hálátlan, de lassan már nem is tudom, hogyan is viszonozzam a figyelmességét, ami ennyire szívből, kedvességből jön neki.

Felnevetek a válaszán. – Nem akarlak nagyon elkeseríteni, de a nagymamákból kiindulva szinte biztos vagyok benne, hogy a húgodra gondolt. De ettől függetlenül elég hálás vagyok, hogy mondott ilyet, és te magadra is vetted a dolgot – teszem azért gyorsan hozzá. Nem is tudtam, hogy van húga. Na, majd valamikor kitérünk erre a témára is, de rengeteg időnk van még, hogy megismerjük egymást. Most az eső miatt amúgy sem biztos, hogy egyhamar el tudunk indulni, nem valami jó errefelé az út, sok szakaszon föld. Remélem azért nem lesz teljesen járhatatlanul sáros minden, hogy csak beleragadjon a kerék…

Oldalfelé sandítok, látom, hogy megint engem néz, de most nem teszek megjegyzést erre, hogy van-e rajtam valami, amit ennyire bámul. A pólója van rajtam. Rajta is a sajátja. Mit ne mondjak, ezek elég zavaró tényezők, de mivel most még filmezünk. Bár, lehet, hogy ő már egyből arra gondolt, hogy a Netflix mellé jár a chill is... nem tudhatom.

Ettől függetlenül egy ideig igyekszem magam tartani, még ha amúgy a filmre már nem is nagyon tudok koncentrálni, mi is megy benne, annyira nyilvánvalóan érzem magamon a tekintetét. Végül csak megfordulok. Pláne, mikor meg is szólal. Először majdnem reflexből hümmögök egyet, de hamar leesik, mit is mond. – Szép lett volna. De olyan szempontból nem bánom, hogy most ismerkedtünk csak meg, hogyha ez korábban történik meg, akkor lehet nem lett volna semmi esélyünk, hogy valami kialakuljon. Most jutottál az életed olyan szakaszába, hogy igazán kezdd megismerni, mik is a preferenciáid, pontosan – morfondírozom ezen egy kicsit.

Régen minden bizonnyal nagyon is úgy gondolta, szín tisztán hetero, és nem is gondolt volna arra, hogy esetleg egy férfinak adjon esélyt. Ennek most jött el az ideje, hogy kipróbálja, milyen is lehet ez.

Szerencsére nem rest kipróbálni, és megcsókol, amit én készségesen viszonzok. Ahelyett, hogy megelégednék viszont ennek a romantikusságával, a kezem akaratlanul is vándorútra téved, nevezetesen a pólója alá, ahol már annyira szerettem volna őt megérinteni. Elégedetten hümmögök bele a csókba, miközben a mellizmainál járnak a jobb kezem, a ballal támaszkodni kezdek, mert közben próbálok valami fekvő pozíciót elérni, ahol ő kerül lentre a kanapén, én meg felette.

– Mit is értettél pontosan azon, hogy éhezel? – kérdezem felé tornyosulva kissé, megszakítva ennek erejéig a csókot.

Szavakkal nem felelek a bűnbakká nyilváníttatásomra. Somolyogva nézek utána, és ez a tekintet többet mond el minden szónál. Abban bízom veszi a lapot, megérti, hogy elfogadom az újabb címkét a hátamon, sőt, még talán büszkén is viselem majd. Van abban valami szórakoztató, ha arra gondolok, hogy éppenséggel miattam próbál meg úriemberként viselkedni, egyébiránt teljesen máshogy történne a mai este. Vajon mennyi beleszólása lesz az udvariaskodásnak?
- Tudom-tudom, hogy te mindent megoldasz, és hogy semmiféle segítséget sem fogadsz el, ha nem muszáj, de mivel most kénytelen leszel, mert különben rám rohad a sok kaja, hát így jártál. - vigyorgok rá. Nem akarom a szemére hányni, hogy így viselkedik, mert az egyik fő tulajdonság, ami miatt már az első este megtetszett nekem - a chaten -, hogy ennyire önálló, és ennyire megáll a saját lábain. Nekem pedig eszembe sem jutna, hogy sértő lehet a tolakodó segítőkészségem. Mindig elfelejtem a pozíciómat, és azt is, hogy nem mindenki értékeli a kedvesnek szánt gesztusaimat. Lawrence pedig általában inkább nem, mint igen.
- Hát ez jogos. Nem mondanám modern nagyinak... - egy kicsit elgondolkodom a témán, de nem több, mint két másodperc után már újra széles vigyorral lesem a férfit előttem. - Próba-szerencse. - vállat rántok. Aztán megeshet, hogy egyáltalán nem ízlik majd neki semmi, amit magam készítettem, és akkor az egésznek amúgy sem lesz értelme többé.
A film nem képes teljesen lekötni. Az első fele még csak-csak, az evészet-ivászat alatt. Aztán, valahogy, valamikor átalakul bennem a dolog, és azon kapom magam, hogy őt nézem. Ő pedig szemmel láthatóan észre is veszi ezt. Meglep, hogy ezúttal nem reagál, nem tesz megjegyzést, és még csak nem is kérdez rá. Sőt, talán némán tűrné is, ha nem szólalnék meg. Ahogy felém fordul, lágyan elmosolyodom. A szavait hallva pedig megnyugszom, ismét az első beszélgetés jut eszembe. Akkor és utána is azt éreztem, hogy árad belőle valamiféle sztoikus nyugalom, amitől képes lenne a legvadabb viharokat is csitítani...
- Ez igaz! Erre egyáltalán nem gondoltam... - vallom be őszintén. Talán tényleg nem alakul ennyire gördülékenyen, és valóban nem hoz magával ennyi változást, mint most. Ennek ellenére - talán most először -, de azt kívánja egy egészen halk belső részem, bárcsak...
Megcsókolom. Ezúttal sokkal intimebben, sokkal érzékiebben, mint amikor kiszálltunk. Hagyom, hogy ajkaink egymáson játszanak, miközben közelebb húzom magamhoz. A viszonzás nem lep meg, de a pólóm alatt matató meleg tenyér már inkább. Nem töröm meg a csókunkat, hagyom, hogy irányítson és úgy dőlök hátra, ahogy ő fölém tornyosul. Én még utána hajolok, amikor elhúzódik, hogy aztán felnézve rá megmosolyogjam a kérdést.
- Valami... - két tenyerem oldalára csúsznak, ahol ujjaimmal rámarkolok, hogy öleink egymásnak ütközve olyan titkainkat fedjük fel egymásnak, amit máskülönben titkolnék. - ... ilyesmit. - mondom a szemeibe, miközben egyik kezem feljebb vándorol a hátára, a másik ott pihen tovább, a csípője mentén. Hol az íriszeit, hol az ajkait lesik éhes szemeim, kiszélesedő mosolygásom közepette. Fogalmam sincs, hogy a bevitt alkohol mennyiség miatt, vagy a csók miatt, de úgy érzem, nem akarok itt megállni.
- De, ha te jól laktál az imént... - utalok arra, ő hogyan pattintotta le az éhségemet, majd feljebb küzdöm magam, hogy ismét a nyakára csókoljak, ha engedi.

Turn on every light

Ingatom kicsit a fejem, mert hát, ezzel számolhatott volna éppenséggel, de tekintve, hogy amúgy meg értem a logikáját, meg mindent, nem csinálok belőle ügyet, tényleg. Kedves tőle, hogy ennyire figyelmes, és mindenre gondolt, mit szerethetek, mit nem, mi az, amit szívesen ennék, mit nem, de nem vagyok ennyire gyámoltalan ám azért. Plusz kérdezhetett is volna, hogy mit csináljon. Most úgy érzem, vissza kell adnom. Ezért nem szoktam szeretni ezeket a dolgokat, mert csak körülményeskedés a későbbiekben, szerintem. De most már ezt kell szeretnem, és mint mondtam, tényleg figyelmes és kedves tőle, nem ítélem el cseppet sem, és meg is fogom köszönni.

– Jól van, ne aggódj, elfogadom – mondom mosolyogva, hogy tudja, attól, hogy rövid és velős a válasz, attól még hálás vagyok érte. Meg a kaja nevében is, hogy nem kell kidobni. Nem mintha azt annyira érdekelné, de nem szeretek pazarolni.

– Elég kevés van, szóval nem csoda. Vagy hát nem is tudom, ez modernnek mondható-e. Valahol igen, mert hát, a modern felfogás az, hogy ezt elfogadjuk, de szerintem azért korábban is el kellett volna már. Azt hiszem, hogy nagyon belementem ebbe, feleslegesen – nevetek fel végül, mert ennyire nem kellene ezt túlgondolnom, azt hiszem. De most már megtörtént. A lényeg, hogy sikerült valamennyire magára is venni, a jelek szerint. Még ha későn is esett le neki, és minden bizonnyal nem ez győzte meg.

Sejtettem, hogy ez nem futott át az agyán. Nekem sem, igazából, míg most nem került szóba, hirtelen jött elmélkedés ez részemről, de azt hiszem, annál okosabb, még ha nem is szeretek a saját elméleteimről ilyet állítani. Attól még való igaz, hogy szerintem ez okos gondolatmenet volt, és igaz is, pláne, mert ő is így látja, kis rávezetéssel.

Elégedetten hümmögök a válaszára, a csókba, miközben tovább csókolom, és élvezem, ahogyan a testünk szépen lassan összeér, majdnem minden porcikával. Igaz, ruhában még, de azt hiszem, ez most így kezdetben belefér. És nem is tudom, hogy egészen pontosan meddig kellene, meddig szeretne ezzel elmenni.

Ettől függetlenül, hagyom, hogy ő irányítsa a tempót, még ha amúgy vetek is fel ötleteket a tettemmel. A kezemmel végigsimítok az oldalán, ott, ahol a kanapé nem okoz akadályt, a másikon, azzal a kezemmel, mely eddig a mellkasán pihent. Itt aztán nem bírok magammal, és megérintem őt ágyéktájékon, szigorúan az alsógatyáján keresztül. Kíváncsi vagyok, hogy a nagy éhsége ide is elvándorolt-e már, vagy még várat magára.

– Olyannak érzel, mint aki nem hagyott helyet ennek? – kérdezem meg, vigyorogva. Higgye el, hogy erre én mindig is éhes leszek, nem kell engem félteni. Alig bírok vele betelni, a csókjaival, az érintésével, azzal, ahogyan az ajka a nyakamat éri.

– A kérdés, hogy te mennyire vagy éhes – dobom vissza a labdát. Nem akarom semmi olyanba belekergetni, amire nem áll még készen, vagy nem akarja még.

Lehet, hogy túlzásba estem a vacsorával kapcsolatban, de nevezhetjük szakmai ártalomnak. Meg aztán én nem gondolom túl a dolgokat ebben a témában, egyszerűen szeretném, ha jól lakna és lenne mit haza is vinnie. Nem szeretném megsérteni, nem gondolom, hogy ne volna képes magára főzni, ennyire nem vagyok bonyolult személyiség, hogy ilyesmiket feltételezzek egy egyszerű, kedves gesztus mögött.
- Nem baj, szeretem amikor beszélsz. Főleg, amikor ilyen mélyre ásod magad bizonyos témákban. Tényleg, jó hallgatni. - mosolygok felé derűsen. Őszintén mondom, ha az időjárást is elemezné laikusan, én azt is örömmel hallgatnám. Nem csak a hangszíne és a mimikája miatt, tényleg érdekel, hogy mit hogyan gondol, lát. Ettől megismerhetem. Jobban.
Olyan erővel dörög fölöttünk az ég, hogy azt hihetném elnyomja a fejemben dúló gondolatok ezreit, de igazából még egy égi vihar is kevés ahhoz a mindent elcsendesítő érzéshez képest, amit Lawrence csókja hagy maga után. Félresöpör bennem mindent, és másra nem is tudok fókuszálni, csak a liftező gyomromba, amit hirtelen apró bogarak talpai csiklandoznak odabenn, és a pihékre a tarkómon, amik felborzolódnak, ahogy fölém magasodik.
Az érintése az ágyékomon minden vért az ölembe üldöz, s nem hogy nem hallom többé a belső hangom, semmi mást sem fogok fel a külvilág zajaiból, csak a flörtölő tekintetével fűszerezett nagyon is vonzalmat ébresztő kérdését. Hátrébb kell ejtenem a fejem, hogy felvehessem a szemkontaktust. A vigyorgását azonban képtelen vagyok lemásolni, helyette vágyakozó a pillantásom, és valami attól sokkal mélyebb.
- A desszertet vártam egész nap... - pillantok le az ajkaira, amik után aztán mohón kapok. Közben mindkét tenyerem a hátáról lecsúszik a fenekére, hogy a félgömbökbe marva öleinket egymáshoz préselhessem. A csókba belefut egy gyönge sóhaj tőlem, amit máskülönben megpróbálnék elfeledtetni vele, de most, ahogy először érezhetem őt, igazán őt, nem rejtem véka alá, mit vált ki belőlem.
- Én már csak ilyen éhező gyerek vagyok... - villan arcomon keresztül egy finom, hivalkodóbb somolygás, miközben végig nézek az arcán. Ujjaim eközben szüntelen gyömöszölik, felfedezik a félholdakat. Ha engedi, még a tempót is diktálom, hogyan hullámozzon fölöttem. - Talán nem okos dolog kapkodni... - motyogom kábultan, de már újfent a nyakán járnak ajkaim, s egyik kezem lecsúszik az oldalán, hogy közénk ékelődve, viszonozzam a korábbi forró érintését. Azzal a különbséggel, hogy az én kezem nem csupán hozzáér, gyöngéden ráfogok, s masszírozni kezdem...

Turn on every light

+16


Elvigyorodom kicsit, majd rajtakapottan pillantok rá. – Nos, örülök neki, ha legalább neked tetszik a dolog, ahogyan beszélek, mert én nem mindig érzem úgy, hogy annyira sok értelmes dolgot mondanék. – Sosem voltam egy nagyon okos gyerek, de ezzel amúgy nincsen semmi probléma, mármint, jelenleg nem is az eszemért, hanem a vakmerőségemért fizetnek meg, és amúgy is, nem mindenki lehet ám egy zseni. A világ így harmonikus, így legalább bizonyos emberek elmondhatják magukról, hogy buták, mások azt, hogy okosak. Amúgy nem lenne meg ez a kettősmérce.

Egy kicsit meg is ijedek a nagy hangzavartól. Gyermekként jobban féltem a viharoktól, szerencsére már kinőttem a dolgot, de azért még mindig ijesztő tud lenni, amikor nagyon rázendít. Szerencse, hogy van egy dolog, ami viszont kellően elterelheti a figyelmem, így egy halk kuncogás után visszatérek ahhoz, amivel eddig el voltam foglalva, és ez pedig nem más, mint Owen, akivel elég nehéz betelnem. Nem is kell, hála égnek.

Elégedetten hümmögök, mikor érzem, hogy bizony, hasonlóan örül nekem, mint amennyire én neki, meg is csókolom gyorsan.

– Valóban? Mit ne mondjak, mondjuk nekem is elég sűrűn megfordult a fejemben, mikor is jön már el. Még a végén hasznossá válik, hogy leszakadt az ég, és esély sincs, hogy kijussunk innen a földúton – mondom elgondolkozva, mert ez megfordult már a fejemben. Így mondjuk lehet célszerű lett volna már előbb lezuhanyozni, de most az istennek se venném rá magam, ha már így vagyunk, hogy most felálljak, és elinduljak. Őt akarom, nem a vizet.

Elégedett nyögéssel veszem tudomásul, amit csinál, és csak egy kicsit hajolok el tőle, hogy az ostromlását félbeszakítsam, mert kezdem magam nevetségesen túlöltözöttnek érezni ehhez. Remélem, most nem kezd el pironkodni azon, ahogyan meglát, sokkal tüzesebb reakciót szeretnék belőle kiváltani, így leveszem a pólómat, és sietősen kapok az övé széle után, hogy őt is megszabadítsam, ha engedi.

– Azt hiszem, ezeknek már semmi keresnivalója rajtunk – osztom meg vele is ebbéli nézeteimet. Remélem egyetért a dologgal, és hagyja, hogy leöltöztessem, majd folytathassuk, amit félbeszakítottunk.

– Én most nem szeretnék okos lenni, ha te sem – nyögöm bele, és szerintem ő sem ragaszkodik az ész játékához, amikor hozzámér, és masszírozni kezd. Nem szeretnék én sem lemaradni, sőt, szeretném előrébb vinni a dolgokat, így aztán, rátromfolva óvatos mozdulattal nyúlok be az alsónadrágjába, miközben újabb csókot lehelek ajkaira, és én magam így kezdem el masszírozni. – Most szólj, ha te mégis okos akarnál maradni – nem mintha később nem tudnék leállni, de azért tisztább szerintem most lefektetni ezeket a szabályokat.

- Érthetően beszélsz, megnyugtatlak. De értem, hogy mit akarsz mondani. - helyeslőn bólogatok. - A filmekben mindig olyan tökéletes válaszokat adnak az emberek, de hát csak azért, mert előre megírt szöveg alapján történik a cselekvés. Ha mindig kapnánk tíz percet mielőtt megszólalunk, tuti fix, hogy nem lenne ennyi veszekedés és értetlenkedés a világban. - most pedig én vagyok az, aki talán hülyeségekről beszél. Mégis úgy gondolom, hogy a gondolatmenetemnek van alapja, és igenis sokszor az okozza a problémát, hogy nem gondolkodunk, csak kinyitjuk a szánkat és mondjuk, ami az eszünkbe jut. Végül csak vállat rántok. Lehet, hogy most is el kellett volna gondolkodnom, mit mondjak, mit feleljek neki, de végül inkább azt mondtam, ami eszembe jutott.
Megérzem, hogy összerezzen egy nagyobb dörrenés hangjától. Én sem különben rajongok a viharokért, ezért reflexből közelebb vonom magamhoz. Most már becsületbeli ügynek is tekintem, hogy elvonjam nem csak az ő, de a magam figyelmét is a külvilág zajairól. A csók, amit hirtelen lop tőlem pedig leelőzi bármiféle kezdeményezésemet. Előbb belemosolygok, csak utána csatlakozom be, mélyítve azon. Fogalmam sem volt róla korábban, hogy egy férfival csókolózni ennyire szenvedélyes és mégis érzéki tud lenni. Sok mindent kell még tanulnom...
- Gondolod? - megjátszott gondolkodásba esek, amikor a vihart teszi felelőssé azért, ami történik. - Nem bánod, ha itt kell maradnod estére? Egész estére. - nyomatékosítom, hogy ha marad, nem fogom elengedni. Nem csak szavaimmal, a tekintetem is árulkodóvá válik. Mosolyom kiszélesedik, bár a gyomrom bukfencezik a gondolatától, hogy velem marad, megpróbálom leküzdeni az idegességemet. Egyáltalán lehetne annak nevezni valamit, ami ennyire kellemes érzés?!
Ahogy elhajítja a pólót, ajkaim összepréselve nézek végig rajta. A félhomályban, ahogy egy-egy villámcsapás színe különös árnyékokat fest a hasfalára, a karjaira, egészen megbűvöltnek érzem magam. Furcsamód ezt sem gondoltam, hogy egy férfi testre így reagál az enyém, mégis minden sejtem borzong a vágyakozástól, hogy megérintsem őt. Így előre dőlve segítem, hogy letépje rólam is a pólómat, aztán kézfejem külső peremével fel-le simogatom a hasfalát, a mellkasát, a karját, ahol érem.
- Nem, tényleg nincs. - ismerem be, egy féloldalas kaján mosoly kíséretében. Tekintetem hol föl rá, hol le kettőnk közé esik. A korábbi mókának hűlt helye sincs fenyőszín szemeimben, már csak a perzselő vágytól fűtött minden pillantásom, amivel jutalmazom.
- Mhh-mhhh. - hümmentek bele a csókjaiba, ahogy hozzáérve realizálom, hogy ez most tényleg megtörténik velünk. Behunyom szemeim, és hagyom, hogy a számon át törhessen föl belőlem minden sóvárgó hang, amikor ő is megérint engem. Épp csak résnyire nyílt szemmel lesek lefelé ágyékaink felé, ahogy egymást izgatják kezeink. Elmosolyodom hallva, amit mond. - Nem akarok. - vallom be, ahogy aztán eleresztve őt elhúzom kezem, de csak azért, hogy mindkettővel segíthessem az alsója leművelését, s ha ezzel a mutatvánnyal megvagyunk, magamról is lekapom, de közben felkelek a kanapéról, mert másképp nem sikerülhetne.
- Gyere. - intek fejemmel lemondóan a vad tombolásról, s már meztelenül ácsorogva előtte. Ha engedi, megfogva a kezét a háló felé indulok vele. Sokkal barátságosabb arra nézve, ami kettőnket várja a továbbiakban. - Nevezz maradinak. - nevetek felé, ahogy a folyosóra érve magamhoz vonva ismét megcsókolom a tarkójára simítva közben, hátrafelé lépkedve. Hogy a fürdőbe megyünk, vagy a hálóba, teljességgel rábízom.

Turn on every light

+18


Egyetértek a gondolkodásmódjával, minden bizonnyal tényleg így lehet a dolog. Mosolygok is egy kicsit rajta, majd biccentek a fejemmel, hogy ennek valami nonverbális jelét is adjam, mielőtt megszólalnék. – Igazad van. Nos, ezt éppenséggel nekem néha nem ártana alkalmazni, mielőtt még megszólalok – nevetek fel. Sajnos alkalmanként elég forrófejű tudok lenni, ami azt illeti, de folyamatosan igyekszem fejlődni ilyen téren is. Ez mondjuk az én koromban már elég nehéz, valljuk be, az emberbe ilyenkor már olyan mélyen bele van minden viselkedésmintázat programozva, hogy azt elég nehéz felülírni.

Egy kicsit úgy teszek, mint aki nagyon elgondolkodik. Ha nem lennénk most ebben a pozícióban, még az is lehet, hogy azért kicsit tiltakoznék, de csak azért, mert nem akarom őt sürgetni. Ellenben, most ő kezdeményezett, bizonyos szinten, valójában meg igazából közös teljesen, szóval már semmi pénzért nem mennék el, ha van rá mód. Van is rá mód, hála égnek.

– Amennyiben te nem bánod a dolgot, és nem akarsz kirakni, azt hiszem, túl fogom élni, hogy maradnom kell veled – közlöm vele mosolyogva, majd meg is csókolom, csakhogy még jobban bebiztosítsam a helyem. Ha nem akarja, persze, van visszaút, nincs belőle semmi, én mindent megértek. Ez újdonság neki, minden mértékben. Hagyom, hogy diktálja a tempót, ahogyan ő szeretné, és ahogyan már jó sokszor mondtam is neki.

Lesegítem róla is a pólóját, és ahogyan ez megtörténik, a félhomályban végignézek rajta. Igen, továbbra is kellemes érzés végignézni rajta, jó ízlésem van, és mázlista, amiért úgy döntött, hogy megpróbálja ezt az egészet, velem, még ha amúgy nem is volt ilyesmiben része még.

Egyszerűen nem bírom róla levenni a tekintetem, ahogyan végül szinte minden ruhadarab lekerül rólunk. Sőt, igazából mindegyik. Kicsit igaz szomorú, hogy eltávolodik emiatt tőlem, de van egy olyan érzésem, hogyha már itt tartunk, akkor ennek amúgy is lesz folytatása, szóval nem kell sokáig nélkülöznöm, ahogyan a bőre az enyémhez ér, és az apró csókokat, kis felfedezéseket a kezünkkel. Még olyan sok mindent lehetne felfedezni...

Erre a gondolatra vágyakozóan sóhajtok fel kicsit, főleg, mikor tényleg minden lekerül róla, és megpillanthatom őt. – Hm, eddig is éreztem, de valóban… nagy vagy – állapítom meg elégedetten vigyorogva.

Megfogom a kezét, amivel igazából először nem tudom, mit is akar elérni, de végül a folyosón kötünk ki, közben pedig sikerül összeraknom a képet, hogy a maradi alatt azt éri, a hálóban szeretné. Nem mintha én nem azt preferálnám, és valóban, igaza van, így, hogy ez az első alkalma, jobb és kényelmesebb lesz ott.

Hagyom magam, amikor magához húz, és ha eddig nem voltam kőkemény – pedig az voltam – akkor most végképp azzá válok, amint összeérünk lent is. Elégedetten veszem kezembe mindkettőnk férfiasságát, hogy egymáshoz érjenek minél inkább, és húzogatom rajtuk fel-alá a kezem.

Csak azért engedem el, hogy a háló felé vegyem az irányt, ami remélem, hogy jól emlékszem, pont arra van, amerre megyek. Kérdőn pillantok rá, és ha megerősítést kapok, benyitok, majd az ágyon végül elfekszem, hogy felém tudjon tornyosulni, és újra megcsókolhasson, amint ezt megteszi, amennyiben ő is így szeretné.

Nem felelek szavakkal, csak mosolyogva bólogatok, helyeslően. Azt hiszem, hogy mindketten várhatnánk pár percet mielőtt bármikor is beszélni kezdünk. Hacsak visszagondolok az első alkalomra, amikor találkoztunk milyen ideges voltam. Sosem tudnám elfelejteni. Azt a kínos nyugalmatlanságot szerencsére sikerült levetkőznöm, de még mindig érzem a gyomromban ficánkoló vágyakozárt iránta, ami azóta sem szűnt meg. Idővel biztosan enyhülni fog...
És enyhülni is látszik, ahogy egymáson mozogva felfedezzük a másikat. A szituáció forrósága ellenére is lágyan elnevetem magam, amikor felajánlja udvariasan, hogy rám hagyja a döntést a kérdésben, hogy maradhat-e. - Szóval csak rajtam múlik... - gondolkodó ember képét ábrázolom, miközben lefojtok egy újabb somolygást.  - Ha azt mondanám, hogy kiraklak, képes lennél beletörődni? Nagyon udvarias... - tekintetem ismét arról árulkodik, hogy szórakozom vele. És azt is teszem. Próbálok arra utalni szavaimmal, hogy egy kicsit lehetne törekvőbb is, de ha még nem adtam eleget ahhoz, hogy rávegyem erre, akkor tovább dolgozom a dolgon. Nem akarok olyan lehetőség lenni, amiről könnyen lemondana.
A viharfelhők alatt aztán egyszer csak már nincs rajtunk semmi. Ettől a gondolattól ismét felszínre kívánkozik törni belőlem a kellemes idegesség. Hogy is ne törne? Végig nézve rajta egy perc kell, hogy rendezzem arcizmaimat. Nem csak a kiváló domborulatai miatt, a magam reakciója miatt is. Az, hogy a vérem délre vándorol bizonyítja azt, amit már korábban is sejtettem. Meglehetősen vonzódom hozzá.
Kérdőn pillantok fel rá, hogy aztán hallva a szavait még inkább zavart ábrázattal vigyorogjak két lépésem közepette.  - Zavarba akarsz hozni? Mert jó úton haladsz. - vigyorgok rá, ahogy kezem felé nyújtva hívom magammal egy másik helyiségbe.
A folyosón aztán elhomályosul a háttér mögöttünk, nem is hallom, hogy dörög-e tovább, vagy hogy kopognak-e az eső cseppek még. A világom leszűkül egyetlen pontra. Ahogy magamhoz vonom és durván egymáshoz koccanunk, minden sokkal forróbbá válik. Az érintései, a csókjai. Behunyom szemeim, s csak akkor leselkedek, amikor mindkettőnket kézbe vesz és egyszerre kezd el terelni bennünket egyfajta csillagrobbanás irányába.
- Ahgg - fogalmam sem volt róla, hogy egy ennyivel erősebb kéz mire képes. Most, hogy tudom, nem akarom, hogy abbahagyja. És mégis megteszi. Én csak kissé habókosan lesem, miért, de amikor látom, hogy az ajtók között keresgél, megerősítem abban, melyik a háló. Épp csak berúgom az ajtót, hogy bemehessünk.
Ahogy elfekszik az ágyon, én mágnesként követve őt fölé tornyosulok. Megtámaszkodom feje mellett kéz kezemmel, érzem, ahogy tenyereim alatt süllyed a matrac és az sem utolsó, hogy öleink egymáshoz simulnak. Hullámzó mozdulatba kezdek ágyékommal, hogy egymáson izgassam magunkat, közben lehajolok, de nem csókolom meg, előbb csak nézem őt, aztán a nyakán játszadoznak ajkaim.
Amikor tart már egy ideje ez a helyzet, megindulok lefelé a borostás képemmel, hogy felfedezhessem a testének számos pontján. Nem különösebben kalandozok el, de kellőképpen igyekszem kiváltani belőle a türelmetlenséget. S csak ha már rendesen elhúztam a felfedezését, akkor érintem meg előbb az ajkammal, aztán a nyelvemmel, s csak utána nyelem el. Egyik kezemmel a tartásában segítem, a másikat szétfeszített ujjakkal felcsúsztatom a hasfalán, egészen a mellkasáig.
Nem hagyom abba, amíg arra nem kér. Jó mélyen elnyelem, próbálkozom a ritmussal, a mozdulatokkal, a nyelvem játékával, s ha hallom a nyögését, vagy érzem a megfeszülését, akkor intenzívebben csinálom.

Turn on every light

+18


Nem tudom hirtelen, mit is válaszoljak a kérdésére, ami kellően szellemes, mint ahogyan ez a beszélgetésrészlet maga is az, de végül aztán megvonom a vállam. – Lehet, hogy akkor sem mennék sehová, de bízom abban, hogy jó szíved van, és amúgy sem tennél velem ilyet – vigyorgok rá, mert hát, nagyon remélem, hogy tényleg így van, és nem tenne ki még véletlenül sem. Jelenleg szerintem tartunk ott, hogy ilyesmi meg se forduljon a fejében. Nem hiányozna egy ilyen csalódás, minden téren. Egyrészt, az azt jelentené, hogy ennek most itt vége, másrészt pedig még el is ázom elég rendesen.

Felnevetek a visszakérdezésen. Azért nem veszem le róla a tekintetem, még akkor is, ha ezek szerint ez zavarba hozza, bár lehet, csak a megjegyzésem váltott ki belőle ilyen hatást. Nem bánom, egy cseppet sem, kifejezetten élvezem, hogy ilyen helyzet áll fenn. – Nem terveztem. Talán zavarba hozlak ezzel? Én csak megállapítottam egy tényt – mondom neki végül vigyorogva válasz gyanánt. Értékelném a lakást is, de most épp nem ez van elsődlegesen a tekintetem előtt, és nem is ezzel szeretnék foglalkozni. Azt hiszem, ezt eléggé nyilvánvalóvá is teszem azzal, amit csinálok vele éppen, amire az elégedett sóhaj kifejezetten kellemesen hangzik a fülemnek, mint reakció. Szeretem, hogy ezt a hatást váltom ki belőle, már csak azért is, hogy ezzel is segítsem őt, hogy megtudja, valóban szeretné-e ezt az egészet, valóban élvezi-e, és vágyik-e rá. Egyelőre szerintem nagyon is pozitív erre a válasz.

Megemelem a kezem, hogy a fenekét megfogjam, és még közelebb tudjam őt nyomni magamhoz a megfelelő pillanatokban, hogy érezhessem őt, minden létező apró kis sejtemmel ott lent. Oldalra fordítom a fejem, hogy szabadon hozzá tudjon férni a nyakamhoz, és egy kicsit még mintha fel is kuncognék, ahogyan a borosta végigszánt a bőrömön. Kifejezetten tetszik a dolog, mindkét érzés, amit igyekszik belőlem kiváltani. Sikerül is neki.

És akkor még nem is kezdi el azt, amit utána. Mit ne mondjak, nem gondoltam volna, hogy pont ő lesz az, aki majd először a szájába vesz engem. Egy kicsit tartottam tőle, hogy félne tőle, nem akarná elsőre, szóval úgy gondoltam, minden olyan szerepet, amiben ő még idegenként tetszelegne, átveszek magamra. Ehhez képest, ez igazi meglepetés.

Felnyögök, hangosabban, mint először gondoltam volna, hogy fogok, de ez leírhatatlan. Szinte megkérdőjelezem, hogy most csinálja először. Majd ne felejtsem el ezt meg is kérdezni, mert érdekel. Bár, kétlem, de hát ki tudja, hogy tinédzserként próbálkozott-e mással, mint a női nem.

A kezem a fejére teszem végül, pihentetem kicsit rajta, nem erőszakosan, hogy lefelé nyomjam, hanem csak hagyom, hogy felemelje, és le, de addig is beletúrhassak a hajába, miközben dolgozik rajtam, én meg elégedetten nyöghetek közben.

– Gyere ide, mielőtt baj lesz – kérem meg, mikor már érzem, hogy nem lennék messze. Most kell egy pihenő, még nem akarom, hogy elmenjek. Kapkodó mozdulattal nyomom le magamhoz, hogy megcsókoljam őt. Megpróbálok felülni, amennyire csak tudok így, hogy felettem van, ezzel kicsit hátrébb nyomva őt, térdelő pozícióba kényszerítve.

– Állj fel, most én következem – remélem nem veszi nagyon parancsolgatásnak, mert nem akarok parancsolni, de most ez épp elég utasításnak hangzik. Amint megteszi, amint szeretné, végül én is a számba veszem őt, először csak finoman megnyalva a hegyét, majd egyre mélyebbre kerülve, és felnézek rá, hogy megnézzem, milyen arcot is vág.

Elvigyorodok a választ hallva. Tényleg nem tenném ki, sőt, inkább bezárnám, ha tehetném. Persze csak normális, aranyos körülmények között, nem mint egy pszichopata. Szerencsére efféle sötét oldallal nem rendelkezek.  - Tényleg nem. Ekkora öngólt nem lőnék... - nevetve felelem. Az lenne, a magam kárára dolgoznék, ha valamiért kitenném. De még a gondolat is annyira idegen, hogy csak nevetni tudok a saját hülyeségemen. Persze hallanom kellett, hogy azt mondja, küzdene egy kicsit a benn maradásért, mert hát nekem is kell az ego. És egy efféle önbizalom növelés mindenkinek jár. Nem igaz?
A nevetésére megjátszott sértettséggel reagálok. Nem mintha annyira zavarna, hogy kinevet, én is kinevetném fordított helyzetben, de egyáltalán nem voltam felkészülve egy ilyen kijelentésre. Különben is idegen még a helyzet számomra. És ahhoz pedig - e téren - épp eléggé visszahúzódó vagyok, hogy ne halljam hangosan azt, amit a tekintetével amúgy már elárult. Így látva, hogy folytatja azt a nézést, csak elnevetem magam én is, megcsóválva a fejem közben. - Inkább maradj csöndben! - nevetek rá, miközben megcsókolom. Rövid, de ütős csókkal, ami remélhetőleg arra sarkalja majd, hogy inkább ne jegyezzem meg hangosan ilyesmit. Egyelőre. Nem mintha ne esne jól, férfi vagyok. Ő pedig biztosan többször látott meztelen pasasokat, mint én, így egy ilyen dicséret mindenképpen hízelgő, de már egyébként is rendesen pánikolok attól, hogy ne csesszek el semmit, nem hiányzik, hogy beégjek előtte valami plusz miatt is. Értem ezt úgy, hogy elég, hogy tapasztalatlan vagyok!
Úgy tornyosulok fölé, hogy a vihar által életre keltett árnyékunk a falon eggyé olvadjon, és elmosódjanak a körvonalaink, miközben hullámzok fölötte. Nem csak az ajkait, a nyakát és a füle környékét, de a mellkasát is végig becézem a számmal. Nagyon is izgat, fűt ágyéktájon, hogy milyen izmos, erős a váza. Hát még, ahogy be-behorpad alattam a hasfala a játékomtól, ahogy kényeztetem őt. Minden képzeletem és kreatívitásomat bevetem, hogy kellőképpen megfeszüljön alattam. Egyre mélyebbre fogadom őt, és egyre gyorsabban dolgozok rajta, már nem csak a húsos nyelvemmel, hanem a kezeimmel is. Érzem, ahogy a hajamba túrnak ujjai, és ettől csak még bátrabban csinálom, amit csinálok. Hallva a hangokat, amiket kiad magából fel-fel lesek rá. A félhomályban azonban túl sokat nem láthatok belőle, de az apróbb rándulásokból tudom, hogy mikor kergetem leginkább a csillagrobbanása felé.
Olyan gyöngéden utasít, hogy az egész testem libabőrösre pettyezi a hangszín, amit megüt. Felkapom a fejem, eleresztve őt, majd félmosollyal, ellágyult vonásokkal mászom ismét fölé, ahová hív. Megtámaszkodom két oldalt a feje körül, és a csókot szenvedélyesen viszonzom, nem izgatva tovább.
- Ahg, tényleg? - kérdezem rekedtes hangon, amikor arra kér, hogy álljak föl. Természetesen ezt a kérést is teljesítem - sejtve, hogy mi fog következni -, de közben egy kis tartás születik meg bennem. No, nem az ellen, amire készül, hanem hogy álljak. Hosszú évek óta nem voltam senkivel sem. És ha a térdeimet elhagyja az erejük? Végül felegyenesedem, ahogy kéri.
Épp szóra nyitnám a számat, hogy némiképpen kifejezzem enyhe tiltakozásomat, de ő már cselekszik is. A szó a torkomra fagy, és még levegőt is elfelejtek venni egy rövid pillanatra. Az arcom eltorzul a gyönyörtől, miközben az öklömmel próbálom némítani a nyögéseim. A másik kezemmel a hajába túrok, de nem irányítom, nem koordinálom, egyszerűen csak belemarok barna tincsek közé. Hol össze kell szorítanom a számat, hol kieresztem a nyögéseimet. A szoba elfolyik körülöttünk, ahogy a vihar odakinn egyre elnémul. Másra sem tudok koncentrálni, csak a finom bizsergésre, ami feszül bennem.
- Jó, jó, jó, jó, állj-állj! - szólok rá, szinte könyörögve, miközben lezúgok mellé, már majdnem elugorva tőle. Nos, inkább az ugrás, mint hogy elmenjek úgy és ott, ahová (egyelőre) nem akarok. Pihegve kerülöm ki, hogy a kezét keresve, elgyengült mosolygással ismét az ágyba tudjam magunkat. - Ahh, megáll a szívem. - nevetek rá, mielőtt megcsókolnám. Ahogy a paplanom találjuk magunkat, kérdőn nézek rá. Őszinte csodálattal, de kérdésekkel a szemeimben, amire remélem, hogy a tetteivel fog nekem választ adni, hogyan tovább?

Turn on every light

+18


A perverz agyammal elképzelem, hogy mi lenne sokkal jobb, ha inkább mit lőne, és ezen el is vigyorodom kicsit, de hangosan azért nem mondom ki, és nem is mondanám, ha faggatna sem, mert hát, ott még nem tartunk. Legalábbis, azt hiszem nem, de ahogyan halad előre az este, egyre kevésbé kételkedem ebben, hogy ne szeretné ő is a dolgot. Egyre bizonyosabb vagyok benne, és hát, mit ne mondjak, eléggé jól esik a dolog. Elég régen voltam már bárkivel is, legyen az nő vagy férfi, és hát, tekintve, hogy én magam férfiból vagyok, vannak igényeim, amit ideig-óráig a kezem is elég jól tud helyettesíteni, ha úgy adódik, de attól még az igazi testi kapcsolatot nem fogja teljes mértékben helyettesíteni sosem.

Remélem nem sértettem meg őt, még véletlenül sem. Mármint, elég furcsa lenne, ha erre megsértődne, mit ne mondjak, embert nem hallottam még, aki megsértődött volna azon, hogy a méretét dicsérem. Lehet csak annyira zavarban kezd lenni, hogy kicsit elbizonytalanodom, hogy készen állunk-e erre, de szerencsére megcsókol, így megnyugszom. – Ha túl sok vagyok, szólj nyugodtan, le tudok ám állni – mondom mosolyogva neki, egyfajta nyugtatásképpen, miközben végigsimítok azért az oldalán, hogy utána újra kikössek azon testrészénél, aminek az előbb bókoltam. Remélhetőleg tudom őt addig kényeztetni, izgatni, míg utána már nem fog ilyesmiken pironkodni, hanem csak fogadja.

Nagyon jó abban, amit csinál, tényleg, szinte megkérdőjelezem, hogy valóban most csinálja-e először, de elég hamar ráérez a dologra. Nem véletlenül mondják, hogy igazán jól szájjal kényeztetni egy férfit csak egy férfi tud, mert ők tudják, mi az, amire ő maga gerjed, és ez nagy általánosságban a többi férfira is igaz lesz. Egyre szaporábban veszem a levegőt, mélyebbeket szívva, és áldom, hogy a semmi közepén vagyunk, mert némelyik nyögésem olyan hangosnak érzem, hogyha egy lakásban lennénk, a szomszédot nem hagynánk kétségek között, mit is csinálunk. Nem mintha jelenleg érdekelne, vagy szeretnék bárkit is kétségek között hagyni, tudja csak mindenki a világ, hogy Owen Hanson egy kibaszott jó szerető.

– Igen, tényleg – mondom neki gyengéden, de még mindig óriási lángolással, melyet a vágy vált ki belőlem. Érzem, ahogyan lent egyre jobban megnyugszom, na nem olyan értelemben, hogy lankadnék, de legalább már nem vagyok a határán a robbanásnak, mely az ő munkáját dicsérné.

Finoman csókolgatom végig hímtagját, minden apró pontját feltérképezve, mielőtt még teljesen a számba venném, hogy ott kényeztessem a nyelvemmel tovább. Iszonyatosan élvezem, ahogyan minden tagja megfeszül, miközben én nyalogatom, mintha a világ legédesebb nyalókája lenne, elégedetten elvigyorodom, ahogyan látom, hogy izmos mellkasa ütemesen, és egyre gyorsabban jár fel-le. Istenien néz ki ez a férfi, el sem tudom mondani, milyen mázlista vagyok, hogy egy ágyban vagyunk, és éppen a számban fogadhatom őt.

Az ujjai a hajamban csak tovább sarkallnak, hogy jól csinálom én is, amit csinálok. Akaratlanul is eszembe jut, hogy remélem, jobb vagyok ebben, mint a neje volt. Olyan gyönyörben akarom részesíteni, amiben senki sem tudta még, hogy újra repetázni akarjon belőlem.

– Azért azt inkább ne legyen, tűzoltó vagyok, nem mentős. – ugyanaz a csapat, de azért más emberek vannak benne. Elkezdem simogatni, hogy az izgalmat fenntartsam, de azért kellően le is nyugtassam, így a vágyott tagjára még nem merek ráfogni. Szerencsére a mellkasa és a hasa is van olyan csábító, hogy most azon időzzek.

Amint végül kellően lenyugszunk, hogy ne menjünk el idő előtt, újra felé tornyosulok, hogy megcsókoljam, kezemmel a bicepszére ráfogva, és azt simogatom kicsit. Nem tudok eléggé betelni a testével. – Szóval, szeretnél tovább menni, vagy egyelőre maradjunk meg ezeknél, míg a csúcsig nem jutunk? – kérdezem tőle, de közben a fenekem folyamatosan férfiasságát simogatja, vagy épp fordítva. Le tudok állni, és maradhatunk a szájjal kényeztetésnél. Én készen állok többre, de nekem volt már benne részem, ő az újonc a férfival való szexben, szeretnék még mindig kedvezni neki, hogy ő diktálja a tempót, ami még nem sok neki.

- Nem tudom, hogy most ennek örüljek-e. - nyögöm, miközben keresem a szemkontaktust. Persze, nyilvánvalóan ez pozitív dolog, hogy képes leállni, ha arra kérem, de egy részem, egy vad, rég elfojtott részem szörnyen érezné magát, ha most hirtelen megálljt parancsolnánk ennek a csodának közöttünk. Szex, persze. De mivel eleve én egy sokkal érzékenyebb fickónak vallom magam, vagy legalábbis romantikusabbnak az átlagnál, egy ilyen pillanat sokat jelent nekem. Én nem tudnék érzelmek nélkül összefeküdni valakivel, vagy legalábbis kételkedem benne, hogy képes lennék rá. Lehet, hogy nem vagyok ettől olyan hihetetlenül vagány mások szemében, de soha nem is törekedtem arra, hogy az legyek.
Szeretném felfedezni, megismerni, és olyan állapotba hozni, hogy elfelejtse még a nevét is. Kételkedem benne egy darabig, hogy menni fog, mert tapasztalatlan is vagyok e téren, ráadásul módfelett izgulok is, de amikor hallom a sóhajait, a nyögéseit, az önbizalmam duzzadni kezd, az ágyékomon merevedő tagommal együtt. Olyan szenvedéllyel ismerkedek a férfiasságával, ahogy egy új, finomnak ítélt ízzel ismerkedik az ember. Minden zegét-zugát felfedezem, csókolom, harapdálom finoman, a kezemmel is rásegítek a bőr mozgására.
Félmosollyal pillantok fel rá, amikor megerősít abban, hogy fel kell kelnem. Nem szívesen válok el tőle, szeretném tovább izgatni, de mivel a korlátait csak ő ismerheti, ezért engedelmeskedem. És talán amiatt is, mert első alkalom. Szeretném, ha tudná, hogy én is képes vagyok leállni, amikor arra kér. Bármikor. Annak ellenére is, ha nincs ínyemre a dolog.
Az ujjaim görcsösen marnak a lepedőbe, ahogy elmerül az ölemen a feje. A hasfalam hol horpad, hol domborodik. Behunyom a szemeim, és próbálom elfojtani a nyögéseimet. Nem csak azért jó érzés, mert régen nem volt benne részem, hanem azért is, mert sosem éreztem még csak hasonlót sem. A volt feleségem kényes volt erre a témára, nem is igazán tudom a napját sem, mikor voltam együtt vele. És Lawrence nem csak hogy ügyesen csinálja, nagyon ügyesen csinálja. Forró, és nedves, és a mozgása! Bármit is művel, elveszi az eszem. Érzem, hogy meg-megremeg a térdem.
- Ahgg, Lawrence? - fogalmam sincs, hogy arra kérem-e, hogy ne hagyja abba, vagy inkább arra, hogy igen. Végül csak leállítom, mert nem akarnék olyan helyre menni, ahová nem illik első alkalommal, vagy egyáltalán. Annyira még nem ismerjük egymás gondolkodásmódját szexuális téren.
Elmosolyodom a megjegyzésére, lágyan még el is nevetem magam.  - Óhóhó, akkor mi lesz velem, ha újra kell éleszteni? - játékosan kérdezem, még rekedtes hangszínem meg is remeg közben. Vigyorogva nézek rá, aztán csak végig rajta, és a mosolyom úgy karcsúsodik, ahogy simogat közben. Lágyulnak vonásaim, mert fogalmam sincs, hogy mehetünk-e tovább, hogy akarja-e.
Érzem, ahogy fölöttem hullámzik, és pont elegendő ahhoz ennyi, hogy elnevessem magam a kijelentését.  - Tényleg? Pont itt, pont így akarod abbahagyni? - ujjaim végig zongoráznak az oldalán, fel a hátára, le egészen a fenekéig.  - Tovább szeretnék menni... - rámarkolok a fenekére az egyik tenyeremmel, míg a másikkal kettőnk közé nyúlok és a férfiasságom megpróbálom a két félgömb közé igazítani, hogy ismerkedhessünk egymással.  - Ha szabad... - fogalmam sincs, hogyan működik ez két férfi között. Esetleg az ő részéről tabu-e, hogy a magamévá tegyem, vagy fordítva. Ezért egyelőre csak mozgatom alatta, hozzá dörgölőzve, ha szabad, úgyis belesimul, ha pedig nem, hát akkor próbálkozzunk fordítva.  - Én most nem tudok megállni... - vallom be, szinte már kábán az izgalomtól, és a hevességtől, amit kiváltott belőlem. Úgy érzem, lángra lobbant a testem tőle.  - Kívánlak... - súgom, enyhén felemelkedve a matractól, hogy megcsókolhassam, hogy aztán a nyakán ízlelgessem újra, bújva őt közben.

Turn on every light

+18


Nagyon örülök neki, hogy ilyen hatással vagyok rá, mint amilyennek érzem a dolgot. Van rajtam egyfajta nyomás, hogy tetszen neki, elvégre én vezetem be ebbe a világba, és hát… szeretném, ha tetszene neki, és esetleg akarjon repetát ebből az egészből. Én jó ideje tisztában vagyok azzal, hogy mindkét nemhez vonzódom, de ezzel most itt kettőnk közül egyedül vagyok. Jelenleg nem is tudom, hogy ő hogyan áll ehhez pontosan, hogy ez most csak egyszer kicsapongás, próbálkozás, vagy pedig tényleg komolyan gondolja – merem remélni, hogy jól olvasom a jeleket, és komolyan. De ha van rá egy mód, hogy átlendítsem a bizonytalanságon, akkor én igyekszem megtenni ezt a lépést.

Látom rajta, hogy egyre nehezebben tartják meg őt a lábai, ami pont olyan hatás, amit szeretnék elérni. A nyögések, és a biztatás, legalábbis, amit annak veszek csak tovább biztatnak engem is, hogy bizony, csináljam tovább, jó, amit teszek vele. Mit ne mondjak, nekem is nagyon jó, amit csinálunk, amit csinálok most éppen, de azt hiszem, hogy ezt nem kell különösebben bizonygatnom, szavakkal meg pláne nem, mert éppen eleget beszél helyettem az, hogy csinálom tovább.

– Imádkozzunk, hogy erre nem kerül sor – mondok végül csak ennyit, miközben az ujjaimmal még mindig a testét simogatom, és fedezem fel, amivel nem tudok betelni. A nők finom puhasága is nagyon vonzó, de néha az ember szimplán csak egy kicsit keményebb tapintatú férfira vágyik. Az övével teljesen elégedett nagyon most, és jelenleg meg merem kockáztatni, hogy nem is vágyom másra.

Megrázom a fejem, mert félreértést nem akarok a helyzetből. – Én nem akarom abbahagyni, csak meghagyom neked a kibúvási lehetőséget, ha te mégis szeretnéd, hogy most eddig tartson a felfedőtúra, és máskorra halasszuk a… mélyebb megismerést – nyomom meg a mélyebb szót, ami most jelenleg szerintem nagyon találó, mert pontosan erről is lenne szó.

A tettei mondjuk nem éppen arról árulkodnak, hogy azt akarja, abbahagyjuk, sőt... a keze a fenekemen, ahogyan masszírozzák különösen izgató, más még az, amikor férfiasságával a félgömbök közé tornyosul, kis rásegítéssel.

Válasszal is megerősíti, amit már a testbeszédből értettem, majd utána még egy nagyon gyors csókot nyomok az ajkaira. – Ebben az esetben csak egy kis pillanatot kérek. Addig is, legalább kellően lenyugodhatunk, hogy tovább bírjuk – mondom neki, miközben felállok, ami elég hervasztó lehet, de sajnos vannak dolgok, amiket muszáj. Előrelátó voltam, és kellően előkészítettem magam, mielőtt elindultam, mert nos, bíztam benne, hogy esetleg megtörténik, ami, de annyira belemerültünk, hogy a táskámból nem vettem elő semmilyen kelléket, ami megkönnyíti mindkettőnk helyzetét.

Egy síkosítóval és egy gumival térek vissza. Nem hiszem, hogy bármi csúnyaságot terjesztene, lenne benne, de attól még az ember nem lehet elég óvatos, és szerintem neki is ad egyfajta biztonságérzetet a dolog.

Amint bemegyek újra a szobába, végignézek még egyszer rajta, ahogyan talán elfekszik az ágyon, és egy vigyorral az arcomon kezdek el közelíteni felé, és mielőtt bármit is szólna, újra elkezdem az ajkaimmal kényeztetni a testrészét, amire most leginkább szüksége lesz, ha esetleg lankadt volna addig. Ha meg nem, akkor azért. Nem tart ez sokáig, mert nem akarok bajt.

A kezébe adom a szert és a gumit, és próbálok úgy helyezkedni, hogy meg tudjam őt csókolni, de kicsit most fentebb csúszom, hogy a kezével ügyesebben elérhesse a fenekemet. – Nyomj egy kicsit belőle a kezedre, és kenj be – magyarázom neki. Rég voltam férfival, és bár eléggé változó, épp melyik szerepben is vagyok, még régebben volt bennem bárki. Egy kis emlékeztető nem árt, mielőtt még az ujjainál sokkal vastagabb férfiasságával kerül belém. Addig is, míg előkészül, igyekszem nem csókokkal zavarni, de amint végez, újra lehajolok, hogy megcsókoljam őt.

Zavarba ejtő csöndben falatozunk egymásból. Nem csak amiatt feszülnek meg az idegeim, mert nagyon kívánom őt. Amiatt is, mert szeretném, ha olyan élménnyel gazdagodna, amit nem felejt el egyhamar. Én évek óta nem voltam senkivel, hosszantartó elpocsékolt hűségem miatt. Aztán pedig, mert a romantikus ketyegőm nem kívánta tőlem, hogy keressem az örömet máshol... Aztán jött Lawrence, és a világom a feje tetejére állt. Mindent megkérdőjeleztem, amit csak lehetett. És emiatt a zsongás miatt, most, ahogy együtt vagyunk, nem tudok azzal foglalkozni, hogy gondolkodjak is emellett a rengeteg új, ismeretlen, kellemesen bizsergető érzelem mellett, amit kivált belőlem.
 - Jól van, értem, értem. - mindentudó mosolyt villantok rá, ahogy szemeibe villantom fenyőszín íriszeim. Hálás vagyok, hogy ennyire vigyázni akar rám, és hogy így óvna a következő lépéstől, de életemben nem kívántam még senkit annyira, mint most őt. És már csak attól el tudnék élvezni, hogyha arra gondolok, hogy megérinthetem őt. Úgy is. Mélyebben is...
Nonverbális úton, és pár elnyögött szóval is megerősítem benne, hogy tovább akarok menni, mire egy rövid csókot kapok válaszul, és hogy leugrik rólam. Hátra dobom a fejem és elnevetem magam. - Aham, aham. Ha nem jössz vissza egy percen belül, esküszöm utánad megyek és felkenlek a falra! - felkönyökölök az alkarjaimra, hogy onnan lessek utána. Sejtem, hogy mi miatt távozik - azért szűz nem vagyok -, de ettől még megmosolyogtat, hogy így készül. És amikor visszatér az eszközeivel, lefojtok egy somolygást.
Nyitom is a számat, hogy mondjak valamit, de rögtön rám veti magát és ismét orálisan kényeztetni kezd. Hátra dobom magam, élvezem, laposakat pislogva, kéjtől gyűrt ábrázattal.
- Gondolom a véletlen műve, hogy akadt nálad... - bökök állammal a síkosító felé, félig éber állapotban, a forró ajkaiban közben. Ezzel is arra célozva, hogy jól esik, hogy készült erre a lehetőségre, hogy esetleg ő is várta, hogy össze feküdjünk végre.
Ahogy a kezembe kerülnek a kellékek, kiszélesedő mosollyal nézek fel rá, miközben fölém tornyosulva, ossza a parancsokat. - Értettem... - csodálattal adózva nézek fel rá, a tekintetemről leolvashat mindent, mennyire oda vagyok érte. Annyira szexi, ahogy fölém ülve várja, hogy megérintsem. Így hát nem is habozok sokáig, bekenem az ujjaim, és óvatos mozdulatokkal elkezdem felfedezni, közben végig a tekintetét fürkészve, lássam, hogyan érez, melyik az a mozdulat, ami tetszik neki. A szám résnyire elnyitva, ahogy nézem őt. Annyira gyönyörű ez a férfi...
A csók közben sem tudom teljesen behunyni a szemeim, annyira élvezem nézni őt. A szabad tenyeremmel a tarkójára marok, egy amolyan támasz gyanánt, hogy magamhoz láncoljam kicsit. A másik kezem, ha már bejáratta, a gumival babrál. - Készen állsz? - kérdem suttogva ajkaiba, miközben homlokom övéhez nyomva, kezemmel besegítem a férfiasságom, ha engedélyt kapok. Lassan, gyöngéden, időt hagyva, hogy megszokjon. Hogy én megszokjam! Forró, szűk és annyira csodálatos bizsergést futtat végig a gerincemen, menten el tudnék menni...
Annyira húzódom hátrébb, hogy figyelhessem minden reakcióját, hogy miután centiről centire mélyebben felfedezem, miféle érzelmek ülnek ki az arcára. Aztán, hogy segítsem az ellazulásban felhajolok, hogy csókot lopjak a szájáról, a nyakáról, a füle környékéről. Bújom, szerelmesen bújom az arcommal, egyik tenyeremmel a tarkóján marva magamhoz, a másikkal a combján húzva magamhoz. Ha sikerrel járok, engedi, és bírja, akkor elsőkörben ritmusosan, lassú tempóban kezdem el fel-le tornáztatni magamon. Az érzés olyan erőteljes, hogy libabőrösre pettyezi a bőrömet. A tarkómon a puhább szálak megmozdulnak, én pedig összeszorítom a szám egy pillanatra, az élvezettől még a szemöldökeim is összefutnak egy rövid másodperc erejére. Felnyögök, ahogy sikerül elmerülnöm, és ha úgy érzem, ha úgy látom rajta, akkor gyorsítok a tempónkon, csókokat lopva közben tőle.

Turn on every light

+18


Nem lenne belőle semmi, ha véletlenül nem akarná folytatni a dolgot, nincsen ezzel semmi gond, megérteném. Ez egy teljesen új világ számára, amit eddig nem tapasztalt meg, milyen is. Mégis, tetszik a kíváncsisága, a nyitottsága, már csak azért is, mert ezt én élvezhetem ki, és nem más. Ez pedig nem egy elhanyagolandó szempont. Amúgy is mindig kedves, amikor egy jó pasi nyitott az ilyesmire, mert tudja az ember, hogy még akár esélye is lehet, ő pedig egyenesen engem is akar.

Felnevetek a felhívásán. Mit ne mondjak, megnézném, ahogyan a falhoz ken. De azt hiszem, hogy az ilyen keményebb dolgokat hagyjuk meg későbbre, amikor kísérletezhetünk, mégis ki mit szeretne még kipróbálni, hol, milyen pózban… most maradjunk egyelőre a hagyományos dolgoknál. – Még a végén azt éred el, hogy nem akarok majd visszajönni, csakhogy utánam gyere – mondom neki végül vigyorogva még visszafordulva. Egy kicsit még végignézek rajta, ahogyan elfekszik, de nem időzök sokat, mert sietnem kell, hogy utána visszajöhessek, és ne csak látvány szintjén élvezhessem ezt a gyönyörű férfit.

Egyértelműen teljesen véletlen, hogy volt nálam. – Mit is mondhatnék, az ember jobb, ha felkészül minden eshetőségre. A vihart is én rendeltem – teszem hozzá, hogy ne maradjon kétsége a dolgot illetően, még ha mindketten tudjuk is, hogy ez nem igaz, mert hát… mégis hogyan tenném meg ezt. Egyéb viharok idézésében éppenséggel jobb vagyok, de most nagyon nem szeretnék semmi ilyesmit, csak egy kedves esőt, amiben ketten ázhatunk el, egymás karjaiban.

Megérzem az ujjait, amint masszírozó mozdulattal készítenek fel, és fel is nyögök. Csukott szemmel emelem meg a fejem, csak ezt követően nézek le rá, és látom rajta, hogy ő maga is mennyire élvezi a dolgot, ami mit ne mondjak, vigyorgásra késztet. Hát még azt hogy fogjuk élvezni, amikor végre bennem lesz. Nem tudom eldönteni, hogy készen állok-e teljesen, de várni sem nagyon szeretnék. Maximum lassan kezdjük el a dolgot. Már amúgy is mondtam neki, mennyire nagy, csak reménykedni tudok benne, hogy be tudom fogadni őt.

Bólintok egyet, hogy tudja, igen, és lehajolok a csók erejéig, majd utána a szemeit nézem, miközben besegíti magát. Először egy óriási fájdalmat érzek, amikor még csak a hegye van bent, de már izmaim áttöri. Mélyebben kezdem el venni a levegőt, lihegéseim az arcát simogathatják. – Kicsit lassabban, maradj ott egy kicsit… – kérem meg. Párszor kifújom a levegőt. Bólintok egyet, melyet homlokán is érezhet, hogy igen, mehet tovább, ő pedig nem késlekedik, teszi, amit tenni kell, amit szeretnék. Mert azon felül, hogy ez egy fájdalmas dolog, hamarosan élvezettel telivé válik. Egyre jobban kezdem őt megszokni, próbálva rásegíteni pozícióval is, hogy minél fájdalommentesebb legyen a dolog, és neki is minél könnyebb dolga lehessen.

Amint bent van, teljesen, és érzem a medencéjét a bőrömön, kifújok egy még nagyobb levegőt. – Minden rendben – kezd el bennem mozogni, és bár még kezdetben kicsit fájdogál, de mellette már az öröm is megjelenik benne. Viszonzom az apró kis csókokat, amiket ad. Amikor teljesen elmúlik minden érzés az élvezeten kívül még én magam is elkezdek rásegíteni, és mozogni rajta, miközben ő bennem van. Kicsit fentebb emelkedem, és végigsimítok a mellkasán. – Abba ne hagyd – kérem meg őt. Mondanám, hogy nem bocsátanám meg, ha abbahagyná, de ez azért túlzás. Ettől függetlenül akarom őt. Akár egész éjszaka, megállás nélkül…

Eszembe sem jut, hogy leálljak. Igaz, hogy fogalmam sincs, hogy lenne helyes, szabadna e ennyire közel kerülnünk egymáshoz ilyen rövid időn belül, de mégis ki ítélkezhetne fölöttünk? Eddig fogalmam sem volt róla, hogy vonzódom a férfiakhoz, hát most, hogy megtudtam, miért ne akarnám az egészet megismerni? Eleve túl sokat vártam a válásom után arra, hogy megismerhessek valakit, bárkit, aki felkelti az érdeklődésemet. Azt hinném, nem meglepő, hogy miután rátaláltam, mindenét akarom. És egy ilyen viharos szituációban, amikor egyértelmű, hogy ő is vágyódik utánam, mégis hogy lehetnék akkora pancser, hogy nemet mondjak rá?! Vagy, hogy megálljt parancsoljak, amikor elhúzta előttem a mézes madzagot.
A nevetését hallva elmosolyodom, de ez a görbe nem mossa el a vágyakozást a szemeimből. Őszintén gondolom, hogy utána megyek, ha nem siet vissza hozzám és nem bátor akartam lenni a kijelentésemmel, vagy túlzó. Az első csókunk óta másra sem tudok gondolni, csakhogy ismételhessük, és most, hogy már ruha nélkül vagyunk, és megízleltem, még szép, hogy türelmetlen vagyok!
- Olyat is játszhatunk… - mondom játékos éllel a hangomban. Összemorzsolom az ajkaimat, ahogy végig nézek magamon utána. Fogalmam sincs, hogy pasi szemmel nézve elég jó vagyok-e, voltak-e nálam jobb partnerei, hogy mennyire tetszek neki. Aztán, amikor eszembe jut, hogy le kell állnom az agyalással, hátra dobom a fejem és csak várom őt. Itt van most velem, semmi más nem számít! Ha nem lennék a tetszésére és a kedvére, nem bújt volna az ágyamba. És bár ez a gondolkodásmód nagyon távol áll tőlem, újra lüktetni kezd a férfiasságom, ahogy erre gondolok.
Grimaszolok a válaszát hallva. – Tudtam én, hogy véletlenek nincsenek… – somolygok rá, utalva ezzel arra is, hogyan találkoztunk. Sosem fogom elfelejteni azt az éjszakát. A technológia nem igazán az én terepem, ezért elég ritka is, hogy valakivel ott beszéljek. Nem is csoda, ha az egész estén át tartó beszélgetésünk egy különleges emlék lesz a számomra.
– Szeretném jól csinálni… – közlöm vele, ahogy már az ujjaimmal behatoltam. Képtelen vagyok betelni a látványával, szerintem attól el tudnék élvezni, ahogy fölöttem vonaglik, pusztán az ujjaim miatt. Mégis, ahogy lepillant és rám vigyorok, mosolygóssá válik a pillantásom, lágy, vágyódó, érzéki pillantássá.
Miután bólintással és egy azt követő csókkal engedélyt ad nekem rá, hogy felfedezzem, meg is teszem. A csók után szabad kezem a tarkóján hagyom, húzva magamhoz, hogy homlokaink összeérjenek közben. Mivel én is érzem a forró ellenállást, nem türelmetlenkedek. A kérését teljesítem, folyamatosan fel-fellesve rá, hogyan reagál, bírja-e. Mi tagadás, nekem a melegség, a szűk csoda libabőrösre pettyezi a bőrömet. Ahogy pedig újfent bólint, ritmusosan járatni kezdem benne férfiasságomat. Nem akarok fájdalmat okozni neki, ezért csókokkal, simogatásokkal próbálom meg elvonni a figyelmét.
És aztán elmerülök végre benne, amitől elvesztem a fejem teljesen. Főként, miután közli, hogy minden rendben van ezzel és még rá is kezd segíteni. A mozgolódása, a hullámzása, ahogy eggyé válunk, teljesen megőrjít. Öblös nyögésekkel adom a tudtára, mennyire élvezem őt, és az arcjátékom is elárulja miféle gyönyöröket élek át vele.
Ahogy fölém tornyosul, lihegve nézek fel utána. Hagyom, hogy mozgolódjon, a kérésére egyenesen keserédes nevetés tör fel belőlem. – Nem fogom… - közlöm vele. Az igazság az, hogy semmi sem korbácsolja fel annál jobban az izgalmi állapotomat, minthogy az, akit ennyire élvezem, kéri, hogy folytassam.
Hagyom, hogy fölöttem legyen, közben hol a két combjánál fogva emelem el, hogy föl-le járhasson alatta-benne az ágyékom, hol nyugodt helyzetben maradok, hogy ő lovagolhasson meg engem, ahogy tetszik. Aztán pár perc ritmustalan sóhaj és remegés között, egyszerűen fordítok magunkon. Elhelyezkedem fölötte, és folytatom, le sem véve róla a tekintetem. Míg egyik tenyerem a feje mellett támaszkodik, addig a másikkal hozzáérek a leggyengédebb pontjához. Egy kis nyálazás után pedig verni kezdem, egy időben a lökéseimmel.
Talán nem is telik el olyan sok idő, és meg-megráng a szám sarka, be kell hunynom a szemeimet is, ahogy fájdalmas grimaszt varázsol arcomra a gyönyöröm. Olyan szeretettel és vágyakozással teszem magamévá ezt a férfit, ahogy talán még soha senkit sem ezelőtt. És amikor bekövetkezik a csillagrobbanás és elélvezek, lejjebb hajolok, hogy megcsókolhassam őt. Persze minden izmom reszket, és nagyon koncentrálnom kell, hogy tovább járjon a kezem övén. Addig verem, masszírozom és becézem ujjaimmal, amíg maszatossá tesz… És csak azután, hogy mindkettőnkkel megtörténik, csak utána dobom le magam mellé, takarítgatva utánunk.
- Jól vagy? – kérdezem, aggodalmas pillantást vetve felé. Ekkor már teljes törzsemmel irányába fordulva, átkarolva közben.

Turn on every light

+18


Megrázom a fejem, megnyugtatónak szánva számára, majd utána lehajolok kicsit, hogy megcsókoljam, ne is tudjon olyan butaságokat mondani, amik következhetnének ezután, hogy… ilyesmit mondott nekem. Még mosolygok is a végére, amit kicsit félbeszakít, amikor az ujjával bentebb nyomul, és egy nyögés szakad fel belőlem. Amint újra összeszedem magam, meg tudok már szólalni. – Csodásan csinálod. Csodásan. Akarlak. Bennem – mondom rövid tőmondatokban, részben mert az összefüggő gondolkodás már nehezemre esik, részben pedig azért, mert olyan pontokon érint meg, amiktől eláll a szavam. Persze, csak és kizárólag jó értelemben, mert pokolian élvezem. Azt is, ahogyan lepillantok rá, és látom, hogy ő maga is élvezi a dolgot, nemcsak úgy túlesik rajta. Látom rajta, hogy bár új ez az egész, de tetszik neki. Remélem legalábbis, hogy jól látom.

A procedúra, míg magáévá tesz, és mélyebben is megismernénk egymást nem tudom eldönteni, mennyire hosszú. A fájdalom elég nagy kezdetben, tényleg régen voltam utoljára ilyen helyzetben, de annál jobban megéri, mikor végre átvált élvezetté.

Ekkor már úgy érzem, hogy a végtelenségig tudnám ezt a táncot járni vele. Sosem akarom, hogy kettészakadjunk, most túlságosan is tetszik, ahogyan szinte eggyé váltunk. Ütemesen járok rajta fel-alá, vagy hagyom, hogy ő irányítson, néha lehajolva, a feje két oldalánál könyökölve, hogy megcsókolhassam, zihálva a gyönyörtől és a nyomástól. Ritmikusan próbálom összébb húzni a fenekem, ahogyan bennem van, hogy ő maga is egyre többet érezhessen, még szűkebb legyek neki, ezzel az élvezet csúcsáig terelve őt.

Felnevetek, amikor megfordulunk, és ő kerül felülre. A karjaiba kapaszkodom, végigsimítva a bőrön a dagadó izmai felett, a lábaimat pedig széttárom, és kicsit megemelem, a csípője köré fonva, hogy jobban hozzám tudjon férni ott, ahol igazán tudni akarom. Lazán tartom csak ott, hogy minél gyorsabb tempót vehessen fel. Az egyik kezem elengedem, hogy megfogjam a tarkóját, és lehúzzam magamhoz, hogy vad csókot lehelhessek ajkaira, majd után finoman nyalok le pár izzadtságcseppet a nyakáról, amit csak sejteni vélek az érintésből, hogy ott lehetnek.

Az amúgy sem ritka nyögéseim még sűrűbbé válnak, amint férfiasságomat is elkezdi újból izgatni, nem mintha az ő férfiasságának prosztatámat csapkodó hatása ne váltana ki valami kicsit más, de hasonló hatást. Nem tudom, mennyi idő tel el, de hallom a hangján, hogy közel jár, és mit ne mondjak, nekem sem kell már sok, hogy a csúcsra érjünk, ekkor leszek csak igazán hangos, és áldom az eget, hogy ez most nem a városi lakásban történt meg, vagy különben mindenki tudná a házban, hogy Owen Hanson úgy megdugott, mint még soha senki más az életben. Én meg önző vagyok, és nem akarok rajta osztozkodni, ha valakinek pont ez kellene ahhoz, hogy meggyőze, ő is kér egy falatot. Tudom, erre nem sok esély van, és hogy nagyon vulgáris vagyok, de nem tudom szavakkal leírni jobban az érzést.

Amint legördül rólam, és felém fordul, én is odafordulok, és megcsókolom, mintegy válasz gyanánt. – Tökéletesen – osztom meg vele verbálisan is a véleményemet. Még érzem, hogy a járás nehézkes lesz, amint felállok, de egyelőre nem kifejezetten szeretnék mozogni. – Máskor is szíves örömest rendelek vihart, hogy itt ragadhassak… – teszem hozzá, jelezvén, hogy igenis jelentkezem, hogy bármikor repetázzunk, megismételjük ezt. – Te hogy vagy? – kérdezem a jelenleg sokkal relevánsabb kérdést, mert ez neki volt újdonság.

Közben kicsit erőt veszek magamon, hogy lentebb tornázzam magam, és szerencsére már megszabadult az óvszertől, így szabadon hozzáférek péniszéhez, és lágyan nyalom végig, letakarítva minden apró kis maradékot, majd utána fentebb kúszom, hogy megcsókolhassam, ha engedi. – Csodálatos voltál – erősítem meg ismét.

Soha, vagy legalábbis nem emlékszem rá, hogy valaha az életem során bárkivel is ennyire szenvedélyesen szeretkeztem volna. Minden mozdulat, minden lökés közben átjárt tetőtől talpig az elemi - ösztönös - vágyakozás iránta, már amikor a birtokomba vettem, az után is. Nem csak arról szólt, hogy minél hamarabb eljussak a csúcsra, vagy hogy túl essünk rajta. Azt hiszem, ha fizikai és szívbeli korlátjaim engedték volna, sokkal tovább próbálok meg benne maradni, és izgatni őt is ezáltal. A tekintetem alig tudtam róla levenni közben, mert a gyönyör, ahogy fölöttem lovaglott, majd ahogy alattam vonaglott, szinte teljesen elködösítette a fejem. Hiába tombolt a vihar odakinn, én csak a paplanon történtekre tudtam koncentrálni, végig. Azt hiszem, hogy kijelenthetem, egyelőre csak magamnak vallva be, hogy végérvényesen, visszavonhatatlanul beleszerettem. És tudom, hogy ezt nem most kellene kimondanom. Nem azért, mert férfiatlan lenne, hanem mert még a végén érhetne olyan vád hogy csak a testi felizgatottságom beszél belőlem... Későbbre hagyom ennek a témának a kiboncolgatását.
Miközben kíváncsian nézek rá, a mellkasom még pihegve föl-alá futkos. Tekintetem végig szalad rajta, évődőn, így amikor megcsókol, már mosollyá formálódnak ajkaim. Viszonzom a puha, röpke csókot, majd hagyom az ujjaimnak, hogy rajta zongorázzanak. Laposabbakat pislogok a fáradtság miatt, de még így is élénken felnevetek a kijelentésén.  - Most már talán majd inkább ahhoz kell a vihar, hogy elválasszon tőlem...– búgom somolyogva. És tényleg így gondolom. Nem látom akadályát, hogy esetleg többet találkozzunk, több időt töltsünk egymással, és hogy esetleg egyszer-egyszer itt aludjon, ha van kedve. És nem kell mindig összefeküdnünk, vagy ilyesmi. Nehezemre fog esni az elválás reggel, már a gondolatától is rosszul vagyok.
A kérdését hallva enyhe meglepettséggel az arcomon kutatok a helyes szavak után, hogy is érzem magam. Nehéz lenne kifejteni, hogy csordultig szerelmesen, anélkül, hogy ne mondjam ki.   - Hát én jól, milyen jól...– kezdek bele a makogásba, miközben figyelem, hová mászik. A fejem felemelve fürkészem a mozgását, hogyan gyűri tovább a lepedőt. És ahogy hozzám ér, és tisztogat, visszaejtem a fejem a párnára és a két tenyeremmel végig túrok halántékomon. Elég érzékennyé váltam ágyék tájékon, emiatt a puha, forró, húsos nyelv játéka természetesen utórengéseket vált ki belőlem.
Ahogy visszatér hozzám, rögtön két karral ölelem és természetesen viszonzom a csókját. A végén orrommal megbököm az övét, lágyan nevetve a bókján.  - Tényleg?– kérdem bágyadtan, szinte csak suttogva. Mindkét kezemmel simogatom, az oldalát, a hátát, ahol csak érem, ahogy fészkel mellettem. Pár másodpercig biztosan nem szólalok meg, csak letett fejjel fürkészem az ablakot, közben őt cirógatva, simogatva, szeretve. Bár fogalmam sincs, hogy jól esik-e neki, igényli-e, vagy mennyire odázom el a dolgot, de nekem jól esik még érinteni őt, és amíg nem szól rám, így is teszek. Ösztön...
- Mi lenne, ha egy fokkal komolyabbra fordítanánk a dolgokat?– kérdezem rekedtes hangon, rávezetve a pillantásomat. A kezem mozgása, a simogatás nem marad abba, de a szívem verése úgy érzem, hogy egy egész pillanatra kihagy. - Már úgy értem, hogy találkozhatnánk többször is, ha nem dolgozunk. És esetleg jöhetnél át többször is, vagy én is mehetek. Mindegy. De én szeretnélek többször látni...– motyogom a magyarázatomat, anélkül, hogy hozzátenném, hogy azért, mert totál beléd estem.
- Szeretnék a pasid lenni.– mondom ki határozottan. Nem akarom kerülgetni a forró kását. Tudom, hogy ő is ezt a fajta őszinteséget szereti, és hogy azt említette, komoly kapcsolatot keres. Talán van esélyem... Akkor miért ne kérdezzem meg? Miért ne próbáljam meg?

Turn on every light

Ezekre a dolgokra a vihar határozottan jól hangzik, szóval én alapvetően benne vagyok. Kár, hogy a dolgok nem így működnek. Elmosolyodom azért természetesen, mert nagyon jó lenne. Szeretném kicsit kizárni a külvilágot, hogy csak és kizárólag mi legyünk és senki más. Itt, ez egy tökéletes hely erre az egészre, túl tökéletes is. Akaratlanul is elképzelem, hogy milyen jövőt is lehetne felépíteni ebből az egészből, aztán a gondolataimat csak az árnyékolja be, hogy belegondolok, hogy apám ehhez az egészhez mégis mit szólna. Sosem meséltem neki róla, hogy hogyan érzek, hogy mindkét nemhez vonzódom. De a csalódáskeltésben amúgy is profi vagyok már, szóval azt hiszem, hogy nagy dolgokat már nem fogok tudni ezzel hozzátenni a rólam kialakult képhez.

Ezt a gondolatot viszont nagyon gyorsan elhessegetem, mert nem éri meg semmiképpen sem ezen gondolkozni, amikor itt vagyunk. Nem hagyom, hogy ezt a pillanatot apám elrontsa a saját maga hülyeségeivel, konzervatív világképével az életemet, és ezt az egészet, ami köztünk alakul Owennel.

– Nekem tetszik az ötlet. Ragadjunk itt örökre? – kérdezem meg tőle, mosolyogva még mindig, de úgy fest, hogy ez az arckifejezés már rajtam ragad, és amíg itt vagyunk, és nem történik semmi olyan, addig töretlenül marad is. Pláne, ha közben ilyeneket csinálok, mint most, ő pedig így reagál rá, mert ezek az arcok, a kielégültség és a mégis több iránt való vágyódás keveréke kifejezetten tetszetős számomra is.

– Igen, nagyon is. Miért hazudnék róla? – kérdezek rá, mert hát, nem vagyok én olyan, hogy hazudjak ilyesmiről. Meg úgy alapvetően. Ilyesmiről még lehet hazudnék is, mert nem akarom megbántani a másikat, közben meg lehet tökre nem is volt jó. Bár nekünk férfiaknak még mindig könnyebb élvezni dolgokat, szerintem, több az inger, több az idegvégződés, szóval az ágyban való produkciók minden formában izgatóbbak tudnak lenni legalább a déli tájaknak, mint a nőknek.

Látom rajta, hogy valamin nagyon gondolkozik, és remélem, hogy nem azon, hogy közölje, hogy ez szép volt, jó volt, ezt is kipróbálta most velem, ideje belevetnie magát jobban ebbe a világba is. Szerencsére végül elmondja, és megnyugodhatok, hogy pont az ellenkezőjéről van szó. Ezzel már többet tudok kezdeni. Felhajolok, a karjai között még mindig, és megcsókolom őt.

–Ez elég kielégítő válasz? Mert ha kell, elmondom hangosan is, hogy én is nagyon szeretnék veled többet találkozni, és azt mondani, hogy a pasim vagy – csókolom meg még egyszer, mielőtt még válaszolni tudna. Nem is tudnék nemet mondani, tekintve, hogy olyan jó így feküdni. Túl kényelmes, nagyon is meg tudnám szokni. Még gyorsan nyomok egy csókot a mellkasára, utána pedig kicsit lehunyom a szemem, de egyből ki is nyitom, nem akarok még elaludni, maximum, ha neki is ez a terve.

– El sem tudom mondani, mennyire örülök, ha tetszett ez az egész, és nyitott vagy erre... kicsit izgultam, hogy mi van, ha nem fog tetszeni, és rájössz, hogy nem is vonzódsz a férfiakhoz – nem mintha amúgy közben erre adott volna utalást, ott már megnyugodtan, ezt előtte gondoltam még, hogy mi lesz, ha...

Hosszú évek óta nem keveredtem intim kapcsolatba senkivel. A válás után a karrierem helyeztem előtérbe, és Jenniet. A lányomat, akiről később kiderült, hogy nem is az én gyerekem... Ezek után nem csoda, ha a világom a feje tetejére állt. Utólag már talán érthető, miért nem vonzódtam soha igazán a feleségemhez, hogy miért mentünk tönkre - bár a pártfordulásomnak akkoriban semmi jele sem volt -, sem ő, sem más nő nem hozott olyan lázba, ahogyan most Lawrencenek sikerült az utóbbi percekben. És ha ez volt megírva nekem, akkor két kézzel kapaszkodni szeretnék ebbe a kapcsolatba közöttünk, és megtenni érte, értünk mindent.
- Hogy mondjuk ne rombold le a béna optimizmusát...– felelem prüszkölve, amikor azt kérdezi, miért hazudna róla. Mivel ő tapasztaltabb, biztosan van viszonyítási alapja, és őt ismerve, nem mondaná ki hangosan, ha ez az este most azokhoz képest alacsony színvonalúvá lenne minősítve a fejében. Ezért kérdezek vissza, semmi más okom sincs rá. Mindentudóvá váló mosolygásomból persze rögtön sejtheti, hogy ha úgy is lenne, nem lombozhatna le. Szívesen gyakorlok még!
A kérdésem egy finom, érzéki csók követi. Ettől pedig a vibráló gyomromban megnyugszanak a pillangók és kisimul a hasfalam. Kérdőn, szeretőn nézek utána, ahogy válaszra adja a fejét. Mire a szavak eljutnak a tudatomig bódult állapotomba, ismét belecsókol az éjszakába és elmossa gondosan megfogalmazott mondandóm. Helyette csak belenevetek a csókba, és szorosabban húzom magamhoz, magamra. Simogatom ahol érem. Orrommal beleszimatolok a hajába, amikor elfekszik ismét.
- Én is izgultam.– suttogom vissza, miközben már laposabbakat pislogok. - Attól nem tartottam, hogy nem fog bejönni, amit csinálunk, de attól igen, hogy elbénázom. Persze, egy kicsit én is féltem tőle, hogy milyen lesz élesben, mert hiába képzeltelek el százszor így, velem... Más az, amikor tényleg megtörténik.– helyeslőn mondom el a véleményemet, ami erre az alkalomra szól. Igazság szerint tényleg féltem tőle, hogy esetleg megváltozik bennem valami, és a józan eszem lebeszél, de mivel sosem voltam túlságosan könnyedén befolyásolható, vagy fóbiás ezzel kapcsolatosan, most sem hazudtoltam meg magam. Beleszerettem Lawrence lelkébe, és a testébe is.
- Ugye tudod, hogy most már nem elég a heti két alkalom?!– behunyom a szemeim, elhelyezkedem közben alváshoz. - Sokkal több időt akarok veled tölteni, sokkal többet.– elnyúlnak a szavaim, ahogy még sikerül bele is ásítanom a mondandómba. Aztán már csak betakargatom magunkat derékig, és leteszem a fejemet én is. Hiába tombol odakinn vihar, orkán is lehetne felőlem, a békétől, ami árad Lawrenceból, fel sem tűnne a világvége sem...