- Nem fogok könyörögni neked Emery.- Nem tudom mire volt, ez a nagy sértettség Fred részéről, de amíg nem bassza rám a kaglót, addig csak jót kuncogok rajta.
- Pedig, ha így belegondolok, az jobban tetszene.
- Emery!
- Segítek, mondtam már. Mit vagy úgy oda, esküszöm ti férfiak néha rosszabbak vagytok, mint a nők.- sóhajtok unottan, míg hallom, hogy a vonal túlsó felé, Fred elmorog egy káromkodást, amit nem teljesen értek, de ha még érteném is, akkor sem sértődnék meg rajta túlságosan.
- Csak közöld Mrs. Vagy Ms. Rogers-el, hogy egy kicsit merészebb darabot húzzon a formás hátsójára, mert első körben,  az úti célunk más lesz. Ja, és jobb ha az idegeit is felkészíti azért.
- Hozzád azt amúgy is kell.
- Ne bókolj ennyit, még a végén azt hiszem, hogy fel akarsz szedni.- Kuncogok, de a válasz helyett, csak egy éles sípolást kapok.
- Az ő ideig már kevésbé bírják..- jegyzem meg magamnak, majd félreteszem a telefont, és elmerülök a habokban. Nem voltam, egy jótékonysági szolgálat, nem nagyon szoktam segíteni senkinek. De az mindig jó, ha Frederick Turner az adósom, ilyen jó lapot, pedig kár lenne elszalasztani, akárhogy is nézzük. Rogers munkásságát jól ismertem, abban már mondjuk kételkedtem, hogy tisztában van azzal, hogy Frederick, nem éppen ép elméjű. Már csak azért sem, mert az én segítségemet kéri. Amiből finoman szólva se szokott jól kijönni. De nyilvánvaló Rogers és ő valamilyenfajta viszonyt ápoltak, ami miatt fontos volt neki az ügy. Habár nem igen homályosított fel Turner, az ügy részleteiről, mintha kicsit tartana az információátadástól, ha rólam van szó. De ha azt nézem, végül is jogosan. Megbízható voltam, egészen addig a pontig, amíg valami az érdekeimet úgy szolgálta. Ennek Fred barátunk is tudatában volt, de mivel a jellemvonásai kevésbé voltak erősek, mint amennyire a farka, amikor bennem volt, így érhetőek teljesen a meggondolatlan döntések. No, de Rogers. Ő is azon nőneműek közé tartozott, akinek inkább férfinak kellett volna születnie. Mert hát csak úgy érvényesülhetett, a magunk fajta, ha valami lógott a lábunk közt.  Jellemileg erős, szakmailag vitathatatlan profizmus, és vérre menő makacsság övezte Audrey-t. Egy valamit nem olvastam róla, hogy a nőkhöz is vonzódna. Ami sajnálatos, mert külsőleg sem volt utolsó rangú.  Lehet kicsit túl sokat olvastam utána, habár az álnév elterelt egy másik irányba. De soha nem árt, ha  eleget tud az ember.

***

Rogers motivációnak mivoltját, még pár nappal később sem sikerült kiderítenem. Annyi meg volt, hogy oknyomozó újságíró, ez a dolga ha azt nézzük. De ilyen mély berkekbe ritkán szoktak vájkálni. Pontosan azért, ami miatt ki is vannak zárva, ezekből a körökből. Olyan törvényekkel volt keretezve, a világnak ezen része, amit egy normális értékrenddel rendelkező személy nem ért meg. Ha nem elég óvatos, olyan játékba kezdhet bele, amiből kiszállni ár nem ofg tudni, és ilyen mélységekre ritkán ért el a rendőrség keze. Én pedig,  pontosabban arra lettem megkérve, hogy pesztráljam a hölgyet. Vigyázzam óvatlan lépteit, és még véletlen se engedjem olyan közegbe, ami jobban felkelti az érdeklődését, annál, mint amin most dolgozik.
Alapvetően nehéz volt ezekbe a berkekbe bejutni úgy, hogy azután ne álljanak rád.  Ne akarjanak megfenyegetni, vagy éppen rosszabb esetben megölni. Így Audreynak mindenképpen inkognitóban kellett maradnia, anélkül, hogy egy zsákot húznék a fejére. Persze a névtelenség tett túlságosan jót, egy ilyen környezetben, szóval új személyazonosságot kap a drágám, nem is akárkitől. Attól az embertől, aki maga volt a megtestesült ördög, és a pápa lovagló pálcával a kezében.
Turnernek annyit mondtam, hogy  Rogers a Mannhattan híd déli oldala felől várjon, ott felveszem kocsival 20:30 perckor. Kikötésem a ruházatával kapcsolatban, elég egyértelmű volt. Aminek oké egyszerű volt, ő lesz az én kincses dobozom, akihez senki nem mer majd nyúlni. Ami az én öltözékemet illeti, egy nőre szabott férfi öltönyt viseltem, ami azért is fura, mert hát nőre szabott férfi öltöny. Letisztult sminkem, bőven elárulta a finom vonásaimat,a hajam pedig a tarkómnál volt összefogva, így aligha lehet azt hinni, hogy férfi lennék. De nem is az volt a cél, hogy férfinak nézzenek ugyebár.  Kezemet pedig bőr kesztyű fedte, amivel egy az Its my life kezdő ütemeit próbálom eltalálni a kormányon. A félhomályban, egy ismerős női alak közeledik felém, mivel nem mondtam meg neki, milyen autóval érkezem, így csak lehúzom az ablakot, amikor elhaladna mellettem.
– Szophoklész Apagyilkossági és Vérfertőzési Intézet.- szólok a nőhöz, majd a bizarr bemutatkozó után folytatom,mielőtt elszaladna. -Üdv, Emery Withers vagyok. Reménykedem, hogy maga Rogers, mert ha nem, nem nyer értelmet az íróknak szánt viccem .- némi aggodalmat mímelek, majd az arcát kezdem el tanulmányozni. Amit még ha látnék is a ködtől, valószínű nem tudnám leolvasni az érzelmeket róla, és még ha le is tudnám, akkor meg azonosítani nem tudnám. Szóval ennek a gondolatnak annyi érelme volt, mint egy herélt lónak.
- Ha maga az, pattanjon be, nem harapok.- kacsintok rá, míg egy kicsit előrébb hajolok, és biztatásként áthajolok a váltó felett, hogy kinyissam neki az ajtót, nem túl elegánsan kilökve azt. Tény, hogy nem lennék illemtudó pasi: A pattanj be csibe stílus, már nem menő.

●  ●

emery&audrey

People can take everything away from you
But they can never take away your truth

Joseph Henstridge ügyét felgöngyölíteni és saját forrásokból, a megszokott segítség nélkül dolgozni nem járt együtt az úgynevezett sikerszériával, de amióta aznap délután elhagytam Samuel irodáját más se igazán járt a fejemben, csakhogy a bátyám elnyerje méltó büntetését. Megvoltam ugyanis győződve arról, hogy köze van hozzá és bár a szerepét nem tudtam beazonosítani már egy ideje, attól ez a gondolat csak még erősebbé vált bennem és egyre inkább ösztönzött arra, hogy a végére járjak az egésznek. Még ha ez egyet jelentett is azzal, hogy a felettesem kérése ellen kell dolgoznom. Henstridge és felesége Leonora ugyanazokban a körökben mozogtak, mint Samuel is. Védőügyvédként az elit rétegek közé tornászta fel magát, Joseph viszont elmondása szerint mindig is túl tartózkodó volt ezzel az élettel kapcsolatban, amibe a felesége inkább benne volt, mintsem ő. Talán emiatt értették még egymást annyira jól a bátyámmal, habár Samuelt valahogy sosem verte a földhöz a tudat, hogy ehhez Lorena hátán kellett felkapaszkodnia, míg Josephet többnyire kényelmetlenül érintette a világukkal járó fényűzés és a hosszú nyelv növesztése, ami elengedhetetlen része volt, ha az ember fia-lánya a felszínen szerettet volna maradni a cápák között.
Egy jótékonysági est során találkoztam velük először, külön-külön megismerkedve Lorena-val majd Joseph-el is, felmérve a közöttük lévő szakadékra emlékeztető különbségeket, később pedig akkor, amikor Henstridge beállított a szerkesztőséghez egy pendrive-al a kezében és a segítségünket kérte. A drive olyan bizonyítékokat tartalmazott, ami hetekkel később Joseph cégét keverte évekre visszavezethető sikkasztási botrányba, melynek során kénytelenek voltak lehúzni a rolót. Beavatott minket abba, hogy mennyiszer próbálta már észrevételeit jelezni a felettesei felé, de ők minduntalan elírásokra hivatkoztak, semmint az igazságra. Hogyan is tehették volna? A kényes problémák egy cég esetében ügyfélvesztéssel járnak és könnyebb volt mindig is eltusolni azokat, mintsem tenni ellenük. A forrásunk épp emiatt örökre névtelen maradt, de én tovább tartottam a kapcsolatot a férfivel. Eltűnése előtt többször is szóba került nála a válás gondolata a felesége nem is annyira titkolt hűtlensége miatt. Joseph okos férfi volt, jó megfigyelő képességgel, de valahogy sosem derült ki annak a személynek a kiléte, akivel Lorena csalta őt. Legutóbbi információm szerint közel járt hozzá, ez viszont annyi mindent jelenthetett. Sokszor megfordult a fejemben, hogy talán ennek az okán tűnhetett el, de mivel egyedül dolgoztam, nem bérelhettem fel egyetlen forrásunkat sem, hogy utánajárjon vagy kövesse a nőt, hogy többet megtudjon róla. Főleg miután egyes cikkek olyan találgatásokba bonyolódtak, hogy a férjnek köze lehetett a cége bukásához és a felettesei rajta keresztül mutattak példát, a következő pedig Lorena lehet. Azóta olyan, mintha állandóan tojáshéjon járkálnának a nő körül és egy járőrkocsi áll a Henstridge közös fészek előtt, hogy őrizze a nő nyugalmát, aki inkább gondolja ezt túlzásnak, mint hálás cselekedetnek, amit a védelme érdekében hoztak meg.
A napokon keresztüli rádiócsend után viszont úgy tűnt ma szerencsém lesz, amikor eljutottam Alfie jóvoltából ehhez a Frederick Turner nevű fickóhoz, aki elmondása szerint mégiscsak akadt egy szemtanú a baleset éjszakájáról. Ugyan szkeptikusan álltam hozzá és ez azalatt a telefonbeszélgetés alatt sem változott meg, amit a napokban váltottam vele. Ő nem értette sokszor az én akcentusomat, én pedig az ő beszédét, ami sokkal inkább tűnt olyannak, mint amikor egy cirkuszi társulat összerak egy titkos nyelvet, amivel kommunikálhatnak egymás között anélkül, hogy bárki is értené őket. Az viszont nagy nehezen lejött, hogy küld valakit mellém és bár hiába tiltakoztam, ő nem tágított az ügyben, ahogyan a kihívó szerelés gondolatából sem engedett, de pár perc múlva már ott volt az üzenet, benne pedig a címmel, ahol ez az állítólagos szemtanú megtalálható, mellékelve az időponttal. Csak tudnám már megint mibe kevertem magamat.
A megadott helyszín körül nem sok ember lézeng, én pedig eligazgatom fekete koktélruhám szegélyét. Habár ez a darab különösen nem tartozott a megszokott stílusom közé, az egyetlen, mégis az egyetlen ami aggasztott vele kapcsolatban, hogy remélhetőleg senki sem áll le a szolgáltatásaim kifizetése miatt, mert esküszöm kiverem a fogait. Tekintetem telefonom kijelzőjén méri fel a pontos időt és kinézek magamnak még egy pontot, ameddig elsétálok, majd vissza, de félúton egy autó lassítani kezd mellettem és a kapott szöveg pont nem az, amire számíthatok.
- Jó magának. - sétálnék tovább a frappáns bemutatkozó után, de aztán kimagyarázza előbbi felvezetőjét, amivel arra kényszerít, hogy magassarkúba bújtatott lábaimmal megálljak és félfordulatot tegyek felé.
- Na végre.. - sóhajtok egyet szinte megkönnyebbülten és nem kell kétszer kérnie, hogy beüljek mellé. - Audrey Rogers. Lejátszódott a fejemben, hogy valaki kijátssza nálam a prosti kártyát, de a bemutatkozás után kezdtem csalódott lenni, hogy pont a legrosszabbat foghattam volna ki még ebből is. - eligazgatom ruhámat, miután az anyósülésre teszem le hátsómat és áthúzva magam előtt a biztonsági övet pillantok a mellettem ülő nő felé.
- Említette Frederick, hogy valaki csatlakozik hozzám, már amennyit értettem belőle. Ő mindig ennyire kódfejtősen fejezi ki magát? - kérdezek rá, habár az én brit akcentusom is ilyen lehet másoknak. Jóllehet azalatt a jó pár év alatt tudtam finomítani ezen, de a mai napig kapok emiatt megjegyzéseket. Most viszont nagyon remélem, hogy Emery esetében nem kell túlordibálnunk egymást vagy szótárat készíteni a másikhoz.
- Mivel eddig mindenki annyira titokzatos volt, most már elárulja, hogy hova is készülünk pontosan? - pillantok végig először az ő, majd a saját szerelésemen. Ha mi így festünk, ezekből kikövetkeztetve mégis milyen körökben mozoghat a tanú?

Nem tudnám megmondani, hogy az ember mit csinál két agyfasz közt, de talán esélyesen agyvérzést kap, és vár Jézus második eljövetelére, csak hogy a poklot megússza. Kétségeim se voltak afelől, hogy a klub mai meglátogatása, benyomja nálam a replay gombot, és egy állandó ismétlődő örvénybe kerülök, ami egyszerre élveztem, de félelem még mindig bennem volt, hogy nem tudok belőle kiszállni. Legalábbis úgy, hogy egy darabban lelkileg. Fizikailag már fel voltam készülve mindenre, és arra is amire nem gondolna az ember. Sok évnyi tapasztalatom volt, a perverzek nagy urával Noah Leroy-al. Azzal a Leroy-al, akinek az apja jó pár évvel ezelőtt megtiltotta, hogy belépjek a klubba, mondván, hogy kiskorú vagyok. De ahhoz nem voltam elég fiatal, hogy rá pár órára megdugjon az autója hátsó ülésén. De nem ez a lényeg, hanem leginkább az, ha Leroy-al üzletet kötsz, azt általában egy életre megbánod. Noah, pedig miután az apja átadta neki a club vezetését, minden előnyre szert tett amire csak kell, egy ilyen pozícióban lévő ember hatalmában, általában cinkelt kockák voltak, de annál igazibbak volt a kihatása az ember életére. A világ hamissága hamar körül öleli az embert, megfertőzi, és egy életre formálja a lényedet is. Olyan volt, mint egy perverz katonai tábor. Ha kibírod, akkor olyan berögdőzések maradnak meg, amiket szívesebben hagynál el, ha pedig megbuksz. Életedet végéig azon agyalsz, hogy mi lett volna, ha nem baszod el. Mindkét esetben beletaszít, egy olyan életbe, ahonnan kiszállni már nem tudsz, és hacsak nem tudod felvenni a tempót, talán még életben is maradsz. Azt viszont jól tudtam, hogy mielőtt a pokol kapuin belépnék Audreyval, muszáj lesz a purgatóriumon keresztül menni. Ami rosszabb, mint a pokol, mert valahol biztos volt, mint a halál, hogy onnan nem tudsz kikeveredni. Erre szolgáltam én, hogy épségben kijuttassam, és hogy kapjon egy olyan vázat, ami értéktelennek tűnik. Nem tűnik fel senkinek, a valódi szándékai ott létének, Szükséges volt, mert már azelőtt kinyírnák, mielőtt hazaérne. Nem kell jobban alámerülnie, ennek a mocsoknak, mint amennyire a szándékai elkívánják. Mert minden egyes lépcsőfok, maga volt a csapda. Én az összeset végigjártam és kiismertem, hogy magamhoz mérten, hogy tudok megugrani valamit, ami jóval nagyobb nálam. Nem ugyanazon a síkon mozogtunk, ettől még jól ismertem a lépéseit. Többféle variáció volt a lehetséges, de általánosságban, azért mind között megtalálható, a részleges kiakadás, ami nem segített volna az ügyön. Bármiért is liftezünk, majd a kibebazott pokolban.
Mivel oknyomozó újságíró volt a lelkem, számukra a fejemben létezett egy külön csomag: Hadar, erősen koffeinfüggő, és minden bizonnyal makacsabb, mint egy öszvér.
Rövid válasza hallatán halkan kuncogni kezdek. Oké, talán más benyomást keltettem, mint kéne, de igazából nem is áll messze az igazságtól, mert ahogy meghallom az ellenállhatatlan Brit akcentusát, szinte csüngeni kezdek minden szaván.
- Te jó ég, magának lenyűgyőző akcentusa van. - hódolok egy kicsit a csodálatomnak, amit még folytatok, egy mondat erejéig.- Mintha egy konkrét, aktust rendezne le a nyelvéve amikor nem ejti az r betűt. Baszki, még szerencse , hogy nem liverpooli, mert akkor aztán nagy bajban lennék. Bár nem minden liverpooli beszél úgy, mint Paul McCartney.- összegzem, majd egy szelíd mosollyal nyugtázom, hogy annyira nem ijedős fajta, és nem szaladt el hanyatt homlok, helyette inkább egy csípős választ kapok.
- Nos, azt jobb, ha megjegyzi velem kapcsolatban, hogy alapjáratón mindent rosszul csinálok, de meg van hozzá a tehetségem, hogy úgy tűnjön, mintha ez lenne a tökéletes reakció. - kacsintok rá, amikor beül mellé, és Fred említésére, csak lazán legyintek egyet.
-Frederick, olyan mint a faszom. Azt hiszi, attól, ha rébuszokba beszél, valami fajta eleganciát is kap mellé, ami jellemzi egy pár alvilágban jártas ismerősömet. Őt nagyjából a trógerség jellemzi, meg az, hogy meg van a magához való esze, de ettől ő még csak egy olyan ideiglenes pont lesz alvilág számára, amin mindenki csak áthalad. Mint valami elcseszett lelki segély szolgálat.- vonom meg a vállaimat. Mindig is lesznek olyan formák, akik nem érdemelnek több említést annál, mint ami valójában szeretne lenni. Fred szerencséjére, ezek közé tartozott, mert ha sikerült volna magát feltornázni ahova nm való, már nem élne.
- Érdekes jelenség ez. Noah Leroy nevét valamiért mindenki félve ejti ki.-gondolkodom el egy pillanatra, majd tovább kezdek hajtani a főút felé.- Magának új személyazonosság kell, arra az időre, míg olyan helyen tartózkodik, ahova nem tenné be, az amúgy formás virgácsait. Ezt pedig, csak Noah Leroy tudja magának megadni. Utána persze oda megyünk, ahol már elemében lehet, bizonyos keretek közt. De szüksége van arra a felvett személyiségre, hacsak nem akar meghalni másnap. - fordulok egy pillanatra felé, még ledarálom neki az információt, és egy könnyed vigyort ejtek.
- Noah Leroy birodalma.- parkolok le, egy egyszerűnek tűnő épület előtt, majd kiszállva, átslisszolok az ő oldalára és kinyitom neki az ajtót. Ha kiszállt az épület előtt álló ajtót is kitárom neki, majd levezetem a lépcsőn, ami egy boros pincéhez hasonlatos képest fest le, de a kiszűrődő hangok, már egészen mást sugallnak. Az ajtó előtt, egy fiatal félmeztelen férfi áll. Én pedig egy kecses mozdulattal leveszem az egyik kesztyűmet, és jobb kezembe fogva azt, egy erőteljes ütéssel pofán verem. Amire a fiú csak félénken elvigyorodik, és az ütés helyét kezdi el dédelgetni a kezével, mintha egy örök emléket kapott volna.
Csak felvont szemöldökkel nézek rá, hisz hiányolom a nekem kijáró tiszteletet.
- Köszönöm, úrnőm!
- Helyes!- biccentek a fiú felé, majd Audreyra nézek.- Drágám, remélem már sejti, hova is hoztam.- kapok a keze után, és behúzom az épület rejtekébe.
- Kiakadhat, elég hosszú ez a kibaszott folyosó, ott arra.-mutatok a polcon lévő francia borokra.- Ha gondolja vegyen magához egyet, lehet szüksége lesz rá, itt-tartózkodásunk alatt.

●  ●

emery&audrey

People can take everything away from you
But they can never take away your truth

Nem egyszeri eset, hogy egy ügy érdekében képesek vagyunk a végletekig elmenni vagy olyan helyzetbe sodorni magunkat, amit jellemünkből kifolyólag nem feltétlenül engedhetnénk meg magunknak. Nekem is megvannak a korlátaim, ugyanakkor sok kollégámmal ellentétben sosem zavartattam magamat, ha egy információért talán túlságosan is mélyre kellett menni. Adott egy szárnyra kapott pletyka, valami, ami csak egy szikra az igazi tűz eléréséhez. Ebből viszont nem írhatunk egy egész cikket, muszáj utánajárnunk. Igazak vagy hamisak a vádak? Rosszakarókból mindenkinek akad bőven, ezért ha csak egy ember véleményére hagyatkozunk, az könnyedén bebuktathatja a szerkesztőség hírnevét is, főleg ha még hamis infókkal is lát el minket. Legyenek azok bármennyire szépen megfogalmazottak vagy logikusak, előbb törném el a saját kezemet, minthogy olyan cikket adjak ki a kezeim közül, ami esetében nem mentem 100%-ig biztosra. Szükségünk van bizonyítékokra, különböző forrásokra. Nálunk érvényes, hogy több szem, többet lát, ezért nem gond, ha különböző információkat kapunk, ám az egyezésnek még inkább örülünk, mert akkor azt jelenti, mégsem annyira alaptalanak a vádak. Valakik nyíltabban segítenek, másokat pedig úgy kell a föld alól előcsalogatni, hogy egy szót is akár kinyögjenek. A többségük nem szeret újságírókkal diskurálni, mondván: úgyis kiforgatjuk a szavaikat. Ez féligazság, de ha bizonyosságot nyernek azok a szavak, melyeket az illető ködösítve adott csak tudtunkra, akkor nem fogjuk szó szerint idézni őt csak azért, hogy a lelki békéjét megőrizzük. Összefoglalva, a dolgunk sosem volt egyszerű, de amikor egy olyan esettel próbálsz foglalkozni, ami már jócskán a hatáskörödön kívül van és még a főnököd se egyezett bele, akkor még neccesebb együttműködő felekre találni.
Ennek a bizonyos tanúnak a felbukkanása olyan volt számomra, mint a fény az alagút végén, habár nem tettem volna rá a nyakamat, hogy egyáltalán tud is valamit. Samuel mindig is okosan játszotta ki a kártyáit és bizonyára ha ő tette - márpedig miért ne? - akkor minden szálat elvarrt maga körül. Kétlem, hogy ekkorát hibázhatott volna, mégsem hátráltam meg attól, hogy esélyt adjak ennek az ismeretlennek. Hiszen 50% esély az arra, hogy tényleg segít, ahogyan arra is ugyanennyi jár, miszerint csak félrevezetés vagy időpocsékolás céljából keresett fel. Hatalmas területre húzódik a mi játszóterünk, csak az a gond vele, hogy többnyire egy labirintuson kell átverekednünk magunkat, mire úgy igazából jutunk is valamire.
Ez a Frederick nevű fickó ugyan személyesen sosem keresett fel, de a hangja és a többnyire kivehetetlen szövegelése már elegendőnek kellett volna lennie ahhoz, hogy megszólaljon az a bizonyos vészcsengő a fejemben, de mivel ő az egyetlen nyomom, ami kivezethet ebből a sivatagi körülményekkel megáldott helyzetből, ezért most bármivel megelégedtem. Egy helyszínt kapok tőle, meg néhány instrukciót miképpen is kellene kinéznem, ennél többet viszont nem akart elárulni. Mégis a híd lábánál járva a tiszteletköröket ebben a szűkre szabott ruhában megfordul a fejemben, hogy engem egyszerűen csak átcsesztek és ezen a mellettem lassító autós bemutatkozása sem segít. Enyhén felvonom szemöldökömet ahogyan az akcentusom kerül előtérbe és szinte pornót forgat belőle, olyan átéléssel adja elő rajongását iránti.
- Köszönöm? - hálálkodásomat enyhe kérdő hangsúllyal adom tudtára, de inkább úgy döntök beszállok mellé, mielőtt a tőlünk nem messze várakozó hölgyemények a keblükre vonhatnának, mint új tagot a Spice Girls enyhén lebutított verziójában. - Fel fogom használni ezt maga ellen a későbbiekben, amikor hirtelenjében rájön, hogy semmit sem ért a beszédemből. - figyelmeztetem, de hangszínem többnyire kifejezéstelen még akkor is, hogyha manapság ennél szebb bókot keresve se találtam volna.
- Ha ma nem találom hirtelen magamat a Hudson alján, akkor bármivel ki tudok békülni. - egy röpke felé vetett pillantás után elhallgatok, hogy a ruhám szegélyét eligazítsam. Ő eközben beavat közös haverunk felfogásába, engem viszont kifejezetten szórakoztat ez a profil, amit Emery alkotott róla. Ennek viszont aligha adom jelét kívülre.
- Hű, az azért szívás lehet. Másokat biztosan felizgat ez a rejtélyessége, én viszont a hajamat tudtam volna kitépni, ha még egy percig tovább beszélgetünk. - vallom be, miközben a fejemet az ülés támlájának hajtom és inkább a mellettünk elhaladó épületek elmosódott képére fókuszálok.
- Nincs a terveim között. - értem itt arra, hogy bármennyire is nem tetszik ez a szakaszos információáramlás, amit kapok, mindazonáltal örülnék, ha nem rólam cikkeznének holnap. Ha ez a feltétele, hogy elkerüljem, akkor részemről mehet a Superman/Clark Kent átalakulás.
Az út hátralévő részében inkább a környéket mérem fel és miután kiszállunk, akkor sem teszek másképp. - Szóval ennek a fickónak még a nevét se lehet kimondani, különben kampec? - érdeklődök pusztán csak Emerynek címezve a szavaimat, miközben felveszem vele az iramot, ami már az ajtóban egyből megtorpanásra késztet. Eleinte csak érdeklődve dolgozom fel az előttem játszódó jelenetet, utána viszont úgy döntök jobb a magassarkúm orrát tanulmányozni, mert kezdem magamat egy perverznek érezni, aki másokat kukkol meg aktus közben.
- Úrnő, huh? Ha nem bánja, én eltekintenék ettől a megszólítástól. - veszem fel vele a tempót, de a borajánlatára inkább tiltakozóan megrázom a fejemet. Jobb nekem józan ésszel itt végigvonulni, minthogy a felét se fogjam fel annak, amit művelek vagy művelnék. - Viszonylag elég nyitott személy vagyok, de pontosan mi is lesz itt a szerepem? - érdeklődök tovább személyiségemhez híven, itt még azonban továbbra sem végeztem. - Remélem nem terveznek kikötni, mert ebben az esetben előre figyelmeztetem, ha sarokba szorítanak, akkor támadok. És az ebben a ruhában nem lesz túl szép látvány. - tekintek le a szerelésemre, de megpróbálok nem lemaradni Witherstől. Nagyon remélem, hogy olyan információkkal szolgál majd az a tanú, amitől az agyamat is eldobom, mert ellenben én magam szerzek innen valamit, amivel kikötözhetem őt a főút egyik oszlopához.

Vitathatatlan, hogy a magam fajta nőkkel nem igazán könnyű szót érteni. Már csak azért is, mert úgy általánosságban nem arról beszéltem, amire a másik nem kíváncsi. Vagy éppen arról, de nem arra szegmensre térek ki, ami érdekli a hallgatóságot nyújtó egyedünket. Megtanultam az évek alatt úgy információt átadni, hogy közben valójában a másik semmi lényegeset nem kap abból, mégis úgy érzi, hogy hasznos volt a velem eltöltött idő. Az én szerepem Turner-el ellentétben nagyobb volt jóval, ebben a történetben. Mert Frederick is tudta, hogy önmagában az ő neve, nem jelent semmit. Nem fognak visszahúzódni tőle a rosszfiúk, és még csak szóba sem fognak vele állni, azok a személyek, akikre szüksége van Rogersnek. Habár még mindig nem tudom, miért szükséges Rogersnek ennyire lesüllyedni..mert akármennyire is a munkájához tartozott, volt egy határ. Amit itt nem biztos, hogy érdemes volt úgy átlépni, ha közben nem fogják a kezdet. Persze én sem voltam az a jótét lélek, akármennyire is kedvemre való lenne Ms. Rogers, mint személyiségileg, mint pedig külsőleg. Sajnos, jelen esetben nem ez motivált. Nem árt tisztában lenni, hogy meddig és milyen mértékben akarja beleütni az orrát, olyan dolgokba, ahova talán nem való. Nálam nem volt semmi sem ingyen, még ha úgy is tűnt, a legkevésbé sem szoktam csak úgy segíteni. Meg volt a hátsószándékom, amit úgy általánosságban soha nem szoktam egyértelműsíteni.
- Mindent tökéletesen értek, amit kiejt a tökéletesen ívelt ajkain. Ne aggódjon, egy angollal élek együtt, talán megbirkózom a maga nyelvével is.- ajkaimra egy sanda mosoly ül. A férjem említését nem is folytatnám tovább, mert igazából itt most nem is az volt a lényeges, hogy én ki vagyok, hanem hogy ő kit-mit akar éppenséggel. Mivel alapvetően nem voltam az a típus, aki neki ront a másiknak egy kérdéssel, csak szépen lassan közelítettem, amíg már el nem értem egy bizonyos pontot, ahonnan már nincs menekvés.
- Nem fog ott ébredni, ezért vagyok itt. Magának az lesz a rosszabbik eset valószínűleg, ha az ágyamban ébred, de ígérem, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ennek is csökkentsem a valószínűséget.- kacsintok rá. Tudtam, hogy a maga módján, ő egy elég zárkózott, kemény nő. Így az ehhez hasonló szójátékokat, vagy éppen provokatív megjegyzéseket, talán kevésbé tűrte meg. Bár egész jól bírta, és még ez édeskevés volt ahhoz képest, ahova most tartunk.
Elmosolyodok, ahogy Fredről beszél, míg az utat fixírozom, megengedek magamnak, egy egyetértő hümmögést.
- Ez senkit nem izgat fel, higgye el. Leginkább nehezményezni szokták az ilyesmit, főleg ha az ő szerepe részben csak annyi ebben az egészben, hogy telefonálgat egyik helyről a másikra. Frederick sajnos már csak ilyen, és ha továbbra is balfasz , esélyes, hogy egy öngyilkoságnak látszó, gyilkosság lesz a veszte, de ezt sem tőlem tudja.- kuncogok kedélyesen. Magam részéről semmi bajom nem volt pasassal, egészen addig amíg bele nem pofázik olyan dolgokba, amire nincs kihatással az ő hatalmának nevezett szarkupac, ami a tulajdonában áll. Szerencsére, mondjuk volt annyi esze, hogy hagyta a nagykutyákat érvényesülni, és nem akart közéjük tartozni.
- Nem drágám, erről szó sincs.- rázom meg a fejemet Noahra vonatkozó kérdésére.- Egyszerűen Leroy jobban szereti, ha kéjtől eltorzult hangon ejtik ki a nevét, az részlet kérdés, hogy fölötte vagy alatta...- vetek egy pillantást a társaságomra.- De e nagyon dobálózzon ezzel a névvel, túl sok figyelem vetülne magára, és higgyen nekem, ezt szeretné a legkevésbé. - ez a tanács volt a legtöbb amit tehettem érte. Próbáltam minél jobban arra rávilágítani, hogy bármit is hal-lát az mindenféleképpen tartsa meg magának, persze amennyiben, ez nem tartozik, ahhoz az ügyhöz, ami miatt most át kell avanzsálnia egy pár órára, az én személyes házi cicuskámmá. Lehetséges, hogy mostmár tisztában van vele, hogy épp úgy került rossz kezekbe, mint jóba. Bár, kinek mit jelent a jó fogalma. Tekintve, hogy hol is vagyunk, és hogy nem a moralitás tartotta rendben ezt a helyet. Leginkább az, hogy nyomdafestéket nem tűrő üzelmek terjengtek a falakon belül, talán már magában eleget mondd arról, hogy én ki vagyok.
- Nem kell, hacsak kedve nem támad játszani Rogers, amit kétlek, de fiatal még az este.- mosolyodom el, míg magassarkú bőrcsizmám sarkai vészjóslóan koppannak a díszes padlón.
- Itt kapja meg a szerepét, fogalmazzunk úgy inkább. Ne izgassa magát, ez csak egy állomás, nem maradunk itt, hacsak úgy nem kívánja éppenséggel.- elnevetem magam a figyelmeztetésbe burkolt fenyegetés hallatán.
- Miért nem? Nincs magán bugyi? Túl komolyan vette az utasításaimat?- vonom fel a szemöldököm felé fordulva.
- Nocsak-nocsak a két formás virgácsain járó káosz, tiszteletét teszi nálunk?- mély öblös hang szólal meg a hátunk mögül, én csak egy játékos vigyorral fordulok a hang irányába.-Kin nincs bugyi?
- Graham. A legálszentebb buzi akit valaha ismertem.- vigyorodok el a hirtelen érkező, magas robosztus társaságunk felé. Aki a legtöbb heterót megszégyenítene, minden szempontból nézve.
- Audrey, ő itt Graham Fiske. Nyomokban homoszexuális, és szórványokban heteroszexuális. - mutatom be Fiske barátomat összegezve elég kevert személyiségét.
- Üdvözletem szép hölgyem. A hetes számú dominátor.- hajol meg Audrey előtt, miközben egy ragadozó mosollyal nézz fel rá, majd rám. Csak megrázom rosszallóan a fejemet.
- Fogalma sincs az itteni rendszerről Fiske, és úgy dicsekedsz azzal a hetessel, ahogy nem szabadna, főleg az én jelenlétemben. Audrey bármit is mondd, ne figyeljen rá, Graham miatt találták fel a szájpecket.- fordulok Stevens felé, és belé karolok, hogy folytassuk utunkat a végtelen folyóson.
- Mi szél hozott erre úrnőm?- Fiske a követési szabályokat nem ismerve tapad ránk, és kívánságának is hangot add.
- Nyalizással nem sokra mész nálam, csak akkor ha a szádon ülök. Ehhez most nincs közöd, szóval...- megállok az ajtó előtt.- Szóval távozhatsz, de maradj a közelemben, még szükségem lesz rád.- kezemmel legyintek egyet jelezvén, hogy most már köszönjük a társaságát egy időre.
- Olyan közel leszek úrnőm, hogy azt hiszi magában vagyok. - halad el mellettem Fiske, miközben a kezével a fenekemre csap.
- Sajnálom, csak elképzelni tudom mennyire undorodhat most tőlem, vagy attól ami bent várhatja. A lényeg, amiért most idejöttünk, csak pár pillanatig tart. De amíg bebocsájtást nyerünk, Isten kegyeibe, el is mesélhetné nekem, miért is kell megdagonyáznia, olyan körökben, ahol már az újságnak, aligha vannak kapcsolatai. Tudom a legkevésbé bízik bennem, de egyet jobb ha tud, itt most én vagyok az egyetlen, akibe bízhat. Ez nem mondom, hogy a legjobb hír, de annyira azért nem rossz, a befolyásomat élvezni. - váltok most már komolyabbra.- Ha valami kérdése van, esetleg itt is felfedezz valamit, vagy valakit, szóljon nekem először. Ne kezdjen magán akcióba!- jelentem ki, most már teljesen komolyan, mert ugyan még messze voltunk a pokoltól, de itt se lesz egy galopp menet

●  ●

emery&audrey

People can take everything away from you
But they can never take away your truth

Emery Withers első találkozásra is olyan nőnek tűnik, aki képes megteremteni a biztonságos környezetet és a tornádóként elsöprő veszélyt is egyszerre, amivel csak akkor szembesül igazán az illető amikor már kisodródott lába alól a talaj. Jelen helyzetünkben én valahol a kettő közötti határvonalat érzékelem. Sok mindent nem tudok róla a nevén kívül, ahogyan arról az illetőről sem, akivel korábban telefonon keresztül beszéltem át a részleteket. Ezt viszont mégis egy megugorható akadálynak éreztem még akkor is, ha a következő lépései a bizonytalanság szakadékába is tengődnek. Nem számított, mert a gondolat, hogy ezzel közelebb kerülök Sam ügyleteihez olyan volt, mintha a vörös posztót húzták volna el egyenesen az orrom előtt. Annyi hét és nap telt el céltalanul és zsákutcába torkolló eredményekkel, hogy ebben a helyzetben úgy éreztem luxus lenne számomra megválogatni a forrásaimat vagy azokat a körülményeket melyek ezzel járnak. Sosem esett nehezemre fejest ugrani az ismeretlenbe, ellenben ismertem olyanokat akik rendszerint csak addig nyújtózkodtak ameddig az a bizonyos takarójuk ért. Én nem voltam ilyen. Allergiás voltam a lezáratlan esetekre, arra meg még inkább, ha úgy éreztem nem adtam bele a maximumot, hogy egy megérzésem végére járjak. Bizonyára ez az egyik ok, amiért Milian a mai napig neheztel rám, mert a maga elvrendszerébe semmi más nem fér bele, csak ami helyes nem követeli meg a komfortzónáján kívüli tevékenységeket.
Megértésemet kifejező bólintással nyugtázom kijelentését, miszerint az akcentus, amivel rendelkezem nem fogja megnehezíteni a közös munkánkat. Egyébként is adott már a helyzet számomra abszurd valósága, talán egyikünknek sem hiányzik, hogy még valami plusz közbejöjjön.
Szóba kerül közöttünk a telefonáló férfi szerepe ebben a képletben és elmondása szerint többek között az is kiderül, hogy sokkal kevesebb hatalommal rendelkezik, mint amennyire felsztárolta a piaci értékét. Vannak ilyenek a mi szakmánkban is, akik többre hiszik magukat, mint amilyenek valójában. Rendszerint ezeket szeretem a saját módszerük szerint pofára ejtetni. Mindenesetre a továbbiakban remélhetőleg megúszom, hogy újabb értelmét vesztett csevegésbe kelljen bonyolódnom az alakkal.
Emery kicsit körvonalazottan ugyan, de próbálja felvázolni mire is számíthatok a későbbiekben. Már az egész szervezésből látszik, hogy közel sem veszélytelen, amit teszünk vagy fogunk tenni, mindezek ellenére jobban örülnék, ha holnap reggel a saját ágyamban ébrednék az összes többi szerencsétlen végkifejlet helyett. A mellettem ülő véleménye viszont elfojtott mosolyra késztetett.
- Elviselhetőbb végeredménynek tűnik, ha engem kérdez. - fűzöm hozzá saját meglátásaimat, amikor a Hudson vs. ő ágya témát feszegetjük, miközben azért igyekszem nagyjából a beszélgetésünk és a ránk váró események fonalát is elsajátítani. Közöttük erre a Leroyra is rákérdezek, mert bár úgy kezdtem bele ebbe az egészbe, hogy előtte nem jártam körbe a szereplőket, azért mindig értelmesebbnek találtam, ha nem bízok ilyeneket a meglepetésre. Néha egyszerűbb, ha tudjuk mire is számíthatunk a másiktól.
- Ilyen érzés lehet valahol, amikor kiderül rajongásunk tárgyáról, hogy egy szar alak és minden elszólása csak a közönség kedvéért történt. - szusszanok egyet barna tincseim közé futtatva ujjaimat. Elárulva érzem magamat jelen pillanatban. - A kangörcsös alakokkal még megbirkózom, de az olyanokkal szemben, akikre gyerekként figyelmeztettek, hogy a sötétben bujkálva jönnek el értünk kifogásolható viselkedésünk után már kétszer is megválogatnám a szavaimat. - futólag vetülnek íriszeim társaságomra, ezzel magamban némiképp összképet alkotva kivel is lesz pontosan dolgunk.
A kiszállás utáni eseményekből igyekszem kimaradni, ám ettől a véleményemmel kapcsolatban nem szívesen fogom vissza magamat. A kapott választ viszont egy hallgatag mosollyal fogadom. Nem kétlem, hogy csak ki kellene ejtenem a számon mit akarok és itt a legvadabb vágyálmaimat is valóra váltanék. Gondolom ennek ellenére egy jó erős kávéra ne is számítsak.
- Bármennyire is szeretek elveszni a részletekbe, jobban örülnék, ha ezt az ügyet minél előbb magam mögött hagyhatnám. - értem itt ezalatt, hogy bár nagyon érdekfeszítőnek és az ízlésemen kívülinek találom ezt a világot, attól még nem kívánok a muszájnál több időt elidőzni mindezek környezetében. A részletekre viszont egyelőre nem is igazán térek ki, már csak azért sem, mert egy Emery számára újabb ismerős személy keresztezi utunkat.
- Egyszerű kiforgatott szófordulat volt. Minden ruhadarabom a helyén van. - szólok közbe gyorsan, mielőtt belerángatnak valami orgiának a közepébe. Graham Fiske elviselhetőbb szereplőnek tűnik, mint Frederick, bár ő neki értem egy szavát sem. Ennek pedig magamhoz híven nem felejtek el hangot is adni.
- Audrey Rogers. - viszonozom a bemutatkozását. - Hetes? Ez valami teljesítmény szerinti rendszert jelez? - kérdezek rá teljes tanácstalanságban állva a téma előtt, de az érdeklődésem itt még nem ért véget. - És mennyiből, ha szabad tudnom? Mert ha 10, akkor azért az nem túl jó, ha engem kérdez. - együtt érző fintorral reagálok végül elhallgatok. Igazából az is lehet, hogy a sötétben tapogatózok ezzel kapcsolatban, de szerintem sosincs azzal baj, hogyha az élet különböző területei előtt némiképp kiképzetten állunk és nem teljes ürességgel.
Emery és Graham beszélgetésénél nem érzek arra szükséget, hogy közbeszóljak, ellenben amikor Emery elindul megpróbálok nem lemaradni tőle. Lehet, hogy ez csak egy átmeneti állomás és elmondása szerint nem is a legrosszabb, de azért nem szeretnék pont itt eltévedni.
- Szó sincs undorról. Biztosra vélem, hogy tudnának a jelenlévők olyan sztorikat mesélni. - fogom fel az érem ennek oldaláról a helyzetünket, lelkesebb hangszínnel, mégis a kérdésével nem feltétlenül okoz meglepetést, ennek ellenére válasszal csak néhány másodpercnyi összeszedett gondolattal később ajándékozom meg őt.
- Különleges körülmények, különleges kapcsolatokat eredményeznek. A bizalmat meg véleményem szerint túlértékelik. - véleményezem kijelentését, majd ezt követően térek csak rá válaszomra.
- Mondjuk úgy ez az eredménye annak, ha az elfuserált testvéri kapcsolat keveredik a munka ártalmával. - vezetem fel és keserédes mosoly költözik az arcomra. - Nem hivatalos minősítésben próbálok információt szerezni, mert a személyes kapcsolatok miatt levettek arról, hogy bármi közöm is legyen a cikkhez, de.. - és itt elgondolkozóan pillantok Emery felé. - ...volt már olyan, hogy valaminek nagyon a végére akart járni, amiről mások már letettek? És tudta, hogy mindenki mással ellentétben nem fog megelégedni annyival, amit hivatalosan ki is jelentettek? - teszem fel kérdéseimet, de mielőtt megvárhatnám a válaszát, inkább gyorsan belefogok a magyarázatomba. - Erős meggyőződésem, hogy a bátyámnak köze van egy ismerősünk eltűnéséhez, de mivel neki megvan a saját befolyása és a magához való esze, pofátlanul könnyedén terelte el magáról a gyanút. Azonban minden ember hibázik és bizonyára valahol ő is, én pedig azon vagyok, hogy megkeressem ezt az egyet. - vallom be. Azt sem tartom fairnek, hogy a személyes érintettségre hivatkozva kiveszik a kezeim közül Samuel ügyét, mondván: bizonyára majd befolyásolnak majd és nem tudok szubjektíven dönteni. A bátyám és az én esetemben ettől nem kell tartani. Mi egymásnak egy rossz emlékkel társuló idegeneknél nem voltunk sosem többek.
- Őrültségnek hangzik, mert olyan mintha a kutya a saját farkát kergetné. Szórakoztató, de értelmetlen, viszont megvan az a rossz tulajdonságom, hogy ha valami nyugtalanságban tart, addig nem állok le, amíg a végére nem járok. És most itt vagyunk. Keresve egy olyan szemtanút, akiről fogalmam sincsen, hogy kicsoda lehet vagy egyáltalán létezik-e vagy sem. - tekintek körbe jelzésértékűen, mielőtt visszanézhetnék Emeryre.