Egyedül talán a munkája az, amiben kis megnyugvást lelhet, és ahol teljesíti, amit mondanak. Igaz, itt is volt már példa rá, hogy elkövessen egy-két bakit, nem követte pontosan az utasítást, és ezzel saját magát veszélybe sodorta (ami nagy mázli, lehet nagyobb következményei lettek volna, ha másnak is). Ezeket követően nem olyan nagy csoda, hogy alapvetően kicsit nehéz vele az élet. Szereti, ha az történik, ahogyan ő azt elképzelte (azaz pontosan azt csinálja, amit az apja kapcsán annyira gyűlöl, de ezt sem vallaná be sosem hangosan), már amennyiben elképzeli azt. Ha jön egy hirtelen ötlete, képes mindent félretenni, hogy végül inkább azt csinálja. Spontaneitása egy pontig még akár menőnek is tűnhet, de egy ponton túl, bizonyos személyek számára idegesítő lehet. Néha már-már saját magát is idegesíti vele, amikor ezer más munka halmozódik fel amiatt, mert nem képes megülni egyhelyben, és mert neki épp új ötlete van, új tervei, és abba vág bele inkább.

Mindezektől függetlenül, bár ezek a dolgai fárasztóak is tudnak lenni, valahol tényleg menő és vonzó is. Ő az, aki, ha bajod van, mindent dob, hogy ott legyen melletted. Ha arról van szó, hogy te éppen iszogatnál valamit, mondjuk pár korsó sört, akkor nem fog nemet mondani, csak ha nagyon nyomós indoka van rá, amúgy ott terem. Ő az, akit hívhatsz, ha valamiben segítségre szorulsz, szerelés, bütykölés, bármi ilyesmi terén, akkor ott lesz, és bizony, segít, na meg persze mindenbe beleszól, hogy hogyan is kellene csinálni, így egy ponton túl szeretnéd leütni majd. De ez utóbbit félretéve tényleg egy nagyon jó barát, haver alapanyag, akire számíthat az ember jóban-rosszban. Csak győzd elviselni a sok hülyeségét...

– Nos, mit is mondhatnék, fiam… nem okoztál most sem csalódást, pedig néha olyan érzésem van, mintha pontosan azt szeretnéd elérni, hogy meglepődjek rajtad – választ végül ki egy whiskyt, és homlokráncolva tölti ki két pohárba. Elég korán van, és este még műszakba megyek, dolgozni, de végül is, addig kimehet még a szervezetemből simán ez az egy pohár. Attól még, hogy apám a legolcsóbb, és legfiatalabb whiskyt adja, ez is olyan, amit én közel sem engedhetek meg magamnak, és sosem fogok tudni inni. Az ilyen alkalmakat ki kell használni, mikor ilyen nagylelkű. – Szóval azt mondod, hogy pénz kellene. Megint.

Feszengve bólintok egyet, miközben a kezemmel eltakarom a szám, ezzel leplezve, hogy most sóhajtok egy nagyot. Azt még pont időben sikerül visszafognom, hogy ne kezdjem el a szemeim is forgatni, az kellene még. Most már erre figyel, rosszalló pillantással, mint aki élete csalódása felé tekint, de ezzel tulajdonképpen nem állok messze az igazságtól. Pontosan az vagyok: élete csalódása. Egy dolog, ami miatt, ha tehetné, visszatekerné az idő kerekét, visszacsinálna mindent, ami velem kapcsolatos. De sajnos én jutottam neki, nem egy jobb gyerek, aki mindent úgy csinál, ahogyan a nagy Mr. Woodstock megtervezte. Ha minden úgy lett volna, elvégeztem volna a jogot, és nem hagyom ott az egyetemet, hogy egy motorra pattanva körbejárjam inkább Amerikát, mert hirtelen ehhez támadt kedvem, és amúgy is, gyűlöltem minden létező paragrafust, amit csak elolvastam, és próbáltam bemagolni. Nem álltam volna tűzoltónak, amit csak azért nem emleget sűrűn, mert tiszteletreméltó szakma, de mégsem ügyvéd, mint ahogyan ő azt elképzelte. Nem vettem volna el egy csajt Vegasban, hogy most emiatt fájjon a fejem. Minden bizonnyal, ha ez nem történik meg, akkor most itt sem lennék. – Pontosan. Megint pénz, igen. És mielőtt még egyszer kiemelnéd, inkább megteszem én, nem akarok Neked emiatt fejfájást okozni: a válásomhoz kell pénz, meg egy jól menő ügyvéd ismerősöd, aki tudna képviselni.

Nagyon nem tetszik nekem ez az egész. Egyszerűnek tűnne alapvetően a képlet: apám ügyvéd, nekem meg ügyvéd kell. De tekintve, hogy apa a vállalati ügyvédkedésre van szakosodva, nekem meg kifejezetten válóperes ügyvéd kell, aki hatékonyabb, mint egy cápa. Így kénytelen vagyok inkább az egyik ismerősére, jó barátjára hagyatkozni. Amúgy sem szeretném, ha a saját apám képviselne, mert még a végén nézhetném tovább a képét, mint amennyire az ízlésem diktálja. Na meg gyanítom Ő sem szeretne engem a kelleténél tovább nézni, és egy levegőt szívni. Néha úgy érzem, New York sem elég nagy ahhoz, hogy mi megférjünk. Míg a többi barátja minden fiát már maga mellett tudhatja a country clubban, vagy tudom is én, pontosan, hová is járnak, addig az én létezésemet szeretnék csak szimplán elfeledni, és reménykedik, hogy nem is kerülök szóba. Anya régen jó mediátor volt közöttünk, de sajnos már több, mint tíz éve, hogy meghalt. Azóta csak rosszabb lett minden.

– Igen, elsőre is értettem. Csak gondoltam megismétlem, mert még ízlelgetem a dolgot. És mégis miért adnék Neked pénzt, meg fárasztanám ezzel a csekélységgel az egyik barátomat? – teszi fel a nagy kérdést, amitől szintén csak a szemem szeretném forgatni, de ismét elnyomom ezt az ingert.

– Nem tudom, apa. Mert a fiad vagyok, és létezik még családi szeretet a világban, és talán egyszer gyakorolhatnád is ezt? Vissza fogom adni, mindig visszaadom idővel. De kell egy jó ügyvéd. Esther ügyvédje túl jó ahhoz, mint amit én megengedhetek magamnak – fejtem ki neki akkor még egyszer. Amikor elvettem... az egy részeg este volt, nagyon sok alkohollal. Ismertem őt már korábban is, az egyetemről volt pár közös emlékünk, és egy hülye ötlettől vezérelve kimondtuk a boldogító igent.  Csakhogy ez az igen nem volt boldogító. Az elején még elfogadtuk egymást, próbáltunk együttélni, mert a válás olyan nagy macera, és amúgy is megvolt a szimpátia közöttünk, és a szex valami kibaszott jó volt, de sajnos, minél több idő telt, annál több minden került a felszínre, amit addig igyekeztünk egymás elől, de leginkább magunk elől rejtegetni. Most pedig eljutottunk arra a szintre, amikor már a másikra sem bírunk nézni, nemhogy közös életet éljünk. Boldogság nincs, csak szarság, de az jókora mennyiségben.

– Tudod, fiam, ha nem szórnád el minden pénzedet arra, hogy a motorodat bütyköld, vagy pedig mindenféle testépítő kellékre, szteroidra, vagy tudom is én, miket szedhetsz, akkor minden bizonnyal lenne pénzed ilyesmire is. Meg amúgy is, itt lenne kicsit az ideje, hogy megtanuld, hogy a tetteidnek következményei vannak. Ha most megint adnék pénzt, amivel kihúzlak a szarból, sosem tanulnál semmiből. – Szeretném a kezeimbe temetni az arcomat, mert azzal talán kicsit visszafognám magam, és az ingert, hogy felálljak, és megüssem, minden miatt. Először is, nem használok szteroidot, még véletlenül sem, de ebbe nem megyek bele inkább tényleg, mert ez a kisebb gondom, higgyen, amit csak akar. Ami fontosabb: tanítani? Komolyan? Most akar nekiállni nevelni? Eddig a nevelése kimerült annyiban, hogy közölte, mit és hogyan kell csinálnom. Nem kellene. Az enyhe lenne. Így kell, és pont, apelláta nincs. Ha mégis, akkor pedig jön ezzel a szar dumával, hogy milyen engedetlen kis geci vagyok. Nem pont ezekkel a szavakkal, apám nagyon kifinomult ember, aki szerintem csak magában nevezne így, amúgy hangosan, hogy ilyen szó elhagyja a száját... előbb tépné ki a saját nyelvét.

– Remek alkalmat választottál ismét arra, hogy nevelni próbálj apa, tényleg. Inkább ne is menjünk bele a dolgokba, mert csak összeveszünk még jobban, és szerintem most az hiányzik a legkevésbé. Nézd, Apa, nem lennék itt, ha nem lenne fontos, és ha nem lennék teljesen kétségbeesve, ez szerintem egyértelmű. Mint mondtam, visszafizetem. De ha nem segítesz, teljesen kisemmiznek, előre látom. Ennyire rosszat te sem akarhatsz Nekem. Ígérem, hogy visszafizetem, meg jövök Neked eggyel, nem tudom, mit tegyek? – kérdezem, és gyűlölöm magam, amiért ennyire kétségbe vagyok esve, amiért a sorsom az ő kezébe helyezem, és minden büszkeségem benyelem, ami még maradt. Nem hittem volna, hogy idáig el fogok jutni, de jelenleg nem látom jó végét ennek az egész válásnak. Lehúzom a whiskyt, és amilyen ideges vagyok, amit nem tudok levezetni, mert akkor minden reményem elvész, nagyon meginnék még egy pohárral, de nem szeretném feszegetni a határokat.

– Nem ígérek semmit. Még mindig tartom, hogy ideje lenne megtanulnod, hogy a tetteidnek bizony következményei is vannak, és mi lenne erre jobb a nehéz útnál. Annál nincs hatékonyabb. Bezzeg, ha követted volna, amit javasoltam Neked, hogyan kellene csinálnod... de erre már elég késő. – Az utolsó apró kis cseppeket is kiiszom a poharamból inkább, minthogy hamar válaszoljak. De végül azért nem tudom már tovább tettetni, hogy van még benne bármi is, szóval leteszem inkább.

– Rendben. Ennyi elég. Szólj, ha döntöttél a dologgal kapcsolatban. Nekem mennem kell, mert este még dolgozom. Majd... beszélünk, gondolom. – Elhúzom a számat, de ezt már tőle elfordulva. Megdörzsölöm a szakállam, majd felállok, és az ajtó felé kezdek el sétálni. – Akkor... szia, Apa – köszönök el még gyorsan, és biccentek egyet felé.