Ahogy a kormányon megfeszülnek ujjaim, egy pillanatra borzongást érzek végig szaladni mindkét alkaromon. A pihék a tarkómon csiklandozzák a nyakam, miközben türelemmel várakozom. Karizmatikus személyiségnek gondoltam magam, nagyon is szilárd jellemmel. A zavar, az izgatottság messzire elkerült egész életemben, de amióta Lawrence belépett a mindennapok szürkeségébe, mintha ez megváltozott volna. Még hírből sem ismerem a lámpaláz fogalmát. Sosem feszélyezett az, hogy hányan állnak előttem, mekkora rendezvényről van is szó, egy embernek ugyanolyan jól tudtam beszélni, mint egy tucat vendégnek, befektetőnek. És habár törekszem rá, hogy tartsam az ígéretem, és ne feszüljek, ne szorongjak azon, hogy együtt töltjük a délutánt, egy kicsit mégis kénytelen vagyok - egészségesen - izgulni miatta.
A hófehér, széles, magas négykerekűvel leparkolok a megadott cím előtt. A motort hagyom búgni, közben jobbommal a telefonomon pötyögök, csak megcsörgetem. Amikor úgy gondolom, hogy eleget rezeghetett a készüléke, akkor kifelé bámulok az ablakból, lesem, keresik szemeim, honnan bukkan fel.
Igazság szerint nem sok embernek mutattam meg a házat. Jóformán azért is rejtegetem, mert szeretném, ha titok maradna, ha nem zargatnának mindenféle baromsággal. Csak egy-két hónap erejére. Meg amíg Pocak megszokja a helyet. Mivel az üzletből elég jó bevételem van, megtehetem, hogy két házat tartsak fenn - habár nem győzném fizikailag -, egyelőre csak azért élvezem, mert a két kezem munkájának gyümölcsében nyugalom vár. És most, hogy megoszthatom vele is, biztosan még inkább élvezettel fogom ott tölteni az időmet.
Ha végre felbukkan valahol, bárhol, a képemre lemoshatatlan mosoly ugrik fel. Rögtön villantok egyet, hogy tudja, a fehérben ücsörögve várok rá. Végig követem tekintetemmel amíg elér az autóhoz, majd széles vigyorral várom meg, hogy beszálljon mellém. A nagy várakozásban nem gondoltam át, hogyan kéne köszöntenem... A búcsúzásunk elég szenvedélyesre sikerült az első estén, de amikor a kártyát jött visszaadni, nem volt rá alkalmunk. Így kissé megszeppenve gondolok rá, hogyan is kellene tennem...
 - Helloka! - köszöntöm, ha már kényelembe helyezte magát, majd annyit megengedek magamnak, hogy megérintsem a combját, finoman rászorítva arra. Talán egy puszit, egy csókot soknak ítélne, de ez az érintés, így a térd fölött, de még távol az ágyéktól, elég bizonytalan - mégis elég biztonságosan határozott. Nem túl intim, de nem is túl barátias. Épp olyan, mint mi ketten...
 - Minden oké? Mehetünk? - kíváncsiskodom, s ha zöld utat kapok, akkor már indexelek is, hogy mehessünk a házhoz. Innen jóval több, mint fél óra, így van időnk picit beszélgetni az autóban. - Hogy vagy? Milyen volt a meló? Tudtál pihenni? - kíváncsiskodom, ahogy a forgalomba simulunk a járgánnyal. Hébe-hóba rálesek, lopva figyelem, miközben vezetek. Természetesen az útra koncentrálok első sorban, de nagyon szerettem volna már látni, és most, hogy ismét érzem azt az édeskés, fűszeres illatát, nehéz nem rá gondolnom, hogy megérintsem...
- A kesztyűtartóban van nasi, meg víz, ha kéne. - csak úgy mellékesen közlöm, törődésem és figyelmességem jeleként.  

Turn on every light

Mit is mondhatnék, egy kicsit izgulok emiatt a találkozó miatt. Nem amiatt, hogy nem érezném jól magam, sőt, ebben biztos vagyok, hogy nem lesz ezzel a részével semmi gond, nagyon jól fogjuk magunkat érezni. Ellenben sajnos elég kaotikus a felnőtt élet, és huzamos ideig nem nagyon tudtunk sajnos találkozni az utóbbi időben. Pozitívum, hogy azért az első randi óta nem telt el sok idő, így nem érzem nagyon kínosnak, hogy ennyire kaotikus volt az utóbbi időben minden, nem késtünk el, nem találkozunk nagyon régóta, hogy most kínos legyen, és ez a későbbieket meghatározza.

Ettől függetlenül tényleg csak pár percekre sikerült találkozni, és az üzenetek, amik sokat sejtetnek. Ezzel együtt a hosszú találkozónk vége is elég sokat sejtet, hogy jó irányba alakulunk, és az is, hogy elhívott magához, szintén, de attól még igenis izgulok, hogy pontosan mi fog ma történni. Remélem csupa jó dolog, és tovább haladunk ezen az úton, és nem romlik el semmi. Mondjuk azzal, hogy rengeteget gondolkozott, és ő csak barát akar lenni. Amivel szintén nincsen semmi gond, de attól még át kell magam kalibrálni majd elég rendesen.

Én ugyanis már eléggé elkezdtem magam beleélni abba, hogy mi lenne, ha mi ketten... nos, elkezdenénk járni. Meg hát, férfiból vagyok, egyéb dolgokat is sikerült már elég rendesen elképzelnem. Nemcsak vicceltem azzal, hogy gondoltam rá. Ezt hangosan nem fogom kimondani, mert lehet azzal elrontanék mindent.

Gondolkoztam rajta, hogy vinnem kellene valamit. Még az is eszembe jutott, hogy süssek-e valamit, elég édesszájúnak tűnt azok alapján, hogy rendeltünk, részben miatta süteményt a kávézóban. Ellenben elég hamar rájöttem, hogy az inkább egy büntetés lenne, ha én nekiállnék sütni, ennek pedig nem szívesen tenném őt ki, sőt. Szóval marad az, hogy veszek nassolnivalót, meg ilyesmit, és azzal indulok kifelé, mikor megcsörget, hogy indulhatok. A diétámba nem fér bele sokszor a nassolás, de most kivételt tehetünk.

- Szia – köszönök neki, majd követem a tekintetemmel a kezét, ahogyan elindul lefelé, és megállapodik a combomon. Hogy ez véletlen-e, vagy sem, és amúgy a sebességváltót akarta megfogni, azt nem tudom hirtelen, de mikor megszorítja, már tudom, nem tévedés. Így aztán oldalra hajolok, és megsimítom az arcát kicsit. Szőrös, de pont olyan hosszan, hogy már ne szúrjon, teljesen ideális. Kellemes illatot áraszt, mint ezt megállapítom közben.

- Persze, mehetünk. Hoztam egy kevés nassolnivalót. Nem sokszor élek vele, de nem akartam üres kézzel beállítani. A sütési antitálentumomtól pedig inkább megkíméltelek, mert az büntetés lett volna – nevetek fel, majd vigyorgok felé. Bólintok egyet, miközben végiggondolom, mennyire vagyok fáradt. Annyira nem vagyok, sőt, egész okén érzem magam, felfrissít a gondolat, hogy vele lehetek. - Semmi érdekes, szerencsére. Nem volt sok hívás, és azok is inkább az egyszerűbb dolgok. Feléd? Minden rendben? – kérdezem meg viszonzásképpen, majd bólintok. Úgy néz ki, hogy nassolnivalóból nem lesz hiány.

Elégedett mosollyal fordítom fejem a keze felé, hogy hacsak egy centiméteren múlik, akkor annyival tovább tartson az érintése. Ahogy pedig véget ér bőr a bőrön, keze a képemen, úgy nevetem el magam büszkén és tettre készen.
- Tényleg? - halkan, bár azért a tőlem megszokott kárörvendéssel nevetem ki. Nem mintha nevetséges lenne, hogy nem ért a sütéshez, én is csak azért vagyok benne nyakig, mert a hivatásom része. Szóval nem szeretnék felvágni, de azért egy kicsit jól esik jónak lenni valamiben előtte. - Majd megtanítalak pár konyhatitokra. - kacsintok felé, majd visszatér tekintetem az útra. Az inak megfeszülnek a karomon, miközben a kormányra simul egyik, s sebességváltóra a másik.
- Érdekel, hogy ti mit neveztek egyszerűbb dolgoknak!? - kérdezem, érdeklődőn felé lesve. Ahogy ő a sütéssel kínlódna, úgy én tűzoltóként nem vagyok túl járatos. Sebességváltás közben megrázom a fejem nemleges irányba, majd vállat rántok szelíden. - Felém minden rendben. Igazából tudnod kell, hogy a ház nincs teljesen készen, szóval még vannak hiányosságai. - magyarázkodom. Nem szeretném, ha ott érné meglepetés, vagy csalódottság. Ahhoz képes, hogy honnan indult, már szinte félkész palota, de nincsen teljesen felszerelve, sem felbútorozva. Egy szoba van kész, a nappali és a konyha, meg a fürdő. Illetve a kiülő. Ettől persze még élni lehetne benne, meg jól érezni magunkat. Mindent beköttettem, ahogy tévé, úgy internet is van már.
- Na, igazából egy viskóba viszlek... - pillantok rá szemem sarkából, megjátszott komolysággal, de túl sokáig nem győzném, ezért hagyom, hogy vigyorom szétterüljön a képemen. - És eladom a szerveidet. - lefojtok egy somolygást, majd mindentudó mosollyal rálesek.
Ha megérkezünk és már lesz bennünk egy-két feles, jó lenne beszélni arról, ami közöttünk van. Nem mintha olyan nagyon komoly lenne máris, de a beszélgetésünkből kiderült, hogy tulajdonképpen mindketten azt keressük. Így azért talán egy-két dolgot tisztáznunk kéne. Többek között azért, hogy tudjam, lekaphatom-e, ha beül mellém a kocsiba, vagy inkább udvariaskodjak még pár randiig.
- Szóóóval arra gondoltam, hogy ha megmutattam a házat, meg a környékét, akkor úszhatnánk egyet. Igen, jól sejted, csak azért találtam ki, hogy láthassalak ruha nélkül... - nevetgélek halkan, aztán az éles kanyar bevétele után folytatom. - No, és ha már megvillantottad azt, amit nem szégyen, akkor utána Netflixen nézhetnénk valamit, vagy csak úgy. Vacsi mellé, közben, vagy után. Ahogy lesz kedvünk. Vettem mindenféle piát, igen, főleg sört, mert tudtam, hogy azt biztos megiszod. - lesek rá sejtelmes elégedettséggel. - És itt jön az a rész, hogy akkor én majd nem iszok, mert haza kell, hogy fuvarozzalak,.. Arra gondoltam, hogyha nem gáz neked, akkor hívunk majd egy taxit. És akkor így ihatok veled. De ha szívesebben lötyögsz magadban, megoldható. Lehet, hogy nekem józannak kéne maradnom. Lenne pár kérdésem... - nem rejtem véka alá, hogy nem lenne akkora baj az sem, hacsak ő inna. Jó ez így elég ravasz, és nem túl fair húzás lenne, de ez csak egy ötlet. Ha inkább azt szeretné, hogy én vigyem haza, feláldozom magam!
- Mit szólsz? - kíváncsiskodom.

Turn on every light

Bólintok egyet. Valóban nagyon pocsék vagyok benne, de mit is mondhatnék, sosem szorultam rá, hogy elkezdjek megtanulni sütni. Annyira nem vonzott, meg hát, nem is vagyok olyan nagy sütis, csak alkalmanként, amikor rámjön. Akkor pedig szimplán fogom magam, és megveszem egy boltban. De tudom, hogy ő szereti a főzést, lehet ugyanígy van a sütéssel is. Nem mintha ezzel bármi lenne, vagy bármi következménye lenne, csinálja csak, ha szereti. Nekem meg nem muszáj. De azért az ajánlata csábító, már csak azért is, mert azzal is tudunk időt együtt tölteni. – Tényleg? Kíváncsian várom. Bár előre szólok, lehet, hogy teljesen reménytelen eset vagyok. Amit előre is sajnálok, meg hát, szégyellem is, nem szívesen égetem magam egy profi előtt – vallom be töredelmesen.

Elgondolkozom a tegnapi napomon, és szerencsére tényleg nem volt vészes. Csakhogy tudjak neki konkrét példát mondani. – Csak két kisebb baleset volt, amikor ki kellett vágni az autó ajtaját, hogy megfelelően és épségben hozzáférjünk az utashoz, de nem volt semmi komolyabb baja egyiknek sem szerencsére. A légzsákok jól működtek. De nagyobb tűzeset nem volt, szerencsére – fejtem ki, mire is gondolok.

- Ugyan, semmi gond nincsen. Olyan állapotban van, amilyenben. Ha romos lenne, akkor sem lenne gáz, nagyon kicsi igényeim vannak, jól tudom magam érezni bárhol szinte jó társaságban – vonok vállat, mert ez a része cseppet sem érdekel. Már az is nagy dolog, hogy szeretné nekem ezt megmutatni. Olyannak érzem ezt, mint aki amúgy ezt nem meri még teljesen felvállalni a nagyközönség előtt, előttem viszont mégis. Aztán lehet nagyot tévedek, és már egy csomó barátja volt ott, de most ebbe nem akarok ennél részletesebben belemenni, hogy kiderítsük.

- Hű, ilyen őszinte házigazdával sem találkoztam még, aki ezt így bevallja, ha ez a szándéka. Pedig volt már rá példa, hogy megcsinálták, így aztán nem tudom eldönteni, melyik szervem kellhet még neked. Egy sem maradt, nem is tudom, hogyan élek – ugratom kicsit, ha már ő is ezt teszi, beszállva a buliba. Kétlem, hogy bármi ilyesmit csinálna, ha ilyen szándékai lennének, kísértem már őt haza, berángatott volna, és kiműtötte volna minden szervem. Megvolt rá a lehetősége. Bár tény, egy viskó erre alkalmasabb.

Kíváncsian hallgatom, amiket mond, és hű, ezt nagyon végiggondolta, mert szinte kész beszéddel jön nekem, meg tervekkel. Tetszik, hogy ennyit gondolkozott azon, miket is csinálhatnád. – Ha csak ennyi vágyad van, akkor nem kell ám ilyen trükköket csinálni, egyszerűen is megmondhatod. De szívesen úszom is, persze – nevetek fel. Milyen felszabadult lett itt, tetszik ez az oldala. Az is aranyos volt, amikor még zavarban volt, de tetszik ez az oldala is. Azt bizonyítja, hogy pozitív irányba gondolkozott minket illetően, ami hogy a fenébe ne tetszene? – Na nem, ilyet nem játszunk. Iszunk mindketten és majd megoldjuk, vagy egyikünk sem, mert hát, egyedül inni nem olyan nagy buli. Még a végén csak én járatom le magam a részegséggel, ami szintén nem buli – ellenkezem hevesen. Arra, hogy lenne pár kérdése, nem mondok semmit, egyelőre elég vészjóslóan hangzik, de a terveket követően csak nem olyan vészjósló a dolog, nem? Megvárom, hogyan alakul a nap.

Elégedetten mosolygok magam elé, miközben az autó már halad velünk. A szavait hallva nevethetnékem támad - mert az elvem, hogy 'Bárki tud főzni...' igen, bizony - de mivel ennyire hősiesen és férfiasan bevallotta nekem, hogy szégyelli ezt a hiányosságát, nem teszem. Helyette csak somolyogva bólogatok a kormány mögött. - Talán ha ott leszek és segítek, nem lesz olyan borzasztó. - próbálok érvelni amellett, hogy ne tartson tőle, ha tartana, de aztán csak tüskeként bennem marad, hogy szégyelli... - Nincs mit szégyellni ezen. Ha tűz eset ütne ki, ami tegyük fel, hogy nem halálos terjedelmű, de azért oltást kíván maga után... Na, valószínűleg jót mulatnál rajta, milyen szakmaiatlanul fognék neki az életünk megmentésének. Na, ez szégyellnivaló. - bátorítón rámosolygok, ha felém kapja a fejét, még láthatja is.
A mesélését hallgatva koncentráltan bólogatok, figyelek és elképzelek. Összefutnak szemöldökeim, számomra még ez is borzasztóan hangzik, nem hogy egy általuk nagyobbnak ítélt eset. - Örülök, hogy nagyobb baj nem történt. - nyilván, a maga nemében ez is annak számít, hát hogyne. De hogy elképzeljem, ahogy egy füsttakaróban kotorászik és a tüdejébe éppen beleköltözik a méreganyag,.. Inkább az útra koncentrálok. Eddig se voltam megbékélve a hivatásával, valószínűleg ezután sem leszek.
- Valamiért gondoltam, hogy ilyesmi választ fogsz adni, de azért én inkább figyelmeztettelek. - éles görbével sandítok rá. Hihetetlen, hogy igazából mennyire keveset voltunk együtt, mégis helyenként úgy érzem, mintha már évek óta tartana a kapcsolatunk. Ahogyan most is. Mintha tudtam volna, hogy efféle választ fog adni.
A válaszára azért elnyúlik a képem. A szakmája miatt nézem ki belőle, hogy tényleg szervdonor, vagy mert ennyire naiv vagyok vele szemben, egyáltalán nem egyértelmű. - Mi? De hát én csak vicceltem... - makogok enyhén megilletődve. A mimikámon meglátszik, hogy egyelőre nem tudom eldönteni, hogy nevessek, vagy tovább értetlenkedjek, vagy komolyodjak el. Ha igaz, és nem csak életmentő hős, hanem donor is, akkor el kell vele beszélgetnem. Ha ugrat, akkor meg kitalálnom, mivel viszonozom. Bár igazság szerint, megérdemeltem.
És megint leüti a labdám! A nevetésem a levegőben marad, ahogy megkapom a válaszát. Érzem, hogy égni kezd a fülem. - Ehehehe, téged semmivel sem lehet zavarba hozni. - állapítom meg. Ellenben velem. Nem mintha egyébként más emberek előtt lenne rá példa. Ezt a fajta gyengeséget csak mellette tapasztalom. Érdekes a sors fintora... Elnevetem magam szelíden a válaszára. - Jól van, megbeszéltük. - bólintok mélyen, egyetértésem ezáltal is kifejezve. Örülök, hogy végső soron módom lesz rá, hogy bővebben kifejezzem magam az alkohol hatása alatt, így józan nem érzek rá késztetést.
- Lehet, hogy megszegtem egy kimondatlan szabályt... És meséltem rólad a legjobb barátomnak. - kezdek bele enyhén tartva a reakciójától. Sokszor találkoztam már olyan esettel, hogy az emberek nehezen birkóznak meg a gondolatával, hogy valahol témaként szóban foroghatnak. De mivel egyenes embernek vallom magam, szeretném, ha ez a dolog nem maradna rejtve Lawrence előtt. - Vannak köztünk szabályok? - érdeklődöm. A házasságomban volt vagy ezer, azóta pedig nem voltam ilyen helyzetben. Nem tudom, hogy most hogyan működnek a dolgok...

Turn on every light

Ez nagyon elképzelhető. Magamtól biztosan nagyon pocsék lennék, de hát, ez nem csoda, tényleg nem ástam bele magam ebbe a művészetbe igazából sosem. – Nos, majd meglátjuk. Csak nehogy valamelyikünk sírva rohanjon el a tetthelyről, hogy ez milyen szörnyű ötlet volt, és reménytelen eset vagyok – mondom mosolyogva. Nagyon nem hiányzik, hogy ez legyen a nagy akadály, amiért nem működhet a kapcsolatunk, mert én reménytelen eset vagyok a főzés és sütés tekintetében. De a közös program lehetősége pedig nagyon csábító, mit is mondhatnék... – De egyértelmű, hogy én csinálnám a dolgot, tekintve, hogy ez a szakmám. Szakmai ártalom, hogy én magam kezdeném el. Ahogyan lehet, hogy neked pedig az a szakmai ártalom, hogyha meglátod, milyen béna is vagyok, akkor átveszed tőlem az egészet, és elküldesz, hogy inkább csak keltsek tüzet és oltsam el, ahhoz értek – nevetek fel a képtelen ötleten. Gyanítom, ilyen helyzet sosem alakulhatna ki, hogy ilyesmire buzdít.

Bólintok egyet, mert valóban csoda, de ez egy ilyen szakma. Egy kis tűz már szinte nem is tűz, a nagyobb katasztrófák pedig engem is meg tudnak viselni, mit ne mondjak. De megszokható valahol az is, csak kellő szintű elhatárolódás szükséges hozzá.

Rámosolygok, mert aranyos, hogy sejtette, ilyen választ fog kapni. Azt hiszem, ez amúgy is teljesen egyértelmű, miért ne érezném magam jól? A fejemben még nagyon kezdetleges állapotban állt az a ház, így aztán csoda, hogy mégis vendégfogadóképes. Még ha csak egy-egy napra is. – Nem tudom elképzelni, hogy ne legyen jó. De azért remélem a főzéses-sütéses tanításos dolgot későbbre tartogatod, mert nem állok még rá készen. Sütni végképp nem, desszertnek a sört gondoltam – esetleg egyebeket, de ezt nem mondom ki hangosan, nem akarom letámadni semmivel. Az érintése, meg hogy ennyit gondolkozott rajtunk az jó kezdet, de sosem lehet tudni, hogyan áll pontosan fejben jelenleg.

– Én is csak ugratlak, ne aggódj, nem lopták már el szervem sem. Vagy még... remélem sosem fogják – teszem hozzá. Vicces, hogy komolyan vette, amit mondok, pedig csak leütöttem a labdát.

Kíváncsian nézek rá, milyen szabályra gondol, majd elgondolkozom. Nem gondoltam, hogy titkolni kellene minket, pláne nem a legjobb barátja előtt, igazából hízelgő is, hogy már beszélt rólunk, téma lettem. Szinte sajnálom, hogy én hasonlóakat nem tettem, de nem nagyon találkoztam mostanság a haverokkal sem. Bent a melóhelyen pedig nem híresztelem, hogy a férfiak is bejönnek, mert a végén még megkapnám a magamét. Nem mindenki olyan toleráns a bandából, első blikkre, mint az ízlésemnek megfelel. Nem szégyellem a dolgot, de nem is teszek olajat a tűzre. – Nem hiszem, hogy lennének. Mármint, te szeretnéd, ha lennének? Nem gondoltam, hogy titok, pláne nem a legjobb barátod előtt. És, mit szólt? – kérdezem meg kíváncsian, továbbra is. Gyanítom neki is újdonság lehetett, ha eddig nem tudta, hogy Owen elég bizonytalan a szexualitását illetően jelenleg.

Gyomorból kezdek el nevetni a képen, amit felfestett a képzeletem falára. - Én ettől tartok a legkevésbé. Egy, mert nem igazán szoktam sírva fakadni. És kettő, mert ha nem is sikerül, ott leszek, hogy javítsak rajta. Nincs olyan, hogy reménytelen eset... Főzni amúgy is, bárki tud! - villantok rá egy szórakozott vigyort, miközben megrázom szelíden a fejem. Szimpatikus vonás a részéről, hogy elmondja, mi az, amiben nem jó. Nem igazán hallottam még srácoktól, hogy ennyire nyíltan leközölnék, mi az, amiben rosszak. Az ötlete aztán újabb vigyort fest a képemre. - Az is nagy segítség ám, ha valaki figyel a tűzre! Sőt... - elégedetten bólogatok, habár a gondolataim közül egy vékony, haloványka fonál egy másfajta tűzre próbál emlékeztetni.
Hol előre, hol oldalra, felé pillantok lopva. Kiszélesedő mosollyal nyugtázom, amit mond. Mivel gyakorlatilag kész ételekkel várom, nincs rá lehetőségem, hogy szemügyre vegyem, hogyan fest kötényben, de ez a kép elég ahhoz, hogy egy pár másodperc szünet éledjen kettőnk társalgásában. - Sör, mint desszert, jegyeztem. - elismerően, egyetértőn bólintgatok mellette. Igazándiból volna még ötletem rá, hogy miféle desszertet kóstolhatnánk, de későbbre tartogatom, vagy egyáltalán. Nincs róla egyelőre fogalmam, hogyan dobhatnám be, mennyire tetszene, ha az első esténk utolsó pillanatait újra élhetnénk, és mondjuk az ajkait kóstolgathatnám desszertként...
- Aghhh! Ne már! - szinte belevágok a szavába, hogy aztán finoman, a combjára marjak a váltón pihentetett kezemmel. - Az ismerkedés legnagyobb átka, hogy fogalmad sincs, hogy a vicceiddel átlépsz-e egy bizonyos határt. Mint most.., simán elhittem, hogy segítettél már valakin valamelyik szerveddel. - csóválom a fejem, miközben visszahúzom a kezem. - És mi a helyzet a szíveddel? - kérdezek egyenesen a közepébe, de eszembe sincs ránézni. Előre révedve koncentrálok a vezetésre, épp csak egy sunyi somolyt eresztek magam elé a kormány mögött.
Talán ostobaság megkérdezni a szabályokról. Talán éppen az lett volna, ha nem teszem. Nehéz ráböknöm az aranyközépre. Mivel megbeszéltük már az első alkalommal, hogy komoly kapcsolatra vágyunk, pont ilyen dologban nem szeretnék elbukni. Nem tudom mennyire vállalná fel, hogy engem mennyire vállalna, hogy egyáltalán gondolkodott e már ilyesmin. Nyilván, tisztában vagyok vele, hogy ez még friss és új, és egyáltalán nem kiforrott, de azzal a bizonyos csókkal már azért elkezdtünk valamit. Legalábbis én szerettem ezt gondolni...
- Imádta a dolgot, sőt, eléggé támogatott... - vallom be tök őszintén, ekkor már Lawrence felé lesve. - I-igazából csak azért kérdezem, mert nyilván te is tudod, hogyne tudnád... Szóval, hogy azért a társadalom java része nem támogatja az azonos neműek kapcsolatait. Nyilván ezt még nem kell kapcsolatnak nevezni, nyilván. De szerettem volna tudni, hogy mondjuk, ha olyan kedvem támadna, hogy eléd megyek, vagy felhívlak nap közben, az belefér-e. Mármint, ha munkában vagy, ne kelljen magyarázkodnod miattam. - kíváncsiskodom, próbálva nem belegabalyodni a kérdésembe. - Nem akarok előre szaladni, ne érts félre. Lehet, sőt, nyilván benne van a pakliban az is, hogy csak ma és ne tovább, de érdekel, te hogyan képzeled, van-e érzékeny területünk, amit még ne firtassunk, vagy amit egyáltalán nem kéne?! - kérdezem, miközben előzöm éppen. Szeretnék érthető lenni, egyenes. De ezek a kérdések fontosak a számomra, főként, hogy én még csak most ismerkedem ezzel a világgal. És az, hogy volt dolga férfival/férfiakkal korábban, nem jelenti, hogy nyíltan vállalta is.

Turn on every light

Ingatom kicsit a fejem, mert ebben én nem vagyok olyan biztos, és lehet ő sem lenne olyan biztos, ha látná, pontosan mit is produkálnék a konyhában. De inkább nem töröm le a lelkesedését, mert aranyos, hogy így gondolkozik, és ennyi programötlete van, még ha elég naiv gondolat is, hogy mindenki tud főzni, szerinte. – Kivéve, ha nagyon túlsózom, mert azzal elég nehéz mit kezdeni. Mindenbe krumplit rakni elég furcsa lenne, hogy felszívja kicsit, és eddigi tapasztalataim alapján még nem is mondhatnám, hogy teljes mértékben eredményes – fejtem ki. Nem sokszor próbálkoztam vele, már úgy általában a főzéssel, de akkor már kellett krumplit alkalmaznom.

Kíváncsian nézek rá, hogyan is reagál a desszert említésére. Igen, más biztosan másra gondolna desszert alatt, valljuk be, én magam is másra gondoltam első körben, de azt nem fogom ilyen nyíltan kijelenteni, hogy bizony, részemről a szex is szóba jöhet, mint desszert. Nem tudom, egyelőre ezekkel a dolgokkal hogyan áll. A szív egy dolog, a fizikális vonzalom megint más. Igaz, sok esetben az utóbbi hamarabb kialakul, de így, hogy eddig nem tapasztalt ilyet férfiak iránt, azt hiszem, előbbi lehet elsőségben. Szerencsére vagy sajnos nem tudok leolvasni semmilyen érzelmet most épp az arcáról, pedig amúgy eléggé nyílt könyv tud lenni ilyen téren.

Felnevetek a válaszán. – Nem, erre még nem került sor. De sosem lehet tudni. Bár, alapvetően jó fej vagyok, de szeretem magam egyben tudni, szóval fogalmam sincs, hogyan döntenék. De azt hiszem, ez olyan komoly téma, amibe nem biztos, hogy feltétlenül bele kellene most rögtön menni – gondolkozom hangosan. Nem tudom, nem szívesen kezdek el donációról, meg egyéb ehhez hasonló erkölcsi dolgokról beszélni. Alapvetően elég hasonló a gondolkozásunk, de lehet nem mindenben, és ha ez most kipattan, elromlik az egész nap. Ráérünk még bőven az ilyesmikre kitérni, már ha valaha is kitérünk majd.

– Ennek örülök. Jó hallani, hogy ilyen támogató, és nem elítél, vagy bármi ehhez hasonló – mosolyodom el. A folytatás már kevésé mosolyogtató, na nem azért, mert gond lenne, ezeket tényleg érdemes lenne tisztázni az elején, hogyan is állunk hozzá, de attól még eljutottunk a komolyabb témákig, amit az előbb odázni szerettem volna. Elgondolkozom kicsit, de közben mosolygok. – Nos, nem szoktam híresztelni, hogy melyik nemekhez is vonzódom, ez való igaz, de nem is akarlak téged letagadni, semmiképpen sem. Annak semmi értelme nem lenne, és úgyis kiderülne. Szóval alapvetően én nyitott vagyok rá, hogy oda gyere, felhívj, teljesen, ahogyan jónak látod. Meg persze én is szívesen megyek, meg hívlak. Gondolom oda-vissza gondoltad – rejtem kijelentés mögé a kérdést. Ha ő csinálja, én is megkérdezem, bizony, mert így fair, meg amúgy is.

– Nem tudom, nem jut eszembe semmilyen olyan érzékeny terület, amire gondolhatsz. Mire gondolsz még ezalatt? – kérdezek vissza, mert fogalmam sincs. Nem akarok titkolózni ezzel kapcsolatban. Ha komolyan gondoljuk, akkor vállaljuk fel a dolgot, teljes egészében szeretném komolyan gondolni, ebben a formában is.

Kíváncsian hallgatom, amiről mesél. Nevetésem szelídül, habár előre koncentrálok a rengeteg autó miatt, szemöldökeim összehúzása a mellettem ülő szavainak szólnak. Gondolkodóba esem, majd csak vállat rántok. - Ha a levesről van szó, akkor csak egy kis víz kell, de ha főétel, akkor mehet a szódabikarbóna, egy csipet, vagy az almaecet. Mindenre van megoldás... Kivéve, ha szanaszét ég! Azon én se tudnék segíteni, de még anyám se. Pedig nála jobb szakácsot nem ismerek! - vallom be enyhén rekedtes hangon. A családunkban édesanyám az, aki nagyon is ért a sütés-főzés tudományához, amit persze az életvitele miatt tanult meg, az ő édesanyjától. A nagyi csúcs volt! Nem csak a főételekkel, de a süteményekkel is tarolt. Tőlük tanultam meg mindent.
Szemem sarkából érzékelem a tekintetét magamon, de ennek nem mutatom igazán jelet. Úgy teszek, mintha csak egy egyszerű hétköznapi dologról beszélgetnénk. Pedig valójában a desszert, mint olyan, jelenthetne mást is.
A szavait hallgatva elidőzik pillantásom a horizont fölött.  - Félreértesz. Én már nem a szervkereskedelemről beszélek. Ezt a kérdést én már egy kissé másképpen értettem... - magyarázom, aztán rásandítok egy barátságos mosollyal.  - Burkoltan próbáltam rákérdezni, hogy voltál-e már szerelmes... Ha nem hiszel benne, vagy 'tudomisén', akkor csak a rózsaszín ködhöz közel. Ezt, erre voltam kíváncsi igazából. - vallom be a bűnöm, de azért hangszínemmel próbálom megütni a kíváncsiság halmazát, hogy kiérezze, továbbra is kíváncsi vagyok rá, mikor volt, ha volt, volt-e egyáltalán.
- Hát, hogyha, ha majd hosszútávra tervezel velem, és nem gondolod meg magad időközben, miután rájöttél, milyen is vagyok én, akkor minden bizonnyal őt is megismered majd. A távoli jövőben... - jelentem ki. Elvégre Greg hosszú évek óta oszlopos része az életemnek, nyilvánvalóan fognak találkozni. Ha másképpen nem is, talán egy véletlen folytán.
A választ hallgatva kiszélesedik a mosolyom és bólintok.  - Igen, oda-vissza értettem. - ahogy aztán beveszem a következő kanyart, egy kissé elbizonytalanodok a kijelentésemben. Lawrence megérdemli, hogy őszinte legyek vele, hogy felvállaljam, ami köztünk történik - legyen bármi is az -, de eddig a pontig nem gondoltam bele, hogy hány ember szemében változhatok amiatt, amit érzek.
- Hogyha nincs, az klassz. Én nem keresek! Maradjunk ennyiben. - vágom rá reflexből. Mert így is van, eszemben sincs gyártani olyan témákat, területeket, amik a részéről nem lennének tabuk. Még nem vagyok a magam ellensége!
- A kínos részén túl vagyunk, igaz? - rápillantok oldalvást, aztán mosolyogva előre.  - Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni, remélem, hogy nem is sikerült a sok kérdésemmel. - közlöm határozottan.
Körülbelül még tíz-tizenkét perc és megérkezünk.

Turn on every light

Hallgatom, ahogyan nagy beleéléssel magyarázza, mit kellene kezdeni, és ez nekem már itt és most nagyon sok információ hirtelen, de nem megyek bele inkább, csak mosolygok rajta. – Ahogyan mondod, nagyon egyszerűen hangzik, de az én nulla szaktudásommal és rutinommal minden bizonnyal csak állnék az étel felett, kétségbeesnék, és azon gondolkoznék, hogyan tudnám megsemmisíteni a tényt is, hogy próbáltam főzni – gondolkozom hangosan, nevetve halkan. Persze, egy próbát megér, mármint, miért ne, veszítenivalóm nincs. Ha sikerül valami, tanultam valamit, gazdagodtam, ha nem sikerül, akkor pedig ennyi, ugyanott tartok. Lentebb nem kerülhetek. Azért merem remélni, ez nem olyan teszt részéről, vagy fontos, minthogy a macskákat szeretem-e.

–Ja! Oké, én ezt tényleg nem így értelmeztem, még véletlenül sem. Nos, a házasságom elején még az voltam. Legalábbis azt hittem. Mást nem tudok elképzelni, mint szerelem, vagy micsoda – gondolkozom hangosan. Nem számítottam hirtelen erre a kérdésre, nem mintha gond lenne. De azért, attól még, hogy elég hülye és hirtelen döntés volt, amúgy szerettem akkoriban az ex-nejem. Azóta ez teljesen megváltozott, de ez megesik, a legjobbakkal is, sajnos. Mivel azóta nem éreztem hasonlót, azzal az érzéssel definiálom a szerelmet.

– Gondolom kezdetben te is szerelmes voltál a feleségedbe, csak aztán ez megváltozott, mikor kiderültek az ügyek – nézek rá kérdőn. Eddig legalábbis így nyilatkozott, de most valamivel mélyebb ismertség után lehet jobban belemegy a részletekbe. Nem sokkal nagyobb ismertség, de határozottan sokat fejlődött azóta a kapcsolatunk.

Felnevetek a válaszán. – Olyan sejtelmesen mondtad ezt a „miután rájöttél, milyen is vagyok én”-t, hogy kezdek aggódni, mit kell itt megtudnom. Miért, milyen is vagy te? – dobom vissza a kérdést. Remélem ez nemcsak egy ilyen önbizalomhiányos szöveg, mert eddig nagyon is szimpatikus, sőt. Egy hihetetlenül vicces, aranyos, intelligens és kedves figura, akit szerintem nagyon könnyen lehet szeretni. Ha pedig ilyeneket mond, akkor vagy csak egy nagyon jó játékos de pszichopata, vagy pedig pont olyan, mint amilyennek gondolom, és ebből adódóan aggódik, megfeleljen.

– Szerintem igen. De ez sem volt semennyire sem kínos, az ilyeneket valóban sokkal jobb tisztázni. Alakul ez, természetesen, de ha valaki élből elutasítja, lehetőséget sem érdemes nagyon biztosítani neki – gondolkozom hangosan. Ha úgy érzi, később sem fogja tudni felvállalni azt, hogy bizony, nemcsak a nőkhöz vonzódik, és ezzel nem tud megbirkózni, akkor azzal egyrészt kicseszik a másikkal is, na meg magával is, mert csak nyomorult élete lehet.

Nem is akarok tovább arról beszélni, hogy mi történhetne a konyhában. Az igazság az, hogy nagyon is szívesen mutogatnék neki tippeket, ötleteket, miközben körülötte sündöröghetnék. Ez minden bizonnyal korral jár - vagy családdal, ha valaki világéletében a konyhában mocorgott -, de van abban valami izgató, ha elképzelem magam mellett ott. Kötényben. Egy szál kötényben...
- Értem. -felelem teljes lezserség mögé rejtőzködve. Igazából nem akarok kutakodni a múltjában, nem is értem, minek kérdeztem meg. De ha már témánál vagyunk, hát merüljünk bele rendesen elvre hagyatkozom általában. - Nem akartam beletenyerelni a témába. - fűzöm hozzá erős mosolyt villantva a képemre. Tényleg nem szeretnék mélyebbre merülni, inkább csak próbáltam flörtölni. Azt is gyengén, mert ahelyett, hogy nálam kötöttünk volna ki, az ex-nejéről van szó.
- Agh, vagy sosem. Talán csak imponált, hogy az első szerelem összejött, ugyebár gyerekkel együtt, házassággal. Boldog élet. Nem tudom, lehet akkor valamit éreztem, de az nem most volt. - bólogatok bazsalyogva közben. Nem akarok a volt feleségemre gondolni, sem az övére. Igazából egy nőre sem, meg is rázom a fejem nemleges irányba, megjátszott libabőrözést színlelve.
Tetszik a nevetése! - Hát megtudod, ha több időt töltesz velem. - villantok rá egy elégedett mosolyt, kihúzva magam a kormány mögött. - Ez egyfajta utalás arra, hogy nem bánnám, ha többször futnánk össze... - teszem még hozzá. Nem szeretném előre lefesteni én milyennek látom magam, régen nem volt alkalmam már rá, hogy valakivel megosszam azt az oldalam, amit csak egy embernek tartogathatnék, de ha ő is, és én is úgy érzem, hogy ő lesz az, akkor majd megfejti, beleillek-e az életébe úgy, ahogy vagyok.
- Mindig ilyen költői vagy? - vigyorgok rá fogvillantós mosollyal, ahogy beveszem az utolsó kanyart. Innentől valamivel döcögősebb a terep. - Viccet félre téve, nem foglalkozom mások véleményével, ha rólad van szó. - közlöm tárgyilagosan, annak is érezve. Nem azért, mert ne lehetne fogást találni bárkin, de ha én eldöntöttem, hogy számomra fontos, akkor onnantól kezdve homokba dugtam a fejem, mint egy strucc, és nem hallok mást, csak a saját hangomat vele kapcsolatban. Rossz szokás, tanulhattam volna belőle korábban!
- És meg is érkeztünk... - az utolsó ház a letaposott úton. Leparkolok, majd ki is pattanva, körbe járom az autót, megvárva, hogy ő is ki kecmeregjen. - Szóval... - lépek oda hozzá, egyik ujjam beakasztva a nadrágja peremébe, hogy annál fogva húzzam közelebb magamhoz. - Ér-e a csók köszönésnél is, vagy csak búcsúzáskor? Mert akkor szívesen elköszönök... - fűzöm hozzá, de ekkor már elég közelire lépve hozzá, hogy szabad tenyeremmel a derekán zongorázhassanak végig ujjaim.
- Nem örülnék, ha elmennél, de szeretem nézni, ahogy előttem mész... - suttogom, ekkor már egy hajszálvékony távolságot hagyva csak kettőnk között, ha akar, még elhajolhat. Nem erőszakolnám rá a csókot, ha csak ittasan kívánta tőlem - de ha engedi, akkor nem eresztem el, csak ha már üdvözöltem általa.

Turn on every light

Legyintek egyet neki, mert úgy érzem, most olyan dolog miatt bünteti magát, ami miatt nem kellene, hogy bűntudata legyen, nem tenyerelt bele semmibe sem. Szerintem kellően bizonyítottam már, hogy elég nagy a tűréshatárom, nem vagyok egy sértődős típus. – Ugyan, kérlek, nem mondtál semmi olyat, ami rossz lenne. Csak más példát igazából én sem tudok, ekkor voltam egyedül talán szerelmes, vagy valami ahhoz hasonló – húzom el a szám. Elég szánalmas, itt állok ennyi idősen, és egyetlen szerelem volt az életemben, annak is pocsék vége lett.

– Igen, elképzelhető. De én igazából hiszem azt, hogy attól még, hogy rossz vége lett, szerelem lehetett, csak a részéről volt más, és nem az – fejtem ki a nézőpontom. Arról nem tehet, és nem lesz kevesebb ember, hogy neki érzései voltak. Sőt, igazából ez neki olyan szempontból csak jó, hogy ő ember tudott maradni, míg a másik, ha csak kihasználta, nos nem tudok rá szép szavakat mondani. Nem is nagyon akarok, így aztán sajnálni sem tudom, hogy erre képtelen vagyok. Én amúgy is csak örülhetek, mert ha nagyon önző módon megvizsgálom a helyzetet, így van nekem esélyem nála.

– Szép védés. De kétlem, hogy olyan nagy dolgokat tudnék meg, amitől hirtelen menekülni akarnék majd. Ez nem felhívás, hogy cáfolj meg- nevetek fel az apró kis viccemen. Közben pedig bólogatok, mert igen, én sem bánnám, ha többet találkoznánk. Remélhetőleg ez össze is fog jönni. Pláne, ha tényleg szépen elkezd alakulni. Egyelőre nem akartam nagyon nyomulós lenne, hagytam, hogy gondolkozzon kicsit, hogy ő hogyan áll hozzá, neki új világ ez.

– Ennek örülök – mosolygok felé, majd utána kicsit nézegetem a tájat, mert érzem, hogy közeledhetünk, abból, milyen is lett az út.

Kiszállok a kocsiból, szívok egy mély levegőt. Olyan jó érzés mindig a város szmogja után a friss, vidéki levegő, jól esik most a tüdőmnek. A szememnek pedig a látvány, mert tényleg nagyon szép. A ház is, és minden, ami körülveszi. Szinte kedvet kaptam ahhoz, hogy nekem is legyen egy hasonló kis kuckóm, de tekintve, hogy csóró vagyok, ez maximum akkor történhet meg, ha eladom a benti lakásom, és itt veszek egyet. De szerintem még akkor sem tudnék, ez biztos baromira drága környék.

Figyelem, ahogyan elém sétál, és hirtelen megérint, én meg készségesen húzódom közelebb. Nagyon közel van, figyelem az ajkait, ahogyan mozognak, és elvigyorodom, majd megcsókolom őt. Most sokkal szenvedélyesebben, mint akkor, amikor búcsúztunk legutóbb, alaposan kihasználva a helyzetet, hogy a kezemmel végigsimítsak én is a derekán, majd egy merészebb pillanatban a fenekénél is. – Ez csak jobban meghozza a kedvem, hogy maradjak. Alig várom, hogy fürdőgatyában lássalak, de félek, nem fogok tudni megálljt parancsolni a kezemnek – hívom fel rá a figyelmét.

Talán nem lenne a hátrányomra, ha átgondolnám kétszer, hogy mire kérdezek rá, mivel is viccelődöm. Nem mintha ne tudnám kivágni magam egy ilyen témából, ettől függetlenül még ha van rá mód, kerülném a kínos helyzeteket Lawrence mellett. Tudom, hogy mindenki arra törekszik a legelején, hogy a legjobb képet vágjon az új ismeretségre való tekintettel, - elvégre minden ember önmaga saját előadója - én mégsem leplezem, milyen fából faragtak. Elég ambivalens érzés, hogy évek óta nem voltam senki mellett sem annyira őszinte és sebezhető, mint mellette, mégis, ő az egyetlen, aki mellett bivalyerősnek érzem magam, készen rá, hogy a világ minden démonát leigázzam, ha kell.
- Óhóhó, pedig majdnem ráugrottam! - kuncogok hetykén, végül csak egy mindentudó mosollyal felé pillantok, leskelődve a reakciója után. - Dehogy. Hülye lennék, ha szándékosan elkergetnélek... - vallom be. Igazság szerint nem akarom titkolni a szándékaimat kettőnket illetően, még akkor sem, ha egy kissé zöldfülű vagyok. Nagyon régen nem volt alkalmam randevúzni senkivel sem, s most, hogy valamelyest körvonalazódott már, hogyan is nézünk egymásra, nem szeretném elszúrni. Épp elég dolog miatt fájhat a fejem, a szándékomat illetően egyáltalán nem szükséges, ezért nem is rejtegetem. Volt időm átgondolni az üzeneteink fölött a félhomályban...
Lassan kerülöm meg az autót, hagyom, hogy nézelődjön. Én addig benne gyönyörködhetek alattomosan! Kiszélesedő mosollyal közeledem hozzá, hogy csökkentsem a távolságot kettőnk között, és ezúttal én lehessek az, aki kezdeményez. Nem szeretném, ha minden alkalommal a kispadon kellene várakoznom, hogy lépjen felém. Ráadásul kettőnk közül én vagyok az, aki bizonytalankodott! Most rajtam a sor, hogy megmutassam, mit gondolok kettőnkkel kapcsolatban.
Csókot lopok! Szenvedélyesen, önzőn, mohón és birtoklón. Tenyereim körbe simulnak derekán, úgy vonom magamhoz. Sziluettjeink puhán egymásénak koccannak közben, majd hallgatva szavait, kuncogva csóválom a fejem.
- Erre emlékezz akkor is, amikor meglátod a fürdőgatyám! - vigyorgok, miközben ujjaim végig vezetem a karján, hogy egy amolyan kézfogást hozzak létre. Ha elkészül a 'szerelemfonat', akkor úgy húzom magammal, persze csak gyengéden. - Szóval ez volna az én kuckóm! - ha már a kapun belül vagyunk, elengedem a kezét, és hagyom, hogy szétnézzen, ha szeretne. Én meg persze nyitom az ajtót a terasz felől, hogy ne csak a tópartját leshesse meg, hanem a házat is, ha úgy kívánja.
- Érezd magad otthon! - szólok hátra a vállam fölött, ahogy ledobom odabenn a kulcsot, majd csípőre vágott kezekkel nézek utána.  - Hogy tetszik? - kíváncsiskodom, miközben megbabonázottan fürkészem a háttérből.

Turn on every light

Örülök neki, hogy nem szeretne még véletlenül sem elüldözni. Nem tudom, mit szólnék hozzá, ha most kiderülne, csak szórakozik, de ettől igazából egy cseppet sem féltem, mert nem úgy nézett ki, mintha erről lenne szó, ezért is koppantam volna igazán nagyot, ha most kiderült volna, mennyire félreértettem őt, és valójában pontosan ezt szerette volna elérni eddig. Nem tudom, mit ártottam volna neki, ezer kérdés felmerülne bennem, de... szerencse szó sincs erről, nem is kell ezen gondolkoznom tovább.

– Ennek örülök. Fogalmam sincs, mit szóltam volna hozzá, ha kiderülne, az egész csak egy átverés – mosolygok rá, miután hangosan is kimondom, ami eddig csak az agytekervényeim között futott át. Vagy rajtuk... igazából nem is számít, hol.

Elképzelem, milyen is lehet majd fürdőruhában. Való igaz, eddig nem túl sokat láttam belőle, mert mindig ruhában volt, de attól még érezni már éreztem pár dolgot, és nem hiszem, hogy nagyon csalódni fogok a látványban. Meg kicsit sem, ha már itt tartunk. Kicsi kajánul vigyorodom el, ahogyan lelki szemeim előtt lepereg, mire is számítok. Reméljük, hogy az ideát csak még jobban megüti majd a valóság, mert most, hogy ilyenek eszembe jutottak, bár nem hiszem, attól még benne van a pakliban a csalódás. Ennyire azonban nem vagyok felszínes, mivel előbb tetszett meg a belsője, így nem fenyeget az a veszély, hogy hirtelen azért, mert első blikkre mást képzeltem el a testéről, majd faképnél hagyom. Elég szánalmasnak érezném magam utána, és inkább csak abbahagynám a randizást, mert ennek semmi értelme, ha csak a külcsínre megyek. Ahhoz felesleges randizni, komoly dologba vágni.

– Nagyon tetszik, igazán otthonos lett, büszke lehetsz rá – lépek be, mosolyogva. Hálás vagyok, amiért bemutatja, ez tényleg olyan kis rejtekhelye lehet, amit nem mutogat akárkinek, és engem mégis beenged ide. Legalábbis... jelen állapotában biztosan nem mutogatja, még akkor sem, ha amúgy már így is olyan, mintha készen lenne. De mivel elég jó kis rejtekhely, kétlem, hogy később közkinccsé tenné. Végighúzom a kezeim kicsit a falon, amikor odamegyünk.

– Abban nem lesz gond, nagyon otthonos, másképpen nem is lehetne érezni magam. Már értem, miért szerettél itt barkácsolni, tényleg jól néz ki, és látni az eredményét fokozatosan – mondom ki hangosan is, miközben sétálgatok, és nézelődöm. Látok egy-két dolgot, ami még nincsen tökéletesen kész, de azért teljesen lakhatónak ítélem.

– Aludtál már itt kint, vagy voltál kint valakivel csak úgy, vagy én leszek az első, akinek megmutatod így javarészt kész állapotban?

A szavai visszhangozni kezdenek a fejemben. Már hogy is lehetne átverés? Mármint érthető, hogy azért tarthat tőle, elvégre tudja rólam, hisz már számtalanszor téma volt közöttünk, hogy én még nem próbáltam kapcsolatot teremteni férfiakkal. Legalábbis sem szexuálisan, sem érzelmileg. Kamaszként voltak gondolataim természetesen, de nem adtam teret azoknak. Éppen ezért, hacsak erre gondolok, a gyomrom bukfencel szelíden, jelezve felém, hogy igenis van bennem némi izgatottság a folytatásra vonatkozóan. Habár nem válaszolok a kijelentésére, a gondolataim elmerülnek abban.
Amíg ő a házon pihenteti tekintetét felfedezőn, én addig a háttérből őt fürkészem. Nem volt alkalmunk túl sok időt tölteni együtt, és akkor sem engedhettem meg magamnak ezt a luxust, hogy úgy révedjek rá, ahogy most teszem. Persze amint felém fordul, elfordítom a fejem, és mással foglalkozom félmosollyal a képemen.
- Ahhoz képest, hogy nem vág szakmába, nem lett olyan rossz! Azért tény, hogy egy-két fogáshoz kikértem a szakik véleményét és segítségét, de jóformán a két kezem munkája. Ez valahol meg is látszik... - kuncogok magamban, ahogy a hütőhöz lépve felnyitom azt, és kikapok két sört, amikkel azután a pult felé fordulok, hogy ott bonthassam azokat.
Hallgatom őt, miközben nézek rá várakozón a pult mögül. Hagyok időt neki, hogy felfedezze a házikót, de azért kiszélesedő mosollyal rátámaszkodom a pultra, és igyekszem nem túlságosan zavarba jönni a gondolatától, hogy valakinek megmutattam a végeredményt. Igaz, van még mit alakítgatni, kell még pár bútor, de ahhoz képest élhető.
A kérdése aztán meglep. Elég lebuktató, ami azt illeti! Lágyan meg is ingatom a fejem, mielőtt magamhoz venném a két sört, hogy azokkal induljak el felé.
- Nem, még nem aludtam itt kinn, és nagyon nem is mutogattam másoknak, habár igaz, hogy Greg kijárt velem az építkezés elején, együtt gyűrtük. De igazából te látod először a majdnem' kész állapotában... - előtte állok meg, kínálva a sört felé. - Egészségedre! - mosolygok rá derűsen, majd ha elfogadta az egyiket, a magaméba belekortyolok. A terasz felé indulok, hogy megmutassam neki az előttünk elfekvő vízi világot.
- Először ez fogott meg, amikor megvettem a telket. A csend, a nyugalom, hogy nincs pörgés, mint a belvárosban. - nézek rá mindentudó mosollyal, mert hát nem kell bemutatnom neki, mire gondolok. Aztán a következő korty közben a tekintetem megállapodik rajta pár másodperc erejére, csak utána fordítom el a fejem.

Turn on every light

Ezt valahogy sejtettem, hogy kikérte valakinek a véleményét, mert azért egy ilyenbe mindenféle szakértelem nélkül belevágni elég merész vállalkozás lett volna. Viccelődött vele a múltkor, hogy milyen lett volna, ha összedől az egész, és nekem kellett volna jönnöm kimenteni őt. Valljuk be, amennyiben teljesen magától tervezte volna meg, és kivitelezte volna, erre sajnos elég nagy sansz lett volna. Fogalmam sincs, mennyi erőfeszítést igényel egy ilyen összerakása, de elég nagynak ítélem meg azért, hogy az ember csak úgy, minden nélkül magától belevágjon.

– Ugyan, ha van is ilyen benne, nekem fel sem tűnt a dolog, szóval egy cseppet se aggódj ilyesmiken, felesleges. Szerintem így tökéletes, ahogy van. Na meg persze, gondolj arra, hogy másnak még ennyi sem jönne össze, neked meg sikerült kivitelezni, szóval méltán büszke lehetsz magadra – nyugtatom meg gyorsan, mielőtt még itt elkezdené végelátatlanul kritizálni a munkáját. Nekem biztosan nem tűnne fel semennyi hiba sem, mivel tényleg nem értek hozzá, kicsit sem.

Kíváncsian nézek felé, mit is csinál, mosolyogva konstatálom, hogy a sörökkel babrál éppen. Most, hogy így kínálkozik az alkalom, egyből meg is kínálom. Még mindig kicsit bajban vagyok azt illetően, mennyit is illene előtte innom, mert szégyenszemre, ennyi idősen is képes vagyok a sárga földig innom magam. Amilyen komolytalan, annyival megfontoltabb viszont ő, szóval hányásig biztosan nem fogok most részegedni. Majd betartatja velem a szabályokat. Ez az ő háza, elég csúnya lenne ilyen formában is felavatni.

– Greg az a barátod, akinek meséltél rólunk, vagy az egyik szaki, akit az előbb említettél? Netán egyik sem? – kérdezem meg, mert így hirtelen nem tudom hová rakni a nevet. Nem mintha annyira nagy probléma lenne ez, tekintve, ilyen részletekről még nem beszélgettünk, de majd idővel gyanítom ezekre is sort kerítünk. Ha elárasztjuk egymást mindenféle információval idő előtt, akkor csak összezavarodunk. Ha szépen, sorjában osztjuk meg, szerintem jobban megragad.

Elveszem a sört, és emelem én is az üveget egy egészségkívánás kíséretében, majd meghúzom a kesernyés italt. Kellemesen hideg.

– Mindazonáltal nagyon megtisztelő, hogy megosztod velem, és én vagyok az első, tényleg – mosolyodom el felé nézve. Azért nem mindennapi esemény ez. Még akár egy pezsgősüveget is lehetne nekidobni, mintha csak egy hajót avatnánk fel. Irigylem, hogy erre képes volt, de a csodálatom nagyobb mértékű.

Követem őt kifelé, hogy megnézzem a hátsó udvart is, meg a vízi világot, amiről beszél. Így látva még lenyűgözőbb az egész. – Valóban gyönyörű, érthető, hogy megragadta a figyelmed. Már csak ezért is érdemes volt ez az egész – nézelődöm, de közben érzem magamon a tekintetét, oldalra is pillantok, pont az utolsó pillanatban kapom rajta, hogy bámul, mielőtt elfordulna.

– Remélem nincsen rajtam semmi, és nem azt nézegetted itt – pillantok végig magamon, de nem látok semmi olyat, ami nem odavaló. Kortyolok egyet én is a sörből. Aztán még egyet, mert tényleg jól esik.

A szavait hallgatva megtámaszkodom a pultnak. Le sem veszem róla a tekintetem, mosolyom kajánul szélesedik. Jól esik minden, amit mond. Emlékeztet rá, miért voltam képtelen annak idején rázárni azt a bizonyos chat-ablakot. Most is, mint akkor minden sorban, árad belőle a sztoikus nyugalom. Az a fajta békesség és finom bizsergés, amit világ életemben kerestem. Bólogatok lelkesen, meg hümmögök. Aztán már a sörökkel babrálok, nasit pakolászok elő. Legyen mihez nyúlnia, ha rágcsálna valamit, vagy ha megszomjazik.
- Igen-igen, Greg az a barátom, akiről meséltem már. Vagyis, hogy akinek rólunk beszéltem... - javítom a kijelentésem. Elvégre Gregről nem mondtam sokat neki, de fordítva igen. - Mármint nem pletykáltam el semmi olyasmit, ami nem rá tartozik, nem szoktam túl sokat beszélni a magánéletemről senkinek sem. Csak tudod, új a dolog nekem és nyilván, amikor még nem beszéltünk róla veled, kellett, hogy valakinek elmondhassam, de ennyi és nem több. - teszem fel védekezően a kezeim. Tudom, hogy nem kell magyarázkodnom neki, meg nem is feltételezne rosszat, de ettől még én szeretném, ha tudná, hogy nem pletykálok rólunk. Főleg nem róla.
Elfogadja az italt, majd miután egészséget kívánunk egymásnak, iszok én is. Jól esik a hideg. Oda kinn tűz a nap. És kettesben lenni vele egy eldugott helyen, további melegséget szül a vénáimba.
- Ha ez egy plusz pont nálad ahhoz, hogy levegyelek a lábadról, akkor elégedett vagyok... - közlöm játékosan, kiszélesedő mosollyal nézve utána. Bátrabb vagyok, mint először. Most már tudom, hogy mit akarok, és hogy a vágyaim nem légből kapottak. Nem beteljesíthetetlen a bennem ébredező sóvárgás utána, és hogy egyáltalán nem viszonzatlan. Lehet, hogy berozsdásodtam, nem tudok úgy flörtölni, mint ahogy illene, de nem ítélkezünk elvált embereken. Igaz?
Amíg ő a tájat pásztázza lelkesen, addig én rajta pihentetem a tekintetem. Valamivel hátrébb állok tőle, így azért van lehetőségem szemügyre venni. A kocsiban az út vonta el a figyelmemet, de most nincs semmi, aminek esélye lehetne vele szemben. - Igen. - felelem csendesen. Habár én éppen inkább rá figyelek, hallgatom, amit mond és értem is. Annyi az egész, hogy a táj helyett, én benne gyönyörködöm. Az idomaiban, a kisugárzásában. Abban, hogy itt van velem... Természetesen rajta kap a bambulásomon, így kisfiús zavaromban el kell kapnom a fejem, és úgy tennem, mintha nem őt csodáltam volna kereken másfél percig.
Magam elé révedve kezdek kuncogni a kijelentésén. Zavarba jövök attól, hogy rákérdez. Jó fej dolog lett volna, ha nem teszi szóvá, így viszont nincs mást tenni, mint vállalni a felelősséget a lebukásért. - Csak egy bogár volt... - ennyit a felelősségvállalásról. Arrébb lépegetek lefojtott nevetésemmel, megindulva vissza a házba. - Szóval elmehetünk csónakázni, vagy úszhatunk is. De van nem messze egy kisebb fás terület, túrázhatunk is. Vagy bekészítettem a netflixet, ha filmeznél. Szóval végtelen a lehetőségek tárháza. És persze van egy csomó kaja is! - nézek vissza rá a vállam fölött széles vigyorral.

Turn on every light

Konstatálva a hallottakat bólintok egyet, továbbra is mosollyal az arcomon. Jó fej Gregtől, hogy ennyire elfogadó. Nem tudom igazából számomra valamennyire furcsa elképzelni ezt az egészet, hogy a legjobb barátom, akiről addig azt hittem, színtisztán hetero, most hirtelen félrekacsint az azonos nem felé is. Nem tudom, miként reagált pontosan, de abból kiindulva, hogy ilyen vidáman emlegeti az esetet, képtelenség rosszat feltételezni.

– Nem is feltételeztem, hogy bármi olyasmit meséltél volna neki, ami nem tartozik rá. Bízom a diszkréciódban. Meg tulajdonképpen azon kívül, hogy voltunk randizni már, még ha utólag is beszéltük meg, hogy az, na meg hogy elcsattant már egy csók, nagyon nem is volt mit mesélni, ami olyan. Maximum olyan dolgokat, amiket mondtam, de nem zavar az sem, ha azokat megosztod – közlöm vele gyorsan a miheztartás végett. Nem kell semmit sem szégyellnie abból, amit tettünk vagy mondtam neki. Nem titkolózom, nem olyan dolgok hangzottak el, amik ne lennének publikusak.

Belekotyolok a sörbe, jól esik most a hideg, ami a torkomon folyik lefelé. Azért igyekszem beosztani, nem akarok egyből részeg lenni, pláne, ha még úszni is megyünk. Ott nem valami szerencsés, ha ittas az ember.

– Valami olyasmi – nevetek fel. Nemcsak ezen áll vagy bukik a dolog, hogy most én vagyok az első, amúgy sem kell nagyon tepernie a pluszpontokért, azok adottak amúgy is. Tényleg nagyon szimpatikus, ezt nem is tudnám véka alá rejteni, nem is nagyon akarom. Azért persze, továbbra is nagyon megtisztelőnek érzem, hogy most elhozott ide, és velem osztja meg ezt a helyet tulajdonképpen elsőként, Gregen kívül. Vele nem tudom és nem is kívánom felvenni a versenyt, mert teljesen más alapokon nyugszik a kapcsolatuk, mint velem.

– Egy bogár? – kérdezek vissza, miközben elkezdem magam nézegetni, hogy még mindig rajtam van-e, nem tudván, hogy most csak viccel, vagy komolyan is gondolja. Az ábrándos pillantásból azt gondoltam, hogy csak legeltette rajtam a szemét, ami csak legyezgeti a hiúságom, nem kell szégyellnie. Nem megrovónak szántam a kérdést, hogy ne bámuljon. Ha így lenne, az rég rossz lenne.

– Csónakázhatunk, éppenséggel. Az olyan nyugodt programnak tűnik így elsőre, utána pedig meglátjuk, hogy mihez lesz kedvünk – gondolkozom hangosan, mihez is van kedvem. Össze is készülődünk, és ha már így adódott a lehetőség, kipróbálom, milyen vezetni egy csónakot legalább. Közben még viszünk pár sört, amiből fogy egy-kettő, vagy épp több, egy ponton nem is számolom. Szerencsére mivel azért nem isszuk olyan gyorsan, nem is üt be, csak kellemes szinten tartja a véralkoholszintet, hogy jó kedvünk legyen. Az pedig adott, bár amikor hirtelen késő délután elkezd szakadni az eső, kicsit ijedtebben rohanunk be. Eléggé a semmiből jött ez a vihar.

– Nos, ez a megázás azért határozottan nem hiányzott – mondom, miközben a csuromvizes pólóm nézegetem. – Mennyire lenne hivalkodó, ha ezt most levenném? Félek, hogyha rajtam marad, akkor megfázom. Van itt valami váltásfelsőd? – kérdezem meg óvatosan. Nem akarok semmilyen határt átlépni, és nem tudom, hogy hol vannak a határok, amiket eddig nem fixáltunk, mert amúgy furcsa lenne. Inkább próbáljuk ki.

Kedves mosollyal hallgatom a feleletét, szemöldökeim csak néha-néha köszönnek össze, amikor a választ megpróbálom értelmezni. Talán számára tényleg nem nagy dolgok, amiket eddig átéltünk, de részemről hatalmas csodának számít, hogy közel engedtem magamhoz, és hogy már nem vagyok mindenféle értelemben érintetlen. A válásom után ugyanis én nem vetettem bele magam senkivel sem egy efféle kapcsolatba.
- Dehogy. Sosem beszélnék azokról a dolgokról, amiket négyszemközt beszélgetünk. És tehát nem olyan nagy dolog az a csók... Értem én, értem. - azért a szavaim végén kajánul elvigyorodom. Szövegkiemelés ötös! Tekintetem átjárja a ravaszságom és hogy érezze, ezzel fogok incselkedni egy darabig, akár egy aduász. Ha valóban nem tartja olyan szinten érdekesnek, fontosnak is, mint én, akkor meg aztán pláne az orra alá akarom dörgölni.
Kiszélesedő mosollyal konstatálom, ahogy a bogárra reagál. Hagyom, hogy nézelődjön, megleli-e valahol füllentésemhez kitalált partnerem. Aztán, ahogy az már lenni szokott elnevetem magam, és hagyom, hogy ebből megértse, csak vicceltem, sehol egy bogár, csak úgy, spontán és éhezőn bámészkodtam...
- Rendben, Kapitány! - kacsintok rá, miután eldönti, hogy mihez van kedve. Aztán a következők már, akár egy forgatókönyv pontosságával zajlanak. Elindulunk, csónakázunk, hagyom, hogy vezessen, én meg addig hátradőlve lazulok. És aztán eljön a vihar...
- Hmmm? - odabenn épp a lábbeliktől szabadulok meg, amikor megszólal. A szavait csak később értem meg, és csak bólogatni, meg nevetni van kedvem. - Nem, tényleg nem... - helyeslek, miközben kiegyenesedve felé fordulok. A kérdését meghallva felemelem az egyik kezem védekezően. - Dobd csak le, ne viccelj. - mondom, ahogy aztán keresztül áramlok a nappalin és előbb begyújtom a kandallóba a tűzet. Csak azután suhanok tovább, hogy törölközőket, és váltás ruhát nézhessek.
- Van meleg víz, ha gondolod. - utalok rá, hogy az sem rossz megoldás, ha felmelegítené magát. Aztán már úgy térek vissza hozzá, hogy a kezemben van egy póló, és egy törölköző is. - Tessék. - átnyújtom, ha elfogadja. És próbálnak nem időzni szemeim a testén duzzadó izmokat jól kiemelő tapadt, nedves pólón.
Én is ledobom magamról a vizeset, és kiterítem a fürdőszobába, ha időközben nekem adja a levetett felsőjét, az övével is így teszek. Én ott öltözöm át, ledobva magamról a nadrágot is, maradva egy alsóban. - Váltásgatyám nincs. - fűzöm hozzá magyarázatként puhán vállat rántva mellé, amikor már a konyhába sertepertélek. Enyhén azért mosolyoghatnékom van azon, ami történt. Esőre nem számítottam!
- Mit szólsz, ha eszünk valamit? Filmezhetnénk is... - aztán akkorát dörren, hogy még a szám is eltátva marad. - Ejjha, jól rázendített. - kiszélesedik mosolyom, aztán kíváncsian fürkészem Lawrencet, ha a közelemben van.

Turn on every light

Forgatom a szemem, mert úgy néz ki, most szépen kiforgatja a szavaim, amikor tökre nem erre gondoltam, még véletlenül sem, de hát, miért is lepődöm meg, minden bizonnyal fordított esetben én is ugrattam volna ezzel. Ettől függetlenül kicsit meglököm őt az oldalammal, nem annyira erősen, csak amolyan figyelmeztető jelleggel. Hogy mire figyelmeztetem, azt én magam sem tudom megmondani.

– Egyértelműen erre céloztam, valóban, hogy nekem semmit sem jelentett, és nem volt nagy dolog. Nem szép dolog ám kiforgatni a másik szavait – mondom neki, mert úgy néz ki, hogy ezt még nem tanulta meg. Na majd akkor én megtanítom neki. Ha annyira nem lett volna nagy dolog, akkor minden bizonnyal most nem lennék itt, hanem míg ő jobbra ment, én balra kanyarodtam volna, de szerintem ezt pontosan tudja, nem kell neki nagyon sokáig magyarázni.

– Semmi, csakhogy nem hiányzott ez az eső – ismétlem akkor meg magam. Vagy hát, nem tudom, ő hogy van vele, lehet, hogy ő kifejezetten szereti az esőt, vannak ilyen emberek. Nekem sincsen vele bajom, tulajdonképpen. Ez lehet ilyen szakmai ártalom, elvégre, kifejezetten szeretem a vizet, a tűzzel szemben. Ezen semmi meglepő nincs, elvégre, ha esik az eső, az nekünk csak megkönnyíti a munkánkat. De azért most eléggé beleköpött a levesbe és a terveinkbe, pedig olyan szép és jó idő volt kint, hogy most ez elromoljon, mert leszakadt az ég...

– Nem hangzik mondjuk rosszul a gondolat, hogy letusoljak, de most egyelőre szerintem még megleszek csak a váltásban. Amint kicsit száradok – köszönöm meg a pólót meg a törölközőt, amint megkapom, majd utána fogom magam, és leveszem a vizeset, és felé pillantok. Már amennyiben megáll egy pillanatra, mert látom, hogy nagyon szorgoskodik, amiért hálás vagyok, mert ennek az eredménye az is, hogy megkaptam ezeket.

– Hová dobjam a vizeset? Nem akarok semmit sem összevizezni – pillantok felé, de szerencsére elveszi tőlem, majd utána elkezdem magam én is kicsit szárítani, és mikor lepillantok, hogy mi ilyen vizes még mindig, akkor jövök rá, hogy lehet nem ártana a nadrágot sem levenni. Ebben a megjelenése csak megerősít, bár mit ne mondjak, elég csalódott vagyok, hogy ő már pólóban jön vissza. Én meg itt időközben megszabadultam a nadrágomtól is, elég kínos itt egy szál alsógatyában állni előtte, miközben ő hozzám képest szinte ki van öltözve.

– Ehetünk, persze, kezdek éhes lenni, mit ne mondjak – mondom, bár kicsit zavarban vagyok, mert igazából most, hogy így belelendültünk ebbe a vetkőzés dologba, nem mondhatni, hogy pont kajára vagyok éhes, de azért határozottan visszafogom magam. Bemegyek a fürdőbe, hogy ledobjam oda a nadrágom is, majd utána a kapott pólóban térek vissza. – No, és mi lesz a menü? És milyen filmhez lenne kedved?

A lökésre kiszélesedik a mosolyom. Nagyon jól tudom, hogyan értette, de szeretek viccelődni vele, és a reakcióját látva csak tovább húzódik az a görbe, már ha egyáltalán lehetséges a számára, hogy szélesebb legyen. Fenyőszín lélektükreim le sem veszem róla, miközben megerősít, aztán gyengén korhol azért, amit mondtam.
- Szépnek nem szép, de néha elő lehet vele rángatni az eltitkolt igazságot. - ugratom tovább, ahogy fejem oldalra billen közben. Fogvillantós vigyorgással nézek rá, ebből pedig tudhatja, hogy csak tovább húzom. Nem gondolom úgy, hogy semmit sem jelentett neki, ezt biztosan látja rajtam.
Tényleg nem hiányzott az eső. Ettől függetlenül nem gondolom, hogy meglennénk lőve, mert kaja van, filmjeink vannak, inkább csak a hazajutás kezd el aggasztani szerényen egy hátsó, halk gondolatként.
- Rendben! Csak érezd magad otthon! - szólok oda neki, szinte csak menet közben. Fogalmam sincs hova kapkodom, de a gondolata a fél meztelen testének, és a látványa elindít egy lavinát odabenn, amire nem biztos, hogy fel vagyok készülve.
És tényleg nem vagyok felkészülve.
Amikor kérdez, kénytelen vagyok megállni egy pillanatra és ránézni. Hosszú évek óta nem voltam senkivel. És hosszú évek óta nem érdekelt egyetlen emberi test látványa sem. És azt gondoltam, hogy pont nem fog számítani, ha meglátom majd így, de úgy tűnik számít, mert a gyomrom bukfencezik és a szám rögtön kiszárad. - Majd-majd ledobom én... - motyogom, ahogy elveszem tőle a vizeset, és a fürdőbe dobom. Ott egy pillanat töredékére lelassítok. Mély levegőt veszek és a tükörbe nézek. Próbálom lenyugtatni magam.
És aztán már nadrág sincs rajta.
Azt gondolnám, hogy szándékos a részéről, csakhogy az időjárást nem tudja megmanipulálni. Szóval átnyújtom a tiszta ruhákat és megpróbálok tök természetesen nem gondolni rá, és a kigyúrt felső testére, az idomaira...
A válaszát kihasználva, rögtön a konyhába dobom magam, hogy előpakoljam a lehetőségeinket, és kicsit megfeledkezzek arról, amit az imént láttam és ami a fejembe felvéste Azt a képet. Nagybetűsen. És persze megpróbálok megfeledkezni arról is, hogy mi lesz, ha a vihar nem csendesedik, és itt marad. Velem. Kettesben. Itt.
- Hoztam mindenfélét, mert bár elég sok mindent tudok rólad, azt nem, hogy mit szeretsz. - motyogom, csak lopva pillantva fel rá, ahogy megérkezik a pólóban. Bakker! Mennyire jól áll neki! - Jól áll rajtad... - jegyzem meg somolyogva magamban, aztán csak a pultnál szöszölök. Egyrészt, hogy ne kelljen rá lesnem, még egy kis idő, mire lenyugszom. Másrészt, hogy mindent tálalhassak.
- A netflix tele van mindenfélével. Akció, vígjáték, egy jó kis horror... - mondom a vállam fölül hátra kacsintva rá. - Van még sör a hűtőben is, meg a pulton is, ha kérsz. Meg bor és egy kis whiskey is, talán. - motyogom.

Turn on every light

Ezt nem fogom tagadni, de itt most éppenséggel nem volt semmilyen igazság, amit szerintem ő is pontosan tud. De azért ugrat tovább, én meg forgatom a szemem, de azért mosolygok én is közben, mert tudom, hogy ő sem gondolja cseppet sem komolyan. Legalábbis nagyon remélem, hogy nem gondolja komolyan, mert akkor nagyon gyorsan el kell beszélgetnünk arról, kinek mi a fontos, és mégis melyik mozzanat miatt tűnt úgy, hogy nekem nem jelentett semmit. Ha nem jelentett volna, most itt sem lennék.

– Elő lehet, az tény, de nincsen itt semmi olyan igazság, amire most gondolhatsz – – közlöm vele mosolyogva. Nehogy itt félreértés essék, hogy nekem ez semmit sem jelentett, akkor sem, ha tudom, hogy nem így hiszi. Már nagyon sikerült ebbe belebonyolódnom mondjuk, és azt hiszem, sosem fogom magamról már lemosni.

– Azon vagyok. De azért nem is akarok semmi olyat csinálni, ami neked kényelmetlen – teszem hozzá, mert hát, még mindig vendég vagyok, attól, hogy valami speciális helyzetben vagyunk. Ez csak még jobban megerősít abban, hogy nem akarom kényelmetlen helyzetbe hozni, mert tudom, hogy neki ez az egész még újdonság. Már az, hogy egy férfival lenne potenciálisan. Ha nem így lenne, akkor sokkal szégyentelenebb lennék.

Mindazonáltal, ha már engedélyt kaptam, akkor megcsinálom a dolgot, mert tényleg nagyon rossz ebben az ázott ruhában lenni, legyünk őszinték. Ha pedig másért nem is érte meg elázni, akkor bizony azért, amilyen reakciót kiváltok belőle, azért megérte, maximálisan. Szinte szeretnék is elvigyorodni, de csak végül végigpillantok magamon. Persze, én látok olyan hibákat, amiket nem akarnék magamon tudni, de azért tisztában vagyok vele, hogy jól nézek ki. Megdolgoztam érte, mit ne mondjak.

Felveszem gyorsan a pólót, miután szó nélkül hagyom az egészet, és úgy jövök ki, és bólintok egyet a dicséretére. – Nos, örülök, ha tetszik. Neked is jól áll a saját pólód. Ez meg szerintem életem legbénább bókja volt, szóval úgy is fogadd, hogy ezzel azért képben vagyok – nevetek fel a saját szerencsétlenségemen. Mit ne mondjak, azért lehettem volna sokkal kreatívabb, de most már ezt osztotta a gép.

– Nos, és mi az a mindenféle? – kérdezek rá akkor konkrétan. – Nem vagyok válogatós – teszem hozzá. Amúgy kicsit igen, de azért bízom benne, hogy egy ilyen híres szakács, mint ő azért jól készít el mindenfélét, hogy meg merjem kóstolni.

Kiveszek egy sört a hűtőből, és kérdőn pillantok felé, hogy neki esetleg kell-e. Aztán a sörömmel a kezemben lehuppanok a kanapéra, ha már arról van szó, hogy otthon érezhetem magam, és elkezdek böngészni. Végül egy hülye vígjátéknál kötök ki, ami szerintem pont megfelelő lesz ehhez a kinti borús időhöz. – Ehhez mit szólsz? – fordulok felé, kicsit lentebb legeltetve a szemem, mint illene. Ez van akkor, ha csak egy póló van rajta...

Mosolyom tovább pihen a képemen. Ennél jobban nem reagálok a válaszára, mert nem akarom felidegesíteni sem azzal, hogy még inkább megbolygatom vele, elvégre csak egy ártatlan kis csípkelődés volt a részemről. Ettől függetlenül nagyon is kedvemre való a reagálása az efféle gúnyolódásra, így hát ezt az információt róla elraktározom későbbre.
- Azért túl udvariasnak sem kell lenned... - motyogom grimaszolva megjátszott sértettségem. Persze, nagyon is imponál, hogy miattam kifinomultabban viselkedik, mint talán más körülmények között tenné, de ettől függetlenül azért valahol bánt is, hogy talán pont amitt tartja majd magát, mert attól tart, hogy átléphet bármiféle határt. Való igaz, hogy bizonyos kérdésekben tapasztalatlan vagyok, de már rég nincsenek határok, ha róla van szó...
Nem számítottam rá, hogy a kidolgozott izmai efféle hatást érnek el nálam, mert legyünk őszinték, soha eddigi életem során nem néztem meg egyetlen férfit sem ilyen szemekkel, mint ahogyan mellette kezdek önmagamhoz találni. Ennek ellenére, olyan pillangó-effektust vált ki belőlem, hogy el kell fordulnom. És ezt a reakciót egyelőre - magammal kapcsolatosan - még nem tudom hová tenni.
A bókon, amivel viszont próbál illetni, én is elnevetem magam. - Köszönöm szépen, hát ezt a pillanatatot sem felejtük el... - vigyorgok magamban, és már nyújtozom is a telefonomért, hogy a jegyzeteim közé begépeljem az előbbi bókot, amit kaptam. Nos, rossz szokás, talán furán is veheti ki magát, hogy pötyögni kezdek, de szeretem megőrizni a vicces emlékeket, főként, ha szavak hordozzák azokat. Nem akarom elfelejteni, milyen murisak voltunk az elején. Már ha a végére érünk...
- Nos, készítettem kínai ínyencségeket, amerikai népszerűségeken át, egészen a nagyi kedvencééig... - motyogom, miközben terülj-terülj asztalkámat varázsolok alig pár perc alatt a pultra és környékére. A desszertekre nem térek rá, mert bár nem tűnik olyannak, a végén még azzal kezdené.
Nem kérek sört, de csak mert már azt sem tudom mennyit ittam, és mert szeretnék még egy kicsit józan maradni. Így aztán csak mosolyogva nézem, ahogy a kanapén ücsörög és válogat a filmek között, amikor felém fordul, a pult melletti oszlopnak támaszkodva nézek rá a képernyőre, hogy véleményt mondhassak, de mielőtt bármit mondanék elkapom a tekintetét, amivel az ölemet pásztázza.
- Oké... - mondom lefojtva egy kuncogást. Tehát akkor nem csak ő van rám olyan hatással, ahogyan már illetlenség volna bevallani, én is épp ezt a határt súrolom őnála. Meglehetősen elégedetten nedvesítek a torkomon, ahogy aztán mindenfélével egyensúlyozni kezdek a kanapé és a tévé közötti asztalkához, hogy felszolgálhassam a vacsoránkat. - Bőségtál, ha így megfelel. - három-négy kört teszek, mire mindent elé pakolok, és csak utána heveredem mellé, hogy a magam részét is intézzem, meg persze pokrócokat dobálok magunk köré, rá és magamra is.
- Szükséged van még valamire? - kíváncsian pillantok rá a vállam fölött, hogy leolvashassak bármit az arcáról, miközben a lábaink összeérnek. Ha nincs, úgy indítom a filmet, áthajolva fölötte a távírányítóért, szándékosan jó közel hozzá, orrom hegyével megbúvja a nyakánál, végig karistolva a bőrét azon a ponton.
- Éhezem... - suttogom kétértelműen neki, majd a helyemre huppanok, és indítom a filmet, hogy ehessünk, ha ő is készen áll...

Turn on every light

Nem mondanám, hogy túlságosan is udvariasnak érezném magam, vagy pontosabban túlságosan is udvariasnak, mert ha az lennék, inkább álldogálnék a vizes ruhámban, míg meg nem száradok, talán holnapra, vagy meg sem jelentem volna előtte így. Azért csak bólintok egyet, mert jobb nem jut eszembe válasz gyanánt, és próbálok még mosolyogni is hozzá. – Sajnálom, nem tehetek róla, de egy veleszületett úriember vagy, és hát, muszáj felnőnöm ehhez – ugratom kicsit, mert valóban, hozzám képest tényleg az. Én inkább csak félúriember, ami apám számára már pont nem elegendő, de ezekre a negatív dolgokra igyekszem nem gondolni, mert nem szeretném rontani a hangulatot, semmi pénzért.

Remélem csak a zavar beszél belőle, amikor hirtelen elfordul, még ha ez a beszéd jelen helyzetben testbeszédet is jelent. Ha elemien undorodik a látványtól, akkor a későbbiekben csak nagyobb gond lesz. Sajnos az, hogy ilyen kis tőmondatokban beszél, és egyetértően, csak nem-törődően, nem segít ennek a megállapításában.

Érdeklődve nézek rá, hogy mégis mi a fenét csinál, de nem merem megkérdezni. Elvégre, mi közöm van hozzá, hogy mit pötyög épp a telefonba. Azzal sem szeretném megvádolni élből, hogy valakinek épp leírja a nagyon bénára sikeredett bókomat. Nem venném szívesen, ha hirdetné, mennyire pocsék bókot is toltam most, de hát, mindegy is, igazából majd kiderül, ha valakivel találkozom, és úgy köszön nekem, hogy áh, szóval te vagy az a hülye srác, aki a saját pólójában dicséred az embert.

– Jézusom, egy egész hadsereget is meg tudnál vendégelni ennyi kajával – nézek rá hüledezve, na meg persze a választékon. Nem is tudom, hogy volt ennyi mindenre ideje-ereje-türelme. – Remélem nemcsak miattam csináltad ezt, mert hát, nem kellett volna, tényleg. Azért remélem volt időd pihenni is, és nem ezzel töltötted tegnap az egész napodat – – ahogy így végignézek a választékon, én ezzel két egész napot elbasznék, és minden bizonnyal akkor sem lenne jó a kaja, semmilyen szinten, szóval minden elismerésem, hogy neki van türelme ezzel pepecselni.

Hálásan fogadom a pokrócot, mert kezdett kínossá válni, ahogyan az ölén legeltetem a szemem, és ennek bizony fizikális nyomai is lettek volna idővel. Már persze nem a bámulásnak, mert hát, az már megtörtént korábban is, meg mással is, és nem szokott erekcióm lenni minden létező embertől, akire csak ránézek, értelemszerűen, de hát, Owennel ezt jelentősen túlgondolom, azokra a gondolatokra meg már természetes a reakció.

– Isten ments. Van itt annyi kaja, hogy egy életen át lehetne enni, van söröm, és egy kibaszott jó pasi mellettem. Mi más kellhet még? – teszem fel a költőinek szánt kérdést, miközben vigyorgom.

Az előbbi apró bizonytalanságot szerencsére nagyon hamar eloszlatja a mostani kis akciója, mire érdeklődve pillantok felé. Most komolyan ilyet mond, és van képe utána a helyére huppanni, vissza? – Szerencse, hogy itt van előtted egy csomó kaja, amit csináltál – ugratom én is, ha ő nem adja könnyen magát, én nem fogom felvenni a dolgot, amiket mond, mennyire kétértelmű.

A válaszát meghallva éles nevetés tör elő belőlem, amin magam is meglepődöm, ezért hamar elvágom a hangot, amit hallatok. Arcomon továbbra is vigyorgásom pihen, nagyon is tetszik, hogy vissza hajítja nekem azokat a bizonyos magas labdáimat.
- Szóval én tehetek róla! - megcsóválom nemleges irányba a fejem, miközben fültől fülig érő görbével nézek rá. Talán nem mutatom ki eléggé a jelét, hogy mit vált ki belőlem. Talán én húzom vissza őt abban, amit ő egyébként már megtenne ösztönösen? Ha így van, akkor muszáj utalgatnom rá, hogy nincs vele probléma, ha összetöri a távolságot közöttünk! Sőt! Ha így kerülgetjük egymást, előbb-utóbb én fogom rávetni magam! Habár be kellene vallanom, - legalább magamnak - hogy nagyon is élvezem a kettőnk játszmáit.
A kommunikációnk még nem tökéletes, érzem, ahogy eltéve a telefont felpillantok. És erről nem ő tehet! Inkább én, meg a bénaságom. De elvált apukaként, összetört szívvel, ilyen áldott -naív- lélekkel, nem csoda, hogyha még nem jönnek össze elsőre a nagy vallomások és a helyes mondatok, cselekvések. De az, hogy nem sikerül, nem jelenti, hogy nem próbálkozom minden percben. Eltökélem, hogy később elmondom, miért pötyögtem, mit írtam. Nem akarom, hogy rosszat feltételezzen.
- Ehehehe, hát gondoltam, ha ízlik valami és sok marad, viszel magaddal és akkor nem kell főznöd egy pár napig. - egy kicsit megremeg a hangom bizonytalanságomban. Haladunk már ott, hogy ilyesmit ajánlgassak? Van egyáltalán ennek határideje? Egy bátorító mosollyal bólogatok szerényre véve a figurámat, amikor úgy hallom, zokon venné, ha csak miatta töltöttem volna a fél napomat a konyhában. - A legtöbb férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út... Nagyanyám mindig ezt mondogatta. Nem nekem, a húgomnak, nyilván. Vagy hát nem volt konkrét... - gondolkodóvá válik arcom, ahogy visszaemlékszem, aztán persze egy mindentudó somolygással tekintek a férfira előttem. Abban bízom, hogy a célzásomat megérti, a mellé kerített emlékfoszlány mellett.
A választ hallva megdagad rég elszunnyadt önbizalmam, és az öröm kiül a képemre. Évek óta nem voltam ennyire közel senkihez se. Furcsa érzés belegondolni, hogy most nem vagyok egyedül. Ezért is engedem meg magamnak azt a luxust, hogy egy kicsit mókázzam vele. A válaszán derűsen elnevetem magam, aztán csak a fejem csóválva a filmre és az ételekre koncentrálok. Ritkán szólalok meg a film közben, csak ha nevetni kell, vagy kér valamit.
Már pár perce nincs előttem semmi, mindent átpakoltam az asztalra, hogy kényelmesebbé tegyem a környezetemet. Aztán egyik pillanatról a másikra, fogalmam sincs, hogy melyik ez a perc, már nem köt le többé, hogy mi megy a tévében, helyette Lawrence felé fordulok felső törzsemmel, és őt fürkészem. Próbálom megjegyezni a vonásait, figyelni a tekintetét, a reakcióit, őt. Szelíd mosollyal döntöm féloldalra a fejem, ahogy végül egyik kezemen megtámaszkodva figyelem tovább. Eszemben sincs elkapni a tekintetem, ha felém fordul. Hagyom, hogy úgy cselekedjen, ahogy jónak ítéli. Tudomást sem véve rólam, vagy rám szólva...
- Bárcsak hamarabb megismertelek volna... - pillantok le kettőnk közé, mintha megborzolná a bensőmet a gondolat, milyen életet élhettünk volna. Lehet, hogy ez a kapcsolat most sem tart majd sokáig, mert kiderül, hogy nem az vagyok, akinek hisz most még, de ha korábban megismerem, több időnk lehetett volna. Jó, nem vagyunk idősek, de túlságosan fiatalok sem.
Anélkül, hogy figyelnék, az egyik kezem megindul, hogy az ellenkező profilja mellé csúszanak ujjaim. Magam felé fordítom, és bármiféle előre jelzés nélkül megcsókolom őt.