Kevés olyan dolog van, amivel a húgom képes még rávenni arra, hogy együtt töltsük az időnket azon kívül, hogy kénytelenek vagyunk egy fedél alatt lakni és muszájból úgy tenni, mintha teljesen rendben lenne minden nem csak közöttünk, de a családban is. Nem szántam rá különösebben sok energiát, hogy belegondoljak másokat hogy érinthet az az egész felfordulás, amit apánk generált. Egy dologgal azonban nagyon is tisztában voltam, még pedig hogy nem akarom, hogy bármi közöm legyen ehhez az egészhez. Ki képes arra, hogy egy nap csak gondoljon egyet és hazaállítson egy sok éve meglévő gyerekkel, majd közölje a családjával, hogy ez van és ezt kell szeretni? Ki az az elvetemülten idióta, aki még azt is képes elhitetni magával, hogy ezzel mindenkinek sikerül majd varázsütésre megbarátkoznia? Ha nem utáltam volna már így is eléggé apámat, hát valószínűleg őszintén meglepődöm azon, hogy képes ilyesmire, hogy elhiszi, hogy ezen majd csak úgy túllépünk, mert "képesek vagyunk rá együtt". Idióta duma, amit meg kellene hagyni az önjelölt motivációs szakembereknek, akik azt hirdetve élik a mindennapjaikat, hogy minden csak akarat kérdése, meg vannak olyanok, akik örök vesztesek, csak mert örök vesztesként gondolkodnak... Én úgy gondolom sokkal inkább csak minden helyzetben adottak számunkra lehetőségek, vannak ezek között jók és rosszak és csak a megfelelőt kell választani. Apám már sokadjára tesz tanúbizonyságot arról, hogy rosszul választott. Az ő döntéseinek a következményei miatt pedig mi szenvedünk - legfőképpen anya, ami miatt csak még inkább szeretném betörni annak a szemétnek az orrát.
Többek között ezért is volt rá szükség, hogy távol legyek New Yorktól. Így nem csak hogy apámon nem idegesítettem magamat túlzottan, de a nagybátyám sem zaklat és Skyleren sem kell túl sokat gondolkodnom. Legalábbis megpróbálok.
De amikor nincs egy dolog, ami miatt idegesítenem kellene magamat, akkor ott van egy másik, amire fokozatosan ébredek rá Jes társaságában. Nagyon különböző világokban mozgunk mi ketten, hiába vagyunk ikrek. Például míg én úgy gondoltam, hogy ha már elrángat egészen Detroit-ig, akkor majd intéz mellette minden mást is, míg ő láthatóan bízik abban, hogy kiveszem a részemet a kis utazásunkból.
- Minek is jöttem én veled, emlékeztetnél? - A kérdést költőinek szánom, mert bár én magam tisztában vagyok a saját indítékaimmal, azokat nem teregettem ki a húgocskámnak az együtt töltött repülőút alatt. Arra ott vannak neki a barátnői, nekem meg Finn, akinek meg mindig csak annyi a válasza, hogy egy gyökér vagyok, szóval jobb ezeket a dolgokat magamban, egyedül megoldani.
Képtelen vagyok nem elröhögni magam, amikor a húgom lepatkányozza apánkat, így ami csak egy taxi könnyed odaintésének indult, most görnyedt nevetéssé válik. Visszafordulok Jes felé, s vigyorogva, megemelt szemöldökökkel pillantok az arcára. - Szemtől szembe is lennél ilyen bátor, patkánynak hívni apát? - Valószínűleg nem. Sok mindent megtehetünk, mert... Nos, az én definícióim szerint volt valami a születésünk napján, ami miatt Vegas a vérünkben maradt és ez okozza nálunk azt a féktelenséget, amit néha napján mindenki megtapasztal nálunk a családban. Persze ha arra kellene fogni, hogy örököltük valakitől, csak rá kellene nézni apánkra, aki láthatóan nem a természetét nem tudja féken tartani, hanem azt ami a nadrágjában van. Undorító.
- Felőlem aztán maradhatunk is majd. Csak ne menj az idegeimre. - A korábbi vigyor már leolvadt az arcomról és csak azért vagyok annyira udvarias, hogy kinyissam neki a taxi ajtaját, mert a sofőr láthatóan nem készül ilyesmire. Hova tűnt az emberekből az udvariasság? - De akkor szóljunk Monának, hogy falazzon nekünk, mert szerintem Dan ránk van kattanva. Téged is állandóan hívogat? - A kérdést már csak azután teszem fel, hogy megkerültem az autót és beszálltam Jes másik oldalán. - Vagy azt is csinálhatnánk, hogy Te elmégy megnézni az autókat, én meg ismerkedem a helyiekkel kicsit. - Szégyentelen vigyorral az arcomon teszem a kijelentést, majd finoman felvonom az egyik szemöldököm, s intek neki, hogy közölje csak a sofőrrel a címet, ahová megyünk. Én csak vendégként és szakértőként vagyok most jelen. Hivatalosan.

- Nem azért jöttem el idáig, hogy visszaforduljak. - Kijelentésem határozott, közben pedig a hajamba túrok, pillantásommal sem vagyok hajlandó illetni a húgomat. Talán valamiféle minimális vonzereje volt a programnak, hiszen kifejezetten hülye lennék, ha nem akarnám megnézni az autóipar aktualitásait. Jobb esetben nyilván nem a húgomat választottam volna erre a programra, de ha kicsit is jóban lennénk, talán azt mondanám: nem akarom, hogy valaki átbassza, csak azért mert nő, és egy autón nem a megfelelő adatokat nézi, vagy azt, hogy mit lehet belőle kihozni, hanem azt, hogy mennyire illik a ruháihoz, vagy cipőihez. Reménykedem benne, hogy Jesie azért szedett már fel néhány infót, mióta a kezébe kapta a jogosítványát és közveszély tárgyaként száguldozik az utakon. Ne csak nekem kelljen a számat járatnom. - Miért nem verted ki a balhét Dannál? Akkor neked is lenne egy kocsid és most nem lennénk itt. - Ötletem sincs, ha már én autót kaptam a nagybátyánktól, a húgom miért nem érdemelte ki ezt a kegyességet, de lehet, hogy most jön majd az, hogy a család koreai fele cserébe elvárja, hogy lemondjak a részvényeimről, amit egyébként örömmel meg is tennék. Nyilván előtte át kellene gondolnom, hogy pontosan mit akarok kezdeni magammal az életben, hogy tudjam; mennyit kérjek értük.
Nem kenyerem az érzelgősség és hogy azon filozofáljak, vajon mikor volt az a pont, amikor Jes meg én elkezdetünk eltávolodni egymástól. Én személy szerint azt vallom, hogy körülbelül három évesek lehettünk - legalábbis ez az emlékem megmaradt sok másikkal ellentétben -, amikor a húgom rá akart venni, hogy vele játsszak valamit meg a babáival. Na onnantól kezdve engem már nem érdekel annyira, hogy nyugalom legyen a gyerekszobában, egészen korán kezdtem a Barbie babák hajvágását és csonkítását. Nem tehetek róla, hogy úgy rakták őket össze, hogy könnyű legyen szétszedni őket darabjaikra...
- Nem biztos, hogy a legjobb ötlet. Tudod kitől érkezik a pénzed - finoman megemelem az egyik szemöldököm, s ezúttal már rá is nézek a húgomra. Utólag talán kicsit bánom, hogy nem voltam bátrabb és nem készítettem fel anyánkat arra, hogy mire számítson a férfitól, akit annyira szeretett - legalábbis remélem, hogy ma már ezt képtelen lenne róla elmondani. Ki szeretne egy olyan embert, aki hazudott és csalt, olyan dolgokban, amelyeket évekkel ezelőtt szerelemből fogadott meg? Lehet, hogy apánk sosem szerette anyát és csak idő kérdése volt, hogy mikor töri össze a szívét. - Ne nézz ilyen bután, nem áll jól. - A mutatóujjammal megnyomom Jes homlokát, míg a ritkán tanúsított udvariasságom van fennakadva, de hamar menekülni is kezdek előle - mármint nyilván szimplán csak átsietek a taxi másik oldalára, hogy ne vesztegessük tovább az időnket ezen a koszos reptéren és haladjunk is valahová, ha már kifejezett céllal érkeztünk.
- Mhm, jól van. - Kissé hitetlen grimaszba torzul az arcom, mert nem vagyok benne olyan biztos, hogy szó nélkül megússzuk ezt a kis kiruccanásunkat, de ettől függetlenül hiszek benne, hogy a nőknek van valamiféle fura közös nyelve, amit csak ők beszélnek és értenek meg, ebből az okból kifolyólag pedig Jes igenis el tudja intézni a nővérünkkel. - Én hiába hagytam ott a lovardában egyedül, nem akar rólam leszállni. Sőt, azóta már állandóan velem akar jönni. Pedig évek óta nem is ült lóra - nagyot sóhajtok. Valamilyen szinten csak magamban filozofálok a nagybátyánk viselkedéséről, de hirtelen úgy nézek fel, mintha megvilágosodtam volna. - Szerintem dugja az egyik lovasoktatót. Vagy csak akarja... Hm. - Rögtön az egész gyerekkoromat kísérő ördögi tervek kezdenek sorakozni a fejemben azzal kapcsolatban, hogy is kellene viccet csinálnom ebből a helyzetből - vagy épp Danból.
- Miért akarsz belőlem keresztapát csinálni? Hát belegondoltál milyen ajándék lenne az bárkinek, ha az én gyerekemet szülné meg? - Vigyorogva magyarázok, közben pedig a kezeimet az államhoz emelve mutogatom neki az arcomat, hátha a savanyú kijelentései helyett elismeri, hogy tőlem szebb a világ. - Jó, legyen. - Sóhajtva süppedek bele a taxi ülésébe, s máris türelmetlenül kezdem rázni a térdemet, pedig alig indultunk el. Direkt rákérdezek a sofőrnél, hogy mennyi idő lesz, míg odaérünk, mert a végén megőrülök ezen a kiruccanáson. Úgy volt, hogy nem kell az otthon történtekre gondolnom, eddig mégis annyit ültünk egy helyben, hogy lassan képtelen vagyok már máson járatni az agyam.
A név hallatán, ami elhagyja a húgom száját, viszont felkapom a fejem. - Nem vagyok a barátnőd, hogy ezeket a dolgokat emlegesd nekem - grimaszolva pillantok rá, a szemeimből méla undort lehet kiolvasni, amit határozottan erőszakoltam oda. Nem Jes előtt fogom leleplezni magamat azt illetően, hogy mit gondolok a srácról, akit emleget. Az út hátralévő részében azonban nem vagyok hajlandó hozzá szólni, helyette inkább az Instagram görgetésével foglalom el magamat és azzal, hogy rákeressek a hashtagek között, hol éri meg eltölteni egy kis időt holnap.
Amikor kiszállunk már nem vagyok olyan udvarias, mint a reptéren, nem nyitom ki Jesnek az ajtót, pusztán csak a sofőr kifizetése után kiszállok a járműből és mellette megállva várom, hogy a húgom is kikászálódjon. A korábbi gáláns viselkedésem amúgy is fedezte vele az egy éves adagomat. - Nem fogom végigjárni ezt az egészet, szóval dönts el, hogy melyik márkákra vagy kíváncsi légy szíves. És a Porsche legyen az első.

- Ja-ja, jól van. - A családban mind tudjuk, hogy Jes úgy váltogatja az autóit, mint más a fehérneműjét, vagy mint én azokat a lányokat, akiknek a.. Na jó, inkább ne menjünk bele. Mindenesetre ebből a hozzáállásból nyilvánvaló válik bárki számára, aki csak kicsit is ért az autókhoz, hogy Jes valójában nem ért hozzájuk. Nyilvánvalóan segítséggel ki tudja választani, hogy melyik az aktuális legmenőbb modell, de korántsem befektetésként fogja fel, vagy lehetőségként. - Nem mintha jobban értenél hozzá csak azért, mert elmondja neked valami betanított modell, amire bólogatsz hármat. - Kijelentésemet követően pillantásom a húgomra villan. - Sokkal jobban megérné, ha egy megfelelő cégnél lízingelnél. Nem gondolod? - Azt még csak-csak kinézem belőle, hogy tudja a pedálok megfelelő sorrendjét, az autó lízingelés kapcsán azonban már sokkal bizonytalanabb vagyok. Sőt, azt sem tudnám megmondani, hogy tudja-e hogyan kerül a szélvédőmosó folyadék a helyére. Ettől függetlenül még nem foglalnék helyet vele egy autóban sem az anyós, sem a hátsó ülésen, de még a csomagtartóban sem. Jobb, ha a taxit választjuk.
- Ja, mindannyiunknak vannak tartalékai. - Akinek van szerencséje olyan gazdag családba születni, mint nekünk, Yang kölyköknek, annak soha nem kell megéreznie annak a szelét sem, hogy milyen lehet, ha számolni kell mire mennyi pénzt dobunk ki. Ezért tehetjük meg például hogy átruccanunk Detroitba, vagy hogy olyan összegekbe kerülő autókat nézegetünk a későbbi vásárlás céljából, amit más csak az álmaiban látogathat. - Attól még hármunk közül nem nekünk kettőnknek vannak kapcsolataink gátlástalan gyökér ügyvédekkel. - Személy szerint legalábbis határozottan úgy gondolom, hogy ha apánk képes volt tönkretenni a házasságát, megvesztegetni engem és úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, akkor ugyanannyi energiával perelné el tőlünk az utolsó centet is, amit egyébként ő adott nekünk. Semmivel sem vagyok jobb ember apámnál, amiért képes voltam elfogadni egy kocsit azért cserébe, hogy ne áruljam be anyánknak. De a helyzet az, hogy tulajdonképpen el sem kellett árulnom őt és apám mégis lebukott. Hála az öcsénk előkerülésének. Egészen zseniális.
- Te beszélsz? Hát engem nem hagy békén és nekem kell a lovász szemébe nézni legközelebb is! Nem tudom minek örülnék jobban, ha összejönne neki, vagy ha pofára ejtené a nő. - Nevetve rázom meg a fejemet. - Mondjuk utána meg nekem sírna a nő, hogy milyen egy gyökér Dan, amiért nem hívta vissza. - Utóbbit már pusztán csak azért teszem hozzá, mert lényegében hangosan gondolkodom. A nagybátyánkban olyan személyt látok, aki apánk személyét testesíti meg, szimplán csak egy fiatalabb kivitelben és ezerszer több szabálynak akarva megfelelni, mivel túl sok időt töltött Koreában. - Nem mi tehetünk róla, hogy a koronaékszereket így kell védenünk. Neked se esne jól, ha mellbe vágnának, nem? - Valószínűleg nem. Már ha az, ha mellbe vágnak valakit olyan érzés, mint amikor rossz helyen rúgnak beléd férfiként. Eddig húsz évem során csak az egyikhez volt már szerencsém és azt sem ismételném meg, csak hogy fel tudjam idézni az emléket.
- Nem. Jól hallottad, mosd ki a füled. - Nem mintha a közeljövőben, vagy úgy egyáltalán terveznék olyasmit, mint gyerekvállalás. Nekem nincs szükségem arra, hogy idő előtt felkeltsen valaki a sírásával, bele kelljen imádkozni a kaját, vagy ne adj' Isten még pelenkát is kelljen cserélni. Az ilyen dolgok mind-mind a jövő problémái, amelyeket kifejezetten nem a mai napon akarok átgondolni, vagy számításba venni. Azt pedig továbbra is tartom, hogy addig nekem ne emlegessen házasságot vagy gyerekeket, amíg Dan nem rendelkezik ezekkel. Maximum kérek tőle tippet azzal kapcsolatban, hogy Monával ellentétben hogyan tartotta meg ezidáig a függetlenségét. Én mondjuk abban látom ennek a kérdésnek a kulcsát, hogy puszta szerencsétlenségből történt az a nővéremmel ami, mivel nőnek született. Innentől kezdve pedig egyenes irány vezetett a modern rabszolgaság intézményéhez, a házasságához.
- Elég lesz. - Úgy kapom el Jes csuklóját, mintha csak szúnyogot akarnék lecsapni a karján, és anélkül, hogy különösebb figyelmet szentelnék neki, visszalököm a kezét az én térfelemről. - Nem kértem, hogy legyél a személyes stylistom. Amiben ha jól emlékszem amúgy is én szoktam segíteni neked. - Legközelebb már arra is kellene esetleg számítanom, hogy Jes nézi ki nekem melyik lányt kellene elcsábítanom? Odahaza legalább egyszerűen el tudom hagyni a házat, amikor elegem van a családomból, ezt a mostani kiruccanást viszont én magam választottam, hiszen igent mondtam rá. Azt persze senki nem emlegette előre, hogy ha nem is kamillázni akarok majd, de egyéb gyógynövény jótékony hatásait kifejezetten szeretném élvezni, amiért el kell viselnem a húgomat több, mint pár órán át.
- Jes, Jes, Jes... Egy bizonyos szint fölött nem megyünk bizonyos szint alá. Minek nézegetnél te Lexusokat? - Most értem csak meg igazán, hogy pontosan miért is kellettem ide. Ez a lány a végén hazaállítana egy Forddal. Ezen a ponton már abban sem lehetek biztos, hogy a pedálok sorrendjét tudja. - Ha már nem sportkocsi, legyen már Audi, vagy Range Rover. - Ha sorolnám is valahová a Lexust, az a luxuskategória alja lenne. - Negyvenes üzletembernek akarsz tűnni, vagy mi? - Nevetve vonom fel a szemöldökeimet és pillantok rá, miközben összefont karjaimat leengedem magam mellé.
- Csajozni nem mehetek magam, de itt meg elengedsz? - 'Pff' hangot hallatva ingatom meg a fejemet, majd paskolom meg néhányszor a húgom hátát, hogy befelé terelgessem. - Nálad vannak a jegyek, mi? Nem rohangálok csak a Te kedvedért a kóceráj egyik végéből a másikba, csak mert kérdésed van, vagy el akarod dönteni, hogy melyik a jobb modell. Úgyhogy gyerünk. Lassan éhes leszek.