【 Habitusa 】
▹ Alapvetően jó személyiséggel megáldott, kedves srác
▹ Nyugodt természetű, nehezen mozdítható ki a komfortzónájából
▹ Jó kedélyű, alapvetően mindenből képes viccet csinálni
▹ Egy kölyökkutya pajkosságával operál a mindennapokban
▹ Igyekszik minden körülmények között megőrizni a mosolyát

【 Minden, amit előnyként hoznak fel vele kapcsolatban 】
▹ Jó családból származik, a szülei tisztességes úton szerezték meg a társadalmi státuszukat
▹ Hihetetlenül okos, képes volt két óra alatt felkészülni a legtöbb középiskolai tárgyára
▹ Gyorsan tanul, illetve szorgalmas is - második gyerekként jól kell teljesítenie, hogy a bátyja mellett ő is a porondon maradhasson
▹ Stílusosabb, mint egy-két nő - lényegében bármiben jól néz ki, mert magabiztosan visel mindent
▹ Szégyentelensége miatt bármit ki mer mondani és meg mer tenni
▹ Kellemes, mély hangszíne van, általában lassan és érthetően beszél

【 Dolgok, amiket nehezen viselnek tőle a szerettei 】
▹ Sokszor döntésképtelen. Még arra is képtelen, hogy a számára legízletesebb fagylaltot gyorsan kiválassza
▹ Túlságosan hedonista és mindenki mást is erre az életmódra bíztat. Aggódnak érte, hogy el fog kallódni idő előtt
▹ Máig nem tudja pontosan mit akar kezdeni az életével, lényegében újraértelmezte a Carpe Diem mondást és a saját elvei szerint tart lépést a világgal
▹ Még egyetlen olyan nőt sem vitt haza, akire jó szemmel nézett volna a családja
▹ Életéből legalább öt teljes évet alkoholmámorban vagy más tudatmódosító szer hatása alatt töltött el
▹ Sosem alszik kétszer ugyanazzal a lánnyal
▹ Többet hisztizik, mint egy nő, amivel rendszerint kikészíti a környezetét
▹ Gyerekes, csökönyös, és az esetek 99,9%-ában azt hiszi, hogy neki van igaza, mindenki más pedig egy idióta

【 Minden, ami miatt mégis képtelenség nem szeretni őt 】
▹ Sosem akart az apja nyakán élősködni és az elitből diktálni az akaratát
▹ Olyan hivatást akart magának, ami egyszerre fényűző és az emberek segítségére lehet vele
▹ Rengeteget önkénteskedik, jótékonykodik
▹ 16 éves korában hozott létre egy saját brand-et pusztán unalomból, majd a bevétel teljes egészét gyermekkórházaknak adományozta
▹ A  legtöbb embert szórakoztatja a pimaszkás, mindig vidám stílusa
▹ Gyűlöli és fellép az erőszakos viselkedés ellen
▹ Mindig minden körülmények között megvédi azokat, akiket szeret
▹ Soha nem hagyja magára a barátait vagy a családját tartósan
▹ Nem akar okosabb lenni a szeretteinél és mindenkinek megmondani azt, hogy mit kéne tenniük, inkább csak támaszként van jelen a nehéz időkben

【 Azon dolgai, amiktől a környezetét kiveri a víz 】
▹ Nyílt titok, hogy olykor rendel magának luxus prostituáltakat
▹ Sosem tartja be a dresszkódokat, mert ő "több és jobb annál, hogy úgy nézzen ki, mint mindenki más"
▹ Ha valamit nagyon akar, akkor úgy viselkedik, mint egy mániákus
▹ A meggondolatlanság mintapéldája, mindent azért csinál, mert "jó ötletnek tűnt" számára
▹ Az óvatosságot hírből sem ismeri, lényegében a lelkesedése viszi előre
▹ Amikor egyedül ment Japánba, minden este elmondott egy imát érte a családja annak ellenére, hogy nem vallásosak
▹ Az öregeknek további őszhajszálakat okozott, ugyanis kijelentette, hogy ő már nagyfiú, és nem akar otthon élni.
▹ Csak azzal a feltétellel engedték különköltözni, hogy hetente egyszer hazalátogat, és anyai felügyelet alatt van a lakása
- Hogy hova mész? – dobtam le magamról a takarót, hirtelen megfeledkezve arról, hogy éppenséggel betegnek tetettem magam. Ez az információ számomra is új volt. Nem voltam felkészülve arra, hogy a bátyám egyszerűen csak lelépjen mellőlem. Egyedüli gyereknek lenni egy ekkora házban minden bizonnyal unalmas lenne... Anyáék pedig már öregek ahhoz, hogy egy magamfajta tinédzserrel játszadozzanak.
- Most mondtam... Húgyagyú – ahogy rám nézett villant a tekintete, de után rögtön egy kissé gúnyos vigyor jelent meg az arcán. Egy ideje már ilyen a kapcsolatunk. Nem az aranyos gyerek vagyok neki, mint kiskoromban. Most már sokkal inkább próbál kikezdeni engem. Állítása szerint az életre nevel. Szerintem csak gusztustalan, hogy csal minden egyes UNO-zásunk alkalmával és nekem rossz lapokat oszt, ő meg felveszi az összes szívatósat. Utána pedig még le is tagadja az egészet ártatlan arccal. Van hozzá mersze.
- És belegondoltál abba, hogy mi lesz velem, ha még egyszer lebetegedek? – épphogy nem vertem a seggemet a földhöz, miközben törökülésbe küzdöttem magam – Ki fog vigyázni rám? Ki fog odafigyelni arra, hogy ne száradjak ki és legyen itthon elég KFC-s kaja? Ki fogja letagadni anyáéknak azt, hogy nem piszkáltam ki a zöldségeket a kajából?
- Lix, nem vagy már bébike – szólt kifejezetten nyugodt hangon hozzám Ellie, de én mégis pánikba esett arccal néztem rá. Az ő arcán nem láttam hasonlónak nyomát, egyszerűen csak a szomorúság csillant meg a tekintetében. Ő sem örült neki, hogy a bátyám elmegy, azonban nem akarta befolyásolni. Én tudtam, hogy a végsőkig képes lennék kitartani a maradása mellett... Viszont inkább Franciaország, mint a sereg, nem? Akkor legalább tudni fogjuk, hogy életben van és nem esett nagy baja.
- Végülis... – motyogtam végül magam elé lehajtott fejjel. Éppen arra készültem, hogy folytassam, amikor megéreztem a testvérem kezét a tarkómon. Talán pont ezért emeltem fel mosolyogva a fejem és mondtam ki az első dolgot, ami Franciaországról eszembe jutott – Franciául úgyis tudsz, tehát attól nem kell félnünk, hogy nem fog menni a croissant kérés a pékségben. Meg majd elmondhatod, hogy milyen volt a csiga, én biztos kipróbálnám, ha már ott lennék. Viszont arra vigyázz, hogy a francia nők nem fürdenek eleget ezért használnak annyi parfü...
Egyetlen tompa hang szakította félbe a mondandómat. Én magam mondjuk nem ezért kussoltam be, egyszerűen csak olyan erős volt a tarkómban érzett fájdalom, hogy attól menten megzavarodtam.
- Szar lehet a fejedben lenni – jegyezte meg végül Nath, viszont én még mielőtt befejezhettem volna a mondatomat, Rachel elkapta az állam és maga felé fordította az arcomat.
- Felix, te mióta vagy ilyen hímsoviniszta? – komoly kétségek és aggódás tükröződött a tekintetében, a hangjából kiérződött egyfajta él, de én valamiért mégis kedvesnek találtam. Bár akkor is kedvesnek találtam, amikor éppenséggel tőle kaptam meg a tockosadagomat.
- Parfümöt. Ezt akartam mondani. – némi torokköszörülés után engedtem csak el végül a szót, de pár pillanattal később kénytelen voltam felállni és elmenekülni az engem kergető nőszemély előtt. Igazából nem volt semmi bajom, csak azt akartam, hogy egy kicsit többet törődjenek velem a hétvégén.



- Japánba megyek – ismételtem meg megint, miközben az ujjaimmal az előttem heverő üvegpohár oldalát piszkálgattam. Amióta Nathan elment, lényegében rajtam volt a több figyelem. Nyilvánvalóan nem tetszett a családomnak, hogy érettségire való tanulás helyett a barátaimmal töltöttem el az időt. Úgy érezték, hogy elpazarolom a tehetségemet, holott én csak egy kis szabadságra vágytam. Egy ideje már kinőttem abból a szerepből, hogy a pici fiuk legyek... És talán pont ez volt az, ami megrémítette őket.
- Miért? Miért kell odamenned? – vonta össze a szemöldökét Rachel, majd amikor láthatóan a pincérnő irányába tereltem a figyelmem, ő a csuklómra fogott. Ezért én lényegében képtelen voltam nem ránézni. Pedig ha valamit, akkor most az ő csalódott arcát egyáltalán nem szerettem volna látni.
- Csak tanulni megyek. Tapasztalni, egyedül élni, nyelvet és kultúrát magamba szippantani... Pihenni – az ujjaimon számoltam le az indokokat, mintha nem lenne teljesen egyértelmű, hogy miért készülök elhagyni az Államokat – Sok volt a nyüzsi, anyáék pedig azt javasolták, hogy nyugodt környezetben kellene lennem. Vagy Japán volt a választási lehetőség, vagy a nagyiék, de az ki van zárva.
- Jobban örülnék, ha a nagyidhoz mennél – egyre inkább acélosnak tűnt a pillantása, aztán egyszerűen csak rányúlt a kezemben tartott pohárra és a szájához emelte. Figyelmeztetni akartam arra, hogy ez nem egy édeskés koktél amiket ő iszik, de már késő volt. A kinyújtott kezem megállt a levegőben, a szemeim elkerekedtek. Lényegében így figyeltem, ahogyan lassan grimaszba torzul a szép kis arca.
- Miért iszol ilyen keserű szarokat? – pislogott rám, én pedig csak megvontam a vállam. Arra inkább nem tettem megjegyzést, hogy az általa kellemetlennek titulált ízt nem egy gyümölcsös - amúgy szintén magas alkoholtartalmú - koktéllal kellett volna leöblíteni. Sokkal inkább éreztem szükségét annak, hogy kidüllesztett mellkassal, felszegett állal, büszke hangon a következőt mondjam neki:
- Mert férfi vagyok – ő pedig majdnem belefulladt az italába. Ez pedig erősebben zúzta össze az önbecsülésem, mintha ágyékon rúgott volna. Az érzés ugyanaz volt: én már csak keresztapa lehetek.
- Ettől függetlenül hízelgő, hogy hiányozni fogok neked – váltottam inkább gyorsan témát, és talán egy kicsit illetlenül közel is hajoltam hozzá, miközben átvetettem a vállán az egyik karomat. Őt nem zavarta. Kicsi korunk óta jó barátságban vagyunk.
- Majd meglátogatlak néha, és hozok neked mindent amit szeretnél – támaszkodtam meg mellette a pulton, aztán finoman megérintettem az orra hegyét – Úgyis visszajövök. Csak egy év az egész. Maximum másfél. A legrosszabb esetben kettő... Vagy talán három...
- Felfogtam – fakadt ki végül és a karomat eltolta magától – Remélem megvan még a flancos hitelkártyád, amit az orrunk előtt ráztál két nappal ezelőtt. Ki foglak forgatni minden vagyonodból.
- És ezt úgy teszed, hogy én semmit sem kapok cserébe? – biggyesztettem le az ajkaim, de csak egyetlen pillanat erejéig – Nem szép dolog kihasználni a védtelen férfiakat. Kivéve persze ha hozzám jössz feleségül...
- Aztán elválok tőled és ténylegesen az anyagi csőd szélére küldelek, ha még egy ilyen hülyeség kiesik a szádon – sóhajtott fel halkan, de én még mindig csak mosolyogtam. Tudtam, hogy ez az utolsó alkalom, amikor együtt leszünk, mert holnap minden bizonnyal aludni fog, amikor a gépem felszáll. Így a mai este folyamán én fizettem mindent... Míg a végén a lány annyira részeg volt, hogy a karjaimban kellett felvinnem a szobámba. Ő egész éjjel jól aludt, én pedig csak figyeltem egy darabig. Hosszú idők óta ez volt az első alkalom, hogy valaki tényleg csak együtt aludtam.