Niki & Felix

Nem keltettem túl jó benyomást elsőre a szakomon... Ugyanis tisztességesen ellógtam azt a napot annak érdekében, hogy Braylennel tölthessem az időmet. Hiába keltettem asszonyokat megszégyenítő lelkesedéssel, végül mind a ketten úgy döntöttünk, hogy az a legjobb, ha be sem megyek az egyetemre. Ennek nem voltak komoly okai, szimplán csak mégis hát... Bő másfél évre eltűntem az életéből és ezek szerint hiányoztam neki. Mivel a legjobb barátomról volt szó, azért valamennyire megmelengette ez a tény a szívem. A tanáraim már kevésbé örültek neki... Ugyanis a tőlem kifejezetten ünnepinek számító, letisztult és egy cseppet sem extravagáns öltözéket csak az első napra szántam. A második alkalommal már olyan fizimiskával mentem be, hogy lényegében begyűjtöttem a teremben mindenki tekintetét a tanáréval együtt... Szerintem egy hét alatt az engem tanító 11 tanárból 9 meg akart buktatni a tárgyából. A másik három csak azért nem, mert ugye nem találkoztunk, de őket is sikerült negatív értelemben lenyűgözni a második héten.
Nem akartam nagyon bizonygatni nekik, hogy én mennyire akarom ezt a szakmát. Tudtam, hogy ha arra kerül majd sor, akkor minden kétséget kizáróan le fogom őket nyűgözni. Nem számított nekem a véleményük, hiszen nem ismertem őket, ugyanakkor nem léphették át a hatáskörüket. Nem vagyunk személyes kontaktban, és rengeteg embert tanítanak az előkészítőn... Hiszen négy évfolyam van. Nekem csak annyi a dolgom, hogy megfeleljek nekik.
És a félév során nyújtott teljesítményem több volt, mint elég. Hátra volt még legalább öt vizsgám, de az úgymond gyakorlati tárgyaimon a zh-im is jól sikerültek, illetve a feladatokkal sem volt gond. Szerencsére könnyen találtam barátokat is, emiatt pedig már bőven rendelkeztem például állandó csoporttárssal. Sok esetben megengedték nekünk azt, hogy kiválasszuk a biosz, vagy kémiakísérletekre a partnereinket. Egyelőre annak, amit tanultunk, nem sok köze volt az orvosi kar által oktatott követelményekre, mivel még csak az alapokat próbáljuk megugrani. Ebben a négy évben sokkal inkább számít a biosz, a kémia, illetve a matek – remélem abban azért Bray tud majd segíteni, mert ő már jóval előbbre jár a tanulmányai reál részében, mint én – mint mondjuk az anatómia, vagy a latin... Azokkal gondolom majd akkor fogunk szívni, ha már az egyetemi képzést csináljuk, amúgy meg nem tudom, nem néztem mintatervet.
Az ebédszünetet sajnos általában a sráctól külön töltöm, mert ő pont erre az időpontra ütemezte be az önkéntes munkáját. Én mondjuk igyekszem éjszaka, vagy hétvégén elvégezni, mert azért így is vannak bizonyos dolgok, amikről nem tudok lemondani... Gondolok itt mondjuk a nőkre és a bulikra. Ja igen, a második szemináriumi hiányzásomat akkor lőttem el, amikor Braylen születésnapja volt. A kórházban is beteget jelentettem két hétre, mert 21 éves lett a srác, így a parti hét nappalon és éjszakán keresztül ment, utána meg legalább ennyi idő kellett nekünk a regenerálódásra. A többiek hamar rájöttek arra, hogy jellemző rám a hasonló megmozdulás, így nevettek, amikor még mindig nem túl fényes állapotban fáradtam be az egyetemre.
Tehát lényeg a lényeg, hogy ezt az időszakot megint egyedül töltöttem. Szerettem ablakok mellett ülni, és szerintem az egyik csaj, aki velem szemben foglal helyet, valószínűleg ugyanígy volt vele. Sosem küldtem el őt, mert hát szabad volt a hely és nem is kifejezetten zavartuk egymást. Én ezt az időt általában azzal töltöm el, hogy egyek és valamelyik aktuális barátnőmmel – vagy barátnőimmel – és Rachellel beszélgessek. Szerettem volna már egy épületben lenni Ellie-vel meg Braylennel, de egyelőre erre esélyem sem volt sajnos.
- Szia Nicky – én a magam részéről angolosan ejtettem a külföldi lány nevét, miközben igyekeztem kedvesen rámosolyogni. Sosem volt problémám a lánnyal, mert nem is igazán ismertem őt, szimplán köszönőviszonyban voltunk. Tudtam, hogy egy évfolyamra járunk, de az előadások során ritkán sikerült kiszúrnom a termekben.
- Minden okés, köszönöm a kérdésed – a hangomban az enyhe dorombolás sokkal inkább annak volt betudható, hogy egy lánnyal beszélgettem, semmi egyéb. Minden csajt igyekeztem lenyűgözni, mert sosem tudhattam, hogy melyik köt majd ki az ágyamban. Nem mintha a nőkre két lábon járó nemi szervekként tekintettem volna, alapvetően sem jellemző rám, hogy paraszt lennék másokkal, vagy lenéznék bárkit.
- Kicsit nyomaszt a jövő heti biosz zh, de azt hiszem meg fogok birkózni vele – a kabátomat a székem támlájára terítettem, aztán a táskámból kicsomagoltam a kaját, amit reggel Nath hagyott nekem a pulton.
- Veled mi a helyzet? – nagyon el voltam foglalva azzal, hogy különböző dobozokat kipakoljam az asztalra. A mai menü úgy néz ki, hogy bibimbap lesz tojástekercsekkel és jó sok sárga ecetes retekkel, amit kifejezetten szerettem.
- Fura, mert azért az ember azt gondolná, hogy a Columbia ennél többet nyújt a diákoknak – én magam is hunyorogva vettem szemügyre a tésztáját, aztán megvontam a vállam – Az egyetemen biztos finomabb az ebéd. A tesómnak étterme van, szóval én nem eszek itt semmit.
Sosem szerettem túlzottan felvágni azzal, hogy mennyire gazdag a családom. Egyrészt nem is tartozott rajtunk kívül senkire, másrészt pedig például az, ahogyan öltözködtem, nem sok kivetnivalót hagyott maga után. Az emberek tudták maguktól is anélkül, hogy reklámoztam volna.
- Te hogy állsz a felkészüléssel a vizsgákra? – csak közbeékeltem a kérdést, mer úgy tűnt, hogy beszélgetni akar, én pedig nem leszek ez ellen – Megosztanám veled az ebédemet, de nem tudom mennyire rajongasz a koreai ételekért. Ha szereted őket, akkor megfelezhetjük.

öltözékem  | 843 | a kövi remélem gyorsabb lesz.

Niki & Felix

Azt hiszem, hogy a magam részéről tényleg tökéletesen megtestesítettem az elkényeztetett gyerek mintapéldáját. Lényegében ez jogos volt, mert én voltam a családom legfiatalabb képviselője, ami miatt majdhogy nem mindent megkaptam. Ha rosszalkodtam, azt cukinak találták, mert „mennyire eleven a gyerek”, ha nőztem, akkor apám oda meg vissza volt, hogy kedvelik a lányok a kisfiát, arról meg nem is beszélve, hogy most kell kiélnem magam! Ha az ivás témája került elő, akkor lényegében ugyanezt mondták, csak emlegették még a házasságot is… Merthogy inkább most rúgjak be hetente Braylennel, és akkor a házasságomba már tökéletes állapotban érkezem meg. Ez pedig elősegíti azt, hogy később tudjam, mitől kell majd megvédeni a lányomat, és a fiamnak is adhatok át tapasztalatokat. Az már teljesen más kérdés, hogy ha Nathan viselkedett volna ugyanígy, akkor minden bizonnyal apáék elkapják őt, mert rossz példát mutat nekem. De én születtem a később, ezért rám nem vonatkoznak azok a bizonyos szabályok, amik mindenki másra igen. Ez pedig így van rendjén, minden családban van hierarchia, aminek az előnyeit általában a legkisebb élvezi leginkább.
Az már más kérdés volt, hogy az orvosi pályámban nem voltak biztosak, de ennek ellenére lényegében nem állíthattam azt, hogy nem támogatott a környezetem. Teljesen más kérdés, hogy a bátyám kinevetett, a szüleim aggódtak a döntésem miatt, Rachel és Braylen pedig eléggé meglepődtek. Úgy vettem észre, hogy ennek ellenére is majdhogy nem mind felhőtlenül örültek nekem és a döntésemnek, illetve látnak némi esélyt arra, hogy normális ember legyen belőlem. Nyilván az alapozó évek mások voltak, de így sem mondhattam azt, hogy egyszerű dolgunk volt, mivel az egyetemi szintű, emelt kémia, biosz, matek és fizika kombó, megspékelve az önkéntes munkánkkal nem volt túl egyszerű, és akkor még nem beszéltünk mondjuk a következő félévben megjelenő kötelező statisztikáról, anatómiáról, és társairól, amik még több akadályt gördítenek majd elénk.
Szerencsémre azon emberek táborába tartoztam, akik reál beállítottságúak voltak, emiatt pedig nagyon jól ment nekem minden statikus logikára épülő tárgy. Akár magamtól ki tudtam találni egy-két kémiai egyenletet, persze csak miután bevágtam mindennek a hülye vegyjelét. Illetve valamennyire tudtam rajzolni is, és annyira rondán sem írtam, tehát az órákon összeszedett jegyzetek sem voltak teljesen kukák, könnyen tudtam őket használni.
Mindenesetre azért az életben voltak alkalmak, amikor az ember nem feltétlenül akart a tanulásra gondolni. Hiába sürgetett ennyire az idő a jövő heti zh-mal kapcsolatban, én egy olyan srác voltam, aki határozottan azt vallotta, hogy ha nincsen semmi, ami hajtaná a motort, akkor tanulni sem lehet rendesen… Meg persze, a halogatásban olyan téren is profil voltam, hogy természetesen rendetlenségben sem lehet arra figyelni, amit az embernek a fejébe kellene vernie.
- Én inkább csodállak, hogy van időd dolgozni az önkéntes munka, és a suli mellett – szelíd mosolyt költöztettem az arcomra – Lehet nem tudnám ilyen jól beosztani a dolgokat.
Mondjuk az már egy másik kérdés, hogy a legtöbb szaktársunk azt is tudja, hogy erre semmi szükségem nincs. Mivel a szüleim egy elég terjedelmes vagyont gyűjtögettek egy számlán, amit a tanulmányaimra szántak… Meg nem csak arra, hanem lényegében engem úgy indítottak az utamra, hogy saját lakással is rendelkezem már, csak éppenséggel nem használom ki túlzottan, mert jobban szeretek otthon lenni. A kocsimat is maximum a szülinapomra kapott pénzből tudtam volna megvenni, de a hazaérkezésem örömére apa meglepett egyel. Nem indítunk egyenlő kártyákkal, és én próbálom azzal ezt a dolgot enyhíteni, hogy senki szeme előtt nem lóbálom az arany bankkártyámat – fekete azért még nekem sincs, az csak Braynek adatott meg – illetve természetesen adakozom is, ha tehetem. Ettől függetlenül nem fogom magamtól megtagadni esetlegesen a dizájner márkák által tervezett, limitált ruhadarabokat. Pont azért nem, mert van rá pénz és kedvelem a divatot, így nem szorulok egy fast fashion felhozatalra, akik amúgy is gyerekekkel varratják Kambodzsában a ruhákat.
- Azért nem nagy a gond, ugye? – nyilvánvalóan nem fogja elmondani, ha mégis az van, de udvariasságból megkérdeztem. Az embereknek jól esik, ha egTy ismerős érdeklődik irántuk, én pedig pont ebből a célból tettem ugyanezt. Talán még segíteni is tudnék neki, ha kiderülne, hogy rendelkezik valami olyan skillel, amit kamatoztatni tud más területen. Azt hiszem hajlandó lennék apának megemlíteni a dolgot, mert azzal mindkét félnek jót tehetek.
- Azért anya jobban főz, mint Nath – az arcomon kiült egy a legkedvesebb, széles mosolyaim közül, a szemeim játékosan csillogtak – Csak ezt egyiküknek sem mondom meg. Van egy szint, ami felett az ember már nem figyel oda a határokra. És hát azt sem akarom, hogy anya elbízza magát, vagy a bátyám azt érezze, hogy lebecsülöm az ételt. A végén még kitilt a helyről.
Nem lenne meglepő. Azt hiszem mondhatom azt, hogy a családom sokszor nem ért velem egyet rengeteg mindenben. Valószínűleg azért is tarkón vágnának, hogy prostit tartok, de közben a flörtölős hangommal beszélek Nikivel. Alapvetően pedig én csak imádója vagyok a női szépségnek, nem kell ezt túlmisztifikálni.
- Ha gondolod, akkor tudok segíteni. Elég jó alapjaim vannak a tárgyból – lustán, félig lecsúszva a székről mondtam neki ezt, el sem engedve a tekintetét. Nem vártam cserébe semmit sem, mivel nekem is tanulnom kellett. Ilyen helyzetben szerintem jó dolog közösen segíteni egymást.
- Alapvetően lehetetlenség egyedül megenni az ilyen ételeket – ahogy sorra szedtem le a műanyag tálkákról a tetőket és pakoltam szét az asztalon, gondoskodtam arról, hogy ő is rendesen hozzáférjen az ételekhez – Tudod, mi nem nagyon szeretünk egyedül enni, és általában megosztjuk az ételt másokkal is. Nézd, Nathantől két pár pálcikát is kaptam.
Valamilyen szinten megmelengette a szívemet az, hogy a bátyám sem szerette volna, hogy egyedül egyek. Kettőnk közül én vagyok a jobb abban, hogy az érzéseimet kimutassam mások felé, de ezen a ponton azt hiszem tényleg örültem neki, hogy ennyire törődött velem.
- Ő lesz a főételünk, de szerintem rájöttél – ezzel a bibimbap felé mutattam a pálcikákkal, aztán a tojástekercsek és a retek felé – Őket csak mellé szoktuk enni. Igazából úgy a legfinomabb, ha valamennyire megpróbálod őket együtt enni.
Én pedig a pálcikákkal ügyesen összefogtam némi zöldséget a tésztával és a hússal, aztán a lány felé nyújtottam a pálcikákat, de mielőtt megkóstolhatta volna, gyorsan a kezembe vettem a saját evőeszközeimet, és egy szelet retket még a marha tetejére tettem.
- Jó étvágyat! – rámosolyogtam, aztán é is elkezdtem kiszedni az ételből egy adagot magamnak. Elég kemény volt a mai napunk, szóval szükségem volt a kalóriára.

öltözékem  | 1 023 | a kövi remélem gyorsabb lesz.