Elterülök Ronnie egyik dobján és kinyújtóztatom a karjaimat magam előtt. Már a garázs összes kényelmesnek titulált pontját kényelmetlenre ültem; a tudat, hogy odakint hét ágra süt a nap, csicseregnek a madarak, meg minden, teljesen bezsongat, főleg, hogy egész délutánra önkéntes száműzetésbe vonultunk dalokat írni és zenét komponálni. Utóbbi inkább Chace erőssége volt, de szerettem jó meglátásokkal közbekotyogni; kivéve ma. Ma minden porcikám azért hisztizett, hogy ki akar menni futni három kört a többi garázs körül, aztán beülni valami teraszos helyre és részegre inni magát a jó idő tiszteletére.
- Takony - bököm ki végül, ahogy a cintányérok keltette árnyékot figyelem, hogyan nyújtózik el a dobokon. Végül, talán a kelleténél később felemelem a fejem, hogy lakótársamra és öreg cimborámra nézhessek. - Te kérdezted, mi rímel az alkonyra. Alkony = takony. - feltör belőlem a nevetés, persze hamar el is hal, ahogy szabadkozni kezdek. - Jól van, na, semmi nem jut eszembe. Tartsunk szünetet! - Ahogy felkelek a dobok mögül, rákoppintok az egyik cintányérra. Élvezem, hogy csak ketten vagyunk és Ronnie nincs itt, hogy rám üvölthessen. Átszökkenek a kábelek sokasága felett és kinyitom a mini hűtőnket (elengedhetetlen!), ahonnét egy-egy üveg sört veszek elő. A hűtő tetején kézre áll a sörnyitó, a két kupak halkan sziszegve adja meg magát nekem. Meg sem kérdezem, Chace kér-e, automatikusan odaviszem neki az egyiket, a nyakánál fogva nyújtom át, és ha elvette, összekoccintom az övével a sajátom. Meghúzom az üveget, jól esik a torkomon leömlő, kesernyés pezsgés. Nem mintha rögvest megdobná a kreativitásom, de úgy érzem, máris segít koncentrálni.
- Jól van, bébi, gyere apucihoz... - A sör az egyik hangfal tetejére kerül, míg gyengéd babusgatással kézbe veszem a basszusgitárom. Átdobom a pántját a nyakamon, majd a Chace elé kiterített laptenger fölé hajolok. Hunyorogva a jegyzetek közé túrok, és amint megtaláltam, ami nekem kell, elégedetten felegyenesedem vele.
- Szóval... - Jobb lábam feltámasztom Chace alá, bármin is ücsörög éppen, annak a lábára, így alátarthatok a gitárnak. Vetek egy pillantást a kottákra, majd hanyagul visszaszórom a lapot a többi közé.
- Ne vedd sértésnek, de el tudja bárki is olvasni a macskakaparásod rajtam kívül? - Bár fél szemem rajta, közben lepengetem az első néhány akkordot. Ugyan nem gyakoroltuk el sokszor, de elég jó a memóriám, főleg a rövidtávú, így otthonosan mozognak az ujjaim az első néhány szólam alatt, utána lassítok csak le korrigálni, mikor rosszul fogok le egy-egy hangot.
- Aha, azt a dúrt írd át inkább mollra! Az A-t. - bökdösöm meg a térdemmel Chace térdét sürgetőn, és az imént ledobott papírlap felé mutogatok. Ő közelebb van hozzá, meg legutóbb még az ő kezében volt a ceruza. Azóta persze bárhová elkerülhetett, de lusta vagyok változtatni a kényelmes pózon, amibe beálltam, hogy megkeressem, plusz mindkét kezem lefoglalja a gitár, így inkább őt piszkálom, hogy intézkedjen.
- Hazafelé ehetnénk indiait. Kaját, nem a kisembert. - A következő akkord után dalt váltok és az egyik régebbi számunkat kezdem el játszani, annak a fogásai már rutinosan mennek, ráérek közben kedvemre nézelődni - természetesen Chace-t bámulom, csak hogy meggyőződjek róla, átírja és jó helyen írja-e át a készülő kottán, amit javasoltam. Semmi másért, dehogy, persze.

Hunor&Magor

Az igaz barát olyan, mint a lekváros bukta. Ha ráparkolsz egy úthengerrel, kijön a bele.

Tököm se tudja mikor próbáltunk utoljára együtt. A mai alkalmat sem nevezném próbának. Ronnie szokásához híven már megint felhúzta valamin azt a szipus orrát, és úgy döntött, inkább otthon cicizik a mutinál egy vastag kokó csíkkal az orra alatt, és bömböl amiért lelöktük a mászókáról. Szóval ketten maradtunk. A mai napra legalábbis biztosan. Aztán ki tudja mit hoz még a jövő?! Ha Ronnie tovább folytatja ezt a köcsög viselkedést, vagy kiteszem a bandából, vagy megölöm. A vége mind a kettőnek így is úgy is ugyanaz lenne. Egy szerencsétlen duóvá válnánk, akik hétvégén születésnapi zsúrokon Jancsi és Juliska bábjátékot tartanak, hétköznap pedig Mickey és Minnie egérnek öltözve Disney slágereket énekelünk azon a rádió adón amit soha senki nem hallgat. Onnan pedig már egyenes és tiszta út vezet Hollywoodig. Ennek a kis buzzancsnak itt mellettem legalábbis biztosan hasonló gyerekkori álmok élnek a beteg kis agyában. Valódi sikersztori! Pont úgy mint a dalszövegei is.
-Mi?! Takony? Te nem vagy komplett! - Egy össze lomizott babzsák fotelban terpeszkedve emelem fel a fejem, éppen csak annyira, hogy rá tudjak nézni, ezt tényleg komolyan gondolja?! Nála sose lehet tudni! A kunkorodó parázsvégű cigi a szavakkal együtt mozog a számban. Jelenleg még arra is lusta vagyok, hogy lehamuzzak. Végül csak-csak megteszem mielőtt kigyújtanám magam alatt ezt az ikeás szart. Majd fejemet visszaejtem, a repedésekkel teli, nikotintól besárgult plafont nézem, amely egy másodpercre eltűnik a számból kiáramló füstben.
-Játssz valamit! Tök mindegy mit! - Intek felé a cigivel, és ha így tesz, valami teljesen ismeretlen dallamon rákezdek:
-Szemed akár az esti alkony, orrodból zöldellve folydogál a takony. Úú-úúú-ú-úúúú... - Teljes átéléssel idomulok a gitár szólóhoz, az egész pont úgy hangzik mint a bagzó macskák telihold idején a háztetőn. Még én is elröhögöm magam pedig mostanság a szokottnál is szarabb passzban vagyok. De néha kell egy kis lazulás. Még akkor is, ha ezt a homár, nem egészen épelméjű lakótársammal kell megtennem. Hát igen. Az ember mindig jobbra számít.
A szűrőig égett csikket elnyomom valahol a...szóval, a valahol, mert én hozzá nem nyúlok ahhoz a hamutálhoz, ami két méretes, szétfeszített farpofát ábrázol! Kösz Pat, haver! Tényleg baszd meg...
-Csirsz! - Koccintom hozzá az üvegemet az övéhez, amikor hideg sörrel kínál és végre hajlandó vagyok feljebb ülni, éppen csak annyira, hogy fejemet neki tudjam támasztani a falnak magam mögött.
-Jajj meg ne haragudj amiért én nem csinálok olyan kis köcsög, buzis kunkort a betűim végére, mint te! - Vetem oda szemeimet körbeforgatva a gödreikben, amikor kifogásolhatatlan kézírásomat kritizálja, és tekintettel arra, hogy a babzsák fotel már igen csak megviselten csúszik szét alattam, mondjuk azt, hogy nem igazán vagyunk egy szinten Pattel. Kis híján a földön ülve, engem igen csak nem ugyanaz a kilátás fogad, mint ami őt is. Felvont szemöldökkel nézek farkasszemet a szűk farmerba bújtatott golyóival.
-Volnál szíves kivenni a káródat az arcomból? - Irányítom végül arcára kérdő tekintetemet. Csak abban az esetben hajolok rá a mozgó lábú, itt-ott cigivel kiégetett kempingasztalra, hogy átírjam amit mond, ha hajlandó hátrálni néhány lépést.
-Gondolom azért te az indiai kisembert is szívesen bekapnád. - Húzom egy igazán rohadék félvigyorra a számat ahogy a radír és a ceruza után nyúlok. Fel sem nézek rá, hogy szembesüljek a reakciójával, ismerjük már egymást annyira, hogy tudjam, nem fogja földhöz vágni a gitárt, majd dráma királynőket megszégyenítő módon elviharzani. Nincs akkora mázlim! Aztán meghallom az ismerős dallamokat és a ceruza végét rágva elmélyülök a papírra vetett hangjegyekben. Engem néz. Tudom. Mindig engem néz.
-Mi a véleményed Ronnieról? - Bukik ki belőlem, magamat is meglepve a váratlan kérdéssel ahogyan eszembe jut, hogy már csak a dob hangja hiányzik a gitár mellől. Ledobom a ceruzát, fejemet ismét a falnak vetem, kortyolok egy nagyot a sörből és elkezdek összetekerni egy spanglit.

Csak forgatom a szemem, mert pontosan tudom, hogy bejön neki az ötletem. Ha dalszövegbe nem is kerül, de hülyülésnek jó, így amikor arra kér - inkább utasít -, hogy játsszak valamit, mindentudó mosollyal fogom le az éppen játszott akkordot, hogy helyette új, vadabb szólamba kezdjek. A vokálja alá ütöm a húrokat, egész jól őrzöm a komolyságom közben, de ahogy elneveti magát, belőlem is kirobban. Mennyire gáz, ha nekem még ez a direkt vinnyogó nyávogás is tetszik tőle? Valószínűleg nagyon, tízes skálán veri valahol a tizenegyet.
- Várj, ezt fel akarom venni csengőhangnak! Énekeld már rá a mobilomra! Érzem, hogy ez lesz az igazi, átütő sikerünk. "Takony az alkonyban." - Poénkodás ide vagy oda, a Gangnam style után igazán nem lehet tudni, miből lesz ismét trend, arról nem beszélve, hogy nagyon is hiszek a hangjában. Egyszer a jövőben, még ha nem is velünk, még sokra viheti.
Finnyásan lebiggyesztem a szám, ahogy lekövetem pillantásommal a csikk halálát, de lenyelek bárminemű kritikát vagy beszólást. Úgyis feltakarítja majd maga után. Ajánlom neki...
- Mi bajod az i-re tett szívecskéimmel? A csajok a közértben tök cukinak találták múltkor, amikor meglátták a bevásárlólistánkat. Azt hitték, a barátnődtől van. - És igen, ezt pofátlanul büszkén dörgölöm az orra alá, mert tudom, mennyire rühelli, ha egy kalap alá veszem kettőnket bármiféle értelemben, ami csak egy faszhegynyit is túlmutat a barátságon. Bár néha úgy érzem, már a sima haversággal sincs teljesen kibékülve mostanság. Kideríteném ennek okát, tényleg, de Mr. Egészséges heteró férfinak csak nagyon részegen és/vagy beállva szokás a nemheteró lakótársával lelkiznie, úgyhogy a következő vad bulinkig ez rejtély marad számomra.
- Miért, nem szeretnél römizni egyet? - Szándékosan kitolom a csípőm, egészen bele az arcába, aztán olyan gyorsan iszkolok hátrébb, amennyire remélem, hogy ő nem képes abból a pózból herén verni bárkit is.
- Hé, ne legyél pöcs! Mármint nem velem, az indiaival. Az én részemben igazad van. - vonok vállat, mintha nem számítana, mennyire nem szokásom megválogatni, kiket csábítok lepedőakrobatikára. - Egyébként a full étcsokit jobban csípem. Olyan rúdjuk van, a te szűk segged biztos szétszakadna tőle... - Nem, nem képzeltem el a lakótársamat egy fekete hapsi alatt, mert az elég undorító és beteges fantáziára vallana, nekem meg olyan nincs, ugyebár...
A kérdés váratlanul ér, annyira nem, hogy kiessek az ütemből, de hosszabbra nyúlik a szünet két pengetés közt. Láthatóan elgondolkodom azon, mégis milyen jellegű információt vár tőlem, meg azon is, pontosan mit is gondolok az említettről.
- Az évtized dobosa lehetne, ha kicsit összekapná magát. Nehéz természet, és ezt úgy mondom, hogy a lakótársam bőven edzésben tart ilyen téren, de megbízom benne és tudom, hogy számíthatok rá, amikor kell. Vannak dolgok, amikben jól szót tudok érteni vele. - Egyedül neki mondtam el, hogy bejön Chace. Így utólag belegondolva jó nagy hülyeség volt.
- Utálom, mikor veszekedtek. - tartok egy kis szünetet, amíg átgondolom, kimaradt-e valami, majd a merengő bambulásból feleszmélve Chace-re meredek és rávigyorgok. - A külseje erős 8-as. Szexi feneke van, és azok a karizmok... De a te viharkék szemedet nem veri senki és semmi, ne aggódj. Nem az esetem, ha erre célzol. - Nyilván nem erre, de ha húzhatom vele az agyát, máris megérte. Ráunok a céltalan pengetésre, úgyhogy leakasztom a nyakamból és a helyére teszem a gitárt, ami most épp a fal mellett van, aztán fogom magam meg a sörömet és levágódok Chace mellé. A bordái közé kell könyökölnöm és a csípőmmel lökdösnöm, míg sikerül magamnak annyi helyet szorítanom a babzsákon, hogy legalább fél farpofával rajta üljek, csak a testem többi része lógjon le a földre. Addig helyezkedem, míg kényelmes pózba nem tudom igazítani magam mellette.
- Miért, neked mi a véleményed Ronnie-ról? - dobom vissza a kérdést, épp csak a fejem billentve felé, egyébként a plafont és az üresen ácsorgó dobszerelést bámulom, a sörömbe kortyolva. - Azon túl, hogy néha meg tudnád fojtani egy üres kanálban. - Nem számít, mi történik köztük a jövőben, ha fel kell hagynom a békebíró szereppel és oldalt kell magamnak választani, úgyis Chace mellé állok majd. Ez már csak ilyen elcseszett helyzet.

Hunor&Magor

Az igaz barát olyan, mint a lekváros bukta. Ha ráparkolsz egy úthengerrel, kijön a bele.

-Csengőhang, mi? Ez csak ürügy arra, hogy magányos pillanataidban le tudd játszani a hangom, hogy arra facsard ki a brét! Menj a picsába! - Fakadok ki fennhangon, és bár most kivételesen is nem tett ilyen és ehhez hasonló utalásokat Pat, tudom hogy a következő mondatában biztosan elhangzott volna egy burkolt célzás arra, hogy milyen markolni való seggem van, mennyire kiemeli bizonyos domborulataimat a feszülő farmer, vagy éppen a valaha volt legnagyobb költőket megszégyenítő módon, romantikus anekdotákban kezdene áradozni a szemem vihar kék színének buja árnyalatairól.  Mert a melegek mindig ezt csinálják. Egy nővel sem egyszerű az élet, hát még egy homár sráccal aki ráadásul tök nyilvánvaló, hogy a te káródra bukik! Tudnék mesélni. A hangfelvételre visszatérve pedig röviden csak annyit fűznék még hozzá, hogy tudom nagyon jól, hogy lenne akkora állat, hogy beállítsa csengőhangnak, ahogy azt is tudom, hogy bőven van hang és képanyaga rólam ahhoz, ha arra akarná felhasználni amit az imént szóvá is tettem neki, és amiről nem akarok többet beszélni. Sohadesohadesoha! Egyszer jól ki kellene már ütnöm, hogy alkalmam nyíljon elvenni a telefonját és eltüntethessem az összes bizonyítékot belőle. A bulizós videókat amikben matt részegen, félmeztelenül táncolok a bárpulton, vagy ott van az a túl faszán sikerült este, amikor meztelenül dodzsemeztem, és ahonnan végül bilincsben és egy szál pöcsben vitt el a jard. Az jó buli volt! Na de melyik is az a pia, amitől drága lakótársam legutóbb olyan másnapos volt, hogy azt hittem hívnom kell a papot utolsó kenetért? Édes a bosszú!
-Szerintem inkább azt hitték, hogy TE VAGY a barátnőm! - Forgatom meg a mai nap folyamán már vagy hatvanhetedjére a szemeimet. Lassan kikopik belőlük a WD-40, és úgy fognak nyikorogni, mint a kocsmában a budiajtó. Ez az energiavámpír teljesen a sírba tesz. De hamarosan ő is oda kerül, ha további ajánlatokat tesz arra, hogy hogyan elégíthetném ki őt orálisan. Szerencséje, hogy éppen idejében kapcsol és húzódik el előlem, ám soron következő álmélkodása hallatán viszonylag gyorsan meggondolom magam, és egy gyűlölködő fintorral a képemen -pedig esküszöm nem vagyok homofób!-, dörzsölöm meg a karjaimat amelyek libabőrbe borultak az erotikus fantáziálása hallatán.
-Utoljára szólok, Pat! Ha ezt nem hagyod abba, akkora tockost nyomok a képedbe, hogy a takony menetet fog vágni a nyakadon! - Ha már elkészült legelső rögtönzött slágerünk, "Takony az alkonyban" címmel -remélem nem lesz plágium gyanús-, akkor maradjunk is témánál, nemde?
Mintha csak megéreztem volna, hogy mikor fog ez a kis köcsög túlságosan messzire, tiltott vizekre evezni, elő is kerül a fű amit művészi pontossággal töltök bele a hüvelybe és nyálazom végig a papírt, hogy biztosan összeragadjon. Felkapom a zippot az asztalról, mert ugyan szívhatom öngyulladásig is, de ahhoz most baromira nincs ingerenciám, ahogy ahhoz sem, hogy Ronnieról filozofáljunk, de muszáj megbeszélnem valakivel, és ki más lenne erre alkalmasabb, mint a zenekar másik tagja? Akinek -eltekintve hímringyó megnyilvánulásaitól-, egész jó rálátása szokott lenni a dolgokra. Mondjuk arra most pont nem látott rá, hogy akarom-e, hogy a nyakamba üljön és ennyire intim közelségbe kerüljünk, de azért szorítok neki némi helyet és igaz, hogy elküldöm a jó édes szülő anyjába, amikor bele könyököl a mellkasom közepébe, ennek ellenére nem zavarom el. Még a végén ő is itt hagy, és akkor baszhatom ezt az egész rock együttes dolgot.
-Inkább szívj egy kicsit. Addig is befogod! - Engedem szabadjára a Marijuana füstjét az orromon és számon keresztül egyszerre, majd átnyújtom neki a dzsangát, hogy aztán előre dőlve rákönyökölhessek a kemping asztalra, és munkálkodjak valamit a radírozástól már itt-ott kikopott, kiszakadt papíron.
-Ronnie kurva jól játszik. De. Ronniet lehet ennek ellenére el kellene engednünk. Elég sok dologban nem partner. A próbákra derogál eljönnie, mint ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja... - A kezemben tartott grafittal az üresen, érintetlenül ácsorgó dob irányába intek.
-...és ez nem éppen frankó. De ez. Ez valami állat lesz baszkikám! - Megpöcögtetem a papírt a ceruza végével, és a gitárom után nyúlok, hogy a refrénnek elképzelt akkordot némi újrahangolás után megpróbáljam eljátszani. Az akusztikus pengetésekkel együtt dúdolom az elképzelt dallamot, ami refrénnek majdnem tökéletes lehetne.
-És itt, ennek a végére jöhetne valami vokál! Sőt, akár az egész refrén alatt mehetne! És kibaszottul sok basszust akarok bele! - Egészen felpörgök. Ha jön az ihlet, le se lehet lőni. Már csak egy passzoló dalszöveg kellene, de azt Patre bízom!

- Sebaj, hanganyag nélkül is ki tudom rád verni - vonok vállat, mintha részletkérdés volna, de elég nehezemre esik megállni, hogy ne röhögjem el magam. Imádom, hogy bármiből viccet tudunk csinálni, és hogy soha nem lehet megmondani, hol húzódik a határ egy-egy poén és a véresen komoly igazság között. Talán jobb is, ha ebben a témában sosem derül ki, habár teljes mértékben Chace hibája lenne, hiszen ő hozza fel a témát állandóan. Az esetek többségében igyekszem úriemberként viselkedni; más kérdés, hogy a testbeszédem olykor egészen mást üzen. Miért, két egészséges heteró srác nem ülhet bele egymás ölébe? Igaz, ilyen csak egyszer fordult elő, mentségemre szóljon, hogy elég részeg voltam és Chace nyakát ölelgettem közben már fogalmam sincs, miről áradozva, de valószínűleg elég kínos dolog lehetett, mert azóta már akkor érzem megfeszülni, ha csak fél méterrel mellette foglalok helyet. Pedig a srácok általában dicsérnek, mikor az ölükbe ülök, igaz, akkor nem szokott rajtam ruha lenni és...
Jómindegy.
- Azt hát! - Szélesen és büszkén vigyorgok mellé, fültől fülig, hadd érezze, mennyire örülök annak a tévhitnek. Nem mintha valaha is pályáznék bárkinek is a "barátnője" lenni, neki meg pláne nem. Egy dolog, hogy cukinak tartom és bolondulok a hangjáért, de hogy bármi komolyabbat akarnék tőle? Pfff. Jó sok pfffff.
- Dehogy fogsz! Szeretsz, és szükséged van a varázslatos ujjaimra. A basszushoz. - Muszáj hozzátennem, hogy a gitárra gondolok, mert kaján vigyoromból egészen biztos, hogy mást vesz le, abban pedig még biztosabb vagyok, hogy tényleg tarkón vágna miatta. Chace esetében megfigyeltem, hogy egy nap limitált számú perverz poénokat bír csak el az ingerküszöbe, és úgy érzem, a mai adagot kezdjük kimeríteni, úgyhogy vissza kell fognom magam.
Vaaagy Byers-módra menni fejjel előre!
Lapos, undok pillantást vetek rá, de a cigivel kiengesztel és tényleg eléri, hogy befogjam néhány pillanatra, míg átveszem tőle és jó nagyot szívok belőle. Talán túl nagyot is, a kesernyés íz végigmarja az egész légcsövemet, köhintenem kell.
- Adj neki még egy kis időt. Majd beszélek vele. - A hátát fürkészem füsttől karcos, békítő hangon kuncsorogva Ronnie helyett is, pedig tudom, hogy megérdemelné, ha kivágnánk a bandából. Ha nem veszi elég komolyan, semmi értelme az egésznek, de szeretném hinni, hogy még menthető ez a csapat. Közben újabbat szívok a cigiből, érdeklődve figyelve, mit alkot a gitárral. Nem tudom, hogy csinálja, de a lelkesedése magával sodor, épp csak lehűtött energiakészletem máris lángra kap, érzem, hogy a zene felpezsdíti a vérem, a ritmustól égni kezd a tenyerem, és hova a faszba raktam a gitárom?
- Lehetne valami... Hol a... Pillike... - magyarázza a fenekem, mert épp négykézláb kúszok-mászok a gitárért. Az ölembe véve huppanok vissza, újabb szívás a cigiből, majd a füstöt bent tartva visszaszolgáltatom Chace-nek a szálat. Izgatottan nyúlok a gitár nyakához, ujjaim előbb a levegőben zongoráznak végig rajta, mielőtt lefognám a húrokat és pengetni kezdenék. Szöveg híján egyelőre csak az ütemet dúdolgatom.
- És így tovább, a refrén alatt és után is. Add ide azt a szart, nem azt, a ceruzát... - nyújtózom én is az asztal fölé, hogy meglessem a kottát, amin eddig dolgozott. - Ide jöhetne a "takony"! - kiáltok fel lelkesen, és ha nem akadályoz meg benne, komolyan lefirkantom a papírra szép, hullámos betűkkel, hogy aztán fogjak egy üres papírt és a ceruza végét a számba kapva visszahúzódjak a zsákba fetrengeni. A gitárom a rögtönzött asztal, arra firkantok.
- All I want... All I need... - elmotyorászok ott magamban a lapra firkálgatva, hogy Chace addig mit csinál, arról el is feledkezem. A fű illatába belebódulva könnyűnek és legyőzhetetlennek érzem magam, ez a kettő pedig elég furcsa kombináció ahhoz, hogy meghozza az ihletet. - Ahh, szólhatna ez a dal egy srácról, akit senki nem ért meg, és szar élete van, pedig nincsenek nagy elvárásai, csak hogy egy kis örömöt találjon az életben, de hát a szabályokat nem tudja megváltoztatni, ezt kapta, ezzel kell élnie. - Ezt sikerül olyan érzelgősen, a meghatottságtól fojtott hangon előadnom, mint aki mindjárt elsírja magát. De hát milyen mély, érzelmes szövege lehetne! Az ilyeneket jó teli torokból üvölteni.

Hunor&Magor

Az igaz barát olyan, mint a lekváros bukta. Ha ráparkolsz egy úthengerrel, kijön a bele.

Hát baszkikám, ha nem lennél ki kéne találni! Vagy nem. De ha meg nem lennél, nem lenne, aki egy együtt töltött nap alatt jobban ki tud csinálni, mintha valaki egy székhez láncolna, kitámasztaná a szemeimet fogpiszkálóval és kötelezne rá, hogy végig nézzem a Tvájlájt összes részét, majd elemzést is írjak ebből a nagyszabású hányadékból.
Na, és ha te nem lennél, ki dobálna felém tized másodpercenként, már-már komolyan kínos szexuális megjegyzéseket? Na és ki vinne el olyan nagy bevásárlásra ami előtt el kell ugranom felíratni magamnak a legerősebb Xanaxból, mert tudom, hogy a nagy bevásárlás az nálad TÉNYLEG kurvára NAGY bevásárlás, ugyanis köztudott, neked nem mindegy, hogy a vécé illatosítóból az almás fahéjasat vagy a vaníliás fahéjasat vesszük. Mintha bármelyik is néhány másodpercnél tovább elnyomná a kula szagot...! De komolyan haver. Agyfaszt kapok.
-Az egy dolog, hogy el kell tűrjelek magam mellett, mert egyedül képtelen lennék kifizetni a lakbért, az pedig megint egy másik dolog, hogy úgy játszol, mint Slash, de hogy mindezektől eltekintve nem lennék képes agyhelyen verni téged? Cöhh. Majd meglátjuk! - Már-már gyakorlottan, abszolút profin forgatom a szemeimet. Pat mellett megtanultam az évek alatt, hogy hogyan tudom ezt az igen csak gázos szokást úgy csinálni, hogy később ne kelljen attól félnem, hogy egy alkalmatlan pillanatban elgurulnak a helyükről. Mondjuk a gyalogátkelőnél. Ha áthajt rajtuk egy teherautó vagy begurulnak a csatornába, baszhatom. Arról meg ne is beszéljünk, ha éppen valami bomba csaj lovagolna rajtam! Az egész jelenet szomorúbb, szívhez szólóbb lenne, mint egy Unicefes adománygyűjtő kampány. Na de erről ennyit! Jelenleg nem áll rendelkezésemre Xanax. De a fű is csodákra képes. Képes arra, hogy átbillenjek a mérleg másik oldalára, és elborítsa az agyamat az a leszarom életérzés ami a lelazulásra ösztönöz. Pontosan arra a fajtára amiben kételyek és korlátok nélkül feszegethetem a határaimat.
Ezért is hozom fel ennyire szabad szájúan, és nem befosva attól, hogy a szavaimnak valószínűleg ólom súlyuk van, azt hogy talán Ronnienak tipliznie kellene, és pont ez az ami meghozza a várva várt ihletet. A ritmus, a dallam, a hangjegyek csak úgy kavarogni kezdenek a fejemben, hirtelen egyszerre akarok mindent papírra vetni. Az egész annyira könnyedén megy, mintha végig itt lett volna, és most megkopogtatná a vállunkat, hogy: Hé, ti világi barmok! Elég az értelmetlen, buzis nyivákolásból, itt vagyok nektek én! A szám amivel talán végre befuthattok, a szám ami meghozhatja a sikert az igazi nagybetűs rockerek világába, a dal ami hozhat annyit a házhoz, hogy a putri kis albérletek elmaradt lakbéreit be tudjátok fizetni.
-Ez jobb mint egy orgazmus! - Dőlök hátra, teljesen szétcsúszva a babzsákban, ujjammal odapöccintve neki a kívánt ceruzát, és csukott szemmel, fejemet az ütemre rázva, kezemmel a térdemen dobolva a ritmust, hallgatom hogy mit művel a gitárral ez a kibaszott géniusz. A híres-neves takony szó hallatán továbbra is csukott szemmel, de elvigyorodom és rosszallóan a fejemet rázom. A Marijuana füstjében teljesen elveszett agyamban nagyon is valósághűen, élesen, 4D-ben él a kép ahogy teltház előtt zúzunk. Az emberek megérzik és átélik a zenénket, együtt üvöltik velünk a dalszöveget és mindenki visszatapsol minket a végén.
-Egyszerűen brilliáns! Ha buzi lennék, már tuti előtted térdelnék. - Istenesen hátba veregetem és slukkolok még egy utolsó mélyet a fűből, hogy aztán felpattanva mellőle, szinte ugrálva, a fejemet rázva érjek el a sarokba ahol Ronnie dobjai állnak teljesen magukba fordulva. Ujjaim között megpörgetem a dobverőket mintha tudnám, hogy mi a szart kell velük csinálni, és teljesen random elkezdem ütni a dobokat miközben torkom szakadtából üvöltöm rekedtes baritonomon:
-All I neeeeed still have a good time. Ó-ó-ó-ó-ó the good life. - A fejemet őrült barom állat módjára rázom hozzá, pont úgy ahogy a gondolataim is cikáznak odabent össze vissza, egyik faltól a másikig csapódnak, keverednek, színtől, kortól, nemtől függetlenül.
-Hát ez atom! - Lihegem fröcsögve mint valami elmebeteg állat, és a dobverővel még egy utolsót csapok a cintányérra, hogy aztán némi nyálat a kézfejemmel elegánsan letöröljek a szám széléből.
-Egészen megszomjaztam. Ihatnánk még valamit. - Pattanok ki a dobrengeteg mögül, hogy a mini bárhoz érve kinyithassam a hűtő ajtaját. Egészen behajolok, alaposabban szemügyre veszem a kínálatot és valahol az olcsó sörök, a félig üres Jack Danielses üveg takarásában kiszúrok egy üveg pezsgőt ami elég drága és eléggé Ronnie tulajdona ahhoz, hogy eme nemes alkalom megünneplése céljából felnyissuk. Perverz dolog, de imádom nézni ahogy Ronnie barátunknak felforr a hűtővize. Az a páratlan látvány nekem mindent megér!
-Hallod?! Mi a tököm az a Moet and Chandon?! - Nézek ki a nyitott hűtőajtó mögül és egy laza vállrándítással az üveg nyakát szorongatva magammal viszem, lábammal belökve a frigó ajtaját.
-Miben hogy beletalálok innen a szádba? - Két kézzel rázom a habzó, minden bizonnyal megfizethetetlenül drága ökörhugyot, és állóhelyemből felugrok az egyik hangfalunkra.
-Játszd közben a rohadt amerikai himnuszunkat! - Bökök a gitár felé a nyakában, és ha készen áll -akkor is, ha nem-, letekerem a fóliát a dugóról, amit aztán felpöccintve, egy pukkanással repül el valahova a kopott, csöves garázsunk végeláthatatlan éterébe, az üvegből kilövő pezsgősugarat pedig valami földöntúli csatakiáltással Pat szájába irányítom.

Tájékoztatásul közlöm - FYI -, hogy az almás-fahéjas egy manapság túlhasznált és túlértékelt párosítás, szemben a vanília-fahéjjal, ami egyedisége ellenére viszont gyomorforgatóan édes tud lenni egy idő után, tehát nem mindegy, hogy bedőlünk-e az alma-fahéj mainstream hullámának, vagy rosszul döntök és hónapokon át idegesíteni fog az a szar illat a fürdőben, és nem, nem a végterméké, a papíré... Amúgy meg kuss és örülj, hogy valaki legalább foglalkozik a seggeddel!
- Slash? - Látványosan húzogatom a szám, körbenyalogatom alaposan a nevet, mintha azt méregetném, elég helytálló-e az összehasonlítás. Slash kétségkívül baromi jó gitáros, de hát melyik zenész nem álmodik róla, hogy lenyomja a legnagyobbakat is? Végül úgy ítélem, elfogadható a bók és nagy kegyesen el is fogadom, teljesen figyelmen kívül hagyva a megjegyzése többi részét. Ilyen ez a szelektív hallás!
- Hmm, akkor még nem volt igazán jó orgazmusod - jegyzem meg tűnődve, ujjaim rutinosan járnak a húrokon, így vethetek egy cinkos oldalpillantást közben Chace-re anélkül, hogy egyetlen hangot is félrecsúsznék. - De igen, én is érzem a bizsergést. Basszus, ez van olyan jó, mint egy orgazmus. - Már csak a fények hiányoznak, az izzasztó meleg, a tömeg őrjöngése, a dalok kimeríthetetlen lánca, melynek végén nem érzem az ujjaimat, a lábaim fájnak a sok ugrálástól és enyhén szédülök a vad koreográfiától, amit egy-egy dal közben lenyomtunk, az adrenalin végső lökete pedig távozik, ahogy Chace hangja elhal az utolsó dal végén, kimerültséget és kielégülést hagyva maga után. Bármit megadnék most ezért az érzésért.
A hátbaveregetés miatt kissé késve és kissé rekedtesen tudok csak válaszolni a megjegyzésére, és nem, nem azért, mert a koncert-képzeletembe bekúszott egy egészen másfajta kép a hülye viccének köszönhetően. - Nem kell ahhoz... Á, mindegy. - Úgysem hallja, ilyenkor annyira túl szokott pörögni, hogy fel sem tűnik neki a külvilág; legalábbis az eddigi tapasztalataim alapján nem érdemes a témán pörögnöm. Inkább figyelem, hogyan cserkészi be és erőszakolja meg Ronnie dobfelszerelését. Artikulálatlan, éles nevetés tör fel belőlem, ahogy verni kezdi barom módjára az ütemet, de aztán valahogy csak sikerül kiszűrnöm a zajból a dallamot és ráállnom a basszussal. A hangja pedig... Tőlem az USA elnökeit is skandálhatná ABC sorrendben, akkor is imádnám hallgatni.
- Adom. Csak ne sört megint, az ma nem csúszik. - Amíg könyékig mászik a hűtőben, kicsit lazább ütemet játszok, akkordokat ismételgetek enyhén oldalra dőlve, hogy jobb rálátást kapjak a fenekére. Tetszik, ahogy pucsít nekem, na, csak aztán olyan hirtelen fordul hátra, hogy elvesztem az amúgy is gyengécske egyensúlyom és kiborulok a babzsákból.
- Uhh, egészen biztos vagyok benne, hogy nem így ejtik, mert a hollandoktól ered, vagy mi, tehát a "t" nem néma a végén, mOeT, és abban is biztos vagyok, hogy az kurvára Ronnie piája és ki fog rád akadni. - magyarázom félig a földről, félig már fölfelé tápászkodva, és mintha mi sem történt volna, olyan elegánsan porolom le magam és igazgatom meg egyrészt a ruhámat, másrészt a gitárt a nyakamban. A kérdés azonban kihívásként csapódik le bennem, és előhozza a hiperaktív, óriási versenyszellemmel megáldott gyereket.
- Uhh, jó! De ha ráfolyik a gitáromra, lenyalod róla, hallod? - Neképzeldel, neképzeldel, neképzeldel, nekokémindegy. Elhelyezkedem vele szemben, indokolatlanul nagy terpeszben és kitátom a számat, kidugom a nyelvemet is, amennyire csak tudom. A füves cigitől - amit hova is tettünk egyébként? Nem ám ránk gyullad itt a garázs a végén! Kinél volt uto--ahhmindegy - és az alkoholtól betompult agyam kissé nehezen köti össze ezt a pózt a gitározással, de hát kicseszett Slash vagyok, és ha Chace arra kérne, hogy a farkammal pengessek, neki még azt is megoldanám. Úgyhogy a húrok közé csapok vadul és csak rázom a fejem, míg - és ezen én lepődöm meg a legjobban - tényleg az arcomba nem csapódik a pezsgő. Természetesen szétfolyik rajtam, eláztatja a felsőmet és az egész arcomat, de nem zavar, nyelem, ahogy tudom, aztán mikor a sugár feljebb téved és szemközön lő, röhögve és fulladozva kilépek alóla.
- Bazd meg, Chace... - Le kell támaszkodnom valahova, annyira nevetek és annyira nem kapok levegőt. Pezsgő folyik a hajamból, pezsgő csöpög le az államról, és egyébként sem volt valami főnyeremény az íze. Leakasztom a gitárt a nyakamból és már sietek is oda hozzá, mit érdekel engem, hogy elférünk-e a hangfalon vagy elbír-e minket, felugrok mellé és megkapaszkodom a pezsgős üvegben - meg benne. - Nyisd a szád, Cobain! - Akár nyitja, akár nem, akár fogja, akár nem, megragadom a pezsgősüveget és a szájába döntöm, aztán fogom az egészet és feljebb emelem, hogy a fejére, az arcába csorogjon, és onnan bele a szájába. Csak akkor adom neki vissza az üveget - miután egyszer még meghúztam -, ha legalább annyira elázott, mint amennyire engem sikerült eláztatnia.
- Te Moet & Chandon szagú őrült, úgy szeretlek... - motyogom a piától érzelgősen, átölelve a vállait, egyre jobban megbillenve vele. Esélyes, hogy ha nem én rántom le magammal, akkor a hangfal fog felborulni alattunk, amiért hintázgatok rajta, úgyhogy jó lenne, ha észnél lenne annyira, hogy megmentsen kettőnket, vagy legalább csak egyikünket, ha már én nem vagyok.

Hunor&Magor

Az igaz barát olyan, mint a lekváros bukta. Ha ráparkolsz egy úthengerrel, kijön a bele.

Évekkel ezelőtt ismertem egy csajt. Egy szőke hajú, lehetetlenül kék szemű, a saját korlátait felrúgó, a szentfazék anyjának ellentmondó és annak mindennemű szabályait telibe szaró lányt. Akinek olyan hihetően beszéltem a jövőbeni terveimről, arról hogy egyszer én is méltó leszek arra, hogy egy lapon említsenek az olyan nagyokkal, mint Cobain, Mercury vagy Steve Tyler, hogy még én magam is elhittem. Elhittem, hogy egyszer százezres közönség előtt fogok állni, akik velem együtt fogják üvölteni a számainkat, hogy majd az újságok arról írnak, és a tévék arról tudósítanak, hogy telt házas koncertet adott a The Drunken Rats, hogy voltak olyan eszement, aberrált rajongók akiket a rendőrség vitt el, mert már nem kaptak jegyet és majdnem áttörték a kordonokat, mint zombi apokalipszis idején az agyhalottakból álló csorda. Kellemes, bizsergető vágyak és álmok ezek, olyanok amitől az ember új löketet kap, amitől azt érzed, felforr a véred. Pont mint egy új szerető. Egyszerre izgalmas, valahol mégis tartasz tőle, mert ismeretlen terepre tévedtél, ismeretlen ösvényeket kell bejárnod, és nem mindegy, hogy milyen cipőben teszed ezt meg.
Fingom sincs, mik ezek a magasztos, mélyen szántó filozofikus gondolatok. Asszem' a fű teszi. A Marijuana mindig ismeretlen végletekbe repít, és ameddig a hatása alatt állok, elhiteti velem, hogy tényleg esélyem van arra, hogy igazán naggyá váljak. Mindeközben az évekkel ezelőtt tett ígéretemnek még a közelében sem vagyok. Azóta is csak lepukkant romkocsmákban zenélünk totál beállva, részegen, olcsó, összepacsmagolt ingyen piát remélve a sör és cigiszagú, kritikán aluli előadásunkért cserébe. Ezt tudja mindenki. A nagy csöcsű felszolgáló csaj, akit már több alkalommal is elvittem egy körre a férfi retyóba, és akinek ennek ellenére még mindig nem tudom a nevét, Pete, a kocsma tulajdonosa, Ronnie és Pat is. Aki mindannyiunk közül talán a legelhivatottabb ezzel az egész amerikai álommal kapcsolatban. És aki még sosem hagyott cserben megannyi olcsó szajhával ellentétben. Talán itt lenne az ideje átgondolnom, hogy melyik nemhez is érdemesebb vonzódni. Oké, csak vicceltem! Felejtsd el öreg az orgazmusom taglalásával együtt. Ez egy rohadt rossz, övön aluli szarság volt! Bízom benne, hogy Ronnie tiltott piája feledtetni fogja velünk az imént taglaltakat. Csak a nehezen megszült akkordokat, hangokat és dalszöveg részletet ne! Az szívás lenne. Másnap már tutira csak a "Takony az alkonyban" című grandiózus, közönség kedvenc slágerünk maradna meg mialatt azon sakkozunk, hogy vajon vagyunk-e olyan állapotban, hogy elérjünk a budiig, ha ki kellene dobni a taccsot. Kezdem érteni, hogy Patrick nagy gonddal nevelgetett fikusza miért döglött meg. Nyilván nem gyomorsavval és sörrel vegyített whiskys tápoldattal kellett volna locsolni...
-Nyalja az akinek hét anyja van, homárkám! - Rikoltom fennhangon, ha eddig nem lett volna egyértelmű a számára, most már biztosan az legyen, nem szokásom semmit lenyalni sehonnan. Az más kérdés, hogy a belenyalás sokkal inkább az én műfajom, de ne rugaszkodjunk el ennyire ettől a kibaszottul drága pezsgő ízű valóságtól, és hogy éreztessem vele, milyen nagylelkűen honorálom az eszét, azt hogy nem hagyott ma szarban -ami Ronnieról nem mondható el-, neki szánom az első kortyokat ebből a drága lónyálból.
-Hold on, hold on I always wanted it this way... - Üvöltöm tovább rekedt torkom mélyéről, tapló száraz garattal, ami megkönnyebbülten nyög fel, amint a pezsgő üdítően végigcsorog rajta, én pedig készséggel állok az aranyló, habzó nedű alá, gurgulászó hangon röhögve bele a lomokkal teli garázs atmoszférájába. Együtt áldozva fel magam a világ legmarhább, legmelegebb, és egyben legkreatívabb lakótársával, akinek a vállába belekapaszkodva húzzuk egymást a hangfalról a hideg, kijózanító betonra, ahol lihegve kapkodom gyors egymásutánban a levegőt, sűrűn pislogva, hogy a szemeimet beborító fekete füst kitisztuljon és ismét a fű okozta keserű mámorba fulladhassak.
-Hé, hé! Csak semmi buzulás! - Fordítom irányába a fejemet, aminek a súlya egy tekegolyóéval vetekszik, és kicsit fosok tőle, hogy ha meg kell emelnem, egyszerűen legurul majd a nyakamról. Mint ahogyan az agyam kábultabb felében megszületett ötletet is könnyedén felböfögöm. Ami talán nem is annyira pazar ötlet.
-Mi lenne, ha hagynánk annak a hisztériának egy-két kedves üzenetet? - Ördögi tekintettel, egy szintén ördögi vigyorral fordítom irányába tekintetemet és ahogy kiszáradt szám szélei felfelé görbülnek, úgy az alsó ajkamban lévő fekete karika is mélyebbre hatol. Kavargó gondolataim úgy csapódnak lelassult agyam egyik falától a másikig mintha egy végtelenített programú centrifugába dobtam volna őket. A hasamra gördülök, és mint egy vízihulla, kúszni kezdek a lomis szekrényünkhöz aminek az ajtajai leszakadt zsanérokon lógnak, az aljába pedig a döglött német katonától elkezdve minden megtalálható egymásra hányva. Kilapátolok egy jókora adag retket a komódból, mire rátalálok a megoldásra.
-Fogd és alkoss! - Az egyik alkoholos filcet odagurítom Patnek, míg én a másikkal lábon lőtt katonaként elkúszok a dobszerkóig és mindennemű kreativitásomat, kézügyességemet felhasználva, egy gigantikus dákót rajzolok a dobra.

Átveszem Chace védjegyét és jó látványosan megforgatom a szemem, igaz, közel sem sikerül olyan flegmára, mint ahogy ő szokta, ám annál duzzogósabbra. Születési évek ide vagy oda, hiába tartom magam az érettebb félnek kettőnk közül, mégis valahogy minden mimika és gesztus, ami Chace-t vad és szeszélyes férfiállattá teszi, belőlem duzzogó, durcás gyereket csinál. Nagy és férfias, lázadó szemforgatásom inkább tűnik egy vérig sértett kisgyerek tiltakozásának. Jól jön az a plusz alkohol.
Ha már eláztatott a pezsgővel, legalább velem ázik ő is. Ezt szeretem benne a legjobban, hogy sosem hagy senkit szarban, mindig partner mindenféle hülyeségben. Igaz, a legtöbbet pont, hogy ő kezdi, így ezt inkább rólam lehetne elmondani. Fel sem tűnik a szintváltás, csak annyit érzékelek az egészből, hogy a talpam alatt ismét stabil a talaj és így sokkal, de sokkal könnyebb ölelgetnem őt.
- Ez nem buzulás, ez... Ez férfibarátság! Heteró szeretet. Bromance. - Minél jobban próbálom győzködni és érveket hozni fel amellett, miért ölelgethetném tovább, annál inkább érzem én is, hogy tényleg túlmelegítettem a hangulatot. Attól még tovább lógok a nyakán, nem csak azért, mert még nem térdelt epehólyagon, hanem mert jelenleg ő a legstabilabb pont az életemben. Mármint szó szerint. Ha ellök, valószínűleg eltaknyolok a piától. És csak ekkor, csak ekkor tudatosul bennem, hogy nem is állunk már, hanem fekszünk a földön.
Tényleg kevesebbet kéne innom.
Szomorúan pislogok utána, amikor valami hisztérikára hivatkozva elmászik tőlem. Fogalmam sincs, miről beszél, hiszen én vagyok a leginkább méltó a drama queen címre a csapatból, ám ahogy felém gurul valami vékony és hosszú, egészen kijózanodik az agyam bajt sejtő fele.
- Ronnie a nagyobb hisztérika, vagy én? - érdeklődöm, miközben mélázva a kezembe fogom a filcet, és csak fáziskéséssel, hallható koppanással esik le, mekkora szarba is készül Chace éppen belekeverni magát. - Vagyis héló, héló! Ez nem jó ötlet. Ez kurva szar ötlet. Ronnie kurvára kilesz. - A halántékomat, a homlokomat masszírozom azt remélve, ez segít kijózanodni, ha pedig elégszer nyomatékosítom a mondandómat a "kurva" jelzővel, talán kedvenc lakótársam is felfogja, hogy nem jó csínyt eszelt ki kettőnknek ezúttal.
- De komolyan, haver... - Minden erőmet összegyűjtve közelebb mászom hozzá, négykézláb és az egyensúlyommal küzdve, csak hogy aztán egy méretes pénisszel nézhessek farkasszemet. - Jaj, Ronnie kurvára kilesz... Jaj... - Félig nevetek, félig nyöszörgök, egyrészt mert az alacsony humorküszöböm kifejezetten viccesnek találja a tréfát, másrészt az agyam józanabbik és érettebb fele pontosan tudja, hogy ezek össze fognak verekedni a következő próbán, és megint nekem kell majd kettétörnöm magam, hogy békét teremtsek köztük. Mennyi nyűg egyetlen pénisz miatt...
- Jól van, kialkottad magad, te tininindzsa teknős, most már hagyjad... - Chace mellé mászva ránehezedek a hátára, tíz körmömmel belekapaszkodva próbálom őt elvonni a dobszerkótól. Ahogy így rángatom és fizikai erőkülönbségünk dacára egy profi birkózó elszántságával igyekszem leteríteni, egyetlen dolgot érek el:
- Basszameg... - Zölddé váló arcom nem sok jót sejtet. A filcet elhajítom és már iszkolok is kifelé négykézláb, hogy megtiszteljem a legközelebbi bokrot és annak természetes élővilágát.
Innentől nagyjából minden más a délutáni további részét illetően jótékony homályba vész, de mint minden egészséges férfi, aki lenullázta az alkoholszintjét, úgy én is annyira vagyok kb. képes, hogy begubózzak az egyik babzsákba, összegömbölyödjek és félálomban horkoljak Chace-nek egy sort.

Hunor&Magor

Az igaz barát olyan, mint a lekváros bukta. Ha ráparkolsz egy úthengerrel, kijön a bele.

Bromiafaszom? Áh, inkább hagyjuk! Patnek olykor -mindig-, olyan elvetemült agymenései szoktak lenni amikor valami bekattan az agyában, hogy még én se, így több évnyi jóban-rosszban, egészségben-betegségben, kokóban-fűben Túl a barátságon (szerinte!!) lelki kapocs izé után se tudok nyomon követni. Nem is akarok. Ha megpróbálnám megérteni a gondolkodását, azt hiszem rövid idő alatt éves üdülési jogot szereznék a zárt osztályra. De komolyan! Magyarázza el nekem valaki, hogy hogy a kék eres-méteresbe lehet megenni a nyers halat algába tekerve, ha?! Akkor ennyi erővel már ehetne parlagfűbe göngyölt csiganyálat is. Jobb, ha ezt nem hallja! Még a végén megint elborul az elméje és hónapokon keresztül újra kicsinál az elméletével, miszerint benne az ük-ük-ük-ük nagyfaterjának ágáról csörgedezik francia vér is, és az egész lakás bűzleni fog a tengeri állatok mindenféle bizarr módon párolt, sült, főtt szagától.
Olyan hóbortjai vannak, hogy... nem is tudom. Ha nem lenne, tényleg ki kéne találni ezt a gyereket! De az biztos, hogy ha én találhatnám ki, ezeket az idegesítő életmódváltásos baromságait kihagynám a gyártósorról. Vagy minden maradna a régi, ugyanúgy, ugyanazokkal a hibáival és őrültségeivel együtt amikkel megismertem, a jobb kezemmé avanzsáltam, amivel elvágnám a torkát és a tengerbe dobnám a hulláját, ha egyszer elfordulna tőlem valami nyüzüge kis homár miatt akibe halálosan belezúgott?! Nem tudom mikor lettem ennyire érzelgős. Ja, de. Nagyjából a spangli felénél jártam amikor beütött.
-Mit rinyálsz, betojtál?! Régen benne voltál az ilyenekben! Sőt, többnyire mindig te voltál a felbujtó. Még józanul is! - Emlékeztetem némi rekedtes élcelődéssel. Szerencsétlen, amatőr mozdulataimat egészen belassultnak, egészen botladozónak látom ahogyan a filcet emelem és a végét a fényesre lakkozott, gondosan megsuvickolt dobszerelés felé irányítom, hogy a lelkem mélyén megbúvó rocker Da Vinci -ki a gyíkom az a Da Vinci?!-, is kiteljesedhessen abban amiben a legjobb. Az alkotásban. Sűrűn kell pislognom, rettentő komoly koncentrációt igényel, hogy az óriás péló minden egyes része művészi pontossággal kerülhessen megalkotásra, miközben úgy hullámzik előttem mintha vízre bocsátottam volna.
-Szállj le rólam te üregi nyúl! - Dadogom botladozó nyelvvel, és szavakkal amikor ráeszmélek, hogy nem a méretes, rajzolt szerszám mozog, hanem én magam a hátamon tehénkedő kis homár miatt, ahogyan tiltakozásának jeléül össze-vissza rángat.
-Ha nem szállsz le rólam, esküszöm, hogy... na végre baszki! - Megkönnyebbülten sóhajtok fel, és préselem hozzá homlokomat a dob összefirkált felületéhez amikor a mázsásnak tűnő súly végre legurul rólam és Pat fülsértő rikácsolását felváltja valami földöntúli, valami gusztustalan hang. Mint amikor a Jurrassic Parkban a Rex megeszi azt a csóri kecskét. Hallottam én már máskor, és többször is ezt a hangot. És nagyon jól tudom mi ez a hang.
-Pat, haver! Nem csak kirohasztod, de szerintem ki is égeted a füvet abban a foltban. - Visítva röhögök, mint egy választási malac, és nem kell tulajdonképpen utána mennem ahhoz, hogy tudjam mi történik. A hátamra gördülök és egyszerűen csak fennhangon, teli gigámból röhögök, majd' belefulladok, és ezen nem segít egy cseppet sem elgyötört kinézete amivel visszakúszik a garázsba. Pont úgy néz ki, mint aki megjárta Vietnámot fegyver nélkül. Tudom milyen érzés.
-Na, gyere te kis rinya pina! Zúzzunk. Hazafele majd megállunk Zackynél egy sült hagymás hot-dogra, hát ha kijózanít. - Imbolyogva feltápászkodom a hideg betonról, mely segített egy kissé egyenesbe hozni az agyamat és a fotelban békésen hortyogó haveromhoz lépve valahogyan felkínlódom az egyik vállamra, mintha csak egy liszteszsák lenne. Számtalanszor vittem már haza félhulla állapotban. Most is menni fog. Talán.
-Mi van, híztál?! - Nyögöm röhögve, és megpaskolom a seggét amin úgy feszül a farmer mintha direkt három számmal kisebbet vett volna. Bezárom -vagy lehet, hogy nem?-, magunk mögött a garázst, és legújabb szerzeményünk egyetlen épkézláb sorát fennhangon énekelve elindulok Pattel a vállamon, fokhagyma seggén dobolva a ritmust szabad kezemmel, homlokom közepén egy méretes pénisszel.
Haver, ha nem lennél, komolyan ki kéne találni!