Cat & Erik

Demózni otthon is lehetne, nem kellett volna stúdió időt fizetni érte, de a kiadó másként gondolta. Én pedig végső soron beláttam az igazuk, mert csak a koncert anyagunk bónusz melléklete lesz és azt csináljuk meg rendesen nem igaz? Egy feldolgozás és egy saját, az első albumról lemaradt dal felvétele mellett döntöttünk, ehhez pedig több, mint elég időt vett nekünk a kiadó szerencsére. Meglepő, hogy nem fukarkodtak ezzel, de felfoghatom előkarácsonyi ajándéknak is... meg persze ez annak is a jele, hogy komoly eladásokra számítanak a koncertanyaggal, ami mindenképpen jó. Tény, az ilyen DVD-k, vagy épp digitális kiadások jobban mennek, mint a sima albumok. Van bennük valami plusz, sokan akarnak egy turnéról emléket, amin ők is ott voltak, vagy épp az élő hangulat varázsát a nappaliba csempészni. Jobban megéri, mint egy sima album, ez tuti.
A bőséges stúdió idő átka mondjuk, hogy több időnk is van ökörködni, ami a mi esetünkben nem mindig mondható szerencsésnek. Az albumkészítés is egy ámokfutás volt, ez valahogy most se változott: amint láttuk, hogy Nick, a dobos megint késik, mint rend szerint, már kész is volt a tervünk s készültünk is: hoztunk egy szép nagy lepedőt, erre piros festékkel felfújtuk a telefonszámát és a szöveget, hogy "Homi vagyok, ha jó mókát akarsz, hívj!" majd amikor láttuk, hogy az ajtón nyit be, ketten kikötöttük a stúdió egyik ablakába a lepedőt, így ő már nem láthatta, de mindenki más az utcán igen. Fehér alapon vörös felirat, eltéveszteni se könnyű...
Igyekeztük pókerarccal fogadni, de erre sokáig nem volt szükség, mert már csörgött is a telefonja és egy idős nő hangja kezdett vele veszekedni, hogy mégis hogy lehet ilyen undorító valaki... alig bírtuk visszafogni a röhögést és megrökönyödést mímelni, de nemsokára jött a második telefon, mi meg lassan kezdtünk gurulni a nevetéstől, ő pedig erőteljesen szidni minket, hogy mi a fenét csináltunk. Ja,amúgy már nem voltunk teljesen szomjasak... egyikünk sem. Én mondjuk nem ittam annyira sokat, csak simán kedélyes voltam, a többiek viszont változó fokát érték el az apokaliptikus delíriumnak, így jöhetett a csodás ötlet, hogy amíg én a süket szobába húzódtam egy sávot felvenni, Dave, a basszer emberi fáklyát akar játszani. Több se kellett, hamarosan szeszt locsolt Nick a kabátjára, hogy aztán meggyújtsuk, ő pedig idült vigyorral integessen a folyosón az arra járó szerencsétlen zenészeknek égő karral egészen addig a pontig, hogy a heves karmozdulatoknak hála a tűjelző beindult a folyosón, minek hála a folyosószakasz mennyezetének vízcsapjai beindultak s eláztatták Dave-et, meg az ekkor érkező szerencsétlent, aki a szomszéd stúdióba tartott, de gatyáig. Szerencsére hamar befejeztem a szólamot, s a süketszobát elhagyva úgy rongyoltam ki a csengő hangjára a teremből gitárral a nyakamban s húztam le a kallantyút a falon.
- Meg vagytok huzatva baszki?! Jó, hogy a felszereléseknél nem indult be a jelző baszod! - kiáltottam el magam s rántottam be az ajtón idióta zenésztársam úgy, hogy az még orra is esett bent, de én ezt leszartam most magasról. Jókedvem kissé alábbhagyott, mert ez már picit nekem is sok volt most. Pedig történt velünk ennélcifrább is itt, a 2.ajtó mögött... az elázott muksóra villantottam egy bocsánatkérő mosolyt. - Bocs haver, remélem megszáradsz. - ő pedig morgott valamit, hogy most mehet el, mert így vizesen nem maradhat, meg nem tud dolgozni, de valahol ráhagytam a dolgot. Rosszkor volt rossz helyen, ennyi. Én pedig kicsit a nedves falnak dőltem behunyt, hogy kifújjam magam és elszámoljak tízig, mielőtt bemegyek rendet csapni a huligánok között. A víz nem zavart, mert fekete pólómon bőrmellényt viseltem ami nem ázhatott át, famrerom meg nem érte a falat, ahogy a nyakamban lógó fehér explorer formájú gitár sem, aminek krómos koptatóján meg-megcsillant a folyosó neonja.

Az új zenész társaim teszteljük a studióban, nem az új számaimmal, hanem híresebb régi rock számokkal, amit persze felveszünk, mert ha ügyesek jó kis plusz lehet, ami ha kikerül profitálhatunk belőle. Persze engedélyt szereztünk erre, hogy feldolgozhassuk, vagyis én is előadjam ezeket és ha jónak találják, akkor megjelenhet. Nem ilyen dalokat szoktam énekelni, de most nagyon rockosra vettük ezt a napot. Sokkal mélyebben kell majd énekelnem és rekedten, ami kihívás, de én élvezem, mert egy kicsit más, mint szokott lenni.
Nagyban énekelem az egyik kedvenc AC/DC számom a fejes nélkül, amíg a hangszereket veszik fel éppen az elzárt szobában, amikor meghallom a csengőt. Tűz lenne? Mi a franc. Kinyitom az ajtót és látom, hogy valami szerencsétlen felgyújtotta a kezét és ő okozta ezt. Mi a franc? Akik a folyosón voltak jól eláztak, köztük a Managerem is, aki eléggé kiakadt és el is csúszik és dob egy seggest. Nem nagyon érdekel, hogy vizes leszek, kimegyek felsegíteni, miközben az átellenes teremben jól lekorholják az idiótát. Nem értem, hogy engedhetnek be ide ilyeneket, csak a szemem forgatom, miközben a Managerem ismét talpon és lerázva magáról a kezem büszkén indul meg köszönés nélkül a szobába.
- Ja, persze, szívesen. Morgok utána és a kezemmel összefogom a hajam, hogy kifacsarjam belőle a vizet. Remek, most jól átáztam és így nem mennék ki a kocsiba másik felsőért, mert még véletlen sem szeretnék egy lesi fotós szeme elé sem kerülni. Igazából annyira nem is az zavart, hogy rám tapadt a ruha, hanem az, hogy hideg és nem szerettem volna felfázni. A felsőm elég vékony anyag, szóval teljesen rám tapadt, a háta meg annyira ki volt lyuggatva, hogy ott jórészt csak a bőröm ázott, na meg a nadrágom is megszívta magát, átkozott farmer. Na mindegy, becélzom a wc-t, hogy majd ott megszárítom magam a kézszárítónál, úgy sincs még rám szükség.

~ ✪ ~