Cora és Meghan

Visszatérve New Yorkba még mindig nem szoktam meg, hogy az ünnepek elmúltak és már nincs mellettem a családom. Minden évben az volt a nagy szenzáció, amikor a Montilio família tagjai összegyűltek és a megszokott kirándulás keretein belül beszélték át a kieső hónapok történéseit a fák közötti barangolás közben. A kinti levegő jót tett, átmozgatta minden részemet és felfrissítette a lelkemet is. Ilyenkor nem figyeltem a telefonomra, általában ki is kapcsoltam, hogy semmi se zavarhassa meg a családommal töltött időt. A hazalátogatásaim száma évről évre csökkent, de ehhez mindannyian ragaszkodtunk. Három fiútestvérrel felnőni nem olyan egyszerű művelet, főleg úgy, hogy én voltam a legkisebb. Mindentől óvtak és állandóan ki lettem kérdezve az aktuális pasiügyeimről. Az egyetlen kivételt ez alól a Damien-es eset jelentette. Egyiküknek sem számoltam be arról, hogy el lettem jegyezve és valahogyan az sem derült ki, hogy bántalmazás áldozata lettem addig az estéig, amikor Trevnek ide kellett utaznia és önvédelemre hivatkozva a szárnyai alá vennie. Nem meséltünk otthon arról, én sírva kérleltem őt, hogy hagyja ki a többieket..már így is eleget szenvedtem. Damian a kórházban feküdt immár két éve és nem sok esély volt rá, hogy valaha is magához fog térni. Azt hittem, hogy ez a titok meg fogja mérgezni a kapcsolatunkat, de éppen ellenkezőleg történt. Sokkal több figyelmet kaptam és egy ideig velem is maradt a bátyám. Nem kergettem hiú ábrándokat, hogy Carla is tud az esetről. Trevor mindent megosztott a feleségével és nem is haragudtam rá emiatt. Richard és Devon másképpen reagáltak volna…sőt Dev már biztosan börtönben ülne, mert nem hagyta volna életben az exemet. Okkal nem mondtam el nekik és a szüleimet sem akartam azzal terhelni, hogy aggódjanak miattam. Az akkori forgatókönyv alapján haza kellett volna költöznöm, de akkor nem jutok el odáig, hogy megismerjem Heather-t és két könyvemet sem adták volna ki. Néha az álmok erősebbek, mint a félelmek. Nem mondom, hogy könnyedén túlestem a traumán és van még mit dolgoznom magamon, de jó úton járok és büszke vagyok rá, hogy akkor nemet mondtam. Az élet csupa meglepetés, ahogyan az eltelő idő fogalma is. A szmogos város közepén az egyetlen menekülési pont a Central park, csak sajnos nem minden alkalommal sikerül elmennem oda, nem is a környéken élek és ahhoz minimum negyven percet kellene metróznom. Említettem, hogy szeretem a kinti mozgásformákat, de be kell érnem néha azzal, hogy edzőterembe vagy más csoportos órára menjek. Heather ötlete volt a heti hastáncóra is, csak azt felejtette el közölni velem, hogy ma este randija lesz és nem tud eljönni velem. Gyűlöltem a gondolatát is annak, hogy egyedül jelenjek meg valahol csupa idegen között, de erőt vettem a félelmeimen és eljöttem a központba. A kiválasztással is meggyűlt a bajunk, mert eléggé teltházasok ezek az órák és már annak is örültem, hogy egyáltalán befértünk mára. Erre tessék az egyik főt ki kellett húzatnom. Heather már a sokadik sms-t írja nekem, hogy bocsássak meg neki, de az a pasi akkora farokkal rendelkezik, hogy nem mondhatott nemet. Ki sem kellett találnom, hogy kiről beszél. Az elmúlt napjaink központi témája az újdonsült ügyfele volt valami Reginald Epcott…egy leendő író. Nem mondtam neki, hogy én is az ügyfele vagyok, mert kibaszta volna a biztosítékot. Mégsem versenyezhettem egy izomaggyal és némi írói vénával. Sejtettem, hogy nem lesz hosszú életű a kapcsolat, mert a barátnőm csak addig érdeklődik valaki iránt, amíg ki nem próbálta az ágyban. Két hétig full szerelmes és utána egyik nap úgy ébred fel, hogy másra vágyik. Irigyeltem a hedonista életmódját, de én személy szerint nem lettem volna képes minden egyes héten mással ágyba bújni. Damian az egyik oka ennek, de régebben se váltottam a partnereimet olyan gyakran, hogy az másoknak is feltűnő legyen. Egy szó, mint száz, de ma ismét kilépek a komfortzónámból, hogy egyedül jövök el valami csoportos sporttevékenységre. A tánc mindig is érdekelt, de nem voltam jó benne, ahogyan a hangomat sem eresztettem ki túl gyakran, nehogy valaki megsüketüljön.
A központ előtt tipegek vagy húsz percet döntésképtelen állapotban. Megannyi forgatókönyv fordul meg a fejemben annak eshetőségével, hogy miképpen ér véget a ma este. Valakit a sürgősségire visznek miattam, én kötök ki ott, mert nem tudok egyenesen állni, vagy hazamegyek és nézem tovább a kedvenc sorozatomat. Csábít az ötlet, hogy felüljek a metróra és meg se álljak hazáig, de aztán egy nő magabiztos fellépése kell ahhoz, hogy bemenjek az épületbe. A nyüzsgés azonnal kézzel tapintható, nekem meg elkezd izzadni a tenyerem, amíg odasétálok a recepciós pulthoz.
- Helló… - köszönök bátortalanul és a velem szemben állóra tekintek.
- Szia. – pillant fel kedvesen a computer mögül.
- Meera Gupta órájára jöttem. – felelek egy fél másodperces szünet után.
- Megtudhatom a nevedet? – mosolyog rám bátorítólag, mire csak sóhajtok egyet és már keresem elő a megerősítő e-mailt is.
- Meghan Montilio… - kezdenék bele, de máris pötyögni kezd és úgy öt másodperccel később egy kártyát csúsztat át nekem a pult tetején.
- Meg is vagy. Ez itt a mai kártyád. Az öltözőben ezzel tudod befoglalni a szekrényt is, bármelyiket választhatod, csak utána húzd el előtte a kártyát, hogy rendesen bezáródjon. Van mindened az órára? Esetleg megkínálhatlak egy citromos vízzel? – menten eláll a szavam, mert soha nem találkoztam még ilyen kedves személlyel.
- Köszönöm elfogadom. – lelkesülök fel és a vállamra erősített táskával egyensúlyozva várom meg az italomat.
- Amennyiben tetszik az óra majd, akkor iratkozz fel és küldünk elérhetőséget meg órarendet is külön az e-mail címedre. – megköszönöm a kis üveges folyadékot és elindulok felfedezni az öltözőt. Fekete jóganadrág és hozzáillő fekete sportmelltartó kerül rám, még a hajamat is kontyba fogom fel, mert elég hosszú. A legtöbben klikkekben érkeztek, de ez sem szegi a kedvemet, maximum annyira, hogy nem vagyok kezdeményező és a terem szélét választom ki a mai edzés idejére. Meera határozott és egyből Heather-t juttatja az eszembe. A felvezetője kicsit megijeszt, mert soha életemben nem táncoltam és a legkisebb tehetség is hiányzik belőlem ezen a téren. A felszólítás a közeledésre két mini lépést jelent nekem, de amint a kezemet kinyújtom máris valaki hozzám ér. A bizonytalan kezdésre csak elmosolyodom.
- Semmi baj, én sem vagyok valami gyakorlott táncos. – felelem neki és most oldalról szemügyre is veszem őt.
- Én Meghan vagyok és hasonló esetben csak lökj félre. – nevetek fel, de Meera sokkal határozottabb nálunk. A hastáncról más elképzeléseim vannak, de a kezdeti csípőmozgásba még a derekam is belefájdul.
- Random elhatározás vagy be is regisztráltál? – érdeklődöm a mellettem állótól.
- Nekem lemondta a barátnőm, mert randizik. – avatom be az újdonsült sorstársamat az én történetembe.