- És a tiéd, Charlie? A te apukád mit dolgozik? – kérdi végül Stephanie nagy érdeklődést mutatva. Hirtelenül azt se tudom, hogyan jött szóba a téma, de azok után, hogy Tim hosszasan mesélt rendőr apukájáról, Liza pedig szakács anyukáját is megemlítette, nem csak ügyvéd papáját, éreztem, hogy ebből nem találok kibúvót, bármilyen elszántan is keresek.  
Mélykék íriszeimet a babráló ujjaimat figyelik, nem akarom elűzni a csendes hallgatást köreinkből még pár másodpercig, csupán addig, míg bátorságot veszek magamon. Végül a társaságra pillantok, mély levegőt veszek és úgy nézek rájuk, mintha arra készülnék, hogy megosszam velük az univerzum legnagyobb titkát. Törökülésből guggolásba helyezem magam, a kényelem kedvéért egyik lábammal letérdelek és magam alá hajtom, a másik térdem felületén pedig összekulcsolom a kezeim.
- Megígéritek, hogy nem mondjátok el? De senkinek! – teszem fel kérdésem, miközben jobb kezemet a szívemre helyezem. A többiek követik példámat, mire elmosolyodom és közelebb hajolok hozzájuk. – Az én apukám egy titkos ügynök! – világosítom fel őket azzal a beleéléssel, amivel utoljára akkor találkoztam, amikor anyu elmondta, hogy Disneylandbe megyünk.
- Kizárt dolog! – csattan fel Tim, látszólag mérgesen. Biztosan azt hitte, hogy közülünk mindössze az ő apukájának van veszélyes és roppant izgalmas munkája, így egyikünk sem fogja tudni überelni. Nos, az igazság tényleg ez, de előbb találok ki bármit, minthogy bevalljam, apukám még csak a létezésemről sem tud.
- Ó, igen? És ha véleményed szerint lehetetlen dolog, meg tudnád magyarázni, eddig miért nem láttad egyszer sem apukámat, Timothy Cackle? – háborodom fel, tenyereimet a derekamhoz tapasztom és olyan mérgesen méregetem, mintha épp most ette volna meg a fagyis kelyhem tetejéről a cseresznyét. – Sőt, ha tudni szeretnéd, a nappalikban van egy polcos szekrény, ami mögött egy titkos szoba van, és csak úgy lehet bejutni, ha a megfelelő könyveket a helyes sorrendben húzod ki. – folytatom, mielőtt válaszolhatna a kérdésemre és olyan magasra szegem fel az állam, hogy valószínűleg akadálymentesen belát az orrnyílásaimba.
Timet figyelmen kívül hagyva a lányokra pillantok. Összepréselem az ajkaim, majd hirtelenül elvágom a hatásszünetet és folytatom a mesélés.
- Amikor utoljára levelet kaptam tőle, épp az Arab Emírségekben volt, egy sivatagban tevegelt, hogy eljusson a közepén lévő bázishoz. A levelét egy karaván juttatta el a városba, ahonnan hazapostázták. – kezeimet lazán széttárva tartom, szemeim tágra nyíltak a beleéléstől, amivel édesapám körmönfont regéjét mesélem. A lányokat könnyebb beetetni, mint Timothy-t, aki kívülről nézve érdektelen édesapám kalandjait illetően. – Hé, Tim! – szólalok meg végül, ugyanis kitaláltam valamit, amitől megenyhülhet. – Ha gondolod, megkérdezem aput a kódról, és ha elmondja, te lehetsz az első, aki belép a helyiségbe. – mosolyodom el biztatóan, mire a barátom megrázza a vállait. Még csak rám se néz, inkább tovább birizgálja cipőjének talpát!
Ismét mélyen belekortyolok a levegőbe és égnek emelem a tekintetem.
- Na jóóóó… - adom meg magam. – Meg Celia szomszéd nénink következő brownie-jából is kaphatsz egy nagy tupperrel. – összeszűkült szemekkel mustrálom, erre az ajánlatra igazán nem mondhat nemet.
Kezét felém nyújtja és elégedetten elmosolyodik.
- Áll az alku! – egyezik bele. Ajkaim széles vigyorba húzódnak és megrázom a mancsát. Celia néni brownie-ja mindig a legjobb megoldás!