- Lotte, így nem várhatunk vendéget! – jelenetettem ki határozottan, amikor beléptem a szobájába. Egyértelműen a kislányom még nem volt képes megtanulni a rend szeretetét, emiatt pedig folyamatosan könyörögni kellett neki. Mivel nem kifejezetten vagyok az erőszak híve, soha nem lennék megütni ezt a gyönyörű, szőke csöppséget. Nyilvánvalóan a gyereknevelés nem csupa rózsaszín köd, vannak nehézségek, amikor akaratossá válnak, de ettől függetlenül is azt gondolom, hogy a sajátom nem feltétlenül butácska. Persze, mindenki elfogult a gyerekével szemben, de elég büszke voltam a teljesítményemre, amikor az óvónők azt mondták nekem, hogy Lotte logikai képességei és gondolkodása nagyjából egy hat hét éves gyerek szintjén van. Ettől függetlenül a rendrakás szerintem örök probléma lesz nálunk. Hétvége van, így mind a ketten itthon voltunk. Szerencsémre a munkatársaim elvitték most a műszakot, így nem kellett anyukámnak vigyáznia a lányomra. Már egy ideje gondolkoztam azon, hogy a hétvégékre kéne szereznem egy bébiszittert Lotte mellé, de nem szívesen bíznám a kislányomat egy idegen gondjaira. - De anya, csak előpakoltam a teapartihoz! – jelentette ki hatalmas szemeket meresztve, én pedig csak egy halk sóhajt megeresztve csóváltam meg a fejem. Nem voltam kifejezetten biztos abban, hogy annyira ártatlan, mint amilyennek tűnik. - Akkor miért van szana-szét a szobában az egész állatkert? – kérdeztem meg tőle, majd beléptem a szobába. Ma már túl voltam a bevásárláson, meg a főzésen is, illetve átöltöztem, hogy normális ruhákban várhassam meg Astont, a régi gimis osztálytársamat, akivel végül egy egyetemre is mentünk. A lányom pedig még mindig a puha, ezerszínű kis unikornisos jelmezében volt, amit pizsamának használt. - Ők is részt vesznek majd a partin – jelentette ki határozottan, miközben én a szekrényéhez sétáltam, hogy kivehessek belőle egy-egy csinosabb ruhadarabot. Kifejezetten szigorú voltam a gyerekemmel, mert elég sok vonásomat örökölte. És bár aranyos dolog pizsamában várni valakit ebédre, de ettől függetlenül szerettem volna, ha ez nem így alakul és felöltözik szépen. - Majd vegyük elő őket, ha elkezdjük a teapartit – jelentettem ki végül határozottan, majd elkezdtem össszekapkodni a földről a plüssállatokat. Tisztában voltam vele, hogy valószínűleg Lotte el fogja nézegetni, ahogyan összeszedem a cuccait a földről, de mivel fél óra volt nagyjából Aston érkezéséig, így kénytelen voltam meglépni a dolgot. - Öltözz fel szépen, jó? – simítottam végig az aranyló tincseken, én pedig kisiettem a konyhába, hogy megkeverhessem a már készülődő ebédet. Lényegében az egész életem abból állt, hogy ide-oda rohangáltam két pont között, de ez engem sosem zavart különösebben. Könnyedén fel tudtam venni a tempót az életem menetével, és nem igazán volt időm munka és gyereknevelés meg háztartás mellett lazsálni. - Segítek megteríteni – kiáltotta a kislányom, amikor beszökkent most már rendesen felöltözve – Anya, befonod a hajam? - Be – mosolyogtam rá, majd lefedtem a fazék tetejét, és rögtön kiterelgettem a konyhából. Nem akartam teljesen összehajazni mindent. Épp, amikor belekötöttem a lánykám hajába a pasztelrrózsaszín szalagot, hogy a két kis copf végén egy aranyos masni legyen, hallottam meg, ahogyan valaki megnyomja a csengőt a lakásunknál. - Majd én megyek – határozta el magát Lotte, és rögtön el is indult az ajtó felé. Én a magam részéről jóval lassabb léptekkel indultam el az előszobába. - Szia Aston bácsi! – rikkantotta a lányom, amikor megpillantotta – Anya nagyon várt. Csak miattad korán felkelt, hogy finom ebédet főzzön... - Szia – mosolyogtam rá, miután a kezemet óvatosan a lányom szája elé csúsztattam, aztán pedig felvettem a karjaimba, hogy egyáltalán be tudjon jönni a kis szöszimtől a házba – Gyere csak. Cipő maradhat, mert nem volt időm még rendesen kitakarítani a házat. Ez annyira nem vol igaz, mivel lényegében a tegnap eljutottam a porszívózás felmosás kombóig, szimplán csak a heti kemény takarítást nem ejtettem meg egyelőre. Ahogy beljebb került, fél kézzel, mosolyogva át is öleltem őt. Mindig jó barátok voltunk, pont nem most akartam megszakítani ezt. Örültem neki, hogy olyan ember lett belőle amilyen, mert ténylegesen sajnáltam volna, ha nem úgy alakulnak a dolgai, ahogyan azt mi terveztük. - Jól vagytok? Egyszer áthozhatnád a babát is, mert Lotte nagyon látni akarja. Teljesen be van zsongva attól, hogy apuka lettél – szolid kis mosoly ült ki az arcomra, ahogyan a saját gyerekemre pillantottam, majd vissza a férfira. A kezemet automatikusan nyújtottam is a kabátjáért, hogy fel tudjam azt akasztani és beljebb invitálhassam őt.
Valami nem egészen világos nekem. Ha konkrétan csak az élethez szükséges tennivalóimat végzem el: értsd: nem járok se szórakozóhelyek, de még csak nyaralni se, nem szórom a pénzt és sosem veszek semmiből sem olyan méreg drágát, akkor mégis hova a picsába tűnik el ennyi pénz? Nem kell szűkölködnünk, de mikor tegnap csak kíváncsiságból összeszámoltam, hogy az elmúlt hónapban mennyi pénzt költöttünk, akkor azért kiugrott a szemem a helyéről. Kettő dolog viszi nagyon a lóvét, amit kifejezetten sokalltam, elvégre saját gyerekemtől nem fogom sajnálni a tápot, se semmit, nem úgy mint a benzinköltségre és a cigarettára. Utóbbinál újra megfogadtam, hogy próbálok leszokni róla és még egy lépést teszek az ügyérdekében, de diplomatikusan abban maradtam magammal, hogy a benzinköltséget fogom normális keretek között visszaszorítani. Pedig én még csak nem is a megszokott V8 vagy annál kisebb számú benzintemető motorokkal járom, de mindegy is, mert felismertem azt a kurva egyszerű tényt is, hogy nem kell nekem beleforrnom az autóm ülésébe, van két lábam, amikkel az aszfaltot is nyomhatom nem csak a pedálokat és van New Yorknak csodásan nem szép, de legalább működő tömegközlekedése, régen is lábon éltem a kerekek helyett, most se fog megerőltetni felszállnom egy metróra. Így hát fél óra késéssel - nem is beszéltünk meg konkrét időpontot, meg nem tárgyalásra megyek, ahová percre pontosan kellene érkezni - jelenek meg Cassieéknél és nyomom be a csengőt csak egy másodpercig, hiszen senki se szereti azt a fülbaszó kasztrált elektromos sövényvágó hangot hallgatni. Cassidy az a lány a gimiből, akinek talán a leginkább közös elképzeléseink voltak a jövővel kapcsolatban és ha jól emlékszem, csak mi akartunk orvosi, vagy egészségügyi pályára menni, amiből aztán az lett, hogy ő elkezdte az egyetemet, amihez nekem nem volt elég pénzem és így elvégeztem egy - amúgy az egyetemhez tartozó, de mégis már intézet köréhez tartozó - mentős tanfolyamot, dolgoztam pár évet, aztán letettem a mentőtiszti vizsgát is, így most tartott ott, ahol vagyok. Sajnálom-e, hogy nem éltem normális egyetemista életet? Nem tudom, talán nem, mert sosem éreztem, hogy hozzám tartozna, hogy kellene ez nekem, azt viszont sokkal jobban sajnálom, hogy Cassienek is abba kellett hagynia. Nyílik az ajtó, mire a vártál kicsivel lejjebb kell döntenem a fejemet, hogy a beengedőmre nézhessek. - Helló, te kis nemzetközi plüssgazdálkodó! - azzal fel is kapom egy másodpercre a már nem annyira pici gyereket. - Nem mondtad neki, hogy inkább feküdjön vissza és aludjon még két órát? Hajthatatlan, igaz? - Beljebb sétálok a lakásban és amiért azt mondja, hogy nem volt ideje kitakarítani, már csak azért is körülnézek a helyiségben. - Más fogalmunk van szerintem a nem kitakarított lakásról. - Ebben sosem kételkedtem, de most inkább ne is menjünk bele abba, hogy én anno milyen állapotok között éltem. - De egyezzünk ki egy olyan diplomatikus döntésben, hogy leveszem a cipőmet, csak mert otthon is leszoktam és így jobban otthon érzem magam nálad, oké? - Nincs kitakarítva... jah, az egész mindenség csillog, nekem legalábbis biztosan, mert én nem itt élek és nem tudom mit kell keresni, aminek nem kellene ott lennie. Én tipikusan olyan ember vagyok, aki nem várja, hogy kiszolgálják, aki nem idegenkedik és mozdulni se mer másoknál, amíg azt nem mondják neki, hogy ülj le, gyere be a nappaliba, bárhová, nem én most is fogom magam és odamegyek a kanapé előtti dohányzóasztalra, leveszem a hátizsákomat és kicipzározom. Előhúzok belőle egy zacskó csokis nápolyit és gyorsan Lotte kezébe adom, aki gondolom már nagyon kíváncsi, hogy mit rejt a táska, az én gyerekem legalábbis már tuti ott csüngne rajta és hatalmas szemeivel bámulná a belsejét. - Dugd el anya elől, még mielőtt elveszi! - suttogom neki. Én nagy pajti vagyok, ha gyerekekről van szó, velem lehet üzletelni, nálunk is Natalie az, aki egyből elveszi a csokit a gyerektől, pláne ebéd előtt. - Jól vagyunk, minden rendben. Benji is kigyógyult a hasfájós korszakából, úgyhogy kellemesebbek az éjszakák. Sima bonbon, nem alkoholos - adom át a mese közben a neki szánt ajándékot. - Legközelebb elhozom, ha olyan időben jövök. - Benji még sokat alszik és minden bizonnyal az rövidebb találkozó lesz, de szívesen megsétáltatom a még igen kicsi gyereket. Vagyis hát már fél éves, de Lottéhoz képest kicsi. - Veletek minden rendben? Most dolgozol valamit? - Azért nem hetente találkozunk, így nem napi szinten tudom, hogy mi a helyzet velük.
looking back
The biggest mistake I made was feeling ashamed of my past. Now I stop thinking about the bad things and focusing on the good ones.
Világ életemben kisfiús anyukának képzeltem el magam. Talán köze lehetett a dolognak ahhoz, hogy egészen pici korom óta joban szerettem a fiúkkal játszani. Az oviban a lányokat mindig lefoglalta a babázgatás és hasonlók, én viszont jobban vágytam a szabad levegőre. Nem egyszer mentem ki végül a srácokkal focizni, de mivel egy szem lány voltam közöttük, gyakran ijesztegettek gilisztákkal, pókokkal. Végül talán emiatt mertem elkövetni otthon válogatott csínyeket, gondolok itt arra elsősorban, hogy szívesen tettem anya levesébe műanyag békákat, amik a savanyúcukor szóra felugrottak, vagy helyeztem az arcára a szintén fiúktól elcsent, plasztik csótányokat. Anya azt kívánta nekem, hogy csak negyed annyit kapjak vissza a saját gyerekemtől, amennyi bosszúságot okoztam neki. Egészen addig, amíg Lotte nem született meg, mindig úgy gondoltam, hogy a génjeimbe van kódolva a férfi utódok nemzése. Hiszen világ életemben nagyon szerettem sportolni, illetve le tudtak kötni fiatalabb koromban a videojátékok is. Talán ez is azért van, mert az egyik legjobb barátom is fiú volt mindig... Bár vele sem volt egyszerű, mondhatni viharos volt a kapcsoltunk. Mégis örülök neki, hogy ki tudott törni abból a közegből, ahonnan származott és egyre inkább kiegyensúlyozottnak tűnik az esetek nagy részében. Vannak gondok, de legalább már nem különböző tudatot befolyásoló módon próbálja ezeket megoldani. Ami Lotte helyzetét illeti... Anya jóslata bejött. Tökéletesen biztos vagyok a Karma létezésében, ugyanis ez a kislány sokkal rosszabbnak tűnik nálam. Úgy néz ki, hogy családi hagyománnyá válik az édesanyák beégetése mindenféle megszólalással, nem beszélve arról, hogy az én kislányom is szeret a lányos játékokkal fiúsan játszani. Gondolok itt arra, hogy habár a lányom kifejezetten szereti a teapartikat, de emellett vágyik az autósszőnyegre is... Mert a barbiknak arra is szüksége van. Elpakolni pedig mindig nekem kell természetesen. Mindenesetre ez a dolog a gyerek nemével kapcsolatban bennem akkor változott meg, amikor megfogant. Tekintve, hogy az apja lelépett, az egyetlen dolog amire vágytam csak annyi volt, hogy legyen egészséges. Persze a későbbiek során rájöttem, hogy nem túl egyszerű felnevelni egy kis emberi lényt. Rengetegszer ütköztünk anyagi gondokba, de alapvetően túlságosan is büszke voltam ahhoz, hogy segítséget kérjek anyától. Pont ezért is vettem ki végül egy olcsó lakást Bronxban... Az olcsó lényegében azt takarja, hogy az itteniekhez képest drága, mert legalább két normálisnak mondható szobával rendelkezik, illetve egy picike fürdő is jutott a nappalival egybenyitott konyhával együtt. Lényegében egy félszobát alakíttatunk át Lotte számára, én megkaptam a másik kisebbet, így volt egy egészen szép és takaros otthonunk. Az már egy másik kérdés, hogy Bronx legjobb környéke is veszélyes az én kislányom pedig nagyon sokszor szeret eltűnni a szemem elől. Pont ezért bújócskázom vele sokat mindenhol máshol, viszont az a szabály, hogy itthon hasonlót nem csinálunk soha az utcákon. Azt hiszem képtelen lennék feldolgozni, ha a saját hibámon kívül veszíteném el őt. Ezért csak lágy pillantással figyeltem, ahogyan a fentebb említett férfi előtt szélesre tárja az ajtót, az pedig rögtön elmosolyodik, amint meglátja a kislányom. Aston sosem tudta, hogy mennyire hálás voltam neki, amiért képes volt a gyerekem mellett maradni. Ha már apukája nem volt, akkor legalább egyetlen férfi példa mégis a szeme előtt maradt. Ez pedig talán valahol segítség lehetett a férfinak is, hogy egyben maradjon. - Mindig korán kelünk és hétvégén sem tud aludni. Az sem segített kifejezetten az ügyön, hogy tudott az érkezésedről – halványal elmosolyodtam, miközben egyetlen gyengéd mozdulattal igazítottam meg a régi barátom vállán a felsőjét – Már két napja csak téged vár... Igaz Lotte? Hasonló mozdulattal érintettem meg a lányom feje búbját, aki hevesen bólogatni kezdett, majd Astonnek természetesen elkezdte sorolni azt, hogy hány új plüssállatot sikerült kikönyörögnie mindenkitől a környezetében, amíg nem találkoztak. - ... És a őt pedig Bambinak neveztem el. Mert olyan aranyosnak néz ki, mint az őzike a mesében! Pedig nem is őzike, hanem egy kutyus, de én Bambinak szeretném hívni – mosolyogva hallgattam a kislány csacsogását majd egy vállrándítással jeleztem Aston felé is, hogy rendben van nekem, ha leveszi a cipőjét. Tény és való, hogy egy szemétdombon kapirgálva élünk, de ettől függetlenül szeretem ha tényleg minden rendesen ki van takarítva, ha jön hozzánk valaki. - Ismered a járást – intettem a lakás belseje felé, majd az ajtó zárása után egyből a kis konyhánk felé vettem az irányt – Kérsz valamit? Vizet, teát, üdítőt? Ahogy Lotti is említette, túl vagyok a vásárláson és szerettem volna főzni, tehát italból is bőven van választék. Mondjuk az ebédnek már csak egy kis idő kellett, hogy tökéletessé váljon a tűzhelyen, de ez részletkérdés. - Ti mit pusmogtok? – kedves hangon, mosolyogva figyeltem, ahogyan a kislányom a ruhája alá rejtve valamit elszelelt a szobája felé – Lotte állj meg, el fogsz esni! Persze a gyerek csak visszakiabált, hogy ez nem lesz így, én pedig mosolyogva megcsóváltam a fejem és ennyiben hagytam a dolgot. Ha ő mondja... Nem is akartam tudni, hogy Aston mivel lepte meg az imént. - Köszönöm – mosolyodtam el. A nyelvem hegyén volt, hogy hozzátegyem: nem kellett volna. Viszont egyáltalán nem akartam udvariatlan lenni hozzá, értékeltem a gesztust. Vetettem egy gyors pillantást a csokoládéra, aztán a dohányzóasztalra csúsztattam azt. - Nagyon szeretném már látni Benjit. Ha úgy alakul mindenképp hozd majd át hozzánk. Natalie is jöhet – éreztem, ahogyan kicsit felcsillant a tekintetem, miközben hozzá beszéltem. A gesztusaim is hevesebbek voltak, így talán szemet szúrhatott neki, hogy ma – is – elvágtam két ujjamat főzés közben. - Hála az égnek úgy néz ki, hogy a könyvesboltban megtartanak – jelentettem ki végül határozottan – Egész jól is fizetek, illetve figyelembe veszik, hogy van egy gyerekem, tehát általában szabadok a hétvégék. Kifejezetten jól alakultak most a dolgok, bár sokat kell utaznunk. Semmiképpen sem szerettem volna, ha Lotténak Bronxba kell oviba járnia. Ez nem az a környék, ahol egyedül merem hagyni a gyerekem, így Brooklyn egyik jobb negyedében néztem neki helyet, ahol kifejezetten kedvesek a csoporttársai és az óvónők is. - Lotte újabban a sellőbarbikat gyűjti, meg a heppje lett az autósszőnyeg – számoltam be röviden a lányomról – Illetve átesett a bárányhimlőn is a múltkor. Szegényt annyira sajnáltam. A karján maradt is egy kis heg. Egy leheletnyit elszomorodott a hangom, amikor erről meséltem neki. Benjit ilyesmi még nem igazán fenyegeti, de ettől függetlenül sehogyse lesz kellemes nekik keresztülmenni rajta. Mondjuk Aston az egészségügyben dolgozik, tehát neki más a helyzete. Én lényegében a nővérképzőben magamra szedett tudásomat maximum egy kicsit tudom hasznosítani, ha a kislányom szerez apró sérüléseket. - Egyébként pedig zöldségekkel párolt csirkét készítettem, meg sok salátát. Ha túl nőiesnek találod a menüt, nyugodtan rendelhetünk pizzát is. Lotte állította, hogy odavagy a spárgáért – kicsit elnevettem magam, amikor ezt kimondtam. Igyekeztem tudatosan nevelni a gyerekem, így minden kérdésére válaszoltam. Újabban pedig a spárga volt a kedvenc szava.
Irigylem a gyerekeket, hogy annyi energiájuk és kedvük van mindenhez, hogy fel akarnak kelni kora reggel és lehet nekik könyörögni, hogy csak még fél órát... Á-á, nem! Nincs fél óra, Benji se kegyelmez nekünk, még nekem sem, mikor ketten vagyunk otthon, pedig én előző este azt hittem, hogy sikerült megbeszélnem vele, hogy nem lesz itthon Natalie, úgyhogy lehet aludni. Még jó, hogy semmi többet nem vártam a mi beszélgetésünktől, csak azt, hogy lefoglaljam azokra a percekre is Benjit, beszélek hozzá, hallja a szavaimat és tanulja a hangokat. Elmosolyodom a kisgyerek lelkesedésére. Sokáig nagyon furcsa volt számomra, hogy ennyire közel engedett magához Lotte, de azt kell, hogy mondjam, legalább annyira szükségem volt nekem is rá, mint ahogy neki is egy olyan emberre, mint én, értsd: hím nemű egyedre. Nem állítom, hogy ez bármennyire is megváltozott volna manapság, csak már sokkal jobban megértem Lottet azáltal, hogy nekem is született gyerekem. A szülőséget nem lehet tanulni, az ösztön. - Keveset jövök igaz? - simogatom meg én is a fejét. Ha többet jönnék, nem lennének ezek a napok ekkora szenzációk, meg lehet jobban tudnám követni, hogy milyen plüssállatai vannak, így nagyon remélem, hogy nem fogja számon kérni rajtam azt a sok nevet, amit most felsorol. - Neked van igazad Lotte, ha annak akarod hívni, legyen Bambi, semmi más nem számít! - A fiamat is így akarom tanítani, nem kell a közvéleményhez igazodni, álljon ki a véleménye és akarata mellett, viszont mindent elkövetek, hogy a jó úton tartsam. Nem akarom eltiltani a nagybátyjától, de nagyon nem örülök, hogy Natalie bandája, vagy mije sokat találkozik a gyerekkel. Ha Natalie az én húgomtól, meg anyámtól fél, lehet egy kicsit hátrafelé is kellene tekintenie, de ez belső félelmem, nem akarok ennél többször is összeveszni emiatt. Én csak aggódom a fiamért és... miatta is. Igen, ismerem én a helyi járást, szóval beljebb lépek és annyira nem óhajtom, hogy kiszolgáljanak, nem szeretem, ha mindent a seggem és a kezem alá raknak, noha nem is szűrűn élem át. Hoztam ajándékokat, mindig hozok, mikor ide jövök és nem az illem miatt, szimplán a jó szándék vezérel. - Vizet szeretnék. - Tök fasza vagyok, tudom, itt veszi az üdítőket, én meg tényleg csak vizet akarok, de mint mondtam, nem játszom meg magamat, szomjas vagyok, amire a víz a jó, nem tehetek róla. Nem tartom magam kifejezetten rossz apának, sőt, igyekszem a legjobbakra, de szeretném ha fiam - és Lotte - szemében nem csak mint szigorú szülő lennék jelen, főként így is én vagyok Natalie és köztem a erősebb kezű a gyereknevelésben, de egyúttal ha nincs miért fegyelmezni, szeretem kialakítani a gyerekkel a baráti viszonyt is. Hajtok a jófej apa díjra, nah. - Semmi rosszat... - Állok fel, mikor Lotte a szobájába siet. Cassidy úgyis tudja, hogy mit adtam neki, ismer engem is, a lányát meg aztán főleg. Ha még nem tudja, mi az amit hamarosan úgyis be fog falni Lotta, akkor sem hiszem, hogy sokáig titok marad. Átadom neki is a bonbont, amit hoztam. - Megbeszélünk majd egy jó időpontot, amikor mindhármunknak jó. Egyelőre az is ritkaság, ha egy teljesen nyugodt napunk van Natalieval, mert nemrég elkezdett újra dolgozni. - Nincs ellenemre, örülnék, ha együtt töltenénk végre kis időt hárman, avagy öten a gyerekekkel. - De ti is gyertek ám át valamikor, szívesen látunk - teszem hozzá, mivel ez a vendéglátás kölcsönös. Most már nekem is van kulturált állandó lakhelyem, nem úgy, mint évekkel ezelőtt. Közben látom, szerzett pár sérülést, ahogy látom, főzés okozta hegek. Ismerős, igaz én nem sokat főzök, de az elmúlt hónapokban többször megesett, persze még mindig sehol sem vagyok Cassidy tapasztalataihoz képest. - Korrekt emberek akkor a főnökök. Örülök, hogy a munkával gondod. - Kurvára nagy szó ez! Mondjuk mostanság én sem panaszkodok annyit, mint régen, mikor még Brooklynban voltam mentős. Átérzem ezt az utazgatás dolog. Nagyon ki tudja meríteni az embert. Megiszom a pohár vizet, nem tart sokáig, tényleg jó szomjas voltam. Hálásan bólintok még az utolsó kortyok közben. - Az az autósszőnyeg, amin utak vannak és lehet rajta versenyezni? Az tényleg nagyon jó dolog, én is akarok venni egyet a fiamnak. Távirányítós kisautóval együtt... - Bárki bármit gondol, én a fiamnak akarom venni elsősorban és csak aztán magamnak. - Jól bírta a himlőt? Emlékszem a húgom kiskorában nem viselte jól, annyira vakargatta magát, hogy néhány el is fertőződött. - Jobban szenvedett, mint mikor letört a foga, vagy beletenyerelt egy kiálló szögbe. Sok durva eset történt velünk kiskorunkban, de ezeket nem akarom elmesélni Cassidynek, mert lehet nem érintené jól az anyaszívét. Egyelőre csak a húgomat tudom példaként felhozni a bárányhimlőre, rá jobban emlékszem, mint a sajátoméra, Benji meg még nem esett át rajta. Felnevetek közel Cassel együtt, amikor megtudom, hogy mi lesz a kaja. Azért jófej, hogy nem sértődne meg, ha tényleg rendelnék valamit, de ennyire válogatós azért nem vagyok. - Legalább van benne hús is. Ne tudd meg, Natalie mennyire próbál vigyázni az alakjára, - vagyis pontosabban saját bevallása szerint visszanyerni azt - megszoktam már a salátákat és a nagyon egészséges ételeket. Rám is fér, ez a helyzet - fogom meg a hasamat két kezemmel és megvakargatom magamnak. Meglehet, két csirkét fogyasztok el kis salátával, de ez attól még egészséges étkezésnek tudható be. - Mármint hogy én vagyok oda a spárgáért vagy ő van oda érte és csupán szeretné, hogy én is hasonlóan érezzek iránta? - szöknek fel szemöldökeim, miközben próbálok úgy helyezkedni, hogy ne legyek neki útban. - Egyébként nincs vele bajom, megeszem - felelem csak hogy tisztázzuk. - Segítsek egyébként valamiben? Nem azért jöttem, hogy hátradőljek a fotelban, tudod...
looking back
The biggest mistake I made was feeling ashamed of my past. Now I stop thinking about the bad things and focusing on the good ones.
Furcsamód azember a barátnőinek mondja el először azt, hogy teherbe esett. Én egy voltam azon lányok közül, akinek nem volt sok lány ismerőse, mivel túl nagy szám volt és a legtöbb csajjal hamar összevesztem. Astonnal sem mondhatom azt, hogy az elejétől fogva egészen a végéig egy hullámhosszon voltunk, hiszen ha valahol, akkor a mi kapcsolatunkban aztán bőven voltak hullámvölgyek. Gondolok itt mondjuk elsősorban arra, hogy az ő drogproblémáit nem volt egyszerű leküzdeni és rengetegszer haragudott rám, amiért igyekeztem visszarángatni őt azon emberek soraiba, akik mondhatni átlagosak... Normálisak. Annak idején ezzel a második jelzővel nem igazán mertem élni. Viszont úgy néz ki, hogy a bizonyos Karma és az adok kapok elv tökéletesen működik, ugyanis kevés emberre számíthattam akkor, amikor Lotte megfogant. Nem igazán tudtam, hogy mit kellene tennem, leginkább elhinni sem akartam. Sorra csináltam a teszteket, ennek pedig az lett a vége, hogy az abortusz lehetősége már teljesen elvetődött... Utólag pedig ezért hálás voltam. Fiatalként, tele tervekkel az embernek rengeteg minden megfordul a fejében. És bár a szülésem után nagyon nehéz volt feldolgoznom azt, hogy Lotte sokkal jobban hasonlít az édesapjára, mint rám... Mégis képtelenség volt nem szeretni ezt a gyönyörű csöppséget. Aston pedig végig mellettem volt, neki hála nem kellett egyedül végigcsinálnom magát a szülési folyamatot sem, amitől lényegében rettegtem. Nekem nem volt párom, akit az éjszaka közepén riaszthattam volna azért, mert éppenséggel fagyit akarok enni, így jobb híján igyekeztem azokkal az emberekkel beérni, akik mellettem voltak a bajban. Viszont ugyanakkor szem előtt kellett tartanom a kapcsolatát Natalieval is, ami miatt egyszerűen csak nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy teljesen a férfire támaszkodjak... Pedig a barátságunk elég hosszú és erős volt ahhoz, hogy ő önként vesse bele magát a dologba. Én viszont nem lehettem ennyire önző, hiszen az egykori barátnője talán jogosan tűrhette volna nehezen azt, hogy körülöttem ólálkodik a pasija. Viszont ettől függetlenül örültem, hogy még mindig képesek voltunk tartani a kapcsolatot és a mai napra is vendégnek vártam az egykori legjobb barátomat. - Igen! Akkor legalább anyának sem mondaná mindig a nagymama azt, hogy férfi sem néz a ház tájékára! – egészen belevörösödtem a kislányom megjegyzésébe, ugyanakkor annyira meghökkentem ezen, hogy lényegében semmit sem tudtam volna felhozni a saját magam védelmében. Mégis mi az istenért kell anyunak ilyet mondani a gyerek füle hallatára? És Lotte miért oszt meg mindent mindenkivel? Bele se akarok gondolni abba, hogy az óvodában miket pletykál össze a kis copfos rólam. Talán addig jó, amíg nem tudok hasonlókat, bár a gyámügy még nem törte rám az ajtót, tehát annyira nem lehet rossz a szituáció. Alig tudtam arrébb terelgetni a kislányomat az útból, hogy Aston be tudjon lépni a lakásba, ráadásul rögtön elkezdett neki csacsogni arról, hogy melyik lánnyal veszett össze az oviban és ki az új szerelme. Ezért is lepett meg, amikor olyan sebesen a szobájába sietett a lányom, bár nem kellett sokat agyalnom azon, hogy mi történt... Pontosan ugyanaz, ami minden alkalommal megesik, ha Aston nálunk van. - Te fogod megenni a maradékát, ha nem leszünk képesek leimádkozni a torkán az ebédet! – ahogy csípőre tettem a kezem, úgy képzeltem el magam, mint egy karizmatikus szülő, a hangom is szigorúnak hallatszott. Azonban Aston szemében minden bizonnyal egy duzzogó törpének tűnhettem, aki üresen fenyegeti... Mégis miért lenne rossz neki az, hogy többet kell ennie a főztömből? Amilyen szörnyű szakács voltam az elején... Maradjunk annyiban, hogy volt hova fejlődnöm. De még mindig hajlamos vagyok arra, hogy felcikkezzem az ujjaim, vagy megégessem magam a forró olajjal. Azt hiszem soha egyetlen dolog nem lesz az életemben, amiből teljes mértékben ki tudnám zárni az ügyetlenkedést. – Elég hamar visszament... Mondjuk Nat nagyon karrieristának tűnt mindig. Benji akkor most bölcsiben van? Ha úgy van, néha nyugodtan áthozhatjátok, szerintem tudok vigyázni rá, és Lotte is nagyon szeretné látni már a babát. Folyamatosan azzal nyúz, hogy beszéljek a gólyával, mert szeretne kistestvért. Egyszer képes volt azt mondani nekem, hogy másszak fel a villanypózna tetejére és mondjam meg a gólyának, hogy hozzon neki kistestvért... Három útépítő előtt. Azt már inkább nem tettem hozzá a sztorihoz, hogy ezek a férfiak így is a fenekemet nézték... Lényegében ez volt a mindegy része a történetnek. Aston is pontosan tudta, hogy ezek a férfiak minden elhaladó nőt megnéznek, én pedig nem győztem menekülni a kislányommal együtt a kíváncsiskodó pillantások elől. - Rendben, szívesen megyünk... De a lányom szavai után nem vállalok felelősséget. Kénytelen vagyok irányítani – elnevettem magam, miközben megcsóváltam a fejemet. Talán a legjobban abban hasonlít rám Lotte, hogy kíváncsi természete van és mindig olyan dolgokról beszél másoknak, amiről nem feltétlenül kellene... Pontosan ezzel tudom magam tökéletesen zavarba hozni mások előtt. Remélem ő jobban féket tud majd kötni a nyelvére ha felnő bár ugyanakkor boldoggá tenne, ha nem kevésbé lenne őszinte. Az egyenesség mindig jó és örülök neki, hogy a kislányom még nekem sem füllent, maximum nagyon apró dolgokban. - Igen az, ez az új örület most nála – sóhajtottam fel halkan, aztán folytattam – Illetve karácsonyra rózsaszín Cabriot akar, hogy Barbie-t Ken kényelmesen vihesse munkába. A szőnyegre részben ezért is van szükség, mert jelenleg Barbie munkanélküli és szeretné ha dolgozna. Illetőlegesen tervében van a Kis hableány sztorit is behozni a körbe és a sellőbarbijából szeretne embert csinálni. Ő lesz majd Ken második felesége. Amikor ezt a szöveget meghallottam tőle, nemes egyszerűséggel csak égnek állt a hajam. - Ő is sokat vakarózott és sírt miatta – válaszoltam a kérdésre – Amitől én is sírtam, anya pedig csak fogta a fejét. Mindenesetre már el is feledkezett róla, pedig nehezen viselte... Bambi most minden figyelmét leköti. Illetve mivel eljött a jóidő, folyamatosan azzal rágta a fülünket, hogy vigyük el biciklizni, de persze a lovaglóórákról sem feledkezhettünk meg. Bambi pedig az állandó útitárs volt, bárhova mentünk, szerencsétlen plüss jött velünk. És ha nem találta meg, akkor természetesen hiszti volt. - Elég vékony alkatú, szerintem ő nem látja jól magát jelenleg. Olyan már nem lesz, mint a szülés előtt volt, de biztos vagyok benne, hogy ettől függetlenül most is nagyon csinos – annak idején én könnyen lefogytam, mivel eléggé ráizgultam és nem is voltam jó kezdetekben az anyaságban. Viszont mivel Lotte természetes úton jött a világra, így egyszerűen csak átrendeződött a testem és a csípőm szélesebb lett, mint korábban volt. Ettől függetlenül nagyjából ugyanazt a súlyt nyomom, mint a szülés előtt, csupán nőiesebbek az idomaim. Ha most szülnék, az nyilván egyszerűbb lenne, mint Lotte idején, de egyelőre nem járt ilyesmin az agyam. - Újabban mindenre kíváncsi, tehát a boltban úgy megyünk végig a sorokon, hogy ha valaminek nem tudja a pontos nevét, annak meg akarja tanulni. Így volt ez a spárgával is. Egyébként nem hajlandó megenni – annak ellenére sem, hogy a zöldségek fontos tápanyagforrások, főleg egy fejlődésben lévő szervezetnél. Én úgy próbálom ránevelni Lottét ezek fogyasztására, hogy édesebbeket vásárolok és majdnem mindent cukorral főzök meg... Mert akkor hajlandó elfogyasztani a zöldségeket, legalább itthon. Az oviban természetesen nem ízlik neki a menzai étel. - Nagyjából megvan az étel... Ha szeretnél mondjuk rizst enni, azt még tudok főzni. A végén még hazamész és panaszkodni fogsz, hogy semmi ehetőt nem kaptál tőlem – finoman böktem meg a vállát, majd elnevettem magam. Ezen a ponton el is döntöttem, hogy tényleg készítek neki a köretből – Mondjuk nagy segítség lenne, ha levennéd nekem onnan a felső polcról első körben és nem kellene felmásznom érte. Szerintem pontosan tudod, hogy miért tartom ott. A sóval, cukorral, és a liszttel együtt. Ha a gyerek megtalálja, akkor az lesz a legjobb szórakozása, hogy szétszór mindent a konyhában... Egyszer jöttem haza arra, hogy az egész konyhából havas tájat csinált a gyerek... Ő fogalmazott így. Azóta azt mondom neki, hogy a pincében lakó kis manók hozzák nekünk a rizst és a hasonlókat, mert már volt rá példa, hogy kereste. Úgy néz ki, hogy neki a havas táj – a konyha közepén persze – kifejezetten tetszett.
Kellemesen nevetek fel a hallottak örömére és egyúttal belegondolok, hogy ez az én esetemben, hogy nézni ki, már azon túl, hogy nem vagyok nő, amiért az anyám férfiakat várjon haza velem, de talán, ha az lennék, akkor is teljességgel tojna a fejemre és az életemre, fogalma sem lenne, kikkel kavarodok össze, vagy kikkel nem. Ilyen tekintetben Cassidy egyébként nagyon szerencsés, mint ahogy ezt gondolom Natalie és az anyjának kapcsolatáról is. Ugorjunk egy generációt. Cassidyből csodálatos anya lett és jó végigkövetni az életüket, ezáltal pedig… mondhatni ők voltak nekem az etalonok, mikor Benji megfogant és meg is született, ami azt illeti, máig Cassidyt tekintem a mintaszülőnek, akire apaként hasonlítani szeretnék. Ez talán ő is tudja, talán csak sejti, egyszer majd megemlítem, ha érzelgős pillanatok vesznek minket körül. Vannak dolgok, amik szorosan összepasszolnak, ilyen a Karácsony és a karácsonyfa eldőlése több órányi ügyeskedés után; az első fagy és a sok balesetek; meg az Alice csodaországi kalandja sincs nyuszi nélkül, mint ahogyan Aston se jön Lottéhez csoki nélkül. Talán bűntudatomnak kellene lenni, de… nincs. Megbeszéltem Lottéval már réges-rég, hogy szigorúan kaja után bonthatja fel, ami rendszerint akkor valósul meg, ha nem kötöm le az anyja figyelmét és a kislánynak nincs lehetősége elbújni, hogy megbontsa a szerzeményét. - Nem észlelek ebben a kijelentésben problémát. Nem jöttem tele hassal - mosolyodom el, miközben megfogom a hasamat. Kíváncsi lennék egy össznépi találkozóra, mikor Natalie és Benji is velem jön, vagy közösen elmegyünk egy helyre, ahol Lotte is jól érezheti magát. Benjinek még nincs annyira különleges igénye, hogy felcsillanjon a szeme egy játszótér láttán. Nekem sokkal inkább felcsillan, ha már itt tartunk, bosszankodva mindig megjegyzem, hogy az én időmben miért nem voltak ennyire király játszóparkok és a mai fiatalság ennek ellenére is csak az elektronikus kütyüket nyomogatja már fájdalmasan egész kiskorban is. Ezt persze a szülők hibája, nem a gyereké. - Egyelőre még nem erőlteti túl a munkát Natalie, kevés felkérést vállal el, így az ideje felét még mindig otthon tudja tölteni a gyerekkel. De igen, ismerkedni kezdtünk a bölcsődével is. Szép sorjában minden, tudod. - Kettőnk közül mindig én voltam az, akinek viszonylag fix a munkaideje. Érthető is, nem tudom otthagyni a sérültet, s nem is mondhatom azt, hogy ma nem megyek dolgozni. Egy ügyvéd azért flexibilisebb ilyen téren, el tudd utasítani felkéréseket, keretek közé tudja szabni a saját idejét és ami azt illeti, az anyja is nagyon sokat segít, ha vigyázni kell Benjire. - Oh hát a gólya maga is megérzi, ha érkeznie kell – nevetgélek a felvázolt szituáción, miközben magam is konstatálom, hogy mekkora hazugság hagyta el a számat, vagyis ki tudja, lehet a gólya jobban tudja, mikor kell jönnie, mint mi magunk és utólag hálásak leszünk neki. – Már várom, hogy engem is hasonló kalandos szituációkba keverjen a gyerekem. – Bár ahogy ismerem magamat, én kellően nagy partnere leszek majd Benjinek, már ma is nagyon tudjuk bosszantani anyát. - Semmilyen felelősségvállalásra nincs szükség. Nem idegenek vagytok nekünk, Benji pedig talán még abban a korban van, amikor nem tudja felfogni a hallottakat olyan módon, amivel gondot jelenthetnének az elszólt szavak. – Cassidy – és úgy a lányok legnagyobb hányada – valamint köztem mindig az volt az egyik legnagyobb különbség, hogy ő nagyon hamar zavarba tud jönni, míg én rendkívül sokáig meg tudom tartani a lazaságomat mindenféle színjátszás nélkül. Hoppá, micsoda fantáziadús elképzelései vannak Lottének, nekem eszembe sem jutott volna régen ennyire konkrét játékokat kérni. És sokszor csak annyit mondtam, mikor kérdezték, hogy mit szeretnék: „legót”. Vagy: „nínós kocsit”. Hogy milyen legyen a színe, vagy milyen témájú legyen, abba bele sem gondoltam. - Nekem is veszel egy rózsaszín Cabriot, hogy beleültethessem Barbiet? – dugom farzsebeimbe a kezeimet és nézek rá szép, azaz irritáló mosollyal. Hogy ki a Barbie, az most lényegtelen, én sem gondoltam át, mert ha esetleg Nataliera utalnék ezzel és megtudja, Ken töketlen lesz. Én ezt amúgy sem értem, a Barbie a lányok körében nem valami szépségideál? Mikor egyszer Barbienak hívtam Nataliet, totál kiakadt, hogy márpedig ő nem plázacica, én pedig csak pislogtam, hogy mivan. - Szóval Ken gazdag és egy rózsaszín Cabrioban akarja a „munkanélküli” csaját „dolgozni” vinni? - erősen kiemelve pár érzékeny szót, ez… nagyon felnőtt megközelítés, de amíg Lotte feltehetőleg megeszi a kapott csokija felét, addig bőven van időm elterelni az anyja figyelmét ilyen pajzán párhuzamokkal. Egy határozott és éles fordulattal váltunk át a gyerekbetegség témájába, már előre félek, mi lesz, ha Benji is elkapja, mert így is meglehetősen nyűgös, feltehetőleg jó pár álmatlan éjszakánk lesz akkor is, mikor beteg, de ugyebár ilyenkor az alvás a legkevesebb. Ezt nagyon irigylem a kisgyerekkorban, olyan gyorsan képesek elfelejteni a negatív emlékeket... - Hát csak tudod, az egy dolog, hogy nem látja jól magát, de túlságosan erőltetni a fogyókúrát sem szabad. – Tudom, hogy eleve hátrányban vagyok, ha ezt a témát kell pedzegetni, úgy is fogalmazhatok, hogy vert helyzetből minek akarnék én nyerni? De már feladtam. A véleményem állandó, mégsem hangoztatom, Natalie felnőtt nő, tudja, hogy mi a jó neki, én úgyis figyelmeztetni fogom, ha szerintem túlzásokba esne, aztán ő eldönti, hogy hallgat-e rám, vagy sem. Többnyire egyébként nem szokott. Felajánlom a segítségemet, nem szeretek csak úgy állni és várni, hogy ölembe adják az ételt. Cassidy szavaira magasba szöknek szemöldökeim, úgy nézek rá, mint aki várja, hogy utána mondja, „csak vicceltem. Márpedig remélem ezt most tényleg nem gondolta komolyan. - Ennyire panaszkodós embernek ismersz? Étel miatt csak akkor panaszkodok, ha az étteremben hagyok egy csomó pénzt és cserébe semmilyen jól elkészített fogás nem került a hasamba. – Ingyen ételkor egy szavam sincsen, egyébként sem enni jöttem ide és hálás vagyok, hogy ennyit fáradozik, pedig én meglennék a zöldségekkel is. - Persze - azzal a kezébe adom a rizst. - Megnézzem a lányodat? Kezd bűntudatom lenni, hogy míg mi itt beszélgetünk, ő tényleg megeszi a csokit. – Avagy szóljak, hogy lassan kész az ebéd?
looking back
The biggest mistake I made was feeling ashamed of my past. Now I stop thinking about the bad things and focusing on the good ones.
Rengeteg olyan pont volt az életem folyamán, amikor nagyon nem láttam a kiutat. Fura belegondolni, de ebből a legegyszerűbb úgy volt kikeveredni, hogy Aston esetében mindig ébernek kellett maradnom. Túl régóta ismertük már egymást ahhoz, hogy csak úgy hátra tudjam hagyni őt. Elég fiatal kora óta olyan közegből származott szegény, hogy folyamatos odafigyelést igényelt, amit a családjától sajnos nem kapott meg, így nekem kellett biztosítanom a dolgot számára. Egyáltalán nem volt ez teher, bár néha nem könnyítette meg a dolgomat. Mindennek ellenére azt gondoltam, hogy nagyon megbántam volna, ha én is leveszem róla a kezemet, mert csodálatos ember lett belőle. Biztos voltam benne, hogy nagyon jó férj és apa is egyben. Nagyon örültem annak, hogy ő állandó részese volt az életünknek, mert ennek hatására legalább egy férfifigura volt Lotte előtt, aki nem a nagypapája volt. Nagyon szeretem az édesapámat, de pont ezért is volt számomra fontos az, hogy valaki foglalkozzon a kislányommal a férfi barátaim közül is… Illetve pontosabban egyetlen férfi barátom volt mindig is, de ez már lényegében részletkérdésnek számított. A lényeg, hogy nagyon sokat foglalkozott Lottéval, ami elég sokat hozzátett a kislányom fejlődéséhez. Nem olyan volt, mint a férfiak többsége. Én magam soha nem néztem le a férfiakat, és háborogtam azon, hogy mindegyik csak azt akarja. Viszont voltak olyan fiúbarátaim, akik még az egyetem ideje alatt biztosítottak a támogatásukról, aztán pedig egyszerűen magamra hagytak. - Mondjuk mernél teli hassal jönni? – finoman nevettem fel a kérdésem után. Elég egyértelmű volt az, hogy ha vendéget vártam, akkor mindig készültem némi étellel, ha vendéget vártunk. Ez természetesnek tűnt akkor is, ha mondjuk délután négykor jött hozzánk valaki. Legalább némi rágcsálnivalót igyekeztem akkor csinálni, ami lehetőség szerint egészségesebb egy zacskó chipsnél. Lotte nagyon szép és jól fejlődő kislány, ami miatt igyekszem odafigyelni arra, hogy mit eszik. - A bölcsi sem rossz a gyerekeknek – határozottan bólogattam arra, amit Aston mondott nekem – Legalább kicsi korban lesz esélye szocializálódni és talán ez az oviban is megkönnyíti majd a dolgát. Azt meg mind tudjuk, hogy Nat mennyire karrierista, de remélem azért az orrára koppintasz, amikor már a szülés utáni állapotok miatt kicsit érzékenyebb. Itt nem arra gondolok, hogy idegesítő lenne a nő, sokkal inkább tartok attól, hogy rosszul érzi magát. Sajnos arról senki sem beszélt soha, hogy a gyermekáldás után az ember élete egészen megváltozik. Én sem csinálnám vissza semmilyen körülmények között sem Lotte születését, de ennek ellenére is nehéz dolgom volt, mert nem volt egyetlen férfi sem mellettem, aki végig ott lehetett volna a szülésnél, vagy megnyugtatott volna az azutáni állapotokban, amikor én leginkább úgy éreztem magam, mint egy felrobbantott grillcsirke. - Nem is tudom hol hallotta ezt a gólya dolgot – halkan sóhajtottam fel, de az arcomon ennek ellenére is szétterült egy mosoly – Megmondom őszintén, én nem akartam hasonlóval etetni, szerintem az oviban hallhatta a dolgot. De mivel még nem kérdezett rá, nem mondtam neki semmit azzal kapcsolatban, hogy hogyan lesznek a kisbabák. A mai világban a gyerekek már egy pillanatra sem lehetnek azok. A Mikulásban még hisznek, de én azon felvilágosult anyukák közé tartoztam, aki egyáltalán nem érezte cukinak a gólya szöveget. Annyit mindenképp tudhatnak, hogy a szülők között szoros kapcsolat volt, és ezért lettek ők, kis apró tünemények, akik megszépítik a mindennapjainkat. Ugyanúgy a méhecske és kisvirág sztorikat sem tartottam jó ötletnek. Emlékszem arra, hogy nekem milyen érzés volt megtudni az igazságot annak idején. És nem szeretném, ha az én lányom is számon kérne azzal kapcsolatban, hogy miért tömtem butaságokkal annak idején a kis fejét. - Ha szeretnél gyakorolni, majd kölcsönadom a lányomat – az időközben megint előkerülő kis copfosnak finoman simítottam végig a fején – Biztos vagyok benne, hogy nem fog csalódást okozni neked. Ha valaki képes kezelni azt, hogy Lotte mennyit és miket tud összebeszélni, akkor szerintem lényegében már bármilyen helyzetre fel tud készülni. Szegény Samet is teljesen tönkreteszi a lovaglóórákon, és biztos vagyok benne, hogy füllentett nekem, amikor azt mondta, hogy őt még nem kérte fel apukájának. Aston mellett ő az, aki a legközelebb áll hozzá, és azt már időközben megértette, hogy a szőke férfi miért nem lehet az apukája. - Azért vigyázz majd – halkan nevettem fel ismét és kicsit megcsóváltam a fejem, miközben a tűzhely mellett állva még egyszer átforgattam a kezemben tartott spatulával az ételt – Egyszer anyáéktól azzal jött haza ez a tündér úgy másfél éves korában, hogy a k betűs szó iránt érdeklődött. Állította, hogy az a távirányító, de csak akkor ha nem működik és a papa mérgesen hajtogatta ezt előtte. Arra már nem tértem ki, hogy pontosan mennyi idő volt elfeledtetni a kislányommal azt a bizonyos szót, de még most sem bízom abban, hogy kitörölte a szókincséből. Örülök neki, hogy a fák leveleinek tanulmányozásával, illetve a zöldségek és az egzotikusabb gyümölcsök nevének megtanulásával. - A fiúk nem a kéket szeretik? – ismételten felnevettem, amikor Lotte vékony kis hangját meghallottam. A múltkor elmesélte nekem, hogy az összes fiú az oviban a kék játékokkal szeretne játszani, emiatt pedig nagyon össze szoktak veszni. Illetve ha saját dolgokat vittek oda, akkor általában a legkékebb kisautókkal rendelkező fiúk voltak az „alfák”. - Valami olyasmi – igyekeztem nem konkrétan belegondolni azokba a dolgokba, amik valóban elhangzottak – Még jó, hogy most a sellőbarbi korszakát éli és nem akarja oviba vinni Kent és a csaját. Minden bizonnyal lenne még egy kellemetlen köröm az óvónőknél, amik így is gyakoriak voltak. Utólag mindez persze nagyon viccesnek hatott és nem véletlenül meséltem tovább a közeli ismerőseinknek őket. Lotte nagyon aranyos kislány volt, aki nyitott a világra. Azért keveredik meg mond furcsa dolgokat, mert egészséges gyermeki kíváncsisággal volt megáldva, emiatt pedig a későbbiekben biztosan meg fogja állni a helyét a világban. - Ha gondolod, akkor beszélhetek majd vele néhány olyan dologról, amit veled nem biztos, hogy meg tud osztani – mert erős párkapcsolat ide vagy oda, vannak kifejezetten női témák is, amiket talán kényelmesebben megoszthatna egy olyan nővel, aki szintén túl van már a gyermekáldáson. Esetünkben velem – Én is átestem már ezen. De szerintem neked nem kell magyarázni azt, hogy ilyenkor milyen változásokon megy át a testünk. Kicsit nehéz feldolgozni, de nem megoldhatatlan. Illetve maga a test ha szépen edzésben van tartva, akkor akár teljesen az eredeti formáját is visszanyerheti. Nekem valamennyivel szélesebb a csípőm, de anya miatt szerencsére van időm elmenni olykor futni vagy edzeni. - Reményeim szerint hasonló nem fog megtörténni most – vetettem pár cinkos pillantást a férfira, aztán folytattam – Sokat fejlődtem azóta, amikor utoljára ettél nálunk. Eredetileg nem voltam túl jó a konyhában, de Lotte miatt muszáj volt megtanulnom valamennyire főzni. Szerencsémre legalább anyukámtól volt mit tanulnom, mert őt a gyermekáldás jóval felkészültebben érte, mint engem… Meg az ő idejében inkább az volt a normális, hogy a nők úgy főztek, mint az anyjuk, nem pedig úgy ittak, mint az apjuk. - Kérlek – óvatosan elmosolyodtam – De te úgyis a bűntársa vagy. Lenne szíved elvenni tőle? Én magam nem nagyon tudtam erre a választ, de arra tippeltem, hogy nem tenne hasonlót. Mindössze azért, mert ő nem az apja volt, sokkal inkább egy nagybácsi szerű, ami miatt inkább rosszalkodni tanítja a lányomat, nem pedig az én oldalamon áll. De ez lényegében így volt rendjén. - Én meg is vagyok – gyorsan levettem a tűzről az edényeket és egy hidegebbe kezdtem el kitálalni, amit az asztal közepére tettem le – Gyertek csak, kész az ebéd! Amint helyet foglaltunk, meghagytam, hogy Aston szedhessen először az ételből, mert ő is volt a vendég, illetve Lotte biztosan nem olyan éhes már, hiszen a csoki nagyon csúszott neki a korábbiak alkalmával. - És mi van anyudékkal? – elég érzékeny téma, amit nem evés közben kellett volna előhoznom, de tartottam tőle, hogy történhetett valami amit talán jobb, ha kibeszél – Találkoztál velük mostanában?
Tisztában vagyok azzal, hogy Lotte születése után a szerepem egy kicsit komolyabbá vált amikor Cassidyvel találkozok, mint például a lánya születése előtt és ez egyáltalán nem értékeli le a köztünk lévő múltat, ami azért elég sok kellemes és kellemetlen hullámvölggyel rendelkezik. Sok mindent átéltünk már mi ketten, tud olyasmiket is, amiket önmagamtól sosem tudtam volna elmondani, hisz ő a saját szemével és érzékszerveivel tapasztalta meg a családi légkörömet, a kapcsolatomat és az abban rejlő nehézségeket. Nem vagyok az az ember, akinek sok lány barátja lett volna, ennek ellenére meg vagyok győződve arról, hogy nőkkel sokkal jobban meg lehet beszélni a problémákat. Segítőkészebbek, vagy csak úgy tudnak segíteni, ahogy a haverok nem. Ezra világéletemben mellettem állt, már amennyiben tudott állni a saját két lábán, rendszerint kihúztuk egymást a bajból, de nem mi voltunk azok egymásnak, akik a lelki támogatást adták. Két szóban elintéztük a bajainkat, rányögtünk valami béna poént és attól tényleg jobban éreztük magunkat, egy ideig. Ami Cassidyt illeti, el tudom képzelni, ha átérezni nem is, vagy csak részben, hogy mennyire nehéz időszakot élt át a terhessége alatt és Lotte születése után. Sosem ígértem meg neki, hogy segíteni fogok, de én nem is szoktam ígérgetni, mert szerintem marhaság, ha valaki csak azért tesz meg valamit, mert megígérte, az véleményem szerint már régen rossz. Nem is érzem kifejezetten azt, hogy bármivel is tartoznánk egymásnak, de mégis mindig akkor bukkanunk fel, amikor jól jön a jelenlétünk. Lotte-vel való megismerkedésem több mint különleges volt, hiszen tudtam jól, hogy apa nélkül kell, hogy felnőjön, vagy legalábbis egy szülővel kezdi meg az életét, ami nem annyira előnyös a gyereknek sem. Így utólag, igazi apaként már ki tudom jelenteni, hogy Lotte születése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ne ultrabéna apja legyek Benjinek, ez meg végül is csak azt támasztja alá, hogy a kislánnyal töltött percek mindkettőnknek, avagy az anyjával együtt mindhármunknak pozitív tapasztalatokat adott. Mikor megláttam a kisbabát, tudtam, hogy Cassidy már nem csak egy barát, már nem az a diák csajszi, akivel jókat lógtam és jól érzem magam a mai napig... ő már egy nő, pont ahogy én sem ugyanaz a drogos hülye kölyök vagyok már, aki voltam. Felnőttünk. Nem érzem megválaszolandónak a kérdését, mert nyilván nem mernék én teli hassal jönni ide, ismerve az eddigi sok év tapasztalatát, szóval inkább csak nevetek a felvetésén. Vannak bizonyos tulajdonságok, amire mindig lehet számítani, Cassidynél ez pont az, hogy ha meglátogatom, akkor biztos lehetek benne, hogy enni is fogok. Ez fényévekkel jobb, mint Richard esetében, akinél meg arra számíthatok, hogy fél órát legalább számoljak rá a találkozó időpontjára, mert úgyis késni fog. Akkor is késik, ha oka sincs rá, szimplán nem tudja belőni jól az idejét. Bölcsődéről nekem is egyébként egyből a szocializálódás jut eszembe, ami nem egy rossz dolog, pláne, ha hajlamos az extrovertáltságra, amiben valószínűleg nem rám ütne. Nem lennék szomorú, ha több lenne benne az anyja, mint én, ha már külsőleg úgyis inkább rám fog hajazni a neméből kiindulva. - Nehéz dolog a karrierről és a családi feladatokról beszélni, de azért abban biztos lehetsz, hogy nem fogom hagyni, hogy Benji ne kapja meg azt a figyelmet, amire egy gyereknek bármilyen korban szüksége van. - Elkomolyodom, talán túlságosan is, de Cassidy tudja jól, hogy csak a saját rossz emlékeim beszélnek belőlem, azok a törődések, amiket én sosem kaptam meg a szüleimtől, bár tény, hogy nem a karrierjük miatt, de szerintem egyik sem jobb mentség. Amiben bízom a jövőt illetően, az egyúttal a legnagyobb félelmem is: márpedig Natalie maximalista, a legjobb akar lenni mint a karrierjében, mind az anyaságban, a kettő együtt viszont véleményem szerint lehetetlen és itt fognak kezdődni a problémák. - Az én állásom abban különbözik az övétől, hogy nekem valamennyire fix a munkaidőm. Jó, ez sem feltétlen igaz, de néhány óra csúszással azért tarom a megbeszéltet, ha nincs sürgősségi eset. Nem tudom hazavinni a melót, nem kattog az agyam azon éjszakánként, hogy mi a feladatom, mit hogy kellene csinálni. Egy ügyvéd munkabeosztása sokkal lazább, már ahogy Nataliet látom, de ebben az is benne van, hogy neki bármikor jöhet egy telefon, amire ugrania kell, vagy alvás helyett is azon agyal, hogy mit hogy lehetne megoldani, hogy nyerjen az ügyük. - Megértem, hogy ő egyszerűen nem mondhatja azt, hogy "bocs, most nem érek rá, most anya vagyok", míg én köcsög módon, de megmondhatom a főnknek, hogy már ne is haragudjon, de ma nem dolgozom. Elég nehéz helyzet ez, van is belőle probléma, de nem most fogom Cassidynek kiteregetni a szennyest, nem is szeretnék ilyenre vetemedni, mert bizonyára érzi, hogy ez állandó konfliktus köztem és Nat között, mindemellett pedig nem mi vagyunk az egyetlen pár, akiknek nehézségei vannak. - Az oviban rengeteg mindent összeszednek a gyerekek. - Legalábbis ezt hallottam, nekem még nincsenek ilyen tapasztalataim, de helyeselni azért még tudok. - Szerintem a gólya esete pont elég ilyen korban. Nem kellene, hogy az ovisokat foglalkoztassa több mint két percig a gyerekcsinálás gondolata - mondom, miközben kettőt lépek balra, hogy ne legyek útban neki. Nem tehetek róla, hangos nevetés tör elő belőlem, ahogy Cass felkínálja Lottet a kellemetlen pillanatok generálására és átélésére, de ami megnevettet, az a hangsúlya és a mögöttes őszinte anyai emlékei, amivel garantálni meri nekem a sikert, a kurva távirányítós eset után pedig bátran kijelenthetem, eljutottam arra a pontra, hogy kezdek tartani a saját fiamtól. Mondjuk nálunk nem kérdés, hogy az én szüleimnél nem lehet egyedül, maximum velem, úgyhogy lényegében az egyetlen nagyszülője az Natalie anyja és itt esetünkben ki is fújt a nagyszülői szerepkör. Bár Benji még nem tud fájni, fel vagyok készülve, hogy bármikor megjelenhet mellettem a fiam, pont ahogy Lotte is, ezért pedig odafigyelek, hogy még véletlenül se viselkedjek, vagy mondjak olyat, amit nekik nem kellene hallani. Ez egyébként nehezebb, mint hittem, de nyilván nem Cassidynél fogom megkérdőjelezni a saját magatartásomat. És ha már sellőbarbi meg társai... - Amúgy... nem durva, hogy mennyire drágák a gyerekjátékok. Szerintem pofátlanul sokba kerülnek ahhoz képest, hogy például én anno milyen egyszerű és semmi pénzbe nem kerülő dolgokkal kötöttem le magam. - Nem bírom nem megemlíteni, mert ezen már párszor kiakadtam többek között Natalienak is. Én már most elhatároztam, hogy olyan játékokkal fogom Benjit megajándékozni, amik egyszerűek, de mégis készségfejlesztő, ügyességi, vagy fantáziát igénylőek. Például ott a homokozó, abból a homokból bármit lehet építeni a hét minden napján. - Ti amúgy jóban vagytok, nem? - utalok Natalie és a közte lévő kapcsolatra és egyúttal a beszélgetéseikre. - Beszélhetsz vele erről, ha úgy adódik, én nem szólok bele az ilyenekbe, tudod jól. - Sosem befolyásoltam kettejük kapcsolatát, mert Natalie pont annyira az osztálytársa volt, mint én, nem rajtam keresztül ismerték meg egymást. Kétség kívül a női dolgokban ők jobban megértik egymást, ráadásul Cassidy is átesett az anyaságon, úgyhogy nagyban tud segíteni a szülés utáni időszakban is. Nagyon a nyelvem hegyén van egy rendkívül köcsög megjegyzés, de nem csapom le a magas labdát, mert amíg én nem vagyok jó szakács, addig nem érzem fernek azzal viccelődni, hogy na majd most lecsekkolom, mennyit javult a tudása. - Dehogy, de sosem késő arra tanítani a gyereket, hogy ne legyen irigy és adjon a másiknak is belőle - vigyorodom el, bár tény, hogy nem azzal a szándékkal megyek be a szobájába, hogy én is egyek a kapott csokijából, de alapvetően ez is kimeríti a bűntárs fogalmát. A kisszobájába beérve nem kis bűntudattal mosolyodom el, ahogy meglátom a szája környékét beterítő csokit. Pedig amúgy étcsokiról van szó, egy kicsit bíztam benne, hogy annyira nem fogja szeretni, hogy egyből sokat egyen belőle. - Ízlik? - guggolok le, hogy összeszedjem a csomagolás darabokat a földről, míg Lotte nyammogva cuppogja felém, hogy bizony ízlik az a csoki. - Gyere, szerintem anya elkészült az ebéddel - nyújtom felé a kezem, amibe vagy a csokit, vagy az ő kis kezét várom, kettő közül természetesen nem nagy meglepetésemre a szabad kezét kapom, mintsem a kapott csokoládéját, amit inkább letesz a máshová, feltételezem, hogy biztosan meglegyen, mikor visszajön. Lotte ér ki előbb a konyhába, mivel az utolsó métereket kocogva teszi meg, de nem sokkal utána feltűnök én is, hogy helyet foglaljak az egyik helyen. Ahogy látom, én szedek először, úgyhogy nem húzom ezzel az időt, nem vagyok egy kéretős típus. - Hát, Brooklynban a helyzet változatlan. - Nem sok újat tudok mondani anyámékról, de ezt vehetjük pozitívumnak is. - Anyámban felvillantak a nagymamai ösztönök, de amíg úgy érzem, hogy ezek csak tíz percig tartanak, addig nem tudom rá bízni Benjit. Értékelem, hogy próbálkozik és nem zárkózom el attól, hogy az unokájával legyen együtt, de azért egyedül még nem merem vele hagyni. - Nem tudom, hogy ennek örülni kell-e vagy sem, én jobban szeretem a szép oldalról megközelíteni a dolgokat annak ellenére is, hogy ő olyan módon nevelt fel engem és a húgomat, amilyen... Félreteszem a múltat, csak csalódni nem akarok benne többet. - Jó étvágyat! - mondom, mikor már mindenki szedett, majd visszatérek a témához. - Apám meg nagyon bezárkózott a saját világába, ahonnan nem akar kijönni. Úgy tűnik, hogy már nagyon nincsenek meg jól együtt odahaza ők ketten és ezért anyám minden mással próbálja lefoglalni magát, többek között azzal is, hogy próbál az unokájával lenni. - Vagy a testvérével, akivel tudtommal még mindig nem teljesen sima a kapcsolata, de az a két nő elszórakoztatja magát. Csak baj ne legyen belőle... - Tőlem megkapod a tíz pontot - felelem, miután megkóstoltam az főztjét. Azt kell tudni velem kapcsolatban, hogy nem szoktam elnagyolni dolgokat, ugyanakkor a mércém is a realitás talaján van. Nem sztárséf egy napon át készített csodatermékét eszem félmillió dollárért, ez egy átlagos, de nagyon jól elkészített családi ebéd, amivel én tökéletesen meg vagyok elégedve.
looking back
The biggest mistake I made was feeling ashamed of my past. Now I stop thinking about the bad things and focusing on the good ones.
A magam részéről egyszerűen képtelen voltam nem gyanakvóan állni az élethez. Egy ideje már megtanultam azt, hogy a legtöbb dolog, amit másokért és magamért is megtehetek, az a hallgatás. Én, aki sokszor képtelen volt a szájára ülni, aki annyira szertelen, nagyszájú és szeleburdi voltam, Lotte születése után megtanultam azt, hogy a csend a világ legszebb hangjainak egyike. Mivel vannak olyan helyzetek, amikor egy támogató érintés, vagy éppenséggel valakinek a jelenléte, aki fontos számunkra jelenti a mindenséget. Nem kell minden helyzetben okosnak lennünk és tudni azt, hogy mi a legracionálisabb út az életben, hogy mit kell megtennünk magunkért annak érdekében, hogy egy-egy problémát megoldjunk. Mivel nem járunk a másik ember cipőjében, alapvetően elég nehéz objektív tanácsot adni a másiknak, én pedig ezt csak az évek során értettem meg. Gondolok itt arra, hogy a szüleim hogyan fogadták Lotte születését, hogy mennyien próbáltak beleszólni abba, hogy én hogyan neveljem a saját lányomat. Lényegében meghallgattam másokat, de nagyon sok minden nem fért bele még a szüleimtől sem. Elég liberális nézetű személynek tartom magam, emiatt pedig képtelen voltam rendesen megfogadni a tanácsokat. - Tudom – finoman érintettem meg a férfi vállát – Ez soha nem is volt kérdés. Ráadásul te az apukája vagy Benjinek. Egy éves koráig kicsit jobban az anyjukra vannak szorulva a babák. Gondolok itt arra, hogy Lottéval is volt egy kifejezetten nehéz időszaka, amikor két percre nem tudtam letenni, mert rögtön sírni kezdett. Ez majdnem minden gyereknél megvan, és elég hálátlan dolog, mivel én magam a lányommal sírtam együtt. Visszagondolva, nem is nagyon tudom, hogy miként szerezhet az ember ezzel kapcsolatban rutint, mivel ezek a kis lények baromi kiszámíthatatlanok. Soha nem tudja az ember, hogy éppen miért sírnak, és nem is feltétlenül egyszerű kitalálni, mert abban az időszakban ez az egyetlen módja annak, hogy kommunikáljanak velünk. Utána már sokkal könnyebb, mert nem sokra rá nyugodtabbak lesznek, aztán egy kicsivel később már beszélnek is… Még ha nem is tökéletesen artikulálva. - Nem lesz egyszerű neki egyszerre büntetőjoggal foglalkozni és gyereket nevelni – halkan sóhajtottam fel – Majd meg fogjátok tapasztalni, hogy idővel többet fogtok dolgozni otthon, mint a munkahelyeteken. Valamiről le kell majd mondani idővel. Én például a karrier dolgot már teljesen elengedtem. Amióta anya lettem, magamat is megleptem azzal, hogy mennyire Lottét nézem minden helyzetben. Hogy minden érzékszervem gyakorlatilag kiéleződött és úgy védelmezem a lányom, ahogyan korábban semmit. Emiatt pedig konkrétan hajlamos vagyok d megvonni magamtól az ő boldogsága miatt. Nem mondom, hogy mindig egyszerű meghozni ezeket a döntéseket, de eddig egyetlen alkalommal sem bántam meg. Ha arról van szó, hogy drágább játékot szeretne karácsonyra, akkor fel tudom hívni az anyukámat, hogy ő hozza el a kislányomat az óvodából, én pedig maradok a munkahelyemen túlórázni. Tehát lényegében nekem a karrier jelenleg abban merül ki, hogy a lányom összes igényét próbálom kielégíteni anyagilag, mert képtelen lennék neki azt mondani, hogy valamit nem engedhetünk meg magunknak. - Abszolút egyetértek egy kicsit – bólintottam – Én még sem akarom ezt a szöveget megetetni Lottéval. Legalábbis lehet azt mondani, hogy a gyerekek azért születnek meg, mert a szüleik nagyon szeretik egymást, nem? Ilyen szempontból kicsit modernebb felfogású voltam. Hittem benne, hogy meg lehet őrizni a gyerekkort úgy, hogy nem beszélünk hülyeségeket a gyerekeknek. Kivételt képez egyébként a fogtündér és a Mikulás, bár én magam sem tudom, hogy miként mondom majd meg a lányomnak, hogy ez a két dolog nem feltétlenül létezik. - Igen, nekünk annak idején adtak egy fadarabot, és eljátszottunk velük – halkan sóhajtottam fel – Én is állandóan kiakadok a játékok árán. Viszont azt meg nem akarom, hogy a lányomat kinézzék, amiért nincsen valamilyen játéka. Ez nagyon gonosz dolog. Ugyanakkor a mi generációnk sem volt jobb se gyerekként, se kiskamaszként. Aki mást állított, az határozottan hazudott, mert lényegében hiába fejlődik a világ, hiába álltunk két lábra, mert ugyanaz a csordaszellem jellemző ránk is, mint az állatokra. Ha valaki nem tud beilleszkedni, az onnantól kezdve gyakorlatilag eláshatja magát, mert a közösség azért fog küzdeni, hogy ne lehessen a csapat tagja. Én pedig egyenesen rettegtem attól, hogy a gyerekem egyszer a kiközösítést kell, hogy átélje. - Meg tudom vele osztani a tapasztalataimat – bólintottam – Vannak dolgok, amikkel kapcsolatban talán jobb belátásra tudom bírni. Viszont azt semmiképp sem akarom neki megmondani, hogy milyen anya legyen. Ez volt a dolognak az a része, amivel kapcsolatban én is meghallgattam tanácsokat, levontam a következtetést, és nagyon sok mindent ugyanúgy a saját belátásom szerint csináltam a továbbiakban is. Mivel hittem benne, hogy azért a csecsemők sem feltétlenül működnek teljesen egyformán, nem akartam eljátszani a gyereknevelésről mindent tudó fazont főleg nem úgy, hogy fiam még sosem született, és erre nem is látok feltétlenül sok esélyt a közeljövőben. Alapvetően biztos voltam benne, hogy nekik olyan szempontból egyszerűbb dolguk lesz, hogy legalább egymásnak ott vannak, és egy pillanatig sem volt számomra kérdés az, hogy Aston tökéletesen Natalie mellett lesz a nehéz időszakban is. - Te eszed meg a maradékát, Aston Miles – megfenyegettem az ujjammal, de az arcomon mosoly volt. Alapvetően nem gondolom, hogy Aston ne rendelkezne mondjuk jó étvággyal, de valójában nem kényszeríteném rá a gyerekem ételét. Előbb fogyasztanám el én magam, de valószínűleg az lesz majd a vége, ha Lotte tényleg nem bírja az ebédet megenni, akkor legalább nem kell azon gondolkozni, hogy mi legyen a vacsora. Ragaszkodtam ahhoz, hogy ételt nem dobunk ki. Csendesen pakoltam ki az asztalra az elkészített ételeket, ezen a ponton már rég nem vesződtem mondjuk olyasmivel, hogy a fazekakból egy szebb tálba tegyem át az ételt. Egyrészt nem tartozik a kedvenc házimunkáim közé a mosogatás, meg amúgy is egy nagyon régi barát az, aki a vendégünk, nem fogom magam azzal megjátszani, hogy szebb étkészletet szedek elő. Nincs ünnepnap, csak egy szimpla baráti találkozónk van és szerintem Aston papírtányérból is megenné az ételt. Elmosolyodtam, amikor újra megjelentek, a kislányom fejét megérintve kerültem meg őt, aztán megvártam, amíg mind a ketten helyet foglaltak, én csak ezután ültem le. - Látom csak megette azt a csokit – a hangom vidáman csengett, de az arcom hirtelen elkomolyodott – Lotte, ezért este el fog vinni a házisárkány! - Anya, a házisárkány valójában te vagy – egészen elképedtem, amikor megkaptam a dolgot az arcomba – Ira mondta el nekem. A múltkor csak azért mondtad, hogy megegyem a brokkolit. Én magam mikor felocsúdtam az elképedésből, képtelen voltam visszatartani a nevetést. Ennyit arról, hogy nem etetem a gyereket hülyeségekkel. Irát pedig majd jól elkapom, amiért ilyeneket magyaráz a lányomnak, és cserébe, ha esetleg lesz esélyem megismerni a gyermekét, akkor én is hasonlókat fogok mondani neki. A Mikulás meg a Fogtündér ismét kivételt képez természetesen, bár sokat gondolkozom azon, hogy miként fogom Lotténak bevallani azt, hogy egyik sem létezik. - Hát erre nem tudom mit kellene mondanom – kicsit elhúztam a számat, miután felszabadult a kanál, először a kislányomnak szedtem el ételt szedni és amikor szólt, hogy elég lesz, akkor megálltam. Szinte biztos voltam benne, hogy nem fogja megenni az egészet, de egyelőre nem szóltam miatta semmit – Egyébként szerintem ez a legtöbb, amit jelen helyzetben megtehetsz érte. Soha nem tudtam magam belegondolni az ő helyzetébe, mivel mögöttem egy támogató és kedves család állt, ráadásul sokat befolyásolhatott az egész szerepen az is, hogy én egyedüli gyerek voltam a családban, így lényegében minden figyelmet megkaptam. Aston esete ilyen szempontból teljesen más lapra tartozott. - Jó étvágyat! – a lányommal egyszerre ismételtem meg a férfi szavait, amin mind a ketten elmosolyodtunk abban a pillanatban, amikor összenéztünk. - Gondolkoztak azon, hogy talán jobb lenne felfüggeszteni ezt a viszonyt? – én magam sem tudtam, hogy miként kellene rákérdeznem erre a dologra, mert nyilvánvalóan az már határozott haladás, hogy Aston édesanyját egyáltalán érdekli Benji, de én sem gondolom az, hogy jó dolog lenne egy babát túl viharos környezetben tartani. - Ez jó hallani – kis mosoly ült ki az arcomra – Legalább nem fogom Lottét egy életen át mérgezni. Szerintem Astonnak is volt szerencséje a másnapos rántottámhoz annak idején, ami a szó legjobb értelmében is inkább hasonlított valami ehetetlen moslékhoz, mint bármi máshoz. Mindenesetre örültem neki, hogy azóta már legalább az ehető, amit megfőzök. Elég kellemetlenné vált volna a helyzet idővel, mivel nem főzet ránk mindig anya. - Egyébként – még hozzá sem kezdtem az ételhez, amikor a férfira pillantottam – Ha arról van szó, hozzám bármikor hozhatjátok Benjit. És valamikor, ha van kedved, átmehetnénk vele akár anyához is. A múltkor nehezményezte, hogy nem vagy hajlandó meglátogatni őt.
Szerencsére senki sem akarta tőlem megkérdezni, hogy mi lennék szívesen: fiú vagy lány. Na nem ám az a transzvesztitás értelemben véve minek érzem magam, hiába megy az most nagyon a világban, azért ott még nem tartunk, hogy személy szerint engem támadjanak el mindenféle nemváltó ajánlatokkal. Itt most a régi gimis érzelmes beszélgetésekre gondolok, amikor az akkori hatalmas problémáinkat megvitatva előkerülnek olyan megjegyzések, hogy mennyivel jobb már a másik nemnek. Szerintem egyáltalán nem jobb. Mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya, én meg szépen elfogadtam, hogy mit jelent fiúnak, majd aztán férfinek lenni, hát többek között azt is, hogy nem az én hasamban nő meg a gyerek és születése után nem én leszek számára a létfenntartó erő, hanem az anyja. Natalie mindent meg is tesz ennek érdekében, jobban aggódig Benji miatt, mint én, pedig én is azon vagyok, hogy szülőként megálljuk a helyünket. Natalie szimplán csak mindent túlstresszel és ez megmutatkozik rajta, nem csak a gyereknevelésben, de a munkáját illetően is. A családi helyzet jelenleg nem jó, de nem tudom, hol van elcseszve, úgyhogy nem is bolygatom meg az állóvizet, legalábbis még. Jelenleg mindkettőnknek arra van szüksége, hogy az otthonunkra menedékként tekinthessünk. - Szerintem ez rá már most is elmondható. - Rám pedig nem azért nem, mert én nem törődnék sokat Benjivel, csak az én munkám annyira más, hogy kicsit sem összeegyeztethető mondjuk egy ügyvédi léttel. Hogy fogalmazod meg egy szereknek a gyerekcsinálás folyamatát? Vannak kérdések, témák, amolyan folyamatok, amik elkerülhetetlenek a szülők számára és az még a jobbik eset, ha a szülő adja a gyerek tudtára, hogyan is működik a világ és nem valaki más. Natalie és előre fél ezektől a pillanatoktól, én személy szerint inkább várom. De én rendszerint rugalmasabb vagyok a gyereknevelést illetően. Cassidy megjegyzésére elmosolyodom. - Az anyja vagy. Azt mondasz neki, amit te akarsz. - Amit először megtanultam Benji születésekor, hogy nincs semmi protokoll, vagy szabálykönyv, amit követni kellene. Megérzések, mondhatni. Ha Cassidy a szülők szeretetével akarja magyarázni a nemzést, akkor bizonyára az a legjobb megoldás, az anyjaként nem kell senkitől engedélyt kérnie. A játékok terén viszont nem teljesen értek egyet, ennek kapcsán meg is vakarom egyik szemem szemöldökét. Nehéz dolog ez, de azt hiszen, tekintettel arra, hogy én sohasem voltam egy beolvasód, alkalmazkodó típus, hanem a magam útját akartam mindig járni a magam szabályai szerint, így jó vagy nem jó, de a fiamat sem tudom nem ezen elvek szerint nevelni. - Ha bárki kinézné Benjit, mert nincs milliárdokat érő játéka, akkor nemes egyszerűséggel kiveszem abból a közelből és más óvodába, iskolába iratom. Nem akarom, hogy olyan emberek között nőjön fel, akik elvárják, hogy a világ aranyból legyen. Én azt szeretném, ha a fia egy fadarabból is olyan játékokat tudna alkotni, amik akár másoknak is megtetszenek és azt mondják „oh, milyen leleményes fiú ez a Benji, vele jó barátkozni”. - Az más, ha valamit saját maga saját akaratából szeretne, azt – amennyiben nem tartom butaságnak – természetesen megveszem neki, de direkt drága játékokat biztosan nem fog kapni csak azért, mert a szomszédnak, az óvis társaknak, vagy bárkinek a környezetében is az van. Tudom, makacs vagyok és örökké az is leszek, de ezalól Natalie sem kivétel. Szerencsére ketten nagyon mások vagyunk, úgyhogy ellensúlyozni tudjuk egymást, ha Benji neveléséről van szó. Ismerve a feleségemet egyébként sem nagyon akarná, ha valaki meg akarná mondani, milyen anya legyen, ezt jól látja Cassidy, nem is meglepő, hogy ennyire ismeri őt, hiszen osztálytársak voltak anno. Az egy elég erős évfolyam volt, nem eredményekben, hanem személyiségekben inkább. Én most csak megvonom a vállam. - Ez így van rendjén, nem? – Visszakérdezésem ezúttal teljesen komoly, én mindig csak azt látom, hogy babakocsit tologató anyák nagy beszélgetéseket folytatva biztosan megvitatják az anyaság nagy helyzeteit és szemléletmódjait. Vagyis gondolom, hogy ezt teszik és nem random táncos férfiak meztelen testét elemzik ki. - Azta, egyenesen mentális terrorban vagyok tartva – csóválom fejemet az iszonyú fenyegetésre. Otthon is mindig én eszem meg a gyerek maradékát, vagy éppenséggel a teljes gyerek kaját, ha Benji nem éhes, vagy úgy határozna, hogy a földön jobban néz ki a táp. Visszatérve a gyerekszobából Lotteval hangosan felnevetek a lánya őszinte megnyilvánulására. Az a helyzet, hogy sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom Lotte szavait, úgyhogy már szakavatott férjként azt teszem, ami nem öl meg: hallgatok. Nem igazán szeretek a szüleimről beszélni, de azért tudtam, hogy elkerülhetetlen lesz most, mikor Cassidyvel találkozok, aki egészen régóta követheti már a velük való kapcsolatomat. Nem könnyű velük, sosem volt az, sőt, tinikoromban sokkal nehezebb napokat éltem át miattuk, mint így már elköltözve és saját családot alapítva. Sokáig nem is nagyon találkoztunk, aztán most Benji születésével megint kicsit más lett a helyzet. Először anyámat, aztán míg ő is szed maguknak, apámat panaszolom el. Egyikkel sem túl rózsás a helyzet, de tény, lehetne rosszabb is. Kérdése érthető, ezen már én is elgondolkoztam, de sosem akartam erre rákérdezni tőlük. Még a végén ihletet kapnának… Megvonom a vállaimat. - Ki tudja… Talán igen. – Úgy érzem, nem kell még egy bonyodalom az életembe. Amíg Natalie-val nem rendezzük a dolgokat, nem akarok anyámékkal sem túl nagy galibát. Nincs kedvem a drámákhoz. Na de vissza a kajához, az mindig jó terelőtéma, hogy ne basszam el túlságosan a hangulatot. - Már miért mérgeznéd meg? – fordítom felé az evőeszközömet kérdőn és majdnem kicsúszott a számon, hogy „de hülye vagy”, ami Lotte előtt nem lett volna valami meggondolt cselekedet. Szerencsére bennem van, hogy meg kell válogatnom a szavaimat nem csak itt, de már otthon is. Ezért is mondom azt, hogy a gyerekek jobb emberré tesznek, hiába hiányzik ez a pimaszság Cassidy és köztem a régi gimis évekből. – Ennyire azért ne becsüld le magad és a képességeidet! – Csak egy jótanács tőlem neki, amit tapasztalatokra alapozok, márpedig ez a kaja finom. Én már nagyban eszek, mikor ő még mindig nem kezdett neki. Határozottan rosszul kellene éreznem magam emiatt, de basszus, nem az angol királynővel ebédelek, szóval bátran merek lazán önmagam lenni. Teli szájjal pillantok fel rá, mikor egyértelműen valami lényegesbe akar belekezdeni, egyedül Lotte jelenléte miatt tudom, hogy annyira komoly mégsem lehet, azt nem előtte beszélnénk meg. Hogy kell szépen megmondani, hogy „örülök, ha élek és időben hazajutok a saját gyerekemhez, nemhogy még a gimis barátom rég nem látott anyját látogassam”, amiben természetesen semmi rossz hátsószándékom nincs, csak ha őszinte akarok lenni, mostanság nem igazán Cassidy anyja jutott eszembe a szabadidőmben annak ellenére, hogy imádom őt. - Egyszer áthozom Benjit, aztán részemről átugorhatunk anyudhoz is. A közelben lakik, ugye? – Nekem egyébként kedvem is lenne hozzá, amint megvalósítható. - Napot nem tudok most még mondani, de jövőhéten megpróbálhatjuk összehozni. - Érződik a hangomban némi feltételes mód, nos ez egyértelműen Nataliehoz köthető. Kell ragoznom? Ha neki már előre kigondolt terve van az elkövetkező napokra és Benjihez köthető, nem hiszem, hogy azt akarná átrakatni más időpontra. Ő az anyja, ő az, aki általában szervezi az életet, én meg ellenzek és tiltakozok, ha nem értek egyet valamivel. Eszek még pár falatot, aztán a semmiből elmosolyodom. - Csak nem hiányzom neki? Az is csoda, hogy megkedvelt. Nem tudom, hogyan érdemeltem ki… - Elég bajos osztályunk volt és én sem feltétlenül az éltanulók és mintadiákok közé tartoztam, ennek ellenére éreztem már akkor is, hogy nem elutasító velem az anyja. Én voltam az a srác, aki az éjszaka közepén, hajnaltájt hazakísérte a lányát. Azt hittem huligánnak néz és nem megmentőnek, de hát így lesz a zero-ból hero. Ez akkoriban is baromira jól esett, hogy egy anyafigura elfogadott engem.
looking back
The biggest mistake I made was feeling ashamed of my past. Now I stop thinking about the bad things and focusing on the good ones.
Soha nem volt felhőtlenül könnyű az életem, azonban amikor Astonre gondoltam, megtanultam hálásnak lenni. Mikor mi ketten megismerkedtünk, a vehemens természetem miatt sokszor beszéltem vissza a szüleimnek és veszekedtem velük. Nem mondom, hogy gyökerestül megváltozott mindez onnantól kezdve, hogy akarva-akaratlanul tanúja lettem egy új családmodellnek, mert a mai napig képes vagyok szájalni apával és anyával. Viszont az évek elteltével egyre inkább szerencsésnek érzem magam még annak ellenére is, hogy nem minden alakult az életemben a kedvem szerint. Most már mindannyian nevetve gondolunk vissza arra az esetre, amikor anya és apa azt mondta, hogy nem vásárolhatnak nekem új ruhákat egy boltból csak azért, mert randizni megyek az egyik sráccal a suliból. Talán, ha annak idején másképp alakul az életem, most is ugyanezt csinálnám… Randiznék gyakorlatilag bárkivel, aki megtetszik. Most már teljesen máshogy mennek a dolgok az életemben, mivel valójában azzal sem szívesen találkozom, aki nagyon tetszene. Szem előtt kell tartanom azt, hogy a páromnak nem csak engem, hanem a lányomat is el kell fogadnia, szeretnie kell. Ha mindez nem történik meg, akkor veszett ügy az egész és nem is akarok együtt lenni az adott férfival. Ugyanakkor megértem mindenki döntését. Nehéz lehet megszokni egy kislányt és a sajátjaként tekinteni rá, emiatt talán még mindig jobb az, hogy egyedül vagyok. Így Lotte életében egy fix pont van, ahova mindig fordulhat. Az, hogy Aston jó apa lesz a jövőben, számomra nem volt kérdés. Sokkal inkább aggódtam azért, hogy miként fog megbirkózni az elé táruló problémákkal. Féltettem, hogy ha esetleg valamelyik régi ismerőse megint droggal kínálja, vagy az anyja belekeveri valamibe, ami miatt nehézségei lesznek. Nem akartam olyan barát lenni, aki lemond róla csak azért, mert az én életemnek is megvannak a maga bökkenői, amivel a saját világom szerint nehezen birkózom meg vele. Ha levettem azt a bizonyos szemüveget, ami csak az én problémáimat és életemet mutatta, akkor valójában rá kellett jönnöm, hogy a történtek ellenére nagyon szerencsés vagyok. Emiatt pedig mindenképp ott akartam lenni mind a boldog, mind a nehéz időkben egy olyan barátom mellett, aki biztosan nem hiszi el azt, hogy sokat köszönhetek neki. - Majd lesznek idők, amikor nem győzöl rohanni utána - halkan nevettem el magam - Annak idején mindig azt mondtam én is, hogy legalább két gyerekem lesz, mivel szerintem egykeként nehéz felnőni. Bármennyire szeretem Lottét, néha arra gondolok, hogy most már egyet sem szeretnék. Nyilvánvalóan nem gondoltam komolyan azt, amit mondok. Ha találtam volna olyan férfit, akivel megéri, akkor biztosan alapítottam volna vele is egy közös családot, viszont nehéz volt annak idején dupla annyi energiát felhasználni, mint amennyi belém szorult. Talán pont azért szabadultam meg annyira könnyen a felszaladt kilóktól, mert én voltam Lotte édesanyja, aki készítette a finom ebédet, ugyanakkor az édesapja is, aki labdázott, ha úgy kellett focizott vele, de legalább a fél napot végig rohangálta miatta. Egyáltalán nem bántam meg azt, hogy volt lehetőségem sokat játszani a kislányommal, akinek emiatt boldog gyerekkora volt. Ugyanakkor nem könnyű egyszerre két szerepet betölteni, ami miatt sokszor éreztem magam fáradtnak, vagy nyűgösnek. Leginkább azért, mert a fizetésem sem annyi, mint amennyire szükségem lenne. - Ráadásul minden gyerek más és más - halkan sóhajtottam fel - Lotte barátnői teljesen mást igényelnek, mint például ő. Emiatt nem lehet általánosságokat kijelenteni. Nyilván vannak bevett módszerek és modellek, amiket érdemes alkalmazni, meg minden gyereknek megtanítunk általános dolgokat, de ettől függetlenül hittem benne, hogy az ő kis érzelmi világukhoz kell alakítani a dolgokat. Nyilván kíváncsiak akár arra, hogy hogyan születnek a babák, vagy a Mikulás, a Fogtündér személyére, de mindenről úgy kell nekik információkat átadni, hogy ne sérüljön a lelkiviláguk… Leszámítva ezt a kettőt. Ezekről sajnos hazudni kell, utána pedig végig nézni, ahogy sírnak, mert egyik sem létezik. - Ez jó dolog - nem tudtam mást tenni, mint elmosolyodni azon, amit mondott - Én nem akarom megkockáztatni, hogy Lotte egyszer emiatt ki lenne nézve. Ráadásul vágyik azokra a játékokra. A lányoknak kellenek ezek a giccses kis hülyeségek. Ezen a ponton pedig alapvetően eszembe jutott az is, hogy én kisebb koromban mennyi csatot pakolgattam a hajamba és neon színű ruhákba öltöztettem a babáimat, anyának pedig állítottam, hogy ha felnőtt leszek, ugyanúgy fogok kinézni. Manapság már azt sem tudnám elképzelni, hogy feltűnő legyen mondjuk a futónadrágom színe, mivel úgy érezém, hogy nem illik hozzám a dolog. Sokkal inkább vagyok a visszafogottság híve, mint a feltűnő dolgoké. - Abszolút - egy határozott bólintással értettem egyet vele - Anno anya nem igazán tudta, hogy hogyan segítsen nekem. Kellett egy kis idő amíg össze hangolódtunk, de most már hálás vagyok minden szaváért. Nyilvánvalóan a mi esetünkben inkább generációs különbségről volt szó. Egy kisfiúval pedig alapjáraton másképp kell bánni, mint ezzel az ördögfajzattal, akivel én rendelkezem. Lotte a nagy szája miatt kicsit speciális eset volt, rendszerint szeretett leégetni bárhol, ahova mentünk. Úgy gondoltam, hogy már az is egy szint, amikor a saját lányom próbál nekem mindenáron partnert találni. A megjegyzésére csak elnevettem magam, amit a fenyegetéssel kapcsolatban mondott. Nem voltam az a fajta szülő, aki nem evett a gyereke után, alapvetően nekem volt gusztusom más emberek után ételeket fogyasztani. - Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd ilyen szakács leszek. Úgy érzem, hogy már nem tudok hova fejlődni, mert meghaladja a képességeimet - elnevettem magam, ahogy egy falatnyi csirkét felszúrtam a villámra, aztán megcsóváltam a fejem. Mikor a tányéromba pillantottam, ismét eszembe jutott az, hogy az egyik barátnőm kollégája hogy nevezett engem a gyerekem füle hallatára. Nem tudtam volna ezért haragudni a férfira, de neki is van egy kislánya, akit el tudok rontani, ha már ő is ezt teszi más gyerekével. - Igen, bár egyszerűbb az, ha én is áthívom anyát. Remélem nem teher neked ez - pontosan tudtam, hogy mennyit és milyen környezetben dolgozik, ami miatt nem lehetett egyszerű az egész élete. Anya pedig már öregszik és nehezen viseli azt, ha csak apával lehet együtt - Nagyon a szívéhez nőttél. Szeretett volna egy fiút is. Én pedig mindig szívesen megosztottam vele a szüleimet, ha arról volt szó. Soha nem értettem, hogy a közöttünk kialakult kapcsolat pontosan mi volt, de határozottan aggódtam érte egész életemben, ami miatt sokszor evett és aludt nálunk. Egy ideig a szüleim szekáltak is azzal, hogy azért nem találtam meg a boldogságot, mert az orrom előtt volt és hagytam kicsúszni a kezemből, de ha valaha tápláltam is érzéseket a férfi iránt, annak már vagy vége, vagy fel sem tűnt nekem, hogy ezt teszem. Illetve ugyanezt kétlem, hogy viszonozta volna ő maga, sokkal inkább lehettem a kishúga, mivel számára a nő mindig Natalie volt. Engem pedig boldoggá tett, hogy ők ketten megtalálták az utat egymáshoz végül és együtt alapítottak családot. - Majd megbeszéljük, igazából ráérünk vele - egy kis mosoly ült ki az arcomra, miközben ezt mondtam - Ne lepődj meg, ha majd a családi állapotommal támad le. Újabban teljesen ki van akadva, hogy nem lesz több unokája. Nem mintha ő mondjuk hajlandó lett volna egynél több gyereket megszülni. Valószínűleg nekik nem voltak más lehetőségeik apával és nekem akartak mindent megadni. Ezt szülőként most már teljesen máshogy látom, mint annak idején egy hálátlan kisgyerekként, ugyanakkor azzal nem értek egyet, hogy nekem lennének lehetőségeim, ha találnék párt. Nem azért akarok valakivel együtt lenni, hogy még több gyereket szüljek neki és eltartson minket. - Lassan már többet érdeklődik felőled, mint felőlem - mindezt nagyon könnyed hangon jegyeztem meg - Apa is hiányol. Mindig megjegyzi, hogy mennyire tehetségtelen vagyok a horgászásban, és csak elijesztem a halakat, amiért túl sokat beszélek neki. Bezzeg, amikor te kísérted el, akkor volt sikerélménye. A szüleim mindig elég felvilágosultak voltak. Mind tudtuk, hogy amikor Astonnek nem volt nehéz időszaka, akkor egy értelmes srácként volt képes viselkedni. Megvan a maga stílusa, de nem érdemelte meg azokat a terheket, amiket a nyakába kapott. Emiatt a szüleim és én is azt akartuk, hogy végre szép élete lehessen. - És Queens hogy tetszik nektek? - hallottam róla, hogy nemrég költöztek, nyilván ugye kicsi volt már az a lakás, ahol eddig éltek - Én is gondolkodom a költözésen, de már megszoktuk ezt a pici lakást. Csak annyira hülye környéken élünk… Hoppá! Egyetlen pillantást vetettem a lányomra, amivel próbáltam neki azt sugallni, hogy most nem hallott semmit. Ha visszahallom, hogy az oviban ezt a szót használta, akkor el fogom venni tőle az új sellőbarbiját! - Jaj anya - kicsit büszke voltam rá, amiért először lenyelte a falatot, és csak utána szólalt meg, ahogy a rendes kislányok teszik - Ennél sokkal csúnyább szavakat is tudok már! Az óvónéni még nem szólt érte?
Már az elején leszögezném, hogy én nem vagyok anya, csak kívülről néztem ahogy Diane hasa kerekedig és bárhogy nézzük, semmi fizikai érzés nem kötött Benjihez amíg meg nem született. A születésekor nagyon boldog voltam, olyan érzelmek jártak át, amik előtte nagyon ritkán. A szülészágy mellett álltam és nem hittem el, hogy ez a kisbaba az én gyermekem. Aztán teltek a napok, hazahoztuk Benjit és még mindig azt éreztem, hogy nem tudom felfogni, míg végül rá kellett jönnöm, hogy ahogy a legtöbb ember között, úgy a saját gyerekemmel is fokozatosan alakítom ki a kötődésemet. Ciki vagy sem, csúnya gondolatok, vagy őszinték, de egy síró ráncos babát, akit pár napja ismerek még én sem tudtam miként kezelni. Persze ahogy telik az idő, úgy a köztem és a fiam közti kapcsolat is egyre szorosabbá vált és bár még mindig kisfiú, azért megmutatkoznak már a személyiségjegyei. - Jaj, én már most félek azoktól az időktől. - Tényleg félek, mert sokkal nagyobb odafigyeléssel kell bánnunk vele, ha egy pillanatra elfordulunk, simán kiugorhat az utcára, magára boríthat bármit és még sorolhatnám, de nem akarok ilyenekre gondolni. Nem szeretném félelemben nevelni őt, még ha az aggodalmam lassan biztos, hogy örökké bennem marad, csak ahogy telik az idő, úgy az okok is változnak majd. Nagyon nehéz megtalálni a határt az óvatos és szigorú nevelés, valamint a szabad „próbáljon ki mindent, akkor lesz talpraesett és tanul a hibáiból” mentalitású hozzáállás között. De ez majd a jövő zenéje talán. Cassidy szavait nem tudom teljesen szó szerint elhinni, de értem miért mondja. Régebben is két gyerekről álmodozott, ám most az élete olyan szakaszban van, amikor a második gyerek nem igazán jöhet szóba. Én is inkább szeretem tagadni a dolgokat, mert azzal kellemesebbnek hat. - Megértem mi miatt mondom ezt… - teszem hozzá, miközben szemeim az asztal terítőjére fókuszálnak. Cassidy egyedül nevel egy gyereket, szerintem nincs szükség szavakra, amikkel kifejezhetnénk, hogy ez mennyire pokolian nehéz. Párszor mondtam az elmúlt években neki, hogy mennyire csodálom amiért ennyi erő lakozik benne, most pedig, hogy Benjamin megszületett még inkább elképzelhetetlen, hogy esetleg hosszú távon egyedül neveljem a gyerekemet. Nem lennék rá képes jelen felfogásom szerint. Ha valami oknál kifolyólag – ne adj isten – mégis erre szorulnék, persze megpróbálnám és a feladás nem lenne lehetséges, de szerencsére ezek a képek számomra jelenleg fikciók. Mindezek után viszont nem tudom Cassidyt rossz szavakkal okolni azért, mert néha úgy érzi, hogy jobb lenne gyerek nélkül. Vagy hogy nem akar másodikat. Tudom, hogy elég határozott elképzeléseim vannak arról, hogy mi az a viselkedés, amit nem fogok eltűrni Benji életében, legyen szó Benjamin személyiségéről, vagy az őt körülvevő emberekéről, de ez nem azt jelenti, hogy biztosan én csinálom jól. Mint ahogy a gyerekek esetében, úgy a szülőknél sincs két egyforma. Plusz, amit Cassidy is említ, teljesen más játékokat igényelnek a lányok, mint a fiúk. Felnevetek a „giccses kis hülyeségek” szavak hangsúlyán. - Ilyen tekinteteben lehet szerencsés, hogy lányod született és nem fiad. Csak mert valószínűleg jobban megérted a kislányok vágyait. - Végsősoron én is csak a gyerekkoromhoz tudom igazítani majd Benji jövőbeli igényeit. Nekem is voltak vágyott játékaim, amiket sosem kaptam meg és már előre megszereztem őket Benjinek és vannak olyanok is, amik nekem voltak, de utáltam, sosem játszottam velük, vagy rossz emlékek kötnek hozzá. Ezeket az emlékeket egyszerűen nem lehet kiirtani magunkból szülőként, viszont bizonyára meg lennék lőve, hogy milyen játékokat kellene vennem a lányomnak. Lehet az anyjára bíznám. - Igen, én is. És most így belegondolva, nem tudom mit kezdenénk anyósom nélkül - gondolkodok el én is hangosan. Nálunk az én anyám nem igazán beszámítható és sajnos rá akadályozó tényezőként kell gondolnom, mikor időnként fellángol benne a nagyszülőség, de anyósom nagyon sok ötlettel, információval lát el minket azon túl, hogy időnként vigyáz Benjire. És ha már szülők, azon is elgondolkozom, hogy vajon Cassidy anyja mit szól majd a fiamhoz. Gondolataink evés közben cikáznak anyósom, az én anyám és Cassidy anyja között, de azért nem megyek el amellett, hogy az asztalra rakott meleg étel nagyon finom. Én is szeretek (inkább szükségszerűen) főzni, de még csak kapizsgálom, hogy mit hogyan érdemes. Pláne, hogy ezután majd nem csak magamra és Dianere kell ízesítni a kajákat. - Lehet tényleg egyszerűbb mindenkinek, ha anyud jön át - egyenesedek ki a széken, majd ismét lefejtem a húst a csontról. Szinte meghatódottan mosolyodom el, ahogy Cassidy mesél az anyja irántam táplált érzéseiről. Érdekes ez a viszony köztem és az anyja között, mert én is kicsit második anyaként tekintettem rá gimiben, csak aztán jött a megzuhanás és akkor annyira szégyelltem magam, hogy nem nagyon mertem megjelenni előttük és az az időszak máig bennem ragadt leginkább a szégyen miatt. Másrészt viszont immáron biztosra vehetem, hogy Cassidy anyja is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy köztünk ilyen baráti, vagy szinte már testvéri viszony alakuljon ki. - Régen annyira féltem attól, hogy csalódást okozok neki. Meg neked is, de azt úgyis jól tudod, tapasztaltad… - hiszen rengeteget beszéltünk gimi alatt is, ezek már csak emlékek. - Egyébként máig nem tudom, hogy mi miatt kedvelhet ennyire, de mindig nagyon hálás voltam ezért nektek - teszem hozzá még mielőtt bekapnám a falatot. Nem dicséreteket akarok keresni, isten ments, pusztán gimnáziumban minden voltam, csak olyan fiú nem, akit szívesen beinvitálnék a házamba. Aztán lehet felismerte a kihívást bennem és úgy megnevelt, hogy ma is az ékes termékét látja bennem. - De egyáltalán ne könyvelje még el, hogy nem lesz több unokája - vágom rá még mielőtt túlságosan átgondolnám a válaszomat, de alapvetően nem bánom, hogy kimondom. Cassidy megszokta, hogy nem mindig értek egyet mások véleményével, vagy éppenséggel hiszek olyanokban is, amikben más nem, vagy csak nem mer. Cassidy pedig huszonhét éves még, harminc felett is teljesen bevett, hogy szülnek a nők. Persze lehet aggódni, hogy nem lesz több unoka, de elkönyvelni még korai. Ezt egyébként Cassidynek is üzenem. Lentebb emelem az evőeszközeimet a hallottaktól, lenyelem a számban lévő kaját. - Lassan azért kezd bűntudatom lenni - mosolyodom el, ám ezúttal ez egy erőltetett mosoly. Nem érdemlem meg, hogy többet érdeklődjenek felőlem, mint a saját lányukról és nem is szeretném, ha ez megszokottá válna. - Mert én tíz perc alatt bealudtam, és így egész végig csendben voltam - nevetek fel és erőt kellett vennem magamon, hogy ne a „kussoltam” szó szökjön ki az ajkaim közül. Amúgy az apja szemszögéből nyilván más a történet és ő nagyon örült, hogy kimentem vele pecázni, de vajójában nem voltam nagyon jó társaság, holott én is élveztem azokat az alkalmakat. Emlékszem, ott a fűben fetrengve volt, hogy azon álmodoztam, hogy milyen jó lenne normális saját házba költözni és akkor ez szinte szürreálisnak tűnt. Aztán hoppá, most meg Cassidy kérdezi, hogy milyen az új hely. - Egyelőre imádjuk, jó környék és élvezzük a nagyobb életteret. A szomszédokkal még nem vesztünk össze, sőt, egyszer segítettem cipekedni az egyiknek, úgyhogy ideiglenesen felvettem nála a hős státuszt. - Brooklynban az összes létező szomszédommal összevesztem valami miatt, de az részben az én hibám is volt, mert nem értettem, hogy mi a baj a vasárnapi fúrással, vagy szimplán miért nem mostunk fel mi a folyosón. De akkor nem csak én voltam a fasz, a többiek sem voltak sokkal jobbak. A brooklyni lakáshoz képest az új ház sokkal színvonalasabb környéken van, úgyhogy mi is színvonalat váltottunk életstílusban mondhatni. Aranyos tekintetet vetek Lotte felé a csúnya szó hallatán, kíváncsi vagyok, hogy hogyan reagálja le a kislány. Lotte születése óta nagyon szeretem nézni a közöttük lévő anya-lánya kapcsolatot és annak folyamatos változását. Én Lotten látom, hogy milyen gyorsan halad az idő és a régi osztálytársamból milyen érett nő és remek anya lett. Ritkán mondogatom, de nagyon büszke vagyok Cassidyra. Érdekes, Natalie esetében annyira nem érzem az idő gyorsaságát, valószínűleg azért, amiért magamon sem látom és csak azt veszem észre, hogy az orvosom megint felhívja a figyelmemet a tüdőm sorra romló állapotára. - Akkor tulajdonképpen az elhatározás hiányzik? - fordulok vissza Cassidy felé, hiszen nem felejtettem el, amit mondott a csúnyabeszéd előtt. - De ha mégis látsz egy jobb lakást, szólj mindenképpen és segítek átköltözni. Pakolni is, cipekedni is, a kocsimat is teletömhetjük táskákkal és dobozokkal. - Szerintem ez a legkevesebb, amit tudok érte tenni. Tudom, mennyire sok energiát emészt fel egy költözés, gyerekkel pedig még inkább. Mi Benjamin születése előtt vettük meg a házat, amit még mindig törlesztünk, de legalább már a miénk és így hamar elkezdhettem felújítani. A végén pedig már többet dolgoztam a házon, mint amennyi időt munkában voltam, mivel vészesen közeledett Benji születése és szerettük volna, hogy normálisak legyenek legalább azok az életterek, ahol ő tartózkodik. - Köszönöm, nagyon finom volt! - teszem le a villámat az immáron üres tányérra. Gyors evő vagyok (de ezt ő is tudja), amit valószínűleg a munkám nevelt belém, pedig jobb lenne, ha lassan ennék és hagynék idő a gyomromnak megkezdeni az emésztést. Mentőtisztként azért vannak ismereteim az emberi test működéséről - néha több is, mint szívem szerint kellene -, ennek ellenére én magam nem feltétlenül élek egészséges életet. És nem csak a dohány miatt.
looking back
The biggest mistake I made was feeling ashamed of my past. Now I stop thinking about the bad things and focusing on the good ones.
Nehéz lett volna megmondani, hogy pontosan, hogy érzem magam attól, hogy már nem csak én, hanem a legjobb barátom is szülő lett. Érzések ezrei kavarogtak bennem, részben amiatt, mert tisztában vagyok vele, hogy milyen rögös út van mindkettőnk mögött, részben büszkeséget éreztem, amiért ennyire messzire jutott az életben, illetve elégedettséget, mert harcoltam érte. Boldog voltam, hogy a gimis szerelmével sikerült neki, ezáltal szinte biztos voltam benne, hogy hiába van tele hullámvölgyekkel a kapcsolatuk, ha egyszer ők elválnak, akkor az igaz szerelem bizony nem létezik. Az, hogy ennyi éven át kitartottak egymás mellett, gyakorlatilag teljesen validdá tette az esküjüket. Számomra a kapcsolatuk olyan volt, ami teljesen életszagú volt. Egy emberi kapcsolatban nem csak jó pillanatok vannak, ugyanúgy az anyaság se egy tökéletes érzés, mert a szülés utáni depresszió, az életben történő szerepek hirtelen felborulása miatt. Bárki bármit mond, én is tisztában vagyok vele, hogy kilenc hónap nem elég arra, hogy az ember felelősséget és bölcs magatartást tudjon tanúsítani, főleg, hogy az életünkben a legtöbb emlékünk az a gyerekvállalás időszaka előtt általában bulikból, meg foszlányokból, botlásokból összerakható. És hirtelen ott találjuk magunkat, hogy egy csepp kis élet gyakorlatilag a nyakunkba szakadt, és kezdenünk kell valamit ezzel a teherrel. - Nem tudom, hogy jól lehet-e azt kezelni, amikor a gyerekednek valami baja van, de mentősként legalább több tudásod lesz ehhez, amikor valami történik – nem fogom azzal hitegetni, hogy a gyerekek csudi erősek és egészségesek, mert én is tisztában vagyok azzal, hogy a saját lányom is hányszor lett lázas akár csecsemőkorban és kellett vele kórházba rohanni, illetve ő is esett kelt, szaladgált össze vissza – csinálja ezt még mindig – ami miatt nagyon figyelni kell rá. Lotte különösen eleven gyerek, azonban, ha valamit megtanultam édesanyám neveléséből, az az volt, hogy senki személyiségét se szabad elnyomni. Egy nyugodt gyereket nem lehet kizárni a lakásból, hogy játsszon az udvaron és a mozgékonyokra is csak ésszel illik rászólni. Nyilvánvalóan, ha veszélyezteti a saját testi épségét az más helyzet, azonban nem lehet csak azért elverni egy gyereket, mert kipakolja az összes szekrényt otthon. - Őszintén mondom, hogy fogalmam sincs, hogy élnék túl egy fiúval – az ujjaimat úgy fúrtam a hajamba, hogy azok kócosan álltak össze, de ez nem zavart túlzottan a legjobb barátom előtt. Látott ő már részegen is hányni, szóval, ha apukám mellett volt még férfi, aki mellett kényelmesen éreztem magam, akkor az ő – Szerintem van Isten. Mert tudta, hogy csak lánygyerekem lehet. Mivel nincs testvérem, én csak a saját valóságomban létezem, ami azt hozza magával, hogy a lányos dolgokhoz tudok hozzászólni, mert azokat ismerem. Emiatt Lottének nagyon menő kis fonatai voltak az oviban, és rengeteg színes bigyót vásároltam, amit a hajába pakolhattam a hatalmas pillangós és epres hajcsatokkal együtt. Ő nem az a fajta kislány, aki rám akarna hasonlítani és a magassarkú cipőmbe bújna. Elvolt a pónik között a rózsaszín vattacukorvárában, ahol a hercegnők laktak. És sokkal jobban örültem neki, hogy ilyen még akkor is, ha voltak olyan ovistársai, akik miniatűr, felnőttruhákat hordtak. Egy fiúval ugyanezt nem tudnám megcsinálni, az biztos volt a számomra is. - Szerintem ők már akkor nagymamává akarnak válni, amikor mi megszületünk – nevettem fel halkan, miközben megcsóváltam a fejem. A legjobb segítők voltak a nagymamák és nagypapák, mivel teljesen önzetlenül vágytak az unokákra, akik mellett újra átélhették a szülőség minden örömét. Emlékszem arra, hogy az én szüleim se akadtak ki a terhességemen – vagyis hát nyilván… de kiakadtak -, hanem próbáltak megnyugtatni és azt sugallani, hogy mi hárman mindenre képesek vagyunk és ezt is meg tudjuk oldani. Szerintem, ha akkor abortuszra megyek, soha nem lettem volna képes a második gyerekemet teljes szívvel lélekkel felnevelni. - Csak azért, amilyen vagy – mosolyodtam el – Nem okoztál nekünk csalódást, csak aggódtunk érted. Szerettek volna egy fiút is, csak végül sosem vállaltak még egy gyereket. Talán én is vágytam egy testvérre, de utólag belegondolva a dolgokba, már logikusabbnak láttam azt, hogy nem született kistestvérem. Minden bizonnyal a szüleim nagyon tudatos emberek voltak egész életükben és a saját önző vágyaik helyett nekem akartak biztosítani mindent. Most pedig itt van nekik Lotte, aki bár nem lett kisfiú, de attól még nagyon szeretik őt. - Ha mostantól csuklasz, akkor hívd fel őket és mondjad meg nekik, hogy ez gyengíti a szívedet – kettőnk közül hosszútávon nyilván ő értett jobban az egészségügyi dolgokhoz, hiába tanultam egy időben én is nővérnek – Ezt apának sose mondd el. Ő odavan azért, hogy végre tud valakivel horgászni. Mondjuk nem nagyon gátolná meg a dologban az se, ha tudná, hogy Aston nagyrészt pihenni jár el vele és az éjszakai alvást próbálja pótolni, amire most extrán szüksége lehet, mivel Benji is van, illetve a munkájával is együtt jár az ügyelet lehetősége. Majd említeni fogom apának, hogy annak ellenére, hogy mennyire elfoglaltnak gondolja Astont, legalább próbálja elhívni horgászni. Biztos örülne a gesztusnak is. - Ennek örülök – mosolyodtam el lassan, miközben hátra dőltem a székemen és a hasamra csúsztattam a kezem. Jó ideje már képtelen vagyok akkora adagokat enni, amiket évekkel ezelőtt tömtem magamba – Megérdemeltetek már mindketten végre egy normális életet normális szomszédokkal. Tudok a brooklyni esetekről, egyszer titokban felmostam a folyosót, amíg nem figyeltek oda, mert a szomszédjaik nagyon szidták őket. Ezen ne múljon a dolog, de összességében szerintem nem sokat segítettem ezzel a megítélésükön. Legalább pár hétre befoghatták, én se takarítom a folyosót, mert semmi értelme nincs. - Persze, mindenképp szólni fogok – mosolyodtam el – Köszönöm, hogy ennyit segítesz nekem. Az elhatározás mellett még hiányzik a bátorság is. Ezt a lakást megszoktuk és addig nem akarom Lottét máshová cipelni, amíg nem tudunk letelepedni valahol végleg. Ráadásul közel volt a munkahelyemhez, és egy helyes kis kávézóhoz is, ahol rá tudtam segíteni a reggeli koffeinbevitelre, ha éppenséggel elromlott volna az automatánk a könyvesboltban. Nem beszélve arról, hogy isteni volt a csokitortájuk. - Egészségedre – mosolyodtam el, majd automatikusan tettem fel a következő kérdést neki – Kérsz desszertet?
Kétségtelenül profitál a magánéletem is abból, hogy hivatásos mentőtisztként dolgozom, mondjuk úgy, az elsősegély ellátásban jó kezekben van a fiam és én azt vallom, hogy ha egy balesetet első pillanatokban jól reagálnak le, akkor az nagyban pozitív hatással lehet a gyógyulás folyamatára. Ennek ellenére az orvosok többségével egyet tudok érteni abban, hogy mindenkori rémálmunk, ha a saját szeretteinket kell ellátnunk. Benjivel még nem történt komoly gond, csak kisebb betegségek, viszont volt már, hogy Dianet kellett bevinnem a kórházba és azt nem akarom újraélni. - Szerintem rátok teljesen igaz, hogy a lányod legjobb barátja vagy. Akár most, akár a későbbiekben. - Szeretnék én is olyan kötődést kialakítani Benjivel, mint Cassy Lotteval, persze fiúba átfordítva kettejük időtöltését. Cassidy és a lánya közti kapcsolat irigylésre méltó és bár ezt már sokszor említettem neki is, de továbbra is büszke vagyok rá, ahogy anno kezelte a terhességét. - Általam így lett egy fél-gyerekük. Sokat köszönhetek nekik a mai napig. - Bátran állíthatom, hogy Cassidy és a családja olyanok voltak nekem, mint egy második család, Cassyra pedig gyakran amolyan mostohatestvérként tudtam nézni és biztos vagyok benne, hogy ez a szülei befogadó hozzáállásának is a következménye. Szerintem mi magunk és a szülei is sokszor elgondolkodtunk azon, hogy miért nem jövünk össze, amire a válasz talán épp az előbbi állításban keresendő. Társak voltunk, de inkább olyanok, akiket a testvériség kötött össze. Felnevetek a csuklásra tett poénjára, mondjuk valószínűnek tartom, hogy nem fogom őket felhívni csak így hirtelenjében, de személyesen szívesen találkozok velük, amikor időm engedi. - Szerintem apud alakította ki bennem azt a jövőképet, hogy ha majd Benji is nagyobb lesz, akkor szeretnék eljárni vele pecázni, szóval a nagy alvások közepette valami azért mégiscsak ragadt rám. - Szeretek horgászni és szeretnék is olyan apa lenni, mint Mr. Hasler. Közben kezdem érezni, hogy a hasam feszül és ez az az érzés, amikor már fontolóra kell vennem, hogy letegyem az evőeszközöket és ez nem azt jelenti, hogy kézzel folytatom a már csak nyomokban maradt hús cafatokra szedését. Én is hátradőlök, míg hallgatom a költözési terveit. Tudom, hogy nehéz változtatni a bevett szokásokon és a lakóhelyváltás nagyon sok új rutin kialakítását igényli, ami még gyerek nélkül is megerőltető. Annak, aki változást akar az életében, nagyon hasznos lehet, de Cassidyt most nem úgy látom, mint akinek feltételül ez lebegne a szemei előtt felelős anyukaként. - Amíg megvan a kényelmes helyetek itt, addig bőven ráérsz megtalálni a számotokra tökéletesnek tűnő, jó ár-érték aránnyal rendelkező helyet. - Nem akarom mondani neki, de szerintem a következő, végleges lakóhelye lehetséges, hogy már nem két fős lesz. Nem tudom, hogy ő is erre gondolt-e, mikor kimondta ezt a szót, de összességében megértem, hogy kivárásra játszik. Az pedig nekem evidens, hogy segítek neki bármiben, pláne a férfierőt igénylő munkákban. - Huh, nem, köszönöm! Már így is tele vagyok és még Lottenek is megígértem, hogy vacsora után felbontjuk azt a csokit - mosolyodtam el, és hát én mindig megtartom a szavam, noha tisztában vagyok vele, hogy Lotte valószínűleg már rég megkezdte a csokiját, én pedig nem is szándékozok abból igazán többet enni, mint egy kocka. Neki hoztam, nem fogom megenni előle, de ez most egy jó indok, hogy miért ne fogyasszak desszertet is a főétel után. Szemeimmel a kislányt kezdem keresni, aki a hangokból hallhatóan valahol itt mászkál körülöttem. - Hálás vagyok a mai alkalomért, Cassy - nézek rá őszintén, de nem azért, mert jóllakatott, hanem mert ilyen nehéz mindennapok közepette is rám szánta az idejét. Felvetném, hogy menjünk el hamarosan valahová, töltsünk együtt időt, de semmi olyat nem tudok most felvetni neki, amire biztosat tudnék én is mondani. Mindketten dolgozunk, gyereket nevelünk, sajnos a baráti társalgások kimerülnek az online felületeken. Nekem nem csak vele, hanem közel mindenkivel. Viszont a jövőben szeretném valahogy megtalálni az optimális életvitelt, hogy ne csak a szűk értelemben vett családomra és a munkámra jusson idő, hanem magamra és ezáltal az ismerőseimre, avagy a Miles családtagokra is. És bevallom, eddig ebben kudarcot vallottam, ezért sem merek semmi konkrét dologgal előállni mielőtt felállnék az asztaltól, hogy Lottevel is foglalkozzak kicsit, miközben Cassidyvel is elvarrjuk a megkezdett beszélgetéseket.
looking back
The biggest mistake I made was feeling ashamed of my past. Now I stop thinking about the bad things and focusing on the good ones.
Kezdőlap
