- Bassza meg a jó édes kurva életbe!! - üvöltök fel fájdalmamban és ha van isten, most biztosan szájon vágna. De legalább szabadságon vagyok és nem azt kell hallgatnom, hogy miért ennyire idegesítő az új kolléga, kinek nem jegyeztem meg a nevét még, mert nem voltam rá képes, kínai neve volt, jobb dolgom is volt annál, meg ha már oly' csodapinty voltam egész eddigi másfél évben, akkor megérdemlek egy hetet, mikor nem visít fülembe a sziréna, végre nem kell kórházi hipót inhalálnom és megtartanom magam a hatalmas g-erővel szemben miközben hasít a jármű. Szükségem van a pihenésre, hogy hosszú életet akarok.
Nem egészen úgy fogalmaznék, hogy pihenési szabadságon vagyok, inkább még nem kezdtem el dolgozni miután áthelyeztek a quennsi állomásra, valamint kell egy hét rá, hogy kipofozzam, vagy éppenséggel megcsináljam a házat. Múlt héten költöztünk, egyébként tényleg nagyon fasza csodaház, csak még hát úgy hetven százalékban sincs kész és van bőven dolgom vele, de már lakható. Nagy is, szép is, van hozzá kert meg terasz, minden mi kritérium volt a nézelődés alatt és végül is csak harminckétszer vesztünk össze miatta Dianeval. Beszéltem házas kollégákkal, ez normális, házvásárlásnál minden pár összekap. Ha ők mondják...
Betapasztom vérző ujjamat, melyet ügyesen elvágtam a fűrésszel. Négy napja dolgozok vele, reméltem, hogy ráállt már annyira a kezem, hogy ne történjen ilyen, de a baj utolért. Történt már rosszabb is, szereztem kezdés óta egy-két heget, de ennyi baj legyen, legalább a kerítés már teljesen kész van, takar is meg véd is, egy-két polcot kell összeszerelni, egy belső falat újrameszelni és festeni, a második fürdőt is kicsempézni, meg a kicsi szobáját lejárólapozni.
Diane dolgozik, bár lassan este hat óra fele jár, úgyhogy elkezdhetem várni a hívását, hogy menjek érte, hacsak nem valaki más hazahozza, vagy fog egy taxit. Mindenesetre itt az ideje, hogy pihenjek egyet, szóval kimegyek a kertbe cigizni végre. Jó lesz ez a kert, meg a terasz is. Van két fa benne, nem tudom miért, baromira tetszenek, pedig nincs fafétisem. Belekap a szél hajamba, szinte felemelő érzés, hogy nem kell bajlódnom vele, noha nem teljes elhatározásból vágattam rövidre, hanem mert második nap kivertem a hisztit miatta és kijelentettem, hogy megőrülök tőle, melegített is, szemembe is lógott miközben szereltem, faragtam meg miegyéb. Nem örökös búcsú, de erre a néhány hétre jobb ha rövid, aztán amilyen gyorsan nő, úgyis kettőt pislogok és fel se tűnik senkinek, hogy nemrégiben még tényleg rövid volt.
Elnyomom a cigit, s elmegyek lefürödni a már kész fürdőnkbe. A víz lemossa rólam az összes koszt, meg izzadtságot, szinte álom végre, bőröm is megnyugszik. Egy száll semmibe lépek ki a helyiségből, hogy szobánkba menjek felöltözni, mikor lépteket hallok a lépcsőn az emelet felé közeledni.
- Szia! Nah hazahoztak? - Igazából megállapítom ezt a tényt, mert hát igen, kizárásos alapon hazahozták.
- Milyen napod volt? - kérdezem egy csókot nyomva ajkaira, de nem ölelem szorosan magamhoz, mert még mindig folyik rólam egy-két csepp, na meg nem az a tervem, hogy égnek álljon a farkam. Felismervén, hogy tényleg vízcseppeket hagyok lábnyomaimmal, inkább megindulok a szobánk felé felöltözni.
- Kész a kerítés, meg már majdnem a gyerek szobája is - ülök le fáradtan az ágyra és adok helyzetjelentést a főnökasszonynak. Erről szólnak a napok: én dolgozom, csinálom, ő meg hazajön az irodából és én addig feszülök, míg rá nem bólint. Persze nem bánom, sőt, tulajdonképpen élvezem is, főleg ha megdicséri a munkám. - Ma még befejezem a járólapozást - folytatom, miközben felveszem a boxerem.

Olyan király kérdéseket tudok feltenni, egy pillanat erejéig el is pillantok a szemben lévő falra, hogy adjak magamnak egy virtuális pacsit az értelmes megnyilvánulásért, de a lényeg, hogy kérdéssel meg az nélkül is megállapítom, hogy hazahozták. Az már jogos feltételezés, hogy egyáltalán nem biztos, hogy taxizott, simán az egyik kollégája is elhozhatta, vagy mit tudom én, összefutott valakivel, mert éppen szerencséje volt.
Tehát taxizott. Oké, nem rágom tovább a témát és elkezdek inkább arra figyelni, aki megérdemli azt, úgyhogy fel is tűnik, hogy megtorpan egy kis ideig, arca fáradtságot sugall, sokat dolgozott és még plusz kilók is kezdenek lenni benne, elhiszem, hogy kimerült, vagy csak szimplán nem arra számított, hogy meztelenül jelenek meg előtte. Igazából én sem erre számítottam, mégis ez a legkisebb problémám, nem mintha lenne nagy bajom, egészen szép minden mostanság, az mindegy, hogy majdnem levágtam az ujjamat, nem rendít meg lelkileg, meg valahol jó érzés is igazán férfinek lenni, aki nem csak vedelni tud.
Csókot nyomok ajkaira, amiket szexibben viszonoz, mint vártam.
- Ne izgíts fel - suttogom, mikor végigsimít nyakamon. - Már tele van a hasad - teszem hozzá, mintha ez értelmes lenne önmagában, hiszen elférne benne még pár gyerek, csak hát utólag nem tudok belé bújtatni még egyet, holott nem is ez lenne a cél, mindössze jó érzés emlékeztetni magunkat, hogy szerelmünk milyen ajándékot eredményezett és az is valahogy így kezdődött.  
Ez viszont nem az az alkalom és szerintem mindketten így gondoljuk, én is elsősorban csak incselkedek Natalieval, feszülnek tűnik, netán csak fáradt, talán ettől kicsit ellazul. Még egy csókot nyomok orcájára, örülök, ha nincsenek ellenére ezek a meglepetések, melyek inkább véletlen egybeesések, de az eredmény ugyanaz, mindketten mosolygunk.
- Játékos kedvében lehet. Vagy csak neki sok az energiája, amivel párhuzamosan neked kevés. - Érzem a kisfiút Diane bőre alatt, amit sosem fogok tudni megszokni, annyira különös érzés. A gyerek megléte is, de főként az, hogy hasában egy másik ember mocorog és tényleg mocorog. Én beleőrülnék.
- Szereltem, dolgozgattam a házon. Gyorsan elment a nap - felelem mialatt belépek a hálószobába, majd elmesélem neki, hogy mi mindent csináltam meg. Szavakkal nem is tűnik soknak, mégis rohadt nagy meló volt.
Felöltözök, aztán leülök Nat mellé az ágyra.
- Ennél sokkal keményebb napjaim szoktak lenni, meg tudod hogy élvezem ezt csinálni, a pillanatnyi dührohamok mellett is, amik akkor törnek rám ha kalapáccsal mellé ütök, de figyelj, ez benne van a dologban, nagy baj meg nem történt. - Végigsimítok combján, vékony nagyon még terhesen is, miközben az én kezem akkora mint egy olasz pizza.
- Rendben, el is várom, hogy megcsodáld mit alkottam - mondom nyújtózkodás közben, s ha nem így lenne, tán zokon is venném, noha tisztában vagyok vele, hogy akkor is leellenőrizne mindent puszta kíváncsiságból, ha megtiltanám neki.
Nem tudom miért, de hirtelen elég erős félelem nyilall belém, ahogy megérzem Natalie elkomolyodó hangját és tekintetét, ez az ijedtség pedig megmutatkozik arcomon is.
- Van valami a babával? - Kicsit sem viccből teszem fel a kérdést, ez az első, ami eszembe jut, ami valahol teljesen érthető is, noha az is kicsit aggaszt, hogy mennyire fáradtnak látom őt, de talán csak túlgondolom, elvégre munka után hazaérve mindig szokott kis ideig szusszanni egyet.

Őrültség, de rohadtul jó érzés kimondani, hogy megtelt a hasa, enyhe dicsőséggel és magabiztossággal ruház fel, hogy ez bizony miattam van, én tettem vele és nagyon jó élmény volt, hiába nem tudom meg soha sem, hogy pontosan melyik éjszaka eredménye. Teljesen mindegy, boldog vagyok, hogy bőre alatt egy kemény valamit érinthetek meg, amiben érezhetem saját génjeim egy részét hordozó gyermeket, bár egészen biztos, hogy én beleőrülnék, ha testemben egy másik test lenne, úgy minden értelemben, minden eshetőségben is.
- Egyre nagyobb elefánt leszel, ami így szép tény ahogy van, viszont még csak odabent tud mocorogni, mi lesz majd, ha az égvilágon bárhová eljut majd saját lábain? Akkor még több energiát leszív mindkettőnktől egyaránt, de figyelj, ebben ez a szép! - hintek csókot pocakjára is. Elgondolkodok a felvetésén, megértem és jó néven is veszem, hogy segíteni szeretne a házépítésben, na nem mintha a dizájnolásban nem az ő keze és feje munkája lenne főleg, én csak az erő vagyok, ami oda mozgatja a bútorokat, ahová ő akarja, ha valamivel nagyon nem értek egyet, akkor azt megmondom nyíltan, de eddig kevés ilyen volt, mert vagy oly' mindegy nekem, vagy tényleg szép és igényes amit Natalie eltervez.
- Nem hajszolom túl magam, az már más kérdés, hogy hány béna pillanatom van, amikor félreütök, vagy kicsúszik kezemből valami, de nem sok ilyen van. - Végigsimítok hátának ívét. - Biztos meszelni akarsz? Nekem többet jelentene, ha feltakarítanál a szerelések után, de ha ragaszkodsz hozzá, én nem bánom - tárom szét karjaimat. Tényleg mindegy nekem, de felporszívózni meg felmosni egyáltalán nem szeretek és burkoltan utalok rá, hogyha esetleg segíteni akar, akkor... Azonban jogos, hogy én csináltam a rumlit, takarítsak is össze magam után.
Felöltözök és odaülök mellé, fáradtnak látszó feleségem bal oldalára, s kellően végigfut rajtam a frász, hogy esetleg valami baja lehet a gyereknek, normális, hogy erre gondolok elsőre, mert most hozta fel és eddig is a gyerekről volt szó. A másik, mi talán mellékesen beugrik, az a munkahelye, viszont utálok találgatni, szóval befogom és hallgatok, mihelyst megtudom, hogy a fiúnkkal nincs gond. Hát nem sikerül megnyugodnom.
- Igen? - bólintok és hangsúlyommal jelzem, hogy folytassa, mert képben vagyok, hogy mikor és miért ment el a kontinens másik felére. - Nem érzem úgy, hogy valamikor is el tudnám felejteni. - Főleg, hogy utána szakítottunk. Utána következett kapcsolatunk egyetlen szünete, amiben a lehető legközelebb kerültem ahhoz, hogy újra olyanná váljak, mint húgom. Nem éreztem semmit, ami visszatartana attól a keserves állapottól, egyedül a mentális erőm mentett ki. Nem örülök, hogy visszakanyarodik a témára, pontosabban, hogy úgy érzi, lenne mit beszélnünk arról az esetről, mert nehéz időszak volt mindkettőnknek és most nem engedhetünk meg semmilyen hibát kapcsolatunkban.
Veszek egy mély levegőt, mikor kimondja amitől tartottam az elmúlt pár másodperctől kezdve, s némán, gondterhelten bólogatni kezdek. Van egy olyan érzésem, hogy nem fogja megvárni, hogy lemenjünk a kertbe, ki tudja, talán jobb is kimondani, hagyni hagy szóljon, aztán lesz ami lesz, ám a mostani időkben egy kimenetele lehet bármilyen veszekedésünknek, nézeteltéréseinknek, vagy ellenvetéseinknek: meg kell oldanunk, s nem aggódok amiatt, hogy Natalie ne pont ezt akarná. Átkarolom és magamhoz húzom, hogy érezze, ahogy eddig oly sok mindent, ezt is majd megoldjuk valahogy.
Megint csak fotót kapok, de tisztában vagyok vele, hogy ez más érzéssel fog eltölteni és nem is okos meglepettséget, hogy nem egy ultrahangképet látok, hanem egy másik srácot Natalie mellett. Boldognak tűnnek. Nyelek egyet, hogy leplezzem a rám törő fájdalmamat.
- Ez mikori kép? - Tanultam a múltbéli alkalmakból, nem támadhatom el, főleg nem információk hiányában, így hát próbálok minél többet megtudni a valóságról, mielőtt elöntenének az érzések és felfognám, hogy megcsal. Bár nem értem, hogy ez hogy kapcsolódik az apjához, de az logikusnak tűnik, hogy szakításunk után összejött valakivel és most jön rá, hogy őt szereti, vagy mi több, lehet tőle van a gyerek? Kussolj Aston...

- Neem, dehogy... - Most mi az isten történt? Csak megismételtem, amit ő mondott és máris ott tartok, hogy támad a némát hadtest. Majdnem utána mondom, hogy csak a füle akkora, mint egy elefánté, de inkább ráharapok ajkamra, hogy ne jöjjenek ki a szavak, hajjaj, baj lenne és nem érné meg. Hagyjuk is a francba, jó teste van, mert jó teste van.
Nagyot nézek, ahogy Natalie teveit hallom a gyerek energiatúltengésének kezelése érdekében, hát nem tudom eldönteni, hogy viccel-e, vagy teljesen komolyan gondolja, de végül is csak nem, én nem akarnám kikötni a gyerekemet semmihez sem, a kutyámat sem kötöm ki. De nevet, méghozzá elég jóízűen, szóval azt hiszem elkönyvelhetem ezt tényleg humornak, csak valahogy mások a humorról ismert fogalmaink, ami nem meglepő, ez mindig is így volt. Mikor én poénkodok, ő fapofa, mikor meg Natalie próbál valami poénszerűséget összehozni, akkor meg én nézek rá, hogy mi a franc. Egy őrült, azt az igazán teveszerű mosolyomat megpróbálom magamra húzni, mintha érteném, vagy legalább jelezzem felé, hogy "értem ám", "ez jó volt".
Igazából tényleg nem akarok semmit sem erőltetni neki, se a meszelést, se a porszívózást, vagy akár felőlem mindkettőt csinálhatja, de a porszívózás mégis csak jobban megy neki, mint nekem valaha is fog, ez nyilván nem azt jelenti, hogy szeretek koszban élni, szoktam takarítani magam után. Válaszképpen egy csókot nyomok vállamra döntött feje búbjára már a meghittség fátylán, nem akarnám elrontani a pillanatot semmilyen túlerőltetett szóval, ne finomkodjunk, képes vagyok rá, nem vagyok egy erősen romantikus alkat, de Natalie az és megérdemli, vagy legalábbis megérdemelni, én meg próbálok odafigyelni rá.
Érzem, hogy feszült valami miatt és még örülhetek is, hogy ő maga nyomja meg a "beszéljünk" csengőt, mitől természetesen görcsbe rándul a gyomrom, azonban legalább a titkolózást, mint legveszélyesebb kapcsolatunk elleni támadást kivédekeztük. Valamiért viszont még mindig kurvára félek.
Konstatálom a témát, szóval időben visszarepülök abba az időszakunkba, amiről jobb nem beszélni, de mégis, kellene. Mai napig úgy érzem, hogy az egy nagy homályos zóna kapcsolatunkban, időnként úgy hiszem, jobb is ha így marad.
Mit kellene gondolnom? Egy fotót kapok, ezúttal nem ultrahangképet, hanem valamit amin a feleségem van egy másik férfival és eléggé úgy állnak egymás mellett, mintha lenne valami közük egymáshoz, az is hergel tovább, hogy kurvára összeillenek, persze, hogy elönt a pánik, de nem eresztem ki Dianera, mert nem vezethetem le rajta, noha lenyelni sem célszerű. Kérdezek.
Nagyszerű! Nem akkor készült a kép, mint gondoltam. Egy halk sóhajjal engedem ölembe a képet tartó kezemet és próbálom még mindig megnyugtatni magam, hogy nincs baj, még ha rohadtul is úgy tűnik. Nem akarom elhinni. Nem tudok nagyon mit mondani, benyálazom ajkaimat, mintha készülnék rá, de ha akarnék se menne, inkább némán bámulva a képet hallgatom Natalie további történetét.
Felfogtam, oké. Egy pillanat alatt úgy zuhannak össze testemben a megfeszült izmok, hogy szinte láthatóvá válik, hogy mennyire megnyugszom amint kimondja, hogy az öccse, na nem mintha ez nem vetne fel új kérdéseket, de azt hiszem értem a lényeget, emészteni kell, de legalább értem.
- Ez mind akkor derült ki, mikor nem voltunk együtt? - Csak a miheztartás végett inkább leszögezem megint. - Elmondhattad volna, tényleg. Talán tudtam volna valahogy segíteni - mondom halkan, aggódva nézek rá, s visszaadom a képet. Ezt nem lehetett könnyű megemészteni neki, az apja halálával egyszerre és szar érzés, hogy pont akkor nem voltam vele.
- Részvétem! - mondom az idősebbik bátyja halálhírére. - Ismerted őt is? - még nem teljesen tiszta a kép, de majd úgyis az lesz.
A következő gondolatok már annyira nem tetszenek, s egyben választ is kapok kérdésemre. Újabb csend alakul ki a részemről, ezúttal jobban megérint minden, mint eddig, ugyanis sajnos most a valóság tárul füleimbe és ez sem kellenem, sokkal inkább megrázó. Ezidáig nem különösebben folytam bele a munkájába, tudtam, hogy nem biztonságom állás, de ez azért túltesz annál is. Nem tudom mit kellene gondolnom. Hosszú idő után aztán megfogom a kezét és felé fordulok testemmel.
- Az a banda akkor... végül is a családod, nem? Egy másik családod... - kérdezem, bár nem tudom, hogy ez mennyit számít a biztonság szempontjából. - Megbízol bennük? Gondolod, hogy elfogadtad téged? Nem hitetlenkedésből kérdezem, de baszki, ez azért durva. Én bízok benned, csak gondolom megérted, ha azt mondom, hogy eléggé féltem a terhes feleségemet egy "banda" területén tudni, akiknek tagjait távol kell tartani a zsaruktól. - Kifejtem az aggodalmamat. Mennyit engedhet meg egy házasság? Nem követelhetem, hogy ne legyen velük, főleg ha a családja, mármint egy új családja, de közös gyerekünk lesz. Nem tudom milyen az a hely, ahová ő jár, vagy hogy egyáltalán ezt az egészet hogy kellene elképzelni. Ha már a levegő is káros lenne a gyerekemre, így vagy úgy de közbe kellene lépnem. De csak nem... Nem ilyenekkel képzeltem Nataliet, bár eleve nem gondoltam, hogy klubhelyekre járna franc se tudja milyen emberekhez.
- Ez a klubhely alkoholtól és dohánytól, vagy drogoktól bűzlik?

Nagyon erős érzelmi sokk vonul át rajtam rövid időn belül és tudom, hogy pont ezekben az időkben tudok teljesen kiborulni és elbaszni az égegyadta világon mindent, ahogy Ezrának is nekiestem, húgommal is úgy összevesztem, ahogy előtte még soha, ám nem csak őket tudom felmutatni bizonyítékként, de ijesztő, hogy egyiküknek sem akarnék sosem rosszat, Dianenek meg aztán főleg nem. Megválogatom a szavaimat, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy mérsékelem a számon kiejtett hangokat és inkább várom, nem engedem, hogy belenyugodjak a felismerésekbe, amíg nem tudom, hogy azok valóban igazak-e.
Szinte teljes testem izomzatán érezhető változás megy végbe, ahogy megtudom ki az a Paul Natalie számára, ez egy nagy fordulópont, mert korán sem mindegy, hogyan állok az esethez és nyilván nem sok mindenről kellene többet beszélnünk, ha egészen eddig megcsalt volna, vagy talán nem is az én gyerekem növekedne hasában, kétség kívül tönkremenne az életem és visszakerülnék abba az állapotba, amiben jelenleg is anyámék, illetve húgom van.
Nem akarom felelősségre vonni, hogy miért csak most mondja el, mindössze érdekel, hogy mi miatt döntött úgy, hogy eddig nem ismerteti velem, elvégre van egy testvére, ezt azért a párok meg szokták osztani egymással x év együttlét után.
- Nem akkor, utána. Azóta eltelt jó pár év, de nem fontos, bizonyos szempontból lényegtelen - pontosítom magam még mielőtt folytathatná, mert úgy érzem, ezt jobb elsimítani és egyben ki is fejtem, hogy nem problémázok rajta, ne értse félre. Némán hallgatom tovább, kezd körvonalazódni minden.
- Tudja azóta anyud? Vagy még csak én? - Egész biztosan szar érzés lehet, bár nekem fogalmam sincs róla. Az én szüleim sosem próbálták meg elhitetni velem, valamint egymással, hogy nem azok, akik valójában, nyíltan fenyegették egymást, ha úgy volt, apám saját gyerekei szeme láttára verte meg anyát, aztán eltűnt anyám hetekre, majd visszajött. S mégis, nyílt volt minden, mindössze a nagy világ számára próbáltak meg valamilyen jótét lélek magatartást kisugározni magukról, hogy kompenzálják azt a sok utálatot, amit a közvetlen közelükben élők sugároznak feléjük. Tulajdonképpen ez még a jelen, csak nekem már múlt, hisz kiutasítottam magam onnét.
Nem hittem volna, hogy testvére halála ennyire súlyos eset, s egyben azt sem sejtettem, hogy Natalie szavait hallva összeszorítom fogaimat és megremegő testemnek próbálok parancsolni, hogy ne ugorjak fel az ágyból és menjek ki egyet bagózni. Tenyereimbe temetem arcomat, heves véráramlattal is igyekszem kordában tartani magam, mert baszki, mennyi az esélye? Csak nem, nem hitem, miért lenne? Többet kell megtudnom a bandáról és a helyről is, előbbit azért, hogy elhessegessem az esélyeket, hogy netán Ezra fegyvere egy kurvára rossz embert sebzett meg, utóbbi kérdés már inkább a gyerekem miatt hangzik el. Volt egy pillanat, amikor rohadtul azt hittem, hogy nincs gond és megnyugodhatok.  
Mintha vérezne a fülem szavaitól. Mindent kimond merő határozottsággal, amitől az én gyomrom úgy görcsbe rándul, hogy már hányinger kerülget, nem is kicsi. Felállok, nem bírok többet ülni, lépek párat a szobában bolyongva, miközben egy mély fájó sóhajjal kísérelem meg, hogy elmúljon minden gyötrelem, kibaszottul sikertelenül. A feleségem egy alvilági banda tagjai körül topog magassarkúban, és ha még az nem lenne elég, hogy csorgatják rá a nyálát, bűnözőkről van szó, ugyan mennyit számít egy meghalt tag tekintélye?
- Ez fantasztikus... - fonom össze karjaimat és nekidőlök a falnak. - És nekem ebbe mégis mennyi jogom van beleszólni? Elmondtad, hogy tudjam, azt kész, nem? Vagy számítana bármit is, ha azt mondom, hogy rohadtul nem örülök, hogy olyan helyen járkálsz, ráadásul terhesen? - Egy biztos, nem a halott apja fogja megvédeni őt, hanem én, vagy a még élő testvére. És ha már terhesség, maga a légtér is káros lehet már, én tudom, elég egy kis illatfoszlány és máris meg tudnék részegülni a drogoktól, gyanítom azért, mert anyám terhessége alatt megannyi károsító molekula lebegett a levegőben, amit aztán belélegzett és akarva-akaratlanul is vérembe került.
Újabb, ezúttal rövid sóhaj távozik belőlem, majd megnyalva ajkaimat inkább oldalra fordítom arcomat és rettegő szemekkel nézek ki az ablakon. Szó szerint rettegek mindentől, a halott testvére esetétől; hogy Nataliera csorgatják a nyálukat, ne tagadja, így van; s félek, hogy talán a szülők hülyesége a gyerekünket veszélyezteti, de nem törhetek meg, mert akkor az egész életünk összetörne.
- Hogy hogyan vethetnénk ennek véget - felelem kérdésére még a kinti tájat bámulva, aztán visszafordítom fejem Natalie felé. Kicsit kétértelműen fogalmaztam, nem a kapcsolatunknak szeretnék véget vetni. - Tudom, hogy a családod, vagyis az egyik családod és nem kérhetem, hogy gyerekünkre való tekintettel ne találkozz velük, de... haj, nem tudom - felemelem fejem és nekikoccantom a falnak. Egy kicsit több levegőre van most szükségem, hogy egyáltalán erőm legyen nem bőgésbe kezdeni, pedig néha annyira jó lenne ha csak felbőgnék és anya majd mindent megoldana, de bassza meg, most Diane az anya és én vagyok az apa. Nyelek egy nagyot és folytatom mielőtt elragadná tőlem a szót a pillanatnyi elgyengülésem miatt. - Azt mondtad, hogy megpróbálod kitalálni, ki Joseph gyilkosa - újabb mély levegőt veszek, úgy érzem magam mintha maratont futnék. - Ha kideríted, ki volt a tettes, lehet szó arról, hogy távol maradsz a bandától? Legalábbis amíg a fiúnk el nem ér egy bizonyos kort? - Alkuféle, igen. Hányom kell, gecire hánynom kell, nem tudom, hogy nem bírnék. Ökölbe szorítom kezeimet, hogy elfolytság az érzéseket, de nem megy, mert ha van rá valamennyi esély, hogy Ezráról van szó, akkor most ezzel konkrétan alkuban eladom a haveromat. Nem fogom odalökni egy banda elé. Fogalmam sincs mi a szart csináljak!

Sok puzzleből áll ez a kirakós és csak akkor válik teljesen átláthatóvá a kép, ha az utolsó darab is a helyére kerül, mégsem lephetem el ötezer kérdéssel Nataliet ahogy a zsaruk teszik ha jó emberre találtak. Sokat jelent számomra, hogy előbb tudom mint az anyja, bár jah, asszem értem és ha valóban sosem fogja megtudni a nagyi, hogy volt férje mit művelt, akkor végül is én össze tehetem a két kezem, hogy nem halálos ágyamon kapom a hírt Natalie másik életéről. Most így belegondolva, kezdett egy kicsit apjára hasonlítani, mármint az élete, gondolom ettől ijedt meg és mondja el nekem az igazat még mielőtt saját gyerekét - a mi fiúnkat - is hazugságban nevelné fel.
- Én aztán nem fogok elé állni és szemébe lökni az igazságot - felelem elég egyértelműen és világosan láthatja, hogy oké, hogy nem tudhatja meg, de ez az ő dolguk, kurvára kívülállónak érzem magam a témában, hiába családjuk tagja vagyok már és ami azt illeti, nekem így jó. Nem akarok ebben részt venni, nem akarom a családi titkot a magam vállára tenni, hisz nincs sok közöm hozzá és érintett sem vagyok, maximum Natalie miatt, de ezt mi tisztázzuk most. Engem pont nem az anyja érdekel, hanem Diane, mint gyerekem anyja.
Az a gáz, hogy nem különösebben hatnak meg szavai. Kíváncsi a véleményemre, ez király egyébként, de pontosan tudom, hogy ha azt kérném, ne találkozzon velük, körülbelül semmit sem fog érni, mert miattam nem fogja elhagyni azt a bandát, vagy tudom is én mi az. Nem tudom, tényleg. Én csak félek, de kurvára.
Nem igazán tudnék mit mondani az aggodalmam kifejezte után, irtó retardáltnak érzem most magam, konkrétan teljesen tanács és ötlettelen vagyok azt illetően, hogy ezt hogyan oldatnám meg és miként kellene belőle kihátrálni. Mármint hogyan tudnám valahol rávenni Nataliet, hogy ez a bandázás minden, csak nem veszélytelen mind rá, mind a babára nézve. Akkor nem számítana, ha "csak" a barátnőm lenne, mert bízok benne annyira, vagyis feltételezem, hogy nem azért megy oda, hogy széttárja egyszerre hat fekának a lábait, mert hát baszki, azért nem tartom magam annyira rossznak, hogy több kielégítésre lenne szüksége. De... és már megint csak az a "de". Minden nagyobb gondolatom után arra jutok, hogy hát fingom sincs hogy mi merre. Ritkán érzek ilyet és elég szar.
- Persze tudom... - de hogyan mondjam el, hogy ez csak egy dolog. Vezetésre is egész életében figyelt, mégis baleset érte és most nem azt mondom, hogy az ő hibája, mert akár egy másik autós őrült is belehajthatott volna hátulról, szóval az óvatosság önmagában nem garancia a védettségre. De ahogy azt sem mondom, hogy ne üljön autóba, mert az veszélyes, azt sem mondhatom, hogy ne menjen arra a helyre. Ez egy újabb "nem tudom". - Viszont mindent egybevéve legalább a szülésig minimalizáld az ott tartózkodást, utána már kevésbé lenne gyomoridegem. Erről lehet szó?
És lenne itt még valami, egy apró gondolatfoszlány ami nem hagy nyugodni. Mi van, hogy Ezra áldozata pont a testvére? Igazából annyira nem sok esély van erre, de mégis rohadtul zavar. Beletúrok hajamba és inkább levágom magam a seggemre ott a fal mentén. Egy alkut ajánlok fel, bár lehet ezzel is csak öngólt rúgok, viszont egyértelműen az igazság híve vagyok, csak hát Ezra... Hiába romlott meg a kapcsolatunk, nem hiszem, hogy be tudnám köpni, s ha megtudná Natalie, hogy ő tette (ami még korán sem biztos), akkor mi lenne? Milyen tettekre lenne képes a feleségem? Megöletné? Szép páros lennénk. Én életeket mentek, ő pedig... ő pedig hát végítéleteket oszt? Ismét azt tudom mondani: nem tudom.
- Igen, félek. - Szűkszavú vagyok, de csak mert épp nagyon tanakodok valamin. Talán őrültség, talán... véglegesen megharagszik majd rám Natalie, de ha fájdalmán esetleg talán segíthetek ezzel, ha netán tényleg az öccse a halott személy, akiről tudom hol nyugszik, s így tán eltemetheti, meggyászolhatja, akkor azt mondom, megéri.
Nyúzott arccal ölelem magamhoz, gyengéden, hisz baszki, erőm se sok, így igencsak érzelmesre és gyengédre sikerülnek érintéseim, amik meglehetősen ritkák tőlem.
- Teljesen! Ez így szerintem fer megállapodás. - Nem engedem el, veszek egy mély levegőt, amivel egyben beszívom Natalie illatát, ez mindig megnyugtat, most viszont nem tud, mindenem görcsöl, mindenem fáj az elkövetkező nap miatt.