The secrets of salt
   

2024. 02. 07. Staten Island; Richard Palmer Street 10. - Legend Hotel.
Az első áldozat megtalálása egy Miguel Francesco nevű mexikói bevándorló érdeme volt, aki a Legend Hotel hordárjaként dolgozott. Hétköznapi ember volt, aki kuporgatott és sok túlórát is bevállalt a pénzkeresés érdekében. Ezeket a nehezen megszerzett pénzeket a családjának kuporgatta össze. Szűken élt, ugyanis rákos beteg volt. Önmagára nem igazán költött, ellenben feleségének és lányának minden pénzt félre tett. Már csak hónapjai voltak hátra, így igyekezett a lehető legtöbbet kihozni az életéből, hogy ezáltal is támogassa a családját.
Miguel február hetedikén szintén túlórázott, londinerként pedig lehetősége volt sok-sok embert megismerni, bejárni az egész hotelt, csomagokat vinni, megfigyelni elég sok mindent. A mexikói férfi érdeme volt, hogy azon a tragikus szerdai napon felfedezte Nathaniel Archer holttestét is. Nate Archer ugyanis még délután hét órakor letelefonált a hotel konyhájára, hogy este fél kilenckor vendégek fognak érkezni hozzá, ezért szeretné, ha fél kilenc előtt pár perccel három személyes vacsorát biztosítanának a lakosztályában.
Miguel Francesco volt az a szerencsétlen, aki a zsúrkocsival nyolc óra húsz perc környékén felment a 1107-es lakosztályba. Többszöri kopogás és csengetés után sem nyitott ajtót senki, így a férfi benyitott a lakosztályba melynek nem volt mágneszárja és kulcsra zárva sem volt az ajtó. Nate Archer addigra már halott volt, csakhogy az eset különössége az volt, hogy a férfinak be volt varrva a szája. Mikor a patológus felszabadította a varratoktól, nagy mennyiségű nátrium-kloridot, azaz tengeri sót talált a holttest szájában. Az eset nagyon furcsa volt és hiába én vezettem a nyomozást, sem gyanúsítottat, sem érdemi indokot nem találtam a gyilkosságra.
Nate Archer halála megoldatlan maradt számomra.
A dolog pedig még különösebb oldala az volt, hogy sosem tudtuk meg ki volt az a két férfi, akiket Nate fél kilencre várt és el sem jöttek aznap.

2024. 02. 21. Staten Island; Philip Nicholson Road 23. - Wex kamionos pihenő.
Scott Portman jóval nagyobb darab férfi volt, mint Nate Archer. Hosszú éveken át dolgozott favágóként, de pár éve már kamionsofőrként dolgozik. Csak a karja akkora, mint egy jól menő birkózónak, gondoljunk csak bele mekkora lehetett akkor az egész ember, ugye? Valakinek mégis csak sikerül leterítenie. A halál oka ugyanaz volt, mint Nathaniel esetében: egy jól irányzott szúrás az áldozat légcsövébe, melyet egy 10 mm-es átmérőjű, hengeres alakú hegyes fegyver okozott. Egyelőre kérdéses, hogy mi ez a fegyver.
Megvizsgáltuk a helyszínt és igyekeztünk minden nyomoz pontosan összevetni a Legend Hotelben talált nyomokkal, de nagyon szegényes volt az, ami a birtokunkban volt. A só tiszta volt, az öltések és a varráshoz használt cérna egyezett Nate Archer esetével. De ujjnyomok, lábnyomok, DNS minta nem állt rendelkezésünkre.

A probléma az volt, hogy a Legend Hotel kamerái aznap éppen nem működtek. Ennek egyszerű oka volt: Mindent leszerelték, hogy egy új, korszerűbb kamerarendszert építsenek ki, így néhány napig csak a bejárati és a parkolói kamerák üzemeltek, a Wex kamionos pihenőben pedig alapból csak parkolói kamerák voltak.
Természetesen mi sem voltunk kezdők, igyekeztünk minden kamerát átvizsgálni, hátha látunk a Wex kameráin olyan személyt, akit a Legend Hotel kamerái is rögzítettek, de nem volt ilyen szerencsénk. Ez persze nem jelentette azt, hogy a gyilkos nem ugyanaz a személy volt, csupán csak azt jelentette, hogy nem vágott át a parkolón, hanem rögtön a bejárati ajtóhoz ment, vagy az ablakon át jutott be az épületbe, ahol aztán megölte Scott Portmant.

2024. 03. 09. Manhattan; 1 Police Plaza Path. NYPD.
- Megjöttek a jelentések Nathaniel Archer céges ügyeiről. Scott Portman sosem szállított a cégének, ahogy maga a cég sem végzett szállítmányozást az Archer Corp-nak, ahol Portman dolgozott. Ez zsákutca. Nincs köztük kapcsolat.
- Na és sikerült már megtudni bármit is arról, kikkel találkozott volna aznap Archer? Már egy hónap eltelt azóta - morogtam.
- Sajnálom felügyelő úr. Visszanéztük Nate telefonjának cellainformációit, de semmi. Többszörösen átnéztük a határidő naplóját és beszéltünk az egykori titkárnőjével is, de ő sem tudott semmiről. Felkerestük a partnercéget is, a Mass Infect vakcinagyártó vállalatot is, de nem tud róla senki sem, hogy a cégtől valakit is várt volna - foglalta össze Rupert.
- Nos, alighanem az a két személy lesz a gyilkos, akiket Nate aznap este várt - gondolkodtam el. - Bejelentkeztek hozzá, de korábban érkeztek és végeztek Archerrel. Elvégre nyilvánvalóan számítottak rá, hogy a kijelölt időpont előtt Nathaniel már nem fogja elhagyni a lakosztályát. 19:00-kor még telefonált, 20:20-kor már halott volt. Tehát a gyilkosságra hét óra és nyolc óra között kellett sort keríteni, hogy nyolc óra húszra a helyszín már tiszta legyen.
Scott Palmer holttestére éjjel kilenc órakor találtak rá. Vagyis a gyilkos este tevékenykedhet. Mr. Palmert a pihenő recepciósa még délután fél hatkor élve látta. A gyilkosságra fél hat és fél kilenc között kellett sort keríteni. Ez hasonló intervallum, mint Nate esetében.
Magamhoz vettem a bögre kávém és belekortyoltam.
- A gyilkos pontosan tudta, hogy aznap a Legend Hotelben nem a kamerák le lesznek szerelve, így nem fogjuk tudni visszakövetni az eseményeket, hogy kik járnak a hotelban, ahogy tisztában volt a Wex kamerákkal megfigyelt parkolójával is. Néhány tűt, cérnát és egy kis szúró fegyver és azt a só mennyiséget egy egyszerű válltáskában is könnyű elrejteni.  Nehéz lesz elkapni ezt a gyilkost. Nem hagy maga után nyomot. Gyors és alapos. Talán kesztyűben jár-kel. Még elég hűvös van odakinn. Egy elegáns bőrkesztyű viselése senkinek sem lesz gyanús így ősszel.
Vajon miért kell a só? Mi járhat a gyilkos fejében és miért ölte meg ezeket az embereket? Ez volt a két legfontosabb kérdés. Ezekre kéne mihamarabb fényt deríteni.
Rupert őrmesterre pillantottam, majd a kávémba kortyoltam.
- Alighanem valami különös utalás lehet a só. Csak még nem tudom mire. Vagy valami rituális gyilkosságról lehet szó?
   

Éppen csak beértem az irodába, mikor Henry, a közvetlen felettesem a kezembe nyomott egy cetlit, miszerint a főszerkesztő valami kézzelfoghatót vár már a múlthavi két gyilkossággal kapcsolatban, függetlenül attól, hogy az ügy megoldása jelenleg hol tart. Nyilván, nem kell a teljes cikket leadnom – nem is lenne miről írni ugyebár… -, de ilyen esetben akkor más viszi a rovatot, nem pedig én.
Mindig is rajongtam a rejtélyekért, a gyilkossági ügyek megoldása meg pont ilyen volt. Ezzel a munkával lehetőségem nyílt arra, hogy valamennyire belelássak ezekbe a dolgokba és rettenetesen tudtam élvezni, ha csak egy kicsit is a nyomozók hasznára tudtam lenni. Igyekeztem mindig ötletekkel előállni, még ha elsőre hülyén is hangzottak, mivel lehet, hogy az én béna ötletem indít el a másik fejében egy gondolatot, amiből viszont megszületik a megoldás.
Amíg megittam a kávémat az asztalomnál ülve, nagyjából átnéztem a jegyzeteimet, amiket már tudtam a két üggyel kapcsolatban. Bizonyára nincs meg minden információm, hiszen a rendőrségi adatbázis a naprakész, meg amíg én itt ülök, addig a rendőröknek már új információik is lehetnek.
Amikor néhány perccel később az utolsó kortyot is megittam, bezártam a füzetet és a táskába rejtettem, hogy vigyem magammal. Igazából laptopon vagy tableten egyszerűbb lett volna a jegyzetelés, de nem mindig praktikus, így gyakran kénytelen vagyok a klasszikus toll-papír megoldást használni.
Gyorsan odaértem a NYPD-re, egészen közel vannak itt Manhattanben, már rutinosan mozogtam az épületen belül is, nem kellett kísérgetni, tudtam, hogy hová tartok. A vendégkártyát szépen a szürke blézeremre csippantottam, amit a bejáratnál a kezembe nyomtak, majd Sinclair nyomozó keresésére indultam. Találkoztam néhány ismerős arccal, hiszen a nyomozások alkalmával más embereket is megismerhettem, nemcsak azokat, akik az ügyet vitték. Amikor odaértem, épp csak annyit tudtam mosolyogva kinyögni, hogy:
- Hello Nyomozó! – Mivel velem egyidőben egy másik arc is pontosan hozzá jött, ráadásul legnagyobb mázlimra pont ezzel a sós üggyel kapcsolatban. Bleh, kibaszottul undorító eset mindkettő, kicsit felfordult a gyomrom, amikor megláttam a hullákról a képeket, pedig egészen jól megszoktam már a látványt, de ezek most extrán kiverték nálam a biztosítékot.
Amíg a két férfi eszmecseréjét, majd Sinclair összefoglalását hallgattam, igyekeztem magam is átgondolni, hogy eddig miket tudunk. A hallottak alapján sajnos még mindig nem volt túl sok előrelépés azóta, hogy legutóbb beszéltünk az ügyről.
Egyedül a gyilkos szerszámmal kapcsolatban jutottam valamire, ezt meg is akartam beszélni Sinclairrel, de lehet, hogy arra már ők is rájöttek, viszont a bevarrt, sóval megtömött száj úgy tűnt, továbbra is homályos rész.
- A só egyébként a megtisztulás jelképe több vallásban is, illetve úgy hiszik, hogy távoltartja a negatív energiákat – bátorkodtam Sinclair kérdésére válaszolni, miközben hol egyikükre, hol másikukra pillantottam. – Egyetlen olyat találtam, amikor a sónak köze van a szájhoz: a keresztség alkalmával a baba ajkára sót hintenek - csicseregtem.

The secrets of salt
   

Freya felbukkanása meglepetésként ért mindkettőnket, noha egyikünknek sem volt útjában, egyszerűen csak nem számítottunk rá. Bizonyára a nyakára ültek a szerkesztőségnél, hogy ennyire váratlanul toppant be hozzánk. Azért jobban örültem volna, ha előre bejelentkezik, de most már nem tudunk ezen változtatni. Bizonyára rá is nyomást gyakorolnak.
- Miss. Kensington - fordultam felé üdvözlésül, ahogy Rupert is tette.
Elmerengtem kicsit azon, amit hallottam a sóval kapcsolatban. a baba ajkára hintett sóval nem tudtam mit kezdeni, ellenben a megtisztulás és a gonoszt távol tartó hatása már sokkal érdekesebb gondolatnak tűnt.
- Nade mégis miért van jelentősége ennek egy halott tekintetében? Úgy értem... mi célt szolgálhat a só? Mit akarna távol tartani? Vagy meg akarná tisztítani a halott lelkét? Nem tudom. Különös. - morfondíroztam és gondolkodni kezdtem azokon a dolgokon, amiket az Emmával való közös munkám során szedtem magamra.
- Tibetben úgy tartják, hogy a magára hagyott holttesteket képesek megszállni a démonok, a gonosz szellemek. A só a nyugati hit szerint távol tarthatja a gonosz lényeket - gondolkodtam hangosan. - A tettes talán attól tartott, hogy ezek a holttestek feltámadhatnak az őket megszálló gonosz démon, szellemek által.
Rupert elgondolkodva fordult felém, majd fejét csóválta.
- Akkor vajon miért ölte meg őket? Ha a tettes félt a feltámadásuktól, akkor miért döntött a megölésük mellett?
- Ez a legérdekesebb kérdés mindebben. Talán csak késleltetni akarta a feltámadást, időt akart nyerni, talán tervei voltak. De az is lehet valóban csak a bűneiktől akarta megszabadítani őket. De akkor lehet elég lett volna csak sóval hinteni őket, de a tettes bevarrt a szájukat, mintha arról akarna gondoskodni, hogy a só ne tudjon kifolyni, tartósan benne maradjon a halott szájában. Ez egyfajta visszatartó erő lehetett.
Az áldozatok között viszont nincs kapcsolat és a legbosszantóbb. Ezek szerint a gyilkos nem köthető személyesen az áldozatokhoz, nem a személyes szférájukból való. Akárki lehet a tettes. Akárki, de nem egészen akárki. Olyan valakit keresünk, aki "babonás". Bárki is a tettes, hisz a misztikumokban és jártas lehet az okkult dolgokban.

   

Az érkezésem nem különösebben zökkentette ki a nyomozókat az ügy megtárgyalását tekintve, ami nekem eléggé jól jött, ugyanis sok volt még a kérdőjel a fejemben és valamit muszáj volt a főszerkesztőnek leadnom.
- Van ugye a klasszikus babona a kiömlött sóval kapcsolatban, hogy akkor eljön a gonosz, viszont - bizonyára látott már olyat Nyomozó-, hogy valaki a háta mögé dobja a sót – ez azt jelenti, hogy így viszont elűzi a rá leselkedő bajt, kvázi a mögötte ólálkodó rossz ómen arcába dobja, hogy ne tudjon ártani. A buddhista temetések alkalmával is használták ezt a praktikát, hogy a temetést követően az embereket ne kövessék hazáig a démonok – magyaráztam, bár nem vagyok teljesen biztos abban, hogy van ennek létjogosultsága az ügy szempontjából. Egy dolog viszont eléggé körvonalazódni látszott: gonoszt akarta távoltartani ezzel a só-izével.
- Azt tudjuk esetleg, hogy a két áldozat tartozott-e bármilyen vallási felekezethez? – kérdeztem Horatiora pillantva. Eléggé úgy tűnik, hogy ebbe az irányba kellene indulni, mivel az eddigi vizsgálatok zsákutcába vezettek.
- Én is úgy gondolom, hogy ha csak a korábban taglalt gonosz elűzése volt a gyilkos célja, akkor elegendő lett volna egy marék sót szórni valahová, de ez, hogy a szájukat tömte meg, eléggé speciális dolog szerintem – fejtettem ki a véleményemet én is.
Bár nem vagyok túlságosan jártas az ilyen hiedelmekben, de bizonyára van jelentősége annak is, hogy a száj be volt varrva, ráadásul mindkét esetben minden egyezett is.
- Vannak ugye különféle szekták, amelyeknél lehetnek beavatási szertartások, ahol bizonyos feltételekhez kötött az, hogy az illetőt felvegyék a tagok közé, és mivel itt nem az volt a cél, hogy bosszúból öljön a tettes, így a só-dologgal akarta megoldani azt, hogy a démonok megszállják az áldozatokat haláluk után. Jó ég, ezt még végigmondani is rettenetes volt… Lehet, hogy teljesen őrültséget mondok, állítsanak csak le nyugodtan nyomozók – tettem hozzá a végére, mert már kicsit azt éreztem, hogy se füle, se farka nem volt az elmondottaknak, egyszerűen csak jöttek a gondolatok a fejemben.
- A bevarrt szájnak pedig lehet, hogy csak szimbolikus jelentése van, hogy az áldozatok ne tudják elmondani, hogy ki volt az elkövető… de ennek meg nincsen túl sok értelme, mivel erre nem lenne esély – mondtam végül, habár ebben sem voltam teljesen biztos, hogy megállja a helyét ebben az esetben.

The secrets of salt
   

Érdekes volt hallgatni Freya szavait és bizonyos szempontból még segítették is az esethez való hozzáállásomat nagyon jó gondolatokkal. Talán még pótolta is Emma jelenlétét, bár vele minden bizonnyal többre mentem volna, hiszen ő nyíltan kimondja a dolgokat, bár talán így diadalmasabb érzés volt, hogy rávezetésekből jöttem rá a lehetséges válaszokra.
- Tehát a sóval távol akarta tartani magától az áldozatokat? - tettem fel a költői kérdést. - Bizonyára attól félt, hogy bosszúszomjas démonként feltámadnak és egyfajta túlvilági entitásként bosszút állnak rajta a gyilkosság miatt. Talán a halottak feltámadását akarta megakadályozni a sóval. Viszont a só csak addig nyújt védelmet, amíg tartósan érintkezik a holttesttel, ezért volt szükség a varratokra.
- De hát számítania kellett rá, hogy a patológus úgyis el fogja távolítani a varratokat és a sót is.
- Minden bizonnyal - bólintottam Rupert szavaira, majd Freya felé fordultam. - Keresztények voltak, de az, hogy papíron azok voltak, gyakorlatilag nem tudni. Bizonyára nem azért keresztelték meg őket gyerekként, mert ők kérték. Szóval erősen kérdéses, hogy gyakorolták-e a vallásukat, vagy sem.
Kicsit visszakanyarodtunk a száj bevarrásához, én pedig hátradőltem a székben és beletúrtam a hajamba.
- A tartós bezártság. Nem kockáztathatta meg, hogy a só kiürüljön a szájából, mert akkor megszűnik a varázs. De, ahogy az őrmester is mondta, a patológus feltárja a varratokat, a só pedig ürül. Talán az a rögeszméje, hogy démonok üldözik és a lelketlen holttestekre pályáznak. Talán a démonok veszik rá a gyilkosságokra is.
- Ha pedig megöl valakit, ezt megkaphatják a démonok - folytatta Rupert.
- Ezt pedig nem engedhette meg. Igen. Ezért a sóval védetté tette a holttesteket.
- Ha ez igaz, akkor a gyilkos skizofréniában szenved - mondta Rupert.
- Méghozzá nem is kicsit - Freya felé emeltem a tekintetem, majd megráztam a fejem. - Nem, azt már tisztáztuk, hogy a só védelmet nyújt, nem rásegít a megszállásra, ellenben késleltetheti. Hiszen, ha a patológus felbontja a varratot, a só pedig kiürül, akkor ismét védtelenné válik a test a gonosz ellen. Talán arra számít, hogy majd a patológián idővel feléledhetnek?
Ha a hallgatás lenne a cél, akkor a nyelvüket távolította volna el.

   

Ez a só-bevarrt száj kombináció egyre zavarosabbá tette a dolgokat. A nyomozókkal mindig is jó volt ötletelni meg átbeszélni a lehetséges megoldásokat, azonban olykor teljesen össze tudott zavarni, amikor azt hittem, hogy teljesen képben vagyok.
- Elsőre jól hangzott – állapítottam meg nevetve. – De valóban, a só kikerült a szájából egy idő után… Hm, a lélek mikor száll ki a testből? A halál után közvetlenül, nem? Végül is a gyilkosságot követően védhette a só az elkövetőt, amíg az elhagyta a helyszínt – merengtem el egy pillanatig. Sosem gondolkoztam még ilyen dolgokon, furcsa az egész. Sóhajtottam egyet. A vallás irány végül is még jó lehet, de manapság már annyi titkos társaság meg szekta létezik, hogy nagyjából esélytelen lenne kideríteni, hogy bármelyikre is illik ez a fajta beavatási módszer vagy bármilyen rituálé, na meg nem véletlenül titkosak ezek ugyebár.
- Igen, értem – bólogattam az áldozatok vallási hovatartozását illetően, miközben Horatiora pillantottam. – Nos, kereszténység témában sajnos nem találtam semmi érdemit a keresztségen kívül, amit említettem az előbb – húztam el a számat. – Akkor ez lehet, hogy zsákutca. Csak az, hogy vesződött a gyilkos ilyesmivel még a gyilkosságot követően, eléggé arra enged következtetni, hogy van valami mögöttes dolog, amit nem látunk pedig lehet, hogy teljesen egyértelmű… - merengtem el egy pillanatra.
Miután végigmondtam a se füle-se farka monológomat, rá kellett jöjjek, hogy magam is teljesen belezavarodtam már ebbe a szektás témába.
- Ja, a fejemben nem így hangzott – nevettem fel és egy pillanatra eltakarom a szemeimet a kezemmel, mivel jó nagy baromságot mondtam, tök ciki – Nem jól mondtam… tehát nem megoldani akarta a démonok megszállását, hanem megakadályozni, mivel ártatlan embereket tett el láb alól… de akkor megint ugyanott vagyunk, ahol az előbb. Én amúgy ezt nem tudom teljesen, hogy mikor van az, hogy megszállhatják a démonok a holttestet? Bármikor miután meghalt, vagy csak bizonyos ideig? Ilyen irányba nem tájékozódtam még egyelőre, de Önök hátha tudják… - kérdeztem a két férfitól miközben egyikre majd másikra pillantottam.
- Jó ég, ez nagyon durva, ha igazuk van – jelentettem ki, amikor a skizo opcióval rukkoltak elő a nyomozók. De van benne valami, az tény – de akkor bizonyára lesz még ilyen… vagy volt már valami hasonló eset korábban?
Közben előszedtem a jegyzetfüzetemet ahová eddig random szavakat, kifejezéseket felírtam, amikről eddig tudtunk és hasznosnak tűntek.
- Tudom, hogy ez most más irány… de mit lehet tudni arról a londinerről, aki az első áldozatot megtalálta? Mivel ezek az inasok mindig kesztyűben dolgoznak, így nyilván nem hagyott semmi ujjlenyomatot, megkockáztatom, hogy maszkot vett fel, manapság ugye bárhol elérhető, meg gyakran viselnek ilyet a konyhákon is, elérhető lehetett számára, meg hajháló, ilyesmi…  - taglaltam a dolgot, hátha valamire jutunk, ha elindulunk ebbe az irányba. – A gyilkos fegyver megvan már egyébként?  - kérdeztem kissé csapongva, ahogyan a füzetembe pillantottam és a fegyver címszó mellett egy hatalmas kérdőjel éktelenkedett, bár volt némi elképzelésem.

The secrets of salt
   

- Ennyire azért ne menjünk messzire - sóhajtottam, mikor már a lélek testből való távozásáról kezdtünk tanakodni. Meg akartam őrizni a maradék józanságom, maradék szkeptikusságom, amire még volt esélyem. Amióta csak összehozott a sors Emmával, valahogy üldöznek a furcsa, paranormális ügyek. Ez elképesztően frusztráló volt. Még nem is olyan rég értelmes ügyekben nyomoztam, de mióta visszajöttem a táppénzről és újra munkába álltam valami elképesztően különös világba cseppentem.
- Nos igen, biztosan van valami, amit eddig nem vettünk számításba, vagy már most elég jó nyomon vagyunk, csak mi úgy ítéljük meg, hogy ez tévút. Biztosat csak a tettes tud és ha majd többet fogunk már tudni, mert megjönnek a labor eredmények és a helyszínelői elemzési adatok, akkor már okosabbak leszünk, mert az adatok már alá fognak támasztani elméleteket.
A tibeti hitvilág szerint egy magára hagyott, vagyis a lelketlen holttest bármikor megszállható. Nyilván ez így nem igaz, hisz a holttest egy idő után elkezd megsemmisülni. Lebomlik, megeszik a férgek, dögevők, stb. Tehát ha ki is szemelik a testet a démonok, akkor azt csak addig, amíg még ép - összegeztem.
- Nem, még nem volt hasonló eddig, utána néztem az elmúlt évek gyilkossági ügyeinek. Ez a két eset az elsők. De ha a gyilkos téveszmés, akkor valóban lesz még rá példa, lesz még gyilkosság. Kérdés csak az, hogy mikor. A mostani két gyilkosság között 14 nap telt el, de az utolsó gyilkosság óta már 17 nap eltelt. Akkor lehet lassan esedékes lesz? - tettem fel a költői kérdést. - A kérdés, hogy a gyilkos vajon mennyire intenzív tévképzetekkel küzdhet, mikor uralkodik el rajta újra a gyilkolási vágy. Pontosabban, hogy a tévképzetei mikor sarkallják újra gyilkosságra.
De azt is érdemes lenne tisztán látni, hogy a tévképzetei okozzák a gyilkosságokat is, vagy a tévképzetei csak a sót és a varrást váltják ki belőle? Mert nem mindegy.
Ruper elgyötörten megvakarta a fejét.
- Mindkettőre van lehetőség.
Elgondolkodva dőltem a széktámlának és merengtem ki az ablakon.
- Talán mindkettő. Sőt. Lehet a gyilkos azt hiszi azokat, akiket megölt, megkörnyékezték a démonok és azért ölte meg őket és varrt sót a szájukba, hogy megmentse őket a démonoktól. Talán a tettes emiatt azt is hiheti, hogy helyesen cselekedett. Teljesen mindegy volt, hogy a testben volt-e lélek, vagy sem, lehet a démonok a tettes szerint mindenképp megkörnyékezték volna.
Mikor szóba került a londiner meglepetten pillantottam Freya felé. Valamiért meg sem fordult a fejemben, hogy a londiner elkövető legyen.
- Mármint arra gyanakszik, hogy talán ő lehet a tettes? Nem elképzelhetetlen, de ő a második gyilkosság idején is dolgozott. Ha az egyik gyilkosságot ő is követte el, a másodikat nem tehette.
Miguel Francesco, mexikói bevándorló. Két gyerekes családapa, egy felesége van. Sokat dolgozik, túlórázik. 32 éves, vízummal tartózkodnak az országban, nincs amerikai állampolgárságuk. A nyelvet jól beszélik, de sokszor spanyol szavakat használnak. 2 éve dolgozik a Legend Hotelban, priusza nincs se neki, se a feleségének. A felesége pincérnő a Palm Caffee-ban. Kiskorú gyerekei vannak, még csak az általános iskolába járnak. Szűkösen élnek, de már 3 éve nem szorulnak állami támogatásra.
A gyilkos fegyver nincs meg, de még csak sejtéseink vannak, hogy mi lehet.
De nem ostobaság azt feltételezni, hogy a gyilkos a hotel dolgozója, ugyanis a tettes vélhetően pontosan tudta, hogy aznap a hotel kamerái nem fognak üzemelni, így a gyilkosságot erre az időszakra időzítette. Erről a kamera cseréről csak a hotel dolgozói és vélhetően a lakói tudtak, így a gyilkos köztük lehet. De az sem derült ki a mai napig, hogy ki volt az a két valaki, akikkel Mr. Archer találkozni akart, illetve azt sem tudni miért nem jöttek el aznap a találkozóra. Kérdés, hogy léteznek-e egyáltalán ezek az emberek.
A hotel telefonjai minden beszélgetést rögzítenek, így vissza tudtuk őket hallgatni. Nataniel valóban beszélt a telefonban a vendégekről, noha nem mondta, hogy kiket vár. Annyit tudunk, hogy két férfit. Viszont visszanéztük Nataniel személyes telefonjának cellainformációit is, SMS-eit, E-mailjeit és arra jöttünk rá, Archer aznapra nem beszélt meg találkozót. Hacsak nem személyesen beszélt velük valahol.
   

Kezdtem kicsit aggódni, hogy nem lesz ebből a kibaszott cikkből túl sok minden, mivel nem mozgok túlságosan otthonosan az ilyen paranormális témákban, és azért a cikknek érzékeltetnie kellene az olvasóval, hogy egy hozzáértő írta. Nagyon bíztam abban, hogy olyan témát kell feldolgozni, amivel már találkoztam vagy egy kicsit is van bármi fogalmam róla, de a démonok meg a szellem-izék nem ilyenek voltak. De úgy fogtam fel, mint tapasztalatszerzést, és később értékes lesz még ez a tudás, amit most megszereztem ezzel az üggyel. Minden ügy során tanultam valamit, ez sem kivétel ez alól.
A nyomozó szavaira csak bólintottam egyet, hogy ne lőjünk túl a célon, teljes mértékben egyetértettem vele.
- Előfordul, hogy nem látjuk a fától az erdőt – jegyeztem meg nagy bölcsen bólogatva, és ez igaz is volt, mert valami olyan érzés volt bennem, hogy lehet, hogy inkább a kézzelfogható dolgok irányába kellene fordulni, én mindig is inkább olyan voltam, hogy akkor hittem el bármit is, ha meg tudtam fogni a két kezemmel. – Ezek szerintem mindenképpen hasznos információk ugyanakkor eléggé megfoghatatlan és bizonytani sem tudunk semmit. A vizsgálati eredményekről mi hír van? Mennyit kell várni még? – kérdeztem csicsergő hangon. Ha lesznek tényadatok, onnantól kezdve könnyebb lesz vizsgálódni, ezt már megtanultam.
- Aha, hm, értem, ez nem hangzik valami jól… – jelentettem ki az eltelt időre vonatkozóan. – Ugyanakkor nem biztos, hogy számít neki az eltelt napok száma, illetve ugye attól is függhet, hogy ha valóban skizofrén, hogy mikor jön el nála a váltás… vagy hogyan mondják ezt… - sültem bele egy kicsit a mondandómba – az, amikor nem önmaga, értik… - próbáltam szalonképesen megfogalmazni a fejemben cikázó gondolatokat. – Azt tudjuk esetleg, hogy a két áldozat ismerősi körében van-e bárki, akinek pszichés problémája van? Orvosi adatbázis alapján esetleg látható az ilyen, hiszen ha súlyos, mint ahogy ez is most annak tűnik, szakember már biztosan látta… - vagy nem, de mindig is igyekeztem optimistán hozzáállni a dolgokhoz.
Az általam felvetett téma a londiner kapcsán, úgy tűnik, hogy meglepte a nyomozókat.
- Igen, arra. Legalábbis az első esetben mindenképp… a második már kicsit problémásabb, tudom, meg hogy nincs semmi kapcsolat közöttük, legalábbis nem találtunk eddig – tettem hozzá bizonytalanul, miközben a jegyzetfüzetem sarkával szórakoztam amolyan pótcselekvés gyanánt. – A hotel többi dolgozóját is átvilágították? Lehet tudni, hogy bárki közülük dolgozik-e még a kamionos pihenőben? Vagy hogy van-e bármi kapcsolat a két helyszín között? Nem is tudom… például, hogy van-e közös beszállítójuk, vagy a takarítást esetleg ugyanaz a cég végzi-e… ilyesmikre gondolok. Tudunk bármi ilyenről? – vetettem fel a kérdést. – Az egyik doksiban láttam, hogy egy centiméter átmérőjű, lehetett a gyilkos fegyver, akkor erről még nem tudunk semmit, ugye? – kérdeztem, majd előálltam a kis sztorimmal: - A minap épp volt nálam egy szerelő, mert elromlott a mosógépem, aztán megláttam a szerszámos ládáját, és arról jutott eszembe, hogy a gyilkos fegyver egy egyszerű csavarhúzó is lehet akár, mivel tökéletesen alkalmas lehet erre a feladatra, főleg, ha a fej kiképzése is olyan – ez felmerült már esetleg?

The secrets of salt
   

- Nyilván. A hagyományos sorozatgyilkosok esetében számít az eltelt idő. A gyilkosságok közötti pihenő idő különböztet meg egy sorozatgyilkost egy ámokfutótól. Ellenben jogos a felvetése, hiszen, ha a tettes skizofrén, a hallucinációi határozhatják meg a gyilkosságokat. De szeretném, ha nem keverné össze a skizofréniát a disszociatív személyiségzavarral. A skizofrén hallucinál, a DSZ-esek pedig kettős, vagy több hasadt személyiséggel rendelkeznek.
Viszont nekünk is eszünkbe jutott és nem, nem rendelkezik senki mentális betegségekkel, ahogyan a hotel és a pihenő dolgozói sem. Ha rendelkeznek is, akkor még nem látta őket orvos, így nem tud róla senki, ha tud is, akkor nem beszélnek róla.
A beszélgetés elkalandozott a gyilkosságok helyszíneinek kielemzéséig, illetve a fókusz az ott dolgozókra terelődött.
- Igen. Egy alkalmazott sem dolgozik mind a két helyen. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne járnának át mint magánszemélyek és nem, mint dolgozók, de jelen tudásunk szerint az alkalmazottak nem dolgoznak egyazon helyen.
A takarítást a hotel és a pihenő saját személyzete végezte, nem külsős cég. Saját alkalmazottak. A beszállítókat nem ellenőriztük, mivel ők csak ideiglenesen megadott alkalmakkor jelentek meg, előre egyeztetett időpontban, akkor pedig állandó felügyeletük van, illetve nem mehetnek a lakó részlegbe. Pl.: Egy konyhai beszállító csak a konyha területéig mehet és ez minden tekintetben igaz.
De nem, nincs kapcsolat. Legalábbis egyelőre még nem találtunk, a fegyver pedig még mindig ismeretlen. A csavarhúzó nem lenne rossz megközelítés, ámbár a probléma az, hogy a csavarhúzó feje jellegzetes nyomot hagy, attól függően, hogy mi a funkciója. A mi esetünkben pedig nincs ilyen. A fegyver ugyan hegyes volt, de inkább tű szerű, nem pedig szerszám szerű. Habár... várjon csak. Lehet megoldotta a kérdést - mondtam elmerengve. Beütöttem a google keresőbe, hogy "agyagszobrász véső", majd jobbról a második eszköz képében rá is leltem az eszközre. Egy tűhöz hasonló vésőre, amit az agyagszobrászok használnak. A vésővel szokták kifaragni az agyagszobrok apró részleteit.
- Ez lesz az! Ha nem is egy ilyen vésővel ölték meg.
Hamarosan megnyitottam az e-mailjeimet is, hogy megnézzem jött-e bármi jelentés és igen, jött. Végre megvoltak a labor eredmények.
- Az áldozatok szervezetében nyugtatót találtak. Tehát lebénították őket a gyilkosság előtt triazolo-benzodiazepin.
   

Újságíróként eléggé keveset tudtam az elkövetett bűntények pszichológiai oldaláról, de minden esettel egyre többet tanultam, így volt ez a mostanival is. Nyilván, sok dolgot hallottam már a különféle személyiségzavarokról, de tudtam jól, hogy a nyomozók tapasztaltabbak ezen a téren, hiszen sok ügy van már mögöttük, én pedig ezt nem igazán mondhattam el magamról. Pontosabban tapasztalatom volt már, de mivel nem az a munkám, hogy gyilkossági ügyeket oldjak meg napi szinten, így a tudást is jócskán lassabban szedtem magamra.
- Oh, igen, köszönöm, hogy tisztázta Nyomozó ezt a részét, hajlamos vagyok összekeverni ezeket a pszichológiai dolgokat – mondtam, és lefirkantottam néhány hasznos információt magamnak, hogy a jövőben még véletlen se keverjem össze ezeket. Még belegondolni is kibaszottul ijesztő volt, hogy hány ilyen ember járkálhat kint az utcán. A részeg csövesektől nem féltem, de egy psycho azért teljesen más kategória volt.
- Aha, hmm, akkor ezzel nem nagyon jutottunk előre – állapítottam meg a nyilvánvalót. - Bizonyára sokan vannak úgy ezekkel a problémákkal, hogy igyekeznek „maguk megoldani” – mutattam a két idézőjelet - vagy elnyomni ahelyett, hogy szakemberhez fordulnának – ingattam a fejemet.
Bármennyire is jó ötletnek tűnt a személyzet illetve a beszállítók irányából megközelíteni a dolgokat, egyik zsákutca után következett a másik. De bizakodó voltam a gyilkos fegyver kapcsán, nincs túlságosan sok olyan eszköz, amivel el lehetett követni.
- Oh a csavarhúzó valóban mintázott fejű, erre nem is gondoltam… De végül is lecsiszolhatta, vagy bármi... - Odamentem Sinclair nyomozó mellé, hogy lássam a monitorját, és meglepetten kérdeztem rá a látottakra.
- Véső? – pislogtam nagyokat a nyomozóra. – De hiszen a jelentésben, amit kaptam, az állt, hogy tíz milliméter széles. Akkor így teljesen más irányban gondolkoztam…- merengtem el egy pillanatra. - Lehet, hogy gépelési hiba akkor és egy milliméter akart volna lenni? De akkor sem értem, mivel a fotók alapján meg egyértelműen látszik, hogy nagyobb volt az eszköz – értetlenkedtem tovább. Kezdett egyre zavarosabb lenni, pedig azt hittem, hogy jó irányban vagyunk már.
Közben pedig kiderült, hogy megvan a laboreredmény is. Végre, valami kézzel fogható információ. A feltételezésekkel nem mindig lehetett előre jutni, sőt, néha előfordult, hogy teljesen más irányba terelték a nyomozásokat.
- Nyugtató? Hmm, érdekes, hogy nem a klasszikus kloroform módszert alkalmazták. Ez a hatóanyag van a Xanaxban is, ha jól tudom. Ugyanakkor nem értem, hogy mi szükség lehetett erre, ha egyébként is leszúrták az áldozatokat. Ha már halottak voltak, egyszerűen meg tudta volna oldani az elkövető az a fura sós-dolgot a szájjal, vagy rosszul gondolom? Mi szükség lehetett vajon a nyugtatóra? – kérdeztem. – Az bizonyára túlságosan triviális lenne, ha azt mondanánk, hogy mindkét áldozat szedte a gyógyszert és nem az elkövető adta be nekik… - fejtegettem tovább a dolgot.