A helyzet az, hogy ittam. Bumm, ezzel most nem fogok senkit sem meglepni, pláne annak tudatában, hogy az elmúlt időszak elég szar volt úgy istenesen szólva. Jó, voltak tök jó dolgok is, de azok is dugáshoz kötődnek elsősorban és ezt így felhánytorgatni már nem a stílusom. Én azt hittem, hogy milyen jó lesz majd, ha végre szabadulok, úgy mindenhez lesz legális hozzáférésem, bármit csinálhatok, ami nem ütközik melóba, vagy a főnökeim akaratába. És a helyzet az, hogy tényleg bármit csinálhatok.
Domi dolgozik, én kétszer megbaszódtam Garridonál, meg anyám családjával is találkoztam és az egésznek a hozománya mindössze annyi, hogy rohadtul irigylem a családját és engem marhára sajnál. Nem megvet, nem kiabál, nem csinált semmit, pusztán a sajnálatot láttam a szemében, mikor rám nézem. Talán azt sajnálja, hogy nem figyelt rám kiskoromban, nem tudom, de ez az érzés mélyebben a lelkembe vágott, mint gondoltam.
Nem akarok Domi idegeire menni, próbálok halk lenni, de csak sikerül levernem a konyhapultról egy vizesüveget, amitől biztosan megnehezítem a lányát altató barátnőm dolgát. Már akkor ittam, mielőtt elkezdte volna altatni, de akkor még nem ütött be ennyire. Nem túl vészes, tudok állni, látok majdnem rendesen, de talán pontosan a félig tudatos állapot miatt szégyellem el magam, míg nehézkesen próbálom összekotorni az üvegdarabokat a földről. Én csak tényleg sajnálom az egészet.
Leülök a konyhaszékre és telefonomat kezdem nyomogatni, aztán a másik pillanatban már slisszolok ki a főbejáraton. Az első lépcsőfok után veszem észre, hogy nyitva hagytam az ajtót, úgyhogy visszakocogok bezárni azt és ha már úgyis kell a kulcsom, akkor már egy pulóvert is magamra húzok. Megyek. Nem tudom hova, csak megyek azzal az alapfeltevéssel, hogy majd a frisslevegő segít jobban éreznem magam. Ebből mondjuk az lett, hogy a közeli kocsmában vett üveg ginnel a mellettünk lévő park pázsitján találom magam. Nem nagy park, épp csak elég arra, hogy elmondhassa a környék, hogy van egy kis zöldje. Kutakodok egy házszám után, amit régen láttam, még az első találkozásunk előtt, csak azóta érthetően elfelejtettem.
Nagyjából huszonöt percbe telik végig nyálaznom az ismerőseimet, akiknek már-már pánikszerűen írtam, hogy szerezzék meg az ügyvédem házszámát, csak mert kell. Ők meg nem vitatkoznak egy részeggel, ahhoz túlságosan tapasztalt emberek.
Így jutottam el Queensbe. Nem, fogalmam sincs, hogyan jutottam el és miért vagyok olyan ökör, hogy fegyver nélkül mászkálok éjszaka. Le sem ellenőrzöm a házszámot, csak kopogok.
Semmi. Abszolút semmi három percen keresztül, csak az én heves szívverésem hallatszik a vastag pulcsiban. Megnyalom szám, a teraszról visszább lépek és megnézem, hogy a felső ablakok világítanak-e. Mert az előbb még gecire világítottak!
- Diane! - kiáltom, de lehet csak nekem kiáltás és valójában hangyafingocska sem a nyálas hangom. Már tényleg pánikolni kezdek, hajamba túrva fordulok meg, és nyelve egyet tervezem a visszaindulást (hol a picsában vagyok és hogy jutok haza?), mikor rájövök, hogy ezúttal is tudom használni a telefonomat. Diane számát meg elsőként mentettem el, csak mert a börtön után evidens volt, hogy az ügyvédemet az új telefonomba azonnal bele kell raknom. Mármint nem az ügyvédemet, hanem a mobilszámát, faszom.
Légzésemet próbálom normálisra visszafogni, tekintetem ráfeszül a világító ablakra, míg a kicsengő hívást a fülemre szorítom. Szerencsére beleszól.
- Szia! Kijössz? - Az összes, amit ki tudtam hozni magamból. Az persze nem jutott eszembe, hogy a kopogás mit sem ér egy ekkora házban, nem véletlenül ott a csengő. De hát nekem sosem volt ekkora házam, plusz számomra az is evidens, hogy itt állok. Lehet utóbbi mondjuk Dianenek nem lesz az, ám ebbe bele sem gondolok.  

Whats happening?  

Benjivel van egy egyességünk: amikor Aston éjszakai műszakban dolgozik, Benjamin mindig mellettem alszik. Ennek a mai este folyamán a szokásosnál is jobban örülök, mert estére belázasodott és ilyenkor jobban szeretem, ha felügyelhetem. A hirtelen lehülés minden évben megdolgozza szegényt. Az elmúlt hetekben a szokásosnál több szabadidő szakadt a nyakamba, amióta a bandánál szabadságoltam magam csak az irodában tevékenykedem és ott sem vállalok el minden munkát. Szó mi szó, a hírnevem iegncsak elterjedt azóta az eset óta és több felkérésem van mint valaha, de ezek legtöbbje nem nyújtja azy az adrenalin löketet amire szükségem van. Viszont, sokkal több időt tudok a családommal tölteni, ami pozitív hatással van mint az anya-fiú kapcsolatomra, mint pedig a házasságomra. Legalábbis én így érzem.
Benjamin már másfél órája úgy alszik, akár egy kis angyalka. Szerencsére a lázcsillapító hatásosnak bizonyult, és nincs már hőemelkedése. Visszadugom a fülembe a fülest, hátam nekidöntöm az ágy támlájának és elindítom a filmet. Igen, annyi szabadidőm van, hogy még erre is van időm. Nem is olyan régen, még ebben az órában az aktákat, fájlokat, különböző ügyeket vizsgálgattam volna. Hihetetlen, hogy mennyit változott az életem. Nem bántam meg, hogy így döntöttem, mert a családnak szüksége volt erre, Astonnak szüksége volt rám, de ha holnap azt mondaná, hogy menjek vissza dolgozni én esküszöm, hogy egy másodpercig sem gondolkodnék.
A nevem kiáltását csak azért nem hallom meg, mert mindkét fülemben bömböl a film, kicsit elkalandoztak a gondolataim, már nem is tudom követni a cselekményeket benne. Viszont az agyam kikapcsolja és most ez a fontos. A mobilomat általában mindig magam mellett tartom, így könnyen észreveszem a képernyőn villogó nevet. Úhu beszéltük meg Astonnal, hogy felhív, de meglepetten látom, hogy nem a férjem nevét látom felvillani a készüléken. Szemöldököm magasba ugrik a név láttán, mindenre számítottam ma este, de erre nem.
- Halo? szólalok meg miután fülemhez emelem a telefont. - Ki? Hova ki? értetlenül pislogok magam elé, majd a felismerés fájdalmas csapásként vág tarkón. Felpattanok az ágyból, hogy az ablakhoz rohanjak, még mindig a fülemnél tartva a telefont. Amikor megpillantom a felhajtón álldogállni Tigert hatalmas rémület és értetlenség uralkodik el rajtam.
- Mi a picsa? értetlenkedek a készülékbe, majd megszakítom a hívást. Ez meg mi a francot keres itt? Mielőtt lerobogok a lépcsőn, magára hagyva a békésen szuszogó gyermekem még magamra veszek egy köntöst, eltakarva az igencsak szellős hálóinget alatta. Nem számítottam vendégekre.
- Hogy kerülsz ide Tig? értetlenkedek miután kinyitom a bejárati ajtót. Első ránézésre meg lehet állapítani, hogy nem a legjózanabb pillanatában van. Felsóhajtok.
- Gyere be mielőtt még valamelyik szomszéd meglát és hajnalban ezzel fogadja a férjem. ragadom meg alkarját és szinte berántom a házba, hogy becsukjam mögöttünk az ajtót.
- Honnan a fenéből tudod, hogy hol lakom? Arról nem is beszélve, hogy látod te hény óra van? Hogy magyaráznám én ezt meg Astonnak, ha itthon lenne? bombázom kérdésekkel, miközben előre haladok a nappali felé.
- Húzd le a cipőd! szólok rá ha esetleg úgy szeretne bejönni a nappaliba. - Kapsz egy kávét, rád fér.

Itthon van, csak itthon van, há’ hol máshol lenne. Tudom, hogy nem dolgozik, kikérdeztem róla Qadirt, csak mert érdekelt, hogy mi lett végül az egyezség közöttük és akkor mondta, hogy egyelőre ne basztassam és én nem is basztatom több munkával. Kivételesen elmondhatom, hogy okom sem volt ügyvéd után futni, mert nem keveredtem szarba azóta, hogy kihúzták a seggem egy jó nagyméretű dagonyából. Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni - bár hogy őszinte legyek, ebben úgy igazán most nem gondolok bele - mert homályos az agyam, de bízok benne, hogy ettől még nem ébresztem fel a gyerekét. Mondjuk nem az én hibám, ha felébred a kopogástól, márpedig ahogy látom, egyáltalán nem visszhangzik a lakásuk, mert hosszú időn keresztül nem kapok választ. Van még két lehetőségem, ebből a kiabálás nem segít, csak még nagyobb baromnak tűnik tőle, még ha feltehetőleg a szomszéd macskája sem hallott semmit az én egércincogásomból. De a telefon működik, kezdhettem volna ezzel is, tudhattam volna, hogy az úgyis a kezében van.
- Hát a ház elé ki - mondom a telefonba, mintha mi sem lenne természetesebb és mikor Diane kiles az ablakon, én intek neki elég gyenge karlendítéssel. Válaszolni már nem tudok, mert kinyomja a hívást, de valami azt súgja, hogy hamarosan megjelenik az ajtóban, úgyhogy újra megjelenek a küszöbnél és várom, hogy kattanjon a zár.
- Ha én azt tudnám… - sóhajtom bánatosan, mert rátapintott a lényegre, fogalmam sincs hogy kerültem ide és ezért baj, ha vissza kell mennem. De behúz a házba és én örömmel elfogadom a meghívást.
- Mert ő nincs itthon? - kérdezem már a házban miközben szemeim cikáznak a tér látványán. Amúgy baszki, totál elfelejtettem, hogy van férje. Igazából azt sem tudtam, hogy van férje, de végül is, miért ne lenne. - Nem dugni jöttem, akkor meg? - Mindegy, nem akarom feszíteni a húrt, azt azért látom, hogy nem boldog a látványomtól. Na igen, legalább Domi boldog, ha láthat, ezért ő a barátnőm és nem Diane. Bár megjegyezném, szarban lennék, ha Domi lenne az ügyvédem, de ez már egy másik történet. Figyelem a ruházatát, míg hallgatom a lebaszást. De hát ő engedett be, akkor miért basz le?
- Mindenki tudja, hogy hol laksz, ha egy kicsit is akarja tudni - felelem a magam logikájával, oké bárki le tudja követni míg ő hazafelé tart, arról nem is beszélve, hogy gondolok Qadirral szerződést kötöttek, szóval talán azon is rajta van, igaz, én speciel nem tőle tudom. Most komolyan részletezzem? Ő sem akarná tudni az igazat, mert rájönne, hány ember keze van benne és az jobban fájna neki.
- Hát… - nézek rá megszeppenten, mert egyértelműen azt érzem, hogy baj, hogy itt vagyok, hogy nem látott vendég vagyok és legszívesebben a nevemnek és a pofámnak sem kellene léteznie. De oké, rendben van, már sokszor megkaptam ezt csak mert olyan életet élem, amilyent, még olyan barátoktól is, mint Diane. Ha egyáltalán mondhatom őt annak. - Nekem csak szükségem lenne rád. - Szemeimből láthatja, hogy bánom, amiért nehéz helyzetbe hoztam, pedig tényleg nem ok nélkül, vagy rossz szándékból jöttem.
Elindulok utána a nappaliba, ám mint aki behúzza a kézifékét, megtorpanok ahogy megkapom a „cipőt le” utasítást. Lépek hátra kettőt és jófiú módjára úgy teszek ahogy kér, még szépen egymás mellé is állítom a két csukámat, amit otthon sosem szoktam. Látom itt minden cipő szépen be van állítva, nálunk meg néha random magassarkúk kerülnek elő a kanapé mögül. De ahány ház, annyi szokás ugyebár. Én meg mindjárt bőgök attól a gondolattól is, hogy örülhetek, amiért nem a rács mögött töltöm az életem hátralévő részét.
- Te ilyen jóféle háziasszony vagy? - megyek végül utána immáron zokniban és én abszolút pozitívan értem a háziasszonyt, mert szerintem az mindig egy jó dolog. Domi előtt egy csajt sem láttam a konyhában legfeljebb enni vagy inni, de akkor is max valami rendelt kaját. De ez egy keserű sztori, szerintem jó dolog, ha egy nőnek van vendégszeretete és most nem arra gondolok, hogy szétteszi a lábát a vendégnek.
Az élek kicsit összefolynak, de nagyjából felfogom a nappali látványát. Otthonos, legalább annyira, mint anyámék otthona, de mihelyt meghozom ezt a párhuzamot, összesorul a gyomrom. Ha ennyire könnyű így élni, akkor egy kicsit én is kaphatnék belőle. De nem vagyok féltékeny, csak fáj. És jah, erre nem most jöttem rá, tudom hol basztam el, de mégis egyre csak gyűlik bennem napok óta minden, amit megkaphatnék, mert mindenki másnak annyira természetes, én meg sokáig azt sem tudtam, hogy lehet így is csinálni. De összességében mindegy, mert ha tükörbe kellene néznem, még mindig egy többszörös gyilkos néz vissza rám, akinek úgy istenigazán a rácsok mögött lenne a helye többi gyilkos barommal egy szobán osztozva. Ezt nem tudom már jóvá tenni. Én nem tudok már megtisztulni és tudom, érzem, hogy a lelkem egy része soha nem is lesz tiszta.
De most mégis ez a gyilkos néz valahová a nappali középpontjába el mintha szellemet látna és könnyező üvegszemeivel eszmél fel a saját nyomorára. Aztán hirtelen megjelenik a kávéval Diane és meglátja ezt a meredten a tér közepén ácsorgó tehetetlen szörnyet, akit beengedett a házába.
- Elbasztam… - sóhajtom továbbra is az ablakokra révedve és csak akkor mozdulok meg, mikor mellém ér. Letörlöm időközben könnyessé vált arcomat, szánalmas vagyok, de ezen a ponton már ez sem érdekel.

Whats happening?  

Egyáltalán nem számítottam arra, hogy Tiger – vagy bárki más- felbukkan ma éjszaka a lakásom előtt. Rengeteg gondolat fut át a fejemen, hozzá vagyok a szokva a váratlan és lehetetlen szituációkhoz, de Tiger jelenléte az éjszaka közpén az minden eddigi tapasztalatomat felülmúlja. Mondhatom azt is, hogy ez egy igazán abszurd szituáció.
Az már a hangjából is elég egyértelmá, hogy részeg és minden bizonnyal valami komoly dolog történhetett, hogyha képes volt felkeresni engem ilyen lehetetlen időpontban az otthonomban. Ettől a gondolattól, a nem létező szőr is feláll a hátamon, ha neki ennyire könnyű volt megtalálni, akkor másnak sem okoz nehézséget. Olyannak sem, aki nem cseverészni szeretne egy pohár bor mellett. Hosszú idő óta most érzem először azt, hogy veszélyben lehet a családom. Nem az odakint álldogáló férfi miatt, hanem az egész szar miatt amibe belekeverettem. Beengedem a váratlan vendégem a lakásba, ha már eljött idáig nem fogom elküldeni, bár szemmel láthatólag a sarokig sem találna vissza.
- Nincs. Dolgozik. lehet, hogy nem okos dolog bevallani, hogy gyakorlatilag egyedül vagyok itthon a gyerekemmel, az ördög sosem alszik. Enyhén szólva is ostobának érzem magam, amiért azt feltételeztem, hogy annyira nagyon rejtve vagyok előlük. Hiszen pontosan tudom, hogy az ügyvédjükként folyamatosan szemmel tartottak és talán még most is rajtam van a szemük. Nem hiszem el, egy másodpercre sem, hogy Qadir ennyire nagylelkűen elengedett. Csak idő kérdése, hogy mikor talál meg és szorít sarokba. Sosem lehetek teljesen szabad, én is tudom, Aston is tisztában van vele és Tiger is. Mindenki, aki valamennyire érintett a dologban.
Látom, hogy valami nagyon zavarja Tigert, hangja megtört, tekintete segítségért könyörög. Ez a pillantás, ez a mély tekintet felolvasztja jéggé vált szívem és megenyhülök. Belátom, hogy tényleg szüksége lehet rám és tudom, hogy mellette nem vagyok veszélyben. Mégis van bennem még egy kis görcs ezzel az egész szituációval kapcsolatban. Aston dolgozik, a fiam odafent alszik, én pedig egy nemrég szabadult bűnözővel készülök kávézni.
- Barátként vagy ügyvédként? pillantok rá a vállam fölött miközben a konyhába tartok. Barátként meghallgatom, de ügyvédként nem adhatok már neki semmilyen tanácsot.
- Attól függ mit jelent a jóféle háziasszony? kérdezek vissza miközben bepakolom a kapszulát a kávégépbe és arra várok, hogy lefőzze a fekete italt. Nem tudom, hogy neki milyen elvárásai vannak egy nőtöl, személy szerint nem is igazán tartom magam háziasszyonynak. Egy nő vagyok családdal. Ez ugyanaz? Főzni nem igazán tudok, bár amióta ennyi időm felszabadult sokat kísérletezek. Aston egy hős, amiért mindig bátran megkóstolja mit kotyvasztottam. Rendmániás vagyok, úgyhogy mindig kifogástalan rend van az otthonunkban, egyszerűen nem tudom elviselni a koszt, a port vagy a szétdobált cuccokat. Benji játékai természetesen kivételt képeznek, de neki is össze kell pakolnia amivel már nem játszik. Úgyhogy inkább kényszeres vagyok azt hiszem mintsem háziasszony. Szeretem a rendszert az életemben. Amíg elkészül Tiger itala én magamnak előveszek egy üveg Rozét a hűtőböl és töltök egy pohárral. Ha már fent kell maradnom legalább legyen valami örömöm is benne.
- Mi történt? megrémiszt a hangjából kihallatszó któétségbeesés. - Kérlek, ülj le. intek a kanapé felé miközben a kávézó asztalra helyezem a tálcát a kávéval és egy kis cukorral. Én magam, a borospoharam társaságában lehuppanok mellé amennyiben ő is helyet foglal. Teljes testemmel felé fordulok, jelezve neki, hogy figyelek.
- Mi a gond Tig? tényleg érdekel, hogy mi jár most a fejében, miért van ennyire szétcsúszva, oka van annak, hogy itt ül most a kanapémon és baratként kötelességem meghallgatni őt. Ezt is fogom tenni. Mindkét lábam felhúzom a fenekem alá, belekortyolva az italba fürkészem őt a tekintetemmel. Egyszer láttam ennyire kétségbeesettnek, utána nem sokkal le is csukták.

Kezdetektől fogva nem értettem, hogy Diane miért nem néz rám úgy, mint bármelyik másik ügyvéd, mikor egy közismert bűnözőt kell védenie. Tudja, mikre vagyok képes, hiszen ebben nőtt fel és ő is saját bőrén tapasztalta meg azt, hogy milyen elveszíteni a drogháború miatt egy családtagot. A testvére nekem is a családtagom volt, nem vér szerint, de olyan volt ő nekem, mint most Sainz. De ezt Diane akkor még nem tudhatta, hiszen nem volt a testvére életének ennyire szorosan a részese. Ezt sem tartom igazságosnak az élettől, de már rég feladtam azokat az elveket, amik szerint az élet fer. Marhára nem az.
Ettől függetlenül hálás vagyok Dianenek és bízom benne, hogy csak mert engem, mint agyalágyult tökfilkót beenged az éjszaka közepén, ez nem azt jelenti, hogy mással is így lenne. Viszont nem tudom, miért érdemeltem ki nála ezt a kivételezést. Mikor megkötöttük az alkunkat, csak azért beszéltem vele a testvéréről, mint közös pont, mert ezzel is el akartam érni nála, hogy mentálisan is érintve legyen és ne csak az motiválja a munkájában, hogy pénzt kap. Érzelmileg zsaroltam, igen. Ugyanolyan vagyok, mint azok, akiket nem engedne be sohasem azon a küszöbön? Szerintem igen, még ha szerinte nem is.
Ettől még persze nem fogom bántani se őt, se a gyerekét, hogy őszinte legyek, baromira nem érdekel a családja, csakis ő és ellene sem tervezek semmit tenni, hisz pont arra van szükségem, hogy beszéljünk, hogy meghallgasson, mert ha a többi srácnak mondanám ezeket, vagy lököttnek éreznének, vagy nem értenék, hogy mi a bajom és csak a számba tolnának egy nagy jointot.
- Barátként - felelem tulajdonképpen reflexből, de utána azért visszalesek rá, hogy most ő tényleg barátként gondol rám? Ezt eddig én nem tudtam, de jól esik, egyúttal pedig nem igazán tudom hova tenni. Automatikusan keresem az átbaszás lehetőségeit, hogy miért is akarna barátként gondolni rám Natalie, mi haszna származna ebből, mert valljuk be, ő is ugyanolyan kártyákkal játszik, mint mi, legfeljebb titkolja. De ezúttal csak elmosolyodom, ami inkább egy apró rezzenés szám sarkánál, nem több a jelenlegi öntudatlan állapotomban.
- Hát én nekem fogalmam sincs - sóhajtom teljesen vakon a témában, de szerintem pont ezt várta tőlem. Vagy valami olyasmit, hogy „aki széttárja egyből a lábait”, de ha ezt mondanám, akkor most nem kellene itt lennem és nem kavarogna bennem ennyi érzés.
Mondjuk attól függetlenül, hogy szeretek dugni, még sosem csak ilyen szemüvegen át néztem a nőkre. Apa ilyen szempontból sokkal konzervatív arababb gondolkodású, de nekem evidens volt mindig is, hogy vannak nagyon tehetséges nők, akiket bűn konyhába száműzni, vannak azok, akik bár nem vállalnak komolyabb munkát, de felnevelnek sok gyereket, csodálatosan vezetik a háztartást és még a férjüket is egy részben tartják fejben is és testileg is. Meg vannak a szép, szexi, bulizós csajok, akik élvezik, ha egy pasi közeledik feléjük álló fasszal. Nekem mindhárom női kategória tök oké, mindegyiket tudom tisztelni, vagy ha tisztelni nem is, akkor valamennyire megérteni, ahogy az is nyilvánvaló, hogy egy nő nem tud tökéletes lenni egyszerre a munkában, otthon anyaként, feleségként, és még az ágyban is.
Majdnem megsértődöm, hogy ő alkoholt iszik, én meg csak egy kávét kapok, marhára kellene még alkohol, de vágom, hogy így is sok lett. Örülhetek, hogy sikerül megtalálnom seggemmel a kanapét és nem mellé zuhanok a földre. Örülök, hogymellém ült, mert ha nem így lenne, akkor az egy tárgyalásnak minősülne, vagy fejvesztésnek az én esetemben. Ha azt mondtam volna, hogy ügyvédként akarok vele beszélni, tán szembe ült volna.
Voltam már ilyen helyzetben, ilyen kikérdezős pszichológusi helyzetben és sosem sikerült normálisan kinyögnöm egy nőt, szóval már így az elején pozíciót váltok és inkább a földre ülök le, ott úgyis szétterülhetek ahogy akarok és nem kellene úgy ülnöm, mint aki épp szarni akar.
- Az utóbbi időben kurva sokat értékelem önmagamat. Mennyire vagyok bűnös és mennyire nem, miket tettem kötelezettségből és miket élvezetből… - kezdek bele, miközben valami nyomja a hátam, úgyhogy kitúrok magam alól valami gyerekjátékot. - Van egy részem, ami tényleg romlott, Diane! Ezen nincs mit szépíteni - nézek fel rá egyszerre határozottan és aggódóan, mert én is félek ettől a valómtól. Tinit is megöltem, pedig akkor is kedveltem. Viszont azt érzem, hogy évről-évre egyre több fájdalom, bűntudat és más érzés fog el, amik azelőtt nem csak hogy nem hatottak meg, de még meg sem fordultak a fejemben. - Meglepetten könnyen megy kimondanom a szavakat, gondolom az alkoholtól. Közben meg odaadom neki ezt a kirakó formát, vagy mit.
- Te éreztél már ilyen kettőséget? Hogy tudod, hogy egy részed el van baszva, míg a másik már-már ellentmondás szerűen észhez tért? Hogy… mit tudom én, olyan dolgokra vágysz, amiket egyszerre sosem kaphatsz meg? - Nem tudom jobban megfogalmazni. Nem vagyok skizofrén! Veszek egy mély levegőt, miközben elveszem a roséját és beleiszok. Inkább az kell nekem, mint a kávéja, de nyilván nem iszom meg az egészet.
- Elég sok minden kavargott bennem, míg a dutyiban rohadtan. Például az, hogy lehet jobb lenne, ha ott maradék, mert ezeregy okot adtam arra, hogy életem végéig lecsukva maradjak. Tudod hány embert öltem meg? És hogy köztük mennyi volt ártatlan? - hajolok hozzá közelebb, de nem várom meg a válaszát mert honnan tudná, én sem tudom, mert nem számoltam. - Mindegy, de az, hogy szabadlábon vagyok az nem azért van, mert törődtek velem, hanem mert marhára nincs ki helyettesítsen így megérte küzdeni értem. Itt mindenki le van szarva érzelmileg, vágod? - újra felé pillantok elég keserű érzéssel. Nem is azért dumálok, hogy megértse, mert ő is tudja, hogyne tudná, hogyan működik ez a világ. Inkább csak szükségem van arra, hogy ezt valakinek kibeszéljem magamból és feltételezem Diane lehet az egyedüli, aki értelesen megérti a helyzetemet anélkül, hogy elpuhultnak nézne.

Whats happening?  

Van bennem valamilyen szintű izgalom Tiger felbukkanása miatt. Nem érzem magam veszélyben a jelenlétében, de azért automatikusan bekapcsol a vészjelző a fejemben. Leginkább azért, mert ha ő ennyire gyorsan megtalált, akkor másnak sem lesz nehezebb. Hosszú idő óta most először érzem azt, hogy talán tényleg nem vagyunk biztonságban. Belegondolni abba, hogy esetleg veszélybe sodortam a családomat. Nyilván, tisztában vagyok azzal, hogy a szakmám és a a bandában elfoglalt helyem eddig sem volt veszélytelen, de a valóság most fájdalmas arcon csapott.
Minden negatív érzésem ellenére nem hagyhatom, hogy Tig ilyen állapotban nekivágjon az éjszakának. Nem ismerem őt olyan rágóta, de már a legelső találkozásunk alkalmával összekötött minket Johnatan halott fivérem emléke. Azt pedig hamar nyílvánvalóvá vált számomra, hogy ő nem a szavak és még kevésbé az érzelmek embere. Az, hogy most itt van a nappalimban, csatak részegen, baráti beszélhetésre vágyva azt sugallja, hogy bajban van. A barátaimra pedig nem szokásom rácsukni az ajtót.
Nem leplezem a vigyoromat amit válasza vált ki belőlem. Igazából nem is számítottam másra. Nem tudom, hogy neki milyen a jóféle háziasszony szerep, talán majd egyszer, kissé józanabb állapotában visszatérek a témára. Ha már itt tartunk Astont is megkérdezhetném erről, az ő véleménye valamivel jobban érdekel. Magam elé képzelem arcvonásait miközben felteszem neki a kérdést, hogy: „szerinted én jóféle háziasszony vagyok, szívem?” biztosan magasba szaladna a szemöldöke.
Ahogy Tiger kinéz, egyértelmű, hogy egy jó erős kávéra van szüksége, úgyhogy mindenféle teketóriázás nélkül bekapcsolom a kávégépet, hogy a fekete nedűvel újra életet leheljek a váratlan vendégembe. A kezdeti sokk, amit a felbukkanása okozott már alábbhagyott. Nem mondanám, hogy teljes mértékben kényelmesen, otthonosan érzem magam, de nem vagyok feszült a jelenlététől. Az időközben elékszült kávéval és a saját magamnak szánt borral visszamegyek a kanapéhoz, bekuckózom magam és teljes lényemmel, energiámmal, tekintetemmel rá figyelek. Ha a férjem hirtelen betoppana szerintem szívrohammal kellene vissza szállítani a kórházba.
Éreztem, hogy valami gond lehet, de arra az érzelem hullámra amit hirtelen rám zúdít, nem számítottam. Olyan információkat is megoszt most velem, amiket nem biztos, hogy tudnom kellene, de nem szakítom félbe, hagyom, hogy kimondjon mindent ami a szívét nyomja. Mély levegőt veszek, amikor olyan témákat érint, amik zavarba ejtenek. Belekortyolok az italomba. Nehéz ilyenkor bármit is mondani.
- Nem hiszem, hogy valaha is öltél élvezetből. leszámítva persze a pszichopatákat kétlem, hogy van bárki is, aki pusztán a gyönyöszerzés céljából ontsa ki más ember életét. - Ez persze nem ment fel a báneid alól... nem akarom megbántani, de szó mi szó, jogi értelemben véve nem egy patyolat az élete.
- Szerintem mindenkinek van egy olyan énje, ami romlott. Ami társadalmilag vitatott vagy nem elfogadott. nem azért mondom mindezt, hogy megnyugtassam, így is gondolom.
- Teljesen normális, hogy gyötörnek ezek a gondolatok. Nem is olyan régen még börtönben voltál, ahol aztán tényleg volt időd átgondolni mindent amit eddig tettél az életedben. Akkor lennél elcseszett, hogyha nem éreznél bűntudat mindazok miatt amit tettél, hogyha természetesnek vennéd a gyilkosságot. Nem mondom, hogy okés az amit teszel vagy tettél, de egy olyan világban ahol ölsz vagy megölnek , nem volt túl sok választásod. én magam még nem oltottam ki emberi életet, de ha veszélyben lennék én, vagy az akiket szeretek szerintem képes lennék rá.
Átveszem a felém nyújtott elkószált kirakós darabot. Kérdéseit hallva elcsendesem. Némán forgatom ujjaim között a játékdarabot amíg megpróbálom megfogalmazni a gondolataimat.
- Minden áldott nap. vallom be töredelmesen. Csak én nem a magánéletemben érzek hiányt, hanem a munkámban. - Reálisan gondolkodva tudom, hogy az a helyes, ha távol maradok a banda dolgaitól, ha nem keverem veszélybe a családom, mégis minden egyes nap gyötrelem amióta Qadir elengedett. neki nem fogok hazudni, ha valaki, ő biztosan megérti és átérzi amiről beszélek.
- Mire vágysz, amit nem kaphatsz meg? érdekel, hogy mit fog válaszolni, bár ha tippelnem kellene akkor azt mondanám, hogy ő arra vágyik, amire én nem: maga mögött hagyni a bandával járó bajt, csak ha valakinek, neki ez teljesen lehetetlen. Sóhajtva állok fel a kanapéról, hogy visszasétáljak a konyhába, a maradél borért. Nem fogom meginni azt az italt amibe már beleivott.
- Ezt inkább nem akarom tudni. tényleg jobb, ha nem tudom, hogy mennyi emberi élet szárad a kezén. Vannak dolgok, amikről jobb, ha nem beszélünk. Belekortyolok a frissen töltött boromba. Lábaimat véginyújtom a kanapén, hátammal a karfának dőlve.
- Mi csak apró szemcsék vagyunk a szerkezetben. ezen nincs mit szépíteni, ez a valóság. - Törődtek veled. Az apád, a nagybátyád. Ők a családod, ha más nem, ők mindig ott lesznek neked. próbálom a pozitív oldalát láttani vele a dolgoknak. Talán észre sem veszi, de biztos vagyok abban, hogy sokkal több embernek fontos, mint képzeli.
- Talán segítene, hogyha a bandán kívül is megpróbálnál kezdeni magaddal valamit. Vállalkozás? Vagy utazgatás? Bármi, ami kicsit elterelné a gomdolataidat arról, hogy egy katona vagy? Arról, hogy mikkel kell szembenézned a „munkád” során? szerintem jót tenne neki, ha néha kikapcsolná az agyád, és nem Tiger a katona lenne, hanem Tiger az egyszerű ember, egyszerű álmokkal. Nekem itt van a családom, ami egyensúlyban tarthat.

Csak elkezdek beszélni, elvégre pont azt kérdezte, hogy mi a helyzet velem, vagy valami ilyesmit, már nem tudom. Vagy lehet, hogy simán beképzeltem, hogy kérdezett bármit is ér valójában full nyomorék vagyok. Mindegy, mert úgyis megkapja azt az adag baszást, amit már a manhattani parkban is rá akartam zúdítani kicsit sem megfontoltan. Van az a szint amikor már csak a megérzéseim léteznek, az agyam már nem, de össze kell tennem a kezeimet, mert elmondhatom, hogy egészen jók az ösztöneim, ami a túléléshez kell, az biztosan, ami meg a megélésre… na az már jó kérdés.
- Gondolom… nem. - El kell gondolkoznom, mert nem tudom már felidézni az összeset. Mikor azokat a barmokat lőttem, az egészen kedvemre való volt, megkönnyebbülést és örömöt éreztem, hogy már nem élnek, ellenben mi még igen. De rajtuk kívül valószínűleg a legtöbb esetben a pusztán érzéketlen voltam, míg néhány gyilkosságom egyenesen égeti ezekben a pillanatokban is a csontjaimat.
Végül is bólogatni kezdek, mert jól esik, hogy a baromságomat kivetíti az egész emberiségre, így nem érzem magam egyedül annyira. Ha józanabb lennék, biztosan megkérdőjelezném, hogy ő is így gondolja-e, vagy csak azért mondja, hogy jobban érezzem magam. Mindegy, most kifejezetten élvezem, hogy azt hallom, ami kellemes a lelkemnek. Érdekelne így viszont, hogy neki milyen ez az énje és miként nyilvánul meg rajta, de még mielőtt a levegőt vehetném a kérdéshez, Diane folytatja.
- Hát nem, tényleg nem. - Mondok ellent saját elvemnek, hiszen eddig én azt vallottam, hogy mindig van választási lehetőség, de ahogy Diane használja a szavakat, nem tudok belekötni se. Végtére is ő az ügyvéd, esélyem sincs ellene. Valamiért azt érzem, hogy neki tudok hinni, mintha szentek lennének a szavai, aztán majd holnap úgyis átértékelem ezt az egészet, amennyiben emlékezni fogok rá. Mondjuk meg kell jegyeznem, azzal, hogy normális, amit érzek még nem szünteti meg a fájdalmaimat, de segít, hogy ne akarjak annyira menekülni önmagam bőréből.
Azért csak kikerekednek a szemeim, ahogy hallom, hogy Diane is érez magában kettősséget. Az ő élete annyira tökéletesnek tűnt elsőre, hogy rossz érzés volt elbaszni azzal, hogy mi egyezséget kötöttünk, de aztán fokozatosan én is kezdtem már sejteni a beszélgetéseink során, hogy egyrészről vannak konfliktusai, nem is kicsik, másrészt meg azzal, hogy az ügyvédem lett lényegében még sóvárgást is szült benne. Hülyeség lenne, ha azt mondanám, hogy éreztem rajta a dilemmát, mert nem, hogyan is éreztem volna, ha börtönben rohadtam, míg ő érdemben kommunikált Qadirral. Én már csak a hírt kaptam meg, hogy Diane szabadságra megy, igencsak hosszú szabadságra.
- Azok alapján, hogy mekkora megbecsülést szereztél magadnak azzal az üggyel, nem is csodálom. - Persze ez egyben azt is jelenti, hogy ugyanilyen könnyen egy nagy bakival el is áshatja magát a bandán belül, de ezt ő is tudja jól. Nálunk a magasságok nagyon magasak, de a mélységek is nagyon mélyek. Néha még nekem is nehéz elhinnem, hogy milyen régóta vagyok benne ebben a világban és minden nap, amit túlélek az rengeteg tapasztalatot ad.
- Te kurvára megvetted magadnak a nagybátyámat, ugye tudod? - tápászkodok közben fel a földől és leülök végre mellé a kanapéra. - De ez lehet egyben átok is, tudom. Néha azt kívánom, bárcsak tudnék haragudni a nagybátyámra és nem tartaná még a mi szemünkben is ennyire tisztának magát. Így túl édes a mézesmadzag. - Ez a taktikája, már én is kitapasztaltam pedig sosem avatott be a titkaiba. Jó lenne, ha nem vágynánk ennyire a banda által adott életre, a pozitív hatásai túl kecsegtetőek még ha a negatívak is fájnak rendesen, mint a pokol és mégiscsak képesek vagyunk elfelejteni azokat. Azt kapjuk a banda által, amire vágyunk, vagy amire azt hisszük, hogy vágyunk. Ami engem illet, én nekem túl jó ez a gazdagság és mivel sosem éltem egyedül a banda kötelékén kívül, félek kitenni a lábam a küszöbön. Diane tudja milyen a banda nélkül, így azt is tudja, hogy sokkal könnyebben megkapja, amit akar, ha „bent” marad.
Mire vágyok, amit nem kaphatok meg? Nah hát ez egy kurvajó kérdés. Hátra dőlök a kanapén, felhúzom egyik lábamat és a dohányzóasztalt kezdem bámulni a beálló csendben. Nem nagyon voltak eddig kívánságaim, maximum néha az, hogy rohadjon meg Garrido, vagy ne haljunk meg, most mégis teljesen más érzések kavarognak bennem.
- Csak ilyen alapvető dolgokat. Biztonságot, családot, egy anyát mondjuk… - Oké, ebből a másodikat megkaphatom még, de az elsőt és az utolsót már nem. - Azzal, hogy megismertem anyám családját, eléggé felkavarodtak bennem az érzések. - Meglepően gyorsan kijöttek a szavak, pedig azt hittem nemrégiben még, hogy anyám családjáról sosem fogok tudni beszélni másnak.
Mondjuk nem tudom, honnan tud Diane az apámról, de gondolom míg börtönben voltam, ő is kellően beleásta magát az életembe, ha másért nem is, pont a munkája miatt. Igen, családtagokat sorolt fel, de ez egy elég bonyolult dolog. És nem vagyok biztos abban, hogy csak mert Qadir a rokonom, kisebb eséllyel halnék meg. Bandán belüli konfliktusok által talán igen, de ez ebben a városban, ennyi ellenséggel a nyakunkban aligha kielégítő.  
- Talán… - Nem tudom megcáfolni a javaslatait, úgyhogy nem is próbálok meg izmozni, azonban jelenleg nehezen tudom elképzelni, hogy utazzak, vagy saját vállalkozásba kezdjek. - Ha elutazok, kvázi védtelen leszek, mert nem lesz mögöttem senki, hogy védje a seggem. - Ha elcsatangol egy jószág a csodától, ő válik legkönnyebben prédává. Nem annyira könnyű ez. Igazság szerint, ha Diane elutaznak, valószínű, hogy körülötte is ólálkodna valaki a mexikóiak közül, de ezt most szándékosan nem mondom.
- Egy saját vállalkozáshoz meg nem igazán értek. Pénzem lenne rá, de hozzáértés nélkül csak ellopja tőlem az, aki érdemben felépítené azt. - Mondjuk Dianeval szívesen belevágnék, benne megbízok, csak gondolom neki marhára nincs most kedve befektetni. - Mert amúgy te milyen vállalkozásba kezdenél, ha úgy adódna? - Persze egy próbát megér. Ha nem lennék részeg, úgysem nyögném ezeket neki ilyen szánalmasan.

Whats happening?  

Kicsit későn van már a filozófiáláshoz, ilyenkor már mindenhez van kedvem, csak az ilyen nagy jelentőségű beszélgetésekhez nincs, de látom Tigeren, hogy neki viszont erre van szüksége. Már az árulkodó jel, hogy éjnek idején felbukkan a lakásomban, meggondolatlanul, illuminált állapotban. Annyira részeg, hogy minden bizonnyal bele sem gondolt abba, hogy mennyire veszélyes az amit csinált. Nem csak az, hogy az éjszaka közepén felbukkan nálam, hanem az, hogy milyen állapotban teszi. Öntudatlanul, kiszolgáltatva magát ezzel bárkinek, aki ártani akar neki. Kétlem, hogy ilyen állapotban képes lenne megvédeni magát, ha kellene. Nem örülök, hogy felbukkant nálam, de úgy érzem, hogy barátjaként kötelességem támogatni, ha arra van szüksége. Tigerrel beszélgetni olyan könnyed, egészen más, mint Astonnal, mert míg az utóbbi nem érti meg, hogy milyen kettősség tombol bennem, addig Tiger pontosan érti és tudja. Hagyom, hogy beszéljen, hogy elmondjon mindent Teljesen normális, hogy ilyen gondolatok kavarognak benne, az elmúlt egy évben a börtönben olyan dolgokat tapasztalt meg, amiket biztos vagyok abban, hogy soha nem akart. Az élet ileynkor átértékelődik, az ember akaratlanul is számot vet, végig gondolja, hogy milyen élet vár rá. Tudom, hogy nem könnyű. Ha korpa közé keveredsz, megesznek a disznók, és ő ezt pontosan tudja, érzi és fél.
- Megbecsülést, de veszélyt is. mert minél jobban beleásom magam a mocskos világba, annál nagyobb veszélyben vagyok én is és a hozzám közelállók is.
- Megvettem magamnak?  vigyorgok rá az időközben feltápászkodó Tigerre. Tetszik, ahogy megfogalmazta ezt a mondatot. - Inkább ő vett meg engem, nem kevés pénzzel. sokkal többel, mint amire számítottam és amit vártam, de ezért nem fogok szót emelni, sőt, úgy gondolom, hogy az egy éves kemény munkám megéri az árát. - Qadiron nem lehet fogást találni. na nem mintha én keresnék rajta ilyesmit, csak egy megjegyzés. A főnök nagyon okosan intézte a dolgait, kezében tartja a szálakat, de effektív az ő keze tiszta. Mindenről tud mégis süketnéma. Okos, nagyon okos ember. Beelekortyolok a frissen töltött rozémba, teljes testemmel nem várt vendégem felé fordulva. Egyik lábam behúzom a fenekem alá, másikat végignyújtom a kanapén, amíg még nem zavarja az Tiget. A hirtelen beálló csendet kihasználom arra, hogy végmérjem Tigert. Próbálom leolvasni arcvonásairól, hogy mire gondolhat. Ügyvédként jó emberismerőnek kell lennem, hiszen ez kulcsfontosságú lehet bármilyen ügy kapcsán. Látom rajta, hogy szenved, hogy gondolatok kínozzák, kérdések, amikre kétségbeesetten próbál válaszokat találni. A múltját, legfőképp a gyerekkorát nem ismerem, így magasba ugrik a szemöldököm amikor az anyjáról és annak új családjáról beszél. Szemmel láthatóan ez fájó pont neki.
- Haragszol rá? gondolok itt az előbb említett nőre. Félelemetes, hogy az anyák mennyire képesek elbaszni a gyerekük életét. Erre a gondolatra összeszorul a szívem. Nekem fent békésen szuszog a fiam, egy rossz lépés, egy meggondolatlan cselekedet  és örök életre elbaszhatom az életét.
- Csak van valami, amibe befektethetsz, ami érdekel, ami fejleszthet. Néz meg Qadirt, milyen birodalmat épített ki magának. mert a bűnöző élet mellett az üzletember is lehetne példa számára. Qadir elsősorban üzletember, másodsorban veszélyes bűnöző, miért ne lehetne ez a példa Tiger előtt is?
- Hmmm, jó kérdés. gondolkodom el kérdését hallva miközbe belekortyolok az italomba. - Én elsősorban magamba fektetnék be. Továbbképzések, iskolák, fejelsztések. Soha nem lehet eleget tudni, mindig van valami, amit meg kell tanulni, el kell sajátítani. A világ folyton változik. a szakmám folyton változik, az életem folyton változik, ezzel lépést tartani csak úgy lehet, ha teljes valómban része vagyok a saját életemnek.
- Visszatérve kicsit az előbb elhangzott dologhoz. Anyára egy gyereknek mindig szüksége van, mindegy hány éves vagy, aha próbálkozik engedd vissza az életedbe. én is szeretném, ha a fiam esélyt adna nekem akkor, amikor mindent elszúrok. - Családod is bármikor lehet, sosincs hozzá késő

Fogalmam sincs, hogy miért nem dob már ki. Miért nem dobott ki már az elején, vagy küldött el a picsába, mikor nem csak bekopogtam nála, hanem egyenesen a szobájából rángattam ki. De most itt ülök a kanapéján és próbálom összeszedni magam annyira, hogy ha már beengedett, legalább normális szavakat tudjak nyögni neki.
- Az elkerülhetetlen. Mindegy milyen beosztásban vagy, mindegy ki vagy, ha a csapathoz tartozol, veszélyben élsz. - Ez még engem is fojtogat, nem csodálom, hogy őt mennyire zavarhatja, elvégre sokkal több mindent tud veszíteni. Most jönne az a rész, hogy megkérdezem, hogy akkor mégis miért kezdte el, de ugyanezt feltehetném magamtól is és arra meg tudom a választ. Pénz. Meg valami, ahol lehet valaki, lehetek néha nyertes is nem csak egy nyomorék egy arab étterem kuktájaként izzadva.
- Hát az biztos - nevetek fel, mert ki kell mondani, tényleg megvette Dianet, ahogy engem is, ahogy mindenkit, minden katonáját, támogatóját és szövetségesét. - De nem sok ügyvédhez ragaszkodik annyira, hogy olyan ajánlatot tegyen, amilyet te kaptál. - Tudok arról a szerződésükről, nem fogom a hülyét játszani. - Most kellenek az emberek, de azért ügyvédjei pont akadnak, szóval valamit lát benned, vagy valami ilyesmi. - Úgy is mondhatnám, hogy ha a nagybátyám nem logikus lépést tesz látszólag, akkor nyilvánvalóan én nem vagyok képben ahhoz, hogy annak tűnjön.
Fáj amúgy ülni, de állni és feküdni is jelenleg, úgyhogy csak fészkelődök az egyébként kényelmes kanapén, látszik, hogy ez egy fontos szempont volt, mikor megvették. Nem célom azt állítani Dianenek, hogy mindenkin lehet fogást találni, mert nem dolgozok a nagybátyám ellen – bár néha megérdemelné – és nem sok hasznom származna abból, ha Diane elkezdené kiásni magát a bandából. Viszont a hülye bölcsességeken túl én sem sokra jutnék. Ha meg is lenne az a fránya eldugott kapu, nem bírnám kinyitni, mert én ahhoz kevés vagyok. Meg lusta is.
- Miért, amúgy akarnál találni rajta? - tekerem fejemet felé, mert erre a válaszára tényleg kíváncsi lennék. Én a főnökeimre sosem tekintettem hosszú időn keresztül úgy, mint akiket el akarnék takarítani, vagy át akarom vágni, mert úgyis én szívnám meg. Meghalni ilyen faszságok miatt őrültség lenne. Persze néha belém nyilall a harag és minden, ami arra késztet, hogy kést forgassak a mellkasukban, igen, néha még nagybátyám mellkasában is, de mint a mellékelt ábra is mutatja, ezt ezeknek a késztetéseimnek még sosem engedtem. Végül úgyis csak magamat szopatnám meg, ha nem azok lennének a megadott pozíciókban, akik most vannak, őket legalább már ismerem. Ha ők nincsenek, úgyis jön helyükre más.
- Miért, te tán nem haragudnál? Sosem volt mellettem, de évente azért megdobott egy üzenettel. Ez a legrosszabb, mert még elfelejteni sem tudom. - Oké, tudom, hogy Diane is anyuka, de éppen ezért talán valaki már az én érzéseimet is megérthetné, vagy pedig keményen mondja a pofámba, hogy barom vagyok, aztán elfogadom attól függetlenül, hogy az érzéseimen nehezen tudok változtatni. Haragtartó vagyok, igen, szörnyen nehezen bocsátok meg, nem tehetek róla.
Felnevetek. Tetszik, ahogy időnként összehasonlítanak Qadirral és azt feltételezik, hogy egy, olyan tudok lenni, mint ő; kettő, olyan akarok lenni, mint ő. Mindkettő állítást lepecsételhetnénk egy kibaszott nagy NEM-mel.
- Jah, de elhányom magam, ahogy ebbe belegondolok. Nekem nem kell birodalom, nem akarok ennyi emberért, meg minden hülyeségért felelni. Én pont leszarom kivel mi van. - Vágom, hogy össze-vissza beszélek, de ez túl meredek most így beszívva, hogy normálisan meg tudjam fogalmazni. Qadirnak alig van élete, túlságosan be van táblázva és játsza az öltönyöst, ami én sosem bírnék lenni.
- Magadba? - szökik fel szemöldököm, mert hirtelen nem értem, mire gondol, de éppen ezért nagyon figyelek az elkövetkező szavaira. Szinte látható, ahogy pörögnek a fogaskerekeim és próbál betölteni a windows-om Diane felvetéseire, amiket egyből nem tudok hova tenni, de egyúttal elvetni sem. Tisztában vagyok vele, hogy ő ilyen okostojás, diplomás, ő szomjazik a tudásra, viszont én sem mondanám azt azonnal, hogy én nem. Gimiben pont nem érdekelt a tanulás, a pénzügyi helyzetünk miatt amúgy sem jöhetett volna szóba az egyetem, de kár lenne a pénzre fognom, mert nem azon múlt igazság szerint, hanem rajtam.
- Te egy okos lány vagy Diane, ez egy nagy előnyöd. - Mondom ezt úgy, hogy nem engedtem el a gondolatot magamra nézve, de egyelőre falba ütköztem. Valami fejlesztés magamon nekem sem jönne rosszul, csak jelenleg nem tudom, mi meg hogyan.
Már kezdtem egy kicsit elengedni anyám okozta fájdalmakat, mikor Diane visszakanyarodik rá. Éreztem amúgy rajta, hogy rágja még a témát, nem csodálom, ő egyszerre egy anya újszülött gyerekkel (vagy mit tudom én hány éves), és egy gyerek, akit az apja szintén letagadott. Nem igazán merültem bele Diane múltjába, hogy részletekbe menően tudjam a történetét, de a bátyját ismertem és tőle hallottam a bonyolult dolgaikról.
- Jó, de mit kezdjek vele? - Egész gyorsan, már-már agresszívan érkezik a kérdésem, de nem Dianere irányul a dühöm, hanem arra, hogy minden jel arra utal, hogy tényleg nekem kellene nyitnom anyám felé. - Nem tudom mit tudna tenni velem már anyám anélkül, hogy folyamatosan csalódásokat okoznék neki. Nem akarok én lenni a családjának fekete báránya, meg az elhagyatott kölyök, akivel csak a baj van és nem szívesen látják maguknál. - Félek, ez az igazság. Félek a csalódottságtól, a fájdalomtól, attól, hogy nem tudok neki megfelelni és én leszek megint a rossz és akivel csak a baj van. Kifújom a levegőt, amit tudatlanul tartok vissza az érzéseimtől. Lassan indíthatom a visszaszámlálót, hogy Diane hány percen belül fog kidobni innen.
- Kicsit olyan, mintha most minden egy karnyújtásnyira lenne tőlem, amit régen annyira akartam, de pont ezért annyira hihetetlen és vészjósló. - Gondolok most a családra is. Persze-persze, tudom, nem szabad félni, élni kell a lehetőséggel, stb. Mert külső szemmel minden olyan könnyű.

Whats happening?  

A különbözőségeink ellenére igazán jó barátság alakult ki kettőnk között. Két ember szerintem nem is különbözhet ennyire, mégis, minden eltérés ellenére az a bizonyos közös pont összekapcsol minket. Ő megérti azt, amit Aston nem. Neki elmondhatom, hogy mit gondolok vagy érzek bionyos dolgokkal kapcsolatban, mert tudom, hogy megérti. Azt hiszem, hogy nagyon fontos mindkettőnknek az, hogy van kivel beszélni, ha arra van szükségünk. A mi kapcsolatunk nem barátságnak indult, hanem...nevezzük üzletnek. Én megkértem őt valamire, én pedig cserébe kihoztam őt a rácsok mögül. Igaz, nem csak az én egyedüli érdemem, sőt, nélkülem is kivitelezhették volna a dolgot, de kőkeményen a részese voltam és mindent megtettem azért, hogy sikerrel járjak.
Lehajtom a fejem szavait követően, hogy a szőnyegem mintáját bámuljam. Igaza van és ezt tudom, a veszély minden sarkon, minden másodpercben ott leselkedik ránk, és nem fair tőlem, hogy ebbe belekényszerítem a családomat is. Astonnak igaza, nem igazságos, hogy veszélybe sodrom őket. De amikor választásra kerül sor úgy érzem, hogy a szívem kétfelé szakad és mindegy hova billen a mérleg, a másik rész hiánya pótolhatatlan. Nem akarok a családom nélkül élni, de ugyanúgy fontos a munkám is.
- Meg is lepett az ajánlatával, nem tagadom. nem szémítottam arra egyáltalán, hogy ez az egyeszség valaha meg fog születni. - Nem tagadom, hogy tartok attól, amit ezért cserébe nyújtanom kell majd neki. tudom, hogy nem a két szép szememért ragaszkodik hozzám annyira, ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy már annyira a sűrűjébe vagyok mindennek, hogy nem fognak elengedni. Sem most, sem később. Mert aki korpa közé keveredik megeszik a disznók.
- Dehogy akarok! Előbb lőnének fejbe, miny, hogy végig gondoljak egy tervet, Nem őrültem meg. a főnök kicsinálasa a szó összes értelmében veszélyes vállalkozás és felettébb nagy őrültség. Én egy okos nő vagyok, nem vállalnék ekkora kockázatot.
Túl késő van már ahhoz, hogy ilye mélyenszántó beszélgetésbe nbonylódjak bárkivel is, de elég vacak barát lennék, ha most magára hagynám ezt az idiótát. Aki képes ennyire szétcsapni magát, majd nem törődve a rá leselkedő veszélyre, segg részegen átszeli a várost egy éjszakai csevejre.
- De haragudnék. szerintem nincs olyan ember, aki erre nem haraggal vagy séretettséggel reagálna. - Viszont a múltat nem tudod megváltoztatni, de a jövőn még alakíthatsz. Ha adsz neki egy esélyt talán a jövőben végre melletted lehet. egy gyereknek, mindegy, hogy hány éves mindig szüksége lesz az anyjára. Talán még nem késő, hogy rendbehozzák a kapcsolatukat. - Az én apám egész életében hazudott nekem. Ott volt mellettem, de mindvégig arra nevelt, hogy egyszer majd átvegyem a helyét. Halála napján pedig a nyakamba kaptam ezt az egész szarságot amibe akaratom ellenére beleszülettem. meg vagyunk áldva ezekkel a felmenőkkel nagyon úgy fest a dolog.
- Ha leszarod kivel mi van, akkor miért várod el, hogy a te fejedre ne szarjanak rá? Az élet nem úgy működik. hogy mindig csak kapsz, de adni nem akarsz. Ne legyél ennyire közömbös. habár kétlem, hogy tényleg nincs senki, aki érdekelné, de komolyan gondolom, hogy nem szabad ennyire közömbösnek lennie. - Ne utasítsd vissza, hogy jó dolgok történjenek veled. mindenkinek kell az, hogy pozitív érzések, impulzusok érjék, hogy olyan személyek vegyék körbe, akiket szeret. Ez mindenkinek kijár.
Kiiszom a maradék bort a pohárból, majd a poharat az alátétre helyezem az asztalon. Innék még egy pohárral, de őszintén, tök lusta vagyok elvánszorogni a pultig ahol az üveg Rosé maradt. Inkább visszadőlök a kanapéra, lábaimat pedig előrenyúltom az ülésen.
- Okos nő szép fenékkel. nem vagyok egy humorherold, a humorérzék az Aston tulajdonsága, de valami viccszerűt azért megpróbálok kipréselni magamból. Elég bénán csinálom, de talán van az a mennyiségű pia benne, hogy értékeli a szar vicceimet is.
- Csak engedd, hogy az életed része legyen, hogy megpróbálja jóvátenni a dolgot, hogy bizonyítsa ezentúl számíthatsz rá. ügyvéd vagyok, hiszek a második esélyekben. - Hagyd, hogy megpróbálja, aztán maximum ha nem működik te mosod kezeidet, elmondhatod, hogy megpróbáltad, de elcseszte. Már úgy is csalódtál benne, ennél rosszabb nem lehet. De jobb igen. Ha adsz esélyt. Magam alá húzom a lábaimat, kicsit közelebb húzodva hozzá a kanapén, hogy bíztatólag megérintsem a vállát. Ha valaki, Tig megérdemelné végre, hogy normálisabb élete legyen. Rossz dolgokat tett, de ő egy nagyon értékes ember.
- Engedd, hogy jó dolgok történjenek veled. Miért akarsz minden ellen foggal-körömmel küzdeni? olyan fafejű, hogy kedvem lenne lerúgni a kanapéról. - Mi történhet, ha esélyt adsz magadnak arra, hogy normálisabb életet élj? Nézz körül, hiszen nem lehetetlen. Veszélyes, félelmetes, ijesztő és baromi nehéz, de nem lehetetlen. És megéri. mert nincs jobb annál, hogy van akivel megoszthatom az életem, hogy van aki támogat, van akit támogathatok. Az élet túl rövid ahhoz, hogy mindig félelmben éljünk.
- Kérsz még egy kis bort?

Hazugság lenne azt állítanom, hogy nem foglalkoztat az a szerződés, amit Qadir ajánlott Dianenek. Nem tudom, miben egyeztek meg, csak azt, hogy olyasvalamit kapott tőle Diane, amire eddig ritkán volt példa. Kétségkívül van valami oka, valamit lát benne, érdekei fűzik hozzá, vagy tervei vannak vele, még nem tudom. Egyúttal azt sem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy neki is vannak ügyes-bajos dolgai olyan arcokkal, akikkel még én sem szívesen mennék szembe, ami szintúgy kérdéseket vet fel, ezeket viszont én sosem tettem fel neki, mert nem rám tartozik és továbbra is azt vallom, hogy jobb kimaradnom a további agressziókból tekintve, hogy a nagybátyám gondolkodását úgysem tudtám utolérni se.
Nem válaszolok, ez a csend egyúttal amolyan hallgatólagos beleegyezés is tőlem. Azt speciel még én sem tudom, hogy milyen tervei vannak vele a nagybátyámnak, de hogy valami van, az teljesen biztos, a felesleges okoskodás meg nem az én terepem, mikor Diane sokkal inkább átlatja az ilyen dolgokat.
Arra azonban felnevetek, hogy nem tervez ellene semmit, pedig szerintem még társakat is találna a tervéhez, nem egyről hallottam már én is, de ahogy ő is mondja, rendszerint ezek meghiúsultak még mielőtt érdemlegessé váltak volna és csak egy részüket köptem be én. Nem tartom magam álszentnek, de minimális köszönet azért van bennem a nagybátyám iránt mondván, hogy ha ő védi az én hátsómat, valamennyire nekem is ezt kell tennem. Jó nagy szarban lennék, ha megtudnám, hogy Diane is áskálódik ellene, nehéz döntés lenne, de szerintem, ha nem tudnám meggyőzni, hogy ne tegye, valószínűleg őt is beköpném. Fájna, de megtenném, mert a vér egy elég fontos dolog.
- Eléggé veszélyes lennél őrülten, úgyhogy maradj is ilyen. - És ebbe most szándékosan nem akarok jobban belegondolni.
Az elmúlt időszak legdurvább érzelmi mélypontja köszöntött rám és ez magával vonja azt is, hogy anyámról sem feledkezek meg beszélni. Felkavart ez az egész erőltetett közeledés és minden vészjelzőm azt sugallja, hogy ebbe nem lenne szabad belemerülnöm.
- Egy esélyt kap, már kapott is, amit továbbra is fenntartok. - Ez már múltidő, már megtörtént, úgyhogy ez a része kvázi kipipálható. - Viszont nem tudok ennyire optimistán nézni a jövőbe vele kapcsolatban. Nem csak pozitív kimenetele van annak, hogy találkozgatunk és ennyire nyíltan megpróbáljuk kivirágoztatni a viszonyunkat. Ha meg rosszul sülnek el a dolgok, akkor többet veszítek, mint amennyit nyerhetek. És nem csak én vesztem el az anyámat, meg a féltestvéremet, hanem egy komplett családot tehetek tönkre. - Megéri? Mindig csak ezt kérdezem, ha a kockázatokról van szó és általában csak akkor teszünk meg valamit, ha majdnem borítékolható a siker. Világos, hogy ezzel együtt azt is kimondtam, hogy félek, félek, hogy elveszíthetek valakit, aki miattam fog meghalni. Anyám nem olyan, mint Domi, ő nem változtatja meg az életemet, ő nem velem él, érte nem tudok felelni mindig.
- Nem várom el, hogy az én fejemre ne szarjanak - felelem szinte egyből, a részegségemet pedig csak az árulja el, hogy teljesen belekavarodok már ebbe a sok tagadásba egy mondaton belül. - Egyúttal pedig én nem ütöm bele az orromat mások dolgába, így olyanok se tegyék ezt felém, akiknek nincs joguk. Nem vártam el sosem, hogy adjanak, mindig tudtam, hogy ha valamit akarok, azt csak úgy tudom elérni, hogy én küzdök meg érte. Nem kell ezt megértened, más közegben nőtünk fel és éltünk eddig. Ha valamit kaptam látszólag ok nélkül, akkor utána kellett ledolgoznom az árát - fordítom le, mit is jelent nekem az, hogy szarok a másikra. Ha valaki összeesik mellettem, nyilván segítek rajta. Ha meg akarják ölni a barátomat, megvédem, ha nem számítana Diane véleménye, nem lennék itt. De a mindennapi életben én nem fogom mondogatni az embereknek, hogy ezt csinálják, meg azt csinálják, mert nem szeretem ennyire határozottan megszervezni mások életét. Ezt Qadir imádja, valószínűleg Diane is, én viszont cseppet sem.
- Megpróbálom. - Tényleg megpróbálom nem visszautasítani a jó dolgokat, de ez nem ilyen egyszerű. Arra mondjuk felvonom a szemöldökeimet, hogy a fenekét is szereti bevetni időnként, vagyis valami ilyesmire asszociálok a szavaiból. Kétségkívül szeretek nők fenekéről beszélni.
- Szóval gyakran beveted? - Én akkor sem nézném le, ha feleségként meghagyná magának ezt a fegyverét, a legtöbb nő ezt teszi a mi „szakmánkban”. Ennek ellenére meglepődnék egy kicsit, azt hiszem. Visszatérve anyámra.
- Igen, ez így lesz. Mondtam, az esélyt megkapja. - És remélem olyat tesz, ami miatt annyira megharagudok rá, hogy soha többé nem kell vele találkoznom. Diane érintése viszont meglep, hiába csak a vállamat érinti, mégis úgy hat, mint valami ölelés. Utoljára Grace random ölelései váltottak ki belőlem ilyen kellemes érzéseket.
- Ne hidd, hogy ennyire ellenkező és elutasító vagyok - figyelmeztetem, hogy azért nem ennyire borongós a helyzet csak mert én mást tekintek prioritásnak, mint ő. Nekem védenem is kell, az utóbbi időszakban már egyre jobban érzem magamon ezt a szerepet is. Meg kell védenem a szeretteimet, de mindenki mellett nem tudok ott lenni. - Csak nehéz, ha annyi vért lát valaki, mint én. - És most nem teszek különbséget aközött, hogy én kezem miatt folyik a vér, vagy mások miatt. Nem vagyok depressziós, de azért nem egyszerű ilyen munka és egyúttal életkörülmények mellett fittyet hányni a veszélyre és azt feltételezni, hogy csak pozitív kimenetel lehet, hogy csak boldog vége lehet valaminek. Ha életekkel játszik az ember, lehet nem is annyira rossz semlegesnek lenni. Elvégre a semleges érzelmek még mindig jobbak, mint a halott szerettünk.
- Nagyon sok hozzám közeli embert veszítettem már el az én hibámból, Diane. Ezeken túltettem magam, de a fájdalom és az üresség még ott van bennem. Ilyen félelmekkel nagyon nehéz szembe szállnom - suttogom, amelyet nem magyarázkodásnak szánok, még csak azt sem várom el, hogy megértsen, mert nem várom el, ahhoz túlságosan is furán működöm és nyilvánvaló, hogy velem van a baj, én ezt nem vitatom. A gond viszont ez. A félelem. És ha az ember fél… az a legveszélyesebb és legbebörtönzőbb érzelem. Kicsit úgy érzem magam, mint valami buddhista fejmosáson, részben lehet azért is, mert valóban zsibbadni kezd az agyam.
- Az utóbbi időszakban kirajzolódtak mellettem azok az emberek, akiket meg akarok és meg is kell védenem. Szerintem tudod, hogy miről beszélek - nézek határozottan a szemébe. - Egyúttal pedig azt is tudod, hogy mennyire nehéz ez. Nem lehet egyszer sem hibázni, mert vége mindennek. A saját szűk családomat még csak-csak meg tudom védeni, elvégre együtt lakunk, sokszor vagyunk egy helyen egy időben, így könnyű. De nagyon sok felé nem tudok szakadni és ez a bajom. Mondhatom azt is, hogy tegyük fel, nem lesz bajuk és beáldozom ezt a rizikót a boldogságom oltárán. De ha nem így lesz… - Végig kell mondanom? Na meg mit mondjak? Hogy utána érzelmi roncs leszek? Vagy hogy meghalt az anyám és esetleg annak családja csak mert közel engedtem magamhoz és boldogok voltunk? Én is fittyet hánytam erre a veszélyre, amíg nem halt meg miattam pár bandán kívüli személy.
- Kérek - nyújtom a poharat, mint az óvodás az almaléért. Pár óra és szét fogok hányni mindent, ez tuti, de most ez nem riaszt el.
- Egyébként meg, hogy lásd, nem vagyok ennyire szerencsétlen és reménytelen… - nagyokat kortyolok a borból, mielőtt folytatnám, szinte kiiszom az egész mennyiséget a pohárból. - Vannak terveim a jövőre. Egyik az, hogy veszek egy gyűrűt Dominak. - Tessék, nem mondhatja, hogy negatív vagyok és nem engedem meg magam a boldogságot. Én is a boldogságot keresem, mi mást is kereshetnék.

Whats happening?  

Általánosságban véve nem szeretem a meglepetéseket semmilyen formában, az ilyen késő éjszakai látogatók szigorúan ebben a kategóriában vannak. Mégis, az első felháborodás tovaszállt és az igazság az, hogy egész kellemesen érzem magam a társaságában. Leszámítva, hogy kibaszott részeg és nagy valószínűséggel nem fog emlékezni sokmindenre. Elég szar barát lennék, hogyha egedtem volna csak úgy tovább haladni az éjszakában. Nem jellemző rám egyáltalán, hogy szoros barátságot ápolnék bárkivel is, egyszerűen ez a haverkodás valahogy sosem ment nekem igazán. De Tig teljesen más, nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot, úgy érzem, hogy a szarcunami közepén ő az aki megért. Vele beszélhetek olyan dolgokról, amikről Astonnal nem tehetem. Kevésbé érzem magam magányosnak azt hiszem. Habár, nem tudom, hogy oda-vissza ez hogyan működhet, hogy mi az amit tőlem megkap, de valami oknál fogva most is engem keresett fel és azt hiszem, hogy ez valahol nagyon mélyen jól esik. Szavait hallva felnevetek, igen, mindképp kifizetődő hogyha megmarad a józan eszem.
- Félsz, hogy felégetném a várost mi? és tényleg, ha egy kicsivel több őrültség és egy csipettel több agresszió lenne bennem, talán én is képes lennék olyan dolgokra, mint azok akiket védeni szoktam. Teljes mértékben meg tudom érteni, hogy miért aggódik az anyjával való egyesülés miatta. Hogyha még jól is sülnek el közöttük a dolgok, akkor is ott fog lebegni a fejük fölötta veszély, amit a Mexikóiak jelentenek. Én magam is ezért döntöttem úgy, hogy engedek Aston kérésének és távol tartom magam a bandától, bármennyire is nehéz, talán tényleg van ráció abban, hogy így veszélytelenebb az életem és a családomat is távol tudom tartani a bajtól. Mindenesetre szeretnék ebben hinni, szeretném, ha ez tényleg megvalósulhatna.
- Megértem, hogy miért félsz. Igazából erre nem tudok olyasmit mondani, ami megállná a helyét, mint érvelés. Teljesen igazad van, lehet, hogy a végén mindneki sírna. az életünk tele van kockázatokkal, a miénkre ez valószínűleg triplán is igaz, de azért le kellene mondanunk minden lehetséges boldogság forrásról az életünkben? - De azért kockáztasd meg, lehet, hogy megéri. Habár nem túlságosan beszédes, a magánéletéről főleg nem szokott beszélni, már a legelején tudtam, hogy sokkal érzékenyebb a lelke, mint az kívülről látható. Talán pont ez az ami miatt ennyire közel érzem magamhoz. Ő és én nagyon hasonlóak vagyunk, kemények, megközelíthetetlenek, de csak azért, hogy a lelkünket elrejtsük. Amolyan védekező mechanizmus.
- Nem tudhatom, hogy ez milyen, hiszen én úgy nőttem fel, hogy mindent megkaptam amire szükségem volt, ezt nem tagadom. Megértem, hogy te miért állsz úgy a dolgokhoz, az emberekhez ahogyan, de hidd el, hogy van olyan személy az életedben, aki úgy van melletted, hogy cserébe nem vár el semmit. lennie kell ilyen embernek, nem akarom elképzelni sem, hogy annyira üres lenne az élete, hogy mindenki okkal van mellette. Ezt tényt elfogadni olyan szomorú, még nekem is. Kiegyenesítem a lábam a kanapén, így üldögélve már egészen kezd elzsibbadni a végtagom. Bár hozzá vagyok szokva, hogy sokat ülök a fenekemen munka közben is, a kanapém most valamiért mégsem teljesen alkalamas erre a feladatra.
- Mármint a fenekem? játékos mosoly jelenik meg az arcomon - Az maradjon az én titkom még rá is kacsintok a mondatom végén, had gondolkodjon egy kicsit a szavaim jelentőségén. Egyébként nem, nem szoktam a seggem használni arra, hogy elérjek valamit, de tagadhatatlan, hogy a férfiak másképp tekintenek rám és a formás fenekemre, mint mondjuk egy férfira. Ezt nem érzem minden helyzetben előnynek, különösen akkor nem, amikor törékenynek neveznek csak azért mert nő vagyok. Lehet, hogy a testem egy őzé, de a lelkem egy oroszlán és ez adja igazán az erőmet.
- Bárcsak tudnék erre valami okosat mondani neked, valami bíztatót, de kicsit kifogytam most a szavakból azt hiszem. Nagyon sajnálom, hogy mindezeken keresztül kellett menned. A fájdalom és az üresség azt hiszem mindig ott marad már az életedben, ez az életvitel nem teszi lehetővé, hogy elfelejtsd. mindannyian valaki fájdalmai leszünk majd, üreeség az életükben, de azzal egyetértek, hogy nem mindegy mikor ér minket a halál, mikor és milyen körülmények között hagyunk űrt azok életében, akik most olyan fontosak nekünk. Ez egy örök körforgás. Mondhatni már ironikus is, hogy az az ember, aki megannyi életet vett már azon aggódik, hogy a szerettei ennek a tettének lesznek áldozatai.
- Nem vállalhatsz mindenkiért felelősséget Tiger. Azok akik az életed részei tudják, hogy mit vállalnak azzal, ha maradnak. Nem lehet, hogy elüldözz mindenkit csak azért mert félsz ezt már a konyhából mondom, miközben mindkettőnk poharába kitöltöm az üvegben maradt bor tartalmát. - Megérdemled a boldogságot pont úgy mint mindenki más. sétálok vissza hozzá az alkohollal és átnyújtom neki. Ahelyett, hogy a kanapéra ülnék vissza leülök mellé a földre. Belekortyolok az italomba, de majdnem sikerül kiköpnöm szavait hallva. Kikerekedett szemekkel, de széles mosollyal az arcomon nézek rá.
- Nahát! Ez fantasztikus! Gratulálok. Na látod, ez egy igazán komoly és bátor döntés. közelebb hajolok hozzá és elismerően megveregetem a combját. Megölelném, de félek, hogy lehányna úgyhogy inkább tartom a távolságot.
- Te, figyu pilantok rá - Van egy üres vendégszbánk, maradj itt éjszakára. Nem engedhetem meg, hogy ilyen állapotban elmenj. Ha valami történik veled sosem bocsátom meg magamnak. Szóval, ja maradj. Astonnak majd elmagyarázom. szerintem megérti majd, hogy ez volt a legfelelősségteljesebb döntés, még akkor is, ha dühöngeni fog előtte egy sort.

Dianevel akkora különbségek vannak az életünkben és a gondolkodásunkban, hogy nem tud meglepni, hogy a szavaink csak súrolják egymást. Halljuk egymást, de igazán felfogni és belegondolni, hogy mit próbál magyarázni a másik nem igazán jön össze, de ez nem baj. Néha elég, ha csak meghallgatjuk egymást. A legnehezebb megváltoztatni más gondolkodásmódját, ha azokat az élettapasztalatok formálták. Persze miért is kellene? Nem kell. Nem kell egymásra hasonlítanunk, mert én nem ő vagyok és ő meg nem én. Ez így nekem tök okés és ezúttal már inkább nem is küzdök a szavakkal. Próbálok lazulni és nem lehányni valamit és egyelőre sikerül is, ami önmagában boldogság.
Meglibbentek kezemben a poharat mintegy válaszként a városfelégetős megjegyzésére és ebből leszűrhet mindent. Aztán kuncogni kezdek.
- Nem kell érvelni. Itt nem, ez nem egy tárgyalás - mutogatom neki kezemmel is, hogy ezen ne is törje magát, mert most nem kell ügyvédnek lennie. Elég, ha csak együtt érez és meghallgat, jól fogom magam érezni tőle.
Ami bennem elkezdett változni az utóbbi években, az az, hogy mostanság már nem minden esetben elég a „lehet”. Most már egyre nagyobb teret kap bennem a „biztosan” kifejezés, pláne, ha kockázatokról van szó. De bólintok, mert jah, majd ezen is töprengek, ahogy igazából mindenen is, pont ahogy az elmúlt hetekben éjszakánként, miután már Domi elaludt.
Nem tehetek róla, emberből vagyok és elönt a félkényeség, amikor kimondja Diane, hogy ő kiskorában mindent megkapott. Ilyenkor mondják azt, hogy az élet nem igazságos és valóban. De ez van. Egyébként jah, igaza van, vágom, hogy kire gondol és egyet is értek vele. És pont amiatt a személy miatt már nem szabad vakon kockáztatnom, de nem akarok újra ebbe a gondolatspirálba belekerülni.
Forgatom a szemeimet a szégyenlősködésére, pedig elbeszélgethetnénk pár percet igazán a fenekéről, de jó, akkor nem. Kár. Még úgy is kár, hogy amúgy elvből sem akarnék hozzányúlni már oly módon. De összességében felszabadultabbá válik a hangulat és tökre örülök ennek, mert kezdtem már újra depresszióba esni.
- Mindig meglepődök, hogy milyen szépen tudsz fogalmazni. A „szar ügy” is egy megfelelő kifejelés lenne amúgy - nevetek fel, mert tetszik, ahogy kicsavarta és mint egy pszichológus, úgy fonta össze a szavait. De összességében szar ügy és tudom, hogy az, de nem baj, mert ez számomra nem feltétlenül negatív, sőt, legalább tudok ismételten nevetni egy jót. Van, hogy a nyomorúságon csak nevetni kell és akkor jobb érzés lesz. Közben leskelődöm, hogy mit csinál a konyhában.
- Nem üldözöm el azt, akik az életem része, értük mindent megtennék, te is tudod. - Kérdés az, hogy beengedjek-e új embert. A húgomon kívül, mert őt már beengedtem és tök jól érzem magam vele. Jó fej, jó csaj. Elveszem az italt, mintha kötelező orvosság lenne, meg sem kérdezem magamtól, hogy egyáltalán kívánom-e.
- Kösz. Nem volt könnyű meghozni. - Meg még mindig nem vagyok benne teljesen biztos, de már hatszor válaszolt arra, ha ezt most el is mondanám neki. Alig kortyolok bele az újratöltött poharamba, megállnak ajkaim és Dianere pillantok a felajánlására. Felegyenesedek és megtörlöm a pofámat, de nem igazán van benne dilemma.
- Biztos, hogy nem maradok, nem fogom fejreállítani a családod életét. Meg nekem sem lenne kedvem magyarázkodni holnap, úgyhogy inkább maradjunk békességben. - Felelem, de makacsságból azért csak lehúzom a maradék kortyokat, hogy aztán az üres poharat a kisasztalra tegyem. - De lehet elmennék klotyóra. -  Ez igazából egy kérdés a részemről és ha megmutatja, merre van, feltápászkodom és magamat is meglepve egészen stabil léptekkel megyek el hugyozni. És esküszöm, sikerül beletalálnom a csészébe.
Aztán igazából az a terv, hogy szépen lelépek, a wc – bejárat legrövidebb útján keresztül és ez sikerülne is, ha nem felejteném el, hogy levettem a cipőmet. Felesleges másodpercek, nyilván lebukok, de mindegy, mert szerintem valahol ő is elfogadta már, hogy én nem fogok náluk ébredni.
- Egyébként… - igen, ez most kényes kérdés lesz, de ezt részegem nem igazán érzékelem. - A férjed tényleg tőlünk veszi? - Mit? Tudja mit. Ez viszont amúgy jó, mert akkor békesség van. Ha mexikóiaktól venné, akkor én nagyon fosnék a helyükben, de a pletykáim ennek ellentétét suttogták. Az meg amúgy totál köztudott már a bandában, hogy drogos. Amúgy meg ismerem Ezrát, szóval körbeértünk, de lehet nem most kellene kiböfögnöm, hogy Ezrát én kényszerítettem a bandába, mert Diane a cipőjét vágná hozzám.
Aztán lépek. Kapucni a fejre, csuka a lábon, megvagyok. Valamiért most nem érzek veszélyt, ahogy kinézek a sötét utcára faszom se tudja hány órakor. Jól esik a friss levegő és szerintem a séta is jól fog, bár nem ezt tükrözi az, hogy beleokádok az utca melletti kukájukba, de azért én még így tekintek az előttem lévő békés kilométerekre.
Intek még az ügyvédnőnek, amolyan hálás arccal, mert összességében azt sem tudom, hogy kerültem hozzájuk, de jó volt vele dumálgatni kicsit.

Whats happening?  

A mi barátságunk Tigerrel egyáltalán nem mondható szokványosnak. Sokkal inkább különleges és veszélyes, amit kívülállók egyszerűen nem érthetnek meg. Ő jelenti számomra a biztos talajt az alvilágban, a támaszt, akire számíthatok, Ő az összeköttetésem. Ezzel szemben itt vagyok én számára, élő példája annak, hogy van egynsúly család és a mocskos alvilági dolgaink között. Kibaszottul nem egyszerű, tényleg embertpróbálom, de nem lehetetlen. Azt hiszem Ő teljesen más szemmel néz saját magára, mint ahogy azt egy külső szemlélő látja, sokkal erősebb és sokkal de sokkal több érzelem van benne, mint azt mutatja. Ami logikus, hiszen az ő munkájában minden egyes érzelem egyenlő egy golyóval a fejében. Azt hiszem sok minden kavaroghat most egyszerre a fejében és a lelkében, ezért van az, hogy az éjszaka közepén csak úgy beállított hozzám segg részegen, hogy beszélgessünk. Nem tudom, hogy mennyire voltam a segítségére, hiszen minden hasonlóságunk ellenére is hatalmas különbségeink vannak. Az életmódunkban, a felfogásunkban, a múltunkban és a jelenünkben is.
- Azért tanultam hosszú éveken keresztül, hogy a szart is képes legyek köntösbe csomagolni kuncogok fel jóízűen. Valóban, a szavak forgatása és új ruhába öltöztetése a siker egyik titka. Tudni kell jól eladni a legrosszabb helyzetet is. Néha, belefeledkezem a dolgokba és a magánéleteben is képes vagyok ügyvédként viselkedni. Nem tehetek róla, egyszerűen a véremben van, erre születtem, erre neveltek és el sem tudom képzelni, hogy valaha olyan életet éljek amiben nem vagyok ügyvéd.
- A jó döntésket nem mindig könnyű meghozni, de hosszútávon megéri. Legalábbis a legtöbb esetben. Vannak kivételes helyzetek, amikor nem kifizetődő bátornak lenni, ezt mind tudjuk, de azért megéri a kockázatot. Teljes szívemből örülök annak, hogy Tiger megtalálta a másik felét, hogy boldog a saját elcseszett módján és remélem, hogy teljesülni fog az amire vágyik. Megérdemli.
Udavriasságból meg baráti együttérzésből kínálom fel annak a lehetőségét, hogy foglalja be a vendégszobát, biztos vagyok abban, hogy Aston is megértené, ő sem szeretné, hogy bármilyen baj történjen. Azonban Tigris nagyon ellenkezik, én pedig nem fogom őt arról győzködni, hogy mi a leghelyesebb döntés, felnőtt ember, valahog csak képes eldönteni mit szeretne.
- A folyósó végén jobbra állítom irányba az előszobában - De ha lehugyozod a WC ülőkét esküszöm, hogy a nyelveddel fogom feltörölni veregetem meg a vállát bátorítóan mielőtt elindul a mellékhelyiség irányába, de magamban csak fohászkodok azért, hogy képes legyen beletalálni a klotyóba és ne is hányjon mellé.
- Hívjak egy ubert? Kérlek, megnyugtató lenne nekem. nincs szívem elengedni őt ilyen állapotban a sötét éjszakába. Mindketten tudjuk, hogy mennyire veszélyes. Igazából meg sem várva a válaszát veszem elő a készüléket és rendelek fuvart.
Kérdése egy pillanatra megfagyasztja a levegőt körülöttem. A szívverésem kihagy két dobbanást, tekintetemmel a falat bámulom, egyszerűen képtelen vagyok ránézni. Sok érzés kavarog bennem Astonnal és a drogokkal kapcsolatban, félelem, fájdalom, düh és szégyen is.
- Igen, tőlünk. direkt fogalmazok így, mert azzal, hogy támogatom a szervezetet én is ugyanúgy a tagja vagyok. Ez az egyik oka annak, hogy undorodom magamtól. Mert Aston miattam van újra a padlón. Miattam. Miután Tiger kivánszorog a lakásból becsukom utána az ajtót, meg sem várva, hogy az ittas férfi használja az ubert vagy nem. Aludni már biztosan képtelen leszek, inkább iszom még egy pohárral.