Nem messze a nővére otthonától ébredt fel, ki tudja hanyadik ágyban a héten. Miután a google térképen látta hogy nincsenek is messze egymástól úgy gondolta ideje meglátogatni. De... Ajándék nélkül nem mehet! Nem igaz?! Amint sétált ki a ház ajtaján, az utolsó csók édes lehelletével az ajkain, realizálta magában milyen környéken is vannak. Kertesházak. Kertesházak, amik régi kocsikat je... Ah, nem. Biztos leszedné a tökeit ha egy lopott kocsival állítana oda. Amit egyébként nem is értett, csak bevitte volna a műhelybe és sec perc alatt lekapar minden számot és beszerzi a szükséges papírokat! Még át is festette volna valami fasza színre. Nők meg a picskáskodásaik. Diane hosszú évek alatt legalább ennyit bele tudott verni, túl feltűnő ne legyen. Nem mintha a kisebb dolgoknak jobban örült volna. Néha azt gondolta hogy nem is szereti ha drága holmikat visz neki. Jó, persze általában nem fizetett értük, de ez csak emelte az értéküket. Az anyja midig ugrált örömében amikor valami jó cuccot vitt. Bár ő is leosztott egy tockost a lopásért. De azért még így is hálásabb volt! Ahogy állt a pedáns, szépre mázolt kerítés mellett, mely csak egy volt a sok tucatnyi közül mely húzódott a házak előtt, a tekintete a szemközti házra tévedt.

~ Tökéletes... ~

21:05 - Queens

Nem messze a háztól parkolt le a motorjával, nem akarta hogy D még azelőtt elzavarja hogy benézett volna. Olyan fontoskodó tudott lenni. Ne menjen oda, ne legyen ott senki se a bandából. Ő a testvére! Joga volt ott lenni. A többiek...? Végülis a banda tagjai is valahol a családjukhoz tartoztak... Mi lett volna abból ha egy-két alak megfordul a házban? Ő például mindig örült az újabb és újabb bácsik feltűnésének. A legtöbbnek mindig volt valami érdekes sztorija, vagy csak simán le lehetett húzni pénzzel. Megmutatták milyen igaz férfinak lenni. Nem pedig úgy mászkálni a világban mint valami elbaszott hippi.
Beletúrt kósza tincseibe, dühösen meredt a távolba. Ha Johnny ott lett volna... Próbálta magát azzal áltatni hogy vele értett volna egyet de inkább Aston pártját fogta volna. Ő jobban kijött másokkal. Neki kellett volna ezt a helyzetet is rendeznie. Abban a kibaszott gödörben nem neki, hanem Lucasnak kellett volna feküdnie. Ő volt olyan fasz hogy minden hülyeségbe belement, miért nem őt szúrták ki? Miért nem ő volt rosszkor rossz helyen? Teljesen értelmetlen volt az egész szitu. Igaz több év telt el de még mindig nem tudta feldolgozni. Ki, hol, miért... A bandák világában volt értelme ilyen kérdéseket feltenni? Miért? Vagy csak annak kellett volna tekinteni a dolgot mint amit a pap mondott egykor? Ki kard által él az által is veszik el? Ezt sokáig nem tudta értelmezni, mégis, megragadt a fejében és sokat gondolkozott rajta. Talán J halála ébresztette rá mit is gondolt. A halál és az erőszak világába született, nincs kiút, nincsen menedék.
Kicsit tétován állt meg, barna szemei egyik házról a másikra ugrottak. Tudott volna egy ilyen életet élni? Eltudott volna merülni a kertvárosi boldogságban, elfeledve mindent ami addig volt? Vagy a múlt árnyai mindig visszataláltak volna? Ha egyszer bemocskolta a kezét... Nem is tudta volna hogyan fogjon hozzá. Mármint, lopott cuccok nélkül is tudnak létezni az emberek? Nem rendszeres a zsarukkal való találkozások és a kihallgatások? Volt aki még nem volt börtönben? Még ha csak pár hétre, hónapra is. Elképzelte kik élhetnek a zárt ajtók mögött. A félig kopasz apukák akik alig várják már hogy mindenki elaludjon és bekapcsolhassák a japán pornót. Elhízott, megfáradt háziasszonyok, ezerrel pörgetve a facebookot, feltöltve a boldog képeket miközben hozzá sem szólva a szerencsétlen kölykökhöz akik később tőlük veszik a drogokat. Tinédzserek, akik most készülnek kiszökni vagy már elmentek, fiatal lányok hada akik most készítik a meztelen szelfijüket a tanárjaiknak. Ez a gondolat mosolyt csalt az ajkaira. Annál a jelenetnél ő is ott lett volna.

Lassan megindult a ház felé, szakértő szemekkel mérte fel a környéket. Nem ez volt az első betörése, nyilván nem is az utolsó, még ha nem is tartozott a vérprofik közé. Ő inkább poénból vagy merszből csapódott legtöbbször a többiekhez, vagy ha épp szüksége volt valamire. Csak itt épp nem akart semmit sem meglovasítani. Úgy viselkedett mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna hogy ott van. Ez volt az első szabály. Ne mutas ha parázol. A második? Mindig viselj kesztyűt.
Járt már Diane és Aston házában, persze eddig mindig a főbejáraton keresztül ment, viszont ez azt jelentette hogy ismeri az ajtók és ablakok elhelyezkedését, a biztonsági rendszer milyenségét. Igazán nem volt az utóbbival megelégedve, ha fele annyi házban járt volna mint ő akkor tudta volna, ami nekik van az még édeskevés az életbiztosítshoz. Bár, itt felvetült a kérdés, kell egyáltalán félnie ha kutyák érdekeit szolgálja? Kihajtotta a kertkaput és vidáman, épp csak nem fütyörészve sétált a nappaliba vezető ajtóhoz. Az persze zárva volt, ami miatt gondolatban meg is dícsérte a nővérét de egy szimpla cilinderzár nem állíthatta meg. Előhúzta a rugós bicskáját, vigyorogva nézte a gyorsan kipattanó pengét.
Néhány pillanat, a megfelelő mozdulatokat, unosra gyakorolt technika, az ajtó pedig engedelmesen fel is tárult előtte. Finoman betolta az ajtót és halkan, macskákat megszégyenítő némasággal osont be. Ami egy gyönyörű kép is lett volna, ha nagyjából öt másodpercen belül nem dönt fel valamit ami nagy csörömpöléssel dőlt oldalra.

~ Fenébe! ~ - gyorsan a fotelhez ugrott és bevágta magát, a törpét úgy állítva hogy tökéletes rálátása lehessen Diane-nek amikor meglátja őket. Biztos volt benne hogy D imádni fogja a meglepetését.

Amikor a nő a nappaliba lépett, esetleg felkapcsolta a villanyt, akkor a következő látvány fogadhatta: Lucas egy fotelben terpeszkedett, ölében egy megviselt kerti törpével, amin már meglátszottak az év és a kert nyoma. Ami különleges volt benne, bár ki tudja hogy valaha megnézte-e a kis kerti rémeket, hogy egy hawaii inget és ukulelét tartott, a világ gondtalanságát majdcsaknem élethűen adva vissza a pufók kis arcocskán.
Lucas arcán egy végtelen vigyor terült el, látszólag rendkívül elégedett volt magával, úgy szorongatta a kis kerti szobrot mintha a világ kincsét találta volna meg hirtelen.

i miss you

Lucas & Diane

are you crazy?

Fáradtan csukom össze a teljesen felforrósodott laptopot, amin eddig dolgozni próbáltam. Aston éjszakás úgyhogy megfogadtam magamnak, hogy legalább hajnalig dolgozni fogok, de az elmúlt napokban annyira kifáradtam, hogy már képtelen vagyok bármi normálisat csinálni. Nem tudom, hogy meddig bírom még a rám nehezedő stresszt, meddig leszek képes irányítani a nyakamba szakadt szart és nem összeomlani a folytonos rám nehezedő tehertől. A laptopot az éjjeliszekrény lapjára fektetem, csendben, szinte teljesen hangtalanul motoszkálok, hogy a mellettem békésen alvó kisgyereket még véletlenül se ébresszem fel. Megfogadtam, hogy nem fogom a mi ágyunkba szoktatni őt és amióta megszületett kisebb nagyobb sikerrel sikerült is betartatnunk ezt a szabályt, most viszont olyan hirtelen és mélyen nyomta el az álom, hogy nem volt szívem felébreszteni őt. Ahhoz képest, hogy az altatási procedúrák felérnek egy kisebb fajta kínzással most az esti játék és nevetgélés közben egyik percről a másikra aludt el a hasamon. Oldalra fordulok, ujjaimmal óvatosan simítok végig puha arcocskáján, élvezve a kettőnk közé telepedett csendet, amit csak egyenletes szuszogása tör meg néha. Minden alkalommal amikor rá pillantok tudatosul bennem, hogy milyen gyorsan repül az idő, nemrég még a pocakomban játszott karate bajnokot, most meg már ott tartunk, hogy ügyesen próbálkozik egyedül menni. Mostanában nem szeretek egyedül lenni, mert túlságosan gyötrőek a gondolatok amik kínoznak, amiket nem oszthatok meg senkivel, még azzal az emberrel sem, akivel összekötöttem az életem, aki erején felül teljesít, hogy nekünk mindenünk meglegyen. Nem mondja, de tudom, hogy tudja, hogy valami nincs rendben, látom tekintetében az aggódást, őt ismerve csak idők kérdése, hogy mikor fog kiakadni és feltenni nekem olyan kérdéseket amikre nem adhatok választ. Rettegek attól, hogy ez fogja a vesztét okozni a házasságunknak, minden egyes nap érzékelem, hogy egyre jobban eltávolodunk egymástól, hiányoznak a tartalmas beszélgetések, a gyöngéd érintések, a lopott, közös percek, minden ami miatt mi valóban mi vagyunk.
Kétségbeesett gondolatmenetem  odalentről felszűrődő hangos csörömpölés zavarja meg. Ijedten és értetlenül ülök fel az ágyban. Ha emlékezetem nem csal minden ajtót és ablakot bezártam mielőtt feljöttem a hálóba. Aston minden bizonnyal szólt volna, ha hamarabb érkezik haza. Nesztelenül mászok ki az ágyból, jobb híján az első kezembe akadó tárgyra, egy vázára markolok rá. Istenbizony, hogy használni fogom, ha szükségem lesz rá. Nem vagyok egy riadt kis őzike, de jobb mindenre felkészülni, főként ezekben az időkben. A szőke kis ribancból, aki hónapok óta zsarol én még egy betörést is kinézek. Vagy talán csak kezdek megőrülni.
Látszólag az egész lakás üres, a bejárati ajtó zárva, csend honol mindenhol. Minden bizonnyal csak leesett valami a polcról. Kicsit megkönnyebbülve engedem le a vázát szorongató kezem miközben a nappali irányába lépkedek, szabad kezem ujjai azonnal megtalálják a nappali villanykapcsolóját, hogy néhány másodpercen belül fény áradjon szét a helyiségben. Szívverésem felgyorsul amikor a fotel irányába pillantva először csak egy idegen férfi alakot pillantok meg. Felsikoltok, a váza nemes egyszerűséggel kicsúszik a kezemből és hangosan csattan a járólapon. Kell néhány másodperc amíg a szemem hozzászokik a fényviszonyokhoz és felismerem az öcsémet. Ettől nem leszek kevésbé dühös.
- PAUL!! direkt üvöltöm a középső nevét, mert tudom, hogy nem szereti - Az ég szerelmére, neked elment az eszed? teljes testemmel irányába fordulok, de megmozdulni még képtelen vagyok. - Te betörtél a lakásomba Lucas? visszafogom magam, mert nem szeretném, hogy a kiabálásra Benji esetleg felébredjen. Arra az aprócska részletre inkább nem térek ki, hogy még akkor is bűncselekmény a betörés, ha a nővére a célpont, mert minden bizonnyal teljesen hidegen hagyná őt a fejmosás.
- Be vagy szívva? Miért szorongatod azt a törpét a kezedben? És egyáltalán honnan hoztad? értetlenül állok előtte. Hogyan fordulhatott meg egyáltalán a fejében, hogy ilyesmire vetemedjen? Egy szál hálóingben, kócos hajjal, érthetetlen arckifejezéssel állok a törött váza szilánkjai között. Hatalmas szerencséje, hogy Aston nincs itthon különben sokkal rosszabbul is járhatott volna.  

Amikor a nővére elkezdett ordítani vele csak szélesedett az amúgyis szemtelen vigyor a képén. Nagyon élvezte a helyzetet, ezt még csak letagadni sem tudta volna. Nem mintha a tervei közt szerepelt volna. Élvezettel figyelte ahogy a nővére sikongat és dühösen néz rá. Mint egy kisgyerek akit épp valami rosszaságon kaptak. Szorosabbra fonta a karját az élettelen tárgy körül és kicsit behúzta a nyakát egy pillanatra, úgy tett mintha bármit is érne a dorgálása a másiknak.  

- Nyitva volt az ajtó. Tudod, már szerettem volna megjegyezni, nem túl jó a közbiztonság a környéketeken... Mi van ha történik valami Benjivel? A hippi kis haverod nem tudja megvédeni. - utalt itt Astonra míg felállt a fotelből és Dina felé mutatta a remekművet.

- Ne legyél mérges Deedee néni! - imitálta egy vékony hangú élőlényt míg mozgatta is mellé, valahogy egészebbé téve a képet. - Jöttem játszani Benjivel! - húzta vissza maga mellé míg leporolta a láthatatlan porszemeket a kis sicsakjáról. Úgy gondlta hogy az volt az évtized ajándéka, ezt senki sem vonhatta kétségbe, ő pedig nagyon is vigyázott rá. Leszámítva azt hogy nem vette észre a maradék földet a talpakon. Végülis semmi sem lehetett tökéletes.  

- Találtam, Benjinek! Lehet az új kis haverja. Nem tudja lenyelni. - mutatott rá az egyetlen dologra ami nagyjából meg is állta a helyét. A hosszú hónapok alatt legalább ennyi átjutott azon a vastag koponyáján. Ne hozzon olyan dolgot ami veszélyes lehet rá. Csak azt nem vette számításba hogy valószínűleg semmit sem tudott volna kezdeni a dísszel. Mármint... Egy kisgyerek és egy kerti törpe? Az lett volna az első dolga hogy magára rántsa s ha még nem is okozott volna súlyos sérüléseket a keserves sírás szinte borítékolható volt. Persze ezt nem vette számításba.

El is lépett a kis asztalka mellet és Diane felé indult. Léptei energikusak voltak és vidámak. Nem tűnt úgy hogy fogyasztott drogot, bár... Ki tudhatta azokban a körökben. Az az átkozott magabiztosság és kezelhetetlen nárcisztikus hajlamai ami majd őrületbe kergették a körülötte élőket. Nem ütközött meg a másik felháborodásán, hiszen nem akart rosszat, nem gondolta úgy hogy helytelenül cselekedett.
Amint a másik közelébe ért, hacsak amaz nem lépett el mellőle, szabad kezével átkarolta a feneke alatt és felemelte, kérdés nélkül szorítva magához a másik könnyed alakját, a változatosság kedvéért semmi szexuális utalással. Tényleg nem akart tőle semmi olyat, egyszer sem fordult meg a fejében. Csupán nem szerette volna ha belelép a cserépbe, amit meg is jegyzett, akár ficánkolt a másik kezei közt akár nem.

- Cserép. Mindjárt leraklak. - közölte nyugodtan ám pár lépés után is még mindig ott volt a karján, az irányt akkor a konyha felé vette. Tetszett neki ez a felállás, olyan volt mintha ő lett volna a nagytestvér aki megold mindent. Hirtelen egy pillanatra Johnny helyébe képzelte magát. Jó, mégsem... Ő nem tört volna éjnek évadján a házba mert épp olyan kedve volt és egyébként is a környéket rótta. Valószínűleg tényleg letette volna ahogy ígéri és Benjinek sem egy lopott kerti törpét hoz ajándékba.
Vagy ha felveti neki a gondolatot akkor lehet benne lett volna? Szórakoztatta a kép. Ahogy ők ketten osonnak a kertek között hogy megtalálják a legszebb és legnagyobb kerti díszt amivel meglephetik a gyereket. Abban a pillanatban fájón szorult el a szíve, mint ahogy általában, nagy J jutott róluk eszébe. A ki nem mondott szavak és meg nem élt pillanatok kínkeserves súlya nyomta a lelkét melyek válaszok hiányában egyre jobban ránehezültek. Próbálta tartani magát mert nem akarta hogy Diane érzékeljen ebből akármit is, ám néha-néha, a széles vigyor mögött a fájdalom szele futott át barna lélektükrein.  

- Merre van az unokaöcsém? Megakarom mutatni Mr. Törpit. Biztos imádni fogja. - állt meg hirtelen a konyha bejáratánál míg a másikra nézett, ha az nagyon szeretett volna szabadulni akkor már letette, hiszen sikerült kellő távolságot megtenniük a veszélyes szeméttől.
Ha Diane megütötte akkor persze arrébb állt és védte magát, természetesen nem ütötte meg vagy mutatott felé agresszív viselkedést. Ő csak a kicsi, oké, magasságban nem olyan apró, ám évek számában borzasztóan gyerek testvérke volt aki csak bosszantja a másikat. Mindenesetre a törpét mindenáron védte, hiszen az volt az ő fantasztikus találata, senki és semmi sem emelhetett Mr. Törpire kezet. Hiszen ő volt az új legjob barátja Benjinek.

i miss you

Lucas & Diane

are you crazy?

Dorgáló, nem tetsző pillantással mérem végig a nem várt vendégem, vegye csak észre, hogy ezzel a cselekedetével már bőven átlépett egy határt nálam. Nem igazán szeretem a meglepetéseket, pontosan azért, mert személyiségemből adódóan én szeretem irányítani a dolgokat, kézben tartani a dolgokat és bizony vannak olyan meglepetések amik eléggé fel tudják zavarni életem állóvizét, mint  például kedves öcsém barátnőjének a fenyegetései is.
- Először is, megtiltom, hogy bárhol, de ebben a házban különösen, így beszélj Astonról! Ő nem valami hippi barát, hanem a férjem és a gyerekem apja, nem érdekel, hogy nem kedveled, de több tisztelettel beszélj róla, különben nincs mit beszélnünk egymással. Ez különösen igaz akkor, amikor betörsz az otthonába és azon a kanapén ücsörögsz, amit ő vásárolt! Úgyhogy, nyomatékosan megkérlek, hogy tisztelettel beszélj a férjemről mert tetszik vagy sem én szeretem és senkitől nem tűrőm el, hogy így beszéljen róla! senkitől nem fogom eltűrni, hogy így beszéljen a férjemről, különösen nem egy olyan ember, aki esélyt sem adott arra, hogy megismerjék egymást.
- Másodszor pedig, a közbiztonság ezen a környéken nagyon jó, tudod...itt nem szoktak az emberek otthonokba betörni. nem vagyok teljesen hülye, tudom, hogy bezártam lefekvés előtt az ajtót ahogyan azt is látom, hogy drága öcsém a nappali ajtaján közlekedett ami vagy annyit jelent, hogy átmászott a kerítésen vagy felfeszegette a hátsó bejáratot. Az utóbbira tippelek, az első verzió túlságosan rizikós lett volna, sokan látnak sok mindent errefelé.
Mérges vagyok az öcsémre, amiért ilyen meggondolatlan, amiért szemtelen és nem tisztel semmit, de azért a koszos kis törpés színjátékára elmosolyodom. Halvány, és csak néhány másodpercig görbül mosolyra a szám széle, de az akkor is mosoly. Néha meg tud lepni azzal, hogy mennyire gyerekesen tud viselkedni, de szeretem amikor néhány óráig elengedi magát és eldobja a pajzsot, apró lépésenként engedi megismerni magát. Igaz ami igaz, sajátosak a módszerei de ezért nem tudok teljes mértékben haragudni rá.
- Lenyelni valóban nem tudja, kitűnő megállapítás. A kinézetéből és a sáros talpairól ítélve, meg kell kérdeznem, hogy melyik szomszéd kertjéből hoztad? Lehet, hogy ez csak egy kopott kis törpe, de a lopás akkor is bűncselekmény. Tisztában vagyok azzal, hogy Lucasnak már mindegy mit mondok, de azért reménykedem abban, hogy a sok szócséplés egyszer kifizetődik és nem kell a rácsok mögött látnom őt. Apánk kérése is az volt, hogy vigyázzak rá.
Magasba ugrik a szemöldököm amikor közelebb lép hozzám és tudatosul bennem, hogy mire készül. Lazán. Mintha csak egy rongybaba lennék emel fel és mindenféle nehézség nélkül hurcol át a lakáson.
- Felnőtt nő vagyok Lucas, elhiheted, hogy ki tudom kerülni a szilánkokat. Ne izélj már, tegyél le! nem szeretem amikor ennyire semmisnek veszik az akaratom, nem kell engem úgy kezelni, mintha egy darab vaj lennék, keményebb vagyok én, mint azt bárki gondolná. Egyébként is, ha meg akar védeni, akkor mondjuk leállíthatná a szőke kis kurváját aki hónapok óta megkeseríti az életem. De ezt nem mondhatom neki, mert senki sem tud arról a felvételről, amit az a kis ringyó birtokol és amivel sakkban tart már hosszú ideje. Amikor végre mindkét lábam a földet éri duzzogva sétálok a sarokba, hogy megragadjam a seprűt és szemétlapátot.
- Benji alszik, ahogyan az normális ebben az időben és nem, nem fogom felébreszteni azért, hogy valami hülye kis törpével játsszon. amit meg sem fogunk tartani, mert Lucas szépen visszaviszi oda ahonnan hozta.
- Most pedig drága öcsém, takarítsd fel a szilánkokat. nyújtom felé a seprűt. Ha nem tört volna be hozzánk és nem ijeszt meg, akkor nem tört volna össze a váza, úgyhogy teljesen egyértelmű, hogy neki kell összetakarítani. Nem árt, ha az életében van egy kis szigor, amikor megtanulhatja, hogy nem mindig minden úgy van ahogyan azt ő szeretné, ezt a feladatot szívesen magamra vállalom. Jonathan is biztosan így akarná.
- Ha már nem hagysz aludni készítek egy kis teát. Kérsz? sétálok a vízforraló irányába, hogy bekapcsoljam majd válaszától függően egy vagy két bögrét veszek ki a szekrényből és beledobálom a teafiltert.
- Ugye tudod, hogy azt a törpét nem tarthatjuk meg. Vissza kell vinned oda ahonnan hoztad. Ha kedveskedni akarsz az unokaöcsédnek ne lopott dolgokkal tedd, kérlek.   

Nem igazán hatotta meg a kioktatása, csak tovább dédelgette a törpét míg végighallgatta a nővérét, látszólag azt figyelve vajon mikor vesz levegőt, egyáltalán kell neki? Csodálta hogy ennyi szöveget ilyen gyorsan le tudott tolni. Végülis ügyvéd volt, ez volt a dolga. Valahogy úgy érezte ha nagyon beleállt volna a témába akkor sehogysem kerülhetne ki jól a dologból. Hippi, és akkor mi van? Nem hallotta hogy Dannyvel mit beszéltek róla általában. Ez még ugyan a legkedvesebb kifejezés volt. Egyáltalán mit látott benne. Neki miért kellett volna megismernie? Még csak véletlenül sem ismerte volna be hogy van némi logika az érvelése mögött, bár azzal nem értett egyet hogy mindent a másik teremtett volna meg számukra. Ő? És akkor mi van a kibaszott családdal? A bandával aki adta és adja is mindig a pénzt, egy elválaszthatatlan kapcsot teremtve közöttük? Annyira kis naiv volt és cuki, nem tehetett róla de mindentudóan kis hamis mosoly bújkált az ajkai szegletében. Akár azt is mondhatta volna hogy hát persze, viszont nem fűzött hozzá semmi komolyabbat. Nem gondolta úgy hogy ebben a kérdésben tudna vitatkozni, túl érzelmes.

- Dee-Dee, de komolyan... Csak látogatóba jöttem. Miért használsz ilyen csúnya szavakat?! Betörés... Sosem tennék ilyet. Jó fiú vagyok. Majdcsaknem olyan angyali a mosolyom mint Mr. Törpié... - hajtotta a törpéhez bozontos barna fejét és próbált nagy bociszemekkel pillázni a nővére felé a nagyobb hatás kedvéért. Ezt betöréses dolgot tényleg nem értette, hiszen rokonok voltak?! Nem is vitt el semmit sem. Akkor miért kellett ennyire felfújni a dolgot? Ő is bemehetne hozzá ha akarna. Bár... Lehet rosszabbul járni mint ő, bronx azon környékén ahol élt.

- De... Épp a jó öcsike szerepére törekszem! Egészen jól csinálom, nem? Átjövök többet és gyakorlunk. Játszok Mr.Törpivel és Benjivel. Szerintem gyorsan nagy haverok lesznek. - szövegelt már megint a nagy semmiről míg cipelte, mintha a nőnek ténylegesen nem lett volna olyan súlya ami megviselheti. Amikor letette szélesen rávigyorgott. Mielőtt amaz odaléphetett volna a seprűhöz könnyedén megfogta a vállát és odahajolt, (ha a másik nem hajol el tőle) és egy puszit nyomott az arcára. Könnyed, egyszerű, mégis olyan sok mindenről árulkodót. Elismerve ezzel hogy a testvére, egy családhoz tartoznak, számít neki. A gesztus és érzés melyet oly sok ideig tagadott meg a másiktól.

- Nem kell félni Dee, vigyázok rád. - nos, ez lehet egy viseltes bűnöző szájából nem hangzott a legjobb ígéretnek mégis, ahogy ő előadta. Az a könnyed báj mely néha körül tudta lengeni az alakját, akkor is hatással lehetett a másikra. Ha tudta feledni a nem túl kedves beszólásait és váratlan megjelenéseit.

- Micsoda, ilyenkor?! Meglepő. - nézett a láthatatlan órájára a csuklón, kelletlen biggyesztve le az ajkait mikor Diane a lefekvési időt említett meg. Úgy tűnik azt még nem egészen sikerült beleverni a nagy busa fejébe hogy a gyerekek, főleg a babák, egész máshogy működnek, nem egy tárgy amit kénye kedvére használhat és játszhat vele. Szerencsére nem volt durva és erőszakos, ha a nő mondott valamit azt elfogadta, nem kellett két kézzel visszatartani a gyerek szobájától.

A seprű azért némileg meglepte, ám nem ellenkezett sokat. A törpét Dee kezébe nyomta és tettetett kelletlenséggel lépett vissza a szilánkokhoz míg megint csak magyarázott a másiknak.  

- Nem is tudtam hogy a legkedvesebb öcsédet dolgoztatni szereted. Ez nagyon csúnya hozzáállás. Fáj a pici szívemnek... - nem túl gyakorlott mozdulatokkal kezdte el sepergetni a szilánkokat, ami nagyjából úgy nézett ki hogy ledobta a kis lapátot a földre, majd a nagyobb darabokat nagy lendülettel az irányába söpörte, ezzel a mozdulattal arrébb taszítva amazt is, ezzel ugyan a pár nagyobb darabokat nagyjából jó irányba terelt, ám a pici szilánkok mintha teljes mértékben elkerülték volna a figyelmét.

- Whiskey nincs? De ne duplán, vezetek. - szólt utána míg az a konyhába ment, kicsit még bíbelődve a cserépdarabokkal. Hamar úgy vélte hogy jó munkát végzett, nem ellenőrizte alaposabban az eredményt, a seprűt a fal mellé támasztotta is igen elégedetten követte is a másikat a helyiségbe.

- Micsoda?! Ő már a család tagja! - ez igazán fájt neki. Hiszen olyan nagy gonddal válogatta ki! Rendben, véletlenül látta meg de neki az már épp elég erőbefektetés volt amire büszkének kellett volna lennie a másiknak. Még a baba biztonságra is gondolt.

- Nagyon morci vagy Dee, mi a baj? - támaszkodott meg a pulton, gondolkozás nélkül pattintotta elő a cigisdobozát és húzott elő egy szálat, azt gyorsan ajkai közé biggyesztette.

- Hozzak neked vicces cigit? Oldaná a feszkót. - vette elő a gyújtót, még nem gyújtva azt meg, csak figyelte a nővére finom alakját.

i miss you