Precíz és aprólékos, ha valamilyen feladatot rábíznak, vagy elvállal, azt alaposan körbejárja és hibák nélkül igyekszik teljesíteni. Ha mégis ront, amiatt bűntudata van, de a lelkiismeretfurdalás nem mardossa, a lehető leggyorsabban igyekszik kijavítani a hibáit, a tökéletes, vagy a legélhetőbb megoldást megtalálni az adott problémára. Ő az, aki magára vállalja a kellemetlen, de szükséges munkák elvégzését is, szinte sosem hiányzik a munkahelyéről. Szorgalmas, állandóan fejleszti magát és művelt. Az édesanyja spanyol ajkú, így lehetősége nyílt otthon a bilingualitásra, édesapja révén pedig skót gyökerekkel rendelkezik. Rendszerető, nem kenyere a káosz - szereti a tisztaságot, ha tudja, mit hol talál. Mások után is képes elpakolni egyetlen zokszó nélkül. Alapvető szükséglete a munka, megelégedést és megnyugvást okoz neki, ha csinálhat valamit, boldoggá teszi az, ha dolgozhat - kicsit talán munkamániás is, de az betudható a precizitásának.

Kritikus - a véleményét mindig igyekszik elmondani nem bántó stílusban. Csípős nyelvével a családját sem kíméli, ugyanakkor talán kissé meg is bántódik, ha éles kritika éri őt, amin túllendülve mindig igyekszik fejlődni is. A gond és a kellemetlenség erősen lehangolóan hat rá, ezért nem is igazán bonyolódik bele konfliktusokba, vagy ha mégis, azokat mindig igyekszik elsimítani. Nehezen viseli a maga körül lévők rossz kedvét. A szeretteivel való kapcsolatában teljes mértékben önzetlen, az ő szükségletei az elsődlegesek számára, mindig igyekszik segíteni nekik, legyen szó pénzügyi segítségről, lelki támogatásról, fizikai segítségről is akár. Célja, hogy idősebb korára nyugodt megélhetést biztosítson önmaga számára, talán ezért is dolgozik most annyira sokat.
Szereti a csendes olvasással, tanulással töltött pillanatokat, viszont sokszor igényli a társaságot is, hogy kiszakítsák a gondolataiból, kedveli az impulzív embereket, ha valaki céltudatos és határozott. Az elnyomást viszont nem kedveli.
Ha felpaprikázzák, képes felemelni a hangját és helyre tenni a másikat, volt már rá példa, hogy valakit arcon csapott, csak mert annyira felhúzták. Aztán meg egyből bocsánatot is kért, de legalább megtette és ezzel elhallgattatott mást már.


Ω Beszélt nyelvek az angolon túl: skót gael (édesapja miatt), spanyol (édesanyja révén), francia (iskoláztatás)
Ω Az öccse, Calum fogyatékkal él: izomsorvadás miatt tolószékbe kényszerült. Már pici korában fogadott mellé a Fraser család szociális munkást, aki segítette a családot, Cora pedig a hölgyet. Mindig is kedvelte Miss Hornsbyt.
Ω A Fraser család Londontól délre él, Cora apja, William, lótenyésztő, a Mayfield Stables az ő lovait használja, míg Cora anyja, Beatrice fiatal korában lovas kaszkadőrként dolgozott, de egy sérülés következtében vissza kellett vonulnia - ma már oktatóként dolgozik az angol lovardában.
Ω Cora imád új dolgokat kipróbálni, már ami a gasztronómiát illeti: kedveli a keleti konyha ízeit, a konyhában is állandóan kísérletezget, és ha megnyitnánk a Youtube-on az előzménylistát, minden második videó ételkészítésről szólna
Ω Kedveli a finom borokat, de elég neki egyetlen pohárral kivételes alkalmakkor, sosem volt még részeg.
Ω Szereti a gyerekeket. A Brooklyn-i Kensington Stables alkalmazásában áll mint fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkozó lovasterapeuta, öt éve immár. Segítségére volt az otthoni lovarda is ajánlólevéllel, ha nem is kifejezetten protekcióval került Brooklynba, mégis elmondhatjuk, hogy volt háttérszele. Minden nap adózik ezért, rettentően hálás a munkaadóinak és ha hazalátogat, mindig visz valami apróságot Mayfieldbe is.
Ω Brooklynban él egy alig látott lakótárssal. Hattie vendéglátásban dolgozik, heti hetven órákat is dolgozik néha, ha hazaér, akkor általában fürdeni és aludni van csak ereje. Cora csendes lakótárs, sok reggel várja Hattiet egy nagy bögre kávé és reggeli a pulton egy kis cetlivel, amin Cora apró rajzokkal fakasztja mosolyra a lányt. Ha nem is barátnők, de kedvelik egymást.
Ω Szeret vezetni, immár tizennégy éve rendelkezik jogosítvánnyal, régóta szemezget a motorokkal, de eddig csak mint utas ült valaki mögött. Kedveli a sebességet, de nem vakmerő vezető, a biztonság számára elsődleges. Egy ezüstszínű Ford Focus tulajdonosa. Jobb és bal kormányos autókat is tud vezetni.

Ω kedvenc könyv: Jane Austen - Büszkeség és Balítélet  (kedveli a romantikusságot, de a túlzó figyelmet kerüli, mégis megnyerő férfinek tartja Mr Darcy-t, a könyvből készült sorozatot kedveli csak, a filmtől ódzkodik)

Már nem annyira ragaszkodtam az ötórai teák sziesztájához. Az Államokban más szokások uralkodtak, de a teámba még mindig került pár cseppnyi tej, attól nem voltam hajlandó megválni. A tartalmától gőzölgő bögre oldalára borult a tenyerem, miközben az aprócska irodám ablakán át figyeltem, ahogy Robin vezette Lucifert, a fekete hatalmas lovat a karám felé. A pöttöm nő annyira határozott volt, hogy az állat fejet hajtott az akarat előtt - sötétedéskor már minden állatnak a kennelben kellett lennie, mert estékre az élet megállt itt, csak az éjszakai ügyeletes gondozók és az őrök maradtak az állatokkal. A közbiztonsággal eleddig még semmi gondunk nem volt, de sosem lehetett tudni, hogy kinek mire volt szüksége, vagy mit próbált volna eltulajdonítani. Jobb félni, mint megijedni. Ezzel fogadtak itt is, és egyébként az Államok szellemiségét is átjárta szerintem ez a tudat, amihez talán sikerült nekem is egy kicsit alkalmazkodnom.
- Holnap mikorra jössz? - Felix hangja rántott ki az elmélkedésből, a pillantásomat pedig a férfire vezettem, le is pakolva az asztalomon nyugvó akta mellé a bögrét. A papíron Hannah képe mellett szerepeltek az adatai is. A kislány már négy hónapja járt hozzánk, de még mindig nem értünk el nála kirívó sikereket. Traumából felépülni nem csak a felnőttek számára voltak nehézségek, de a gyerekek sem alkalmazkodtak ugyanúgy a terápiákhoz. Ő volt az egyetlen, akivel foglalkoztam és nem volt semmiféle fogyatékossága, hacsak azt annak nem vettem, hogy látta, ahogy öt hónappal korábban kivégezték a szeme láttára az anyját.
- Reggel nyolcra hozza Hannát a mamája, de szerintem bejövök korábban is, mert szeretném látni Mannyt - mosolyogtam rá Felixre. Manny a legújabb kiscsikónk volt, akivel imádtam foglalkozni. Még kissé esetlen volt és suta, de gyorsan tanult, a világot jelentette számára a lovarda területe. Gyermeki rácsodálkozással figyelt nála minden nagyobb lovat, az anyja felé pedig rajongással tekintett. A reggeli szaladgálásai vad ugrabugrálásba hajlottak, és ahogy a farkasok kicsinyeinél az üvöltést, úgy Manny a nyerítéssel szórakozott. Hangos volt a reggeliknél, kipróbálta a legforgalmasabb óráinkban is, és imádta, ha vele foglalkoztak. Olyan volt, mint egy szórakozott gyerek, én pedig ezt imádtam benne a leginkább.
- Nem fogsz már megint sokat aludni, Cora - dőlt neki az ajtófélfának a férfi, úgy vizslatva engem, mintha én is az egyik beteg ló lennék, vagy patkolásra szorulnék.
- Majd alszom hétvégén, vagy ha szabadságra megyek - mosolyogtam rá az állatorvosra, megállva azt, hogy őt meg én küldjem el aludni. A felesége úgyis hazavárta a két kis lurkó mellé. A férfi jobban szerette a családját, mint bármi mást, hacsak a lovakat nem számoljuk bele a szeretetébe. - Három hét múlva úgyis eltűnök innen egy kicsit, végre haza fogok tudni menni az édesanyámékhoz. Már nagyon hiányzik az öcsém. Apa hívott tegnap, hogy Calum legutóbbi vérvizsgálatának az eredménye borzalmasan rossz lett, és muszáj látnom őt - a mosolyom elhalványodott. Az elvesztésének lehetősége ott lebegett a háttérben, mint egy rossz ómen, amivel nem voltam hajlandó foglalkozni. Ha beteg is volt, rettenetesen erős fiú volt ő, évek óta küzdött a betegségével és az állandó jókedvét nem szegte az sem, hogy tolókocsihoz volt kötve. Hogy nem volt önellátó, és hogy állandó gondozóra volt szüksége.
- Ha szeretnéd, akkor kidoblak a reptérre majd. JFK-ről indulsz, ugye? - jobbnak látta, ha nem kérdez rá az eredményekre, mert tudta, hogy nem szeretnék előtte sírva fakadni, vagy belemenni abba, hogy rettegtem attól, hogy meghal az öcsém idő előtt. A megváltozott kedvemre reagált csak, én pedig bólintottam inkább, mielőtt teljesen elvesztem volna a depresszív gondolatok sűrűjében.
- Autóval megyek, kint hagyom az őrzött parkolóban a Fordot, de nagyon köszönöm, Felix - értékeltem a felajánlását, de a világért sem akartam őt elszakítani sem a családjától, sem pedig a munkájától.
- Jól van. De ha meggondolnád magad, szólj. Nem lenne fáradság a részemről és nem kellene éjjel útnak indulnod egyedül - emelte fel a kezét, amivel belém forrasztotta a szót. - Tudom, hogy kihaltak az utcák, gyorsan kijutnál a reptérre és hogy nem lesz gondod, meg megoldod, mert nagylány vagy - nevettem el magam, ahogy felsorolta az általam állandóan felhozott érveket, amiket ilyenkor szoktam felsorolni, meg is ráztam a fejem.
- Észben tartom a felajánlást. De mondd csak, nem vár rád otthon két fáradhatatlan gyerek? - vontam fel a szemöldököm, mire bólintott.
- De! Mióta megvannak, nem hogy egy filmet, de még a híreket se láttam - nevetett fel kényszeredetten. - Mégis imádom minden pillanatát. Majd te is fogod - pimasz mosollyal fordult ki az ajtómból, elvéve a lehetőségét annak, hogy lereagáljam a gyerek témát. Nekem tökéletesen elég volt az, hogy velük foglalkozhattam a hivatásom során. Az, hogy egyszer legyen sajátom is, még foglalkozni sem tudtam a gondolatával.


Három órával később a kulcsot toltam be a zárba és fordítottam el benne, az ajtót pedig már a csípőmmel löktem beljebb. Próbáltam óvatos lenni, de a bevásárlásom annyira jól sikerült, hogy a hirtelen mozdulataimra a papírzacskó tetejéről a barackok megszöktek, még felsikkantani sem volt időm, csak a kis gombóc alakjukat figyelve néztem, ahogy a padló felé estek, ott ahelyett, hogy szétrobbant volna a húsa, inkább kis tekegolyóként gurultak az amerikai konyha pultja felé. Ez nagyjából jellemezte a mai napomat, és mielőtt még lehajoltam volna, hogy felvegyem, a zacskót a kezemből a pultra pakoltam volna... ha nem repedt volna el annak alja, és nem csúszott ki volna minden belőle, beterítve a nadrágomat, a cipőmet és a padlót is liszttel, cukorral.
- Basszus! Ezt nem hiszem el - néztem végig a tetthelyet a nyílt papírzacskón keresztül, és moroghattam volna azon, hogy miért nem vettem inkább másik fajta zacskót. Vagy miért kellett felkészülnöm az apokalipszisre is, és ennyi mindent összevásárolni, de nem kedveltem a napi szintű bevásárlásokat. Mindig tudtam, mi fogyott el itthon, mit kellett pótolnom, és így könnyebb volt. A droglaborra hajazó látványon túl léptem kettőt, hogy kidobjam a haszontalan zacskót a kukába, a gyors kézmosás után pedig a nyílt ajtóval a hátam mögött indultam meg a kis helyiség felé, ahol a tisztítószerek, a takarítóeszközök foglaltak helyet.
A cipőmtől megváltam, a nadrágot is leszedtem magamról, hogy ne hordjam beljebb a mocskot, a porszívóval felszerelkezve gyors ritmusban léptem vissza a konyhába, be is dugtam azt, az ujjam már a bekapcsológombon járt, amikor a fürdő ajtaja a hátam mögött kivágódott, és már erre összerezzenve perdültem meg irányba. Az, hogy azon meg egy nagyon is pucér lakótárs szinte úgy esett ki, és egy még pucérabb fickó kapta el az utolsó pillanatban, belém forrasztotta a szót. Megkövülten figyeltem a jelenetet, és csak akkor jutottam el a felismerésig: egy kötött pulcsiban, bugyival és zoknival magamon figyeltem az éppen dugó, vagy megint kefélni készülő lakótársam meztelen fenekét.
- A picsába! - ritkán káromkodtam, de a pír megindult a nyakamtól felfelé és az arcom lángolt a szégyentől, a zavartól. Sosem nyitottunk egymásra rá még szex közben, és hibáztathattam volna azért, hogy mégis mit keresett itthon, amikor nem vártam őt, de basszus!
A hangomra nézett rám a pasi Hattie-n túl, és két választásom volt: elhúzni innen a fenébe, hagyni, hogy ők jól érezzék magukat. A második lehetőségem is ez volt. Csak kell egy nadrág. Meg cipő, és a kulcsom. - Folytassátok... tényleg, minél gyorsabban és minél bentebb - most forduljak meg? Mutogassam én is hátsóm a fickónak? A picsába már! A pasi szextől átitatott mosolyától próbáltam nem kényelmetlenül érezni magam, Hattie pedig.. egy cinkos mosolyt villantva húzni kezdte a srácot a hálója felé. Megköszörültem a torkomat, ahogy végre eltűntek az ajtó mögött, és ahelyett, hogy feltakarítottam volna a mocskomat, úgy éreztem, bőven ráért az még.
A szobámba sietve magamra rángattam egy fekete farmert, előszedtem egy másik cipőt, amit sebtében húztam a lábamra, aztán már a lakásban sem voltam. Volt.. még két órám, mielőtt a srác eltűnt volna a lakásból, addig olyan utcákon is végigvezettem, amit addig még csak nem is láttam. A GPS-t nem kapcsoltam be, mert nem volt kifejezett úticél, amit követhettem volna. Brooklyn pedig egészen nagy városrész volt.