A tegnapi totális katasztrófa után képes voltam aludni, úgy nagyjából egy órát. A Jude-Sawyer háború sokkolt, köpni-nyelni nem tudtam akkor, amikor Jude az öccsét a falhoz szorította, amikor pedig megütötte, nem tudnám megmondani, milyen szavakat kiáltott, csak annyira emlékszem, hogy egy "Ne csináld!" sipákolás csúszott ki az ajkaimon, aggódva és elhűlve asszisztáltam végig a jelenetet. Az útilaput megkapva, Sawyer vérző orrán túl is kisiettem Jude után az előtérbe, figyelve azt, ahogy felöltötte a cipőjét is. Még csak egyetlen pillantást sem eresztve felém viharzott ki, bármennyire is igyekeztem utánaszólni. Aggódni, hogy esetleg baja eshet, hogy igazoltathatják a rendőrök és egyáltalán nem volt beszámítható a viselkedése abban a momentumban. Megsemmisülve fordultam Sawyer felé, akit talán a bűntudat mardosott, talán az idegesség, hogy a bátyja így viselkedett, de felsóhajtottam halkan és addig nem hívtam taxit, ameddig Sawyer sérülését el nem láttam. Nem beszéltem vele szinte semmit, mert ahogy én kerültem a szemkontaktust, ő sem akaródzott velem nagy anekdotázásokba kezdeni. A vacsoránál létrejövő kedvellek-kapocs kihűlni látszott, s ahogy Jude sérülését hetekkel korábban, úgy Sawyer mostani sérülését és fájdalmát is enyhítettem. Hosszú percekkel később léptem ki a lakásból, miután a férfi lefeküdt és biztosított arról, hogy egyedül hagyhattam őt. Nem nézegettem a telefonom remélve Jude-tól egy hívást, egy bocsánatkérést, de csak ott, az épület előtt a taxira várva engedtem meg magamnak, hogy reszketegen kifújjam a levegőmet. A nyári meleg levegő mégis borzongatón hatott rám, amiért fázósan átölelve magamat dőltem neki a villanyoszlopnak mögöttem. Csípjen meg valaki! Azt akartam, hogy csupán egy rémálom legyen az este, de sem a taxiban ülve nem ébredtem fel.. sem a forró fürdő kellős közepén, de még akkor sem, amikor a lakásom csendjében, egyedül a konyhai pult mellett ülve húztam le a papírt az egyszemélyes jégkrém poharának fedelét. Percekkel később már a nyitott ablakom mellett ülve kanalaztam a jeges finomságot, de nem lettem tőle boldogabb, ahogy attól sem, hogy a vágyott csillagok látványát elorozták előlem a kialvatlan lámpák fényei, a szomszédos épületben koncert jelleggel szóló hangos zene, az utcai zajok morajló egyvelege. Ami hiányzott New Yorkból addig, ameddig nem itt lélegeztem nap, nap után, az most soknak bizonyult és menekülni akartam mindettől. Megint és még mindig.
A gondolataim nem szűntek meg létezni és egész éjjel ébren tartottak, bárhogy is fordultam az ágyamban. Bármilyen filmbe is kezdtem bele az éjjel leple alatt a telefonomon, három perccel később érdektelenül kapcsoltam le mindent.. hogy utána megismételve egy talánban reménykedve újra felkapartam az ágyamra tett készüléket. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem Jude hívását vagy üzenetét vártam, amiért minden egyes ellenőrzéskor megfedtem magam. Az ágyban töltött szűk öt órában háromszor keltem fel az ágyamból, tettem egy kört a lakásban Hattie szobája kivételével. Megnéztem a konyhát, leültem a nappaliba, belenéztem a fürdőszobában lévő tükörbe, de nem lettem más, nem lettem kevesebb, nem változtam meg azzal, hogy lefeküdtem a férfival, aki azóta kísértett, mióta San Franciscoban meg nem kaparintotta a fehérneműmet. Még mindig a jót láttam benne, a jót reméltem felbukkanni a lelkében, holott tudtam, vagyis kezdtem kapisgálni, hogy vajon mire is lehet képes.
A reggel fél hatos kelés nagyon fájt, amin még a két kávé sem volt képes segíteni, a reggeli két mérföldes futás is hiábavalónak bizonyult, de még csak a gyors zuhany sem rázott helyre. A szokásos körutam a lovaknál elmaradt, Jude éjszakai intő szavainak engedve Pandorához vezetett az első utam, aki éppen akkor ébredezve járta be idegeskedve a karámját. Csendesen mozogtam, de folyamatosan beszéltem hozzá, hogy érezze azt, nem bántani akarom őt. Ahogy az érdeklődés szikráját láttam benne feléledni irányomban, elmosolyodtam, habár nem volt bennem sok élet, kedv, vagy bármi, amellyel a bizalmát feléleszthettem volna. Megráztam a fejemet hirtelen és a tenyereimmel martam bele az ajtó fa lapjába. Elég lesz! Nem ronthatja el minden egyes pillanatomat Jude Cowen!
Egyetlen férfinek sem engedhettem meg, hogy könnyeket ejtsek értük és Jude viselkedése jelezte, hogy tőle innentől kezdve semmi jóra nem számíthatok.
- A fenébe is.. Pandora! - eresztettem ki egy jókora sóhajt, meggyűrve az arcom a kezeimben, mielőtt lehúztam volna a kötőféket és a vezetőszárat, belépve a kiscsikó mellé. Először engedtem, hogy megszokja az illatom, megszokja az érintésem, hogy a behozott játékot alaposan megfigyelje, és nagyjából húsz percembe telt, mire a kötőféket és a vezetőszárat a feje köré pakoljam lágyan, nem felsértve a bőrét, csak kényelmesen és kedvesen. Megsimogattam a kecses aprócska nyakát, a sörényét, csak hogy lassan, kivezessem őt, közel tartva magamhoz, hogy lássam, érezzem, mit és hogyan gondol rólam ott, mellette. Hogy megnézzem, mennyire agresszív kiscsikó, hogy lássam, megbízik-e bennem, vagy mindenben hadakozni akarna-e.
Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy Jude Cowennel találom szembe magam. Ő volt az egyik ember, akivel nem akartam itt és most találkozni, mert nem tudtam, hogyan is viszonyuljak hozzá. Felesleges lett volna úgy tennem, mint aki nem látta meg őt, bunkóság lett volna az, ha nem köszönök neki vagy ha megsértődöm.. azt pedig hisztis tyúk viselkedésnek könyvelte volna el. Megtorpantam, de Pandora úgy gondolta, menne tovább bohókásan, a vezetőszár pedig lassan csúszott ki az ujjaim közül, az utolsó pillanatban elkapva azt és megtartva a kiscsikót is. Még nem készültem fel erre!
- Jó reggelt, Jude! - csak ketten voltunk. Ezzel a köszöntéssel nem árultam el magam - talán. Mr. Cowennek kellene szólítanom?
- Hogy van....? - Malloriet akartam kérdezni, annyira tudni akartam, hogy érzi magát a nő, vagy hogy a kicsi jól volt-e, hogy minden rendben a Jude számára két legfontosabb lénnyel, de aztán nem mertem végigvinni a kérdést, ezért sután, félig felvíve a hangsúlyt hagytam abba a kérdésem, Jude-ra is érthettem volna akár mindezt. És értettem is, mert most nem részegnek, hanem fáradtnak, idegesnek és másnaposnak tűnt. Eggyel biztosan nem tudtam megbirkózni. Kettővel, ha Jude-ot is beleszámítjuk. Pandora szabadabban kószálgatva nézelődött a lovak közt, szagolgatta a boxokat, ameddig Cash meg nem jelent, mindenki fölé magasodva a hatalmas termetével, amitől Pandora megrémülve iszkolni kezdett felénk  - már ha Jude közelebb ért.
- Visszavihetem, ha ezt még korainak ítéled.. - haraptam be az alsó ajkam.- ítéli... - javítottam ki magam zavartan. Most akkor hogyan kell kezelnem ezt a helyzetet? A fene vigye már el! - Nem sokkal ezelőtt felhívtam Sawyert - bukott ki belőlem. Nem jó az időzítés! - Mióta eljöttem tőle éjszaka, négy fájdalomcsillapítót kellett bevennie. Azt mondja, hogy nem sikerült eltörni az orrát - vérszegény mosollyal, zavartan sütöttem le a szemem. Mondtam már, hogy ha zavarban voltam, beszéltem? Ráadásul minden hülyeségről?
- Sajnálom... annyira sajnálom, Jude! - váltottam, értve mindezt.. mindenre. Ami történt Mallorieval. Ami történt közte és az öccse közt. Ami történt Jude és köztem...
"Bárcsak ne találkoztam volna Önnel." -  újra és újra ezek a szavak visszhangoztak a gondolataimban, Jude szavai... azzal a hangsúllyal, amire csak ő volt képes. Még soha senki nem akart tőlem ennyire megszabadulni. Hirtelen fordultam meg és indultam vissza Pandorával, hogy átengedjem őt a gazdájának, én pedig, úgy tehetnék, mint aki itt sem volt. Csak hogy látnia se kelljen az ügyvédnek.

A falat törném össze vagy valaki másnak a képét? A fülembe ékelődő női hang egyre erőteljesebben jut el hozzám, és nem marad abba. Finoman fogom át a derekát és segítem előre, hogy ne tudjon kárt tenni a hasában, vagy éppen saját magában.
- Shhh…itt vagyok, Lorie. – suttogom neki a fülébe, és egyáltalán nem vagyok szigorú. Ma este többszörösen csalódtam, és nemcsak az öcsémben, hanem magamban is. Haza kellett volna mennem, miután felöntöttem a garatra és nem összefeküdni a leendő alkalmazottammal. Bántam, hogy megtettem, az arcomra volt írva, hogy mennyire nem vagyok kibékülve a mostani önmagammal, ezért sem reagáltam olyan gyorsan arra, hogy a karjaim között mozgolódó nő szinte fájdalmát tetézve mártja a körmeit a bőrömbe, és úgy sikít, mintha élve nyúznák meg.
- Akarom…add ide. Nem veheted el tőlem. Nem csinálhatod ezt örökké. Egy kicsit… - elfúlik a hangja és némileg veszít az erejéből, így nekem se kell annyira erősen tartanom őt. Az illata fertőtlenítőszagú, nem emlékeztet a régi énjére, akit az ágyamba vittem, akinek úgy csókoltam az ajkait, mint egy édes gyümölcsöt. A szeme alatti terület szederjes, sötét árkot vet rá beesettség. A sápadtságot valami leírhatatlan kékes árnyalat váltotta fel, néha tudatán kívül van, és azt hiszi, hogy otthon van a családja társaságában. Hallucinál, és óráról órára kerül távolabb a valódi önmagától. Rossz ezt látnom, ugyanúgy szenvedek, mint ő, de ha most engedek a csábításnak, akkor örökre véget vethetek a gyerekem életének. Az orvossal való konzultáció után arra jutottunk, ha nem bírja ki reggelig, hogy magától dőlne ki, akkor engedélyezem az erősebb fájdalomcsillapítót, de addig mindent megteszek, hogy elkerüljük. Sawyer nyilatkozata újra és újra lejátszódik a fejemben. A drogért részben ő volt a felelős, és eddig várt vele, hogy kinyögje az igazságot. Elmondani nem tudom, hogy mennyire haragudtam rá.
- Eressz el Jude…nem akarlak itt látni. Megölted a fiatalságomat, rákényszerítettél, hogy az Államokban maradjak…és miért? – a következő pillanatban pedig a folytatás végett a lábamra okád. Rezignáltan fogom hátra a haját, és várom meg, hogy a művelet végére érjünk. Jó jelnek kéne vennem, hogy kijön belőle…de ezzel is veszélyezteti a fiamat. Szótlanul irányítom a székhez és egy törlőkendővel itatom fel a maradékot a szája széléről úgy, hogy közben leguggolok és az egyik kezemmel ott tartom. A fejem hátrabicsaklik és valami összefüggéstelen dolgot mond az anyanyelvén. A végét elkapom, hogy az anyját kéri…igen tehetek érte valamit. Meg kell találnom az élő rokonait, mert nem fair…igaza van, nem adtam semmi jót, legalább a végén vissza akarom adni neki a szabadságát.
- Lorie… - pofozom fel egy kicsit és a poharat a szájához tartom. – Kortyolj egy keveset, innod kell, nehogy kiszáradj. Tudom, hogy utálod… - már nem hall nagyon, de sikerül kettőt lekényszerítenem a torkán. Ezután lecsúszik a teste a széken, és nekem kell elkapnom, hogy ne essen le a földre. A hátát támasztom ki, és a térdhajlata alá nyúlva fektetem vissza az ágyába. Nincs szüksége senkire, csakis rám.
- Itt vagyok. Aludj egy keveset. – cirógatom végig az arcélét, és betakarom a lábát, mely így is jéghideg. Az orvos ekkor lép be, és közli, hogy menjünk át az irodájába, mert ott nyugodtabban tudnánk beszélgetni, addig az egyik ápoló felvált. Kissé komótosan megyek át, totálisan kijózanodtam, de a fejem hasogat.
- Foglaljon helyet Mr. Cowen. – mondania se kell, mert eszerint cselekszem, és leülök a vele szemben lévő székre.
- Ms. Hernandez állapota kritikus. A héten négy kilót adott le, és veszélyezteti az magzat fejlődését. Azt javaslom, hogy kössük infúzióra…és adjunk neki ópiátot, de csak 2 mg-ot. – nem sok kell, hogy felugorjak a helyemről, de csak a szám széle rándul meg.
- Azt akarja mondani nekem, hogy nem hatnak a gyógyszerek? Javulást ígért, és nem visszaesést. – sóhajtok egyet, és látom, hogy kihúzza magát.
- Sajnálom, de a függőség eme szakaszában egy beazonosítatlan droggal szemben nem sok esélyünk van. Mindent kipróbáltunk, de a terhesség miatt korlátozottak a lehetőségeink. Nem ígérhetem, hogy nem lesz káros a magzatra.. – hirtelen csapok az asztalra. – A fiamról beszél, uram. Csinálja úgy, hogy mindkettőnek jó legyen még több szenvedés nélkül. Mit kell még letennem az asztalra? Pénz kell? Mondjon egy számot. Hozassa ide a legjobb emberét. – szánakozó pillantással néz fel rám és halkan folytatja.
- Mr. Cowen nincs a világon annyi pénz, és hatalom se…a hölgy állapota kritikus. A leszokás pedig szinte lehetetlen az előrehaladott terhesség miatt. Attól tartok mindkettőt nem tudjuk megmenteni, és választania kell, ha eljön az idő. – nem is hallgatom végig, kiviharzok az irodából és az első falba csapok bele az öklömmel, nem láttatva a régóta visszatartott könnyeket.

Órákkal később a lovarda udvarán

Látni akartam az új lovamat, ezért az iroda helyett Pandorához siettem. Egy fekete V kivágású pólót és egy sötét farmert választottam otthon egy újabb kávé és zuhany kombó után. A tekintetem a környéket pásztázta séta közben. Viszonylag kevesen voltak még itt a korai órák miatt, de arra számítottam, hogy össze fogok futni Ms. Fraserrel, mivel én rendeltem ide, konkrétan megfenyegettem, hogy itt kezdjen. Kissé megtorpantam, amikor meghallottam az ismerős köszönést, és a tekintetünk találkozott. A vezetőszárat majdnem elengedte a lovammal együtt.
- Jó reggelt. – köszöntem vissza kimérten és kellő távolságban megállva, de amiről nem akartam beszélni az pontosan Mallorie volt.
- Nem jól. – feleltem neki ennyit, mert elvonta a figyelmünket a csikó visszavonulása. Minden rendben is zajlódhatott volna, ha nem hozza fel a testvéremet, és nem kér bocsánatot. A kezembe ökölbe szorult és nem túl kedvesen villogtattam mega  kékjeimet előtte.
- Nem érdekel, hogy mi baja van az öcsémnek. El kellett volna törnöm az orrát, ha őszinte akarok lenni, és igazán ne szabadkozzon Ms. Fraser. Pandora miatt vagyok itt, és nem azért, hogy a magánéletemről csevegjünk, ami az én problémám, és nem az Öné. – közöltem vele szárazon. – Milyen ütemtervet állított fel a csikóval kapcsolatban? Ismerkedés a karámmal? Serenity is itt van, hozza ki nyugodtan az édesanyját, ha már Mr. Chang volt annyira nagylelkű, hogy átmenetileg rám bízta. – vezettem fel a kérésemet. – Addig megfogom a kicsit. – nyújtottam a kezemet a vezetőszárért, és ha odaadta, akkor gyengéden szólítottam meg a lovat. – Sziaaa… - paskoltam meg oldalasan a hátát, és elővettem egy kockacukrot. – Nézd…jó kislány. – engedtem, hogy végigszimatolja a kezemet, de felnyerített és hátrált egy keveset. – Jól van…mindjárt jön az anyukád. – nyugtatgattam őt.

Gyermekkorom óta a lovak szerelmese voltam, s talán ez is az egyik előnye volt annak, hogy a lovardánál megkaptam a munkát. Nem akartam abba is belegondolni, hogy édesapám keze is benne volt ebben a háttérben, de önmagamat sem áltatom ezzel kapcsolatban. Tudtam, hogy az érdekemben eljárt, s azzal is tisztában voltam, hogy a szüleimnek nagyon is sokat köszönhettem. Miattuk, a neveltetésük miatt váltam azzá, aki ma vagyok. S ha apa közben is járt az ügyemben, attól függetlenül a munka oroszlánrészét én végeztem el itt. Magam miatt vagyok már a Kensingtonnál hatodik éve és én vagyok az, aki miatt ez a rengeteg aprócska lény idelátogat, terápiás jelleggel találkozva a lovakkal, megismerve ezeket a magasztos állatokat és egy kicsit talán büszke is lehetek arra, amit a gyerekeknél elértem a munkámmal, a hivatásommal, az életemmel.
Otthon anyával nem csak a lányos dolgokat beszéltük át egy-egy üveg bor mellett a vacsora utáni időszakban. Nem csak arról beszéltünk a nappali szófáján ülve, hogy még mindig nincs kapcsolatom Nick után és hogy szerinte ideje lenne túltenni magam rajta. Az új lehetőségről rengeteget diskuráltunk, emlékfoszlányok jelentek meg a lelkében, ahogy a kiscsikó tréningelése került szóba és ittam a szavait. Szerettem anya pattogó, életvidám hangját, ahogy belefeledkezve a szavaiba minduntalan spanyolra váltott át, és amikor a mosolyomat látta meg, el-elnevette magát, megfedve ezt a csacska szentimentális vonulatot a szavaiban. Szerettem, hogy ilyen volt és szerettem azt is, amilyen apa mellett volt a mai napig. Felnőve láttam, hogy mikor kezdett bele anya a nevelésbe, mikor kezdte és hogyan kezdett neki annak, hogy a lovakat felhasználja arra, hogy utasításokat kövessenek. Nem volt anya hangos velük, nem volt akaratos, nem érződött rajta olyankor a spanyol temperamentum. Mérhetetlen türelemmel bánt a lovakkal, akiknél elérte minden esetben a tiszteletet, a bizalmat és a lovak rajongtak érte. Nem a szépsége miatt (bár gyönyörű nő a mai napig és ezt mindenfajta elfogultság nélkül mondom), hanem azért, amit képes volt elérni a patásoknál. Amikor nem nagyapónál voltam Skóciában, minden nap kimentünk és órákig elnéztem őt velük, hogy aztán órákon át én is megtegyem mindazt, amit a szülőm is, nem azért, mert ne tudtam volna előzőleg is ezeket, hanem azért, hogy minden mozdulatom tökéletessé váljon. Olyanná, amiben anya évtizedek munkája ott rejlett.
Meg akartam felelni Mr. Cowen megbízásának és tudtam, hogy azzal, hogy végül igent mondtam neki, egy újabb ember fog monitorozni, elővenni, ha éppen hibázok. És ha őszinte akarok lenni, az ügyvéd nem a halogató típusú emberek közé tartozott, nem is azok közé, akinek ne lett volna véleménye, amit ráadásul a sírba is vitt minden áron.
Ilyen gondolatokkal felvértezve repültem vissza az Egyesült Államok keleti partjára, hogy aztán egy eső áztatta nap mindent megváltoztasson. Minden tervemet, minden addig elképzelt ütemezést felrúghassak vele. Mérhetetlenül mérges voltam magamra, hogy eddig fajultak a dolgok, de Nicholas óta megfogadtam, hogy semmit nem bánok meg, amit megtettem. Nick megtanított arra, hogy igenis harcolnom kell önmagamért, hogy nem vagyok rossz, hogy megérdemlem azt, amire vágyom és ezért neki mindig is hálás leszek. Lefeküdtem Jude Cowennel. A San Franciscoban történtek utáni távolságban fellobbanó vágyódást és vágyakozást a tegnapi nap koronázta meg, hogy az este lezárásaként még nyomorultabbul érezzem magam, ami kezdett általánossá válni, mihelyst a férfi közelébe kerültem. Mégis felszívva magam reggel úgy indultam neki a mai reggelnek, hogy ez egy jobb nap lesz. Talán ma nem sülök meg a napon és végre megismerhetem Pandorát, aki unikornis magasságokig emelkedett a lelki szemeimben. Anélkül tudtam, hogy kedvelni fogom, hogy ténylegesen is eltöltöttem volna vele akár egy percet is négyszemközt. Amint lepakoltam a táskám, már indultam is a lóhoz, hogy eleget tehessek az ügyvéd rendelkezésének, hogy a pajta bejáratánál elhagyva a teával teletöltött termoszomat. Minimális hadakozás, két halk felnevetés után és rengeteg lósimogatást követően végre elindulhattunk, ám ahelyett, hogy a karámig jutottam volna vele, belebotlottunk a ló gazdájába, akit pár pillanatig csak bámulni tudtam anélkül, hogy megszólaltam volna. Észrevéve a helyzetet gyorsan tettem is ellene, de mindenre felkészültem, csak arra nem, hogy ráömlesztek minden butaságot, ami a fejemben kavargott, kezdve az öccsével. Tudtam, hogy milyen érzésekkel váltak el egymástól, és eszem ágában sem volt direkt a hírvivő vagy a békítő szerepében tetszelegni, ám ahogy a szavaim az ajkaimon legördültek, egyértelművé vált a helyzet. Az érdeklődésem visszájára fordult, a békítő szerepem pedig katasztrófába torkollott.
Csodás.
Egyszerűen csodás.
A sárga földig tipró szavai méregként fúródtak bele a nyugodt gondolataimba, hogy aztán egy lépést önkéntelenül is elhátrálva szegjem le a pillantásomat,még azt is megbánva, hogy egyáltalán hozzá mertem szólni ma reggel. Úgy váltott témát, hogy egy pillanatra elbizonytalanodtam, ám ahelyett, hogy mertem volna válaszolni a feltett kérdésekre, félszegen pillantottam fel rá, ahogy a vezetőszárért nyúlt, nekem pedig csak egy dolgom volt.. Átadni neki a kicsit, amit végül meg is tettem. Ha jót akartam magamnak, soha többé nem kérdezek vele kapcsolatban meg semmit sem.
- Máris megyek a kancáért... - csak ennyit voltam képes kinyögni, hogy aztán szinte úgy meneküljek el előle, be a lóért a saját boxába, ahol Pandora is az ideje java részét töltötte. Még túl kicsi volt ahhoz, hogy egyedül lehessen hagyni őt. Lágyan érintettem meg Serenityt, hogy kis semmiségeket suttogjak neki, ahogy felkészítettem őt is, kivezetve aztán a mellettem hatalmasnak tűnő testét az ideiglenes lakóhelyéről. Szinte úgy kapaszkodtam bele, ahogy egy plüssbe marja ujjait egy kisgyermek, de aztán erőt vettem magamon, kiegyenesítve a gerincem pillantottam rá az ügyvédre.
- Jelenleg még nincs ütemtervem - kezdtem bele csendesen, Serenity mellettem lépdelt, a patái lágyan csapódtak neki a padlónak. - Túl kicsi ahhoz, hogy elkezdjük a valódi tréningelést.. fejlődnie kell ahhoz, hogy kialakuljon a tényleges  személyisége. Előbb meg kell ismernem Pandorát, tudnom, hogy mennyi agresszió van esetleg benne és igazodni ahhoz, ami ő maga, csak azért, hogy megfelelően tudjak vele bánni, hogy elérjük azt, amit szeretnél - nem véletlen volt ez a megszólítás. Nem volt körülöttünk senki és jelenleg kettőnk közül Jude volt az, aki karót nyeltebben viselkedett nálam. Megengedte, hogy a nevén szólítsam. Megengedte azt is, hogy tegezzem. És ha mindezt engedte, úgy éltem is mindezekkel, akkor biztosan, amikor senki nem volt a közelünkben. A lovak pedig nem fogják elárulni ezt senkinek. Döntés volt ez a részemről, ha nem akartam idő előtt felmondani a lovardánál a férfi miatt. Neki - amit mindenki tudott - voltak elvei. De azt hiszem, az enyémek sem voltak elhanyagolhatóak.
- Mielőtt megjöttél, szerettem volna kivinni őt a karámba egy kicsit, igen. Hadd mozogjon, ismerkedjen Brooklynnal, a lovardával. Itt minden új neki.. a szagok, az időjárás, az emberek - elmosolyodtam, Serenity megbökte a busa fejével a vállamat, amiért megvakargattam az orra felett, a szemei között a rövid szőrét, az odalógó sörénybe beletúrva az ujjaim. - Kihozod Te Pandorát oda? Akkor az enyém az anyja - érdeklődtem Jude-tól, de Serenity meglódult, mire Pandora is mozogni kezdett, apró lábaival topogott a padlón. Azonnal reagálva egy kicsit lejjebb vontam a ló fejét a vezetőszár segítségével, ő pedig engedve ennek prüszkölt egyet.
- Menjünk... - javasoltam csendesen, de ahelyett, hogy vártam volna, előrementem a nagyobb lóval, aki szerencsére lépést tudott velem tartani. Pontosabban hagyta, hogy vezessem a kapuig, aminek a reteszével sikerült megküzdenem, ha és amennyiben Jude nem szánt meg a férfi erejével, s ha átadta a szabad kezembe Pandorát, akkor megfogtam őt is addig. Egy kézzel ott ügyetlenkedtem volna napestig is akár. Csupán másodpercek voltak ezek, de addig volt időm megnézni az alakját ismét. A ruházatát... A rajtam lévő királykék farmer és a fekete v kivágású szűk felső nem adta vissza a gyászos megjelenést, amelyet ő viselt. Ha nézett is egy ideje, amint a kaput kinyitotta, zavartan figyeltem fel rá a gondolataimból és ha bármelyik lovat is kérte, úgy átadtam a vezetőszárát. Vagy bármit is kért, arra az első kijelentésem az volt, hogy igen, máris!
Mennyire amatőr!

Olyan ember voltam, aki tudott uralkodni az érzésein és soha nem mutatta kifelé, ha valami megbomlott benne. A tegnap este történései azonban a világomat forgatták ki a négy sarkából és abban az emberben csalódtam, akiben vakon megbíztam. Az öcsémről soha nem feltételeztem volna, hogy akár közvetett módon is, de részt vehetett Mallorie függőségének kialakulásában és ezzel veszélyeztetheti egy új generáció eljövetelét. Tulajdonképpen a saját unokaöccsét mérgezte meg és ezen nem tudtam túltenni magamat. Fogalmam sincs, hogy képes leszek-e megbocsájtani a testvéremnek, amiért idáig várt a vallomásával, és éppen akkor, amikor társaságunk akadt. El sem merem képzelni, hogy milyen vége lett volna az estének, hogy Cora nincs jelen. Szarrá verem Sawyert, vagy nem tudok leállni és akkor a gyilkosává válok? Egy percig sem kételkedtem benne, hogy képes lennék ölni, már a tudat is felizgatta a sötét oldalamat. Az agresszió ott lappangott a mélyben és csak arra várt, hogy kitörhessen onnan. A gyújtózsinórt az öcsém piszkálta fel, de észhez kellett térnem és valami elfoglaltságot találnom, hogy ne törjek rá valakire egy ajtót, vagy szimplán ne kössek bele az élő fába is. Nem aludtam túl sokat, de az éjszaka után képtelen is lettem volna arra, hogy lehunyjam a szememet. El kellett intéznem, hogy védőőrizet alá kerüljön a lány és a gyermek is, különben nem fogok tudni a munkára koncentrálni, vagy bármi másra. Még mindig nem adtam engedélyt, hogy ópiátokkal nyomják tele a szervezetét, pedig az orvos is megmondta, hogy az lenne a legjobb, ha engednék nekik, különben annál többet fog szenvedni Lorie is. Joggal gyűlölt, nem állítottam meg abban, hogy megverjen, vagy a kis ökleivel a hasamba bokszoljon. A sebem még nem gyógyult be teljesen, de mit számított a fizikai állóképességem, ha belül rohadtam? Az egyetlen megoldásnak azt láttam ma reggelre, ha tényleg elmegyek a lovardába és arra összpontosítok, hogy a kis csikónak fel legyen állítva az ütemterve és lefektessem a szabályokat a terapeutával szemben is. Mától hivatalosan is a főnöke vagyok, szóval nem menekülhet előlem, de jobban teszi, ha megtartja a két lépés távolságot. Az elhatározásom sziklaszilárd, nem akarom még jobban bántani, de ahhoz éreztetnem kell vele, hogy innentől nem szólíthat a keresztnevemen és nem viselkedhet úgy, mintha történt volna közöttünk valami. A hibákat nem lehet kijavítani, de megelőzhetjük, hogy még egyszer elkövessük őket. A megfektetése nem szerepelt a terveim között, de a közeljövőben jobban fogok ügyelni, hogy ne vonja el a figyelmemet a két szép szeme.
A gyors zuhany után fel is öltöztem, hogy némi emberi külsőt kölcsönözve jelenjek meg a lovardánál, de arra nem készültem fel, hogy meg fognak előzni, és Ms. Fraser már a hajnalt is a friss feladata mellett fogja tölteni. Minden látszat ellenére értékeltem, hogy komolyan vette a munkáját és minden nézeteltérésünk félretéve a pontosság híve volt. Tudom, ha hamarabb jöttem volna, akkor szóvá teszem neki, hogy nem jelent meg időben, de ezen alkalmat sajnos el kellett szalasztanom és az első másodpercek néma csendben teltek el. A pillantásunk égette a másikat, de aztán meg kellett törni a csendet, csak nem éppen a legjobb eszközt választotta hozzá. A magánéletembe való vájkálás nem szerepelt a napirenden, igyekeztem falakat húzni, de úgy gondolta, hogy a kettesben töltött idő felmenti majd a kérésem alól és bátran kérdezhet Mallorie-ról, vagy tájékoztatást adhat az öcsém állapotáról. Nem kívántam végighallgatni, az állam is megfeszült, és mégis lenyeltem a békát, hogy ne üvöltsem le azonnal a fejét. A mérgemet egyfajta dühvel keresztezve címeztem neki és a csöpögő gúny mellett felhívtam a figyelmét arra, hogy átlépte a határokat. A lovat átvéve tőle csak azt vártam el, hogy kísérje ki az anyját is, a többit meg hagyja meg nekem. Nem azért jöttem, hogy a jövőmről csámcsogjunk, hanem a pénzért cserébe valami eredményt szerettem volna elérni, de nem úgy, hogy bizalmaskodunk. Kettesben maradtam a kicsivel és ez más érzéseket is váltott ki belőlem. A lovakkal szemben nem tudtam kemény lenni, Pandora még túl kicsi volt és ártatlan ehhez a bűnös világhoz, többet érdemelt annál, hogy az oroszlánok elé vessem. A kis jutalomfalat és simogatás közepette figyeltem fel rá, hogy Senerity is megérkezett Corával egyetemben. Az ütemtervre nem tettem említést, nem akartam megint veszekedni, de egyértelmű volt, hogy valamivel elő kell majd rukkolnia, ha eljött az ideje.
- Ezt szerettem volna hallani, és nem azt, hogy máris tréningelni akarja a picit. – kivezettem a karámból bízva abban, hogy a páros követett bennünket. A levegő még friss volt a tegnapi esőzések után, de kellemes szénaillatot hozott magával a szél. Bár a kérdését figyelmen kívül hagytam azt hiszem, hogy meg is válaszoltam, mert előre sétáltam és a kaput is kitárva immár megengedtem, hogy ők menjenek elől, én meg Pandorával folytattam az utunkat. A bizalmaskodó hangvételre nem feleltem neki, én akkor sem fogom Corának szólítani, és örültem volna neki is, ha kapcsol, de sajnos azt hiszem, hogy ez csak az én fejemben élt ismételten. Ms. Fraser már nem tartott tőlem annyira, mint az elején, mert akkor esze ágában se lett volna személyeskedni. Senerity díjnyertes ló volt, nem kaphatott akármilyen ételt sem.
- Mr. Chang gondoskodik róla, hogy a legjobb zabot küldessék át a lovának. A kicsi mellett marad, amíg szükséges. – osztottam meg a fejleményeket a terapeutával, aztán a vezetőszárral a kezemben fordultam az irányába, mert Pandora igényelte a mamája közelségét és nem volt szívem elválasztani őket.
- Kerítésen belül maradnak, úgyhogy nyugodtan elengedheti. – parancsoltam rá, aztán én magam eresztettem le a kezemből a szárat és szabadjára engedtem a kicsit.
- Örülnék, ha bízna az ösztöneiben Ms. Fraser. Nem vagyok szívbajos főnök, megmondom, ha valakivel nem tudok együttműködni, de még mindig úgy hiszem, hogy kiváló tréner válna magából. Pandorának a kellő fegyelem mellett anyai gyengédségre van szüksége. Tudja mi lett volna a sorsa, ha nem én, hanem Marcus viszi el? Pandorát már elválasztották volna az anyjától és egy idegen ló mellé tették volna be. A versenylovak néha kegyetlenebb bánásmódban részesülnek, mint a szabad társaik. Értse meg, hogy a legjobbat akarom neki, még akkor is, ha valamilyen szinten a pénz mozgat. Senerity remek versenyző, de anyának nem feltétlen a legjobb. Az előző csemetéje idő előtt pusztult el. Nagyon vigyáznia kell a kicsire…anyja helyett kell, hogy az anyja legyen. Most nagy szüksége lesz rá. – hallgattam el és az egyik közeli szalmabálának dőlve szemléltem a két patást.

Volt egy megállapodásunk. Minden, a tegnapi kettőnk közt történt dolgot a múltban eltemetünk és tudtam, hogy igaza volt a távolságtartással kapcsolatban az ügyvédnek, mégis nehezemre esett a tegnap eseményeitől elvonatkoztatni. Nem feltétlenül amiatt, hogy kivetkőzve önmagunkból megváltunk a ruháinktól. Talán nagyobb hatást gyakorolt rám mindaz, ami utána történt.. hogy megtudtam, Jude hamarosan apai örömök elé fog nézni, hogy az öccse volt az, aki a gyermekének anyját mérgezte droggal isten tudja mióta. Úgy éreztem, hogy a szürrealizmusban csöpögött a tegnapi napom és kételkedve ébredtem fel reggel, vágyódva el innen, abba a biztonságba, ahol minden bonyodalomtól távol maradhattam. Oda, ahol csakis a családom vett körül, az egyetemi barátok, az az ismerős közeg, ahol én én lehettem teljesen, ahol senkinek sem kellett igazán megfelelnem, ahol elbújhattam mindenki elől. Ahol szabad lehettem, olykor sértő őszinteséggel beszélhettem, ahol a tiszteletért nem úgy kellett könyörögnöm, ahol nem beszéltek velem megalázóan.
Mégis fel kellett kelnem, mégis az első dolgom az volt, hogy az öcsémnek egy "jó reggelt" köszöntést írtam meg.. amit aztán követett az is, hogy jó étvágyat kívántam az ebédjéhez, s mégis folytatódott úgy, ahogy Jude kívánta és követelte... a lovardában félredobva mindent első utam az új szerzeményéhez vezetett, hogy megismerhessem a kicsi lovat. Mégsem tölthettem vele szemernyi időt sem, mert megérkezett a tulajdonosa, akinek a látványa bántott, de talán inkább az, ahogy ismételten reagált rám. Tudtam, hogy a távolságtartása a tegnapi nap következménye. Tudtam, ha nem lettem volna ott az öccse lakásán, ha nem váltam volna részesévé az életének ennyire mélyen, hanem megálltunk volna ott, hogy lefeküdtünk volna egymással, most minden másként lenne, de ennek lehetősége immár csak egy lágy fátyolként röppent tova a szelek szárnyán. Mert nincs több "mi lett volna, ha" és nincs "bárcsak..." kezdetű óhaj sem. Talán ellensúlyozni akartam az ő nyers valóját a tegeződéssel, azzal, hogy a nevén szólítom, ám legnagyobb meglepetésemre nem oktatott ki, csak elengedve a füle mellett tartott ki a saját véleménye mellett. Tudtam, hogy meg fogom neki adni magam és az ő egy lépés távolságára ráteszek hárommal, ám mindezzel ugyanott kötök majd ki, ahol ezelőtt. A távolságunk előtt - mindenen összekapva, mindent megkérdőjelezve és mindenben a különbözőségünket erősen megtartva.
Ezen gondolatok nem segítettek akkor, amikor a csikót átadva Serenityért mentem, s hazudnék, ha azt mondanám, a ló nem érezte meg rajtam a hangulatváltozásom. Megköszörülve a torkom, megrázva a fejem igyekeztem az ellenérzéseimet lenyelni a tudatom mélyébe, hogy még csak ne is szivárogjanak át a gondolataimon, s ahogy megfordultam, immár az anyával a szár végén, próbálkoztam. Istenemre mondom, próbálkoztam megfelelni Mr. Cowen újabb és újabb hangulatának megfelelni, hagyva, hogy előremenjen a kicsivel. Balommal lágyan simítottam meg a mellettem lépdelő ló szügyét. Nem voltam abban sem biztos, hogy a szavaimmal egyet értett-e igazán, vagy csak azért nem akadékoskodott, mert túlságosan is reggel volt még. Mindenesetre csendesen hallgattam végig, követve az elkerített részbe a kettőst, hogy aztán amikor Serenityvel beléptem oda, a kaput behúzzam magunk után, nehogy szökési tervvel álljon elő nekem a két ló.
- Úgy látom, Mr. Chang nagylelkű és igyekszik a legjobbat adni Pandorának.. igazán a szívén viselheti a kicsi sorsát - elmosolyodtam lágyan, ahogy az említett felé pillantottam, aki épp akkor szabadult meg a vezetőszártól is, prüszkölve egyet csendesen, izgága módon felmérve a terepet, de tőlünk nem menekült el messzire, hogy felfedezzen mindent magának. Engedtem a férfi szavainak, ám a saját terveim közt is szerepelt, hogy anyát és lányát szabadon engedem itt. Lekapcsoltam a kanca vezetőszárát, miközben szabad kezem ujjaival, a tenyeremmel végigsimítva a ló orra felett a fülei közéig. Nem menekült el tőlem, ezért egy lépést közelebb lépve hozzá engedte le busa fejét a vállamra, nekem pedig nem volt más dolgom, mint a ló nyakán két kézzel végigsimítani. Ujjaim a sörényébe túrtak, hogy aztán megvakargassam az izmos nyakát, épp akkor, amikor Jude beszélni kezdett. Észre sem vettem igazán, hogy félig-meddig a lóhoz menekültem a férfi elől.. nyitottam ki a szemeimet, mélyet sóhajtva eresztettem el az állatot, hagyva, hogy hátrahagyjon engem és mehessen az utódjához. Még akkor is utánanéztem, amikor már messze volt tőlem, miközben a férfit hallgattam. Lassan hajtottam a kezembe a vezetőszárat, végül megadva magam a kényelemnek a Jude melletti bála lapos tetejére csúsztam fel, törökülésbe helyezkedve rajta el, ölembe helyezve a vezetőszárat is.
- Igyekszem megfelelni annak, amit megbeszéltünk korábban, de mivel nincsenek tényleges tapasztalataim ebben, így lehet, hogy nem minden fog menni elsőre, de addig fogom csiszolni a tudásom, ameddig nem leszek én magam is elégedett. Trénernek lenni más, mint lovakkal foglalkozni csak úgy, vagy felhasználni őket terápiás célra. Vannak kapcsolataim, vannak ismerőseim, ha valamit nem tudok, úgyis utána fogok járni, hogy a legjobb képzésben részesüljön majd Pandora - gyűlöltem ezt az üzleti szemléletet, mert feszengtem tőle. Mert nem én voltam. Szerettem fesztelen lenni, csendes, csak az adott munkára koncentrálni. Nekem nem ment az, hogy a mellemet döngetve mindenki elé kiálltam. A szemeim a lovak mozgását figyelték a szavaim közepette, csak olykor tévedt Jude felé a pillantásom.
- Mióta a Kensington áll, ló még nem pusztult el a lovarda területén és ez így is marad. Felix remek szakember, folyamatosan ellenőrzi a lovak egészségügyi állapotát és nagyon is jó barátom. Ha szeretné, megkérem, hogy extra figyelemmel kísérje nyomon Pandorát és az anyját is - az említett férfi volt az állatorvosunk. Mindenről képes voltam vele beszélgetni, a kapcsolatunk pedig az évek során mind szorosabbá vált. Remek apa volt, kiváló férj is, nem csak megbízható barát. - Viszont azt tudnia kell, hogy semmi pénzért és senkiért sem fogok felhagyni a lovasterápiás képzéssel sem - jelentettem ki csendesen, egyetlen hosszabb pillanatra hunyva csak le a szemeimet. A gyerekek jövője tőlem is függött és nem tudtam elutasítani őket. Már csak Callum miatt sem, mert ha rajta nem is, a hozzám járó gyerekeken képes voltam segíteni. S láss csodát, engedtem neki ismét.. meglépve azt az egy lépés távolságot újra a magázódás talajára léptem én is vele szemben.
- Folytatni fogom a gyerekekkel a foglalkozásokat. Lehet, hogy nem olyan intenzíven, mint ezelőtt, de nem akarom őket sem cserbenhagyni... annyira tiszták... olyannyira... - akadtam el hirtelen, beharapva az alsó ajkam, hirtelen köszörültem meg a torkomat is. Nem csak Serenity vesztette el a babáját. - mindegy is! - mosolyodtam el, miközben az alattam elterülő bálából lassan húztam ki a szénaszálakat. Már legalább tizenhetet tartottam az ujjaim közt.
- Milyen fajta versenyre szánja a lovat? - tereltem, mielőtt még balgaságokon kezd el járni a fejem. És mert... nem személyeskedünk. Már huszonegynél jártam a szalmaszálakkal.

Ma reggel hiába szerettem volna kizárni a fejemből Lorie és a baba állapotát, sajnos nem ment. A lelkemet is eladtam volna, hogy egészségben tudjam őket, és talán most először ébredtem arra is rá, hogy halandó vagyok. A pénz és a hatalom édeskevés, hogy embereket változtassak meg. Az egészséget nem lehetett megvásárolni, ahogyan a függőségből sem tudtam kigyógyítani azokat, akik a legközelebb álltak hozzám. Anya minduntalan eszembe jutott, ha a kórházban tartózkodtam, vagy Mallorie barna fürtjeit szemléltem. Annyiban hasonlítottak egymásra, és mégis egy egész időhurok választotta el őket. Az anyukám mély sebet ejtett rajtam annak idején, amikor nem sikerült anyaként viselkednie. Megalapozta, hogy milyen viszonyt ápoljak a nőkkel, és habár egyszer megégettem magam Rachellel, azóta egyetlen személyt engedtem igazán közel magamhoz. Lorie a kórházban feküdt, néha már abban se voltam biztos, hogy megismer. A spanyol beszéddel elboldogultam, és ha igényelte, akkor úgy válaszoltam neki. A szívemet hagytam nála, és bár nem tudatosítottam teljesen, de az érzéseim többet mutattak felé, mint szimplán egy bajbajutotton való segítés. Cora Fraser lett a másik sarkalatos pont, és két part közé estem. Fuldokoltam, mert engedtem a vágyaimnak, és ezzel elárultam a másikat is. Nem véletlen, hogy még nem voltam házas, és nem is terveztem, hogy a jövőben az leszek. Az apám belebetegedett az anyám elvesztésébe. Látni a leépülését mind a hármunknak egy lecke volt, hogy még véletlenül se szeressünk annyira, mint ahogyan ő tette. A határán egyensúlyoztam az őrületnek, a saját béklyóim rabja voltam. Az ivás csak eltompította a fejemet, de a fájdalmat nem űzte el. A munkára nem bírtam fókuszálni, ezért is döntöttem a lovarda mellett. Mr. Chang a lelkemre kötötte, ha baja esik Sennek, akkor biztosan kitekeri a nyakamat, de nem sokat adtam a fenyegetésére. Még az volt a szerencséje, hogy nem lepleztem le, de ha csak a hajam szála görbült volna meg, akkor az élete hátralevő részét egy csinos fogházban töltötte volna el, hacsak nem vagyok annyira mocsok, hogy visszaküldessem Kínába, és egyetlen tollvonással vessek véget a hamis papírjainak. Nem voltam szent, megalkudtam az ördöggel is, nagy befolyást szereztem, ezért kevesen mertek ujjat húzni velem. A mostani Jude nem a hatalomért küzdött, hanem az életben maradásért. A lovardába érve az első utam az istállók felé vezetett. Cora már korán itt lehetett, mert beelőzött engem is. A kis kancánk már most egy csodának számított az édesanyja mellett, de korai lett volna megjósolni, hogy milyen jövőt fog befutni a tanítása előtt. Megfogadtam, hogy jobban ügyelek a lovak lelki állapotára is. Pandora nehezen szakadt el az anyjától, nem volt kérdés, hogy jönnie kell a másiknak is, hogy az elválasztás a legkisebb mértékben okozzon sérülést neki. Hittem benne, ha jól bánok az aprósággal, akkor nagyszerű versenyló lesz belőle. Nem lett volna szívem megválni tőle, de nézzünk szembe a tényekkel. Rengeteg pénzt emésztett fel, hogy trénert találjak mellé, aztán a megfelelő gondoskodást kapja, állandó orvosi ellátást biztosítsak neki. A Kensington az egyik legjobb Brooklyn-ban, de az egyik legdrágább is. Kiváltság volt helyet bérelni itt, de nem foglalkoztam még azzal, hogy a befektetésem megtérül-e. A pénz másodlagos, ha a mostanról van szó. A kérésemnek megfelelően cselekedett a terapeuta, és nem késlekedett azzal, hogy utánam hozza a nagyot is, ha már kivittem magammal Pandorát. A szabadban kényelmesebb és ki kell használni a jó időt, amíg le nem esik az első hó. A pillantásom nem révedt el, nem gondoltam bele, hogy mit csináltunk tegnap este, aztán mi derült ki. Lefektettem a szabályokat, és nem tágítottam mellőlük. A megértés már csak azon múlt, hogy Cora felfogta-e, vagy még egyszer megégeti magát. A magánéletem innentől kezdve tabunak számított, és nem óhajtottam megvitatni azt sem, hogy mit terveztem a testvéreimmel, vagy a gyerekem anyjával.
- Mr. Chang nem nagylelkű, szimplán fél tőlem. – avattam bele az igazságba. Cora naivan hitt benne, hogy mindenki jó, de ha tudta volna, hogy milyen szándékai voltak az öregnek, akkor már a nevét se ejtette volna ki a száján. – Serenity az én jutalmam, és addig itt is fog maradni, amíg Pandora igényli az anyja társaságát. Nem kérdés, hogy ez akár hónapokig is eltarthat. – fejeztem be a gondolatmenetemet és megálltam az egyik közeli szalmabála mellett, ha már bezártuk a kaput. Nekidőltem a fenekemmel és a két lovat figyeltem. Ideje volt, hogy nyilatkozzak a terapeuta képességeiről, és a véleményemről. Hiába tartottam a távolságot, elismertem, ha valakit tehetségesnek találtam egy pozíció betöltésére.
- Nem kell a tökéletesre törekednie. Rachel az, és mégsem sikeres. Egyre kevesebben keresik fel, hiába a nagy hatalmú családi háttér mögötte. Bízhatna jobban a képességeiben Ms. Fraser. – hallgattam el és a mellkasom előtt fűztem keresztbe a két karomat, és hunytam le a szememet, hogy kissé élvezzem a friss levegő zamatát.
- Legyen így és kövessék nyomon a két ló állapotát. Nem akarnék emiatt esetleg egy új lovardát keresni. – fűztem még ennyit hozzá és sütkéreztem a D vitamin töltődésben.
- Nem is kértem rá, hogy hagyjon fel az óráival, csak Pandora legyen az első. – véleményeztem a kijelentését, de aztán belelovalta magát a magyarázkodásba, én viszont csak intettem, hogy fejezze be.
- Mindenre lesz ideje, nem fogom eltiltani a gyerekektől. – mosolyodtam el az orrom alatt és most először néztem rá, mióta csatlakozott hozzám. – Még nem tudom, hogy milyen jövője lesz. Nem akarok jósolni, hogy aztán csalódjak. Nagy álmok és még nagyobb bukások. A legfontosabb, hogy megtanuljon hallgatni a szóra, ne féljen az emberi érintéstől. Még a biztonságot az anyja jelenti, én meg nem fogom elválasztani tőle idő előtt. Okos lépések, de kevesen várják meg, hiszen a pénzt látják a kicsikben. Volt már versenylovam, aki elpusztult…Pandorát sajnálnám. Tegyen meg egy szívességet nekem. Mindig beszéljen hozzá. Legyen Ön a támasza. – sóhajtottam egyet és elindultam, hogy megtámaszkodjak a kapu korlátján. – Hamarosan el fogunk menni egy derbyre és egy fogadásra is, hogy lássa a másik oldalt is. Az üzlet lehet tiszta és élvezetes, ha be van avatva és a megfelelő tanítót kapja maga mellé. Mikor tanult meg lovagolni? – kérdeztem rá, de a kékjeim a két ló sziluettjét futották körbe.  

Ha az igazságot szeretném mindenki elé tárni, a tegnap történt eseményekre már hosszú hetek óta titkon vágytam. Ha az igazságot szeretném bevallani magamnak is, rettenetesen és fenekestül felforgatta a világomat az a pár óra, amelyet Jude Cowen társaságában töltöttem. És ha az igazságot ki kellene mondanom, nem tudnám megtenni.. mert mielőtt megismertem, csak a munkának éltem, túlórákba nyúlóan a Kensington komplexumában rejtőztem el a gyerekek és a lovak társaságában, hol-mikor felfigyelve az új lovak, az új tulajdonosok, az új tréningekre érkezők személyére, de talán senki sem keltette fel a figyelmem annyira, hogy fejet hajtva nekik személyesen is és mélyrehatóan meg akarjam ismerni őket. Voltak.. próbálkozások mások részéről, élcelődő igyekezetek, hamis ígéretek és reményteljes pillanatok. Ám annyira mégsem törték meg ezek az alkalmak a mindennapjaimat, hogy minden pórusomba belemélyedjenek és akarjam. Itt eltölteni a pillanataim felért a boldog békességgel számomra, s ezért sem ellenkeztem akkor, amikor az éjszaka közepén a lovarda területére száműztek, mint reggeli programom, de hazudnék, ha nem éreztem nem csak távolságot ismét, hanem leküzdhetetlen akadályokat a velem tartó férfi személyét illetően. A reggeli nyugalmas pillanatok kimondatlan, lebegő-szökkenő feszültséggel telt meg és ülepedett meg a lelkemen, de nem akartam ismét közénk rántani mindazt, amit még San Franciscoban éreztem.
A kerítés reteszének helyrebillenése után nem csak Pandora, hanem Serenity is szabaddá válva a fű meleg zöldjét kihasználta, s miközben a nekem szánt szavakat hallgattam, Mr. Chang személyét illetően keserédes emlékképként jelent meg az egykori házigazdánk a gondolataimban. Kétség sem férhet hozzá, hogy az én igen kevés kapcsolatom a férfival csak a felszínt kapargatta ott, ahol Jude mélyebb ismertséget ápolt a férfival. Szerettem volna pozitívan állni a férfi segítségnyújtásához, döntéséhez, de az ügyvéd minden egyes mondatával keresztülhúzta azt a képet, amiért én áhítoztam. Mindvégig a lovat figyeltem, de megértettem mindazt, amit hallottam. És mégis..
- Biztos vagyok abban, hogy azzal, hogy Serenity itt van nálunk, mindenki a legkevesebbet veszíti... minden téren - felsóhajtottam halkan, s nem is akartam ebbe jobban belefolyni. Azt gondolom, hogy azt a környezetet, azokat a férfiakat és nőket jobb volt elkerülni, akiket ott megismertem. Valahogy érzi az ember, ha valami nem neki való és karakteridegen. Nekem túl sok volt, túlságosan is.. hamisnak bizonyult minden egyes ott töltött perce, még ha azért a ruháért, amit viselnem kellett is, a szívem fájdult bele a gyönyörűségbe akkor. Imádtam.. bármennyire is tündérmesébe illő volt és csak egy illúzió. S úgy tűnt, hogy az igyekezetem már megint vakvágányra siklott Jude-nál, ezért is horgasztottam le a fejem, beharapva az alsó ajkam, azon gondolkodva, hogyan is fogalmazhatnám meg, vagy át, hogy elkerüljem a felesleges félreértéseket kettőnk közt. Megtagadva a fizikai távolságot tőle sétáltam a férfi mellé, elhelyezkedve a bálán, addig is csendben emésztettem a hallottakat magamban.
- Nem arról van szó, hogy bízom-e magamban vagy sem. Akkor érezzük magunkat jól abban, amit csinálunk, ha sikeresek vagyunk, ha minden kérdésre tudjuk a választ, vagy legalábbis tudjuk, kihez tudunk fordulni segítség miatt, ha minden felmerülő nehézséget gördülékenyen meg tudunk oldani. Annak nincs értelme, ha azt mondom, hogy minden szuper, de közben meg minden apró-cseprő dologért Önhöz kellene futnom - ráncoltam a homlokomat, mert már megint oda lyukadtam ki, ahova nem kellett volna. Végigdörzsöltem gondterhelten az arcélemet, a nyakamat, hogy aztán felajánljam Felix és az én szaktudásomat is a kicsilányt illetően. Tudtam, hogy rengeteg pénz forgott kockán és az állatorvos volt a legjobb, akit itt, az Államokban ismertem. - Beszélek vele még ma. Majd elkapom a grabancát, úgyis együtt szoktunk ebédelni. Ha szeretné, megadom az Ön elérhetőségeit Felixnek - Az orvosin a lovakra specializálódott, valahol Montanaban pedig a családja hatalmas farmot üzemeltet, ahova már többször is elhívott magukhoz. Mindig azzal próbált megfűzni, hogy a gyerekeinek végre kellene egy szerető nagynéni, akijük soha nem volt. Még a nevükre is vett volna az édesapja, amit nevetve utasítottam el, de hálás voltam a kötelékért, a kapcsolatért Felixszel.
Az elköteleződés Pandora mellett már akkor megtörtént, amikor még csak nem is láttam a csikót, ám tudtam, hogy a feladataim fontosak voltak nekem, a hivatásom és a gyerekek pedig egyenértékűek voltak a patásaimmal... amit persze muszáj voltam közölni Jude-dal, mert ha neki voltak határvonalai, nekem is meg kellett szabnom. Van, amiről képtelen lennék lemondani, s csak egy apró mosolyrándulás jelezte azt, hogy.. Pandorát a gyerekek elé kell(ene) helyeznem az ügyvéd szerint.
Még csak az kellene! S hogy eltereljem a férfi figyelmét rólam, inkább az ő terveiről kérdeztem csendben, mert az egy dolog volt, hogy tulajdonképpen még mindig nem volt fizikálisan a kezemben a szerződésem tőle, tudnom kellett bizonyos dolgokról, hogy hogyan és mint kezeljem, mit engedhetek meg magamnak, milyen irányban induljon el a ló a fejlesztésben és fejlődésben, ezért amikor a férfi beszélni kezdett a terveiről, a látásmódjáról, végig őt figyeltem. Nem bántón, egyszerű kíváncsisággal a tekintetemben, mire a lóra siklott át a pillantásom, s akaratlanul is elmosolyodtam arra a kérésre, amit nekem címeztek.
- Igazából mindig beszélek minden lóhoz, szóval ez nem hiszem, hogy túlságosan nagy kérés lenne. Szeretem tudni, hogy megismerik a hangom. Hogy megbíznak bennem és tudják, hogy bármi áron is meg akarom őket védeni és a legjobbat kívánom nekik... - volt már, hogy egy elpusztult ló mellett kuporogva hosszú perceken át sírtam még otthon kislányként. A mai napig gyűlöltem nézni egy-egy lény szenvedését, de képtelen lettem volna megadni nekik a végtisztességet, véget vetni a fájdalmuknak. Nem, képtelen voltam bármilyen kegyetlenkedésre. Soha, meg sem fordult a fejemben, hogy szándékosan bántsak valaki másnak vagy ártsak bárkinek is. Magamra vehettem volna a közénk ékelődő távolságot, amit Jude a mozgásával ért el, rosszul is eshetett volna, de csak egy férfi meg egy nő voltunk, akik egy közös ügy érdekében tulajdonképpen üzletet kötöttek.
Persze, hidd is csak ezt, Cora Fraser, te buta liba! S mégis meglepett az, hogy a tegnapi nap után igyekezett velem foglalkozni, derbyre menni, fogadni, amikor azt hiszem, hogy nálam mindenki más fontosabb volt az életében. Az istenért, hamarosan édesapa lesz, és már most meg akarja vonni a jelenlétét a gyermekétől. Az istenért! Cora, fejezd be ezt a butaságot! Megemberelve magam fészkelődésem közepette kihúztam a hátam, megtámaszkodtam a tenyereimmel a combom mellett, hogy az alig érezhető újból megjelenő enyhe kézremegésemet elűzzem, kiszúrva egy pontot a nem is olyan távoli avarban.
- Ha emlékszik, akkor voltam már derbyn. Csak nem igazán érdekelt akkor, mert nem volt tétje, nem voltam tényleges résztvevője tizenévesen. De... azt hiszem, hogy most szívesen mennék el és hallgatnám meg a miérteket és hogyanokat. És.. Jude?! Köszönöm - pillantottam el felé, mélyen a tüdőmbe szívtam az oxigént, de valahogy nem esett jól, ezért megmozdultam, lepakolva a talpamat a talajra. Újabb mély levegőt véve megköszörültem a torkom, a tenyerem pedig végigcsúszott a combomon. Már álltam is fel, átmozgatva a testemet kicsit, pár métert sétálva egy-egy irányba. - Nem tudnék erre konkrét választ adni - a hangom valahogy távolinak tűnt. Az emlékeimben kutattam, de nem találtam tényleges időpontot hozzákötni. - Az első ajándékom is egy hintaló volt, azzal vittek haza édesanyámék a kórházból a születésem után. A mai napig megvan, a szobámban tartom otthon - az ajkaim sarkában egy könnyed mosoly jelezte; szívesen gondolok vissza rá. - A szüleim is lovakkal foglalkoznak, nem volt olyan nap, hogy ne láttam volna őket. Amikor megtanultam menni, állandóan a farkukat akartam elkapni, a lábaik közt szlalomoztam, anya pedig néha sikítva kapott el szívinfarktus közepette, hogy agyontapossák az egy szem lányát... apa volt az, aki hidegvérrel felpakolt két évesen a póninkra, amiről ahogy a nagy könyvben meg van írva, oldalra leborultam... - elnevettem magam az emlékre, de rendezve az arcvonásaim mosollyá szelídült az, meg is vonva a vállaim. - Velük nőttem fel. Természetes volt, hogy megtanuljak lovagolni, hogy az ellátásukban részt vegyek, de amikor a kovács megérkezett, ragaszkodtam ahhoz hat évesen, hogy mindent én adjak a férfi kezébe. A vésővel a kezemben majdnem felborultam, de akkor is ott kellett lennem, mert az "én" lovaim voltak.
Megköszörültem a torkom ismét, csak hogy egy újabb mély levegőt vegyek, ami nem ment túlságosan jól - pontosabban a tüdőm ellenezte a tervemet. Kihúztam pár szalmaszálat a bálából, miközben úgy fordultam, hogy anyát és lányát láthassam. Serenity elhelyezkedve a füvön lakmározott ráérősen, miközben Pandora aprókat ugrabugrálva bukdácsolt át a hatalmas állaton.
- Volt már díjugratáson? - érdeklődtem tőle hirtelen. Papával minden hétvégi programom azzal telt kislányként, a tévé előtt, miközben a kakaómat szürcsölgettem. - Vagy látott tévében-közvetítésen?

Az életemnek annyi különböző pontja létezett, hogy lehetetlen lett volna összhangba hozni ezeket. Valahol a könyörtelen ügyvédet játszottam el, valahol a megrekedt gyermeket, és akadt olyan is, ahol a szenvedő alany voltam, és csak vártam a csodára. Kezdett elegem lenni abból, hogy nem tudom irányítani a jelenemet. Soha nem volt rám jellemző, hogy ne lett volna egy B vagy éppen egy C tervem, de a tegnap felülírt mindent. A csalódás az öcsémben akkora rúgást eredményezett, hogy azóta se álltam fel belőle. Mallorie szenvedése kézzel tapinthatóan száguldott végig a testemen, amikor nekem kellett lefognom őt. Kavarodtak bennem az érzelmek, és nehezemre esett a munkára koncentrálni. Hidegen hagyott mások nyomora, ha az életem káoszán trónolva sem jutottam eredményre. Az egyetlen lehetséges útvonalra fektettem hangsúlyt, és ezért a lovardában kezdtem meg a napomat. A lovak mindig megnyugtattak, nem utolsó sorban még egy találkozóm is akadt azzal a nővel, akivel a napokban lefeküdtem. Még egy ostobaság, amit le kellene húznom a listáról, ahova fel sem kellett volna kerülnie az esetnek. Ms. Fraser a tabuk nagy császárnéja, ha abból a szempontból nézem, hogy alkalmazottakkal soha nem kezdenék ki. Szigorúan tartottam magam a szabályaimhoz, és ha néha fel is rúgtam párat, ez most sokkal mélyebbre fúródott, mint szerettem volna. Miért véreztem több sebből is metaforikusan? Először is a közvetlen családi kapcsolataimba nyert betekintést, amit szigorúan őriztem, de megint valahogyan abban a szűk keresztmetszetben leltem rá. Az öcsém csakis Lorie-t ismerte, hiszen az a lány velem lakott, más választásom nem is lett volna, mert a lakásomba a rokonokon kívül más nem teheti be a lábát. A másik, hogy én is összezavarodtam a terapeuta rám gyakorolt hatása miatt. Nem érdekeltek a másik nem nyavalyái, ha valakivel ágyba bújtam, akkor nem kerestem fel másnap, nem kérdeztem meg, hogy milyen napja volt, és nem ismertem a családi hátterét sem. Corának jól ismertem a szüleit, ha nem is szoros viszonyban nézve, de találkoztam már velük személyesen is. Az édesanyját kifejezetten csodáltam, és tudva a viszonyáról még jobban értékeltem is, hogy visszatért a férjéhez. Chang mocskosan játszott, és bármit megkapott, amit akart, de még neki is tudtak nemet mondani. Végighallgattam a történetüket, talán kívülről is fújtam ezt a szerelmi románcot, mert abban biztos voltam, hogy a kínai a mai napig álmatlanul forog az ágyában, ha arra a nőre gondol. Egyszer égettem meg magamat Rachel-lel kapcsolatban, és azóta egyetlen hárpia sem tudott behúzni a csávába. Mallorie-t én akartam megmenteni, és óriási különbség volt aközött, hogy én akarok valamit, vagy elvakítanak az érzelmek. Utóbbi esetében a hülyeség az én számlámra írható, de az első esetben a lány mindenek felett áll. A rosszabb oldalamat ismerve, előtte soha nem játszottam szerepet, és talán emiatt is véltem azt, hogy szerelmes vagyok belé. Az anyámat nem tudtam megmenteni, de vele még vezekelhetek a bűneim miatt. Kár, hogy minden a visszájára sült el, és most azon imádkozhatok, hogy a gyerekem és annak édesanyja is életben maradjon. A választás szóba sem jöhetett. Az orvos tegnap este kerek-perec kimondta, hogy abban az esetben, ha nem javul Lorie állapota, akkor el kell hajtani a magzatot, különben ő hal bele. Mindenhez köze volt Sawyer-nek, és megint ott tartok, hogy a rosszullét kerülget. Hála istennek éppenséggel akadt más, ami elterelte a figyelmemet. A korlátnak dőlve hallgattam végig a terapeutát, és az eszmefuttatását.
- Pontosan, ez a legjobb a lovaknak és nekem is. – toldottam meg a véleményemet ennyivel. Corának fogalma sem volt arról, hogy Chang mennyire közeli kapcsolatot ápolt az anyjával, és mennyire beteges vágyakat kerget a mai napig. Jobb mindenkinek, ha távol maradnak egymástól, de az elképzelése, hogy jót tett azzal, hogy tőle kért miattam segítséget…még mindig egy tüske. Az alku végett nekem kellett közbeavatkoznom, ha nem tettem volna meg, Cora már régen valami pince alagsorában lenne, és azért könyörögne, hogy soha ne ismerte volna meg a kínai üzletembert. Undorító, és a gyomromat forgatta a jelenet, hogy a fogát fente az áhított nő lányára. Könnyedebben siklottam át arra a témára, hogy miért is őt választottam ki arra, hogy Pandorát tréningelje. Megannyi jelentkező közül jelölhettem volna ki a legjobbat, de az is kevés lett volna, ha a szakmai szempontokat veszem figyelembe. Pandora különleges csikó, nem érdemli meg, hogy ne fektessünk hangsúlyt a lelkére. Sokan kinevettek az elméletem miatt, miszerint az állatok ugyanúgy éreznek, mint az emberek. Barbárság lett volna elválasztani az anyjától, amikor nem állt készen rá, nem beszélve arról, hogy mennyire visszavetette volna az esélyeimet, hogy jó versenyló váljon belőle. A trauma béklyót képez, a rossz emlékek billogóvá válnak.
- Nem is kértem, hogy mindent tökéletesen tudjon Ms. Fraser. Ha ez lett volna az elvárásom, akkor Rachelt kérem fel, hogy eddzen a csikóval, és nem Önt. A szakmaiság csak egy tudás, a többlet meg adottság. Rachel nem érti az állatok nyelvét, megtanulta, hogy miképpen kell jelek alapján tájékozódnia, de magának van egy érzéke ahhoz, hogyan is kellene a lovakkal bánni. Ez nem tanulható. – fejtettem ki a saját álláspontomat, miközben kurtán mértem végig a nőt. Most sem látszott kívánatosnak, de valahol belül a vonzalmam relatív pislákolt. Megmagyarázni nem tudtam volna, de élveztem a társalgást, a semmitmondó pillanatokat is, ha a közelében voltam. Az ajánlatát mindenképpen elfogadtam volna az állatorvos kapcsán, de nem is kerestem volna mást. Nem véletlen ebben a lovardában tartottam a patásokat…megvolt az, ami a többiből hiányzott. A szakértelem. A közöttünk alakuló főnök és beosztott viszony csak most kezdett csírázni, de nem voltam rest már az elején bókokkal kezdeni, hogy tudja, nem a véletlennek köszönheti az ajánlatomat. Nem vártam el tőle, hogy adja fel az óráit, vagy megfossza a kicsiket a terápiától, örültem volna, ha úgy fogja fel, hogy lehetőséget kapott egy másik perspektíva megtekintésére, ami a lovakhoz fűzheti. A bálán időztünk, előttünk a lovak békésen élvezték a szabadság mámorító ízét, és minden téma csak azt segítette elő bennem, hogy a döntésem jó volt.
- Nincs mit. A derbyn most az üzlet lesz a fontos, ahogyan említettem ez új nézőpont, a sajátom. – foglaltam össze röviden és a két kezemen megtámaszkodtam, hogy egy kicsit az égre emeljem a tekintetemet, és úgy szívjam magamba az éltető oxigént. Valahogyan megint személyesebb vizekre eveztünk a kérdésemmel, de kíváncsian hallgattam végig a gyermekkori emlékeit.
- Milyen érdekes, hogy a szülei is a két ellenpóluson vannak, és valahogyan a kettő keveréke lett maga. A lovak iránti szeretet az édesapja, a tanítás meg az édesanyja. Én a nyugalmat látom a lovakban, egy olyan fenséges isteni alkotást, melyből kevés van ezen a világon. Tiszta lélek és az erő egy testben. – halkultam el, és ekkor feleltem az érdeklődésére is.
- Láttam már, igen. Kitűnő összhang az állat és az ember között…érdekes sport. Jobban szeretem a kötetlenebb mozgásformát, mint a begyakorolt mutatványt. A versenyhelyzet fontos. Akkor láthatjuk az állatok és az emberek igazi énjét, egy olyan oldalukat, ami normális körülmények között nem kivitelezhetőek. – éppen csak, hogy a mondandóm végére érek, amikor Howard tűnik fel a színen. – Á, nem tudtam Mr. Cowen, hogy itt van. Cora az egyik anyuka keres a gyermeke miatt. Velem jönnél? – nézett a közelemben időző lányra. – Addig esetleg elfogyaszthatna velem egy kávét Mr. Cowen? – már a hangja baszta a fülemet. – Nem, itt maradok a lovakkal. Kell a felügyelet. – böktem az orrommal a patások irányába, aztán a mellkasom előtt kereszteztem a két karomat.

Felnőtt, felelős nőként és emberként a helyén kellene kezelnem a dolgokat. Azon eseményeket, amelyek felforgatták a megszokott kis életemet, a munkamániámat és az elhivatottságomat is. Egyszerű életet éltem a szakításom óta, a munkában merültem el menekülve valami elől, egy kiutat keresve, csak hogy önmagammal ne kelljen ténylegesen szembenéznem. Mert valljuk be, másoknak segíteni százszorta könnyebb, mint gondolatcsokrokkal elmerülni magunkban. Bárki is keresett fel engem a vélt vagy valós problémájával, nem húztam be fülem-farkam, hanem becsületesen végighallgatva igyekeztem azt az utat bejárni a tanácsommal, amellyel segíthettem, ahol nem én, de általam is visszataláltak arra az útra, mely ugyan előttük volt, de a felmerülő problémák miatt homályba vesztek. Helyén kellene kezelnem a történteket és nem azon agyalni egész éjjel, hogy vajon helyesen cselekedtem-e engedve a vágyaimnak, vagy nemet kellett volna mondanom a testiségre. A szex szükséglet, olyan alapvető dolog, amely minden felnőtt életében helyet kellene kapjon. Túlmisztikálva mindezt most mégis ott tartottam, hogy elbizonytalanított-e mindez, de csak addig tartott a gyomorgörcsbe fulladó idegesség, ameddig meg nem pillantottam a férfit. Jude hűvös távolságtartása választ adott minden felmerülő gondolatomra és kérdésemre.. ahogy Mallorie-val kapcsolatban sem tehettem fel neki kérdéseket, úgy a tegnapot is egy az egyben el kell felejtenem. Talán jobb is lesz mindenki számára. Ha az ügyvéd felé is irányult a pillantásom, a fellobbanó vágyakozás most nem jelent meg irányában, s érinteni sem kívántam őt minden percben. Talán ő is hibának könyvelte el a köztünk történteket... és annak fejében, hogy apai örömök elé néz hamarosan, talán nem is volt baj.
Talán...
Nem sértődtem meg azon, hogy hajnalok hajnalán kellett kelnem, hogy az óhajának megfelelően Pandorával töltsem az időmet, engedve Mr. Cowen szavainak, nem vitába szállva vele tettem azt, amit mondott a lovakkal. A korábbi vendéglátónk említésével egyértelművé vált a szereposztás; nem csak Rachelben és Sebastianben volt valami megmagyarázhatatlan negatív és ellenszenves, hanem a listára felkerült Mr. Chang is, noha végig úriember volt, úgy gondoltam, Jude nem véletlenül állt kettőnk közé akkor, amikor csak tudott. Eszem ágában sem volt a kettejük közti kapcsolatot megbolygatni, emiatt nem is kérdeztem róla részleteket. Jude ambiciózus, egyenes, talán túl nyers férfi is volt, aki felvállalta a véleményét, aki képes volt kiállni magáért és az igazáért is, és ha elsőre nem is tűnt fel, a kedvesség is ott rejlett benne. A mai napig nem szoktam hozzá, ha dicsértek és nem kerülte el a figyelmem az, hogy jelenleg az ügyvéd talán túlságosan is... bókolóvá vált, ám ahelyett, hogy ismételten nekifeszültem volna, csak halkan felsóhajtottam. Lesütve a szemeimet figyeltem egy ideig a talajt, elengedve a fülem mellett azt, hogy másodjára hozta fel Rachelt, a szakmaiságát, az elismert tudását, mintegy emlékeztetve arra, hogy ha valamiben jobb is vagyok, soha nem lehetek a legjobb.. nem mintha valaha is versengeni akarnék bárkivel, mert talán az áll tőlem a legtávolabb, de... ez valahogy olybá tűnt, mintha az ő fűje zöldebb volna, az enyém pedig  fakó, elszáradt pampa lenne csak.
- Köszönöm, hogy ennyire bízik a megérzéseiben - zártam le ennyivel a bókolását, mert valóban nem tudtam mit kezdeni ezzel az egésszel hirtelen és sokadjára sem. Én csak tettem a dolgom, tettem azt, amit jónak láttam a lovak és a gyerekek esetén is. Pontosan amiatt, mert "szerelem" volt ez a részemről, elköteleződés, nem akartam megszakítani a kapcsolatomat egyik "gyermekemmel" sem csak amiatt, mert Jude egy másik munkát is ajánlott. Tudtam, hogy rengeteg időmet fogja felemészteni a Pandorával való foglalkozásom, de képtelen voltam lemondani a gyerekekről, a foglalkozásokat velük, erről pedig Howarddal mindenképpen beszélnem kell, hogy hogyan is tudnám úgy megoldani ezt a kettőt, hogy ne legyen senki sem károsult. Én sem azzal, hogy heti hét napot, napi tizennyolc órát itt vagyok, mert tudtam mivel jár a kimerülés, amit el akartam volna kerülni. Halovány mosollyal fogadtam Jude érvelését a derbyről. Nehéz volt elképzelnem, hogy a döntései nem az üzleten alapultak volna az esetek túlnyomó részében, ezért csak bólintottam a szavaira.
- Ha jól gondolom, akkor a derbyken résztvevő emberek jó része Mr. Chang birtokán is feltűnt - pillantottam el felé, mintegy várva a megerősítést. Ha így is volt, ráérek akkor idegesnek lenni, amikor már ott leszünk. Mintha az idegeim megérezték volna ezt a gondolatot, a lágy kézremegésemet igyekeztem elhárítani. Ha fáradt voltam, nem úgy mentek sokszor a dolgok, mint ahogy azt én elterveztem és Galilei gravitációja nyerte azon párharcokat velem szemben. Ha a távolságot és a kettőnk viszonyát az ügyvéd le is fektette a szavaival, valahogy mégis a személyesebb vizekre evezve elfeledkeztem minderről, megosztva vele a múltam újabb egy darabkáját. A szenvedélyemet, az életemet és egyáltalán nem bántam.. attól, mert én beszélek, neki még nem kell, és ha tippelhetek.. soha többé nem is fogok hallani semmit sem róla. Mielőtt megálljt parancsolhattam volna magamnak, eme gondolat egy fanyar, lemondással teli pillantásban összpontosult, mellyel Jude arcvonásait mértem fel, de elterelve ezen gondolataimat inkább kérdeztem.
- Azt mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást - vontam meg a vállaimat kellemesen anyára és apára vonatkozóan, s nem először tűnt fel az, hogy Mr. Cowen milyen mély tiszteletet tanúsít a patások felé. - Az állatokat nem károsítja meg a becsvágy, az ő világuk nem romlott, ők csak... léteznek - elmosolyodtam lágyan, pillanatra csupán, hogy végül eljussunk a kérdésemre kapott válaszhoz is. Vitatkozhattam volna a véleményével, elmondhattam volna, hogy a begyakorolt mozgásformáknál olyan mértékletességre van szükség a lovaknál, olyan kontrollra, ami a vágtánál nincs jelen, és ha Howard nem jelenik meg, talán el is mondtam volna, így viszont csak egy pillanattal tovább maradt rajta a pillantásom az ügyvéden, mielőtt a főnökömre néztem volna.
- Jól van a kicsi? - mert így fogalmam sem volt, kire célzott. Már indultam is meg, amikor fél füllel meghallottam Howard Jude felé intézett szavait. A válaszra összevontam a szemöldökeimet. Számomra egyértelmű volt, hogy Jude így fejezte ki azt, nem akar a főnökömmel időt tölteni, de mindhárman tudtuk, hogy egy kerítéssel elbarikádozott helyről, ahol a reteszek tökéletesen működtek, a lovak nem tűnnének el és felügyeletre sem volt szükségük. Csendesen elnézést kértem Mr. Cowentől amiatt, hogy nem Pandora mellett leszek, Howardtól pedig azért, mert... így szoktam. Ahogy kislisszoltam a kinyíló kerítésen, úgy Briannel helyet is cseréltem, kizárva engem tolta rá a reteszt. Egy utolsó pillantást vetettem Jude irányába, de szavak nélkül fordultam el és siettem az anyukához.

Brian Howard lassú mozdulatokkal igyekezett megigazítani a derekán összeérő nadrágszíjat, ahogy figyelte az alkalmazott távolodását.
- Mr. Chang úgy döntött, hogy naponta felkeresi a Kensingtont a lovai miatt. Ez nem az én véleményem, a mai napig úgy kérdezi tőlem a telefonban, hogy hogy vannak a lovai. Van bármi okom tartani az úr lelkes érdeklődése miatt? - fordult Mr. Cowen felé, eligazítva a nyakkendőjét is, csak még ferdébbre varázsolva, mint amilyen előzőleg volt. Brian szeretett relatíve igénytelenül felöltözni, ma éppen a olíva színű, fáradt zöld öltönyt öltött magára, XIV. Lajos korabéli francia motívumokkal teli, aranyozott bordószín nyakkendővel és barackszínű inggel. A fekete lakk cipője viszont olyan patika volt, mintha éppen előtte sétált volna ki egy designer boltból vele. Az arcvonásai nem a kedvességet szimbolizálták, és ha kapott is választ - remélhetőleg őszintét - nem várta meg azt ekkora távolságból, közelebb sétált Jude-hoz.
- Nem mellesleg Cora iránt is érdeklődik, elég.. hogy is fogalmazzak: elég mélyreható kérdésekkel. Az a benyomásom, hogy egészen megkedveltette magát a kishölgy odaát a kínaival - fontoskodó, bíráló rezdülés jelezte, hogy felállított egy olyan teóriát a San Franciscoban történtekkel kapcsolatban, ami a lehető legtávolabb állt a valóságtól. - Nem akarom Miss Frasert elveszíteni - komolyodott meg a hangja. - Az egyik legjobb terapeutánk és mióta nálunk van, rengeteg ügyfelünk lett, sok pénzt hoz a konyhára a tudtán kívül is. Tud valamit esetleg? Mr. Chang felajánlott neki valamit odaát? - érdeklődött, üzletiesre váltva, mert ha valamiben jó volt, az a pénzhajszolás. Sok mindent megtett azért, hogy jókora bevétel üsse a markát a kenőpénzeken túl is.

Kettő perc oda és kettő perc vissza, ennyi idő kellett ahhoz, hogy megjárjam a távolságot, az irodámban pedig Hannah üldögélt a fehér plüssnyusziját szorongatva, a nagyija helyett most kivételesen az nagynénjével érkezett, aki a kislánytól a lehető legtávolabbi sarokban nézte az unokahúgát úgy, mintha űrlény volna. Összeszorult a torkom és egy gyors köszönés után Hannah mellé csúsztam a kanapén tisztes távolságban. Az utóbbi három hétben nem látott és nem voltam tisztában a jelenlegi állapotával sem.
- Hogy van? - érdeklődtem Cindytől, aki megrántotta a vállát.
- Két napja jöttem haza. Azóta üvölt. Most nem, mert kapott egy negyed Frontint - megmerevedtem ültömben. Mégis hogy képes adni egy hat éves autista kislánynak bárki nyugtatót? - Nem látod? Most tök nyugodt és nem kalapálják a fejemet a visítása miatt - épp, hogy csak nem gyújtott rá a nő, de az ujjai közt már a sodort cigaretta várta ezt a pillanatot.
- Hol van Mary? - óvatosan a kislány nyuszija felé nyúltam, amit úgy gondolt Hannah, hogy az meginvitálás a részemről, pillanatok alatt az ölembe mászott.
- Odakint. Rázártam az autót, kell egy kis nyugi. Szóval itt hagyom neked a gyereket, hogy tudjak beszélni az anyámmal végre a nyugdíjáról meg a gyerektartásról, amit ennek az apja fizet - indult is kifelé, nagyjából egy tanknyi elhatározással. És egy tank útjába nem állunk, ez köztudott.
- Cindy! - nem állt meg.
- Cindy, az istenért, mégis mit csinálsz? - igyekeztem nem felemelni a hangomat, hogy Hannaht nehogy megijesszem. Bár.. a Frontintól, ahogy elnéztem, bombát is robbanthattak volna mellette. Mindketten összerezzentünk, ahogy az ajtót becsapták, épp, hogy csak a diplomám nem esett le a falról, a szögről. Percekig bámultam az ajtót, várva, hogy Cindy visszajöjjön, hogy ez csak egy rossz vicc volt, de leginkább csak arra rezzentem meg, hogy Hannah fészkelődni kezdett az ölemben.
- Miss Cora! - pislantott fel rám, kimondva bizonytalanul a nevem. Elmosolyodtam lágyan, és mielőtt a nyugtatón túli stressz beütött volna, felálltam vele, karomba véve őt. Hiába volt már hat éves, a teste aprócska volt, így könnyedén tudtam megtartani, felkapva egy üveg vizet is.
- Mutatok neked valamit, kicsim... képzeld, kaptunk egy új pici lovacskát - folytatni akartam, hogy a kanca is nálunk van addig, ameddig elég erős nem lesz és önálló Pandora, de nem akartam volna a lelkébe gázolni. - Biztosan tetszeni fog neked is, kincsem - lágyult el a hangom, nem teketóriázva indultam vissza vele, oda, ahonnan Brian elszólított.
A kicsivel a kezemben három percbe telt vele visszaérni a karámhoz, ahol még Brian szórakoztatta az ügyvédet. Hatalmas sóhajjal húztam el a reteszt és vittem be magammal a kicsit. Nem tudom, ki volt jobban meglepődve.. a két férfi, a kislány, a két ló erre a nagy közönségre, vagy Hannah nyuszija.. ami épp akkor döntött úgy, hogy öngyilkosságot hajtva végre leesik a füves földre, amikor az ajtót visszahajtva a reteszt behúztam.
- Mindjárt.. mindjárt, Hannah, visszakapod, ígérem! - a szavaim sürgetően hatottak, mert tudtam, hogy Pilly (vagyis Billy, alias William) volt a mindene Hannahnak. - Éhes volt ő is, tudod a nyuszik füvet esznek - próbáltam szóval tartani, bal kezemmel a hátát simogatva lassan, nyugtatón.
- Pilly! - a szája két sarka lebiggyedt és megremegett.. ami nem jelentett túl sok jót.

A tegnapi napot nagyon is a hátam mögött akartam hagyni. Sawyer, Cora és a sok információ tömkelege megülték a gyomromat, és nem kaptam elég időt rá, hogy feldolgozzam őket. A választás mindig nehezemre esett, nevezhetjük gyengeségnek is, hogy nem vagyok képes úgy döntést hozni, hogy nem látom a végkimenetelét. Ebben a helyzetben esélyem se lett volna az irányításra, mert Mallorie állapota előrehaladott fázisban volt, és a szerekről egyfajtaképpen tudták lehozni…ha mással kárpótolják a szemetet a szervezetében. Azonnal igent mondtam volna a fájdalomcsillapítás ezen szintjére, ha nem éppen egy másik élet növekedett volna a méhében. A fiamat nem tehettem ki egy esetleges függőségnek. Öregem még meg sem született, de már drogos. Az anyám emléke ma sokkal érzékenyebben kerített körbe, mint általában szokott, és minden apró rezdülésre felkaptam a vizet, ha nem úgy alakultak az események, ahogyan én szerettem volna. Nem indíthattam a reggelemet az irodában, mert fél éjszaka a kórházban ültem, és a velem élő nőt felügyeltem. Kezdtem belefáradni a láthatatlan ellenség keresésébe, és ha nem volt előttem a cél, én is sokkal ingerültebben reagáltam a hétköznapi problémákra is. Michelle elboldogul az ügyfelekkel, nem véletlenül volt a jobb kezem immár három éve. A legprecízebb feladatot is rábíztam volna, de nem bírtam odakoncentrálni az ügyekre, meg mások bajaira. Pandora kézenfekvő lehetőségnek tűnt, hogy ránézzek, és egy ideje már terveztem is, de a napok elvittek, és csak ma jutottam el odáig, hogy a saját szememmel lássam a fejlődését, és az itteni beilleszkedését. Serenity-t sokkal nehezebben intéztem el, hogy a kicsinye után jöhessen, de nem mondtam le az engem ért javakról. Chang sokkal tartozott nekem, és ha nem akart balhét a saját háza tájékán, akkor együtt kellett működnie velem. Az istenért…úgy utáltam, hogy állandóan koslatott utánam, és féltette a „vagyonát”. Nem vettem fel a telefont, ha keresett…nem voltam világos a hétvége végén? A lovak átmenetileg az én tulajdonomat képezik, vagyis Pandora végleg, és nem vagyok hajlandó lemondani addig a kancáról sem, amíg úgy nem látom, hogy a csikó elboldogul nélküle is. A versenylovak sokat értek a piacon, tisztában voltam vele, hogy a Kensington most nem csak azért lesz felkapott, mert sokan itt tartják a lovaikat, hanem sokan lesznek kíváncsiak Serenity-re is, elvégre az egyik leghíresebb kanca a világon. Még nem mutattam meg az új szerződéstervezetet, de a lovaknak is jár a magánterület, és ha az szükséges ahhoz, hogy kibéreljem a fél lovardát, akkor meg fogom tenni, de nem lesznek cirkuszi látványosságok. Roppant mód ügyeltem rá, hogy a saját lovaim a legjobbat kapják, és ehhez a biztonság is hozzátartozott.
A reggeli idillünket nem töri meg semmi, mármint nem beszélünk a tegnap estéről Ms. Fraserrel, úgy látom, hogy vette a lapot, és nem zaklat Mallorie állapotáról, sem az öcsémhez fűződő viszonyról. A megnyílási időszak lezárult, ebben hajthatatlan voltam, ezért egészen más témákra terelődött a szó. Megdicsértem őt, pusztán most is csak az igazat mondtam azzal, hogy nem akartam Pandora mellé más tanítót. Számtalan lehetőség lett volna, de egyik sem értett úgy a lovakhoz, mint ő. Heteken át tanulmányoztam a távolból, hogyan is bánik a patásokkal, és igen…lenyűgözött a szakértelme, még ha nem is mindent tudatosan csinált. A ritka kincsekre nemcsak én figyeltem fel, hanem mások is.
- Igen nem téved. Mr. Chang nem véletlenül szervezte azt a találkozót. A szezon lassan kezdődik, és résen kell lennie a versenytársakat illetően. – többet nem kívántam hozzáfűzni, mert nem lett volna értelme. A kínai kemény üzletemberként vonult be a történelembe, de ahhoz, hogy ellenem játsszon fel kellett kötnie a gatyáját, mert sokat bukhatott rajta.
- Hasonlóan vélekedünk a lovakról Ms. Fraser. Nem akarok rosszat egyiknek sem. – mosolyodtam el halványan és a két patás felé pillantottam óvatosan, amikor a távolból felhangzott egy kevésbé szimpatikus hang. Brian Howard egy tenyérbe mászó pöcs, akire ma reggel nem akartam időt szánni, de valahogyan nem vette a lapot. A tetejébe Corát még el is szólították egyéb teendők, ezért kettesben maradtam ezzel a lükével. A pillantásom még hosszasan időzött a távolodó női alak után, de amint a kékjeimet át kellett vezetnem a férfira, máris felfordult a gyomrom tőle. A kinézete alapján nem ismerte a divat fogalmát, és ráadásul olyan késztetést éreztem a közelében mindig…hogy nehezen tudtam féken tartani a dühömet. Ráférne egy jó nagy pofon…vagy kettő akár.
- Mr. Chang csak félti a kancáját. Pandora az enyém, és az anyjának mellette van a helye. Tudja…nincs nyeremény jó befektetés nélkül. – engedtem el a fülem mellett az aprócska megjegyzését, és a korláton megtámaszkodva néztem inkább a lovakat, mintsem ezt a bájgúnárt, aki a kedvemben akart járni, csak nem sok sikerrel tette.
- Tessék? – zökkentem ki a gondolataimból, amikor Cora is képbe került. A kezem ökölbe szorult és féloldalasan tiszteltem meg először a férfit, hogy a két szeme közé nézzek.
- Mr. Chang csak ne érdeklődjön Ms. Fraser után. – hangsúlyoztam ki minden egyes szavamat. – Mr. Howard, Cora semmilyen ajánlatot nem kapott odaát, csakis én ajánlottam fel neki munkát. Nem fogom elvenni a munkáját, de meg kell értenie, hogy innentől kezdve már két szerepet is be kell töltenie. Pandora…sokat érő kincs, ugye ezt megérti? Cora lesz a felvigyázója, trénere, nevezze annak, aminek akarja, és az sem érdekel, ha magának ez nem tetszik. A napokban átküldöm az érintett hölgynek az új szerződését, amiben ketten fogunk egyezkedni…mert ez rá tartozik, senki másra. Megértem, hogy aggódik, de jobban tenné, ha azon aggódna, hogy az én igényeimet kielégítse. Mondanom se kell, hogy mekkora bevételtől esne el a Kensington, ha sürgősen másik lovardát kellene találnom a lovaimnak. Ne játsszon a türelmemmel Mr. Howard, mert a rövidebbet húzhatja…és még valami. Mr. Changet máskor irányítsa hozzám, ha kedve támadna az alkalmazottamról csevegni. – fejeztem be a mondandómat még időben, mert ekkor tűnt fel Cora egy kislánnyal a kezében. A látottak alapján azt mondtam volna, hogy mentálisan sérült a kislány, de ez közelebbről nézve be is bizonyosodott. Eszembe jutott azonnal az édesapám, és a romló állapota. Biztosan örült volna már egy unokának…ha még megismerne engem is. Összefacsarodott a szívem a kislány láttán, és ahogyan a földön kötött ki a kedvenc plüss, már tudtam, hogy másodpercek kérdése, hogy eltörjön nála a mécses.
- Mit keres nálad ez a kislány Cora? – rivallt rá a főnöke, mire én csak szótlanul odaléptem eléjük és leguggoltam, hogy felvegyem a földről és a kezébe adjam az elveszett nyusziját.
- Köszönöm. – szipogta és egyből Cora mellkasához bújt menedéket keresve. Megtartottam a tisztes távolságot, és egy bátorító mosolyt küldtem felé.
- Kíváncsi vagy a csikóra? Pandora is annyira fél, mint te. – magyaráztam neki és a kis patás felé irányítottam a kezemet, hogy megmutassam neki. – Az anyukája mellett érzi csak biztonságban magát, mint látod. Ő az anyukája Serenity, egy versenyló. – bíztam benne, hogy kicsit el tudom terelni a figyelmét, és talán a kíváncsiság is feléledt benne, mert a két ló felé pillantott. A telefon a zsebemben ekkor csörrent meg, így elnézést kérve emeltem ki, és tartottam a fülemhez.
- Mr. Cowen….igen… - végighallgattam a vonal túlsó végén beszélő embert, mire le is sápadtam. – Rögtön indulok. – bontottam is a vonalat. – Várnak rám, holnap vacsorázzon velem Ms. Fraser a szerződése miatt. – közöltem még ennyit, aztán megindultam a retesz felé, hogy kinyissam. Mallorie kómába esett, és mellette volt a helyem…