Egy ideje már az EPA-nál dolgozok, és nagyon szeretem, mert változatos. A mi hatáskörünk környezetvédelmileg egész New York, amibe beletartozik a természeti értékek védelme, hogy a levegő, a talaj, a víz szennyezését meggátoljuk, de kapcsolódik még az épített környezet megóvása is, aminél figyelni kell azon tevékenységeket, amik zajjal és rezgésekkel járnak, valamint azokra, amik elsavasítják például az esővizet. Persze ezzel nem egy ember foglalkozik, hanem különböző csoportok szakterületenként, de nem mindig különül el teljesen a munka, valamint néha, szükség esetén, a különböző részlegek kisegítik egymást, ha módjukban áll. Engem is helyettesített már olyan személy, aki egy teljesen más szakterülettel foglalkozik, de valamennyit konyított a munkámhoz. Persze a Puerto Ricoval történő kapcsolattartást csak nagyon nagy vész esetén szokták vállalni, mert csak néhány olyan kolléga van, aki legalább alap szinten makog spanyolul, de a szakmai nyelvet egyáltalán nem beszélik. Én viszont Puerto Ricoban nevelkedtem, így anyanyelvi szinten beszélem a spanyolt, a szaknyelvvel viszont csak itt találkoztam először, viszont könnyen át tudom hidalni a hiányosságokat, de a szavak is gyorsabban rögzülnek nálam.
Az EPA nem csak önerőből, jogszabályokban előírt felméréseket végz, és próbál javítani a gondokon, hanem rengeteg bejelentést és engedélyezést is fogad és kezel. Többek között a mi jóváhagyásunk kell az új épületek felhúzásához, új szennyező források telepítéséhez, mint amilyen, egy szeméttelep vagy akár egy állattartó vagy tenyésztő telep, ahol nem egy két állat gondozását látják el. Hiszen ezek is környezetterhelőek, (habár általában nem gondolnak bele az emberek), hiszen ezekre a helyekre is rendszeresen kell valamit nagy mennyiségben szállítani, akár takarmányt, akár onnan el a keletkezett hulladékot vagy egyéb végterméket. És akár egy lovarda is okozhat bűzszennyezést, ha a lovak nincsenek rendesen tartva vagy, ha az ürüléküket nem „kezelik” megfelelően, és ez a terület is a mi hatáskörünk. (Bár az állatok rossz tartásával már nem a mi foglalkozunk, de értesíteni szoktuk az állatvédőket, de, ha az utóellenőrzés során sem észlelünk javulást, akkor már kötelességünk ezt megtenni, mert az nem átmeneti gondra, mondjuk emberhiányra, utal.) Nem régiben egy bűzszennyezésről érkezett bejelentés, és igaz, hogy nekünk minden bejelentést meg kell vizsgálnunk, de általában kapacitáshiány miatt azokat később kezeljük, amire csak egy bejelentés érkezik, emberileg elismerjük, hogy nem szép dolog, de a kapacitáshiányt néha még túlórákkal sem lehet pótolni. Természetesen ezeket is megvizsgáljuk előbb-utóbb. A mostani esetre viszont nem egy helyről érkezett bejelentés, és volt, aki több levelet is írt, így hiába van betegszabadságon már hetek óta a helyszíni méréseket végző kolléga, nem tudjuk tovább várni rá a kivizsgálással kapcsoaltban.
A szagmérésnek különböző módjai vannak, amiket a szagforrás és egyéb más tényezőkhöz, mint például, hogy szakaszosan érződik-e a bűz, kell megválasztani. Jelenleg tudjuk, hogy körülbelül mi jelentheti a gondot, és, hogy milyen időszakban okoz igazán nagy gondot a lakosságnak. Tehát jelenleg a módszer adott, az olfaktometriás vizsgálat kell, már csak annyi hiányzik, hogy az, aki most helyettesíteni fogja a beteg kollégát, megtanulja a pontos mintavételi eljárást. Ez a kolléga jelen esetben pedig nem más, mint én. De én még soha életemben nem végeztem ilyet, és csak hallani is azért hallottam róla, mert itt dolgozok, a suliban viszont csak érintettük ezt a témát. Tehát már jó pár napja ismerkedek a mintavételezés rejtelmeivel és a hozzá tartozó, helyszíni jegyzőkönyv kitöltésének szabályairól.
A mintavételről nem értesítjük a szennyező forrás tulaját, mert félő, hogy időszakosan helyrehozza a gondot, legalább addig, amíg ott vagyunk, de utána megy minden a régi szokások szerint, így leginkább csak megjelenünk. Ez a mostani is egy ilyen, bejelentés nélküli vizsgálat, de indulás előtt még van bent egy fontos megbeszélésem Puerto Ricoval, így csak délelőtt tíz órakor tudok indulni. Még javában telefonálok, amikor az egyik kolléga az asztalomra teszi a slusszkulcsot a papírokkal együtt, én pedig csak egy bólintással és egy mosollyal tudom megköszönni. Amikor mindent átbeszéltünk és pontosítottunk, szólok a főnökömnek, hogy elindultam. Elég sokat kell kocsiban ülni, hiszen Manhattanből Brooklynba kell menni, és ott is egy külső részre, és végig elég nagy a forgalom.
Még mondhatni a lovarda közelében sem vagyok, amikor máris megértem, miért érkezett annyi bejelentés. Rémes ez a szag! Ráadásul tudjuk, hogy az ilyen környezeti hatásoknak egészségkárosító és teljesítményrontó hatása is van, így ezt minél hamarabb rendezni kell. Amikor megérkezek és leparkolok, legelőször is kell találnom valakit, aki kísérget, mielőtt még kihívják rám a rendőröket illetéktelen behatolás miatt. A parkolóhoz legközelebbi épület felé veszem az irányt, ahol először a recepciót pillantom meg, üresen. Viszont hamarosan érkezik egy körülbelül velem egykorúnak tűnő, barna hajú nő. - Jó napot! Ön itt dolgozik? - kérdezek rá először, amikor közelebb ér, mert, ha hozzám hasonlóan ő is vendég, nem hiszem, hogy segíteni tudna.

Álmos reggelnek kellett volna lennie. Ehelyett hosszú percek óta néztem a könyökhajlatomba ragasztott kis gézlapot. Már rég nem áztatta át az anyagot a vérem, és már túl voltam a mai nap első kávéján a vérvétel után, de nem éreztem úgy, mintha teljesen vidám is lennék. Az öcsém miatt anya szorgalmazta, hogy elmenjek kivizsgáltatni magam, hiszen már a rák megjelenésénél is a közvetlen hozzátartozókat is muszáj volt kivizsgálni, és ha ez nem is a gyilkos kór egyik formája volt, a genetika mindig is keresztülhúzta az emberek számításait.
Elmondhattam volna anyának, hogy milyen tünetek jelentkeztek az utóbbi időben. A munkamániám már-már az egészségem rovására ment, és a több napnyi hajtás után olykor-olykor kicsúsztak az ujjaim közül a tárgyak, de szerencsére a kedvenc baglyos bögrém még nem pottyant a földre. Elmondhattam volna nekik azt is, hogy napokig képtelen voltam a munkámra is koncentrálni, mert azon gondolkodtam, hogy mégis csak fel kéne adnom az itteni életem, a nem rég megszerzett kettős állampolgárságom és visszamenni abba a biztonságba, amit a szüleim, a családom mellett éreztem, de butaságnak tartottam mindig is a megfutamodást. Valószínűleg Hattiet kellett volna megkeresnem, mert hiába élt éjjel, számomra mindig ott volt, ha szükségem volt valakire. Bármilyen fáradt is volt, mindig egy üveg borral fogadott a kis magánrendelésén, amit csak és kizárólag nekem tartott fenn. Hálás voltam neki azokért a csendes percekért, amiket rám áldozott. Amikor mellettem volt, sosem az az energiabomba lénye virágzott, hanem képes volt odafigyelni rám, én pedig értékeltem azt, ha valaki az elveit egy kicsit hozzám is képes volt igazítani. Cserébe pedig minden egyes randiélményét végighallgattam, még akkor is, ha azt reggel ötkor, a zuhanyfüggöny takarásában vallotta be nekem. Olyankor mindig a nyitott ajtóban állva, a kávémat kortyolgatva próbáltam meg olyannak tanácsot adni, aki két kézzel falta az életet.
Szinte úgy rezzentem meg, amikor a telefonom pittyegett az újabb üzenet érkeztével, de ahelyett, hogy megnyitottam volna az üzenetlistámat, halkan felsóhajtva húztam le a bőrömről a ragasztó csíkot, apró galacsinná gyűrve azt csúsztattam be a táskám egyik zsebébe. Az aprócska tűnyom valószínűleg napokon belül el fog tűnni, mintha mi sem történt volna, hogy aztán a vizsgálati eredményekkel remélhetőleg jó híreket kapjak: azaz nem jelent meg nálam is a betegség, egyik fázisában sem. A következő másodpercben kitöröltem a fáradtságot a szemeimből, aztán már kint is voltam a kocsiból, hogy a megbeszélésre szaladjak, aminek Brian így sem örült, hogy orvosi vizsgálatra hivatkozva késtem. De még így, a munkamánia mellett is fontosnak tartottam az egészséget, főleg a betegségek esetén.
Még a kapun sem jutottam túl, ahonnan már megint hiányzott a recepciósunk, akinek biztosan valahol udvarolhat a nem is olyan rég szerződtetett lovászfiúnk... Felsóhajtva csúsztam volna át a kapun, amikor az ismeretlen nő szavaira fékeztem le, ujjaimmal a kapu kilincsén.
- Helló, jó napot! - mosolyogtam rá, a hangom halk volt és kíváncsi, a kérdésére pedig egy kósza bólintással válaszoltam. - Igen, itt. Tudok segíteni Önnek eseteg valamiben? Eltévedt? Vagy időpontra érkezett? - törtem meg a pillanatnyi csendemet hanggal is, aztán nyílt és kedves tekintettel léptem oda hozzá, hogy a kezemet nyújtsam neki, s ha elfogadta a kézfogást, csak utána markoltam rá finoman a táskámra, egyetlen lépést elhátrálva tőle. Nem voltam bizalmatlan, de csak a gyerekeket tudtam magamhoz közel engedni. És a lovakat, a családtagokat, és azt, akit a szívembe zártam. Nem kedveltem, ha ismeretlenül a személyes teremet ostromolták, feszélyezett.
- Bocsánat! Balga módon be sem mutatkoztam - zavartan pillantottam rá. - Cora Fraser vagyok.. terapeuta. Szeretne esetleg beljebb jönni? - mosolyodtam el, mert az épületkomplexumon kívül nem volt értelme ácsorogni, és ha bármiféle igenlő választ kaptam, akkor elléptem az útból, hogy a fiatal nő előre mehessen, és immár csak odabent, a kikövezett úton léptem mellé, amikor ismét rezgett a telefonom. Brian türelmetlen volt olykor, ha épp nem kerülgették őt Mr. Cowen-féle gazdag befektetők.

//szörnyen sajnálom, hogy csak most sikerült választ írnom neked, remélem kárpótol az írásom valamennyire //

Értem én, és tudom is, hogy a környezetvédelem a cégek részére olyan, mint egy púp az ember hátán, mert profitjuk az nincs belőle, de kiadásuk annál inkább. Bár még ebbe a körbe tartozik a munka-, egészség- és tűzvédelem is, de mégis úgy gondolom, hogy ezekre áldozni kéne. Mert nem csak az esetleges kártérítésekkel kell baj esetén számolni, hanem bizonyos esetekben az egyéb helyreállításra fordított kiadásokkal is, de cég jó híre is veszhet, egy esetleges súlyosabb környezetkárosodás vagy olyan egészségkárosodás esetén, ami akár egy egész életre komolyan kihathat egy beosztottra, netalántán egy haláleset pedig a legtöbb emberben életre szóló bűntudatot tud okozni, ami elkerülhető lenne a legtöbb esetben. Lehet, én vagyok túl óvatos, de, ha cégem lenne, én biztos nem hagynám, hogy a saját jólétem miatt másoknak legyen baja.
A bűz azon kívül, hogy kellemetlen, bizonyos esetekben akár komoly tüneteket, betegségeket is okozhat, mint a hányás, étvágytalanság, fejfájás, alvászavarok, kábultság, és még sorolhatnám. Ha ilyen tünetekkel dolgoznak emberek, akkor az illető nem tud úgy a munkájára koncentrálni, mint általában, így lényegében a cég is megjárja, mert van munkásuk, de ő kevesebbet, és rosszabb minőségben fog dolgozni. Az itt terjengő szag pedig szerintem már rég az egészségügyi határokon túl van. Közben pedig el kell gondolkoznom, hogy a vezetőt ez nem zavarja? Mert, ha ő is itt van, akkor ez neki is fel kellett, hogy tűnjön. De remélhetőleg ez hamarosan kiderül.
Oltári mázlim van, hogy én viszonylag jól bírom a kellemetlen szagokat, mert igazság szerint a főiskolai tanulmányi kirándulások alkalmával sem a szeméttelepi látogatások, sem a szennyvíztisztító telep látogatásánál nem volt gondom, sőt, az utóbbinál még ettem is, mert valamelyik evésidőbe jócskán belefutottunk, és nagyon éreztem, hogy a magammal vitt kajámat el kell pusztítanom, mert rosszul leszek. Az hiszem nem véletlen, hogy az egyik kolléganő nem vállalta ezt a helyettesítést, mert mind tudjuk, hogy nagyon érzékeny a szagokra. De ez még nálam is az a határeset, ahol kezdem érezni, hogy utána kellett volna nézni néhány házi praktikának, ami átmeneti megoldást nyújthat ilyen helyzetekre, és magammal hozni néhányat belőle.
Abban reménykedek, hogy az épületben kellemesebb a szag, de nem igazán tudok bejutni, mert nincs, aki beengedjen. Kicsit elcsászkálok, hogy hátha csak az épület mellett van, esetleg egy cigi miatt, de ott senki nincs. Mire viszont visszaérek, meglátok egy nőt, aki a megszólításomra szerencsére meg is áll. Nem tudom mit lát rajtam, de egy kicsit talán megilletődőt a megszólítás miatt, de az is lehet, hogy csak a váratlanság okozta, és nem rajtam van valami meglepő (már az ittlétemet leszámítva).
Miután túljutott az első meglepetésen, segítőkészen áll a rendelkezésemre. Elfogadom a felém nyújtott jobbot, de a kérdésáradat miatt hozzá hasonló módon én is elfelejtek bemutatkozni, és először válaszolni kezdek. - Nem tévedtem el és időpontom sincs, de remélem, hogy tud segíteni - mosolygok rá, hiszen valószínűleg úgy is meg fog kicsit rémülni, ha megtudja, váratlan ellenőrzés miatt vagyok itt.
Zavartságán csak elnézően mosolygok, hiszen én sem hoztam jobb formát nála. - Semmi baj! Nagyon örvendek! Én Flor Sanchez Moreno vagyok - mutatkozok be én is. - Igen, szeretnék - adok választ kérdésére, és előtte lépek be a komplexumba. Már nyitnám a számat, hogy eláruljam miért is vagyok itt, amikor megszólal a telefonja, én pedig úgy döntök, megvárom, amíg rendezi. Legalább én is összeszedem a gondolataimat.
- Nem tudom Ön tud-e nekem segíteni, de az EPA-tól jöttem lakossági bejelentések miatt, amit ki kell vizsgálnunk. Bent van esetleg egy vezető, vagy akinél feltétlen jelezni kell a külsős belépést? - nem tudom, hogy itt mi a szokás, mert a belépés cégenként más és más, de az illetéktelen behatolás miatti veszekedéseket, és esetleges rendőrségi közbenjárást mindenképpen el kell kerülnünk, így ezt már az elején tisztáznunk kell. - Valamint szükségem lenne egy olyan személyre, aki körbe tud vezetni, és több témát érintően tud válaszolni a működésre vonatkozóan - vázolom fel a legfontosabb dolgokat, ami nélkül nem fogok tudni pontos jegyzőkönyvet felvenni. Sajnos meg van annak is a lehetősége, hogy megpróbálnak majd félrevezetni, de szükség esetén a későbbiekben ezek is ki fognak derülni.