Az életem egy vicc, az egész egy kész vicc és meg kell mondjam nektek, sokkal rosszabb, mint hittem. Nem is mesélek el mindent, csak annyit hogy nem volt egyszerű gyerekkorom, szüleim nem épp a legtehetősebb családban nőttek fel, sőt. Szegények voltunk és ezen az sem segített, hogy anyukám öt éves koromban eltávozott, már alig emlékszem az arcára, hogy milyen volt őt megölelni, de a leukémia ilyen, aljas és végzetes.. Apám, anyám halála után eléggé megváltozott, teljesen kifordult magából, a szerető férjből a város legnagyobb kurafija lett, aki előszeretettel ütötte a gyerekét.. a masszív alkoholozásáról meg már nem is mondok semmit, mert talán jobb, ha nem tudtok róla mindent. Az egészben az a vicc, hogy őt tiszteltem a legjobban és őt tekintettem a példaképemnek és én is úgy akartam szeretni egy nőt, ahogyan ő szerette az anyámat, de hát megtanultam, hogy minden egy kibaszott színjáték. Igen, én is lehettem volna olyan, mint apám, én is választhattam volna a könnyebb utat, de nem tettem, mert nem olyan ember vagyok...
Aztán minden megváltozott, mikor hétévesen anyukám testvére magához vett és a gyámom lett, segített mindenben. Nem várta el, hogy apámnak nevezzem, és annak tekintsem, de én mégis úgy tettem, ő volt ott velem, amikor szükségem volt rá. Az apám miatt rengetegszer égett a pofám és szégyelltem, mert csak egyre lejjebb csúszott a szememben, míg meg nem szakítottam vele a kapcsolatot. Nem akartam látni, nem akartam vele beszélni és számomra ő már halott.. Mindez után minden olyan volt, mint egy álom, minden annyival jobb és szebb lett, hogy nem tudom szavakba önteni. Idilli családi életet éltem az unokatestvéremmel, bácsikámmal és nénikémmel. Befogadtak és úgy neveltek, mintha saját gyermekük lennék, az unokatestvérem pedig testvérének tekintet. Jól teljesítettem az iskolában, én voltam az egyik legjobb tanuló, ennyit megtehettem és kötelességemnek éreztem, hogy így háláljam meg a bácsikámnak a segítséget és a támogatást, ám minden darabjaira hullott, mikor egyszer tizenhét évesen -pont a születésnapomon- hazaértem.
Ma is úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna.. Mikor hazaértem a férfi, aki megcsinált a bácsikámmal beszélt, ami már eleve gyanús volt, de mikor megláttak, akkor a bácsikám idegesen és mérgesen letépte rólam a táskát és átkutatta.. Nem tudtam, hogy mit keres, de mikor egy zacskót húzott ki, amiben fehér por volt, akkor azt sem tudtam mi az. Akárhogyan is próbáltam elmondani az igazat nekik nem hallgattak meg, nem is figyeltek rám, összecsomagolták a cuccomat és kiraktak az utcára.. Nagyon vallásos család, nem tűrik a drogot és semmilyen élvezeti szert.. Ekkor tanultam meg, hogy az életben senkire, de tényleg senkire sem számíthatunk magunkon kívül.. Egyik barátomnál szálltam meg pár napra, iskola utánra munkát kerestem, hogy el tudjam magam tartani. Nem volt könnyű annyi idősen tanulni és dolgozni egyszerre, de túléltem, sőt helyt álltam mindkettőben. Szerencsére az érettségim jól sikerült, nagyon is jól, majdnem mindenhova felvettek volna állami támogatással, hisz majdnem max pontos lett. De nem tudtam, hogy merre tovább, nem tudtam, míg egyik nap nem voltam szemtanúja egy jelenetnek.
Épp tartottam hazafelé, de beugrottam a bankba, hogy levegyem a fizumat és perkáljak a haverom szüleinek, azonban egy férfi fegyverrel kezdett el hadonászni és ki akarta rabolni a bankot.. Mindenki pánikolt, csak én nem. Teljesen nyugodt és higgadt maradtam, sőt. Már épp készültem volna valamit tenni, mikor egy másik ember fegyvert rántott elő és rávetette magát a bankrablóra. Egy civil ruhás rendőr volt, aki.. igazából megmentett mindenkit. Bár nem épp egy hű de nagy tett volt, de nekem akkor is sokat jelentett, így eldöntöttem, hogy rendőr leszek és mindent megteszek annak érdekében, hogy én is megmenthessek másokat. Tudom, hogy eddig nem meséltem nektek lányokról, mert nem is volt barátnőm, senki sem fogott meg és senki sem érdekelt különösebben. Nem voltam még sosem szerelmes és az igazat megvallva nem is akarok az lenni, egy lánnyal csak a gond van és semmi mást nem akarnak csakis lehúzni teljesen anyagilag és érzelmileg.. Nem, nem vagyok meleg és kedvelem a szép lányokat, csak senkiben nem találtam meg azt, amit keresek –na nem mintha tudnám, hogy mit keresek. Pár év múlva rendőr lettem, elértem a célom, elértem az álmom.
Most jön egy kis történet, egy nagyon érdekes történet, mert épp a retyón csücsültem, amikor egy csaj megjelent és csak úgy a semmiből fogta magát és leütött, én meg csak hát.. elájultam. Nem tudtam mi a rák volt az egész, semmire sem emlékszem csak az arcodra, meg arra hogy valamit mondtál. Aztán elmentem bulizni, épp szülinapom volt és tök lazára akartam venni a dolgot, kicsit berúgok és minden fasza lesz –igen, idő előrehal adtával mocskosabb lett a szám, bocs- ám akkor megint találkoztam ezzel a csajjal, kissé illuminált állapotban.. Másnap fájt a fejem, mint rohadt élet, nem is emlékeztem semmire, csak arra lettem figyelmes, hogy zörög valami a konyhába, felkaptam a fegyverem és elindultam, majd rászegeztem a csajra, aki kifosztotta a hűtőmet, na és ki volt az? A wc-s csaj, megint vele kellett találkoznom.. Hogy mi lesz ebből? Tököm tudja, de magyarázat nélkül nem fog megszabadulni tőlem.