Azt szokták mondani, hogy egy fodrász vagy egy manikűrös, kozmetikus kicsit olyan, mint egy pszichológus. Amikor a vendég helyet foglal nálunk, legtöbbjükben szinte megállíthatatlanul kinyílik a szavak addig alaposan eltorlaszolt gátja, és olyasmiket is elmondanak, te jó ég, amihez aztán végképp semmi közöm lenne! Engem is így ismernek a vendégeim, Anita aki mindig mosolyog, mindig van egy jó szava, és némi életbölcsessége, amit a frizura mellé kapnak.

Higgadt természetnek tartom magam, ugyanakkor sosem adom fel. Nem mondanám könnyűnek az életem, de nem is panaszkodom, szerintem a lehetőségeket meg kell ragadni, dolgozni kell keményen, és juthat egyről a kettőre az ember, szinte bármilyen körülmények közül is. Ritkán emelem fel a hangom, erre Zoe a tanúm, hiába, hogy kamaszlánnyá cseperedett, mégse szoktunk sem tányérokat dobálni, sem hisztérikus zokogás közben válogatott sértéseket vagdosni egymás fejéhez. Egy csapat vagyunk, a kezdetektől, és sajnos túl sokáig soha nem volt mellettünk senki, valahogy így alakította az élet.

Az ismerőseim mind furcsának tartják, hogy már van egy kamasz lányom, valahogy ki sem néznék belőlem, hiszen a többségük még a párjuk megtalálásával bajlódik, próbálják megtalálni a nagy Ő-t, a herceget a lóval, kastéllyal, miegyébbel. Nos, én ebből már kinőttem. Hogy nehéz volt-e tizenhét évesen egy csecsemővel? Hogyne! De soha nem fogom megbánni a döntésemet, hogy megtartottam őt, mert már tisztán látom, hogy semmi más nem állandó az életemben, csak Zoe és a kettőnk közt lévő különleges kapcsolat. Így tehát én nem is  keresem a nagy szerelmet, inkább azon dolgozom, hogy minél több dolgot megengedhessünk magunknak, és minél több dolgot megadhassak Zoenak. Valószínűleg ez hiba volt, hiszen a lányomnak egy apa is kellett volna, de engem elkerült a szerelem jó messzire.

Szeretem a régi dolgokat. Ezért is kezdtem el teáscsészéket gyűjteni, minél egyedibb, régibb, esetleg kopottabb én annál szebbnek látom. Egy egész polc van velük tele a nappaliban, azt kell mondjam, még dekorációnak sem utolsók. Szeretek biciklizni, délután sétálni a parton. Mikor a lányom kicsi volt, nem kellett kérnie, hogy menjünk vidámparkba vagy állatkertbe, szerintem nekem gyakrabban volt kedvem ilyesmihez, mint neki. Szeretem az állatokat is, de sajnos az eddigi albérleteinkbe nem vihettünk állatokat, sem kutyát se macskát, de még aranyhalat sem. Most talán ez is változhat, a kisasszony nagy örömére.

Nagyon jól titkolom, ha valami bánt, vagy valami bajom van. Szinte senki sem szokta rajtam látni, ha mondjuk valamilyen csalódás ér, átvert egy újabb pasas, nehézségeim vannak akár a havi kiadásokkal, akár a lányommal, vagy bármivel kapcsolatban. Magamban tartom ezeket, mosoly mögé bújok, az a legkönnyebb. Vagy nem?




2004 március 25 - Zoe születésének napja. A kicsi Zoe, akit nagyon várt már mindenki, és aki mosolyt csalt mindenki arcára pusztán azzal, hogy megszületett. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy annak ellenére, hogy a gimis nagy szerelmemmel egy kicsit jobbra sikerült egy sátorozós kirándulás, mint terveztük. Szerintem ennyi idősen még senki sem tudatosan akar gyereket, de annak elenére, hogy 17 éves voltam, cseppet sem estem kétségbe. A szüleim persze megijedtek, eleinte kiabáltak, azt mondták, hogy tönkreteszem az életem, és még az abortuszra is megpróbáltak egyszer, csak egyszer rábeszélni. Na, akkor küldtem el őket a fenébe, mert bántani akarták a babámat. Valószínűleg ez lehetett az áttörés, mert még az egyébként szigorú apám is belátta, hogy nem fizethet egy ártatlan életke az én felelősségem miatt. Briannel együtt vártuk a babát, igaz, a vége felé már kezdtem felfogni, hogy ő nem igazán akar változtatni az életén, nem akarja, hogy ez az egész őt is érintse úgy igazán. Persze, gagyogott a pocakomnak, vett egy plüss mackót. De ugyanúgy eljárt a haverjaival szórakozni, a sport ösztöndíjára gondolt csak, arra már nem, hogy velünk mi lesz. Velünk, mármint, hogyan fog ez az egész családként működni. Ez a dátum nem csak azért fontos számomra, mert ekkor született a lányom, hanem mert ezen a napon döbbentem rá, hogy úgy igazán senkire nem számíthatok, csak magamra, nekem kell megoldanom mindent az életemben, senki nem fog segíteni.

2009 augusztus 17 - A nagy utazás napja, az új élet kezdete. Miután Brian már a lányunk születése napja után egy hónappal gyakorlatilag megszűnt létezni számunkra, nekem kellett kitalálnom, hogy hogyan tovább. Esti iskolában szereztem fodrász oklevelet, és azóta is folyamatosan tanulom a szakmát, ebből tartom el magunkat. Zoe a hajszárítók és ollók, hajcsavarók világában cseperedett, de kinőttük a kisvárost, amit addig féltem elhagyni, és egy jó lehetőségért meghoztam a nehéz döntést, ismeretlen városba költöztünk. Brooklyn lett az otthonunk, mindkettőnké, ahol tényleg tiszta lappal indulhattunk. Be voltam tojva? Naná!

2014 március 25 - Kicsi Zoe tizedik szülinapja. Nagy ajándékot kapott, olyan lakásba költöztünk ahol neki is lett saját szobája. Akkor kezdtem el a CutBox-ban dolgozni, az eddigiekhez képest sokkal kedvezőbb fizetésért és egyéb juttatásokért, mint például a kedvezmény a közeli egyházi iskola tandíjából, ahová szerettem volna beíratni a lányomat és így sikerült is. Már nem egy szobában lakunk, nem is egy garzonban, a hűtő már nem a bejárati ajtóban van, és már nem egy galérián alszunk kettecskén. Mindenkinek lett saját hálószobája, egy kisebb, de barátságos nappalink ami egybe nyílik a konyhával. Az épület régi, de a lakásból kis odafigyeléssel sokat ki tudunk hozni, és van elég hely egy cseperedő gyerkőcnek is.

2016 június 8 - Az összeomlás napja. Már egészen úgy tűnt, hogy nem lesz sehogy se. Minden összedőlni látszott. Valami barom betört az üzletbe, csak azért, hogy rongáljon, tönkretett mindent, hónapokig tartott a felújítás és az eszközök pótlása. A lakbért meg már nem tudtam miből fizetni, és Zoe iskolája is emelt a tandíjon, ami így már végképp nem fért bele, de eszemben sem volt kivenni őt onnan, hiszen ott voltak a kis barátai, a megszokott környezete. A pasim is elhagyott, lelépett egy fiatalabb csajjal, akinek nincs gyereke, és nincsenek problémái. Ahogy ő fogalmazott: túl sok a gond velem, velünk. Nap közben a város utcáin sétáltam mint valami holdkóros, és fogalmam se volt róla, hogyan vagy merre tovább. Addig is voltak nehéz napjaink, de ekkora mélypontra még sosem kerültünk. És hogyan lehet garantálni, hogy egy ilyen nap még rosszabbra fordul? Rosszkor voltam rossz helyen, és fényes nappal ütöttek le egy forgalmas utcán, hogy ellopják a táskámat. Talán éppen ez a fordulat kellett ahhoz, hogy úgy döntsek: azért is talpon maradok!

2019 május 12 - Talán ez volt az első komolyabb veszekedésünk a lányommal. Soha nem is gondoltam volna, hogy ennyire mélyen ül benne a tüske, amiért a mi családunk csak két főből áll, és hiányzik belőle az apa figura. Őszintén elmondta, hogy mennyire bántja, hogy gyakorlatilag nincsen apja, de még egy állandó pótléka sem. Persze tudja, hogy már nem is lesz, különben is, ennyi idősen már fölöslegesnek is érezné az egészet. Bántja, hogy az apjáról azt sem tudja, él-e még egyáltalán, és dühös rám, amiért meg sem próbáltam megkeresni az elmúlt években. Kemény szavakat mondott, ami miatt úgy érzem, cserbenhagytam őt, és minden igyekezetem ellenére sem sikerült megadni neki mindent. Mert bár fokozatosan, egyre jobb körülmények közt élünk, a család dolog az nem igazán jött össze, és erről sajnos én tehetek. Nem mintha válogatós lennék, inkább mondanám magam szerencsétlennek. Pedig nem keresem a tündérmeséket, racionálisan próbálok gondolkodni ezen a téren is, és mégis… az én koromban, gyerekkel… tényleg elment volna ez a hajó, nekem már sose lesz normális családom? Zoet sajnálom, és csak remélni tudom, hogy ez az egész nem fog rámenni a kapcsolatunkra, és nem pont emiatt lesz belőle drogos vagy nem is tudom micsoda. Vicces ez, hogy amikor már épp azt hittem, hogy minden jól alakul, akkor csesződött el az egész.