Lassan, de végre elérkezett a szombat, amit már nagyon vártam. Sokkal korábban felkeltem, hogy elkészítsem a szendvicseimet és ezt még anyum sem értette, bár nem kérdezett rá. Miután mindennel elkészültem egy kávéval a kezemben hagytam el a lakást, hogy a megbeszélt helyre menjek. Útközben azért kezdem bánni, hogy ennyivel korábban keltem, mint kellett volna. Nagyon is reménykedek abban, hogy a monoton utazástól nem fog beütni az álmosság és, hogy a kávé is tud segíteni valamennyire. Amint meglátom őt a téren, egyből kigyullad a fejem felett a képzeletbeli villanykörte, hogy hogyan is üdvözöljem. Hatalmas vigyorral az arcomon, készülök fel a produkciómra. Oda is sétálok mögé és eljátszom, amit kitaláltam, bár nagyon kell türtőztetnem magam, hogy el ne nevessem magam, ezzel tönkre téve az egészet. Kicsit elszomorít, hogy nem dőlt be és ez az arcomra is kirajzolódik, viszont ez csak addig tart míg megfordul. A tippjére az ajkam szegletében egy apró mosoly jelenik meg.
- Nálunk Philadelphia-ban sokat használták. Igaz, főleg öregek. - Rántottam meg a vállaimat, ahogy a mentségemet hozom fel, hogy miért is így beszéltem. Ez nálunk megszokott volt, bár az is igaz, hogy azért nagyobb városban vagyunk és itt valószínűleg máshogy beszélnek az emberek, még akkor is ha idősebb korosztályról van szó. Ez mondjuk nem futott át az agyamon. Nem sokáig tudok ezen gondolkozni, mert már is köszönt, így az egész terveim részletes kidolgozása a következő alkalomra, egyből füstbe megy.
- Szia Szöszke. - Mosolyt varázsolok az arcomra, ahogy köszöntöm, ez úgyis elmaradt az előbb a hülyéskedésem miatt. Majd előveszek egy twixet a zsebemből, amit azért belenyomtam mielőtt elindultam volna, mert a csoki nem árt egy ilyen túrázás előtt. Igaz, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg neki állunk a legnehezebb útvonalnak, de attól még jól jön az édesség. Elhúzom a számat, mikor visszautasítja, mert tényleg azt hittem, hogy ő neki is jól fog esni így reggel. Látom rajta, hogy mennyire sajnálja, de ez miatt nem fogok haragot tartani.
- Oh, kár, pedig azt hittem megosztod velem. - Visszadugom a zsebembe a maradékot, később még jó lesz azért. Tettem el bőven édességet is, szóval lesz még, ha meg fogjuk kívánni.
Kicsit megváltozott a hangja, ahogy elkezdi felvázolni, hogy mit is fogunk csinálni és össze is ráncolom erre a homlokomat. Én tényleg azt hittem, hogy egy jó kis napi sétával elandalgunk, sokat nevetünk, jót szórakozunk, de túl komolynak hangzik jelenleg, ahhoz, hogy ezek megtörténjenek.
- Hu, de komoly lettél. - Azért szóvá is teszem, kicsit úgy érzem magam, mintha befizettem volna magam egy túrázós csoportra és épp a túravezető magyarázza, hogy vész esetén mit csináljunk, ha magunkra maradtunk. Bólintok egyet a buszmegállóra, én elhiszem neki, hogy hol van, így irányba állok és elindulok, remélhetőleg vele az oldalamon. Útközben a kuka mellett elhaladva beledobom a papírpoharamat és tovább hallgatom.
- Nem. - Rázom meg a fejemet, hogy biztosítsam arról, hogy engem nem zavar, hogyha másfele megyünk, mint amit általában az átlag ember választani szokott. Most már kezdek biztos lenni abban, hogy ez nem lesz szórakozás. Viszont az a mosdó nagyon is jól fog jönni, ami felé haladunk. Kicsit meglep a kérdése, hisz egy egész útitervvel állt elém, így egy halvány mosollyal az arcomon fordulok felé.
- Amit szeretnél. Ahogy hallom egy kész tervvel a fejedben jöttél, szóval rád bízom magam. - Most már azért szélesebb mosoly virít az arcomon, mert nem akarom megbántani és azt sem szeretném, ha lefújná, mert úgy érzi, hogy nem akarok menni. Viszont nekem tényleg teljesen mindegy, hogy merre megyünk, amig nem tévedünk el és nem kint az erdőben fogjuk tölteni az egész estét. Szerencsére nekem is vannak ismereteim, hogy hogyan kell térképet és jelzéseket olvasni, így nem félek attól, hogy esetleg kint maradunk.
- Hogyhogy nem dolgozni jöttél amúgy? Azt hittem, hogy leginkább ide Manhattan-be a munka miatt jössz. - Kezdek egy talán elég unalmas kérdéssel, de attól független engem érdekel. Persze nagyon is örülök neki, hogy ilyen hamar tudtunk találkozni és szabaddá tette magát miattam. Magamban azért tisztázom, hogy ne legyek ennyire beképzelt, hogy miattam nem vállalt munkát. Azért azzal a gondolattal is eljátszok, hogy mégis csak miattam történt és ez egy kicsit felvidít. Attól függetlenül, hogy nem akarok tőle semmit a barátságon kívül, tényleg jól esik ezt gondolni.
- Amúgy akkor nem is dolgozol egyetem után? Úgy értem, hogy még csak gyakorlati helyen sem vagy? - Vonom fel az egyik szemöldökömet, attól, hogy a hétvégén itt van, attól még valamit kezdhet magával egyetem után vagy mikor ráér a hétköznapokban. Nekem is van gyakorlati helyem, bár még nem kívánja az egyetem, hogy legyen, viszont így egyrészt előnyöm lesz a többiekkel szemben a munkakeresést illetően a tapasztalattal és a gyakorlat miatt sem kell idegeskednem, mikor eljön az idő.
Amint elérjük a benzinkutat, már megyek is a mosdó felé. Ez a kávé elég gyorsan átment rajtam, viszont attól függetlenül, hogy most ittam, lehet, hogy kéne nekem még egy. Talán nem haragszik meg, ha a túrázásunk közben jön rám, hogy nekem most azonnal ürítenem kell és egy fát veszek célba. Nem tudom, hogy miért de egész végig ezen gondolkozok, ahogy megkönnyebbülök. Miután végeztem, a kézmosás után oda megyek hozzá.
- Kérsz egy kávét? - Halvány mosoly rajzolódik ki az arcomon és ha kér, akkor meghívom rá, ha nem akkor egyedül térek vissza a kezemben egy újabb papírpohárral, indulásra készen.

A buli másnapján küldtem egy üzenetet Karin-nak, hogy nagyon jól éreztem magam és alig vártam, hogy újra összefussunk. Ahogy telt az idő, és egyre több üzenetet váltottunk, észrevettem, hogy valami változik bennem. Az első találkozásunk emlékei még mindig élénken táncoltak a szemeim előtt. Egyre izgatottabb lettem, minden alkalommal, amikor a telefonom pittyent. Még így üzenetben is olyan, mintha itt lenne mellettem és személyesen beszélgetnénk. Még engem is meglep, hogy mennyire el tudja terelni a figyelmemet és egy folytában a képernyőre szegeződik a figyelmem. Ez a barátaimnak is felkeltette az érdeklődését és most pont Mikey lép oda hozzám, átkarolva a vállamat.
- Csak nem összejöttetek? - Hallom a hangján az örömet, pedig erről szó sincs. Még mindig bízok abban, hogy a volt barátnőm visszajön hozzám, viszont a srác nem hagyja, hogy ez a gondolat nagyon sokáig ott maradjon a fejemben.
- Kivel?! - Vonom fel kérdőn a szemöldökömet, miközben oldalra fordítom egy picit a fejemet, hogy a szemem sarkából lássam azt a megcsillanó sunyiságot a szemeiben.
- Hát a szőkével. Mondtam, hogy bomba csaj. - Veregeti meg a vállamat elismerően. Én pedig csak megforgatom a szemeimet, amit ő nem lát ebben a pozícióban.
- Nem jöttünk össze. Csak barátkozunk. - Rántom meg unottan a vállaimat, bár mintha hallanám a hangjában, hogy ezt nem hiszi el. Viszont végre elenged, így felé tudok fordulni, de ekkor rezzen meg a telefonom és tekintek le rá. Karin üzent, hogy akár a hétvégén a túrázást meg is szervezhetjük, ha van hozzá kedvem. A többi részét nem láttam az üzenetnek, csak épp annyit, amennyit a feldobó ablak megmutatott. Észrevettem, hogy Mikey is a telefonom kijelzőjét nézi.
- Ez csak baráti találkozó. - Mondom határozottan, ahogy a szemeibe nézek, de szinte látom a fogaskerekeket a fejében, hogy hogyan kombinál minket össze. Az a kaján vigyor sem tetszik, ami épp az arcára ül.
- Persze-persze... Ezért maradtál ott reggel, hogy takaríts. - Gyanúsan néz rám, de ez engem egyáltalán nem tör meg, hisz nem csináltunk semmit. Szinte nem is aludtam, mert amint eljutottunk oda, hogy vége lett a bulinak, már jócskán reggeledett. Viszont azt meg kell hagyni, hogy tényleg jó buli volt és nagyon is szeretném megismételni.
- Csak rendes voltam és segítettem. - Sóhajtok egyet és újból megforgatom a szemeimet. Már nem is próbálom meggyőzni, hogy nincs köztünk semmi és szimplán barátok vagyunk vagy legalábbis barátság alakul ki köztünk.
- Ahhhaaa... - Nyújtsa el, én pedig finoman taszítok rajta, miközben megkerülöm és elsétálok. Még csak az kéne, hogy lássa, hogy mit írt nekem Karin. Miután biztos távolságba kerültem mindenkitől, megnyitom az üzenetét és elolvasom. Nem is tűnik fel, hogy végig mosoly van az arcomon, ahogy olvasom. Végül azért válaszolok neki, hogy nekem nagyon is megfelel és tetszik az ötlet. Aztán egy gyorsabb üzenet váltás után, az időpontot is véglegesítjük.
Az idő lassan vánszorgott, de végül, eljött a szombat reggel. Hevesen dobogó szívvel keltem ki az ágyból, magamhoz képest szokatlanul is korán, amit anyum nem is értett. Gyorsan vettem elő pár szelet kenyeret, vajat és felvágottat a hűtőből. Azért jó lenne ha nem halnék éhen mire eljutunk valahova, ahol tudunk is enni. A hátam mögött álló nő tekintetét érzem a tarkómon és azt is tudom, hogy legszívesebben megkérdezné, hogy miért sertepertélek ilyen korán a konyhában, hova készülök, kivel és mikor jövök haza. Viszont semmilyen hang sem hagyja el a száját és azért kicsit hálás vagyok neki. Tűkön ülök mire végre idő van, hogy elindulhassak, azért a lelkesedésem nem hagyott alább, viszont érzem a korán kelés vele járóját és már most rám jött az álmosság. Mielőtt viszont kilépnék az ajtón, egy forró kávét is készítek elviteles papír pohárba, hogy meg tudjam inni az úton. Gyorsan átvizsgálom a táskámat, üditő, szendvicsek, nasi, minden benne van, amire szükségem lehet egy ilyenfajta túrán. Egy nagyot kortyolok a kávéból, mikor becsukom kivülről az ajtót.
Végig utazom a várost, egészen a találkozóhelyig. Szerencsére semmire se kellett várni és ahhoz képest, hogy szombat van, még tömeg sem volt. Gondolom ilyenkor még mindenki ébredezik, ami nekem nem próbléma, így legalább nem nyomorogtam. Leszállva a buszról, sétálok oda a megbeszélt helyre, mire már messziről kiszúrom a lányt. Rápillantok az órámra, nem vagyok késésben, így egy kicsit megnyugszok. Viszont azt látom, hogy nem felém figyel, így talán meg tudom lepni. Odasettenkedek a háta mögé és kicsit mélyebb hangon szólalok meg, miközben közelebb hajolok hozzá, hogy tudja, hogy hozzá beszélnek.
- Ne haragudjon kedvesem, tudja, hogy merre van a reptér? - Próbálok benne maradni a szerepemben, egészen addig amig nem válaszol vagy meg nem fordul. Ha ez megtörténik, akkor elnevetem magam, mert már így is alig bírom megállni, hogy ne tegyem.
- Van twixem. - Vigyorogva húzom elő a zsebemből és ki is bontom. - Szereted ugye? - Kérdőn összeráncolom a homlokomat miközben az egyik rudat felé nyújtom. Kell a csoki a túrázás előtt, így meg is eszem az én részemet.
- Szóval, merre megyünk? - Igazítom meg a táskámat és készen állva várok rá. Már megittam a kávémat, bár remélem, hogy azért útközben majd egy mosdót is be tudunk iktatni valahol.