Karin

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Az életem felfordulása kicsit gyökeresen megváltoztatott. A balhék elkerültek, ahogy én is elkerültem őket legtöbb esetben. A csaj, akit elütöttem rehabilitációját tölti a kórházban és fogalmam sincs mikor engedik ki. Az orvosok és az ápolók nem oszthatnak meg velem semmilyen információt. A szüleit meg inkább elkerülöm, hiszen gyűlölnek. Ahogy a csaj is...megértem, hiszen nem kellett volna autóba ülnöm részegen, bár ezért megkaptam a fejmosást mindenkitől is triplán szinte. Az meg hogy a bohóc miképpen esett nekem...jobb kiverni a fejemből. Nem akarok újból összefutni vele, pedig eltelt már pár hét azóta az eset óta. Azóta is fáj a lövés helye...érzékenyebb. A vágásoknak már csak heg maradt, a karomon nem takarom, nem érdekelnek, mindenki azt hisz amit akar róluk. A videót is kitöröltem az oldalról, érkezett pedig rá rengeteg hozzászólás...nem olvastam el. Kihevertem a találkozót elég legyen ennyi. Azóta sem jártam arra a helyre vissza, abba a kávézóba...a szokásos helyemet elkerültem, pedig évek óta oda jártam reggeliért. Szóval új helyet kellett keresnem, ami távol esik ettől az egésztől. Ahol lehet kapni az én érzékeimnek is finomat. Részben azért sem jártam el máshová, mert nem ismertem túl jól a várost...másrészt a büntetésemet töltöm és elég nehéz internet nélkül körül járni a dolgokat. De végre tudtam kommunikálni Henry-vel, úgy tűnt az ő büntetése ennyi volt és felhívott. Megadott egy címet, ám nem találkozni akart velem. Még haragszik rám, mert belekevertem őt is az autóbalesetbe... és ez miatt pipák rá is a szülei....meg az enyéim is rá. Majd megbékélnek, vagy sem. De a lényeg, hogy megkaptam az SMS-t. Nagyjából ismertem a helyet, a Central Parkba vittem el párszor Keegant csavarogni, szóval ismerős a hely, a többit meg könnyedén kinyomozom. Már nem látom borúsan a helyzetemet, lenyeltem a békát, meg hogy gerenda voltam a másik szemében. Több esélyem nincs, óvatosabb leszek ez biztos. Túl sok ellenséget szereztem rohadt rövid időn belül. Talán nekem kellene változnom és a világot kellene békén hagyni, nem baszogatni senkit semmiért. Csak hát nem ilyen fából faragtak, de igyekszem visszafogni heves anyámtól örökölt vérmérsékletet. Mintha lehetne bármit is fogni erre a fránya tiszta spanyol vérre. Délután a suliból a Central Park felé veszem az irányt, az a fél óra csúszás otthonról...bármire fogható. Ez az időben haza érés és utána való szobafogság kezd már az agyamra menni, de ennyit megengedhetek magamnak, max eltolódik az egész büntetés hosszabb távra. Szarok már bele...
A central park közelében már feltűnik a hely, kávézószerűség, melyet Henry feltüntetett, az utca is stimmel és az épület megnevezése is. Nincs messze, szóval nem okoz gondot a megközelítése. Nincsenek sokan, akik itt vannak mind nők, bár azok is lehetnek veszélyesek. A pultnál nincs senki, nem rendelnek, így hamar be is állok, hogy rendeljek magamnak... meg is nézem a kínálatot, bár jobb szeretem a szokásost...ám itt még nem ismernek, szóval megint jártathatom a szám. Hogy utálok-e új emberekkel megismerkedni? Hát nem a szívem csücske, most jó pofizhatok, mely nem szokásom, de muszáj lesz ha nem akarok a tejmentes kérésemért tejes dolgot kapni, már csak kicseszésképpen. A kínálat érdekes, megüti a figyelmemet, szóval az árakat is megnézem, szerencsére nem szálltak el vele és mivel a suliban a büfében nem vettem semmit, így itt nyugodtan költekezhetek. Módjával... 


 Megjelenés/kinézet

Február van, ami azt jelenti, hogy végeztem a féléves vizsgáimmal, amiket egyébként sikeresen, egészen jó eredményekkel tettem le, valamint, hogy megkezdődött az új félév. Nos, ez jót jelent, hiszen még nincs számonkérés, csak az órákra kell bejárni, de még vannak variálások a tárgyak időpontjaiban, és nem feltétlenül a mi oldalunkról. Minden esetre egyelőre úgy tűnik, hogy nincs a tanárok tervében, hogy pénteken is legyen óránk, ami nekem a diákmunkáim miatt kifejezetten nagy előny. Elvileg anyagilag nem lennék rájuk szorulva, de a szüleim mindig úgy neveltek engem és a bátyámat is, hogy meg kell dolgozni azért, amit szeretnénk, hiszen nem hullik minden csak úgy az ölünkbe. De azért a megfelelő anyagi támogatást megadják, és a tanulásra is egyfajta munkaként tekintenek. Ez összességében pedig azt jelenti, hogy állják a tanulmányainkat, a lakhatásunkat, és az alapszükségleteinket, de, ha extra dologra van szükségünk, akkor azt oldjuk meg magunknak. Nálam ez a bulikat, a túrázást, és az „extra” ruhákat és cipőket jelenti. De mivel a diákmunkák nem elég stabilak, én bebiztosítottam magam, és a kutyasétáltatáson és a babiszitterkedésen kívül még egy nagy kínálattal rendelkező kávézóban is felszolgálok. Ebben pedig a legnagyobb nehézség, hogy én a New York állam északi részén lévő Cornellre járok, a diákmunkáim viszont New York városában, leginkább Manhattanben vannak, így heti rendszerességgel repülök oda-vissza, de még így is nagyon megéri anyagilag.
Ma a felszolgálói munkakörben tevékenykedek, mert a többire most nincs lehetőségem. Pontosabban kora reggel már elvittem néhány rosszcsont kutyust sétálni, de a gyerekfelügyelet most elmaradt, hiszen az anyuka most otthon van, mert beteg a gyerkőc. Ez viszont nem azt jelenti, hogy ilyenkor ne lehetne rám bízni, de ilyenkor ez az anyuka jobban szeret saját maga felügyelni a kicsire, amit helyesnek és érthetőnek tartok. Meg a gyerek is úgy is egyből „Anyut” hívja már akkor is, ha csak egy kicsit is rosszabbul van, mint előtte.
Február révén mindenki nagykabátban és vastag sálakban, sapkákban és kesztyűkben mászkál, ami alól én egy kisebb kivételt képzek. Osloból származom, ahol ez a hőmérséklet egyáltalán nem hideg, főleg, hogy most mondták is, hogy pár fokkal melegebb van az átlagosnál. Bent pedig egészen kellemes meleg van, így csak egy vékony hosszúujjú pulcsiban és egy hosszúnadrágban vagyok. Itt nincs kötelező viselet, csak a kötény, amit persze most is felvettem. A hajamat pedig csak félig kötöttem fel, hogy ne hulljon előre.
Nincsennek sokan, és mindenki megkapta a rendelését, az pedig az elmúlt percekben senki sem jelezte, hogy fizetne, így a telefonomat bújom. Ez a fiataloknál persze nem lenne túl meglepő, sőt, egyre több idősebb is függővé vált az elmúlt években, de én a sulis felületet bújom, hogy milyen hivatalos üzenetet is kaptam megint. De szerencsére semmi komoly, csak két órát cseréltek meg, meg egyet új terembe tettek, de egyik sem életveszélyes. A határidőnaptáramba még úgysem írtam be semmit, majd, ha végleges lesz minden, mert nincs kedvem napjában többször is átírni mindent; úgy teljesen kaotikus lenne.
Az üzenetek olvasásából akkor zökkenek ki, amikor megcsendül a bejárat feletti kis csengő, mert egy fiatal srác éppen most lépett be a kávézóba. Kicsit, mintha félénknek és talán bizonytalannak tűnne, így megvárom, hogy mit is szeretne. Lehet, már várják, és őket keresi, vagy szimplán csak felméri a terepet, hogy szeretne-e egyáltalán rendelni bármit is. Végül megindul a pult felé, így én is minden figyelmemet rá összpontosítom eltéve a telefonomat.
- Szia! Mit adhatok, vagy miben segíthetek? - kérdezem kedvesen. Még mindig vannak szendvicseink, és sütikből édességekből is bőven akad a kifogyhatatlan kávé, tea és egyéb forró italok mellett.

Karin

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

A lány érdeklődő kérdésére csak rápillantok, majd vissza a pultban lévő sütikinálatra. Első blikkre nem válaszolok, átnyálazom magamban többször is hogy mit szeretnék és hogy miképpen ne legyek bunkó. Nehéz lesz. Bár más kérdés, hogy ő jelenleg minek tart, hogy nem reagálok a kérdésére. Ez van, már megszoktam, hogy elsőre elítélik az embert. Ilyen helyeken kezdődik, az iskolában folytatódik, majd az utcákon, végül a legjobb haverod szülei fordítanak hátat a hülyeséged végett. Még jó hogy a saját családod nem tart még ott. A fenébe is!  
- Helló. - köszönök végül immár ráemelt pillantásokkal megint csak. - Szigorúan tejmentes dolgok érdekelnének. - nyitok egyből a legfontosabbal. Nekem az, másnak meg mindegy lenne, hogy mi kerül a tányérjára és a villájának hegyére, nekem azonban elég jól oda kell ezekre figyelnem, már egy rohadt szem gofri is kórházba juttathat. Tapasztalat.  
- Gofri? Citromos labdabukta? Málnahabos palacsinta? - sorolom fel a jelenlegi kívánságaimat, bármi ami tömény az nem kell most, a múltkori csokis édesség bőség zavarát okozott, így legutóbb kinéztem egy mindenmentes zabszeletet is, szóval az után is pedálozhatok. Közben a hátam mögé is figyelek, az itt lézengőkre, de semmi gyanús nincs, hiszen az ipse nincs itt. Így vissza is fordulok a lány felé egy mosollyal. Fiatal, szőke és nem az esetem. De miért is lenne, mikor ott van Keegan? Ő elég jól elbolondított attól tartok. Most felkellene röhögnöm magamon, de az elég ciki lenne, így csak figyelek ha válaszolna a pultban lévő.  
- Illetve kérnék egy feketét két cukorral...meg egy... - nézek az eddigi kinálatukra, majd vissza a lányra. Anya hogyan is csinálja a forró csokit? Gondolkodok el egy pillanatra még, majd fény gyűlik a szememben is, rájöttem, emlékezem rá. Hát figyeltem a legutóbbi kioktatására. Nem akarok megint úgy járni mint legutóbb, hogy bárkinek használnia kelljen rajtam az adrenalin autoinjektort. Rohadtul életmentő az én esetemben...illetve hát a sorstársaiméban is. Hú de gáz te jó ég.  
-...zabitalos, kókusztejes, juharszirupos forrócsokit...- mondom is ki végül a kívánságom (mint valami kisherceg basszus) és ha nyert ügyem van, ha tudnak itt készíteni ilyesmit, akkor visszatérő vendég is lehetek. Aztán meg is lepődök saját magamon, tarkót kezdek vakarni zavaromban és elmosolyodok.
- Ne haragudj, csak szeretem felmérni az ilyen helyeket, hova érdemes többször bejárni... - vigyáznom kell magamra ilyen téren, hiszen más úgy sem tenné. Szóval ez a helyzet jelenleg. Főleg hogy el kell kerülnöm a legkedvencebb helyemet is. Miért egyedül jöttem? Keegan biztos gyakorol, Henry meg...el lett tiltva tőlem. Majd egyszer úgyis összefutunk teljes titkolózások közepette, de addig is úgy teszek, mint aki hallgat a szüleire...mert ez a helyzet tönkre vágott szinte mindent. De a gondolataim mellett figyelek a lány felé is, hogy mit tudna esetleg ő kínálni, vagy esetleg akad-e a felsoroltjaimból és elkészíthetőek-e. Imádnám ami azt illeti.


 Megjelenés/kinézet

A belépő srác tőlem fiatalabbnak tűnik, de nem sokkal. És talán kicsit valóban zavartnak látszik, de ezen nem lepődök meg. Vannak, akik már úgy érkeznek, hogy kész elképzeléseik vannak a rendelésüket illetően, de bőven akadnak olyanok is, akiknek gőzük sincs, hogy mit szeretnének. Van, hogy ezt a bőség zavara teszi, de az is előfordul, hogy pont a határozott elképzelésüket nem látják, így ez készteti őket megállásra. Nekünk mindenképpen segítenünk kell a vendégeket, amihez kérdezni szoktunk. Viszont hiába a kérdés, ha a hozzánk érkezőnek esetleg még nincs megfogalmazódó elképzelése, hogy mit is szeretne. Én kérdezek, de válasz egyelőre nem érkezik, így türelmesen várom, hogy beavasson a dilemmájába. E miatt nem ítélem el, mert látszik rajta, hogy nagyon elmerült a kínálatunk tanulmányozásában és a gondolataiban. Megértem, mert bőven van miből válogatnia.
Egy kis idő után pedig eláll az óhajával. Nos, most már értem, hogy miért nézelődött olyan elmélyülten. A dolog pedig egy pillanatra engem is megfog. Az italoknál tudom, hogy van ilyen lehetőség, de az ételeknél… A legtöbbet készen kapjuk, és gyakran változik például a süteménykínálat. Hogy most pontosan miből is kaptunk, azt nekem is meg kell néznem. - Italokból szerintem bármit el tudunk készíteni laktózmentes változatban, akár valóban laktóz mentes tejből, vagy van kókusz, rizs, zab és mandulatejünk is. A laktózmentes ételek pedig a pult bal oldalában vannak, mármint amiket nem itt készítünk, vagy nem frissen elkészítünk - azaz az előre csomagolt szendvicsek és sütemények vannak a pultban. - Gofrit tudunk készíteni, de arra várni kell. Viszont tudtommal málnahabos palacsintánk nem szokott lenni, de juharszirupos, csokis és… - hirtelen nem jut eszembe az angol szó a kékes-lilás bogyóra, csak a norvég - pillanat - kérek egy kis türelmet, amíg kikutatom az agyamban a fordítást - áfonyás - jut végre eszembe az általa is érthető szó. - Ezeket minden reggel és délelőtt lehet választani, és frissen készülnek - pontosítok. A palacsinta frissen az igazi, nem kihűlve, így ezeket kérésére készítjük. Azt hiszem minden kérdésére válaszoltam, így hagyom, hogy megnézze a pult mögött lévő kínálatot, és végig gondolja, hogy mit is szeretne.
Megvárom, hogy mi is lenne a második kérése, és csak utána, teszem fel a sajátomat. A „fekete” itt nem pontos, mert rengeteg alapfajta is van, az ízesítések mellett, így rosszat nem akarok készíteni. De a második itala megfog, és ez látszik is rajtam. - Hűha! - adok hangot meglepettségemnek, de látszik rajtam, hogy nem haragszok. - Semmi baj! - mosolyodok el, amikor látom, hogy neki is leesett, hogy ez így furán hangzott. - Nos, ez utóbbit még tudtommal nem készítettünk, de alapanyagunk van, így, ha elmondod, hogy ezt hogyan is kell megcsinálni, állok elébe - ajánlom neki lehetőségként. - Valamint. A kávé milyen legyen? Mármint amerikai, hosszúkávé, presszó, doppio, risretto, vagy filteres kávé, de akár ízesítve is tudjuk ezeket szervírozni. Ha szeretnéd, adok egy kávé-itallapot is, hogy átnézd mi is van a kínálatunkban - mondom arra az esetre, ha nem az ízmentes változatot akarja kipróbálni, miközben a kezem már a megfelelő itallap felett jár. És mivel azt mondta, hogy „fekete”, így automatikusan nem soroltam fel azokat, amikhez valamilyen tejszármazék kell, még akkor sem, ha laktózmentes változatban is tudjuk készíteni, de természetesen van cappuccinonk, tejeskávénk, vagy bármi ehhez hasonlónk. A kávék közti különbséget pedig fejből is elmondom neki, ha szükséges. A mi fő profilunk leginkább a kávé, így abból rengeteg fajtánk van, mind ízre, mint készítésre vonatkozóan. A főnök elmondása szerint az egyéb kínálat, mint a sütik, palacsinták és a szendvicsek, csak a kereslet miatt kerültek be a kínálatba. Ha igény van rá, mi igyekszünk teljesíteni.

Karin

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Vannak érdekes dolgaim és ez a kérdésekben is totálisan meglátszik. Jelenleg sem kertelek, nincs okom magamban tartani a dolgokat, így a válaszokhoz is hamar hozzájutok. Hiszen a nő a segítségemre van...ez a munkája vagy micsoda, alap hogy segítenie kell. Próbálok az ittlétem alatt visszafognom az arcomból...nehéz ezt hozzáteszem. De legalább okosodok is az itt létem alatt. Az italok biztosan azok, azonban gofrit is készítenek...és palacsintát. Persze ez a válasz bejövős volt, apró mosoly került az arcomra. Szeretem a gofrit, nincs mit tenni. Otthon is ki kell várni mindig, akkor itt is...no para. Ez egy megnyugtató válasz volt, a palacsinta annyira nem érdekel. Gofris vagyok. Szóval ezzel levett a lábamról.  
- Ez egy jó hír. - jelentem ki elégedetten, főleg hogy lehet is kérni reggelente. Nem csak bizonyos napokon, mondjunk hétfőn és szerdán meg vasárnap. Volt egy hely, ahová pont ez miatt be sem teszem a lábam és még a gofrijuk is pocsék. Ennyit erről.  
De ha összejön és jövök mindennap, akkor talán már kérés nélkül is előállnak vele, főleg, ha tudják, hogy időben mindennap hogyan érkezek. De ez még odébb lesz, nem most. Ami pedig a kávét illeti, úgy tűnik a fekete meglepi... ám ahogy előjön az ő verziójával, az engem sokkol. De az plusz pont neki, hogy amit felhoztam, annak receptjét - készítését el is kéri. Örömmel...csak ahhoz haza kell majd mennem, hogy kifaggassam róla anyát.  
- Ad...Kérek itallapot. - javítok rögtön, mielőtt eltitulál bunkónak. A felsorolt kávékat úgy ahogy egy kettőt ismerek, de nem akarok “szart” inni, így azért átböngészem a kapott lapot is. Nem akarok úgy elmenni, hogy nem mértem fel az árakat, a terepet és a sokféle italt, sütit és szendvicseket. Az megfutamodás lenne részemről, abból meg kösz de nem kérek.  
- Szeretnék egy expresszót, egy dupla risprettót...hosszú napom lesz...elvitelre lehet kérni? - kérdezem, majd visszatérek a pult bámulásába. De sokáig nem időzök rajta.
- Kérnék még gofrit is áfonyás öntettel...meg egy szendvicset, elvitelre... - sorolom fel a dolgokat, hiszen látom közben az árakat is, van nálam pénz, de a felesleges költekezés élelmiszerre nem az én szokásom. Másra szoktam költeni a zsebpénzem, így ez most szükséges a mai naphoz, hogy életben tartsam magam. - És persze mindent tejmentesen, valami mással, mondjuk kókusztejjel készülhetne. - nagyjából képben vagyok, hogy otthon mi szokott lenni tejmásolat, hogy milyen árban van és hogy mihez van hozzá szokva a szervezetem.  


 Megjelenés/kinézet

Nem tudom, hogy mi miatt, de számomra úgy tűnik, hogy itt az USA-ban sokkal több allergiás beteg van, mint máshol. Legalább is súlyosan allergiás. Én, személy szerint először például a mogyoró allergiáról amerikai filmekből értesültem. Sem az oviban, sem az iskolai éveim során egyszer sem találkoztam allergiással, de még a bátyám sem, és a szüleim sem számoltak be olyanról, hogy valaki valamilyen súlyos allergiában szenvedne a családi vállalatnál, és a családban sem volt eddig ilyen. Elvétve akad olyan, aki valamilyen pollenre allergiás, így abban az időszakban sokat fújja az orrát és törölgeti a szemét. Ezzel szemben itt nagyon sok olyan allergiás van, akik az allergéntől akár anafilaxiás sokkot is kaphatnak. Ez lehet, hogy a rengeteg gyorskaja és környezetszennyezés eredménye, illetve, hogy megrögzötten igyekeznek kiszorítani a természetet a nagyvárosaikból? Lehet. De, ha valóban ez a helyzet, akkor nem lenne ideje felébredni az álomvilágból, és tenni ellene? Az előttem álló srác is tejallergiás lehet, mert egyébként miért ragaszkodna szigorúan ehhez, főleg, hogy normális esetben, semmilyen pozitív hatása nincs a laktózmentes termékeknek. Legfeljebb a bankszámlám lesz könnyebb, ha ilyen terméket veszek, mert ezek drágábbak.
- Örülök, hogy így gondolod - mosolygok rá kedvesen. Valamiért úgy érzem, hogy lehet, szereztünk egy törzsvásárlót. Van néhány ilyenünk, és bár itt én vagyok az, aki a legnehezebben veszi ezt észre, mert nem vagyok itt minden nap, én is megtanulom, hogy ki mit szeret.
Amikor felajánlom, hogy odaadom neki a kávé itallapot, kicsit flegmán kezd el válaszolni, de elég hamar javítja önmagát. Egy pillanatra fel is szalad a szemöldököm, de ahogy jött úgy múlik is, és átnyújtom neki a kis füzetet. Az elején vannak az ízesítés nélküli kávék, utána pedig a különlegességek. Néha még én is lesek, mert annyi féle, fajta van, hogy szerintem képtelenség megjegyezni mindet. A norvégok fogyasztják a világon a legtöbb kávét egy felmérés szerint, de mi mindig filtereset iszunk, ami állítólag gyengébb. Nos, lehet, de annak nincs meg az a kesernyés, égett íze, mint a főzött kávéknak, amit én képtelen vagyok megszokni.
Meglepődök a kérésén, és ez meg is látszik rajtam. - Azt ugye tudod, hogy a ristretto kétszer olyan erős, mint egy presszó? - érdeklődök, mielőtt elkezdem készíteni. A túl sok koffein káros is lehet. Ezért elé is csúsztatok egy kávé kisokost, ahol lehet látni az összetételek arányát. - És természetesen, elvitelre is bármit lehet kérni - mosolygok rá kedvesen válaszolva a kérdésére. - Mind a kettő elvitelre lesz, vagy melyiket fogyasztod itt? - kérdezem mielőtt a poharakhoz nyúlnék.
- Azonnal szólok hátra a gofri-ügyben. Melyik szendvicset szeretnéd kérni? - interjúvolom meg a pult megfelelő részére sétálva. Most van sajtos-sonkás, szalámis, tojásos, vega is a laktózmentes részen.
- Értelem szerűen laktózmentes lesz minden, a kávék pedig kókusztejjel fognak készülni, ahogy kérted. A gorfi viszont, ha jól tudom sima latózmentes tejből készülnek. Az nem baj? - írom fel a rendeléseket, viszont a kérdés közben megáll a tollam a papír felett. A növényi tejek állítólag félre viszik a gorfi ízét, de én nem értek hozzá, ha eszem, akkor a normál változatot eszem.

Karin

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Nem vagyok kávéfüggő, így sok mindent nem tudok ezekről, csak annyit, hogy van, kinél a koffein már nem használ. Lehet már nálam sem, csak az íze miatt iszom. Fingom sincs mikor ittam először kávét, de az biztos, hogy majdnem mindennapossá váltak onnantól a reggelek. Tejeskávé, tea...mikor melyik, bár ha nagyon kapkodós a reggel, akkor kimarad...elég sűrűn vannak ilyen napjaim. Sokat szeretek aludni, ezzel így elkésni az iskolából remekül megy. Szerencsére van ajtókopogtató mélyhangú apám, aki a sokadik riasztás után már érkezni szokott, vagy egy rikácsoló anyám, szóval sokat nem szoktam késni. Ami a kávét és az erősségét illeti, nem számít. Legalább ébren maradok sokáig és ha bejövős a kávé és annak erőssége, akkor ez lesz a kávém a sok közül.  
- Se gáz. Legalább éberebb leszek... - magam elé húzom a kisokost melyet kapok és átnyálazom a részleteket, hogy miben mi rejlik, mitől olyan jó cucc. És mitől drága némelyik.  
- Az egyiket elvitelre kérem. A másikat itt fogyasztom, köszi. Mindegy melyik hova amúgy, rád bízom. - pillantok fel az olvasás közben, hiszen rá is figyelek természetesen, így készítheti anélkül, hogy rám kellene várakoznia. Azt nem venném nagyon a szívemre, rajtam kívül akadnak még vendégek, velük is kellene foglalkoznia, de jelenleg csend van. Persze figyelek magam köré is, nem akarok meglepetésbe ütközni, így néha körül nézek, felpillantok az olvasásból és hátra sandítok. A különlegességek nagyon nem kötnek le, kávélikör...gyümölcsöskávék...a hideg is kiráz ilyen idétlenségtől, de nyilván nem itt találták ki mindezt így nem az itt lévőket kellene szidnom. A gofri pedig készülni fog, már a számban érzem az ízét, így már türelmetlen sem vagyok miatta. Lesz végre. A szendvics....
- Legyen vega...évente egyszer kétszer olyan is lecsúszhat... - nem mintha hizlalna bármi is, a gyorskaja meg végkép nem szokott, így nem aggódom, hogy egy félresikerült étkezés elhízást okozna. Ehetek szerencsére bármit, nem látszik meg rajtam. Szerencsés vagyok, legalább ezen a téren, ha máshol nem is.  
- Nem probléma. Ezeréve hozzászoktam ezekhez az ízekhez, az lenne a problémás íz, amit ti rendesnek hívtok... - na az már régen gáz lenne, ha olyat tömnék magamba, akkor aztán hozhatnák az adrenalin injekciót. De persze nem sértésből szóltam, az ízekhez hozzászoktam már, de akadt olyan is, hogy olyan jól elkészítették a gofrit, hogy a tejmentes és a tejesváltozatot összekeverték és felsem tűnt még ízre sem. Persze később már megvolt a baj belőle, de szerencsés helyzetben voltam akkor is.  
- Amúgy köszönöm a segítséget, nagyon rendes vagy... - tolom is vissza a lapot, melyet korábban kaptam, majd figyelni kezdem a lányt, ahogy felírja a rendeléseket, majd a poharakkal bűvöl, hogy elkészítse megfelelően a kérésemet. Szerencsére van nálam pénz, így nem okoz gondot ennek a rendelésnek az összegét kiperkálni. Igen, már ki is számoltam mennyit fogok ezekért fizetni, szóval nem tudna ezzel félre vezetni. A betegségem átka, hogy drágábbak a kaják és italok is, de inkább ez mint hogy szarul legyek...anyám nem sajnálja ilyenekre a pénzt, de apám sem szerencsére.  
- Régóta dolgozol ebben a körben? - érdeklődöm a dolgokról kicsit, hiszen olyan jól leinformált, hogy meg is lepődtem rajta, aztán nem lehet tőlem nagyon idősebb sem. Vannak akik ebben érzik jól magukat. Szerencsés. Én még nem igazán kalauzoltam el magam semerre sem. A matekban érzem igazán otthon magam, de hogy merre alkalmazhatnám olyan igazán 100%-ban...fingom nincs.  

Megjelenés/kinézet

Bár határozottan nem tartozik a munkaköri leírásomba, hogy szóljak a vásárlóknak, hogy túl sok koffeint isznak, most mégis úgy érzem, hogy említést kell tennem erről az előttem álló srácnak. Itt nekem mindössze azt kell betartani, hogy huszonegy éven alulinak ne adjak olyan italt, amiben alkohol van, tehát magamat sem szolgálhatom ki például írkávéval.
- Rendben - válaszolok mosollyal az arcomon, amikor beavat, hogy a sok kávétól legalább nem alszik el. Azért azt örömmel veszem, hogy átnézi a kisokost, amit adtam. Hasznos lehet ez mindenkinek, nem csak nekünk.
- Meglesz - veszem tudomásul, hogy mindegy melyiket készítem elvitelesre, így én majd a ristrettónak veszek elő egy csészét, és a másikat készítem elvitelre. Ha valóban olyan nyűgös napja lesz, mint amire számít, akkor is most kapjon egy nagyobb löketet a koffeinből, mint később. - Ne aggódj, többen vagyunk kiszolgálók, és most egyébként sincs se új vendég, se olyan, akit ki kellene rajtad kívül szolgálni - nyugtatom meg, hogy nem kell körbe pillantgatnia, hogy esetleg ki tart fel. Egyébként meg kedves és figyelmes gesztusnak tartom, hogy gondol másokra is. Az meg, hogy itt olvasgat az sem gond, hiszen nem egy személy kiszolgálására alkalmas a pultunk, így mások is elférnének mellettünk. Nézze végig nyugodtan a kínálatot, hiszen új vendég, és legyen tisztában azzal, hogy mit is kaphat nálunk. Hátulról a gofri ügyében is visszajeleznek, hogy neki láttak, de ilyenkor jobban odafigyelünk az allergénekre, így lassabb, mert igyekszünk másik eszközökkel dolgozni, nehogy sürgősségi ellátás legyen a dologból.
- Ezek szerint húsevő vagy - veszem elő mosolyogva a megfelelő szendvicset. Bár igyekszek egészségesen enni, nem mindig sikerül, és vannak olyan dolgok, amiket egyszerűen képtelen vagyok megenni. De nálam ez nem egészségügyi dolog, mert, ha megenném, se lenne bajom, de egyszerűen nem tudom rávenni magam még arra sem, hogy a számba tegyem. De azt, hogy egyes emberek, akik nem allergiások miért utasítanak el komplett élelmiszercsoportokat, amikor genetikailag mindenevők vagyunk, azt képtelen vagyok megérteni. Igaz, tény, hogy nem kellene minden nap húsfélét, hústerméket enni, csak heti egy-két alkalommal, teljesen elutasítani nagyon egészségtelen, még akkor is, ha sokan mást mondanak. Egyes létszükséges amino savakat például csak húsból tud a szervezetünk beszerezni, az meg, hogy egyesek azt mondják, „fáj a hústól a hasuk” leginkább attól van, hogy a szervezetük idő közben leállította a húsfélék bontására szolgáló enzimek termelését.
- Értem - nyugtázom kedvesen a megjegyzést. - Szabad megkérdeznem, hogy mióta tudod, hogy a szervezeted nem tolerálja a tejféléket? - kérdezem óvatosan, mert az előző megjegyzéséből arra következtetek, hogy elég régen, így vagy már nem emlékszik az eredeti ízekre, vagy annyira kicsi volt, hogy nem is emlékezhet rájuk. Persze, ha nem akar, nem válaszol.
- Ugyan! Ez a dolgom - hárítom a felőle érkező „köszönömöt”. - Meg egyébként se kerül semmibe, hogy segítek - teszem még hozzá. Ahogy mindent felírtam a jegyzetlapra, elkezdem készíteni az rendelést a megbeszéltek szerint. A gofri illatát már érzem, így biztos vagyok benne, hogy hamarosan ki is hozzák hátulról, de ennek a fogásnak idő kell mire átsül.
- Nem, és nem is gyakran vagyok itt, mert a suli mellett, meg a babysitterkedés és kutyasétáltatás mellett nem is sok időm marad. Miből gondoltad ezt? - válaszolok őszintén, és kérdezek rá, hogy miből vonta le a következtetést, hogy régen vagyok a szakmában. Közben megérkezik a tányéron a gorfi rendelés is, amit az elkészült ristrettoval elé is helyezek, a szendvicset és a presszót pedig egy papírtasakba helyezem egyelőre, és hátra teszem a pultra egy cetlivel, hogy mit tartalmaz, de amikor a nevet akarom ráírni, elakadok. - Ne haragudj, de hogy is hívnak? - kérdezem zavartan. - Ráírnám az elviteles rendelésre a nevedet, hogy ne legyen kavarodás - indoklom, hogy miért is érdekel.

Karin

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Koffein nélkül lehet élni, de nem érdemes. Megtanultam elég korán, bár nem vagyok rákattanva, tényleg megvagyok nélküle, csak az íze miatt iszom többnyire. A kérésemet teljesíti a csaj, így könnyebb menet lesz, nem kell senkinek sem magyarázatba fognom. Mondjuk úgy, hogy nem minden esetben vagyok tapló állat, így most magamon kívül másra is figyelek. Ő is megnyugtat, bár nyugodtabb nem leszek tőle...nem az a legfőbb problémám, hogy az útjában lennék egy egy vásárlónak, sokkal inkább nem akarok Vele összefutni. Bőven elég volt az első találkozó, nem kellenek ismétlések. Ebből nem az biztos...háromszor óvatosabb vagyok azóta, így aztán hiába a megnyugtató figyelmeztetés, ugyanúgy figyelek másra is. Kicsit ráparáztam a dologra, sajnos nem tehetek róla, mostanában egyszerre jött rám a sok szar. A szendvicsre gyorsan rámondom az áment, melyre még replikát is kapok, mely persze csupa jó indulatból ál.  
- Az...de van mikor már undorom van tőle és inkább megeszek helyette egy répát... mint valami hülye nyúl. - vonok vállat, hiszen ez a húsmizéria nálam se mindig gallopozik. Amikor elütöttem a lányt, utána elég sokáig nem nyúltam normális kajához. Mostanában jött még csak vissza az étvágyam. Úgy ahogy. Előtte rengeteget ettem, gyorskaja, anyám vagy inkább apám főztje, vagy rendeléses kaja. Utóbbit akkor szoktam, mikor senki sincs otthon, mostanában ilyesmi nincs nagyon...főleg mióta anya apa által fel lett csinálva. De mindegy is ezek ketten...a kérdése eltereli róluk a figyelmemet és a lány szemeibe mélyesztem sajátjaimat...mélyen és hosszasan...mióta is tudtuk meg? Egész régóta...
- Egész kis tökmag voltam...akkor kezdtünk dokihoz járni, akkor mondta az ürge, hogy kicsit hanyagoljuk ezt, majd később talán elhagyom...nos 10 évesen sem voltam biztonságban a tejtől...hányás, fulladás, kipirosodott bőr... anafilaxiás roham...volt már részem benne. -  vontam vállat, hiszen ez egy régi történet, igaz mostanában is volt egy fulladásom, mikor kicserélték a süteményeket...örültek nekem a kórházban. De tényleg. Ismernek már mint a tenyeremet. Kellemes ez az apró kis beszélgetés ezzel az idegen lánnyal, legközelebb is érkezem majd. Remélem legközelebb is ő fog kiszolgálni. Érezhető a gofri illata, ezer közül is felismerem, így enyhe mosolyt villantok, végül rákérdezek, hogy sűrűn dolgozik-e errefelé. Kiderül hogy nem, hiszen ezermás teendője is akad ez mellett. Babyszitterkedés...suli...remek. Szóval még suliba jár, azt hittem könnyebb dolga van már. Pech.  
- Hát...olyan mindentudó vagy...mint egy kisokos. - válaszolom meg az őszintét és nem is voltam most bunkó, nem annak szántam legalábbis. - Mint aki vagy ezer éve már a szakmában van. - nem kijavítom magam, hanem inkább kibővítem a szavaimat. Hogy értse a kisebb Valderrama szövegelését. - Nem illik ugyan megkérdezni, de hány éves vagy? - kíváncsiskodok és vagy elmondja, vagy sem. Ha nem, hát így jártam, ha elmondja hát akkor max ledöbbenek rajta, de nem néz ki idősebbnek 30-nál...a gofri közben előkerül, az illatára beleszagolok a levegőbe és jóízűen sóhajtok egyet. A további rendelést pedig papírzacskóba teszi, ám elakad a nevemmel kapcsolatban.  
- Manuel. - válaszolom meg a kérdését, hogy könnyebbé tegyem számára a munkájának ezen részét. Persze figyelemmel kísérem, ahogy ténykedik, de győzedelmeskedik a gofri és a kávé, így aztán megragadom az ételt és beleharapok jóízűen. Elolvadok, az ízek robbannak a számban, a mennyországba kerültem egy másodperc alatt, ebben biztos vagyok.  
- Hát ez rohadt jó... - motyogom tele szájjal halkan, hogy ne zavarjak meg vele senkit se. Nem tömöm be az egészet, inkább kiélvezem a dolgot.

 

Megjelenés/kinézet

Elnevetem magam, persze nem hangosan és nem bántóan, amikor saját magát egy nyúlhoz hasonlítja. - Nem biztos, hogy olyan buták azok a nyuszik - jegyzem meg indokképpen a nevetésemre. - A táplálkozásszakértők jó része azt mondja, hogy heti néhány alkalommal kellene csak húst fogyasztanunk, és jóval több zöldséget és gyümölcsöt ennünk, és azt is minél gyakrabban nyersen, vagy minél kevésbé hőkezelve, mert úgy marad meg benne a legtöbb vitamin és ásványi anyag. Szóval ez biztosan nem válik a károdra - emelem meg egy kicsit jelzés képpen szendvicset. Én északi kultúrából jövök, ahol inkább a húsfogyasztás dominál, és alapvetően nincs is ezzel bajom, de egy ideje én is igyekszek tudatosabban odafigyelni, hogy több zöldséget és gyümölcsöt egyek. Persze ez sokszor nem egyszerű, mert a szokás nagyúr, és mivel kicsi korom óta a húsos ételeket eszem, sokkal hamarabb megkívánom azokat, mint egy gyümölcssalátát. - Én azt mondom, hogy igyekezni kell kiegyensúlyozottan étkezni, vagy inkább kicsit a zöldség-gyümölcs irányába billenteni a lécet - foglalom össze kedvesen. - De tudom, hogy ez nem könnyű[/i] - fűzöm még hozzá.
Bár közben dolgozok és jár a kezem, figyelmesen hallgatom a válaszát, amit az allergiájára feltett kérdésemre ad. - Akkor Te ezt nagyon kikaptad. Sajnálom! - mondom együtt érzően. - Ha úgy döntesz, hogy jössz még hozzánk, és esetleg nem leszek, akkor minden fenntartás nélkül jelezd ezt az itt dolgozóknak, hogy tudjanak arról, hogy figyeljenek a tejre. Itt semmilyen allergiás nem volt még negatívan diszkriminálva, de csak akkor tudunk odafigyelni erre, ha tudunk a dologról - biztosítom a felől, hogy, ha szól erről, sérelme nem származhat belőle. A vezetők erre minden dolgozónak felhívják a figyelmét, bár tudtommal itt baj még nem történt. A megelőzésre igyekszünk figyelni a legjobb tudásunk szerint, de a bajra, tudtommal, nem vagyunk felkészülve. Vagy legalább is nem tudok róla, hogy lenne nálunk allergiaelleni szer. - Egyébként kívánom, hogy soha többé ne legyen ezzel gondod - teszem hozzá kedvesen. Mondanám, hogy e miatt ne kerüljön kórházba, de félek, az úgy hangozna, mintha más miatt nyugodtan odakerülhet, pedig még véletlenül sem így gondolom. Talán az lenne a legjobb, ha soha senkinek nem kellene kórházba mennie, bár tudom, hogy ez képtelenség.
Egy kicsit méregetem, hogy hogyan is értette a szavait, de rájövök, hogy ezt bóknak kell tekinteni, és nem sértésnek. - Azért már egy ideje csinálom, de korán sem olyan intenzíven, mint itt a többiek. De, ha már itt vagyok, akkor illik tudni a vendégek kérdéseire a választ - mosolygok rá kedvesen. Neki is tudnom kellett válaszolni, mert így tudtam biztosítani, hogy maradjon, és ne keressen másik helyet.
- Én nem csinálok nagy ügyet a korból, így nem gáz. Húsz vagyok - válaszolok a kérdésére. Persze, lehet ez később még változni fog, de még nyíltan vállalom a koromat. - De, ha már a kornál tartunk, Te olyan… - nézek kicsit meg jobban - tizenhét-tizennyolc év körüli vagy. Jól gondolom? - kérdezek rá én is a korára egy kedves mosollyal az arcomon.
Ahogy készítem az elviteles részét, felteszek neki egy szakmai szempontból fontos kérdést, mivel válaszol is, így gyorsan ráfirkantom a nevét a cetlire, és hozzá tűzöm a zacskóhoz. - Itt lesz majd a többi rendelésed - mutatom fel az előkészített csomagot. Elvileg nem fogjuk elfelejteni, hiszen most nincsenek sokan, de sose lehet tudni, így jobb, ha ő is tudja, hogy hol van. Romlandó nincs benne, így gond nélkül hagyom ott a pulton.
- Ezt ötömmel hallom. Majd átadom a szakácsnak a dicséretet - szélesedik ki a mosolyom, ahogy meghallom a reakcióját. - Fogyasztd egészséggel! - teszem még hozzá kedvesen.

Karin

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Jó, persze nyilván nem vagyok nyúl, hogy állandóan zölden éljek, otthon is magamhoz veszem a zöldségek negyedét, ami a fogamhoz való. Ami épp tetszik, jól is nézni és....szegény anyám, mennyi gondja van velem. De hát előbb eszek gyümölcsöt, mint zöldet, szóval...ennyit erről. Megmosolygom a lány szavait, ahogy megmagyarázza a zöldségek jótékony hatásait, mennyire egészséges. Jó persze, csak jót akar. Sokan megkedvelnek első blikkre és pont ennyien utálnak is a nagy pofám miatt, de most nincs okom utálkozni. Nem eshetek bele a saját csapdámba, hogy elmarjak mindenkit. De hát mindez már belém égett, de tudok jó fej lenni...mint most. Ami pedig a tejallergiát illeti, megsajnál, aprón elmosolyodom, de egyből a következő ittlétet helyezi előtérbe. Mindenképp jelezzem a problémát a többieknek is.
- Igen, tervben volt minden alkalommal elregélni a kívánságomat. - kacsintok rá jóízűen, hiszen általában minden ilyen helyen elmondom, szinte már megrögzötten. A kórházban is már tudják az összes allergiámat, így könnyebb ott is mindenkinek velem és nekem is az. Jó, a legutóbbi hölgyemény nem érdeklődött allergiákról, így szinte megszívtuk szépen. De most ezt hagyjuk... gyorskaját akarok ezzel így enni. Pazar. Csak egy emlék hatására. Elhúzom a szám, a lányt figyelem és hallgatom, mikor rendezem vonásaimat. Ha összekeveredik két egyformának tűnő rendelés, akkor nem az ő hibájuk, nem? Vagy ha nem szólok időben a problémáról...dehát...az úgy elég szar húzás lenne, főleg ha nem lenne nálam az adrenalininjekció...húzhatom a szám majd. De ezért is a fokozott figyelem. A lelkemre lett kötve gyerekként, tartom magam ehhez, hogy ne okozzak gondot senkinek se ezzel...legfőképp magamnak. Persze a csajtól érdeklődök, mert egész profin csinálja az itteni dolgokat, nem sértésnek szánom ezeket, lehet más már lekevert volna egyet, vagy hasonló, de a csaj válaszol. Ráadásul 2 évvel idősebb tőlem és annyi mindent tud, mint én jelenleg nem...ez de gáz. Nem felé, számomra. Csak két év és nőnemű. Azt hiszem nekem is felkellene zárkóznom a dolgokhoz. De hát ez van ha az ember gyereke másra szánja az idő háromnegyedét. Házibuli, haverokkal való lógás, sulikerülés, balhézás...levagyok maradva ilyen oktatási szinten.  
- Igen, 18. - az lényegtelen hogy betöltöttem-e vagy sem, a lényeg hogy már mindjárt betöltöm. Kerekítek. Még pár nap...bár bulit nem csaphatok és nem is mehetek el bulizni...otthon tartom meg...már ha a szüleim otthon lesznek, de ez olyan lényegtelen, egyedül is leiszom magam a sárga földig. Enni kezdek, megdícsérem az egészet, hiszen remek az ízkombínációja, talán jobb is mint az előző helyen és ez azért nagy szó. Főleg ha rólam van szó, hiszen általában finnyás vagyok pár dologgal kapcsolatban, de ezt most jól eltalálták. Maradnom kell ezen a helyen, szóval legközelebb is érkezni fogok. Közben előveszem a tárcámat is, nem kell neki számolnia, hogy mennyit kell adnom, láttam az árakat és pikk pakk fejszámolva előveszem azt az összeget, amivel ezért tartozok neki. Beleszámoltam a gyümölcsöt is, mit gofrira raktak, azt osztottam szoroztam, majd azzal nyújtottam neki át a teljes összeget. Olvastam a sorokat a gyümölcsökre és az elviteles zacskót is beleszámoltam. Meg a kedvességet is. Bár az ilyet nem szokták kifizetetni, mégis csak figyelt ezekre a dolgokra, azért pedig hálás vagyok. Bekapom a gofrim maradékát, majd az elpusztítása után a kávét is magamhoz veszem, hogy megigyam, energiával töltsön fel valamelyest.  - Nagyon szívesen maradnék még, elhalasztva mindent, de élve nyúznának meg odahaza, szóval... - vigyorodom el szélesen fejet ingatva, majd kelek fel a helyemről, a szalvétával közben megtörlöm az arcomat, hogy ne legyek maszatos. Magamhoz veszem a rendelés többi darabját...bár nagyon maradni akarok még, késni sem kellene se a suliból, se otthonról, hiszen az utolsó dobásom van mindkét helyen és nem nagyon kellene eljátszanom mindezt sehol sem.  
- Szóval remélem még találkozunk, igyekszem reggel is jönni...ez a gofri ismétlésért kiáltott. - kacsintok rá jóízű mosollyal, majd fel is kelek a helyemről és az órára pillantok. Fél óra és amit még a haza úttal töltök...belefér.  
- Köszönöm az ételt. - köszönök meg mindent, majd intek és magamhoz véve a cuccaimat már indulok el kifelé, hogy haza battyogjak.  
- Szép napot! - pillantok még vissza az ajtóból, hiszen nehezemre esik a távozás, de ez ilyen...ha valahol jól érzi magát az ember...


Megjelenés/kinézet

Kicsit úgy tűnt kezdetben, mintha tényleg zavarta voltan, hogy el kell árulnia, mi a baja. Pedig ezen, szerintem, nincs mit szégyellni, hiszen ez nem egy olyan betegség, amit egy felelőtlen döntés miatt szedett össze. Ezért is mondom neki, hogy, ha legközelebb nem lesz, amikor jön és én nem leszek itt, akkor is árulja el a többieknek az érzékenységét, mert itt mindenkihez bizalommal fordulhat ilyen esetben. Meg is könnyebbülök, amikor megosztja velem, hogy valóban ez volt a terve a legközelebbi alkalom esetében.
Amikor elárulom a korom, látom rajta, hogy meglepődik, pedig nem feltűnően csinálja. Viszont nem tudom hová tenni a dolgot, mert nem hiszem, hogy annyival öregebbnek nézek ki, mint a valódi korom. Legalább is nagyon remélem. Főleg, hogy még mostanában alszom is, hiszen a suli sem húzós, és az eddigi megrázkódtatásaimon is túl vagyok. Nem lep meg, hogy közel eltaláltam a korát, mert ezt általában jól be tudom saccolni. Közben megdicséri az elkészített rendelést is, és nem csak szavakkal, hanem a gesztusaival is. - Persze, megértem. Kötelességed van. Azért majd még gyere erre - teszem hozzá kedvesen. Ahogy pedig leteszi a szalvétát, poharat, egyebeket, és látom, hogy tényleg befejezte, elveszem előle az eszközöket. - Egészségedre! - Látom, hogy kiszámolja a fizetendő összeget, de nekem mindenképpen be kell írni a gépbe, ami kilöki az összeget, majd én is átszámolom a kapott pénzt, hogy lássam, mennyit kell visszaadni, már, ha szükséges. Mielőtt viszont elhagyná a helyet, odaadom neki az elviteles rendelését is.
- Várunk, és készítjük a következő adagot - mondom neki mosolyogva. Persze, csak, ha ugyan így kéri.
- Mi köszönjük, hogy benéztél - köszönök el én is. - Szép napot! - és, ahogy távozik, úgy érkezik a következő vendég.