Érzem, hogy kicsit zavarba hoztam a szavaimmal, amik már nem is egymás utáni értelmes szavak, sokkal inkább valami katyvasz, amit az ő szavaira reagálok, tényleg visszamentem a gimibe, amióta vele beszélek, de jó értelemben és ez bejön.
- Tudtam ám, hogy minden nő arra vár, hogy a kedves pasi, akivel találkozgat egyszer csak igazi rosszfiú legyen. Mindig a nehezen elérhető, rossz arcok a vonzóbbak és nem azok, akik kedvesek. - rázom meg a fejem nevetve, de csak túlzok, értem, amit mond, és igen bennem is van olyan dolog, amit egészen biztos, hogy nem kedvelne, és lehet, hogy ha felszínre jönnének, inkább kérné vissza az úriembert, aki mindig is szoktam lenni. Ne legyen így, ne találjunk olyan tulajdonságot, amit megutálhat bennem, hiszen nem ez a cél. - Akkor ha jól értem a csúnya beszéd nem jön be? Nekem sem, szoktam káromkodni, annyira sosem voltam úriember, hogy ne csússzon ki egy olyan szó sem, ami nem papírra való, de nem ezzel akarlak majd levenni a lábadról. - mosolygok, miközben kifejezetten kiemeltem a célom. Ami most forrt ki, de ahogy mosolyog, ahogy zavarban van egyre jobban szeretném megismerni.
- Nyugi, ha nincs meg az x segítek, mindent a cél érdekében. - kacsintok rá, mert ennél nyilvánvalóbb már nem is lehet, hogy ha nem koptat le, jó lenne a mai nap után valami mást is csinálni. Minden ismerkedés ennyire bénán indul, aztán ki tudja mi fog kisülni belőle, több bugyi tuti, hogy nem, a nevem legalább megmarad neki örökre.
- Szerintem nagyon jól sült el az első napod, képzeld ha nem itt dolgozol és nem csinálsz egy apró bakit nem itt lennék, hanem a karácsonyi partit szervezném és a meglepetéseket csomagolnám. Ami fontos, persze, de most valahogy jobban esett, hogy a bugyikat visszahozva beléd botlottam. - őszinte és nem a kisfiús zavaromban mondom ezt, mert hiszek abban, hogy van sors, jó nem mindig, de ez most sorsszerű volt, a kalamajka az életemben szinte tetőzik és ő pont most csöppent bele. Életvidám és nem érzem, hogy sok mindent várna el tőlem, egy kávé és meglátjuk, aztán minden megy a maga medrében tovább vagy egy kicsit kicsapnak a hullámok, ami jól is elsülhet, főleg ha a következő randin történi meg, valami más, mint a megszokott, ez kell nekem.
Amikor elköszönünk mosolyogva biccentek és elindulok a kocsihoz, tudva, hogy órákon belül megint itt lehetek és ez várakozást okoz bennem, jó érzést kelt és nem tudom abbahagyni a vigyorgást, amit bent szóvá is tesznek. Még a végén azt hiszik a bugyik jogos tulajdonosánál voltam, és amiatt lett ennyire jó kedvem.

Még 2 óra előtt pár perccel álltam meg a korábbi parkolóban, hogy várjam Ciscát, nem hoztam kávét, a tervem az volt, hogy a sarkon lévő kávézóba csábítom el, talán többet kapok belőle, mint egy pár perc. Érdekes személyiség, és meg szeretném ismerni, és basszu túlságosan bejön, hogy egy kávável beérjem.
Kiszállok a kocsiból és a bejárat elé megyek, hogy ha kijön, akkor megtaláljon, kétlem, hogy lenyomozta volna, hogy melyik kocsi is az enyém a sok közül, és így tuti nem tud elfutni. Már persze ha el akar, remélem nem fog.

Rettentően zavarban vagyok és ilyenkor csak üresen csacsogok, fel sem tűnik, hogy még is mi a frászt mondok ki. De mikor a vitrin kiesik a számon azért felnevetek. Mert igen kicsit furán hat a dolog. Viszont meg kell jegyezni, hogy a mai kapcsolatok igen csak el vannak kapatva. Egy férfi sem hajlandó küzdeni, beéri azzal ami könnyen adatik. Jó, a nők is ilyenek. Viszont én többre tartom magam, mint sem ilyen kalandokba bonyolódjak.
A jó hír, hogy az előttem álló sem tűnik olyannak, aki egy éjszakáért lehazudja a csillagokat, majd másnap csak beadja a szépet és jót, majd soha a büdös életben nem látom.
- Annyival kevesebb gondom lenne, nem lógna a fejem felett a kirúgás veszélye – nevetek fel teljesen elvörösödve. Hiszen a nyelvemnek nem tudok parancsolni és abból amik eddig elhagyták a számat sehogy se jövök ki jól. Jobb lenne befogni és nem beszélni.
- Szerinted az úriember dolgot meglehet unni? Kétlem, mert minden ilyen gentleman-benn van egy kis rossz, ami előbukik. Mármint jó értelemben, tudod amiért a nők oda vannak. Nem a tapló parasztokért, akik káromkodással levesznek a lábadról. Azok maradjanak a kislányoknak – vonom meg a vállam. Na, ennyit arról, hogy befogom a számat. Most már tényleg jó lenne elnémulni. Kellene a bögrém, ivás közben legalább csöndben vagyok.
- Borzasztó vagyok az X-ek keresésében, ne fűzz hozzá sok reményt – vonom meg a vállam vigyorogva. Nem igaz, imádom a társasokat, a rejtvényekért pedig egyenesen megbolondulok. Ez viszont nem tűnik valami unalmas randinak, ami egy gyors kávéból fog állni. Bár kitudja. Nem ítélkezem előre.
- Minden álmom az volt, hogy ilyen helyen dolgozzak, de úgy tűnik, hogy azért a sors behoz pár fricskát, hogy nem lesz az olyan könnyű. De nem adom fel, ez az első napom és még jóra fordulhat a dolog. Nem kell egyből lemondani mindent – sóhajtok egyet és próbálom rettentő pozitívan felfogni az egészet és tényleg bízni abban, hogy jó lesz és csak pár bukkanó lesz az életemben, nem pedig egy örökké valóságú szívás előjelei.
Ahogy kinyílik a lift ajtó kiengedem a dobozzal és utána lépek ki én is.
- Gondolom az utat jobban tudod, mint én. Szóval üdvözlöm a manóidat és kérlek valami erős kávéval várj, lehet zombi leszek – nevetek fel, ahogy végül intek neki, majd eltűnök a folyosón, hogy megtaláljam az asztalomat és kínzó lassúsággal múló perceket figyeljem az órán. Közben pedig imádkozzak, hogy ne keverjek össze még több dolgot. Lehet ezt a kávét el kellett volna napolni. Már így is beette magát a fejem legbelső zugába is.  

A kiegyensúlyozottságom, már szinte adottságnak hat amikor valaki olyannal futok össze aki nem ismer. Nekem természetes, mert a szüleim extra nyugodtsága sosem adott okot nekem sem, hogy bármin idegeskedjek. Vannak hibák, amiket elkövetünk, anélkül nem is lenne olyan izgalmas az élet és lehet, hogy soha nem lettem volna meglepve ennyi bugyival, így karácsony előtt.
- Azért a vitrin erős lenne, akkor csak csodálhatnának, de beszélni azon keresztül aligha tudok és azt eléggé szeretek. - nevetek vele, bár közel sem hiszem, hogy túlságosan sokra kellene tratani engem, főleg, hogy tudok orbitálisan nagyokat hibázni, és egyátalán nem vagyok olyan akit mutogatni kellene, mi több néha szeretném ha nem is lennék feltűnő, de ez nehéz ha egy céget vezet az ember.
Őszintén örülök, hogy igent mondott, mert nagyon megfogott benne valami, valami megmagyarázhatatlan, pedig csak a bugyikat akartam visszahozni és visszamenni az irodába. Mégis tetszik, hogy ilyen irányt vett a napom.
- Lehet, bár az előbb még arról beszéltél, hogy vitrinbe kellene mutogatni, az nem vallana egy múzeumi darabra nem? - kérdezem teljes szerénységgel az arcomon.
A döntés nála, vannak lányok, akik határozottan nem szeretik ha értük mennek, hát én nem vagyok semmi rossz elrontója és játszani és szeretek ha van kivel, de ő mégis azt választja, ami hozzám is közelebb áll. Nem várom el ,hogy a lány jöjjön hozzám engem pont úgy neveltek, hogy elmenjem a lányért és örömmel bólintok, amikor erre terelődik a választása.
- Kettőre itt vagyok, meglepődnél, milyen úriember tudok lenni, de majd egyszer megmutatom, nem akarom, hogy hamar rám unj. - mindennek van egy véges határa, és annak is ha valaki udvarias, mert már szinte idegesítővé is tud válni.
- Ha megtalálod az x-et, akkor egy második randira kényszerülsz, nehéz döntés tudom. - fújom ki a levegőt nevetve és beszállok a liftbe, amint megjön, hogy elinduljak vele együtt a parkoló irányába, vagyis ő gondolom nem arra jön, de egy ideig még egy az irány.
- Azzal, ahogy az órára néztél biztos vagyok benne, hogy már alig várod a kávét ha éhes leszel elmehetünk kajálni is, nyugi semmi puccparádé, egy gyros is jöhet a parton. - vonom fel a szemöldököm, lehet túl sok, de ha valami ilyen könnyen csal el, mint az ő hangulata, nem akarom veszni hagyni, talán jobban fogok ebbe az érzésbe kapaszkodni, mint bármi másba mostanában, mert egy ideje ő az, aki igazi mosolyt tud csalni az arcomra és nem csak a bugyik miatt.

Széles mosollyal hallgatom, hogy mennyire megértő, annak ellenére, hogy a manóinak majdnem egy adag tangát kellett adni, ami enyhén flitteres. Gondolom. Nem tudom. Vegasban azért sok féle emberrel találkozik az ember, de itt nem tudom, hogy New York mennyire hasonlít. Tuti itt is vannak olyan részek, ahol felbukkanhatnak ilyen csodák.
- Szerintem te valahonnan megszöktél. Lehet csekkolom is a körözési adatokat. Mert ilyen fickót inkább valami múzeumban kéne vitrinben tárolni – nevetek fel, igazából csak a morgást szoktam meg hétfőnként, meg hát az aranyhal memóriámnak köszönhetően ha meglátnak tudják, hogy úgy sem emlékszem a nevükre, vagy a titulusukra. Ezért cserébe én sem várom el az ilyeneket. Főleg, mint kezdő, nagyon nem.
Lassan engedem ki a bent tartott levegőt, hogy most már biztosan legalább az ő csomagja legyen, és mivel rá nézésre helyesen oldottam meg a dolgot csak az útjára engedném. Úgy tűnik, hogy még ő is keresi a helyét a napokban, rólam meg ne is beszéljünk. Mikor elő húz egy újabb kártyát, amivel persze majdnem elejtem a telefont. Szoktak randira hívni, de minden alkalommal elhatárolódtam tőle, udvariasan vissza utasítottam. Hiszen a munka és a tanulás vette el az időm nagy részét. De ebben a rövid ismeretségünkben volt valami, ami nem engedett el. Persze azonnal igent mondtam, jó nem nyíltan. De remélem érthető volt, amit sugallni akartam.
- Ha nemet mondtam volna akkor már ki is rúgatnál? - emelkednek meg a szemöldökeim, és hangosan nevetve ingatom meg a fejem, hiszen érzem, hogy ez mind csak baráti civódás.
- Még sose játszottál? Mindig az X jelöli a helyet. A nevekben pedig borzalmas vagyok, a címet pedig nem néztem meg – vonom meg a vállam játékosan, ahogy közelebb lépve a dobozra pillantsak, majd lefényképezve elteszem a telefonomat a hátsó zsebembe és a szemeibe pillantva döntöm oldalra a fejem.
- Milyen randi az, ahol a cégedhez kell menjek? Légy úriember Landon – persze kellet még egy kis pillantás a dobozra, hogy biztos ne valami förtelmes nevet mondjak, mert igen. Képes vagyok nevet keverni. Végül az órára pillantok, ami kegyetlen lassúsággal mozog.
- Várlak kettőkor – szökdécselek a lifthez, hogy megnyomjam a hívó gombját és megtartva az ajtót engedjem előre, hogy biztosan beérjen mielőtt becsukódik az ajtó.
Mondjuk a szememet nem tudtam levenni róla és csak mosolyogtam. Mert régen flörtöltem bárkivel, főleg olyannal, aki ugyan olyan játékos, mint jó magam. Ennek pedig felettébb örültem, hogy nem veszi véresen komolyan a dolgokat.
- Amúgy mit kapok, ha megtalálom az x-et? - pislogok ártatlanul és nevetve mutatom a doboz oldalára felfestetett fekete betűt, ami vastagon a tenyere alá nyúlik.
Mondjuk, hogy honnan jött ez a fene nagy bátorság, nem tudom. De szinte madarat is lehetett volna velem fogatni, annyira boldog voltam. Csak nem tudom mitől. Egy kávéról volt szó, nem pedig egy két hetes Hawaii nyaralásról.

Eszembe sem jut megbántani, vagy randira hívni, de mégis mintha mindkettő egyszerre sikerülne és menne csődbe is. Ez egy ilyen nap, nem nagyon akar összejönni semmi, de megszoktam, kell is ilyen nem gyakori, de béna napok mindig is lesznek, amikor semmi nem úgy alakul ahogy azt akarjuk, de valahogy csak kijövök majd belőle.
- Az első nap mindig szívás ha új helyen kezd az ember, de szerencsédre én még jobban megbonyolítottam, nem szokásom, amúgy. - próbálom oldani az én feszkómat is, amit okoztam és az övét is, amiben nem vagyok biztos, hogy egyáltalán létezik.
Az, hogy a dolgozóimmal ilyen vagyok nem éppen érdem, ez lenne a normális, csak sokan ezt nem veszik észre, mert olyan pénz orientált világban élünk, hogy egyszerűen az emberi értékek félredobódnak, mintha azok nem kellenének ahhoz, hogy valaki sikeres legyen. Nem mondom el neki, hogy ha nem lennének azok az emberek, nem lehetne tele a garázsom olyan autókkal, amikre igazából nincs is szükségem és olyan jól menő végem, ami már nagyon sok országban jelen van. Nem nagyzolok vele, mert hiába tehetném meg, nem érzem helyét és idejét most rá.
Amikor végre, egy kis kellemetlenkedést követően a kezemben tartom a csomagom már indulnék is, persze megköszönöm neki, nem számít mit mond, nem hinném, hogy hibás lenne itt bárki is, ez bárkivel megesik, bár a bugyik nem éppen kellemes meglepetések voltak egy ilyen helyzetben, de végülis nevettünk rajta egyet és nem húztuk fel magunkat rajta. Az a lényeg, hogy a végére értünk és gyors ismeretségünk ha eddig is tartott egészen kellemes volt.
Aztán valami fordul a fejemben és mégiscsak elhívom, kicsit bizonytalanul, de legbelül teljesen biztos vagyok a pozitív válaszban, amit elég gyorsan meg is kapok és igyekszem nem meglepődni rajta.
- Nem fognak, miattam egészen biztos nem, nem teszek panaszt, igent mondtál. - vonom meg a vállam nevetve, de persze csak vicceltem, nem volt tervben ilyen fajta panaszkodás, nem az én dolgom ez, és nem is szeretem annyira.
- Már tudod a nevem, tudod, hogy hol dolgozok, a kincskeresésbe hogy fér bele, ha elárulom, hogy hol a kincs? - vonom fel a szemöldököm és egy kicsit felszabadultabban jönnek a szavak, kicsit túlságosan is elbízom magam, de ha szeret játszani, márpedig azt érzem, hogy ő is pont olyan gyermeklelkű, amilyen én mindig is maradni akartam. - Vagy a másik opció, hogy visszajövök kettőre. - adom meg neki a kegyelmet, hátha ez barátibb megoldás, kíváncsi vagyok, hogy mennyire szereti bonyolítani a dolgokat, ha nagyon akkor nem tévedtem vele kapcsolatban és pontosan olyan, mint amilyennek a fejem először lefestette, ha pedig jönnöm kell értem akkor meg egészen biztos tudni fogom, hogy ebből lesz még második alkalom is. Túlságosan magabiztosan, vigyorogva várom a válaszát, mert bármit mond rosszat nem tud vele mondani, mindkettő a maga módján vonz.

Igazából csak nevetnem kell azon, hogy a randi elméletét vázolja. Mármint nem azon, hogy randizni akarna, hanem, hogy nehezen veszi rá magát, hogy megtegye. Így inkább csak annyiban hagyom és a levegőben marad a felnem tett kérdése.
- Nyugi, nem veszem a szívemre, első napként furcsa és egyben meredek is lenne, ha mondjuk minden flottul menne. Az nem az én világom – vigyorodom el, ahogy szinte zavarba jön attól, hogy beszélgetni kell velem. Pedig esküszöm mindenre és mindenkire, hogy nem szoktam emebreket enni. Esetleg harapok, de nem ilyen szituációban. Mellesleg pedig itt ez a hatalmas csomag, mint kiderült bugyi, ami amúgy is megakadályoz abban, hogy megcsócsáljam míg leérünk a célunkhoz.
- Ez tényleg aranyos, mármint ha a főnök meglepi az alkalmazottakat, akik egész évben güriznek neki – vonom meg a vállam, mert amúgy hallottam, hogy szoktak ilyet csinálni, bár a legtöbb cég megoldja egy kisebb csekk jutalommal és akkor azt vesz, amit akar. Mondjuk számomra mindig is a meglepetés izgalma tetszik. Hogy ott egy kicsi csomag és töröd a buksid, hogy mégis mit rejthet. Olyankor újra gyereknek érzem magam.
Bár bele se gondoltam, hogy talán az első karácsonyom lesz egyedül, mert nem engedhetem meg magamnak, hogy elrepüljek Vegas-ba anyuhoz, és ő sem hiszem, hogy betoppanna. Főleg, hogy először is egy normális szállást kell találjak. Oda még sem hívhatom meg anyut.
Bár a csarnok hatalmas sokat segítenek a táblák, na meg az információ, amit a telefonom rejt, hogy merre is induljak meg, hogy megleljük a varázsdobozt. Mondjuk a segítség nem annyira kézen fekvő és elragadó, de rá foghatjuk, hogy hétfő van és ilyenkor az emberek nagy része morcos. Főleg, hogy most miattam csúszik kettő percet a kimenetele. Ami New York utcáin felér egy órás késlekedéssel. Így inkább csak némán tűröm a lecseszésbe burkolt sértegetést. A lényeg, hogy meg van az ami nekünk kell és a Lady is megkapja a sztripper bugyikat. Legyen szerencsés napja mindenkinek.
- Ugyan, én rontottam el, nem neked kell hálálkodni. Én köszi, hogy jó fej voltál – mosolyogva kísérem vissza felé. Csak egy pillanatra állok meg, hogy meglessem a bejövő üzenetet, mikor meghallom újra a hangját.
- Kettőkor végzem, ha addig nem rúgnak ki – mosolyodom el végül. Mert hát jól esne egy kis társaság. Bár nem tervezem elhadarni az összes rossz pillanatomat, ami még rám vár. De néha jól jön a kikapcsolódás. Főleg ha már az eleje ennyire zötyögve megy.
- Mondj egy címet és megpróbálok oda találni. Jó kis kincskeresős bulinak hangzik. A nyeremény pedig egy jó kis kávé – nevetek fel, ahogy megpróbálom mindennek a jó oldalát nézni és nem pánikba esni. Nekem is jól fog jönni, hogy megismerjem a várost, ha bármi történik ne érezzem magam teljesen elveszettnek. Végül pedig már nyomom is a lift hívógombját. Mielőtt valakinek feltűnik, hogy elhagytam a helyemet.

Nem tudom, hogy szoktam ismerkedni, most beszélve velem azt érzem mindig a csajok szedtek fel, pedig nem csak akkor valami mindig más volt, talán vélzott, most meg egy egészen más miatt jöttem. Nem is akarom felszedni, csak kedves vagyok vele, az nem ugyanaz, attól, hogy szép és okosnak tűnik, ez nem ok, hogy azonnal bele is vágjak a szerencsétlen rizsámba, na meg az egészen biztos, hogy nem nyerő senkinél.
- Ha enélkül hívnálak meg az már randi lenne, de ha benne vagy… - nem kérdezek rá, de mégis ott bujkál a hangomban a fel nem tett kérdés, amit akár fel is tehetnék, de mennyire lenne átlátszó. Tényleg csak a csomagom miatt jöttem, nem gondoltam volna, hogy pont egy olyan lánnyal futok össze, mint ő, ez nem is tudom, hogy szerencse, vagy sem, mert teljesen kamasznak érzem magam mellette most.
- Nem, egyáltalán nem úgy értettem. - kezdek el dadogni és magyarázni, mire leesik, hogy csak cukkolni akar, vagy hirtelen ő is zavarba jön? Na szép egymást hozzuk tökéletes zavarba, ami egészen mókás is lenne, de nem tudom igazán hova sorolni.
A kérdése nem lep meg, sokszor felteszik, amikor olyan ügyet intézek, amit más is tudna, főleg, hogy enyém a cég én vezetem és mindenki nekem dolgozik alattam, de nem használom ki minden egyes részét, nekem is a való világban kell élnem és nem a sznob világba felkúszni, az nem az én világom.
- Ami azt illeti, az én manóim elég sok mindent megérdemelnek, egész évben keményen dolgoznak, egy nap buli és ajándék nekik is jár. - mindig ez volt a mottóm, ha a dolgozóim boldogok, akkor én is az vagyok és ez nálunk nagyon jól működik, mindenki a neki legkézenfekvőbb feladatot csinálja, hiszen a HR tökéletesen válogat eddig nem volt rájuk panaszom.
- Ja ha ennyi a jófejség. akkor gyakrabban tudok ez lenni. - nevetem el magam, fura mércéje van, de valamilyen formában aranyos. Az első nap sosem egyszer és még én is megjelentem és egy kicsit megbolygattam neki, nem érzem emitt mondjuk pont jó fejnek.
Amikor a lift kinyílik megnyugszom, amikor kiszállunk és egy nagy helyen találjuk magunkat tele csomagokkal, de első naposhoz képest könnyedén kiigazodik itt és megtalálja a csomagot. Bár itt nem éppen a munkavállalók legelégedettebb változata áll elénk, de kell ilyen is, aki nem szeret dolgozni egy ilyen ember nélkül már már furcsa lenne a munkahely, legyen az akárhol. Nem tetszését nem kicsit fejezi, ki de Cisca tökéletesen állja a sarat és nem hagyja, hogy bármit is befolyásoljon rajta, nagyon helyes.
- Egészen biztos hálásak lesznek neked és én is, nagyon köszönöm. - hálálkodok egy kicsit és indulnék is a lift irányába, azt hiszem elég könnyedén közölte velem, a gesztusaival és a szavaivail, hogy ennyi elég is volt belőlem, és menne a dolgára, hát én is elengedem és hátat fordítva neki indulok meg. De egy lépés után visszafordulok és olyat teszek, amit régen tettem.
- Tudom, hogy azt mondtam csak akkor jár a kávé ha buszra szállsz, de ha eltekintek tőle megihatnánk egyet, már ha van kedved. - fürkészem a tekintetét, de tuti nagyon zavaros a mai napja és én még sikeresen rádobok egy lapáttal idegenként egy remek random kérdéssel.

Sokszor találkozom emberekkel és mindenkinek más a reakciója, kicsit mindig védekezem, ha úgy érzem, hogy bántva leszek. Bár Ő már alapból nem úgy vágtatott be, hogy leszedje a fejem. Mondjuk valószínű csak az első embert találta meg és szerencséjére pont a megfelelőt. Aki intézheti is a megfelelő korrekciót.
- Tehát csak akkor kapok kávé invitálást, ha felpattanok a buszra és elszáguldok a megadott címre? Szomorú – biggyesztem le az ajkaimat játékosan. Na, nem mintha a fél várost örömmel átutaznám egy kávéért. De a csomag mindenképp meglesz és most már biztosan a saját tulajdonosok veszik kézbe.
A mosdó használat már szinte életmentő volt, hogy ennyire feszengtem az miatt is, na meg az első napomon, mikor mindent rendben akarok intézni kiderül, hogy elbaltáztam a dolgokat. Csak a főnökség fülébe ne jusson, mert akkor rövid karriert értem el a nagy almában.
- Szóval kétled, hogy képes vagyok megoldani a munkámat? - kérdezem, cseppet sem megsértődve. De eléggé bántóan hatott, hogy így fejezte ki magát. Mert oké, egyszer hibáztam, valószínű, hogy most ezerszer jobban fogok koncentrálni, hogy minden a megfelelő helyre kerüljön. Mindig is lelkis voltam ilyen téren. Erről persze neki fogalma sincs. Ez miatt nem is hibáztathatom.
- Ühüm, oké. Csak eddig nem találkoztam ilyennel – megvonom a vállam. Mindenhol a főnökök csak a kávét rendezték meg a papírmunkát, sose mentek el, hogy kicseréljék a csomagokat, ha rosszul lett címezve.
- Oh, értem. Akkor máris világos, hogy ez csak a Mikulásra tartozik, a manók is megérdemlik a meglepiket – szinte azonnal kellemes érzés jár át, hogy vannak még olyan emberek, akik megjutalmazzák azokat, akik egész évben szorgalmasan güriznek. Nem felejtik el, hogy a vállalkozásuk semmit nem érne, ha nem lennének a kis manóik, akik szorgosan hozzák az elvárást.
- Nem is tudom, hogy ezzel most egyetértsek-e -  húzom picit az agyát, majd hangosan felnevetek, ahogy neki dőlök a lift oldalának és végül mikor megszólal a csengő már lépek is ki a hatalmas csarnokba, ahol azért most megint csak a kétségbeesés kerekedik felül. Mindenhol emberek és kocsik állnak, sok sok csomaggal.
- Amúgy igazad van, elég jó fej vagy. Elengedtél pisilni. Az fontos egy lánynak, aki amúgy is stresszben van az első napján – mosolyodom el, ahogy lassan megindulnak a lábaim, hogy meglessem merre is van az a kocsi, ami nekünk kell.
Jönnek mennek körülöttünk az emberek, némelyik csak furcsállóan néz, páran suttognak, egy kevés pedig illedelmesen köszön.
- Azt hiszem ott lesz – bökök az orrommal előre felé, ahol már látom is, hogy milyen számok alatt állnak a kocsik és a miénk nem is olyan vészesen messze. A sofőr pedig egy mappával ellenőrzi a dobozokat, hogy rendben legyen minden.
- Hello, Cisca Stojanovics vagyok, a projektmenedzser. Sajnos van egy kis galiba, két csomag összekeveredett – hadarom el, ahogy leteszem a földre a dobozt, majd elveszem a kezéből a mappát, hogy kikeressem azt a csomagot.
- Te vagy akkor az új kisfőnök? - érzem a tekintetét magamon és csak mosolyogva bólintok, míg a neveket továbbra is böngészem. - Már az első napon elszúrod? Ugye tudod, hogy milyen képet fest rólad? - érdeklődik, mintha meg se hallanám. Sosem állok bele az ilyenekben, nekem fontosabb, hogy a lelki egyensúlyom egyben legyen, mellesleg pedig nem fogok adni egy olyan ember szavára, akinek lyukas a nadrágja a cipő felett.
- Meg is van, ezt a csomagot kérem – karikázom be a nevet és a csomag számot, majd a kezébe adom a paksamétát. Amire csak valami morranás szerűség hagyja el a száját és bemászva a kocsiba hozza elő azt a dobozt. Széles mosollyal elveszem tőle és a másik mellé helyezem, majd a cédulákat kicserélve adom a bugyikat a sofőrnek, hogy legyen boldog, majd most már tudom, hogy az ajándékokat rejtőt a gazdájának.
- Parancsolj, még a manók sem maradhatnak meglepetés nélkül – mosolyodom el újra, ahogy mutatom az utat vissza felé. Nem akarom továbbra is azzal a fickóval tölteni az időmet. Még a végén rossz kedvem lesz.
- Még egyszer elnézést a kellemetlenségért 

Amint tisztázzuk, hogy egészen biztos, hogy nem enyém ez a csomag azt hiszem egy kicsit máshogy is érzem magam. Nyilván a tartalma láttán azért egy két dolog a fejemben volt, de amikor visszahoztam inkább csak arra fókuszáltam, hogy ne keverjenek vele össze, aki akarja hordja őket, de nekem nem az ízlésem és mint mondtam magamon, amivel talán még cikisebbé tettem a dolgokat számunkra.
Annyira belebújik abba, hogy minél hamarabb helyrehozza, pedig számomra nem akkora hibázás volt ez, csak egy kisebb félreértés, aminek nem a felelősét keresem, hanem sokkal inkább a megoldását és azt hiszem ezzel teljesen kellemetlen helyzetbe sodortam. Igyekszem jelezni felé, hogy azért hálás vagyok, hogy segít.
- Kár, pedig akkor legalább meghívhattalak volna egy kávéra. - olyan hevesen válaszol, mintha teljesen komoly lett volna a kérdésem, azt hiszem nem ugyanolyan a helyzet látásunk jelenleg, ő kicsit zavartnak érzi magát, mert a munkájában valamit elkevert, ami teljesen normális minden helyen, én meg túlságosan lazán veszem. Lehet jó vevő révén nekem csapkodnom kellene, vagyis ezt szokták nem? Mondjuk olyan szintre sosem fogok lealacsonyodni az is biztos.
Kezd kristályosodni mi volt az idegesség plusz oka, inkább én mondom meg neki merre láttam a mosdót, jobban jár, mert szerintem a morcos férfit is magára haragítottam. Megvárom, ameddig elszalad, addig megint visszaszerzem a csomagot, amitől esküszöm szabadulnék, de a végén még haza kell majd vinnem, mert hozzám nő.
Ahogy visszeér, már sokkal őszintébb mosollyal veszi el a csomagot, ami nekem is könnyedség, mert akkor biztosan nem ragad nálam, valamilyen hülye ürüggyel.
- Lehet már csak biztos akarok lenni abban, hogy eljut a tulajhoz. - mentegetőzök, de tényleg túlságosan is sokat volt a kezemben, mintha vissza sem akarnám adni, de komolyan nincsen szükségem csipkés bugyikra.
Követem, mert van egy olyan érzésem, hogy a magabiztos elindulás mögött már áll valami biztosabb, mert a csomagom előkerült közben.
-  Valami alkalmazottak? Belefért az időmben és mindenkinek megvan a maga munkája, nem szoktam rá aggatni senkire az ilyen munkát. - nem szokásom a magam kényelmét előtérbe helyezni, dolgoznak eleget bent a srácok, nem kell még az én szarjaimat is intézniük. - Meg ez a karácsonyi partihoz fog kelleni ami a csomagban van, meglepetés, na mondjuk nem ennyire gondoltam annak.
Megjön a lift és beszállunk, nem vagyok oda értük, nem félek benne, nincsen bezártság érzetem, de a lassúság, amit képviselnek néha kiakaszt, pedig én aztán egy elég türelmes ember vagyok.
- Ja és a legfontosabb, hogy én jófej főnök vagyok, ha nem tűnt volna fel. - nevetem el magam, oldva ezzel azt az érzést, hogy másodperceken belül beszorulhatunk ebbe a csomagba mi is.

Csak azt nem értem, hogy a fenébe sikerült félre címkézni. Mármint szemmel láthatólag nem az ő ízlés világa a doboz tartalma, bár nem nyitottam ki elég volt, ha ő elmondta, hogy mit is rejt ez a csomag. Főleg, hogy neki is épp annyira kellemetlen mint nekem.
Csak egy nevetés szakad fel belőlem, ahogy válaszol. Látszik, hogy nem így akarta magát kifejezni, de sikerült még jobban csak mélybe taszítani azzal, hogy megkérdeztem tőle honnan veszi, hogy nem az ő csomagja.
Bár ez azonnal arra sarkalt, hogy mindenképp kiderítsem, hogy az ő csomagja merre van és remélhetőleg csak ez az egy bonyodalom talál rám. Amit persze saját magamnak okoztam.
Bár mindig kívül állónak éreztem magam ebben az országba, még ha itt nőttem fel. Még is a nevem az ő szájából teljesen idegennek hat. Mintha tényleg nem ide való lennék csak tovább nézem a dokumentumokat és próbálok rá jönni, hogy nincs más, amit elszúrtam. Csodás első napom van. Nem mellesleg a pisilés inger kínoz, amitől nem leszek nyugodtabb.
- Mi? Jaj, nem. Csak én oldom meg, majd valamelyik szállító kiviszi – rázom meg a fejem hevesen. Mivel úgy tűnik, hogy a hideg is kirázza attól, hogy újra lásson. Meg nem is az én dolgom ezeket a címre szállítani. Egyszerűen csak a megfelelő címet a megfelelő dobozra koordinálni. Ami látszólag még ez sem megy.
Ahogy kiöntöm a lelkemet nyomasztó dolgokat persze azonnal visszaszívnám, hiszen ő biztos nem tehet az influenza járványról vagy arról, hogy ennyire rettegek attól, hogy beteg leszek. Egyszerűen a saját problémáját szeretné megoldani és nem még jobban bele folyni egy idegen nyafogásába.
Bármennyire igyekszem semennyire nem jutok előrébb, főleg hogy az épület annyira egyhangú. Mintha ugyan azon a folyosón kószálnék ahelyett, hogy ki lenne táblázva minden. Nem mindenkinek jó a tájékozódása. Láss csodát, itt vagyok én, aki nem elég, hogy a mosdót sem találja, de még jobb bajba keveri magát. Most már a portás is pikkelni fog rám.
- Oké, egy pillanat – válaszolok, ahogy elveszi a dobozt és a mutatott irányba elszaladok, hogy kicsit könnyebb legyek és megtudjam nyugtatni magam, hogy ne kelljen tovább vágnom magam alatt a fát.
Amint végeztem megpróbálok vissza jutni hozzá és most már legalább egy súly leesett a vállamról, ahogy visszaérek és nagy mosollyal veszem el tőle ismét a csomagot.
- Ahhoz képest, hogy elmondásod szerint nem a tiéd elég sokat tapogatod – nevetek fel, ahogy elindulok a liftek felé, azok legalább jól látható helyen vannak. Főleg, hogy most már tudom, hogy hányadikra kell menni. Elvileg ott már nem lesz probléma. Csak egy hatalmas csarnok és a negyvenhetes kocsit kell megtalálnom.
- Szóval miért a főnök futkározik egy rossz csomaggal? Nincsenek erre valami alkalmazottak? - nyomom meg a lift hívógombját, ahogy várjuk most már, hogy ide érjen a lift és levigyen minket a legalsó szintre.  

Nem akarom letámadni, de a segítség csak úgy megjelenik vele együtt a szemem előtt és félek, ha elengedem akkor nem lesz már olyan, aki segíteni fog, olyan nagy ez a hely, olyan nagyon ismeretlen, mivel még sosem jártam erre, és bár időm engedi, most nem hiszem, hogy ennél jobb lehetőség fog adódni,gyorsan lepasszoljam a kicsit kényelmetlen csomagom.
- Elég volt kinyitni, a rózsaszín és a csipke valahogy nem az én ízlésvilágom, mármint magamon. - fogalmam sincs ezt miért mondom, úgy mondtam, mintha annyira ezen kattogna az agyam egy lány láttán, na jó ez az utolsó szempont, de totálisan kellemetlen helyzetbe hoz ez az egész mizéria De csak nevetek rajta, egy percig sem hibáztatok senkit, emberek vagyunk, ha nem hibáznánk, akkor robotok lennénk, szóval ezen kár lenne fennakadni
- Köszönöm, Cisca a gyors ügyintézést. - nem sürgős a sajátom előkerítése, de ha el tudnám vinni, akkor legalább nem rágnák a fülem a bugyik miatt az embereim.
- Várj te magad, fogod elhozni személyesen? - dülled ki a szemem egy kicsit viccesen, de közben teljesen komolyan érdeklődve, hogy csak nagyon figyel és azért mondta így.
Kicsit elkacagom magam, amikor minden kijön belőle, de valamiért ez az őszinteség szimpatikusabbá teszi az egész helyzetet és nem érzem azt, amikor a doboz kinyitása okozott, mondjuk trauma nem volt, de kicsit érdekes azért igen.  
- Menj keresd meg a mosdót, itt megvárlak és elviszem a csomagom, nem sietek, csak nyugodtan. - ajánlom fel neki, hátha legalább egy kicsit enyhítek a nehéz napján. Bár aligha hiszem, hogy ha elengedem pisilni az majd segít rajta, főleg ha nem tudja merre menjen. Igazából azt érzem, hogy mindketten egy kicsit fura helyzetben vagyunk, és ezen csak nevetni tudok, nem rajta, inkább az egész helyzeten, amibe pont egyszerre kerültünk.
A névtévesztésre már igyekszem nem reagálni, hogy morcos férfi ne legyen még morcosabb és segítsen mielőtt bepisil.
- Miért ne? Elég izgalmasnak hangzik melletted egy fél óra is. - mutatok rá, már látom, hogy kicsit többet mozog, mint egy normális ember, ha menni kell hát menni kell.
- Amikor jöttem be mintha láttam volna mosdót, arra. - mutatok magam mögé, ahonnan jöttem, mert elég sok mindent végignéztem, ameddig idetalálok, és mintha rémlene, és remélem nem néztem félre. - Szaladj itt megvárlak és eljuttatjuk a tulajnak ezt is és én is hozzájutok, ami nekem jár. - próbálok segíteni neki és magamhoz veszem a dobozt, ismét, amitől szabadultam volna, de most mégis segítségemet kifejezve ölelem magamhoz, ameddig várom, hogy visszataláljon hozzám, ha egyszer végre sikerül elmennie mosdóba.

Sok mindenre számítottam első napomra. De tényleg, úgy voltam vele, hogy essünk túl a tűzkeresztségen. Viszont arra nem, hogy a logisztikai részen már is problémákba ütközöm. Fogalmam sincs, hogy keveredhetett össze a két cím a dobozokon. De legalább annyira bele paráztam a helyzetbe, hogy azonnal el is felejtettem, hogy a mosdót keresem.
Ahogy felnevet, kissé megkönnyebbülök. Még sem tervezte leharapni a fejem egy ekkora baki miatt. Mondjuk azért egy travi sztripper klub csomagja biztos izgalmakat rejthetett. Főleg, ahogy zavarában ő sem tudja, hogy mit kezdjen ezzel a helyzettel.
- Mennyi kutakodás kellett ahhoz, hogy rájöjjenek nem az önöké a csomag? - kíváncsian fordulok felé, mert hát ezek szerint fehérnemű halmok vannak a dobozban. De jézusom, ki az, aki nem megy el ilyeneket vásárolni, hanem megrendeli a neten. Mondjuk legalább a kínos pillantásokat megússza, ahogy az eladók nézegetik, hogy biztos kell az a méret amit épp a kezében tart.
- Oké, nézem is – még a név hallatta után már azonnal pötyögöm is a keresőbe, megkönnyebbülésemre még bent van a csomagtárolóba. Ami szerencse, kitudja, hogy a másik fél menyire örült volna, ha mást rejt a csomagja, mint amit rendelt.
- Ühmmhm – mormogok, mivel hallom a további mondani valóját, csak arra figyelek, hogy ne engedjem ki a csomagot és eszembe kéne jutni, hogy hol is találom őket.
- Hogy mi? Nem figyeltem – pillantok fel a kijelzőből és próbálom felidézni a mondottakat.
- Ja, igen. Cisca vagyok – nyújtom a kezem felé, ha már én megszereztem a nevét, mondjuk nem volt semmi hátsószándék, főleg, hogy a nevekben brutálisan rossz a memóriám.
- Meg van a csomagod, még nem ment ki a cégtől, ne aggódj. Én toltam el, megszerzem neked és akkor a mai napon kiszállítom – válaszolok most már eltéve a telefont és megpróbálom eltitkolni, hogy nem vagyok a legjártasabb ügyintéző. De úgy tűnik, hogy nem szeretne távozni és kedvesen felajánlja a segítségét.
- Hát, öhm. Szóval. Ahj már – nyögök fel teljesen megsemmisülve előtte lekonyuló ajkakkal. - Ma van az első napom, elszúrtam a rendelésed, mellesleg azt se tudom mi merre van. Jelenleg befogok pisilni és még a mosdót sem találom – öntök rá hirtelen mindent, mintha ő tehetne róla, hogy ennyire feledékeny lettem és a rengeteg információból alig tudtam valamit megjegyezni. Kicsit kiábrándító a dolog. De ekkor meglátom a portást, aki egy kávéval sétálgat.
- Earl, segítsen kérem, hol vannak a csomagok? - állítom meg a nagydarab kopaszodó bácsit.
- Carl vagyok. A mínusz kettőn – mormogja szinte színtelenül. A tévesztésemre csak egy zavaros mosolyt küldök felé és a srácra nézek. Ennyire csodás a névmemóriám.
- Biztos, hogy segíteni akarsz? Mert lehet sose tévedünk vissza – nevetek fel, most már enyhén keresztbe vetett lábakkal.

A kellemetlen meglepetést egy talán kellemesebb éri amikor a helyre érek, ahol terveim szerint majd a csere egyszer megtörténik de ha az nem is akkor legalább eltüntetem a bugyikat az irodámból. Sok mindennek lehet engem gondolni, de annyira nem vagyok olyan pasi, aki női bugyikat gyűjt, az egyéjszakás kalandok sem az én asztalom, hát még ez. De nem ítélek el senkit, aki mégis, minden ember úgy tökéletes ahogy van.
Leszólítok egy reményeim szerint itt dolgozó lányt, aki kedvesen mosolyogva igyekszik segíteni is amiért nagyon hálás vagyok.
- Köszönöm! - adom át neki, hogy kezelésbe vegye, de egy kicsit azért ott motoszkál a fejemben az a bizonyos vészharang, azért amit a doboz tartalmaz és amint leolvassa a hovatartozását máris belepirul ő is, amire próbálom elrejteni a nevetésem de aligha megy.
- Inkognitóban. - tör ki belőlem a nevetés, amit igyekszek visszafogni, hogy ne higyje, hogy rajta nevetek. - Még nincsen bugyi gyűjteményem ha erre gondolsz, és fogalmam sincs ki a Lady, még csak a közelünkben sincsen, de legalább feldobták az alkalmazottaim napját, amikor kibontottuk. - kellemetlenséget aligha okozott, sokkal inkább pár mókás percet, meg egy kis szaladgálást, de igazság szerint pont belefér most az időmbe ez, szóval egyáltalán nem gond.
- Landon Hawk és majdnem egykorúak vagyunk, és az illem az egyik tök jó tulajdonságom, de túl csinos vagy, hogy jól essen ha magázol. - nem tudom mi ütött belém, talán a helyzet hozta, hogy ennyire könnyedén tudom kezelni ezt az egészet és ennyire könnyen beszélek vele, de a zavara is rásegít, mintha próbálnék az ellen tenni, hogy befeszüljön, miközben én sem seg-tek azon, hogy elpiruljon egyre jobban. Remek, ebben határozottan nem vagyok jó.
- Nem történt nagy gond, igazából, ha egyszer megjön a dobozom az remek, csak gondoltam őt visszajuttatom a jogos tulajának. - mutatok a dobozra, és ahelyett, hogy megköszönném a segítséget és visszamennék dolgozni, inkább csak állok ott, mint valami hülye.
- Nem nehéz de ha gondolod segítek visszavinni ahova való, hátha ott van a csomagom. - remek, előbb azt mondtam nem sürgős, most meg marasztalom saját magam, nem a doboz és az én összekötésem volt a ciki, hanem néha az ahogy viselkedni tudok, ha valaki egy kicsit szimpatikusabb mint az átlag számomra.

Borzasztóan izgultam. Hiszen annyi papír van előttem, hogy el is tudnám temetni magam alattuk. Nem terveztem. De az első munkanapomon kicsit elveszve vagyok. Idegen a város is, nem csak az itt dolgozók. Bár baromi aranyosak és mindig segítőkészek. De attól még nagyon is betudok parázni, ha nem találom meg azt, ami nekem épp kell és segítséget kell kérnem.
Viszont az influenza elkezdte felütni a fejét a lakóházban ahol élek, így mindenképp kamilla teával próbálom erősíteni az immunrendszerem. Nem akarok pont az elején lebetegedni. Sőt, azt hiszem egy új lakást is illő lenne keresni. Kikészítenek az egyetemisták akik részegen hajnalban teljes hangon szaporodnak. Mert, hogy nincs rá másik szinonima az fix. Na, de vissza, szóval sok tea így megtette a hatását és azonnal mosdót kell találjak. De van annyi tartás bennem, hogy ne kérdezzem meg. Tisztán emlékszem, hogy nem is olyan régen, miközben bemutatták a vállalatot elmondták, hogy hol a mosdó.
Kicsit eltévedtem, a folyosók egyformák és mindenhol ugyan olyan öltözetű emberek, mintha csak egy labirintusban lennék. Viszont egyre jobban kell pisilni és ha nem találok valakit, akkor csúnya baleset fog történni. De addig kóboroltam, míg valahogy az előtérbe sikerült kikötnöm.
Persze meg is lett az eredménye, ugyan is le is szólítottak, szinte azonnal.
- Megpróbálhatom – válaszolok nevetve, mert azt hiszem ez nem az ő napja lesz, ha tőlem vár segítséget, aki eltévedt a saját helyéről.
- Oké, a csomagok hozzám tartoznak, mármint nem pont ez a csomag. De én csinálom az útvonalakat. Mindjárt meg is lesem – veszem ki a kezéből a dobozt, hogy lelessem róla az adatokat és a legközelebbi asztalra letéve olvasom le a telefonommal a kódot és ahogy kiugrik minden tudni való, hirtelen olyan vörössé váltam, mint a pipacs és hirtelen nem tudok megszólalni.
- Öhm, szóval. Khm.. - próbálom megkeresni a szavakat, vagy legalább a hangomat. Csak kifújom a levegőt és kijelzővel lefelé teszem le a készüléket és megvakarom a tarkómat.
- Elnézést, de gondolom nem ön Lady Dhalia a helyi Transztrippel klub tulaja – oké, ezt kimondva még jobban fel kell nevessek, mert valamivel tuti kifertőtlenítem a számat. Már rá nézésből sem tűnik olyan fickónak, aki ilyen helyeken él, vagy látogat. Nem, hogy egyből a tulaja lenne.
- Jó, bocsánat. Akkor ezt eljutottjuk a helyes címre. Milyen néven van az ön csomagja? - le kell higgadjak, vagy kiugrik a szívem a helyéről, hogy már az első napomon ekkora orbitális hibát elkövetek. Kifognak rúgni már érzem.
- Tényleg, el sem hiszi mennyire nagyon sajnálom, de úgy tűnik, hogy a rendszer nagyon elbaltázta. Vagy én. Vagy nem tudom – kezdek kétségbe esni, de végül megpróbálok egy mosolyt csalni az arcomra, ahogy visszaveszem a telefont, hogy a név megadása után meg is tudjam keresni, hogy merre lehet ebben az óriási városban a csomagja.  

Akármennyire is szeretném azt hinni, hogy ez egy rossz poén, nem tudok annyira őszintén nevetni, mint ahogy Cam teszi mellette. A női fehérneműs doboz túl könnyű is volt ahhoz, hogy ténylegesen elhihettem volna, hogy ebbe az én rendelésem van. A cégnél lesz egy kisebb buli, tombolának rengeteg dolgot rendeltem, hogy majd nyereménynek ne valami vacakot tudjunk adni, erre megjon egy rakat bugyi meg melltartó.
- Ott van benne valami sötétebb is. - húz elő egy férfi boxert Cam, aki tényleg nagyon jól szórakozik rajta, és nekem is nevetnem kell egy idő után, hogy lehetünk ennyire szerencsétlenek.
- Tedd vissza, most van egy kis időm bedobom a kézbesítőknek, hogy valamit kezdjenek vele, valakinek biztos hiányzik. - nyelek egyet és nem nevetem el magam. Egy autókereskedő céghez ilyen szállítmény még nem érkezett, de nem is gyakran rendelek semmi, mondjuk nem ez volt az oka.
Visszarakom a kiszedett holmit és keresek egy nagyobb ragasztószalagot, amivel vissza ragasztom, hogy ne nézzenek perverznek, amikor visszaviszem, hogy már az egész át van kutatva, hátha ebben van elrejtve az én rendelésem. Nem csak a túl kíváncsi alkalmazottak és a laza vezetői stílusom okozta ezt a kis kíváncsiságot.

Az épület előtt azt érzem, hogy totál cikisan fog elsülni, amikor bemegyek és majd közlüm, hogy hoztam egy doboz bugyit és kérek helyette egy másikat Hawk névre címezve, határozottan nem bugyikkal ellátva. Nem vagyok szívbajos, de ez a fajta lazaság, ami az intimitással kapcsolatos nem annyira jellemző rám, ez az én dolgom és a négy fal között azért tudok nagyon kellemes meglepetéseket okozni, de ez azért más tészta.
- Szia! Ne haragudj, tudsz nekem segíteni? - kérdezem meg egy éppen arra sétáló lánytól, kezemben a dobozzal, mert fogalmam sincs hogy kellene ezt csinálni. Aligha jártam már így és a gyakorlat hiányában még azt sem tudom merre kellene mennem az épületben.
- Volt egy kis kavarodás a csomagommal és hát nem egészen azt kaptam, amit rendeltem. - nem vagyok zavarban, pedig azt érzem a másik fél abban van. Lehet mégiscsak az én érzéseim kivetülését érzem rajta és tök cikin állok itt a folyosón felnőtt ember létemre.