Ha tudtam, hogy ennyire egyszerű barátnőt szerezni, hogy egy pillanat alatt meg tudok kedvelni valakit a saját nememből, akkor már korábban nekimentem volna valakinek. Bár lehet ez nem működik mindenkinél, kell hasonló rezgésnek lennie, és talán a hasonló sors, de az meg most kezd el kialakulni. A többi pilóta barátnővel nem vagyok jóban, nincsen semmi feszkó, de egyszerűen a sok smink, a más életstílus nem fekszik nekem, de szerencsére Kinsley nem ilyennek tűnik, és nagyon remélem nem ezért fog majd ebből a szerepből kiesni. Nem ismert fel, ami megnyugtat, mert akkor legalább tudom, hogy van pasija ide vagy oda, nem fogja levenni a fejem, amiért az ő álmait élem. Hogy én ez mennyiszer megkaptam már. A kérdése jogos, nem lóg rajtam semmi sem, ami igazolná, hogy a Mercedes csapat az én irányultságom. Vagyis azt hiszem, ez lenne a helyes megfogalmazás nem? A nagybátyám a csapatfőnök és a tesóm az egyik pilóta, a pasim, aki amúgy nem is pasim a másik. Jó ez totál szarul hangzana így kimondva, de ezt nem is fogom kifejteni, még nem aztán lehet ő lesz az egyetlen aki megtudja, talán valahogy tud segíteni a néhai fejfájásomon emiatt. - Hivatalból Mercedes fan vagyok. - veszem elő a kis passom a zsebemből, amit valamiért mindig eldugok, utálom ha a nyakamban lóg bármi is. - És a tesóm Jules Lytton, a 77-es rajtszámú, piszok helyes srác, akiért mindenki visítozik éjjel nappal. - forgatom meg a szemem, mert nekem a bátyám, de más nőnek nyilván azért sokkal több. Tudom, hogy nem egy rossz pasi, és értem a rajongás tárgyát, csak kár, hogy a szíve elvileg most foglalt, bár ki tudja meddig. - Az én csapatom a McLaren, és a Red Bull, mostanában valamiért izgatja a fantáziám vajon így is nyerésre állhatnak e. - fintorgok egyet, mert sosem szerettem őket, az a dinamika amivel mennek, nem volt a szívem csücske, de a kis lejtés, amit most éppen átélnek valahogy rendbe tette őket a szememben, és szurkolni kezdtem nekik, de persze nem jövök én sem az ő merchükben, azt hiszem le is szednék a fejem a garázsban, aztán otthon. Miért viszem haza a munkám? - Bízom benne, hogy így lesz, bár a nagybátyám aligha hiszi, hogy ez az év az övék lesz, van pár nyerés a tesóm mögött és a másik pilótánk még nála is erősebb, de a kocsi nem jó. - fújom ki a levegőt csalódottan, de ezt mindenki látja, két ilyen srác, akikért elég sokan vetekedtek az év elején és most is biztosan lenne helyük máshol és nem tudnak nyerni csak egy két versenyt. Majd jövőre, igen ez megy 2 éve, de talán most lesz áttörés, bár erről aligha beszélhetek nyíltan. - Kár a nagybátyám amúgy jó fej. - megjátszott pillanatnyi csalódottság jelent meg az arcomon a nagy mosoly előtt, hiszen ezt a ziccert nem hagyhattam ki. - És nem is kell, hogy mindig kéznél legyünk, néha meg kell tanulniuk nélkülünk is élni, és hiányoljanak csak. - húzom ki magam büszkén, mire hirtelen belenyilal a felismerés és magyarázkodnék, de úgy teszek, mintha nem egészen arra utaltam volna, hogy ha amúgy tudom mit élsz át, az én pasim is pilóta, csak éppen senki nem tud róla a családon kívül. Azt érzem, hogy mindegy mit tesz szegény lány, valami tuti szárnyra fog kapni, és ez még így lesz hónapokig, mire lecsillapodnak és elfogadják, mint az új wag a Paddockban, micsoda megnevezés. - Most, és elvileg nem, mindenki el van foglalva azzal, hogy rohanjanak enni, inni, nézni az edzést, szurkolni, és van aki alszik. Nem fognak észre sem venni, a szemüveg elrejt és a tömeg olyan nagy, hogy lesz egy csomó idő, mire eljutunk odáig. - na most ez volt a lelkesítő beszéd. Kézen fogom a sütivel a kezünkben indulunk meg a tömeg felé. - Ki fogunk menni, gyere Kinsley, nem akarsz te olyan lenni, mint a többiek. Mind nagyon cukik, nagyon szépek, de egyik sem megy be a rajongók közé. Itt vagyok nem fognak szétszedni, talán tőlem azért félnek. - rejtett ártatlanság bujkál a szavaimban, de egy kicsit sem vagyok az. Én már tudom kezelni a bolondokat, és a rajongók között is vannak olyanok, akik azok, és vannak kedvesek és pont az utóbbiak miatt éri meg kimenni, akik simán kézen fognak, mint én most őt és oda invitálnak a lelátóra, hogy nézzem velük a futamot és én megteszem, mert jó érzés. Adok nekik valamit, amit sosem fogok megérteni az én fejemmel és ők is nekem, ami sokat ér, több, mint a pénz vagy csillogás, ez olyan érzés, amit csak akkor élhetünk át, ha nem bujkálunk a drága ruhákban. Csak egy kicsit a drága szemüveg alatt. A lelátók alatt sétálva kezdem érezni, hogy kezdődik lassan az edzés, mindenki megy befelé, mi meg pont, hogy megyünk kifelé, úgy, hogy még lássak is valamit az edzésből, amit amúgy a garázsból kéne néznem, lesz mit magyaráznom.
Így, hogy kicsit nagyobb a felhajtás a megszokottnál körülöttem, így mindig próbálom a legjobb oldalamat mutatni. Bár nem vagyok a tipikus Forma 1 barátnő, aki a modellkedésből és az influenszerkedésből él. Kicsit nehezebben szokom meg azt, hogy némelyik örömmel, míg mások neheztelve pillantanak rám. De ha ezzel jár az, hogy olyan férfi mellet vagyok, aki megbecsül és támogat, akkor a sarkamra állok. - Tesód pilóta? - igen, ennyit fogtam fel a kis beszédéből. Nem, mindenre figyeltem, csak próbáltam elhelyezni a térben és időben, hogy melyik csapat közelébe is láthattam. Mert amúgy egészen otthonosan és ügyesen mozog. Mellesleg csodás felfogása van arról, hogy a média mennyire kizsigereli az embert, ha egyszer jön a felismerés. Hogy nem csak egy gazdag fruska vagy, aki a pénzt szórja egy ilyen helyen és csak nagymenőnek akar látszani. Ez addig megy is, mondjuk, míg nem kerülsz komolyabb viszonyba bárkivel. Mert aztán jönnek és kivégeznek pár kérdés után. Majd a hullád felett csámcsognak, hogy mekkora sztorit csináltak belőled. - Ne haragudj, de nem tudlak sehova tenni, segítenél, hogy melyik csapat a tiéd? Mármint, érted. Mert mondjuk az enyém a Ferrari, de cinkes lenne abba felvonulni, ha a srác akivel randizol a másik csapat pilótája – nevetek fel már szinte zavarba esve. Mert szoktam nézelődni és én tényleg nem a pilóták miatt keveredem be a Boxutcába sem, de azért ami szép illik megnézni. De őt most hirtelen egyik helyen sem véltem felfedezni. Mondjuk talán mert az autók jobban lefoglaltak, mint a személyzet. Milyen klisé, igaz? - Ne is mondd, olyan izgalmas, hogy hétről hétre jönnek a meglepetések és nem csak egy dominánsról szól. Szinte izgatottan rágom le a körmeimet, pántektől vasárnapig – nevetek fel, mert igen ez most lutri lesz, olyannyira megindultak a csapatok. - A rossz autó pedig csak átmenet, szerintem minden csapatban azon vannak, hogy egy beállítással megoldódjon a probléma. Még nem is olyan régen indult a szezon, ne add fel. Hidd el még hosszú hónapok vannak előttünk, lehet valakinél felkapcsolódik az égő és pikk pakk meglesz a probléma, utána pedig jöhet a hasítás – legyintek, mert persze ezt is hallottam, hogy az ő csapatuk most nincs nagy formába, de attól függetlenül mennyi ember vért izzadva próbálja a maximumot hozni a csapatnak és a pilótáknak, akkor bizony kifognak derülni a turpisságok és mindent meglehet oldani. Hiszen láttunk már szinte Főnix madarakat az előző években is. - Oh, nem bukom az idősebbekre és van egy olyan fétisem, hogy a pasik nekem nem voltak fontosak. Tudod a karrier a rengeteg utazás. Az, hogy itt villogj, hogy te vagy a csúcs barátnő és feladod az életed, hogy itt legyél velük. Az nem én vagyok. Szóval azt már tudják. Főleg Arthur, hogy nem leszek mindig karnyújtásnyira. A legtöbb pilótának pedig ez kell, ahogy elnéztem. De biztos vagyok, hogy a tesód is boldog, hogy nem kötik velem össze – nevetek fel, ahogy rájövök csak kicsit bagatellizáltam az életünket. Pedig nem beszólni akartam neki. Egyszerűen ezt hozza le a média. Mindenki barátnője a legmárkásabb dizájner ruhákban felvonul. Mintha nem lenne élete, karrierje. Csak az, hogy Pilóta barátnő. Az vajon teljes idejű állásnak számít? Meglepetten nézzek rá, de végül miért ne? Összefűzve az ujjainkat választunk végül sütiket és a szabad kezembe véve sétálok vele, ahogy valami őrületes módon pörgő agyával tudjak lépést tartani. Majd követem az utasításokat és megszabadulok a pass-tól, majd a szemüveget felhúzva nézek rá, hogy vajon mi jött az ő fejébe. - Most? Mármint így nem fognak megismerni? - nevetek fel, ahogy kifelé nézek, amerre ő is és teljesen lesápadok. - Kiakarsz menni? - oké, mindig imádtam a tömegbe lenni, valami szaftos pletykákat hallgatni, vagy egyszerűen beleolvadni a tömegbe és átvenni azt az érzést, ami körül veszi őket. Mint egy másik világ, akik felszabadulnak míg kedvenceik köröznek a pályán őrült sebességgel.
Én már csak tudom, milyen vaku villanással felnőni, amikor mindenki tudja, mit eszel, mit reggelizel, mikor mész el vásárolni. Végigkövettem eddigi életem során már elég sok rokonom életét, és most én is belecsöppentem, bár nem egészen így terveztem, de ezt dobta a gép, én meg simán velük tartok. Már megszoktam, hogy állandó szereplője vagyok a csapat képeknek, a paparazzi fotóknak, és már nem egyszer hoztak szóba pilótával, de eddig egy sem volt igaz, de azért a pletyka kell a népnek és ezzel én sem tudok mit kezdeni, bármit is teszek majd. Azonnal felismerem, és tudom, hogy neki is pont azokkal kell most megbírkóznia, mint nekem is sokszor kellett. Nem irigylem, mert ez nagyon nem lehet, hiába a korábbi ismertsége ez azért már. Tudom, hogy Arthur nem éppen volt a csajozásról híres, sosem láttam egy lánnyal sem a Paddockban, a legtöbb sajtótájékoztatón ott voltam a csapatom mögött és akkor is mindig hallottam, hogy a magánélete szinte tabu volt. Ez mondjuk rendben is van, de most pontosan ennek a levét issza meg Kinsley, és nem tudok nem együtt érezni vele. - Ha elhinném, akkor már régen lenne egy unokaöcsém és unokahúgom, a bátyám annyi nővel volt már együtt a sajtó szerint és még én is összejöttem már egy két pilótával, csak éppenséggel még csak egy két szót váltottam velük. Ez van ha egy olyan életbe csöppen, ahol a pasik dominálnak, jön egy csaj és máris összeboronálták vele. Ha meg összejöttetek, akkor jön a feketeleves, mert akkor mindent ki akarnak deríteni rólad. Csak ne hagyd nekik és azt se, hogy egy percig is tarts a szavuktól. A legtöbb szennylap, örömük van mások nyomorából, nevetni kell rajta, majd elül minden. - vonom meg a vállam, a nagy szakértelmemmel, ja nem, de végül is éltem már meg annyi mindent, hogy ezek a tanácsok talán neki is jók lesznek. Megnyugszom, amikor velem tart egy újabb sütiért, amit remélhetőleg már a gyomra fogad be és nem az arca, de már a telefon zsebembe, lassan úgyis kezdődik az edzés és nekem a garázsban kell lenni, már nem tud írogatni és elvenni a figyelmem, van sokkal fontosabb dolga. - Nem esek ilyen jóslatokba, az én táborom elveszett, a kocsi nem jó, de még bármi lehet. Őszintén, talán most először tudom azt mondani évek óta, hogy fogalmam sincs, és pont ez benne az izgalmas. - kicsit belelkesedek, amikor a versenyről van szó. De hát nyilván az lenne a legjobb ha a nagybátyám csapata lenne a nyerő. Kérdésére még jobban szemügyre veszem a kínálatot, hümmentek egy párat és boldogan mutatok az egyik epres desszertre, ami ugyanolyan habos, mint az övé volt, megkívántam na. A kérdésére, amúgy egy kicsit elkomorodok. Aggódik, ez tökre látszik rajta, és még egy kis fellélegzés után is visszatértünk ehhez a témához, tehát nehezen viseli és nem tudja mit kezdjen a helyzettel, vagy egyáltalán nem ismerem és csak sima kérdés volt, ez elválik. - Örülj neki ha nem te leszel az új Lytton barátnő, a nagybátyám éppen szingli, a tesóm mondjuk foglalt, de minden kitelik. Mondanám, hogy óvakodj tőlem, de már régen készült rólunk ezer kép. - mosolygok rá, most aztán valóban megnyugtattam. A nagybátyám fiatal, na nem az én és Kinsley korosztálya, de volt már hozzá hasonló korú lány az életében, mégha nem is tartott sokáig. Nincs benne semmi, és ezért is van, hogy van amikor inkább felé húzzák a lányokat, akikkel lógok. - Nem kell, hogy kitalálják, mi is adhatunk nekik ötletet. - kacsintok rá, és kifizetem gyorsan a választott sütiket, és elindulok a garázsok felé, miközben megfogom Kinsley kezét. Nincs ebben semmi, ezt valamiért soha nem érti félre egy sajtós sem. - Mit szólsz egy kis szórakozáshoz? - tudom, hogy ott kellene lennem, az edzés alatt, mert szükségük lehet rám, de csak gyorsan beszaladok, hogy jelezzem, eltűnök, mire jön a fele, már itt is leszünk. - Azt vedd le, és a szemüveget vedd fel, bemegyünk a rajongók közé. - mutatok a nyakában lógó belépőre, mert nem mutat jól kint a tömegben és a szemüveg meg tudjuk miért kell. A rajongóknak van egy csomó menő program, amire ki szoktam osonni, szélgép, ami olyan mértékkel viszi az arcodról a bőrt, mint a pilótáknak az arcát vinné, ha nem lenne a sisak rajtuk.
Azért kicsit más úgy belépni a Paddock-ba, hogy minden féle újságban ott szerepel a fotód, hogy te lehetsz az a szerencsés misztikus lány, aki az ujjai köré csavarta az egyetlen pilótát, aki váltig állította, hogy nem lesz barátnője és a karrierre koncentrál. Viszont próbálom úgy felfogni, hogy hamar lecseng ez a hajcihő és újra a teniszező lányként harsognak rólam. Pont ezért is örülök, hogy mindenki elvonult, így csak én és a sütim sétálgatunk pár ember kivételével, akik a csapatok egyenruhájába rohangál, hogy minden gördülékenyen menjen a garázsokban, és ott, ahol mindenki más nem láthat. Egészen addig, míg nem csapódtak belém. Ami kellemes meglepetés, hogy felismernek, de az már kevésbé, hogy a fiatal lány csak a motorsportokban jártas. Ettől kissé meginogok. Mert hát nem erről akartam ma beszélni. Még ha imádom is. - Ha nem süti lenne a kezembe akkor nekem is a telefon lenne az első – nevetek fel, legyintve. Hiszen a mi generációnkat csak az tartja életben, sajnos. - Aviva, örvendek és fátylat rá – legyintek, még ha a gyomorgörcs nem akar szűnni, mivel úgy tűnik, hogy tényleg sok a pletyka és az ahogy rám néz már sejtem, hogy a Paddock sem lesz biztonságos és a régi, mikor fel sem tűnt előtte senkinek. De ez ezzel jár, én pedig megígértem, hogy ezt elfogom viselni. Meg hát a lány nem tűnik fanatikus rajongónak, aki leveszi a fejem, amiért elraboltam a fejében tökéletes kapcsolatban élő partnerét. - Oké, a sütiért elnézem. De remélem tényleg, hogy nem hiszel el mindent, amit olvasol, vagy látsz – nevetek, ahogy bele karolok a lányba, hogy elinduljunk a legfinomabb cukrászda felé. Jó, tudom nem egy cukrászda, de van jó sok fajta nyálcsorgatós sütemény a kirakatban, amivel le tud venni a lábamról. - Na és a motorsportok hercegnőjeként, mit gondolsz, melyik csapat szerzi meg a konstruktőrit? Mert én bele bonyolódtam, annyi minden történt. Pedig még a szezon fele sem telt el – sóhajtok, ahogy végre megtalálom a standot, hogy az üvegre szegezzem a szemeimet. Bár habos süti bánta a találkozásunkat, most valami kegyetlenül csokis dologra csorog a nyálam. - Figyu, mit szeretnél enni? Mert én nem tudok dönteni – sóhajtok látványosan, ahogy elsétál mellettünk egy fényképész és készít pár képet, a vaku fénye megcsillan az üvegen, ahogy rá nézek csak elszalad. - Szerinted? Terhességről szóló pletykák jönnek vagy lecseréltem Gallot egy dögös barnára? - fordulok a lány felé, aki most már újdonsült barátnőm lett, hiszen a balesetekből alakulnak ki azok az élmények, amikről hangosan nevetni fogunk pár év múlva.
Én nem vagyok az a tipikusan szerelmes lány, aki mindig csillogó szemekkel mászkál, hiszen a titkunk ki is tudódna gyorsan ha erre vetném magam. De azért erősen érezhető, hogy egy kicsit szétszórtabb vagyok, vagyis ez nem igaz, a gondolataim máshol járnak, nem mindig körülötte, mert az sok lenne még gombócból is. Én komolyan jól érzem magam vele, de nem szeretném, ha ez az egész valami rossz hatással lenne vagy rá, vagy rám vagy netalán a nagybátyámra. Nem hiszem, hogy ez bárkinek fájna, de én pontosan tudom milyen visítással jár amikor elindulnak a rajongók felé, hogy egy két lány mennyire oda van értük. Bár amikor a bátyámmal csinálják, nem is értem mi bajuk van. Túl sok minden van a fejemben és a telefon is elvonja a figyelmem, de nem a rózsaszín köd, még a végén megkapnám, hogy elkezdek nőként viselkedni, azt meg nem engedhetem. Még egy plusz piszkálódási pont a család férfi tagjainak, apámnak meg egyenesen a félelme. Szóval nem, ilyen nem lesz, határozottan figyelni fogok majd rá. Ahogy hozzákoccanok valakihez, hirtelen zavaromban többször is meg akarom tudni, hogy kól van e, hiába a kicsi ütközés, jobban kellene figyelnem. - Dehogy én meg sem éreztem, éppen el voltam foglalva a legrosszabb dologgal. - mutatok a telefonomra, amit menet közben amúgy sem nagyon szeretek nyomkodni ha egyedül vagyok, ha többen vannak körülöttem, akkor legalább ők figyelnek. Aztán az arcom átmegy valami másba, felismerés jelenik meg rajta és mindig mindig ami a fejemben van az kijön a számon is. - Igen, hát persze, Kinsley, a név nem volt biztos, mert abban rossz vagyok, pedig a munkámhoz nem ártana tudni. Aviva. - mutatkozok be én is, miközben éppen magyarázok neki valamit összevissza, már nevetve és megnyugodva, hogy nem rontottam el a napját valakinek azzal, hogy a nyakába öntöttem egy adag kávét. Csak süti volt, szerencsére, legalább finom és nem forró. Elhúzom a szám és meglóbálom a fejem, mert nem követem a teniszt, de szerintem láttam már itt a Paddockban, elég sok másik országban is, a tesójával, és most sok hír szárnyra kapott arról a bizonyos románcról. Na és az is az oka annak, hogy nem akarom, hogy bárki tudjon arról mi folyik az életemben. Túl sok felhajtás, ami van elég így is, nehezen kezelhető, de a szerelmi életem tabu. - Hazudhatok ha ez jobban esik, de sajna nem, én az autó sporton kívül nem igen ismerem a többi sportolót. - pedig sportolok, nagyon sokat, de annyi időmet elveszi ez az egész életstílus, a suli mellett, hogy nem nagyon van lehetőségem másfelé pillantani. - De nyugi, már tudok rólad sok mindent, azt is ami nem igaz. Gyere meghívlak egy sütire, ehelyett. - intek neki, ha van kedve velem jön, remélem, valamiért olyan érzésem van vele kapcsolatban, mintha ezer éve ismerném, és titokban remélem, hogy ad egy löketet, hogy milyen járni egy pilótával, hogy mindenki tudja élet nem is annyira rossz.
Ha van egy kis szabadidőm, akkor természetesen mindig keresek egy olyan programot, amivel kitudok kapcsolódni. Bár nem vagyok egy egyszerű esett, és nehéz rajtam kiigazodni. De attól függetlenül hamar meglehet találni a gyengéimet. Az pedig a zene, az extrém sportok és a gyors autók. Főleg mióta Arthur az életembe robbant, hamar rá kellet jöjjek, hogy az otthonomat most már a repterek és a gépek foglalják magukba. Most is épp oda tartok, hogy lelkes szurkolólányként drukkoljak, hogy az év újonca bebizonyítsa van helye a mezőnybe, és nem csak a család miatt került ülésbe. Ahogy a Paddockba szét válunk egy gyors puszilkodás keretébe, már tudom is, hogy szükségem van valami édesen habos süteményre, mert végre nekem is sikerült egy kis szünetre szert tennem. Legtöbbször azért mindig a kisebb városokba keresek helyet magamnak. Ahol nincs akkora felhajtás, mint mondjuk Monaco, Miami vagy épp Las Vegas és Kelet Európai régió. Jó, mindenhol akkora a tumultus, de talán ilyen helyeken kevésbé tűnik fel, ha valaki nem egyedül érkezik. Mi pedig próbáljuk minél jobban privátban tartani a magánéletünket, de természetesen nem titokban. Annyira tiszteljük a rajongókat, hogy nem akarjuk, hogy becsapva érezzék magukat. Ezért is mikor csitul a tömeg könnyebben sétálok az Paddock területén, ilyenkor mindenki a pályán tartózkodik, hogy lássák kedvenceiket, akár csak egy pillanatig is. Bár a szívem továbbra is a Ferrarihoz húz, még sem jelentem meg egyik csapat lógójával sem. Végül a habos süteményembe bele nyalva torpanok meg, ahogy a tejszínhab csak a számhoz ér, mikor belém csapódik egy test és teljesen meghökkenve törlöm le az arcomról a mázat és nevetve ingatom a fejem, hogy kutyabajom és végül elnevetem magam. Ez egy jel, hogy talán túl sok mindent akartam és nem is kell az a sütemény. - Minden oké, ne aggódj – pillantok a kissé megtépázott süteményre és végül az újdonsült ismerősömre. - Te jól vagy? Remélem nem ütöttelek meg a könyökömmel – pillantok a sötét zuhatag gazdájára, akit szinte a víz ver attól, hogy mondjuk a fejét veszem. Pedig nem állt szándékomba, ha nem az édesség lett volna a kezemben, akkor valószínű én is a telefont bújtam volna lelkesen. Rossz szokás, de a generációnknak már ez lett a köldök zsinórunk. - Kinsley vagyok – nyújtom a kezem mikor azt mondja ismer csak elmosolyodom. Nekem is ismerős, de nem akarom, hogy véletlenül csak mást lássak a lányba, mint aki valójában. - Tényleg? Hát nem szokták olyan sűrűn ezt mondani. Kérlek mondd, hogy lelkes tenisz rajongó vagy – vigyorodom el. Mert bármennyire jól esik, hogy Arthur miatt lettem ismertebb, mint eddig voltam. Még is jobban esne, ha az elért sikereim miatt lennék ismert, mint sem az, hogy épp kivel sétáltam kézen fogva az utcán.
A kedvenc pályám, a kedvenc időszakom, a kedvenc sportom. Utóbbi nyilvánvaló de érzem mindig a bizsergést, amit a hangulat ad, a hangos tömeg a túloldalon, az autók zaja, a szerelők motoszkálása, és a lopott pillanatok, amik jutnak nekünk ilyenkor, de ez sem kellene. Már elszakadtunk egymástól egy fél órája, mert neki dolga volt, és igazából nekem is, csak nem olyan hivatalos. Ilyenkor átadom őt a mérnökének, és a nagybátyámnak, jobb ha a férfi agy együtt kattog és már nem vagyok a közelben, mert koncentrálni kell, és a nagybátyám egészen biztosan el is zavarna onnan gyorsan, de csak ilyenkor. Amúgy persze jó vagyok, és szeretik ha ott vagyok körülöttük, ki érti őket, és méghogy a nők a bonyolultak.
Bemondják, hogy hamarosan kezdődik a Forma 2-es időmérő, izgatott vagyok, az időmérők mindig sokkal jobban izgattak és foglaltak le, mint a futamok, pedig aki ott ül mellettem egy-egy menet ideje alatt, pontosan tudja, hogy végig csuriban van az ujjam és izgulok mindenkiért egyszerre. A telefonom kijelzőjére nézek, vissza kellene mennem a garázsba, mert itt most semmi érdekes nem lesz, és hát onnan csak izgalmasabb megnézni egy futamot, mint bárhonnan máshonnan. El is indulok a paddockban, ahol a zene hangosan szól, mindenki interjút akar, de ilyenkor már alig van lézengő pilótákkal, és csak elmosolyodok, hogy nekem ilyen élet adatott, lehet, hogy valakinek unalmas, amikor több autó megy körbe körbe a pályán, hogy nem értik miért vagyok oda annyira a kocsikért, hogy sokan csak azt hiszik, hogy nem más ez, mint egyszerű pasi hiány. De nem a szép pofikért vagyok itt, sokkal inkább, mert ez egy olyan életérzés, amit megszoktam, ami az életem része, és olyan, mint másnak a levegővétel. Csak ez sokkal drágább és inkább az elitnek jár ki, fene a jó dolgomba. Ahogy megcsippan a telefonom, előkapom és elmosolyodok, imádom, hogy ilyenkor is gondol rám, és hiányol, ez a kapcsolat, olyan, mint egy hullámvasút, a lent sem igazán lent van, inkább csak a bonyodalmas ösvényekre téved és olykor nehéz, főleg, hogy nem igazán akarjuk nagydobra verni, ez a legnehezebb része. - Basszus az én hibám, ne haragudj jól vagy? - tartaom meg az egyik kezemmel a lányt, akit a nagy üzenet olvasás közepette majdnem letaroltam. - Jól vagy? - nézek rá először, amikor a telefonom, mint veszélyforrás a zsebembe kerül és stabilan állunk meg a talajon. - Én téged ismerlek. - mutatok rá egy kis grimasszal az arcomon, amolyan vidám grimasz, mert már láttam itt és egy kicsit lelkes is, mert még sosem beszéltünk. Még a végén kiderül, hogy direkt mentem neki.
Kezdőlap
Ready, steady, go!
