Ha megkérdezed, milyen vagyok, valószínűleg le kell ülnöm és elgondolkodnom rajta úgy öt percig. Mint emberek többsége úgy általában. Ha megkéred őket, soroljanak fel pár tulajdonságot magukról, csak bambán néznek majd rád.
Na jó, felkészülve a kérdésre a következőket mondhatom magamról:
Azt hiszem, egy élet túl rövid és nem elég ahhoz, hogy teljesen megismerjük önmagukat és a lét értelmét.Mindenki lenni szeretne valaki az élete során, ami így is van rendjén, csak a kérdés az, hogy képes e mindenki végig csinálni azt, amit elkezdett. Mi van akkor, ha feladjuk? Mi jön ezután? A halál? Talán…
Tanulékony lennék? Ühüm. Szerencsére hamar megjegyzem azokat a dolgokat, amik kellenek. Ez nagyon jól jött a tanulásnál.
Vidám vagyok, mosolygós. Általában az emberek egy mosolygós, kedves, vidám embernek látnak, és egyesek azt mondják, szinte sugárzok a szépségtől, ha nevetek. Ez így is van.
Családcentrikus vagyok. Ha rám mondanak valami nem tetsző dolgot, azt elengedem a fülem mellett, ám ha valamelyik családtagomat, barátaimat szidják, akkor biztos lehet benne az az ember, hogy csúnya veszekedésbe fog torkollni a dolog. Nem lehet a négy fal közé zárni szabadnapjaimon, folyton mennék ide-oda, utaznék, de olyan nap is van, mikor csak úgy fogom magam, beülök az autóba, és nekiindulok a nagyvilágnak, magam sem tudva, merre tartok. 
Féltékeny is vagyok pöppet. Nem bírom, ha elveszik azt, ami az enyém. Sem a "párkapcsolatomban", sem a munkámban, sem sehol. (Nagyritkán van, hogy alaptalanul féltékeny leszek, gyanút kelt bennem valami, és olyankor egyből előbújik belőlem Columbo). 
Annak ellenére, hogy pénzes család sarja vagyok nem szálltam el magamtól. Még mindig ugyanaz a személy vagyok, aki pár évvel ezelőtt. Talán annyi a különbség a mostani és a régi énem között, hogy valami elfogadhatót csinálok, amivel elég szépen keresek. Mert nem akarok a szüleim pénzén élni. Nem kell tőlök semmi ilyesmi, mindezt a saját erőmből szerzem be.
Kedves, segítőkész vagyok és ez nem csak azért, hogy megmaradjon az emberek pozitív véleménye, egyszerűen ilyen vagyok. Magabiztos, néha nagyszájú, de olykor magányos.
Szívesen segítek bárkinek, a karitatív munkákat is szeretem, mert jól érzem magam attól, ha segíthettem embereken. Jó lenne mindenkin segíteni, eltüntetni ezeket a rossz körülményeket, de ez lehetetlen.
A jó tulajdonságaim mellett persze nekem is megvannak a rémesebb rigolyáim. Túlságosan igazmondó vagyok, ami a szívemen az a számon, pedig néha jobb hallgatni. Hamar fellehet húzni, megbántani meg még könnyebb, amit nem is igazán nézek el az embereknek. Valahogy nincs szükségem olyan emberekre, akik csak szidni tudnak, pedig a kritika épít.
Ragaszkodó személy vagyok, a családom nagyon fontos szerepet tölt be az életembe, a barátaim úgyszintén. Azokat, akiket megkedvelek, szeretem a közelemben tudni, még az ellenségeimmel is próbálok szépen viselkedni. Ha a szerelmi életemről kellene beszélnem pár szóval kitudnám fejezni milyen is az: van is, meg nincs is. Kedvelek valakit, jobban, mint barátot.
Édesanyám, sokszor mondta, hogy kiköpött apám vagyok, de ezt próbáltam tagadni. Nem ismerem Őt és ilyen strucc politikát folytattam vele kapcsolatban, akárhányszor szóba került homokba dugtam a fejemet és nem figyeltem. Nem akartam tudni arról az emberről, nem akartam meglátni magamban a hasonló tulajdonságokat melyekről anya imádott beszélni.
Türelmes vagyok, határozott, alapos. Legeslegjobb tulajdonságaim talán ezek. Munkám minden részletében jól bírom a strapát, idegeim acélból, elszakíthatatlan fonalból készülhettek, sodromból kihozni nem könnyű. Legyen bármilyen bosszantó a vendég, annak anyja, apja, nagybácsija, szomszéd néni kedvenc unokájának fia, kinek még csak köze sincs semmihez, kiabálni nem hallhatsz. Békésen képes vagyok elmagyarázni nekik mindent, mit tudni akarnak. Civil életben is ez jellemző rám, bár akadnak helyzetek, mikor felkapom a vizet. Hát úgy igazán.
Makacs és kritikus. Olyan szavak ezek, miket többször használtak velem kapcsolatban, mint számon tarthatnám. S igazuk is van talán. Ha fejembe veszek valamit, nincs ember, ki kiverhetné azt onnan. Küzdök, próbálkozok, hajtom magam, és másokat is, míg el nem érem célom, céljainkat. Megmondom véleményem, legyen jó, vagy rossz. Néha túlzásba is esek, nem törődök azzal, megbánthatom azt, kivel beszélgetek.

Hányszor kérdezték meg tőled kiskorodban, hogy mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? Voltak ugyan frappáns választ adók az óvodában, akik felnőttek szerettek volna lenni vagy nyugdíjasok, de akadtak olyanok, akik tűzoltók, kutyás rendőrök, bombaszakértő katonák vagy éppen pop sztárok akartak lenni. Ez mind szép és jó volt, mindenki nevetett rajtunk akkor, hogy majd meglátjuk mennyire nehéz a felnőtt lét, de addig hadd álmodozzunk valami jóról. Igen ám, de azt elfelejtették, hogy 15%-a a fiataloknak megvalósítják az óvodai álmukat és azzá válnak, amit akkor mondtak. Nem lettem az, amit az anyámék akartak rám aggatni, nem lett belőlem üzletasszony, annál sokkal jobb dolgot csinálok.
Ahogyan újjal mutogatunk egymásra minden adandó alkalommal én is hivatkozhatok egy rég feledésbe múlt emlékre, ami visszarepít a gondtalan évekre mikor még azt hittem unikornisok bizony léteznek, a Harry Potter meg a házunk végében lévő erdőben játszódik. Akkor még vártam a levelemet a Roxfortból, amit egy rohadt kurva lassú bagoly szállít azóta is. Tipikus kisgyerek voltam, aki imádta az írónő munkáját a filmekért meg egyenesen odavolt és minden újonnan vetített részre elrángatta a rokonságát, vagy a barátait. Ez mind szép és jó, csak azóta sajnos felnőttem és belekóstoltam milyen az igazi élet.
Idegennek hatott. Ez jutott eszembe első sorban, ha az elmúlt éveimre gondolok, amit már legálisan vett alkohollal tarkíthatom. Azok az évek pedig teljesen kikészítettek, hiába volt mellettem mindenki, akit szeretek és egy jól fizető állás sem tudott feldobni. Mostanáig. Mert tényleg nagyon imádom azóta ezt a hajtást, mi körül ölel.
Lelombozott voltam heteken keresztül, nem vidított fel semmi és legszívesebben életem hátralévő részét a házban töltöttem volna az új szobámban, egészen addig, míg rá nem leltem a menekvést és kiutat biztosító fiúba. Egy olyan ember társaságára vágytam, akiről eddig soha nem akartam hallani. Megpróbáltam tudomást sem venni róla és azt beadni mindenkinek, hogy ő aztán nem érdekel. Pedig vele veszítettem el a szüzességemet, mikor 16 voltam. Életem nagy kalandja volt az a pár hónap míg együtt voltunk. Aztán lepattintott, nem találkoztunk sokáig. Engem meg nem is érdekelt, hiszen 180 fokos fordulatot vett közben az életem.
Lehet életem legnagyobb hibáját követtem el mikor tavaly rákerestem az interneten és próbáltam minél több információt szerezni az ex fiúmról, de szerintem ennél nagyobb vakmerőséget csak akkor követtem el mikor likeoltam az egyik képét róla. Pár héttel később pedig őt is alkalmazták a Woodhaven Housenál. Napokig kerülgettem őt, mint a forró kását, aztán cseverészni kezdtünk, majd azt vettük észre mindketten, hog hol közelebb vagyunk érzelmileg a másikhoz, hol pedig a világ másik tájára szidjuk a másikat. Már csak a srác kisugárzása is elég volt ahhoz, hogy jobb kedvre derítsen. Jót tett számomra az itt léte. Végre nem a szürke, esős, borús időjárás nyomja gondterhelt vállamat, hanem valami más.
Megfoghatatlan, józanészt nem ismerő vágyak az álmok. Mindannyian rendelkezünk velük, attól kezdve, hogy megszülettünk, s bármennyire próbálkozzunk is, halálunk napjáig nem szűnnek meg. Átalakulnak, megváltoznak, de ott vannak, nem tágítanak, bármilyen keményen próbáljuk is őket semmivé foszlatni. Vagy csupán elengedni őket messzire. A szüleim nem tudtak rám aggatni egy olyan életcélt, ami nem érdekelt. Az üzlet nem az én világom volt, így menekültem emiatt otthonról.
Kevesen mondhatják el magukról azt, elértek az életben mindent, amit akartak, vágyaik beteljesedtek, céljuk lábaik előtt hever, büszkék lehetnek magukra, nincs semmi, mit másképp csináltak volna. Szerencsém van, hogy ebbe a csoportba számíthatom magam. Apám üzletemberként dolgozott, akárcsak nagy-, és a dédnagyapám. Gyermekkorom óta újra, és újra végighallgattam; az a feladatom, kövessem a családi hagyományt, lépjek az útra, mit őseim kitapostak nekem. Bővítsem, növeljem tovább hírnevünk, múltunk, egyengessem jövőbeli gyermekem sorsát. Amúgy igen, tiltakoztam ez ellen nem egyszer, míg nem addig fajult, hogy elmentem. Elköltöztem. Nem csinálom végig mindezt. Oka ennek nem más, mint a tény, igenis tetszett az, hogy másba vágtam a bicskámat. Új életet akartam kezdeni és sikerült is. A sok veszekedés és kérlelés sem tántorított el.
A pultosság néha nehéz, fárasztó, minden figyelmet magának követelő. Alvásról lemondani nem egyszer kötelező, ha úgy akarod végezni feladatod, hibát abban senki ne találjon, mégse bántam meg soha, ezt az utat választottam. Megtalálom mindenkivel a hangot és a nem épp józan fickókat is melegebb éghajlatra küldöm, ha épp bepróbálkozhatnékjuk támad.

Homály fedi a szobám, a vaksötétben faliórám helye sejthető csak halványan, ahogy a redőny apró résein át bekukkant a hold ezüstös fénye. Karcsú mutatói halk kattogással mozdulnak, olyan ráérősen, hogy megkörnyékez a gyanú, nem működnek úgy már, ahogy kellene. Le is hunyom szemeim inkább. Tappancsok nehezednek mellkasomra, puhán libbentve tova tulajdonosaik szürkéskék szőrrel fedett, macskához mérten termetes testét. Ösztönösen emelem fel kezem, simítom ujjaim hosszú fülei közé, lágyan cirógatva meg feje tetejét. Mély dorombolás hangzik fel, hálás nyávogással karöltve. Mosoly siklik arcomra, megszakítás nélkül folytatom a megkezdett kényeztetést.
Éles csörrenés töri meg a békés csendet, ijedt fújtatás, csuklómba mélyedő körmök követik azonnal szinte, majd nem marad más csak tompa, enyhén sajgó fájdalom. Mélyről érkező sóhajjal kelek fel és megyek a bejárati ajtóhoz. Gondolkozni azon sokat szükségtelen, ki kereshet, s miért. Ő keres. Bármi is legyen az ok, kedvemre való, vagy sem, mit se számít, beengedem fülig érő mosollyal, most már az estét nyugalomban, itthon tölthetem. Vele.
Ameddig csak tehetem itt fogok maradni vele, ezzel az átkozott férfival, mert kell nekem a világa, kell az a közeg amiben mozog! Egyszer közel engedtem, túl közel, hogy a sötét tüze megégessen, most is ennek a nyomát viselem magamon valahol szív tájékon. Csessze meg, nem akarom, és mégis érzem, de küzdök ellene rendületlen. Hol kinyílok neki, hol visszazárok, és ezzel az őrületbe kergetem. Ő is ezt teszi velem pusztán azzal, hogy létezik a közelemben. Függővé váltam tőle, de nem számít! Nem akarok tőle megválni, ahogyan azt sem akarom, hogy neki egy pillanatra is eszébe jusson engem elküldeni. 
Lépteim koppanása visszhangot ver az üres folyosón, közel, s távol egyetlen élőt se látni, mindenki, kinek nem kötelező itt lenni, s rendelkezik némi sütnivalóval, a péntek estét kellemesebb elfoglaltsággal tölti ki. Randevúzik, kihasználja, családja körében lehet, alaposabban megismeri gyermekeit, kibékítheti feleségét. Néhányan vagyunk csak abban a szerencsés, szerencsétlen helyzetben, nézőpont kérdése, hogy a pubban vagyunk ilyenkor is. Szokásom benézni szabadnapokon is, most is megteszem majd talán, ha feladataim otthon elvégeztem. Függőség? Hát munkaallergia nem lehet. 

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Egy igazán szeretnivaló és álmokkal teli leányzót ismerhettem meg a személyedben, aki nem fél egyáltalán önmaga lenni.    Bár nem váltál azzá, akinek a szüleid látni szerettek volna, de mégis úgy hiszem, hogy ha nem is mondják ki, de büszkék lehetnek rád azért, mert ilyen fiatalon képes vagy megállni a saját sarkadon, ezt nem sok korodbeli mondhatja el magáról. Megmutattad mindenkinek, hogy nincs szükséged arra az útra, amit ki tapostak előtted már jóval azelőtt, hogy megszülettél volna, inkább egy másik ösvény felé indultál el, ami csakis jó fele vezethet. Persze csak akkor, ha nem hagyod, hogy az érzelmeid vegyék át feletted az irányítást. Szép dolog a szerelem, de csak akkor, ha az viszonozva van, és bár azt érzem, hogy annak a titokzatos srácnak Te sem vagy közömbös, de remélem vagy elég okos ahhoz is, hogy tudd mikor van itt az ideje kiszállni a különleges kapcsolatokból, amíg késő nem lesz. Én nagyon szorítok neked, hogy a munkád mellett a magán életed is egyenesbe jöjjön.
Színt és rangot majd egy admin fog adni neked, de addig is érezd nagyon jól magad!  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!