Welcome Twin Peaks

Nemrég kaptam egy igen csak különös, érdekes levelet egy isten háta mögötti, már-már a létezését megkérdőjelező faluból, melyben az én segítségemet kérték, de hogy őszinte legyek megkérdőjeleztem annak tartalmát. Félre értés ne essék, nem kételkedtem benne, hogy a dolgok úgy történtek, ahogy a levélben Dr. Galloway állítja, de nem hittem benne, hogy természetfeletti események állnának az események hátterében. Mindig is racionális ember voltam, tagadtam a misztikus dolgok létezését és nem hittem az átkokban, nem hittem a szellemekben. Az orvos azt állította birtokában vagyok a halottlátás képességének, a túlvilággal való kommunikációnak, én pedig szerettem volna meghagyni ebben a hitben, de mi tudtuk jól Killiannel, ez nem így van. Csupán csak Joseph terápiájának mellékhatása volt, hogy képes voltam ilyesmikre. Nem voltam igazi médium, csak a gyógyszerek tréfálták meg elmémet.
Szkeptikus voltam, hiszen életem során már nem egy furcsa ügyet oldottam meg többek közt Larson nyomozónővel, de mindig kiderült, hogy volt reális magyarázat az esetek hátterében. Nem létezik a természetfeletti, csupán olyan bűnözők, akik képesek voltak annak látszatát kelteni.
Már nem voltam hatósági személy, csupán csak besegítettem a rendőrség munkájába, amikor nagy szükség volt rám. Tanár voltam, kriminalisztika professzor ott, ahol szerelmem is, Killian. Lehettem volna kriminológus is, de a kriminalisztika közelebb állt hozzám és ahhoz, amit az egyetemen végeztem és ahhoz, amit dolgoztam, így ezt választottam, de még így is volt rá sokszor példa, hogy egyszerre tartottunk órát és legalább így egy helyen dolgozhattunk és több időt tölthettünk együtt. Az pedig csak plusz jó, hogy Killiannek már nem kellett értem annyit aggódnia.
Én is észre vettem, hogy az az életforma, amit eddig éltem tarthatatlan volt. Először Joseph, aztán Valentine, most pedig nemrég majdnem megölt engem Alastair Carver, miután megbolondult. Nem, én is tudtam, hogy nem élhetek így. Négy napja töltöttem be a harminchatodik életévemet, lassan negyven leszek, mégis az életem az utóbbi két-három évben többet volt életveszélyben és több pszichopata céltáblája is lettem, mint mások egész karrierjük alatt. Tudtam és mások is tudták, hogy nagy jövő állt még előttem, de én mégis úgy döntöttem, hogy feladom a karrieremet és inkább tanárnak állok. Ez nem csak a saját, de a családom érdeke is volt és tudtam, hogy Bailey csalódott lesz, mégsem tehettem ki sem magam, sem a lányunk, sem Killiant annak a stressznek, hogy mikor kapják meg a halálhírem, vagy mikor tör az életünkre egy újabb elmebeteg. Már kétszer álltam a halál küszöbén és kísérteties érzés volt. Tényleg, mintha láttam volna a kaszást, aki rám várt. Nem tudom, hogy valóság volt-e, vagy csak a Josephféle terápia utóhatása, de mintha láttam volna a folyót és a csónakot, benne a Halállal, aki azt várta mikor lép be mellé a lelkem a hajóba, hogy elvihesse. Féltem és még azután is féltem, hogy felépültem.
De nem bántam meg a döntésem, hiszen imádtam tanítani és imádtam a hallgatóimat, nem mellesleg boldoggá tett, hogy újra Killiannel tölthetem a teljes napomat. Végre újra egy helyen dolgoztunk. Nehéz volt meghozni a döntést, de úgy érzem sosem hozhattam volna jobb és tisztább döntést. Nem volt könnyű feladni az addigi életem, hiszen a nyomozás volt a mindenem, az életemet a bűnüldözésnek szenteltem, de tudtam, nem tehetem meg, hogy ott maradok és azt az életet folytatom. Döntenem kellett. Élni akarok és boldog akarok lenni? A családomat választom? Az életem? Igen. Fel kellett adnom, ha normális életet akartam élni.
Az egyetemen panasz sosem volt rám, maximum a kényszerességemre és a paranoiáimra, ami néha terhes volt a körülöttem élőknek, de azt gondolom mára már a többségnek sikerült elfogadnia a bogarasságom és megtanulni így elfogadni. Én is felszabadultabbnak éreztem magam és boldogabbnak, pedig én is azt hittem és mások is azt hitték, hogy nem fogom tudni a nyomozások nélkül élni az életem, de mégis sikerül. Persze furcsán egyesek furcsán néznek rám mai napig, amikor megigazgatok dolgokat, takarítok, vagy épp gumikesztyűvel szemetet szedek a teremben, ahogy néhányan húzzák a szájuk, amikor megigazítom a ruhájuk, de elfogadták. Vannak vicces percek is, mikor egyszer véletlen rám fröccsent a sár az udvaron és attól kezdtem rettegni, hogy fertőzést fogok elkapni. Akkor ott nagyon sokan nevettek rajtam, szereztem nekik vicces percet és persze utólag ma már én is tudok nevetni magamon, de azt is tudom ma is félnék, ha sáros lenne a kezem. Volt rá példa, hogy beteg volt az egyik hallgató, én pedig maszkban és kesztyűben tartottam órát egy fertőtlenítős párolgatót társaságában. Szeretnek a diákok is és a kollégák is, sokan azt mondták üde színfolt vagyok a közönséges oktatók között, amit bóknak vettem. Talán az is volt.
Persze teljesen el nem engedtem, vissza-vissza jártam segíteni megoldani egy-egy ügyet és így keveredtünk ide most is. Így keveredtünk ebbe a különös, bizarr faluba.

Mint már korábban mondtam, egy isten háta mögötti falu felé tartottunk, hogy segítsünk a falusiaknak, pontosabban a doktornak megoldani ezt a nehéz ügyet, de azt is tudnom kellett, hogy Killianen kívül nem támaszkodhatunk senkire. Nem kaptunk segítséget a rendőrségtől, amit meg is értettem, hiszen ez nem hivatalos nyomozás, bár azért tudtam volna értékelni, ha legalább némi támogatást adnak.
A falu valóban olyan rossz állapotban volt, mint ahogy az orvos lefestette és éppen olyan kihalt, borús, hátborzongató állapot uralkodott, mint mondta, illetve, mint elképzeltük Killiannel. Olyan volt, mintha valami gótikus horrofilm forgatási helyszínén lennénk, mely egy több évszázaddal ezelőtti zombis film helyszíne lenne.
Killian felé fordultam, majd elhúztam a szám megjegyzésére. Nem tudnám megmondani miért egyeztem bele, hogy segítek a falusiaknak megoldani ezt az ügyet. Talán csak kellően megmozgatta a fantáziám, mert izgalmasnak és érdekesnek tűnt, vagy mert minden áron be akartam bizonyítani, hogy nem létezik átok és nem létezik semmi, ami túlmutat a természeti törvényeken. Hittem benne, hogy csak olyan dolgok vannak a világban, melyre a természettudomány és az orvostudomány magyarázatot tud adni és nem hittem abban, hogy a másvilág, az átkok és a szellemek léteznének. Úgy hittem, hogy meg tudom oldani az ügyet és be tudom bizonyítani, hogy az itt történt eseményekre is tud magyarázatot adni a tudomány.
- Nem azért vagyunk itt, hogy a képességeinket fitogtassuk - feleltem neki. Mostanra már amúgy is szerényebb voltam és nem tartottam magam mindenhatónak, sem mindent tudódnak, bár nem hibáztatom Killiant, hiszen a tetteim valóban néha olyanok, mintha a képességeim akarnám fényezni. Tagadhatatlan, hogy a legsikeresebb és legjobb detektív voltam, aki méltán volt büszke elért eredményeire, de nem mindennek ez volt a mozgató rugója. Nem azért jöttem ide vele, mert azt hittem, hogy a képességeim majd megváltják a világot, hiszen benne volt a pakliban, hogy már én sem segíthetek. A falut már nagyon régóta ostromolta az "átok". Bárki is álljon az eset mögött, nagyon alaposan és nagyon régóta végzi a munkáját. Az ember - ha nem elég földhöz ragadt - már-már tényleg elhiszi, hogy egy Bram Stoker regényt él át.
- Megígérem neked, hogy ha zátonyra fut a nyomozásunk, akkor itt hagyjuk a falut és többé nem megyek bele ilyesmibe. Jó? - kérdeztem, majd kis mosollyal az arcomon nyomtam csókot arcára, majd állára. - De egy próbát megér. Legalábbis én így látom. Szeretnék segíteni és szeretném bizonyítani, hogy átkok nem léteznek és mindenre van értelmes magyarázat. Emögött valaki áll, vagy éppen valakik. Nem tudom még, hogy miért állna érdekében bárkinek is elnépteleníteni egy falut, vagy épp nyomorítani egy teljes lakosság életét, de azért vagyunk itt, hogy erre választ találjunk.

Természetesen megértettem Killian aggodalmait és aggályait. Nekem sem tetszett a környék, én sem azért voltam itt, mert annyira élveztem volna a primitív körülményeket. hanem mert munka volt. Ez egy munka volt és mikor a rendőrségen dolgoztam, akkor sem volt lehetőségem - és nem is akartam - válogatni, hogy milyen körülmények között kelljen dolgoznom. Persze szívesebben töltöttem volna a mindennapjaimat otthon, az egyetemen, vagy más városiasabb környéken, de most ez adatott meg nekem.
Azt hiszem jobban meg kellett volna néznem a környéket az interneten, de a google mapsen nem voltak utcaképek és erről a faluról az internet sem írt sokat és képek sem igazán voltak, ahogy szöveges adat is épp csak annyi volt megtalálható, amennyi feltétlen muszáj. Ki a polgármester, mekkora a terület, lakosság, stb.
Sóhajtottam, majd ismét Killian felé fordultam. Próbáltam megérteni őt, mikor kétségbe vonta a döntésem átgondoltságát, hiszen ez a falu vagy száz évvel el van maradva a leggyatrább városoktól is. Nem is értettem, hogy létezhet a huszonegyedik században, hogy egy lakott terület ennyire visszamaradott legyen. Annyira hangsúlyozzák a digitális világot, a forradalmi fejlődéseket és azt, hogy az Egyesült Államok az egyik legjobban fejlődő kontinens, mégis, mikor itt körbenéztem úgy éreztem visszakerültem 1850-be.
- Sajnálom... - motyogtam kissé bűntudatosan, amiért ebbe belerángattam, majd mikor leparkolt lábzsákot húztam a cipőmre és úgy léptem ki a saras, koszos talajra a tiszta kocsi védelméből, miközben szemügyre vettem a varjakat, az épületeket és úgy általánosságban a környezetet, illatokat-szagokat és fényviszonyokat. Persze volt alkalmam a kocsiból is megtapasztalni, de mégis csak másabb volt a fémvázon kívül is.
Még régebben, egyetemistaként láttam egy horror filmet egy barátommal. Egy faluról szólt, ahol egy vérfarkas gyilkolta az embereket. Nos nekem az a film jutott eszembe. Pontosabban a filmben látott falu, mely nagyon hasonlított az itteni környékre. Nem volt túl kecsegtető.
Gumikesztyűt húztam, hiszen nem tudtam mekkora itt a tisztaság. Vélhetően nem nagy, nem alapos és ki tudja miféle kosz van itt, miféle fertőzéseket lehet elkapni, amíg nem takarítottam és nem fertőtlenítettem. Nem akarom megsérteni az orvost, de nekem voltak igényeim, elvárásaim és még ha ő azt is mondja, hogy tiszta és steril... nos ezt még Killiannek sem hiszem el, pedig együtt élünk már pár éve. Otthon is csak a saját magam által takarított környezet tisztaságban bíztam. Igaz, ha Killian takarított, azért nem húztam gumikesztyűt, mert mégis csak takarított és tiszta, de attól még szerettem én is utána menni és kicsit én is utána fertőtleníteni, főleg, hogy állatok voltak a házban.
- Örvendek. Dr. Horatio Hayes - fogtam kezet az orvossal, akit nem túl pofátlanul, de óvatosan végigmértem, hogy felmérjem magamnak milyen ember is lehet. - Köszönjük. Elég hűvös van, jól fog esni - mentem utána csomagjaimmal.
Odabenn szétnéztem. Jó alaposan, mindenen részletesen végigvittem pillantásom. Tisztának tűnik, de nem annyira, amennyire megfelel az elvárásaimnak. Semmi baj, hoztam tisztítószereket és fertőtlenítőt is. Ezen lehet javítani. Bájosan maradi volt, ami viszont tetszett. Takarós kis házikó volt a maga vidékies stílusával. Eszembe juttatta a gyermekkorom, amikor anyával és apával lementünk a Willamette-völgybe. Oregonban, Salemben születtem, ami azt hiszem többet mondd minden szónál. Babonás város, babonás népség, elég csak arra a sok ufó esetre gondolni, ami Oregonban történik. A napi és hetilapokban mindig volt cikk valami ufó észlelésről, szellemjárásról, fényekről az égen, vagy furcsa temetői jelenésekről. És ezeket el is hitték. Anyám is babonás volt, a barátnői is és a helyiek is. Ez a szellemiség hozzá tartozott a városhoz, magához az államhoz is. Én még kisgyermekként hívő voltam, azaz elhittem azt a sok misztikus, legendás dolgot, amit a felnőttek meséltek és sokszor féltem esténként amikor az égen megláttam valamit, amit nem tudtam kivenni. Olyankor eszembe jutott, amit a felnőttek meséltek arról, hogy az idegen bolygóról jött repülők elvisznek embereket, akiket sose látnak többé. Azaz nagyon ritkán, mert elvétve van, akit visszahoznak. Az iskolában sűrűn beszéltek róla, hogy a földönkívüliek elrabolnak és élve felboncolnak. Aztán ahogy nőttem, elkezdtem felismerni, hogy ez mind csak valótlan, alaptalan félelem és azt gondoltam ők sem hiszik el, csak szerették riogatni a kicsiket, mint mikor a mumusról beszélnek.
A Willamette-völgy főleg az ültetvényekről híres. Kukorica, szőlő, árpa és mindenféle más növénynek szolgál szántóföldül. Borászok dolgoztak ott és sört termeltek, vagy éppen bálázták a takarmányt. Gyakran jártunk arra, ott láttam utoljára ilyen ódon épületeket. Valamiért apa és anya nagyon szerette azt a bájos, vidékies hangulatot, ami ott uralkodott, pedig engem hidegen hagyott. Szép volt, csendes, nyugodt, de zavart, hogy alig volt civilizáció és szórakozási lehetőség. Hiányzott a város hangulata és a kultúra lehetősége. Míg ők elvoltak a maguk kis dolgával, én addig a borász épületében voltam és olvastam, vagy kártyáztam. Sokat hallottam a történeteket a gabonakörökről és egyszer én magam is láttam, ahogy ufókutatók pásztázzák a környéket, mert a napokban kaptak egy fülest, hogy valaki kört égetett az árpaföldbe és két gazda is látott egy furcsa fényt az égen. Persze ilyenkor vagy nem derül ki semmi és csak elvesztegették az időt, vagy kiderült, hogy csak a Willamette University hallgatói voltak vicces kedvükben.
A halloween volt a legborzalmasabb. Rendszerint minden a feje tetejére állt. Én magam sosem szerettem az ünnepeket és ezt Killian is tudja jól. A karácsony rendszerint tortúra nekünk. Emlékszem a legelső céges karácsonyra, aminek nem lett jó vége. Illetve... a karácsonyi ünnepségnek nem, de annak következményeire igen. Akkor vallottunk egymásnak szerelmet. Télen, a hóban, a céges karácsony után. De ettől független nekem a szülővárosom ünnepségei rendszerint elvették a kedvem. A halottak napján mindig számítottak valami túlvilági jelenségre. Anyám is sokat mondogatta nekem, hogy halloweenkor a boszorkányok és a szellemek erőre kapnak és randalíroznak, amin én jót nevettem. Nem hittem el. Gyerekként még igen, de nagyobb koromban már csak legyintettem. Persze néha lebizonytalanodtam, amikor találtak egy rejtélyes körülmények közt meghalt emós szerelmespárt a Belcrest Memorial Parkban. Elszürkülve, kihullott hajjal, fekélyes bőrrel találtak rájuk lemeztelenítve. Az orvosok azt mondják betegség vitte el őket, de sokan azt állítják egy boszorkány átka végzett velük.
- Nem szoktam átverni azokat, akik számítanak rám - feleltem a sértő megjegyzésre. Tudtam, hogy szegény orvost sokan átverték, felültették, de akkor is sértette az önérzetem, a büszkeségem, a méltóságom, hogy ilyet feltételez rólam. Megbízható voltam és elszánt és ő még nem is tudta milyen nagy beszélgetések előzték meg ezt az utat, hiszen Killian le akart beszélni, ám én hajthatatlanan voltam. Őszintén remélem, nem hiába.
- Megértem, Dr. Galloway. Én magam is látom, hogy áldatlan állapotok uralkodnak itt, de mondja... miért néznek ránk "úgy" a helyiek? Segíteni jöttünk, mégis, mintha nem örülnének nekünk. Csak nem azt hiszik, hogy ártó szándékkal jöttünk? - puhatoltam, hiszen még mindig magam előtt láttam az ablakból minek kísérő szemeket. Szinte kinéztek minket, pedig vélhetően azt sem tudták kik vagyunk és mit akarunk. Úgy gondolom oktalanul voltak előítéletesek velünk szemben.
Az orvos hangja nem volt túl bizalomgerjesztő. Mintha beteg lenne, de bíztam benne csak orrhangja van, mint a franciáknak. Még nem tüsszögött, nem harákolt és nem mutatta láz jeleit, de résen voltam, hogy mikor kéne elkezdenem maszkot felvenni és szedni valami megelőzésre szolgáló gyógyszert és vitamint, ami az őszi időjárásra való tekintettel volt is nálam.
Nem vettem le a zakóm, hiába ment a kandalló, magamon tartottam. Egyrészt a megjelenésem miatt, másrészt pedig mert fázósabb típus voltam az átlagnál. Nameg azt sem tudhattam mennyi ideig maradunk még az épületben. Talán csak perceket.
Szemeimmel a férfi mozgását követtem, mely szétszórtságra és tájékozatlanságra utalt, ami csak azért nem tetszett, mert elvileg a saját otthonában voltunk, ahol rutinosan kéne mozognia. Összeszedetten. Én legalábbis az voltam és Killian is, pedig ő sem mindig van a helyzet magaslatán.
- Ezt megértem. Jól tette, hogy hozzánk fordult. Vagyis jobban mondva hozzám - mondtam és az iratok egy részét odaadtam Killiannek, hiszen kettőnk közül ő volt az orvos, még ha nem is ez volt a szakterülete, én pedig a falusiak jelentéseit kezdtem el átfutni, de egyelőre csak nagy vonalakban, majd később, ha már nyugtunk lesz alaposabban is elolvasom.

Az anyag és a szellem, a lét és tudat valóságos viszonyát felismerve, a természeti törvények mögött az ember már nem az isteni bölcsességet csodálja többé, hanem feltárásukban a tudomány felemelő és izgató hatalmát értékeli. Minél jobban sikerül e törvények mélyére hatolnunk, annál inkább elhalványul bennünk a természetfeletti erőkbe vetett hit érzelmi igénye is és válik a természetbúvár kutatómunkájában szabaddá.

Zene | Öltözet | Helyszín |  @Killian B. Grimwald  | thx

Welcome Twin Peaks

Érdekfeszítve hallgattam a doktor szavait, a történetet az egyetemistákról és a különös szoborról, ugyanis nekem ismerős volt a történet. Kísértetiesen hasonlított a történet arra a szoborra, amit Joe Weaver hozott haza Új-Zélandról. Elsőnek a magángépen lett öngyilkos a férfi, aki a szobrot haza akarta hozni New Yorkba. Megverte magát, kivágta a szemeit, jeleket vésett a testébe, megcsonkolta magát, majd infarktusban elhunyt a gépen. Később a szobrot vizsgáló laborosok egyike is öngyilkos lett. De persze, mint kiderült, ennek a történetnek is volt reális alapja. Mindenre volt magyarázat, erre is kell, hogy legyen.
Elég sok különös esetet oldottam már meg ahhoz, hogy tudjam, nincsenek átkok és paranormális jelenségek, csupán csak jól kitalált sztorik, körítések, amikbe becsomagolnak egy bűntényt. Igaz, ez a szokottnál nagyobb volumenű, de lássuk be azt is, hogy itt már több hónapja zajlik mindez és csak egy nevesincs faluról beszélünk. Nem hasonlíthatjuk New Yorkhoz és az ottani körülményekhez, ahol már egy hónap után elkapták volna a tettest, hála a huszonegyedik századi körülményeknek.
Elég bizarr történet volt, amit mondott, annak pedig különösen örültem, hogy a nő itt maradt, így legalább vele tudunk majd beszélni. Fontos lesz, hogy kihallgassuk, hiszen ő ott volt és mindent látott, ismeri a sztorit és mivel a párja halt meg, minden bizonnyal örök nyom maradt benne, így nem esik majd nehezére feleleveníteni. Azon meg már csak nevetni tudtam volna, hogy van egy boszorkányuk, aki gyógyítással foglalkozik, de nem nevettem. Volt bennem ennyi tartás. Alapvetően, ha már gyógyítással foglalkozik nem gondolnám, hogy a boszorkány a megfelelő szó. A boszorkány negatív jelző. Hagyományosan a javasasszony kifejezést szokták használni a népi elnevezésben a gyógyítással foglalkozó női kuruzslókra, akiknek okkult erőket is tulajdonítottak. De azt gondolom ez csak szőrszálhasogatás, de...
- Dr. Galloway, kérem ne sértődjön meg, de az ön kifejezése sem etimológiailag, sem néphiedelmileg nem állja meg a helyét. Nem akarok kötekedni már a megismerkedésünk első órájában, csak szeretnék rendet tenni a fogalomtárban. Ha a nő gyógyítással foglalkozik, akkor nem boszorkány, hanem javasasszony. A boszorkányok hagyományosan ártó személyek, akik rontást és betegséget okoznak, tetteik ártó és önző szándékúak, míg a javasasszonyok gyógyító, segítő szándékú személyek, akik tudásukat mások javára használják - javítottam ki, mert egyszerűen nem tudtam megállni. Nem a tudásomat akartam fitogtatni, hanem egyszerűen csak szerettem, ha minden szót pontosan, jelentésének megfelelően használnak. Nem akartam megbántani, sem bosszantani a doktort, de zavart, hiányos tudás és megfelelő háttértudás nélkül szólalt meg. Természetesen nem lehetett mindenkinek olyan lexikális tudása, mint nekem, de akkor ne is beszéljen meggondolatlanul senki. Meg lehet fogalmazni azt máshogy is. Mondjuk árnyaltabban, de pontosabban.
Az viszont, amit a helyiekről mondott, meglepett. Döbbenten pislogtam a doktorra, majd megköszörültem a torkomat és ismét megszólaltam.
- Már ne is haragudjon, doktor, de bízom benne, hogy a helyiek is ismerik a törvényt. Attól, hogy ez vidék, attól még az amerikai törvény a helyiekre is vonatkozik. Csak nem küldenek golyót belénk, amiért megállunk az ajtójukban. De rendben van, ha ettől nyugodtabb lesz a lelkük, akkor nem megyünk oda az ajtóhoz - feleltem és éreztem, hogy kezd apadni a lelkesedésem és inkább bosszantani kezdenek azok a dolgok, amiket itt hallok. - A világért sem szeretnék konfliktust a helyiekkel, hiszen már most rossz szemmel nézik a jelenlétünk - sóhajtottam gondterhelten. Ez nem lesz könnyű menet. Már előre éreztem, hogy mennyi gondunk és bajunk lesz a nyomozás alatt. Nem lesz egyszerű dolgunk az ügy rejtélyessége miatt és a helyiek sem fogják megkönnyíteni a munkánkat, de bíztam benne, hogy helyt fogunk állni minden nehézség ellenére.
- Rendben. Akkor szükség esetén önhöz fogunk fordulni - egyeztem bele, aztán mielőtt tovább léphettünk volna, Killian magához vette a szót, így érdeklődve fordultam én is a párom felé. Érdeklődve szemléltem a házigazdánkat, hogy mit tud ehhez hozzáfűzni, de láthatóan nagyon húzta a választ. Mint kiderült, okkal.
Elképesztőnek találtam azt a felelőtlenséget, amit a helyiek műveltek az elhunyt és beteg állatok ügyében. Értem én, hogy ez itt a faluk faluja, de attól még az volt az én meglátásom, hogy túlságosan lazán vették a dolgot. Nem lett volna szabad ennyire könnyen letudniuk mindent.
- Na de hogyhogy nincs állatorvos a faluban? - kérdeztem meglepetten. Ez a kérdés egyébként is foglalkoztatott az üzenet olvasása óta. - És miért nem hívtak más szomszédos faluból, vagy a legközelebbi városból? Azt gondolom egy ilyen komoly helyzetben ez lett volna a minimum, nem, Dr. Galloway? Vagy az átok miatt az állatorvosok is visszautasították az itteni munkát?
Na és az emberek esetében? Az elhunyt emberek esetében történt boncolás? Nem első sorban a bíró esetére gondolok, hanem azoknak az esetére, akiknek a halála rejtélyes volt, mint a gyerekeké, vagy azoké, akiket az átok ölt meg.
Én magam még nem ültem le, hiszen még nem végeztem fertőtlenítést, hanem a bútoroktól és Dr. Gallowaytől tisztes távolságot tartva ácsorogtam. Fejben már el is kezdtem összerakni miként szándékozom elkezdeni a nyomozást, bár még sok megbeszélni valónk volt a doktorral, így úgy kezelem a menetrendemet, hogy ez még változhat attól függően, hogy mit hallok az orvostól.

Az anyag és a szellem, a lét és tudat valóságos viszonyát felismerve, a természeti törvények mögött az ember már nem az isteni bölcsességet csodálja többé, hanem feltárásukban a tudomány felemelő és izgató hatalmát értékeli. Minél jobban sikerül e törvények mélyére hatolnunk, annál inkább elhalványul bennünk a természetfeletti erőkbe vetett hit érzelmi igénye is és válik a természetbúvár kutatómunkájában szabaddá.

Zene | Öltözet | Helyszín |  @Killian B. Grimwald  | thx

Welcome Twin Peaks

Nehezemre esett elhinni, hogy a doktor igazat mondd, sőt, kezdtem kicsit úgy érezni, mintha csapdába kerültünk volna. Nem hiszem el, hogy tényleg senki sem segített. Megértem én, hogy ez a falu kicsi, eldugott és jelentéktelen, de a világunkban voltak törvények, amiket be kellett tartani. Ha egy rendőrséghez segély kiáltás jut el, akkor kénytelenek intézkedni. A törvény mindenhol törvény. Értem én, ez más világ, más közigazgatással, maroknyi lélekszámmal, de akkor sem hiszem, hogy csak úgy megtagadták volna a segítségnyújtást, ha tényleg kértek. Nem. Itt valami nekem nem stimmel. A bíró felakasztotta a családját és magát, egy csomó gyerek meghalt. Hemzsegnie kéne itt a rendőrségnek és az FBI-nak is. Vagy hazudik az orvos és nem is kértek segítséget, vagy okkal nem jött ide senki. Úgy éreztem, hogy több van itt, mint, amit Marcus mondd. Nem mondja el az igazat és hazudik nekünk. Kezdett olyan érzésem lenni, mintha szándékosan egyedül engem - vagy minket - akart volna és ez a gondolat nagyon is frusztráló volt. Úgy éreztem engem akartak csapdába csalni és bele is sétáltam. Miért nem hallgattam Killianre? Nagyon kíváncsi lennék mi történne, ha azt mondanám el akarok menni és el is indulnánk vissza a városba. Aztán persze lehet csak én vagyok túl paranoiás a sok pszichopata szörnyeteg után és a sok bizarr nyomozás után és Marcus teljesen őszinte és tényleg magukra hagyták őket, de ritkán szokott átverni a megérzésem. Lehet érdemes lenne elkezdenem félni? Nem, az azért még korai lenne, de jobb lesz, ha résen leszünk. Érdemes lesz óvatosnak lenni ezzel a Marcusszal.
- Sajnálom, doktor - feleltem ennyit. - Megpróbálok beilleszkedni, amíg itt tartózkodunk - mondtam, noha csak azért, hogy ne kelljen vitába szállnom. Elképzelni sem tudja sem Marcus, sem Killian, hogy mekkora erőt kellett vennem magamon, hogy ne kezdjek el érvelni és vitába szállni vele arról, hogy szerintem csak egy rakás hazugságot hordott össze.
- Ezért ment el az orvos? - kérdeztem megdöbbenve, hiszen ez elég satnya érvelés és tényleg valószínűbbnek tartom én is, hogy szimplán csak nem volt szakmailag elég felkészült és azért mehetett el. - Igen, én is így gondolom. Valószínűleg szakmailag nem volt elég jól képzett. Talán csak éppen, hogy sikerült neki az egyetem és nem volt meg a kellő tudása és inkább önként ment el, mielőtt még meglincselték volna őt a helyiek.
Az igen csak érdekes volt, amit a bírói kérvényről mondott. Mi van akkor, ha a segélykiáltásaik valójában el sem jutottak a városig? Már a papír alapúak, mert azt nem hiszem, hogy az elektronikus úton küldött kérvények és üzenetek nem jutottak el a városig. Azoknak nyoma kell, hogy legyen, de a papír alapú leveleket még a postaszolgálat és a küldöncök el tudják tüntetni nyom nélkül. De mégis kinek állna ez érdekében?
Nagyon kíváncsi vagyok ki mozgatja a szálakat a háttérben.
- Elhiszem, Dr. Galloway, hogy ezért hívott és emlékszem is rá, olvastam a levelét, de attól tartok egy egyszerű beszélgetés egy halottal nem fogja megoldani a maguk problémáját, de sort fogok rá keríteni, ígérem. Még ma este. Viszont szeretek tisztában lenni a tényekkel, hogy mi történik körülöttünk, tudomást szerezni a részletekről. Mint ön is tudja, nyomozó vagyok. Nem csak médium. Valamikor rendőrtiszt voltam. Felügyelő a New York-i rendőrségen. A médiumi képességeimet csak később sajátítottam el. Nem voltam mindig képes beszélni a holtakkal - mentem bele a játékba. - Egyszer egy alkalommal lelőttek és majdnem én magam is meghaltam. Újra kellett éleszteni. A kórházi ágyon egyszer csak hangokat kezdtem hallani. Valaki beszélt hozzám én pedig válaszoltam. Az egyik ápolótól kérdeztem, hogy van-e ilyen nevű beteg a kórházban. Volt. Szó szerint csak volt. A nő, akivel beszélgettem fél órája meghalt, de a lelke még a kórházban volt.
Én beszélhetek akármelyik halottal, ha ön erre kér, de az nem fogja levenni önökről az átkot. Ahhoz, hogy az átkot le tudjuk venni a faluról - pontosabban el tudjuk kapni a tettest - ahhoz el kell jutnom az átok forrásához, Dr. Galloway. Ha meg akarom találni azokat a sötét erőket és a forrásaikat, ahhoz nekem nem lesz elég esetleg a halott bíróval beszélnem. De most ha akarnék sem tudnék, mert a képességeim csak holdfényben tudom használni. Készítsen elő egy szobát nekem, tágas ablakkal. Olyan helyen kell lennem, ahol szembe tudok állni, vagy ülni a holddal és kérek egy keresztet is. Ha eljön az este és feljön a hold, akkor megejtem a rituálét - biztattam, bár erről muszáj lesz négy szem közt is beszélnem Killiannel.
- Killiannek igaza van. Beszélnem kellene a halott fiú párjával. Jobb ha felkészülök rá, hogy milyen ember is volt ő. Ha kapcsolatba akarok vele kerülni, tudnom kell kit keressek és mire számíthatok tőle. Volt már rá példa, hogy a halott ellenséges volt és nagyon beteg voltam utána. Egy erőszakos lélek komoly károkat tud okozni egy médiumban, ha felkészületlenül éri.
Kicsit körbejárjuk a falut és beszélünk néhány emberrel, de utána visszajövünk és keressük magát a beszélgetés miatt is. Meg egyébként is.

Zene | Öltözet | Helyszín |  @Killian B. Grimwald  | thx

Welcome Twin Peaks

Miután elhagytuk a házat és Killian kérdőre vont a gyógyszereket illetően sértődötten néztem felé, mintha nem is ő lenne. Sértett a gondolat, hogy a párom ilyet feltételez rólam, hiszen ő is tudja, hogy szedem. Jó, nem mindig látja, amint beveszem, de tudnia kellene, hogy nem verem át. Persze nem hibáztatom, hiszen én magam is megdöbbentem volna magamon külsős szemlélőként és magam sem hiszem el, hogy kénytelen voltam ilyesmiket beszélni, de kényszer nagy úr. Muszáj volt szerepet játszanom, ha nem akartam, hogy a doktor előtt lebukjak.
- Ugyan kérlek - húztam a szám grimaszra. - Szedem, persze, de kénytelen vagyok szerepet ölteni magamra. Amíg a doktor azt hiszi tényleg médium vagyok, addig biztosan szól a megbízásunk és gyanút sem fog, hogy nem vagyok médium. Ki tudja mit tenne, ha kiderülne, hogy nem. Lehet csak hazaküldene minket, de lehet hozna ő is egy puskát, hogy meglincseljen minket, amiért átvertük. Nem lesz nehéz, csak összehordok neki mindenféle misztikus és horrorfilmes hülyeséget a kilencvenes évekből, meg mesélek neki valamit, hogy mit mondhattak a halottak. Ő megnyugszik, nekünk nyugtunk lesz és tudunk dolgozni. Ha hülyét kell csinálnom magamból ahhoz, hogy normálisan dolgozhassunk, akkor miért ne? - pillogtam rá. - Te majd tartod a gyertyát a doktorral. Az látványos. Még egyetemi éveim alatt egy barátommal láttam a moziban egy filmet, ahol a rituális dolgokhoz fehér, vörös és fehér gyertyát használtak a szektások. Majd úgy kell állnotok, hogy huzat legyen és lobogjon a gyertyaláng. Akkor olyan lesz, mintha a szellem elsuhanna a lángok közt és attól lobogna. Mindent latba kell vetnünk, hogy hitelesek legyünk.
Remélem a halott egyetemista "özvegye" közlékeny lesz, mert ha nem, fogalmam sincs mit fogok mondani Marcusnak. Muszáj lesz megtudnom róla dolgokat, amiket aztán a színlelt szertartás alatt el tudok mondani Marcusnak a médiumi körítés mellé. Ha csak összevissza beszélek majd, azt könnyen kiszúrja, kell némi igazság is mellé, hogy hiteles legyen, azt pedig csak a nő fogja tudni elmondani.
A kocsihoz léptünk, ahol aztán átkaroltam a derekát, magamhoz öleltem és megcsókoltam.
- Én is szeretlek - mosolyogtam. - Ne izgulj, nem lesz semmi baj. Erre én vagyok a garancia - vigyorogtam és bíztam benne, hogy nem szakad ránk az ég. Én is tisztában voltam vele, hogy eddig még mindig tragédiába torkollott, ha belefogtam valami nagy volumenű munkába, de ettől függetlenül még sosem volt lezáratlan ügyem. Minden ügyemet megoldottam, még akkor is, hogy ha nem lett belőle happy end.

Megérkezve már a kulcsdísz gyanakvásra adott okot, hogy nem egy öreglány házához jöttünk, de nem is gondoltam rá. Elvégre a doktor azt mondta egyetemisták voltak, az átok pedig kicsivel több, mint egy éve sújtja a falut, így ha összeraktuk fejben az információkat, egy huszonéves, harminc év körüli nőt kerestünk.
Egy meglepően szép és fiatal nő nyitott ajtót, de a modora hagyott némi kívánnivalót maga után. Barátságtalan volt és ellenszenves, aki végig se hallgatta Killiant, csak ránk vágta az ajtót. Én jövök, mi?
Killian felé néztem, majd sóhajtottam és megcsóváltam a fejem. Ideje nem eleget tenni Dr. Galloway intő szavainak és az ajtóhoz mentem, hogy bekopogjak.
- Kisasszony, nyissa ki, nyomozók vagyunk! - szóltam hangosan, de úgy tűnt a hölgynek esze ágában sem volt beengedni minket, viszont az ajtó nem volt zárva. Nos, ami engem illett, türelmes ember voltam, de nem a végletekig. A helyzet úgy állt, hogy ez egy vélhetően gyilkossági ügy. Legalábbis erős a gyanúm, hogy akik itt eddig meghaltak emberek nem öngyilkosok lettek és nem is balesetben haltak meg. Ez alól talán kivétel a bíró és a családja, de oda is lenne pár teóriám. Muszáj lesz beszélnünk a lánnyal, de ő úgy tűnt nem kommunikatív még.
- Na ebből elég - morogtam és benyitottam, majd elindultam megkeresni a lányt. Más esetben ne tennék ilyet, de most kényszer helyzetben voltunk, hisz egyelőre nem volt más, akihez fordulhatnánk információért az eset kapcsán. - Kisasszony! - szóltam hangosan és elindultam a szobája felé, de mikor láttam, hogy húzza elő a puskát, én is pisztolyt rántottam, melyet eddig takart a zakóm. - Tegye le, ne csináljon ostobaságot! - kértem viszonylag barátságos hangon. - A párja halála ügyében nyomozunk és a faluban történtek ügyében. Kérem ne nehezítse meg a dolgunk és legyen együttműködő - kértem nyugodt hangon, majd kihúztam zsebemből és felmutattam a nyomozói engedélyem. Jelen esetben ez egy magánnyomozói engedély volt, melyen rendőrségi pecsét is volt, ami azt jelentette, hogy részben a New York-i rendőrség is alkalmaz, mint tanácsadót. A pecsét miatt hivatalosabb voltam, mint egy sima magánnyomozó és nagyobb is volt a hatásköröm. - A nevem Horatio, Ő pedig a partnerem, Killian - fogtam rövidre kivételesen a helyzetre való tekintettel. Szándékosan fogalmaztam úgy, hogy a partnerem, mert az fedi azt, hogy a munkában és a magánéletben is. - Nyomozók vagyunk, látja? Segíteni akarunk, nem bajt okozni. Legyen együttműködő és segítsen nekünk megoldani az ügyet. Csak beszélgetni akarunk. Szánjon ránk egy kis időt.

Zene | Öltözet | Helyszín |  @Killian B. Grimwald  | thx

Welcome Twin Peaks

Killian kérdése kissé elbizonytalanított. Nem egyszer volt már rá példa, hogy túlgondoltam dolgokat, hogy többet láttam bele valamibe, mint, ami, vagy, hogy túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítottam valaminek. Bár most úgy éreztem Galloway elküldene minket, ha tudná az igazat, könnyen lehet, hogy csak én hiszem ezt és valójában nem tenné meg, mert akkor is számítana a segítségünkre. Ebben nem hittem. Biztos voltam benne, hogy Marcus csalódott és morcos lenne, ha megtudná rólunk az igazat. Vagy elküldene minket, vagy dühében ki tudja mit tenne velünk.
Dr. Galloway túlzottan beletemetkezett a természetfelettibe és szerintem nem hinné el, ha azt mondanám hús vér ember a felelős azért, ami itt történik. Magam sem tudnám neki elmagyarázni miképp, de ember. Hogy hogyan képes egy ember ennyi szörnyűségre, nem tudom, de az nem lehet, hogy a tudomány törvényeit meghaladó dolgok játszanak szerepet a faluban. Nem létezik átok, nem létezik mágia, nem létezik semmi, amire a fizika, a kémia, a matematika és a biológia nem tud választ adni. Éppen ezért nem mondhattuk meg Marcusnak mit hiszünk és mi a valóság. Nem tudtuk mi a valóság, de azt igen, hogy mi nem lehet. Sejtéseink voltak - nekem voltak, - de még közel sem jártunk az ügy megoldásához, csak azt tudtuk emberi kéz van a dologban. Legalábbis emberi kéznek kell lennie, de az is lehet, hogy több szerencsétlen esemény közjátéka. Vírusok és baktériumok, gyermekrablók és gyilkosok.
- Ha te elhívnál magadhoz valakit, akiről úgy hiszed, hogy orvos és meg tud gyógyítani, de mikor megérkezik, azt mondja neked, hogy nem orvos, hanem hentes, te nem küldenéd el? - kérdeztem vissza. - Tudom, hogy ez nem a legjobb példa volt, nem a legjobb hasonlat, de úgy hiszem Galloway hasonlóan érezne, mint a példám. Már járt is előttünk sok hozzánk hasonló, Marcus abban reménykedik, hogy mi többek vagyunk, mint átlag emberek. Ő azt hiszi tudok beszélni a halottakkal és meg fogom tudni az átok eredetét. Ha most azt mondom neki, hogy nem tudok, mert gyógyszert szedek és amúgy sem, mert nem vagyok látnok, csak agykárosult, mert a pszichiáterem a gyógyszereivel megkárosított, akkor szerinted mit mondana? "Akkor maguk sem különbek azoknál, akik már itt jártak." És elküldene. Ennyi. Vagy megórolna ránk és bajunk származna belőle.
De abban is biztos vagyok, hogy ha nem derülne ki az igazság, de el akarnánk menni, akkor nem engedne el minket. Sőt, abban sem vagyok biztos, hogy őszinte volt hozzánk. Több van ebben a sztoriban, mint, amit Galloway elmondott nekünk. Szerintem csapdába kerültünk. Nem akarok vészmadár lenni, de szerintem Marcus nem ok nélkül hívott ide minket. Sőt, szerintem nem sokan jártak itt előttünk. Vagy ha voltak is, nem annyian és nem olyan körülmények között, mint, ahogy azt Marcus elmondta. De remélem csak én vagyok paranoiásabb, mint kellene.

Normál esetben biztosan intéznék házkutatási parancsot, vagy keresnék nyomós okot arra, hogy beronthassak egy idegen házba, de Marcus megmondta, erre felé mások a törvények, mások a szabályok. Ez itt nem New York, nekünk pedig égető szükségünk van rá, hogy jussunk valamire. Éppen ezért vettem a bátorságot rá, hogy berontsak a nő házába. Ha itt mások a törvények, akkor a szükség lehet elég nagy úr ahhoz, hogy engedély nélkül beronthassak. Szükség törvényt bont, főleg, ha az a törvény itt nem is törvény. Egy faluban, ahol lelőhetnek, ha túl közel merészkedsz megteheted, hogy bemenj, ha bezárják előtted az ajtót. Szükségünk volt a kisasszony vallomására, szóra kellett bírnunk.
Nem tetszett a hangnem, sem a vádaskodása. Azt mondta ismeri a fajtánk, de ez cseppet sem volt igaz. Maximum azt hiszi, hogy ismeri. Zaklatott volt, nem akart meghallgatni. Talán azért nem, mert túl reményvesztett volt, vagy mert sokat csalódott, de előbb illene adnia egy esélyt, csak aztán elítélni minket is. Nem szerettem, ha egy kalap alá vettek másokkal, hiszen én nem voltam olyan, mint a nagy többség.
- Ez egyáltalán nem igaz. Nem vádaskodom. Nem ismerem magát, nem vagyunk helyiek, New Yorkból jöttünk. Kisasszony. Attól, hogy új itt, még nem ok arra, hogy önt ítéljük el. Nem vagyunk előítéletesek, ebben biztos lehet. Nem fogom magát csak azért bűnösnek kikiáltani, mert új beköltöző. Az nekem nem jelent semmit.
Nem hiszek semmit. Nem hiszem azt, hogy maguk felelősek az átokért és azt sem, hogy itt volt. És tudja még miben nem hiszek? Az átkokban, kisasszony. Nem hiszek benne - ingattam meg a fejem. - Itt egy emberi kéz a felelős azért, ami itt történik, de hiszem, hogy nem maga az.
Kérem tegye le a puskát. Mind a hárman tudjuk, hogy úgyse tenné meg, csak szeretne erősnek tűnni, a fegyver pedig jó elrettentő eszköz. De azt sem hiszem, hogy töltve lenne. Ismerem a gyilkosokat és maga nem tudná megtenni. Látja - tettem el a fegyverem. - Én sem akarom magát bántani.
Működjön együtt. Ígérem, nem sokáig fogom feltartani. Tudom, hogy nem szeretne emlékezni arra, ami történt. Én sem szeretnék a maga helyében, de csak így tud nekünk segíteni. Maga azt mondja nem akarja tudni az igazságot, de én nem hiszek önnek. Tudom és maga is tudja, hogy szeretné tudni mi történt azon a napon, amikor David meghalt. És tudom, hogy legbelül maga sem hisz az átkokban. David halála nem természetfeletti esemény volt. Valaki megölte. Talán kábítószer hatása alatt állt, talán hipnózis alatt cselekedett. Bárki is ölte meg Davidet és bármilyen módon is, azért tette, hogy minden később történő szörnyűségét magukat tegyék felelőssé. Aki megölte Daivdet, ő felelős azért, ami itt most történik a faluban. Ért engem? Az a valaki kiszemelte magukat és előre eltervezte a tetteit.
Ha most nem segít, talán sose tudjuk meg mi történt és ki a tettes és a tettes tovább fog garázdálkodni itt. Ezt maga sem akarhatja. Hát nem akarja tudni, hogy ki ölte meg a párját és mivel? És ha másokat is meg fog ölni? Néhány gyerek már meghalt és minden eddigi és elkövetkező halottat a maguk számlájára fognak írni. Ezt nem akarhatja.
Persze ebben még én magam sem voltam biztos. Gyanítom, hogy David gyilkosság áldozata lett és azt is, hogy tudatmódosító szer hatása alatt állt, de erre nem voltak még bizonyítékaim. De ha nem is gyilkosság áldozata lett, abban senki sem kételkedhet, hogy kapóra jött a tettesnek, aki most itt garázdálkodik és az is igaz, hogy minden szörnyűségért Davidet és ezt a nőt kiáltják ki felelősnek. Őket és a barátaikat. De csak addig, amíg meg nem lesz az igazi tettes. Vagy épp tettesek.

Zene | Öltözet | Helyszín |  @Killian B. Grimwald  | thx

Welcome Twin Peaks

- Egy szóval sem mondtam, hogy David önként juttatta volna saját szervezetébe a kábítószert. Én inkább arra gyanítok valaki belecsempészte az ételébe, italába, vagy valamilyen módon elérte, hogy a férfi elfogyassza. Legalábbis ez az én elképzelésem. Ahogy azt sem mondom, hogy egy valaki áll minden esemény mögött. Az is lehet, hogy többen vannak, vagy egy komplett szekta, vagy valami más szervezet áll az ügy mögött. Én magam sem hiszem, hogy mindezért egy valaki a felelős. Én egy szektára, vagy más furcsa szervezetre gondolok, de még nagyon a nyomozás elején járunk, szóval sok pontosat nem tudok én sem mondani. Még csak tapogatózom, csak ötleteket gyártok és próbálok informálódni - mondtam válaszul a nő szavaira. - Önt hogy szólíthatom? - tettem fel én is egy kérdést.
- Nem állítom, hogy ön tud segíteni annyi információval, hogy máris megoldjuk az ügyet, vagy bármi. Én nekem az a kevés is elég, amit ön tud. Ön tud nekem első kézből mesélni arról, mi történt azon a végzetes napon, amikor David meghalt. Ön tud mesélni arról, milyen volt a falu, amikor maguk ide jöttek. És az emberek. Nekem jelenleg ez is elég. Nem vágyok sokra, most a kicsi is számít - feleltem megjegyzésére, miközben ő feltápászkodott a földről, aztán mi is követtük a konyhába, hogy a közvetlen társaságában tudjunk maradni.
- Kezdjük ott, hogy mesél nekem az ideérkezésükről. Mikor volt, milyenek voltak az emberek, miért jöttek a faluba, és a többi. Utána beszéljen nekem arról, mi történt és hogy zajlott le, amikor Daivd meghalt. Mi történt előtte, hol jártak és mit csináltak, kivel voltak. Mi történt a halála idején és mi történt utána. Most kezdetnek ennyi, utána majd mondom a többit. Szeretnék kis léptékben haladni, az a biztos.

Zene | Öltözet | Helyszín |  @Killian B. Grimwald  | thx

Welcome Twin Peaks

- De én magától szeretném hallani. A falusiak számomra nem megbízhatóak. Az otthonát mindenki máshogy látja. Én is máshogyan beszélnék New Yorkról, vagy a szülővárosomról, mint azok, akik frissen költöztek be. Az ön véleménye értékesebb, hiszen nem idevalósi. Másként látja, mást is meglát, mint azok, akiké a falú. Szerintem elfogultak. Nem látják tisztán, csak a szépséget - mondtam, noha én magam azért mindig minden téren igyekeztem objektív lenni és elfogulatlan, így azt gondolom New Yorkot is tisztábban és sokrétűbben látom, mint a legtöbb New Yorki.
Hamarosan a lány meg is kezdte a beszámolóját, ami elsőnek valóban idilli volt. Mintha valami ezredfordulós elbeszélés tájleírása lett volna, ami túl szép, hogy igaz legyen. Biztos voltam benne, hogy már akkor is volt valami defektje a falunak, csak senki nem vette észre. Vagy nem akarta észre venni. Salemnek és New Yorknak is megvan az a sötét oldala, amit nem lát meg akárki. A gonosz erő, ami ott bujkál a metropoliszi tömbök között, a toronyházak födémei felett, a sikátorok sötétjében a szemétgyűjtő konténerek mögött, vagy épp a csatornából felszálló, szivárgó gonoszság és vérszomj, ami beférkőzik az emberek elméjébe.
A gonosz mindenhol ott van, a gyűlöletre és vérengzésre késztető erő mindenhol ott van és megfertőzi azokat, akik fogékonyak rá. Itt is itt van és itt is volt, csak nem látták, nem érezték, vagy igyekeztek kizárni és csak a jót látni. Nem mindenkinek van meg az érzéke rá, hogy kiszűrje.
Furcsa volt és megmagyarázhatatlan számomra, hogy ez az ominózus Tiss miért hozta magával azt a kezet, az pedig még furcsább volt, hogy ha annak a kéznek valódi mágikus ereje volt, akkor miért nem hatott másokra is, csak Davidre? Ez az egész olyan volt, mintha David lett volna a célpont.
Szkeptikus voltam. Talán beadtak neki valamit. Talán a sörébe kevertek valami drogot, vagy gyógyszert, amitől hallucinálni kezdett és megőrülve öngyilkosságot követett el. Nem egy irányított öngyilkosságot láttunk már életünk során és nem egy olyan gyógyszert és mérget, drogot analizáltak már, amiktől az emberek megőrülnek, vagy olyan dolgokat tesznek, amit más esetben nem tennének.
Nem elképzelhetetlen, hogy valaki kiszámolta, hogy mikor és mennyi idő múlva kerül sorra David és akkora kezdjen hatni a szer. Első sorban Tiss lenne az első számú gyanúsított. A tettes alighanem azzal is tisztában lehetett, hogy az itteni maradi körülmények nem alkalmasak a megfelelő vizsgálatokra, ellenben ha ez New Yorkban történt volna, igen hamar meglettek volna a laboreredmények.
Nem tudom mekkora esély lehet rá, hogy Tiss legyen a tettes, vagy valaki, aki követte őket otthonról, a városból. Lehetséges, hogy az egyik olyan ember a tettes, aki hozzá segítette őket ahhoz, hogy ide jöjjenek. Nem hiszem, hogy a tettes a helyiek között lenne, de nem tudhatjuk.
- Köszönöm, hogy megnyílt nekem, Winnie - mondtam, de őszinte érzelmi empátia nem igazán volt rólam leolvasható. A vállára tettem volna a kezem, de nem akartam puszta kézzel hozzá érni, kesztyűt meg nem vettem volna fel ezért. Nem lett volna illő.
- Mondja, Davidnek voltak ellenségei? Bárki, aki haragudott rá? Kik tudták, hogy ide utaznak? - kérdeztem és szívem szerint azt is megkérdeztem volna, hogy Tiss és David, illetve Winnie és Tiss milyen kapcsolatban álltak, de alighanem az jelentette volna a beszélgetés végét, mert a lány kirúgott volna érte minket innen. Nem hiszem, hogy jó néven vette volna a gyanakvásom. - Autóval jöttek, vagy tömegközlekedéssel, vagy repülővel? Út közben volt, akivel megismerkedtek és beszéltek arról neki(k) hová utaznak és milyen terveik vannak?
Mielőtt a szállásukra mentek volna a rituálét végrehajtani, elmentek kocsmába, inni, enni, vendégségbe, vagy bárhová?

Zene | Öltözet | Helyszín |  @Killian B. Grimwald  | thx

Welcome Twin Peaks

- Köszönöm, hogy végül segített és a rendelkezésünkre állt, kisasszony. Már csak kért kérdésem lenne. Hogy hívják az öreget és hol lakik, a másik kérdésem pedig, hogy hol vágtak fát a barátai? - kérdeztem, aztán még egyszer megköszöntem a segítséget.
- Még egyszer köszönöm. Tudom, hogy nem volt szép, ahogy magára törtem és ezért újból elnézést kérek. Tudom, nehéz volt önnek most megnyílnia előttem, de megtette és segített vele. Hálás vagyok. Nekem nincs több kérdésem. Killian? - fordultam felé, majd ha esetleg neki volt, akkor megvártam, amíg megbeszéli és ha nagyon szükségesnek láttam, én is belekérdeztem, aztán végeztünk is. - Minden jót, Winnie. Köszönöm a hozzáállását és ha engem kérdez, maga egy rendkívül erős nő. Kérem, ne adja fel. Tapasztalatból mondom, egyszer minden jóra fordul. Még biztosan találkozunk és remélem akkor is számíthatunk majd önre. Viszont látásra.
Mikor kiértünk a kocsihoz kész tervekkel és gondolatokkal fordultam Killian felé.
- Oké. Akkor most sok mindent megtudtunk, ami még hasznunkra válhat. Azt már tudjuk, hogy elvileg csak a családtagoknak szóltak, de ez nem jelenti azt, hogy ők nem beszélték el, vagy, hogy a többiek esetleg elmondták másoknak is. Nem kizárt, hogy az elkövető a városból jött és pontos elképzelésekkel, a bűnbakot pedig közülük választotta ki. Szólok Caspiannak, hogy járjon utána ennek-annak a rokonok és a barátok között.
El szeretnék beszélgetni az öreggel is és tudod mit, még a favágás helyszínére is ki akarok menni. Nem kizárt, hogy ott érintkezett valami hallucinogén növénnyel, vagy találkozott valami parazitával, ami miatt hallucinált, bár az is igaz, hogy az nem magyarázná meg azt, hogy mi okozza a faluban a további tragédiákat. Igaz, könnyen lehet, hogy a kettőnek nem igen van köze egymáshoz.
Felvázolom neked mire gondolok - emeltem fel a kezem, hogy ne szóljon most közbe. - A srácok kimennek fát vágni. David ott összeszed valamit, legyen az növényi hatóanyag, vagy parazita. Teljesen mindegy. Az okkult játékuk balul sül el, David meghal. Ez az eset tökéletes táptalaj lehet arra, hogy valaki erre felépítsen egy ilyen... okkult "játékot", amit a faluval űz. Ez kicsit olyan, mintha New Yorkban történne egy gyilkosság, aztán egy másik gyilkos arra a gyilkosságra építkezve több másik gyilkosságot is elkövetne. Volt egy alap és ezt valaki kihasználta. Ez sok mindent megmagyarázna. Tekintve, hogy elvileg minden egyetemista hazament Winnie kivételével, ők nem lehetnek a tettesek, hacsak! - emeltem fel mutató ujjam. - Hacsak nem maradt itt valamelyik és folytatta a játékot. Idejöttek, megvolt a kezdő löket, David halála, majd úgy tett, mintha a többiekkel hazamenne, de végül mégis itt maradt és a háttérből szervezkedik és űzi a játékát. Vagy esetleg maga Winnie a tettes. Mert ez is benne van a pakliban. Gondolj bele. A tökéletes álca. Ki gyanakodna egy megtört, szerelmét tragikusan elvesztett lányra, igaz? Nekem kicsit gyanús, hogy itt maradt. Ha valóban olyan nagy volt a szerelem közte és David között, azt Caspian meg fogja tudni nekem, amikor utána jár a dolgaiknak. Bár a szerelem sem örök. Gondolj csak bele, hány olyan gyilkosság van, ahol az elvileg szerető férj, feleség megöli a párját. Volt szerelem, csak elmúlt. Fenntartották a látszatot, majd jött a tragédia. Szeretlek huszonegyedik század.
Az is benne van a pakliban, hogy a reggelibe kevert valamit a szomszéd, de csak Davidébe. Bár az is lehet teljesen mindegy kiébe, csak véletlenszerűen megmérgezte, bedrogozta az egyik ételt. Majd vele is fogunk beszélgetni.
Arra is oda kell figyelni, hogy ki mennyire helybéli itt. Itt most arra gondolok, hogy ki tősgyökeres itt a városban és ki az, aki csak ide költözött valamikor a közelmúltban. Nem mindegy, hogy ide született, sőt, már a családja is itt élt, vagy csak mondjuk négy éve él a városban és úgy tűnik, mintha beilleszkedett volna. Erre is oda kellene figyelnünk.
De mielőtt még bármit is lépnénk, beszéljünk azzal a "boszorkánnyal" és tudjuk meg a részleteket. Na most tiéd a szó, szivem - mosolyogtam. Nem akartam örökre csendre kárhoztatni, de mindenképpen le akartam tudni egy kalap alatt a terveim, mielőtt még megakasztaná a gondolatmenetemet valamivel. - Mondhatod, bármi is jutott eszedbe. Csupa fül vagyok - könyököltem fel a kocsiban.

Zene | Öltözet | Helyszín |  @Killian B. Grimwald  | thx

Welcome Twin Peaks

Mikor megérkeztünk a "boszorkány" házához Killianre sandítottam.
- Mondanám, hogy festői, de kicsit olyan, mintha díszlet lenne. Ha nem tudnám, hogy egy létező faluban vagyunk, azt mondanám, hogy ez a ház egy filmhez készített díszlet. Soha nem hittem volna, hogy létezhet ilyen lepusztult falu. Az egészet el kéne dózerolni - morogtam a sarat figyelve, ami mindent körbevett és a lepusztult épületet. Sóhajtottam, majd megingattam a fejem.
- Ez egy vicc... - morogtam, majd igyekeztem csak a fűcsomókra lépni. Volt rajtam lábzsák, de minek kockáztassunk?
Killian felé fordultam, mikor óvatosságra intett, majd elmosolyodtam.
- Rendben van. Azt hiszem egy vénasszony nem fog akkora gondot okozni, hogy szükség legyen rá - feleltem és kiélveztem a kezem simogatását, aztán még egy csókot is nyomtam ajkaira.
Megnéztem magamnak a kilincset, de csak megcsóváltam a fejem. Mégis hol és hogyan élnek ezek az emberek? Katasztrófa. Ez nem egy ház, ez pedig nem élet, ami itt van. A kihallatszódó hangok és a kántálás hatására nem ijedtem meg, ellenben felvontam a szemöldököm és mélyet sóhajtottam. Belöktem az ajtót, majd fel is bukkant a boszorkány. Mint az apáca a horrorfilmben, amit természetesen nem néztem meg, noha a kollégáimtól sokat hallottam a filmről.
Fogalmam sincs hány éves lehet ez a nő, de azzal tisztában voltam, hogy fanatikus lehet és bolond is. Vajon mennyire lehet mentálisan beszámítható? Adhatunk a szavára?
- Nem asszonyom. Dr. Horatio Hayes kriminalisztika professzor és nyomozó vagyok a Columbia Egyetemről. Ő itt a partnerem. Dr. Killian Grimwald kriminológia professzor és pszichológus. New Yorkból jöttünk, hogy Dr. Galloway megbízásából a rituáléban meghalt David halálában nyomozzunk és megoldjuk annak a rejtélyét, hogy mi is történik itt a faluban. Marcus szeretné, ha meg tudnánk szabadítani a települést az átoktól. Az imént beszéltünk a halott párjával, Winnievel és arra gondoltunk ön talán többet tud majd mondani nekünk a történtektől és úgy hallottuk a kéz is önnél van. Bízunk benne, hogy tud segíteni.
De hadd kérdezzem meg, voltak itt ügyvédek, akik a földjeikre akarták rátenni a kezüket? - kérdeztem, hiszen erre következtettem. Ha ez igaz, akkor mégis csak vannak, akiknek érdekükben állhat tönkre tenni ezt a falut. Ha a földjeiket akarják megszerezni, az elég indíték lehet, hogy ezt a falut elnéptelenítsék. Sőt, talán ha kellően lemennek az ingatlanárak és a helyiek szeretnének majd elmenekülni innen, akkor majd a tettesek potom pénzért fel is vásárolják a földeket, házakat.
Az is lehet valakinek terve van a faluval.

Zene | Öltözet | Helyszín |  @Killian B. Grimwald  | thx

Welcome Twin Peaks

Felvontam szemöldökeim a banya szavaira, miközben fejben elküldtem őt egy melegebb éghajlatra a jellemtelen megjegyzésére. Mégis mit képzel magáról, hogy így beszél rólam és a tudásomról ez a nyanya? Sokkal többet és fontosabb dolgokat tudok, mint az, hogy ő békákat és patkányokat dobál egy üstbe és kevergeti, hogy majd kitölti pohárba és csótánnyá változik tőle majd a szomszéd, vagy tudom is én. Kedvem lett volna megmondani neki, hogy ezzel a tudással puccos szavakkal hány gyilkost kerítettem már kézre.
- Ha annak a kéznek olyan hatalmas ereje van, hogy létezik, hogy csak Davidre volt hatással? Csak nem finnyás és válogatós a túlvilág? - kérdeztem vissza, mielőtt még az ügyvédekre tereltem volna a szót. Ha annak a kéznek olyan nagy ereje van, akkor erre mi a magyarázat? Szerintem az, hogy a gyilkosnak David volt a célpontja és ennyi. Nincs ebben semmi misztikus, csak annak akarják beállítani.
Amit az ügyvédekről mondott kezdte megvilágítani a homályos foltokat, ahogy az is egyre biztosabb lett, hogy a bíró nem akasztotta fel a családját és magát sem, hanem gyilkosság történt, csak a gyilkos azt a látszatot akarta kelteni, hogy a bíró akasztotta fel a családtagjait, majd saját magát is. A gyilkos ügyelt rá, hogy a látszat tökéletes legyen, ezért kötötte hátra a családtagok kezeit, kivéve a bíróét. Okos húzás, de mondjuk erre már a legelején is gondoltam, de most kezd csak bizonyosságot nyerni.
Követtük a boszorkányt, ám a szavai cseppet sem tetszettek. Én aztán biztos nem fogok leülni ebben a retkes, dzsuvás házban azért, hogy ő hókuszpókoljon nekem valamit azzal a díszlettel. Úgy éreztem nem fogunk célt érni, mert a boszorkány töretlen hitt abban, hogy ez az egész valami átok és túlvilági hülyeség, noha az is igaz, hogy nem tudhatjuk pontosan ki más fog tudni nekünk még információt szolgáltatni az ügyvédekről és a bíróról.
Mélyet sóhajtottam, levettem a zakóm, majd leterítettem az ülőhelyre és úgy ültem le a hátam nem a támlának döntve, majd a kezem nyújtottam neki. Illő módon levettem a kesztyűm, amit Killiannek adtam, hogy fogja. Egyedül csak azért megyek bele ebbe, mert úgy tűnt a banya talán fontos információkkal fog tudni szolgálni nekem, amik segíthetik az ügy előremenetelét.
- Horatio. Vagy Dr. Hayes - jegyeztem meg, mert nem "miszter" volt a nevem. - Már elmondtam. Dr. Galloway hívott ide, hogy járjak a végére a falut sújtó helyzetnek.
Nos igen. Killian kért, hogy figyeljek oda magamra, de kezdtem ideges lenni a boszorkányra és az egész helyzetre. Ahelyett, hogy az itteniek segítenének normálisan bohóckodni kell. Winnie a puskával és a cirkuszával, a boszorkány bohóckodni akar itt a kristálygömbbel, meg kérdezősködik, pedig már elmondtam neki, mikor megérkeztem és még a nevemen sem hajlandó szólítani.
Mi van itt? Mintha senkinek nem lenne érdeke, hogy segítsenek nekünk, hogy segíthessünk. Ez csak nekem furcsa? Vagy csak én vagyok türelmetlen és idegbeteg?
Kezdett fájni a fejem. Talán kiöregedtem?

Zene | Öltözet | Helyszín |  @Killian B. Grimwald  | thx

Welcome Twin Peaks

Igazából nem sok reményt fűztem ehhez az egészhez, ám mikor a banya elkezdett beszélni érdeklődve hallgattam szavait. Nem hittem jósnak, vagy látónak, hiszen ezt mindenki leszűrhette volna. Egy nyomozóban mindig van bizonyítási vágy saját maga felé is és a világ felé is. Azt pedig, hogy Killian nekem a legfontosabb nem nehéz kitalálni, hiszen partnerként mutattam be és szerintem az is egyértelmű, hogy egy pár vagyunk. Ezt én is megmondtam volna, ha én lennék a boszorkány.
- Miért tagadnám? - feleltem.
Az már viszont őszintén meglepett, hogy a csuhás kimondta, hogy Killian már a legelején óvá intett. Vajon ezt honnan tudja? Vagy csak sejti? Találgat? Végül is... tippelhetett. Hiszen bármilyen józan eszű ember így tenne, ha a párja, vagy a barátja ide akarna jönni.
Amúgy is ideges voltam, de mikor már Killiant is bevonta és ismét magyarázkodásba kezdett éreztem, hogy felforr az agyvizem, főleg, mert nem adtam neki igazat. És mi az, hogy nem maradunk együtt? Ezt nem tudhatja. Nagyon nem. Igen is egy pár maradunk. Abban igaza volt, hogy Killian bizalmatlan felém és oka van rá, de ez nem jelenti azt, hogy elhagyjuk majd egymást. Sok mindenen mentünk át már és ez pont, hogy megerősítette a kapcsolatunkat és nem meggyengítette.
A tetőpontot akkor érte el a haragom, amikor a gyilkos szót kiejtette a száján.
Dühödten rántottam el a kezem elég erőszakosan, mert korábban láttam, hogy Killian kezéhez is ragaszkodott én pedig esélyt sem adtam neki, hogy akadékoskodjon. Felálltam, majd felkaptam a kezembe a zakómat.
- Ebből elég legyen! - szóltam erélyesen. - Nem kérek a segítségéből, megoldom maga nélkül is, de én ezt nem hallgatom tovább! Azért jöttem ebbe az átokverte faluba, hogy segítsek és nem azért, hogy eltűrjem, hogy így beszéljenek rólam és a kapcsolatomról, vagy, hogy gyilkosnak nevezzenek! - kiabáltam dühösen.
- Vannak gondjaim, vannak gondjaink, de nem vagyok köteles eltűrni, hogy idegen, babonás öregasszonyok akármit a fejemhez vágjanak. Én teszek szívességet ennek a falunak, hogy idejöttem segíteni, nem maguk nekem! Kikérem magamnak ezt a bánásmódot! Nem a szomszédja vagyok, akivel pálinkázik, vagy borozik, hanem egy nyomozó, aki a javukat akarja!
Maga már a második ebben a faluban, aki nem a kellő modorral fordult felém. David özvegye sem volt barátságos, de ennyire alávaló még ő sem volt!
És ne válaszoljon, úgyse hallgatom meg! Innentől már nem érdekel ez a beszélgetés.
Gyere, elhúzunk innen! - néztem Killianre, majd erőszakos léptekkel indultam kifelé. Nem voltam hajlandó egy percig sem maradni. A zakómat kifelé menet bevágtam a kandalló tüzébe, mert nincs az az isten, hogy azt még egyszer felvegyem. Se mosás, se fertőtlenítő tisztítás után és a kocsiba se viszem magammal. Ki tudja mivel fertőződött. A zsebemből kivettem egy fertőtlenítős kéztörlőt, áttöröltem vele a kezem és a kukába dobtam.
Kiértem a kocsihoz, majd ki is nyitottam az ajtót, majd beültem. Ezt nem vagyok köteles eltűrni. Főleg nem annak a vén bogaras kurvának.

If You Only Knew | Öltözet | Helyszín |  @Killian B. Grimwald  | thx

Welcome Twin Peaks

- Nem! Nem vagyok jól! - kiabáltam szegény szerelmemre. - Hogy lennék jól ezek után? Honnan tudta ezeket az a vén bolond? Ki játszik velünk és miért? Neked ez nem furcsa! - böktem a ház felé a letekert ablakon át. - Ha most visszamegyünk Marcushoz bíz isten kiverem belőle az igazságot! Ritkán vagyok erőszakos, te is tudod, de emögött biztos az a hibbant orvos áll! Ki más? Biztosan jót röhög a markába! Tuti, hogy utána olvasott az életemnek, az életünknek és most elő akarja adni nekünk itt a nagy misztikumot és baromi jót kacag, hogy mi itt esszük a kefét!
Vagy van jobb magyarázatod? Te sem hiheted el, hogy lekukkantott a kártyáira, belenézett az üveggolyóba és meglátta az életünket? - háborogtam, majd szuszogni kezdtem. - Ne haragudj kérlek... nem akartam. Nem rád vagyok dühös... - mondtam vörösödő arccal és szemeim törölgetve, majd hajamba túrva, ahogy kezdett maga alá gyűrni az érzelmeim lavinája. Könnyezni kezdtem, szinte sírni. Talán a bűntudat, talán a bánat. Pont rajta vezetem le a dühöm? Ezt nem tehetem vele. - Nem érzem jól magam... azt hiszem hányni fogok... - fogtam a torkomra, majd kiszálltam a kocsiból és félretántorogva egy fához adtam ki magamból azt a keveset, amit ma ettem. A fejem a fának támasztottam és sűrűn szuszogtam. Biztos a stressz. El kell innen tűnni. Igen. Az lesz a megoldás.
Kellett Killian segítsége, hogy vissza tudjak kecmeregni a kocsihoz. Mindig volt szájvíz az autóba, hiszen étkezések és bizonyos italok fogyasztása után gyakran öblögettem, így egy palackos vízzel megmostam az arcom és a szám, majd szájvízzel öblögettem a hányás után.
Hiába, én sem voltam már a régi. Túl sok mindenen mentem már át és túl sok tragédia ért már. Erőteljesen közeledtem a negyvenhez és már többször majdnem meghaltam, bezártak egy elmegyógyintézetbe és majdnem elvesztettem Killiant és a lányomat... akarom mondani a lányunkat is. Azt hiszem az életnek és főleg Josephnek és a cimboráinak is, de talán sikerült engem tönkretenniük. Az egyetlen kapaszkodóm Killian, de újra kezdtem félni, hogy elveszthetem őt. Talán azért is, mert az öreglány túl sokat tudott, amit nem lett volna szabad tudnia. De nem. Nem fogunk szétmenni Killiannel. Ahhoz túl sokat jelent és túlságosan máshogy tervezem vele a jövőm. Nagyon máshogy.
Beültem újra és hátradőltem az ülésen, de nagyon kimerültnek éreztem magam.
- Egyelőre csak menjünk vissza Marcushoz. Aztán majd eldől. Ma már ne vezessünk vissza a világ másik végébe - és persze ki tudja Marcus mit reagálna?

Útközben igyekeztem csak a pihenésre koncentrálni, noha aludni nem aludtam, de fejben nagyon is kattogtak a kerekeim. Mikor megérkeztünk Marcushoz már szépen visszajött az erőm és nem kellett Killian segítsége sem. Köszöntem neki és megérdeklődtem mindent be tudott-e szerezni, amit kértem, majd mondtam neki, hogy nehéz napom volt, kicsit szeretnék pihenni és Killiannel elvonultam a szobánkba, majd becsuktam az ajtót.
Neki dőltem, majd Killianhez fordultam.
- Ne hallgass rá, jó? - szóltam. - Hidd el, téved! Bizonyos dolgokban téved!
Tudjuk mindketten, hogy nem vagyok sem az emberi erkölcsök mintaszobra és azt is tudjuk, hogy nem vagyok egészséges. Fáj beismernem, de beteg vagyok. Mint mentálisan, mint idegrendszerileg, mind lelkileg. Nem tagadhatom, tönkre mentem... - mondtam mély sóhajjal. - Tudom, hogy te is tudod, én is tudom, az ismerőseim is tudják. És ez nekem fáj a legjobban, hiszen nekem kell viselnem a terhét a gondjaimnak és nekem kell beletörődnöm annak, hogy már nem vagyok az, aki egykor voltam.
Annak a boszorkánynak igaza volt. Próbálok tökéletesnek tűnni, példásnak és egészségesnek, de már nem vagyok az. Ez így van. De el kell hinned, hogy jó ember vagyok. És azt annál is inkább, hogy szeretlek. Killian. Én sose hagynálak el és ha csak tehetem, foggal-körömmel küzdeni fogok a kapcsolatunkért. Érted. Nekem csak te vagy és Bailey. Senki másom nincs. Ti vagytok a családom és titeket szeretlek mindennél jobban. És te tudod a legjobban, hogy mindig minden erőmmel azon vagyok és azon voltam, hogy együtt maradjunk. Igyekeztem változtatni az életemen, szedem a gyógyszereket és igyekszem olyan ember lenni, akit megérdemelsz és aki mindig is lenni szerettem volna. Volt nekem is mélypontom, tudom. El akartalak hagyni, lakást néztem, de akkor nagyon magam alatt voltam és nem láttam más kiutat a szörnyűségekből, amiket tettek velem és azt hittem, hogy te örökre lemondtál rólam. Akkor azt hittem végleg elvesztettelek, de végül kiálltunk egymásért. Szeretlek. És itt vagyok. Most is itt vagyok, ahogy mindig is ott voltam neked és mindig ott is leszek. Mindig igyekeztem kitartani és minden tragédia, minden aljas játék ellenére ma is együtt vagyunk.
A táskámhoz léptem és kicipzároztam.
- Szeretném bizonyítani neked az örök hűségemet és azt, hogy mennyire komolyan is gondolom. Azt, hogy a boszorkány téved és igen is van jövőnk! Mert én úgy érzem minden, amin keresztül mentünk az nem meggyengítette a kapcsolatunk, hanem még erősebbé tette és még tartósabbá.
Nem itt is nem most akartam, de azt hiszem talán más, jobb alkalom nem lesz rá. Nem ezen az átokverte tanyán akartam, hanem egy meghittebb környezetben, amikor kellően összeszedem magam, de azt hiszem mégis talán ez a megfelelő alkalom.
Enzonak már meséltem róla mik a terveim, de akkor még féltem lépni. Féltem megtenni, féltem, mert nem volt elég önbizalmam. Féltem a válaszodtól, hogy talán... hogy talán te... - kerestem a szavakat, de nem mertem folytatni. Benyúltam a táskába és egy kis ékszeres tokot vettem ki, majd felnyitottam és Killian felé mutattam a benne megbújó jegygyűrűt.
- Hogy lásd mennyire őszinték az érzéseim, és, hogy veled tervezem a hátralévő éveimet... hozzám jössz? Leszel a férjem és összeházasodsz velem?

If You Only Knew | Öltözet | Helyszín |  @Killian B. Grimwald  | thx