Mivel egy pár ezer főt számláló kisvárosban nőttem fel egy farmon, korán megtanultam értékelni a kemény munkát. Soha semmilyen teendő vagy gond esetén nem vártam, hogy majd az szépen megoldja magát, illetve ha el akartam érni valamit, eszembe nem jutott volna hátradőlni és karba tett kézzel tátani a számat a sült galambért. A mottóm is ez: manifesztáció, elhatározás, cselekvés, siker. Igen, hiába tűnök teljesen két lábbal a földön járó embernek, azért belém is szorult némi csorbíthatatlan hit. Bár teszek a céljaim eléréséért, úgy gondolom, nem árt rásegíteni az univerzumnál azzal, hogy erőteljesen rágondolok vagy akár hangosan is kimondom a vágyaimat. A munkámban, mint minden másban is, maximalista vagyok. Anno a farmon sem tértem addig nyugovóra, míg a lovaink alól ki nem takarítottam, őket le nem csutakoltam, sőt a közeli bányába is rendszeresen apám elé mentem. Ha kellett, ott is segítettem. A maximalizmusom és mások segítése máig a két alaptulajdonságom.


Emellett azt sem felejthetjük el, hogy mióta édesanya lettem, mintha az örökké háborgó lelkem is egyfajta békét talált volna. Ugyanis lehet, ez a kisváros miatt van, de én mindig is többet akartam. Úgy éreztem, az élet mást is tartogat még nekem. A művészlelkem miatt volt mindig bennem egy ilyen "szárnyalni szeretnék" életérzés. Aztán jött az írás, az egyetem, a szerelem, a munka, a gyerek, végül a válás. Ezek a tapasztalatok és emberek mind formálták azt, aki most vagyok. A kislányom, Rachel számomra a harmónia, a munkám pedig a még mindig bennem szunnyadó, folyton kihívást kutató énem inspirálója.

Még hallom a bébiszitter egyre halkuló lépteinek zaját, ahogy caplat le a lépcsőn, de én már egy hatalmas fáradt sóhaj kíséretében nyúlok a behűtött bor és egy pohár után, hogy aztán a hosszú, munkával és továbbképzéssel átitatott nap után élvezzem a megérdemelt ejtőzést. Este 10 óra van... biztos, hogy elég jól megfizetem ezt a nőt? Rachel szereti, és bár igyekszem minél több időt a lányommal tölteni, mostanában úgy érzem, ez valójában édeskevés és illő lenne elszégyellnem magam. Az elmúlt hetekben kezdtem el az oknyomozó-újságírás tréninget, hogy végre megvalósítsam a lassan két évtizede dédelgetett álmomat. Eddig sem volt okom panaszra, hiszen New York egyik legjobb napilapjánál kezdtem rögtön a diplomám megszerzése után dolgozni, és tényleg írtam én már mindenféléről: galériamegnyitók, választási kampányok, hős tűzoltók... Egy hihetetlenül szerencsés embernek tartom magam, valami mégis hiányzott. Először azt hittem, jól megleszek az oknyomozás nélkül, hiszen az a fő, hogy írhatok. Sőt volt idő, hogy azt éreztem, a hiányérzet abból fakad, hogy még nem lettem édesanya. Ám amikor megszületett Rachel, és bár a szívem csordultig telt szeretettel, mégis volt bennem egy űr, rájöttem, hogy a régi nagy álmom félresöprése okozza. Rach lassan 4 éves lesz, szinte mindig megoldható volt, hogy itthonról dolgozzak, csak ritkán kellett bemennem a szerkesztőségbe, jelenleg pedig épp barátkozom a gondolattal, hogy pár hónapja már egy elvált nő vagyok. A lényeg, hogy akartam végre tenni valamit csak magamért. Még pár hét van a továbbképzésből, aztán jóval sűrűbben tudom jó erősen magamhoz szorítani imádott kislányomat. Addig is örök hála a segítségért, amiket kapok. Tényleg van benne valami, hogy "jó tett helyébe jót várj". Jesszus, hogy imádhatom ennyire ezeket a közhelyeket? Eleresztve egy halk nevetést nagyot kortyolok a borból. Igen, pont ez kellett. Lábamat felpakolva a kanapéra, máris indítok egy jó kis true crime dokumentumfilmet.


- Kicsim, biztos nem akarsz egy kicsit hazalátogatni? Olyan rég nem voltál itt a kisunokámmal. - Hallgatva anya tyúkanyós hanghordozását nem tudom megállni, hogy el ne mosolyodjak. - Hallom ám, hogy nem figyelsz. Hallom, ahogy pötyögsz azon a kaviatúrán.
- Az klaviatúra, anya. - Kuncogok bele a telefonba. - És igen, tudom, hogy már lassan egy éve nem mentünk Telluride-be, és hidd el, szívesen kiszakadnék kicsit az itteni nyüzsgésből, hogy csak veled meg Rachellel legyek, de nem engedhetem meg magamnak. - Sokatmondó hümmögés a válasz anyától. Egy olyan hümmögés, amiben minden benne van. Egyszerre érzékelteti, mennyire hiányzunk neki, pláne mióta magára maradt apa halála után, ugyanakkor nem érti, miért jó az, ha agyondolgozom magam. Na meg persze mióta elváltam, meg van róla győződve, hogy keményebben dolgozom, mint valaha. Pedig valójában semmivel sem erőltetem meg magam jobban, mint az egyetem elvégzése óta bármikor. Mindössze mivel az egyetlen állandó dolog az életben a változás - igen, újabb közhely -, kezembe vettem a sorsomat és picit előbbre viszem a karrieremet. Valamiért anyu nem tudja megérteni, hogy amint vége a tréningeknek, 90%-ban olyan lesz minden, mind előtte. Szerinte Rachel-t is elhanyagolom. És bár nem szokásom anyával vitatkozni, sosem voltam az a feleselős típus, de ezt némiképp emeltebb hangon ki szoktam kérni magamnak. Igen, segítségre szorulok, de nagy mákomra van mellettem egy remek bébiszitter és egy nagyon is rendes volt férj. Mi mást is kérhetnék?


- Mrs. Morton, kész az asztaluk. - Egy másodperc töredéke alatt demonstráltam, milyen a magabiztos nőből átvedleni kaméleonná, ami épp a fehér fal színárnyalatát ölti magára. A vendégfogadó is zavartan pislog. - De hiszen... ön Mrs. Morton...
- Igen, vagyis nem. Én voltam. Elnézést, a megszokás miatt nem javítottam ki a telefonban, mert... nos... fel sem tűnt. Egy ideje már egyszerűen csak Ms. Warren. Vagy Katherine. Elvégre ez egy fajta törzshelyem. Szóval nyugodtan hívhatnak a keresztnevemen. Tényleg. - A végére már kicsit túl kétségbeesett hangszín robbant ki belőlem. Mindig ez van, amikor kínos helyzetben találom magam. Vagyis nem, ez így nem egészen igaz. Általában vagyok annyira magabiztos, hogy kivágjam magam minden kellemetlen szituból, de most ez felért egy arculcsapással. Az ilyesmi nem fordul elő túl gyakran szerencsére, mert ezeket a helyzeteket tényleg nem tudom normálisan kezelni. Amint a helyünkre kísérnek minket, alig párszor merek rápillantani a velem szemben helyet foglaló férfira.
- Jason, kérlek... ne haragudj. Ez irtó kellemetlen. - Legnagyobb meglepetésemre átnyúl az asztalon és biztatóan megszorítja a kezemet. Most először emelem rá az incidens óta a tekintetemet, és legnagyobb megdöbbenésemre épp mosolyog.
- Ugyan, teljesen érthető. Nemrég váltál el, még hozzá kell szoknod. Ez pedig, ahogy hallottam, egyfajta törzshelyed, szóval egyébként is a férjezett nevedet írták volna fel. - Ha az volt csupán a célja, hogy megnyugtasson, egész jól sikerült. Máris legördült a vállamról egy jókora súly. Bár még csak nem régóta ismerem, alig pár randink volt, de úgy érzem, ebből lehet valami. Egyelőre nehéz újra igazán közel engednem magamhoz valakit, hiszen azt hittem, Daniel életem szerelme, de előkapva a Katherine-klisétárból egy örök klasszikust: majd az idő eldönti.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Minden elismerésem a tiéd, hiszen elvált nőként és anyaként én úgy hiszem, hogy tökéletesen megállod a helyed a világban. Egyáltalán nem tűnsz olyannak, akit megtört volna az élet, és öröm volt olvasni, hogy mekkora boldogságot okoz számodra a gyermeked létezése. Érte mindenképp erősnek kell lenned minden körülmények között, és azt hiszem, hogy nagyon szerencsés is lehet a kicsi, amiért Te vagy az édesanyja. Soha ne hagyd, hogy bárki is ennek az ellenkezőjét hitesse el veled! Egy anya, akinek minden gondolata a gyermeke körül forog és, aki érte tesz mindent, arra semmi esetre sem lehet azt mondani, hogy elhanyagolja a szülőséggel járó feladatait. Ráadásul egyáltalán nem szégyen segítséget kérni, Te épp abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy nem kell egyedül megbírkóznod a világ legnehezebb feladatával. Mert bizony, anyának lenni a legnehezebb, mégis elképesztően csodálatos élmény minden perce. Valahol megértem, hogy szeretnél minél hamarabb tovább lépni, nincs is abban semmi rossz, hogy ismerkedsz, azonban remélem, hogy jól választasz. Tényleg szívből kívánom, hogy sikerüljön egyenesbe hoznod az életed, és kíváncsian várom, hogy merre alakul a volt férjeddel a kapcsolatotolk. Az ember nem tudja csak úgy könnyedén elengedni az élete szerelmét, szóval bízakodok abban, hogy mielőtt bármi másba is bele kezdesz úgy igazán, előbb lezárod saját magadban a múltadat. Mindössze csak felejtésből nem mindig sikerül jó döntéseket hoznunk. Ha úgy érzed, akkor inkább hagyj még magadnak időt!
Színt és rangot majd egy admin fog adni neked, de addig is érezd jól magad, már biztosan nagyon várnak rád! Köszi az élményt!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!