Komplex; Olvastatok már Dosztojevszkij-t? Nem, most nem a bűn és bűnhődésre gondolok vagy a félkegyelműre. Azok túlságosan ismertek és unalmasak. Azokra az ismeretlen művekre gondolok, melyek többet mondanak minden regénynél. Vegyük például ezt a mondatot: ...gyűlöletembe mindig fájdalmas vágy elegyedett: miért nem tudom úgy gyűlölni, hogy ne szeressem, miért nem tudom megtagadni a bocsánatot; és miért nem tudom úgy szeretni, hogy ne gyűlöljem?

Akaratos; Nem fogom feladni. Nem érdekel mit kell tennem hozzá. Ha kell egyszerre két helyen dolgozom egyetem után, de akkor is híres íróvá fogok válni. Írni akarok, különleges világokat teremteni az üres lapokra, hogy megtöltsem temérdek élettel.

Titokzatos; Vannak barátaim, mint minden lánynak, mégis amikor pittyen a telefonom mindig valami halaszthatatlan dolgom akad és faképnél hagyom őket. Két különböző kóddal védem a kis kütyüt, mert a magánéletem csak az enyém. Paranoiás lennék? Nem hiszem, inkább csak megvédem azt, ami az enyém. Persze ott a közösségi média, ahol nagyon sok képem van, de ki tudja ezek mennyire igazak?

Hűséges; A család az első mindenek felett, értük bármire képes lennék. Anyám azt mondta a szeretet a legfontosabb, ha ez megvan, akkor bármire képesek vagyunk együtt. Anya már nincs velem, hiába szerettem a szívem legmélyéből. Apám azt mondta a  tudás a legfontosabb, ha okos vagyok, akkor bármit elérhetek az életben. Nagyon sokat tanulok, hogy a jövőm biztos kezemben legyen. A barátaim azt mondják azt csináljam, amit szeretek és akkor boldog leszek. Kezembe vettem a tollat és megtöltöttem temérdek szófordulattal az üres lapot, új világokat teremtettem egyetlen mondattal. Mégsem vagyok teljesen boldog. Valami hiányzik az életemből, valami, ami egésszé tesz.
Mégis megtaláltam a magam boldogságát, hiszen ott van nekem Ő, aki többet ér mindennél. Azt mondta szeret és én hittem neki elvakultan, bíztam benne, hiszen neki adtam a szívem, de a következő pillanatban félre lökött és fény derült az igazságra. Próbáltam elszökni előle. Bezárt és azt mondta szeret, az nagyszerű mert én gyűlölőm, mégis a következő pillanatban azt bizonygattam én is szeretem és bármit megbocsájtok.

Hol is kezdjem a történetet? Talán a születésemtől kellene vagy inkább attól a pillanattól, mikor eldöntöttem, hogy híres író leszek. Vajon mi tesz egy írót híressé? A megírt mű vagy a vele járó hírnév? Talán egy kicsit mindkettőt. Azt hiszem nagyon elkalandoztam, hiszen nem is ez a lényeg, hanem a történet, amit elakarok mesélni. Szóval hol kellene kezdenem? Talán fél évvel ezelőtt, azon a napon. Nem, nem! Annál sokkalta előbbről kellene kezdeni, hogy megértése az olvasó a miérteket és átérezze a főszereplő érzéseit. Kell egyáltalán az, hogy átérezze a helyzetet, szituációkat és az ok-okozatot? Úgyis évekkel később egy csomó irodalom történész fogja vizsgálni a miérteket és azt, hogy az adott művet mennyire befolyásolták a személyes érzelmek, léthelyzetek. Arról nem is beszélve, hogy az irodalomelmélet annyi teret enged manapság számunkra, hogy többféle nézőpont felől vizsgálódhatnak. Arról nem is beszélve, hogy mennyire gáz már az, hogy egy csomó okos ember arról ír, hogy egy adott művet hogyan kell olvasni és ezáltal értelmezni és persze ezek a dolgok általában egymásnak ellent mondanak. Vagy éppen az adott elmélet nyomán szélesítik a paramétereket, hogy aztán annak mentén egy teljesen más dolog legyen belőle. Mert hát ott van a megértés filozófiája melyet nézhetünk az én felől, a mű felől vagy akár a karakter felől is, ami az én egyfajta leképezése. Kissé elkalandoztam a hermeneutika irányába, amit egyértelműen annak tudok be, hogy hatni kezdett a kávé, amire hatalmas szükségem volt a tegnap este után, hogy arról ne is beszéljek, hogy holnap vizsgázom az adott témából.  Egy sznob kávézóban ülök a gépem előtt, hogy olvassam a tételeket, miközben inkább írnék a kreatív írásgyakorlat órámra, aminek határideje a hétvége. Azt szokták mondani nyomás alatt hajt a legjobban az ember lánya, nem? Erre olykor rá tudok cáfolni. Bármennyire is próbálom nem túl gondolni - haha, mintha menne - az egészet, a bevillanó képek a tegnap estéről nem segítenek a koncentrációban - főleg nem a pikáns részletek, de az más kérdés és nem akarok róla beszélni -, persze oké az agyamnak is szüksége lenne pihenésre. Mégsem tehetem meg, ha előbbre akarok jutni és a legjobb barátnőm se engedné, akinek a tegnap estét köszönhetem. Josephine Salinger aka Jo, aki miatt most egy előkellőbb kávéházban iszogatom a életet adó reggeli fekete nedűt, ahelyett, hogy a könyvesbolt melletti sarki kávésnál vegyek egyet elvitelre. Jo a valaha létező legjobb barát, akivel temérdek közös képem van a közösségi média felületein, majdnem mindent együtt csinálunk. Igaz neki nincs szüksége munkára a gazdag családja mellett, de ez az apróság legyen csak az enyém. A könyvtár, a régi könyvek illata, az ABC rendbe rendszerezés öröme. Az újdonság varázsa, mikor szállítmány érkezik és a frissen betévedő könyvmolyok, akiknek segítségre van szüksége, akár Ő....


...A szívem hevesen kalapál majd bele szakad a dobhártyám, miközben az elmém próbálja összerakni a puzzle utolsó darabját. A bennem élő naiva elakarja hitetni a racionális, tudatos énemmel, hogy ez csak egy rossz vicc, amolyan április 1-jei tréfa vagy inkább egy rossz álom, amiből bármelyik percben felébredhetek. De ott van előttem az újságcikk, a közösségi médiában 1-2 elvétett mégis félre érthetetlen közös kép róluk. Tudom, hogy ő volt és ettől sikítani tudnék, egyre csak rettegek. Rám is ez a sors vár és semmit se tehetek ellene... Menekülnöm kellene, mégis itt vagyok a lakásán és számon kérem.
- Egy igazi szörnyeteg vagy! Mégis hogy voltál képes ilyet tenni? - teszem fel a kérdést, de nem akarom megvárni a válaszát. Kitörök a kezei közül, hogy aztán az ajtót feltépve rohanjak az utcára, legalábbis ez a terv, de egy férfi állja az utam és nincs menekvés. Az ajtó félfa találkozik a halántékommal és minden elsötétül.
Zúg a fejem, akár egy átbulizott este után. Nem otthon vagyok, minden ismeretlen, új és nyomasztó. Ahogy próbálok felülni a matracon csörrenő hangra leszek figyelmes, ami nem segít a hasogató fejemen. Hamar megtalálom a zaj forrását, ami nem más mint egy-egy bilincs a csuklómra erősítve. Előtörik belőlem a pánikszerű sikoly, ami fulladásos sírásba vált át. Távolról egy vas ajtó nyitódását hallom, majd meglátom őt az üveg túloldalán.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Egy igazán akaratos, céltudatos, határozott elképzelésekkel rendelkező fiatal lányt ismerhettünk meg benned. Tudod, mit szeretnél az élettől, nem csak sodródsz az árral. Megvannak a kitűzött céljaid, teszel is értük, menetelsz a saját magad által kijelölt ösvényen. Normális, ha a kirakaton kívül van egy olyan szelete az életednek, amit nem igazán teregetsz ki. Mindenkinek vannak olyan képei, beszélgetései, amik nem tartoznak a közösségi médiára, meg úgy jóformán senkire. Szerintem kifejezetten jó, ha megvannak a saját, privát kis dolgaink.
Tetszett, hogy wannabe íróhoz hűen az írást és az irodalmat jártad körül az előtörténeted első felében. Na de... Húú, kivel és mibe keveredtél bele? Azt gondolnám, egy átlagos diák vagy, aki tanul, vannak barátai, pasi ügyei, erre... mit keres rajtad egy bilincs??? Igazán kíváncsivá tettél ezzel a fordulattal a történeted végén.
Remélem, gyorsan lekerülnek rólad azok a karperecek és számunkra is kiderül, hogy mi ez az egész.

Színt és rangot hamarosan admintól fogsz kapni, de addig sem tartanálak fel tovább.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!