Nem tesz féket a nyelvére és ezt csípem a srácban. Nem esnek rosszul a szavai, valahogy már hozzá szoktam és képes vagyok viszonyulni, igazodni hozzá. Minket nem elviselni kell (bár akad, aki azt sem tus), hanem megérteni. Nekem is megvannak az okaim, hogy képes vagyok elviselni bizonyos embereket, vagy épp dolgokat magam körül, de ha kifakadok, akkor teszek ellene. Ma is ezt teszem, így a kocsival meg is indulunk az előkészületek után. Vigyázok a takonyra, mégis csak 3 évvel vagyok tapasztaltabb, mint Ő. Nem akarok kérdéseket a hogyanokra, a miértekre, a helyes irányra, egyszerűen csak lenni szeretnék és nem túlagyalni a dolgokat. Tudom, hogy mellette nem fogok most kételkedni magamban. Túl sok kérdésem van, a válaszok meg olyan kevesek. Így inkább hagyom az egészet, hagyom magam elcsábítani, persze nem a téves útra, egyszerűen csak...megyek az egyik célom megvalósításáért. Ez lebeg most előttem, nem több. A csaj vonzó mágnesem most nem működik, nem akarom működtetni és ezt meg is osztom vele. Bár másféle módon, hiszen még így is megvagyok nézve legtöbb esetben. Vonzó lennék? Csábító? Lehetséges. Nem vagyok csúf. De visszatérve Keith szerelmi életére...ami általában nem épp zűrtől mentes...a szavai alapján megint csak zűrt szimatol a radar orrom. Megvigyorgom, hiszen ő már csak ilyen, valami mindig van és most is kiböki.
- Szóval nem apróztad el. - bólogatok elismerően, hiszen a korkülönbségek lehetnek nagyok, de akár annál nagyobbak is...de mit kezd egy huszonéves egy tizenévessel? Megoldják, tudom. Én is megoldottam Kikivel, de akkor már elmúltam 18...Keith meg megrontódott már rég... nem is érdekel, hogy mikor és kivel. A mai világ elcseszett, már mindenki mindenkivel is csinálja...az én apám felvilágosító órákat tartott több ízben is a női problémákról és arról hogyan is működünk mi fiúk. Mennyi voltam? Talán 10? Nem kevesebb és talán nem is több. Megtanított, hogy tiszteljem a másik felet és ezt is teszem a mai napig is. Vannak fene nagy eltéréseink a sráccal, tűz és víz vagyunk szinte, de nem fordítanék neki hátat. Jó barátom. Az, hogy hol lézeng a mai nap az pipa, meg van a terve, s az szerint húzott el otthonról. Helyes, ő legalább elmondta odahaza, hogy merre fog lézengeni. Még ha az csak egy szedett vedet hazugság is. De mondott valamit. Én semmit. A vezetést is felajánlom, ami teljesen természetes mindkettőnknél. Nekem nincs rá jogsim, de ugyanazok a táblák érvényesek ide is, mintha csak motoroznék. Nem lehet nehéz, csak fogod a kormányt és vagy a fékre taposol, vagy gázt adsz. Könnyű... apa is mutatta már, nem lehet olyan nehéz. Nem ültem még kormány mögött...talán apa egyszer mutatta élesben, de az már régebben volt. De nem vagyok betoji, hogy ne lépjem meg.
- Azért majd informálj, hogy mikor buksz le a csajnál a korodat illetően. Majd megyek, hogy kisírhasd a vállamon magad... - röhögök fel, bár erre nem lesz alkalom, ő pont nem az a fajta, aki ilyenekért pityereg. Én? Én érzékenyebb lelkű vagyok enyhén...én sokáig képes vagyok rágódni bizonyos dolgokon, melyek érzékenyebben érintenek és mélyebben megviselnek. De nem lehetünk egyformák. A forgalom közben megritkul, ahogy a várost elhagyjuk, innen, onnan még felbukkan néhány autó, de nyugis útnak tűnik a maradék idő. Addig is foglalatoskodhatok a dolgokkal. Elő is szedem a táskámat, hogy felkutassam a kamerát, meg ha Keith is elhozta az elemes világítós cuccot, akkor azt is magamhoz veszem, hogy átnézzem. Az elemek működőképesek, úgy néz ki akad belőle bőven, a világítás is rendben van. Mindegyik része világít, szóval jók vagyunk. A kérdés nem ér váratlanul, ám elsőre nem mondok igent, de nemet sem. Mindenesetre jól esik, hogy gondol rám. Mondjuk a napokkal ezelőtti buli sem esett jól, de itt nem én leszek a házigazda...leinni magam azért nem kellene megint. Mondjuk lenne okom, de akkor most is azt tehetném...mégsem teszem. Túllépek rajta valahogy.
- Beugrok mindenképp, hogy boldogítsalak. Majd viszek valami erősset. Aztán koccintunk arra, hogy anyádék kinyírnak. - mosolyodok el hamisan, majd bele öklözök a vállába hagyva mindent egy pillanatra. A lámpák is működnek, otthon meg a deszkám kerekeit néztem át, szóval mindegyik remek állapotban van. A kamera is működő állapotan van, szóval, ha kiértünk, akkor nyomathatom. Majd a kamerát is élesben kell...már ami az én kamerámat illeti, Keith kamerája csak a hab a tortán, majd mindkettő bizonyíték lesz, hogy meg van, megcsináltam. Nem aggódom túl, mert ha egyszer megcsinálom, akkor többször nem kell... egyszer végig megyek rajta, hogy tisztában legyek az útviszonnyal, aztán mehet élesben teljes gőzzel.

Voltak bennem vegyes érzések, ötletek és ellenérvek a tervem ellen, ám a buzgóságom nem adott okot arra, hogy lemondjak dolgokat. Nem akartam csak nagyszájú lenni, tenni is akartam, hiszen sosem szoktam nagyzolni. Mindig teszek a dolgokért. Most sem lesz ez másképp, a tenni akarásom szinte az egekben van és biztosra veszem, ezt is letudom majd húzni a listáról. Rengeteg van még belőle, ám azt is tudom, hogy egy év alatt arra nem vagyok képes, hogy biztosítsam a nullázást. Évek óta csökkenget a lista...nem megy gyorsabban. Az hogy melyik a jobb út, arra nincs válasz, persze a kölyköt sem akarom bajba sodorni és a rendőri kézre jutás sem tetszetős számomra sem. Sokszor átnéztem az útvonalakat, a híreket is, szóval a döntés mindkettőnk kezében ott van. Mondjuk nekem több mindent kell néznem, de Keith szavai nyugodalmat adnak, de nem enyhíti a probléma forrását. Végül pont ő bólint rá és adja meg a löketet fixre a hosszabb útra. Macerás lesz, de majd beszállok a vezetésbe, hogy ne egyszerre akarja megtenni az utat. Egy pihenő belefér, szóval majd én is a volán mögé ülök. Hogy én ezért, hogy faszulni fogok. Előre ráparázni persze nem fogok, bőven ráér akkor, ha beüt a gigszer. A töltést fizetem, meg múltkor láttam eladó kannát, azt is veszek és abba is töltök, szóval lesz üzemanyagunk akkor is, ha nem találnák kutat. Szemet forgatok a megjegyzésére...
- Ébren tartalak, szal’ pánikolj azért, mert nem hallhatod a csendet magad körül te bré... - lököm vállba módszeresen és ezzel el is vállnak útjaink percekre. Míg ő beáll tankolni, addig én bent nézek körül és ami szükséges azt még össze is szedem az úthoz. A tankolást a kocsi is megkapja, meg a tank is, így aztán egyben fizetek mindent kártyával. A kannát és a mindent is a kocsi hátuljába teszem, a motorra ráülve pedig egy parkolásra biztos helyre teszem, a kobakot és a kulcsokat is magamhoz véve indulok meg a kocsihoz. A motor miatt nem aggódom, dolgozik itt egy haverom, aki felfogja ismerni, ha megkezdődik a műszakja és vigyázni fog rá. Mikor mindennel fixen kész vagyunk, ezután tettem be mellé a seggem és indulhatott is. Az övet bekötöttem, apa forogna a sírjában, ha nem tenném meg a mozdulatot, bár anyám sem lenne túl boldog.
Kérdésére szemet forgatok, felciccenek....
- Most épp a dákóra fenem a fogam baszod...buzulok vagy mi... - dobom vissza a hülyeséget, de aztán komolyabbra veszem a figurát, közben a mobilomon bekapcsolom a térképet is, bepötyögöm hogy hova is az úti cél és látható helyre teszem még úgy is, ha akad GPS a kocsiban.
- Amíg ezen pörgök, addig úgy sem fogok csajfogásba. A cukipofim meg a védjegyem, szóval azt bármikor is használhatom...most útközben is. - kiintek egy járdán ácsorgó csajnak ahogy a piros lámpánál várakozunk, mosollyal az arcán integet vissza, majd mindenki megy a maga dolgára.
- És a te kölök pofiddal mi van? Vagy te a dákesszel fogtad meg a puncid? - lököm vissza a kérdést, bár nekem mostanában női dolgaim nem igazán voltak.
- Tudja valaki, hogy most kicsit hosszabb túrára mentél? - nem mintha én mondtam volna odahaza bárkinek bármit is, vagy bármelyik pajtásnak...Kiki amúgy is most kényes téma, beszéltünk, de nem jutottunk dűlőre, így aztán talán pihentetésre fogtuk az egészet. Talán majd újra megugrom a lécet, ami hozzá vezet majd. Akarom-e Őt? Mindennél jobban, de amíg nem vagyok kibékülve magammal, addig a döntéseim is instabilan állnak a lábukon.
- Félúton én vezetek. - döntöm el helyben most, minthogy akkor kezdjen el vitakozni rajta, mikor az út feléhez érünk. Nem aggódok azon, hogy a vezetési morálom 5%-on ha van és jogsim sincs, majd akkor aggódok ezen, ha elkap valami zsaruféle... Annyi előnyöm van, hogy ismerem a táblák jelzéseit. Elég az, nem? 
 

Míg ő étkezni kezd addig mellé dőlök és elgondolkodom, hogy hogyan is vezethetném fel neki az utat. Hogy képes lenne-e több száz km-t vezetni. Nah majd kiderül, hogy sokkolni fogom-e vagy próbára tenni az idegeit, esetleg kihívás elé állítom majd.
- Figyelj arc...- kezdek is bele, előszedem a mobilomat, amin az első térképet előkeresem, egy app, amely megmutatja az utat és a km-t is hozzá. Mindent mutat, hogy mennyivel mozdulunk és mennyi van még vissza. A mobilt úgy tartom, hogy ő is fixen lássa.
- A helyzet az, hogy két út rajzolódott ki fejben. Van egy itt városon belül, de a forgalom túl nagy még éjjel is és a rendőrök is előbújnak, akadtak öngyilkosságok is, szóval ezt ellapoztam. Amúgy ez itt van az NJ 496 felé Weehawken közelében a lehajtó. A Linkoln híd... - nem tudom mennyire jártas azon a területen, olykor megjárom, amikor szellőztetek, de a forgalom az katasztrófa és sokan mennek állatmód. Őt nem nagyon akarnám ilyenbe keverni, talán még nem fix a vezetése sem, nem akarok egy balesetet, melynek ő is a szereplője. Szóval a következő.
- Ami a másik nagyobb elgondolásomat illeti, az meg éppen, hogy 233 km távra van, kb 3 órás vezetés lenne... - nyögöm ki végül és mutatom is azt az útvonalat Manhattentől Albany-ig. Ott van egy éles kanyar, ahogy figyeltem a térképet, ami számomra létfontosságú, de persze ugyanakkor veszélyes is, olvastam a dolgokat onnan is. De azt is, hogy van egy rövid időpont, ami hasznunkra vállhat, mikor senki sem jár arra. Nagyjából 5 percnyi időre lenne szükségem, lehet kevés, nem tudom, de meg kell tennem.
- De felőlem a Broadwayen is bohóckodhatunk, ha nem érzel kihívást a dolgokban... - vontam vállat és elpakoltam a mobilt a zsebembe. - Vagy ha ismersz a közelben kihívást jelentő útszakaszt, akkor ne tartsd magadban... - löktem oldalba közben és az anyakocsira mutattam hüvelykkel hátra mutatva ahogy támaszkodtam magam is rajta. - Kell tankolni? - kérdeztem és ha igenlő volt a válasz, akkor ezt is megtesszük és még fizetem is a dolgokat a kártyával. Ez nem akadály, ha már elhozta a kocsit kitudja mekkora áldozattal. Nem a sajátja, ezt nyilván tudom és azt is, hogy az anyja járgánya. Nem szólom le, inkább örülök, hogy hozta. Agyalok azért, hogy akkora szarba ne tenyereljünk azért, mert megüthetjük a bokánkat rendesen ezekért a dolgokért. De a gondolataim utat törnek, így ki is mondom az összeset, ami nyomja az agyam minden zugát, legalább elterelem a gondjaimról a gondolataimat. Jobb is így. Legalább rövid ideig béke lesz.
- Vaagy van még a Bear Mountain híd is... - vontam vállat, hiszen az is eszembe jutott, de azon a szakaszon még nem jártam, böngészés közben jött felém az útvonal, csak el kell döntenünk, hogy melyik irányba lépünk le, mert akkor a GPS-t is úgy nyomatjuk be.  
- Óh és deszkás gyorsulás lenne, a kocsiba kellene kapaszkodnom, míg a lendüetet megadod hozzá... vagy a motorral teperek, még amúgy sem hajtottam meg rendesen a maximális sebbeségét... - magyarázom meg végül a tervet, ami nem kicsit tűnik őrültségnek. De ez ilyen. Sosem tudtam elbújni egy egy ilyen gondolatom ellen és most sem tervezek. A többi rajta múlik, hogy mit is választ, hiszen akkor úgy kalkulálok. Nem mondom, hogy félelem lapulna bennem, inkább izgalomml kevert hajrá.
 

Az SMS-t követő percek agyalással mentek és térkép böngészéssel. A listát magam elé húztam, eltoltam, kicsit tanácstalan voltam. Nem tudtam az útvonalat, hogy merre és hova menjünk. Ez volt percekig. Aztán ránéztem apa fényképére és elmosolyodtam. Ő tudná, hogy hol lenne a legjobb, legideálisabb helyszín ehhez a manőverhez, de... gondolkodjak az ő fejével? Meglehet ezt kellene tennem. A zárt szekrényemhez léptem, hogy kinyissam a kulcsra zárt ajtaját és átnézzem a benne szereplő italokat. Mind olyan drága pia volt, hogy sajnáltam egy ilyen útra magammal vinni akárcsak egyet is. De aztán az egyik legolcsóbb piát kiemeltem onnan és a táskám mélyére tettem óvatos mozdulattal. Az ágyra helyeztem és a mobilt böngészve felhívtam egy kajáldát és négy féle kaját rendeltem, hogy mindkettőnknek megfeleljen és ne is érezzük úgy, hogy zabálhatnékunk van 2-3 óra múlva. Bár tuti így lesz, mégsem bízom a véletlenre. A srác nem fogja tudni az útvonalat, ezért kinyomtattam a számára egy térképet, hogy merre is közlekedünk konkrétabban. Tudom, létezik GPS, de ezt sem bízhatom a véletlenekre. Biztosra megyek. És tudni fogja, hogy melyik lesz a fontosabb része ennek. Azt mondjuk nem tudom, hogy mennyire lesz járható, mennyi közlekedés lesz rajta, de örülnék, ha percekig csendes lenne. És csak mi hasíthatnánk rajta. Pontosabban, csak én és úszam is meg egy enyhe kis ejnye bejnyével. Szép álmokat dédelgetek, de ez van. Telefontöltő, pénztárca, amiben fontosabb iratok vannak egyelőre ezek kerülnek a táskába. Az asztalomhoz ülök és figyelem a listát, papírt és tollat szedek elő és vázolni kezdek, útvonalat írok-rajzolok, aztán ismét járok egyet. Csereruhát is teszek el a biztonság kedvéért, nem tudom, hogy mi fog történni, legyen nálam. Rápörögtem, már nem tudom lemondani, úgy akarom, mint még semmi mást. A héten olcsó pizzát ettem. Vékony tésztájú, kevés feltétellel megáldott pizzát. Jobban szeretem azokat a tésztákat, amik kézzel készülnek. Ő és Én sokszor főztünk együtt. Leginkább hétvégente. Bonyolult ételeket, amiket egyikünk sem tudta hogyan is kell megcsinálni, de aztán a végén mindig kisült belőle valami. Valahogy mindketten másra voltunk kiéleződve. Én kedvelem amikor a számban az ízorgia olyan, hogy csak a falatokra tudok koncentrálni, Ő meg az egyszerűbb, letisztult ízekért volt oda. Én a vajat jó vastagon szeretem a kenyéren, Ő jobb szerette, ha papírvékonyságú. Azt hiszem ezt régen is nagyon szerettem benne, hogy mer önmaga lenni mellettem.  Nem érzem, hogy minden rendben lenne, nem érzem úgy, hogy minden rendben lesz. Azt sem tudom mit tennék legszívesebben. Nem tudnám megmondani, hogy mi változott, mert a világot még mindig ugyan olyannak látom. Az eget kéknek, a Napot pedig fényesnek. A fák leveleit ugyan úgy rezgeti a szél, a szomszéd kutyája pedig még mindig megugat, ha engem lát. Semmi sem változott. Ugyan olyan magas vagyok, és ugyanannyira utálom az energiaitalt, mint azelőtt. A kedvenc ételem még mindig csípősen szeretem, és a sebességkorlátokat még mindig ugyan olyan vakmerően lépem át. De sokszor be is tartom azokat. A mérleg két oldala. A gondjaim persze nem tűnnek el, ilyen könnyen nem. Ez csak egy apró lépés, egy merész lépés a jövő felé. Fogalmam sincsen mi lesz, csak azt tudom, hogy kell egy kis idő. És ezért akarom megmozdítani a listámat is, hogy kitudjak húzni belőle valami extrémet. Elemek után kotorászok a fiókokban, tudom, hogy tettünk félte karácsonyról mindenhonnan, így tényleg találok is mindenféle fajtát. Az ezeréves gördeszkámat is meglelem, porosan a táskámhoz csatolom, ez lesz majd a főattrakció, ha  minden úgy sül el, ahogy azt akarom. A kaja időközben megérkezik, pakolászni is kezdem, a magam kajája a táskámban landol, a srác kajája egy szatyorban. Szóval igazából indulhatok is, hogy ne késsek el és időben meg tudjunk indulni. A bukósisakot és a lakáskulcsokat is magamhoz véve indultam ki, hogy motort indítsak és léphessek is a megszokott találkozóhelyre. Már tegnap átnéztem a motor minden pocikáját, semmi extra probléma nem volt vele, így bátran indultam vele útnak. Miért Keith? Miért őt gondoltam ki magamnak? Most nem akarok aggódó tekintetet, nem akarok csajos napot tartani, most egy nagypofájúra vágyom, aki elevenen a felszínen tart. Bátor és egyben vakmerő is, aki nem akar halálra óvni az aggódásával, hogy nem fog pont az a kanyar menni. Menni fog. Meg hát srácos témákról dumálni nem lehet csajokkal, ilyen fültanút most nem akarok. Igaz a srác még 18 sincs, szóval óvatosnak kell lennünk, nekem meg lehetne annyi eszem, hogy nem sodrom bajba...majd később aggódom ez miatt is. Most jár az agyam. A megszokott találkozási helyre kanyarodtam, a 1890 Park Ave benzinkútra. Itt egész jó árak vannak és itt szoktunk összefutni. Legtöbb esetben. Jelenleg nem akartam megtankolni a kicsikét, tegnap megtörtént, így csak leparkoltam a gépet és a bukósisakot is leszedtem a fejemről. Lassan körülnéztem, magamhoz vettem a szatyrot is, melyet a kormányra helyezve lógattam le, nem ömlött ki semmi, óvatos voltam. Metaláltam közben az ismerős kocsit is, így megindultam. Ahhoz érve lassítottam és a vigyor ott feszengett a képemen.
- Csá kisdugó. - köszöntöm és az öklömet nyújtom felé, ha a kocsin kívül lézeng már. Ha nem, akkor majd kiszáll. Sok a megbeszélni való, de a közös ökörködésben mindig benne vagyok. Átadtam neki a szatyrot, hamburger volt benne extra feltéttel dupla burgerrel, meg egyéb kaja, ami a fogára való.