Sokat gondolkodtam azon, hogy mi legyen és volt is időm gondolkodni a dolgokon, például mit kezdjek a barátommal, aki megakarja kérni a kezemet. És ez az egész dolog Keith körül.. rendesen lebaszta az életét, de hát nem is tudom, hogy mit lehet ezzel kezdeni, mert mégis csak egy baba és érdekel, hogy hogyan fog dönteni a lány. Én mondjuk biztosan nem hordanám ki a gyerekét, mert egy szánalmas féreg, egy gyáva gerinctelen dög. Komolyan is gondolom, nem érdemli meg Keith, hogy gyereke legyen, mert neki nem való egy gyerek és valószínűleg nem is fog vele majd foglalkozni. És ez a hotel szar, nem is tudom, hogy miért jöttem ide, de lassan tovább is állok vagyis ideje lenne elmennem megnézni ezt a lányt. És Timothyt felhívni nehezebb volt, mint gondoltam és arról is meggyőzni, hogy nem fogok semmit sem tenni a terhes lánnyal, legalábbis egy órán át győzködtem, de végül csak beadta a derekát. Mondjuk eltudom képzelni, hogy miket mesélt rólam neki Keith, biztosan semmi jót.. egy önző és gátlástalan picsaként tüntethetett fel, amiben igazából semmi sem hazugság, de.. egy terhes nőt és egy gyereket semmiképpen sem bántanék.
Végül fogtam egy taxit és elvitettem magam arra a helyre, arra a címre amelyet kaptam. Vegyes érzések vannak bennem és reménykedem benne, hogy a lán szép lesz így nem lesz csúnya majd az első Hill gyerek. És nem is tudom, hogy ezt hogyan fogja előadni apuéknak, mondjuk most biztosan nem a gyerek és ő a fontos, hanem én, mert én léptem le minden ok és magyarázat nélkül. Keith vajon.. nem, nem is érdekel, mint mondtam ő számomra halott, de attól még a gyermeke igen is érdekel és fontos, hogy jó körülmények között éljen. Mégis csak Hill vér csorog a kis ereiben. Szar környék, nem a legszebb ház ez.. de végül bekopogok. - Jó napot! Nadia Brookot keresem. - finoman fogalmazva is túl vagyok öltözve ehhez a helyhez és ehhez a környékhez. Végül valaki ajtót nyit, egy lány.. egy kissé ijedt és meggyötört lány. Csak sóhajtok egy aprót, alig észrevehetőt. Szegény. - Miben segíthetek? - kérdezi félénken. Nem hittem volna, hogy valaha is Keith által felcsinált lányt fogok megsajnálni, de eljöttek ezek az idők. - Keith húga.. - és már próbálja is rám vágni az ajtót, amit nagyon is megértek, ebben a sziuációban én is ezt tettem volna. Odaraktam a lábamat, így esélytelen, hogy becsukja az ajtót.  - Ő nincs itt és én jó szándékkal jöttem. Én is rühellem, hidd el! - mondom neki, mire ő csak kinyitja az ajtót és beenged. Valamilyen szintű együttérzést válthatott ki belőle ez a dolog, ami eléggé tetszik. Már egyre többen utáljuk őt.
Nem mondom, hogy örömmel foglaltam helyet és nem álltam volna inkább, de hát.. kénytelen voltam leülni. Amúgy Keith haverja nem tudja, hogy most jöttem el, azt mondtam neki, hogy holnap fogok érkezni. Így nem is számíthatott rám a lány sem. Végül már éppen beszélgetésbe elegyedtünk volna a hosszú és kínos csend után, mikor megjelent az ajtóban Ő. Keith Hill. Keith Hill, aki... - Ez egy érdekes beszélgetés lesz. - mondom a lánynak és nem is nézek Keithre megint.. várom, hogy mikor fog eltűnni és mikor lép le innen. - Ha úgy teszel, mintha nem létezne talán felfogja, hogy le kell lépnie és senki nem látja szívesen. - tanácsolom a lánynak, aki csak bólint egyet és csendben marad. Kellemetlen, kényelmetlen és kissé.. zavaró ez a kialakult helyzet. Ha tudom, hogy ő is megfog itt jelennie, akkor.. nem jöttem volna el.

Két egész nap telt el miután Lana Hill halottnak nyilvánított kimondott szavaim után élete hátralévő részére, és elküldött egy melegebb éghajlatra. Csodálkozok ezen? Cseppet sem. Ahogyan azon sem, hogy fogta magát és szó nélkül lelépett, én pedig hallgathattam a hátra maradt aggódást, és égen-földön kutatást, melyet a szülők levágtak utána, miután hatszázadik alkalommal is nemlegest választ kaptak tőlem arra a kérdésre, hogy: Tudom merre ment Lana? Honnan a fenéből tudhatnám? Egy: nem vagyunk összeragadva. Kettő: Én lennék az utolsó személy, akinek beszámolna a terveiről, miután végleg elvágtam a közöttünk lévő pár percig tartó normális köteléket. Mellesleg a pasiját elnézve sem vagyok meglepve azon, hogy világgá menekült, hiszen mást sem csinált csak a száját jártatta két napon keresztül, melyet egy idő után megelégeltem, és úgy döntöttem, hogy rendet rakok magam körül. Talán nem a legjobb időpontban teszem, de azok után, hogy Timothy már napok óta ignorált egy ilyen bejelentés után, nem jutott más választásom mint az, hogy fogjam magamat, és elhúzzak Queensbe. Sok mindent sózhatnak a nyakamba. Egy szemétláda vagyok, ez stimmel. Ahogyan az is, hogy mikor érzem, hogy a lábaim alatt felforrósodik a talaj, lelécelek. Ezek mind igazak rám, azonban képes voltam érzések kiváltására, és felelősség vállalásra. Tudtam, mikor voltam én a szar alak, és hogy mikor kell kinyögnöm a sajnálom szót, amellyel eléggé spóroltam huszonvalahány évem alatt, mégis mikor úgy hozta a szituáció, megtettem. Most viszont fogalmam sincsen, mit mondhatnék. Elcsesztem egy viszonylag normális lány életét, és fogalmam sem volt róla. Nem mintha elvártam volna tőle a vallomást, hiszen ismert, és pont ezért nem keresett fel, de valószínű átgondoltam volna a dolgaimat ellenkező esetben, ami nem történt meg. A Queensbe tartó szerelvény lassítani kezd, én pedig vállamra kapva táskámat lépek le róla, és most gyalog teszem meg az odáig vezető utat. Muszáj átrágnom magamat a gondolataimon, mert nem állhatok elé csak úgy, hogy nézzük egymást órákon keresztül, és ne szóljunk semmit. A gáz viszont az, hogy nem jut eszembe egy árva szó sem, és a nyugodt, higgadt állapotom kezd emiatt tomboló idegbetegbe átmenni. Ha álmomból felébresztenének is tudnám, hogy melyik házban lakik Timothy, és a családja. Hálás voltam a befogadásukért, még ha később nem is így adtam tudtukra az egészet. Mondanám, hogy a bocsánatkérésen kívül tettem még mást is, hogy vezekeljek bűneim miatt, de az oltári nagy baromság lenne. Inkább elhúztam, mert Keith Hill csak erre képes. Lekoccolni, ha valami félresiklik az életében. Kifújva a levegőt kanyarodok be az ismerős utcába, majd az utcán botlok Timoba, aki kisebb győzködések árán, de végül beenged a házba. Nem mintha látnék az arcán más választásra utaló nyomokat, csupán a zavart tekintetet, mellyel már nem egyszer találkoztam ismeretségünk során. A helyzet viszont akkor válik még kínosabbá, mikor Nadia mellett meglátom Lanát is.
- Természetes, hogy itt talállak.  – jegyzem meg Lanának, majd ledobom a táskámat a fotelbe.
- Nadia, beszélhetnénk? – fordulok a másik lány felé, aki úgy tűnik már most örök barátságot kötött a mellette ülő lánnyal, mert szeretettel küld el ő is, ahogyan korábban már Lana megtette. Remek egy nap elé nézünk, mondhatom.
 ◯ zene ◯ 500 ◯

Még nem is értem vagy csak nem akarom felfogni, hogy a testvéremnek gyermeke lesz egy lecsúszott szakadt ribanctól, aki Queensben lakik. Igen, az utolsó elmond nekem mindent ott csak olyan emberek laknak, akik nem illenek a Hill családba és ezt az a kis picsa is be fogja látni, mert lehet hogy pénzzel rendelkezünk, de szívvel nem és bármit megtehetünk, amit csak akarunk, minket annyira nem zavartatnak az erkölcsök, na mondjuk Keith.. igazi lúzer. Nem csoda az, amit minap mondtam neki, mert számomra tényleg meghalt, nem létezik többé és minderről csak ő tehet, azt hittem hazudott és tényleg így colt, láttam rajta, kiolvastam a szemeiből, de akkor.. akkor nem hazudott, tényleg nem kellett volna odahívnom Tibot vagy ki a fenét.. már a neve se érdekel túlzottan, legszívesebben a Mississippibe vetettem volna abban reménykedve, hogy nem tud úszni vagy ha tud, akkor a pillanatban elfelejt. De éretten és felnőttesen kell viselkednem, mégis csak Hill folyik annak a magzatnak az ereiben, legalábbis tudtommal, majd fogok egy apasági vizsgálatot végeztetni, meg van az orvos az időpont és elrendeztem mindent. Én vagyok Lana Hill csak egy telefon volt és minden úgy van, ahogyan én azt akarom, mert ha kiderül, hogy az a valami ott bent nem Keithé, akkor.. nem lesz olyan hely, ahova ez a kis kurva elmenekülhet, én megtalálom mindenhol. Nekem nem fog gondot okozni ez az egész, élvezettel teszem tönkre az ő életét, úgy ahogyan azzal a sok hülye picsával tettem, akik elbántak ezzel a nyomorékkal.
Ellenszenvem azonnal csillapodott, ahogyan próbálta rám vágni azt az ajtót, meg van benne a tűz és az utálat. Nem is lesz baj, ha közel tartom majd magamhoz és nem fogom a halálba kergetni, mert éppen hangulatingadozásom van. Mondjuk nem fogom vigyázni a kis lelkére, nem fogok én óvni senkit sem, mert minek tenném, nem ismerem és nem is fontos nekem, amint megszüli azt a gyereket felőlem mehet a fenébe, engem annyira nem izgat. Azonban tudom, hogy a szüleim szeretnék, ha lenne esküvő és minden egyéb, ahogyan az régebben tették ilyen helyzetekben. De elnézve ezt a lányt, inkább szüli meg a lánykori fején, mint Hillként és egyetlen pillanatig sem tudom ezért hibáztatni, helyében én is így tennék, mert hát.. igen. Minden ment volna szépen a maga kerékvágásában, amikor megjelent az én kedves testvérem, ahogyan ott állt és nézte a lányt, láttam a lányon, hogy megfeszül és idegessé válik. Eddig csendes volt, visszafogott és most olyan, mint aki robbanni készül, aki mindjárt ráveti magát arra a férfira és megfojtja. Kezemet a lány kezére tettem és halványan rámosolyogtam és az ő vonásai lazulni kezdtek, talán nem fog kiabálni, amúgy is fáj a fülem.
- Amit nem akarsz, azt nem kell megtenned. - mondom halkan a lánynak, még csak véletlen sem emelve le róla a tekintetemet és tényleg úgy kezelem Keithtet, mintha nem is létezne. Nem sokkal utána még a haverja is megjelenik, rápillantok mosolyogva, mire ő kis pírral az arcán visszamosolyog, megismerte a kedves oldalamat, mely imponál neki. - Köszönöm, hogy ilyen segítőkész voltál Timo. - mondom neki, majd újra a lányra pillantok, aki nem érti, hogy mi folyik itt, még magam sem tudom, de annyi biztos, hogy nem én fogok innen vesztesen kisétálni. - Csomagolj össze pár napra, velem leszel. - mondom halkan, mire a lány csak értetlenül bólint és el is megy csomagolni, nem olyan buta.. tényleg levegőnek nézi a szarkupacot. Felállok és Timora pillantok.. na akkor hajrá. - Lassan elmegyünk, tudod csajos napok elé nézünk.- mondom egy bájos vigyorral az arcomon, majd hát ha nem történik semmi sem, akkor elindulok be a lány után.

Micsoda meglepetés, hogy ahol a baj, ott Lana Hill is megjelenik. Nem hibáztatom őt, hiszen a helyzet, amibe csöppentem, az csakis saját magamnak köszönhető, de nincs ínyemre, hogy ezt még tetőzni próbálja. Timo rettentően csendesnek tűnik, és igyekszik kioldalazni ebből a kínos helyzetből, mielőtt még belevágnánk abba a témába, amiről már egy ideje muszáj lett volna beszélgetnünk. Ami viszont igazán nem tetszik az az, ahogyan Lana igyekszik irányítani Nadiát, és szinte védelmező szerepet vesz fel mellette. Sóhajtok egyet, végül csak ezután szólalok meg.
- Lana, ez az egész kurvára nem rád tartozik. – kezdek bele, de még mindig azt a játékot játssza, amelyet annyira bizonygatott nekem legutolsó találkozásunk alkalmával. Égnek emelve tekintetemet lépek közelebb a két lányhoz, de mintha egyik sem hallana, és ez kezdi egyre inkább felcseszni az idegeimet.
- Nadia, mivel te értelmesebbnek tűnsz a drága húgomnál, aki még mindig az öt évesek szintjén ragadt, ezért hozzád fogok beszélni. Ez a dolog csak kettőnkre tartozik, és senki másra. Mellesleg én a helyedben nem mennék sehova azzal a lánnyal, akit a szülei égen-földön keresnek, és van egy sejtésem, hogy egy kicsit labilis is, ha érted, hogy értem. – vágok egy grimaszt, majd futólag Lanára pillantok, mielőtt újra Nadia felé fordulhatnék. Szerencsére sikerül felkeltenem a figyelmét, így meg is ragadom az alkalmat, és tovább beszélek.
- Csak egy öt percet kérek, az alatt az idő alatt eldöntheted, hogy elküldesz a picsába, vagy tudunk két normális ember módjára beszélgetni. – folytatom tovább, mégis túlságosan kapaszkodik a mellette lévőbe, és többször is cikázik a tekintete közöttem, és Lana között. Megérteném, ha úgy döntene a végén, hogy a húgommal megy, de nem tetszene a választása. Titkolta előlem a dolgokat, mert valamennyire ismert, és az egyetlen kapocshoz menekült, akiről tudta, hogy tartja velem a kapcsolatot. Sajnálatos módon Timothy sem volt már az életem része, és ugyan nem tetszett, hogy ő sem akart a lányról mesélni, és arról az állapotról, amiben benne van, mégis úgy érzem, hogy én sem tettem volna a helyében másképp. Nadiával többször is találkoztunk már, és nem egyszer bonyolódtunk beszélgetésbe a munkámról, pontosabban a munkáimról. Nem helyeselte ezt a több irányba ágazó életet, amelyben tengődtem mindennap, én viszont nem adtam volna fel semmiért, mert már hozzászoktam. Nélkülük az életemben üres foltok lennének, melyek kitöltését nem tudnám garantálni semmi mással. Megvolt a maga bája az elcseszettségnek is, amiben részem volt, de az ember mikor bekerül a negatív örvénybe, nagyon nehezen veszi észre annak napos oldalát. Végül csak elengedi a mellette lévőt, majd kifújja a levegőt.
- Öt percet kapsz. – mutat az egyik távolabbi szoba felé, de nem kell kétszer mondania, már megyek is, hogy kihasználjam azt a nyúlfarknyi időt, melyet a beszélgetésre kaptam. Ugyan a mi témánk nem csak ennyi percet foglalna közre, de talán többet is kikönyöröghetek belőle. Lana felé siklik a tekintetem, de inkább nem véleményezem ezt a viselkedést, így Timo irányába fordulok.
- Ne engedd, hogy bekavarjon. – mutatok Lanára, végül becsukom magunk mögött az ajtót. Összefoglalva van egy labilis húgom, egy terhes barátnőm-nem barátnőm, és egy haverom, aki még mindig attól fél, hogy őt is szétverem a berendezéssel együtt. Mekkora élmény a saját bőrömben lenni.  
üzenet ◯ zene ◯ 513 ◯ ©

Még sosem hittem volna, hogy egyszer ezt az embert én ennyire fogom rühellni, de hát bármi megtörténhet az életben. Talán pont ezért is gyűlölöm ennyire.. mert minden megváltozott, egy igazi faszkalap lett, aki sorra követi el a hibákat és kötelességemnek érzem, hogy elrendezzek mindent helyette. Ezért is jöttem ide, szerettem volna látni a lányt, szerettem volna vele beszélni, megismerni és mérlegelni a helyzetet. Ha apáék megtudnák, hogy ez csak egy véletlen -számukra inkább baleset lesz- miatt lett terhes a lány, akkor elvetetik vele és ismerem a szüleimet, úgyis meggyőzik a lányt, olyan életképtelen és nincs benne akaraterő sem. Legalábbis bennem is eléggé hamar megbízott és még csak nem is kételkedik bennem, mintha ezer éve ismernénk egymást. Szerettem volna már valamit tenni, éppen ezért is jöttem ide, valami jót tenni, de ekkor megjelenik az az idióta és még csak nem is számítottam rá. Bár ez ellen már tenni semmit sem tudok, nem is akarok, ha itt akar lenni, akkor legyen, úgyis csak ne fog égni és ez a lány engem fog választani, ha van egy kis esze ennek a libának, akkor tényleg engem fog választani.
Nem, egyáltalán nem hittem volna, hogy még hozzám fog szólni, inkább nem is akartam elhinni azokat, amiket mond. Még hogy nem rám tartozik, csak ülök ott továbbra is a lányra nézve, egyáltalán nem is szólok semmit, bár nehéz megállnom.. de így lesz mindenkinek a legjobb. Szóval csak vártam, de tényleg csak vártam és próbáltam nem felvenni a cseszegetéseit és beszólásait, de úgy alakultak a dolgok, hogy most már nem is hozzám beszélt, hanem a lányhoz. Bízok abban, hogy nem fog neki bedőlni, hogy nem fogja elhinni egyetlen szavát sem ennek a faszfejnek, de úgy látszik nem is fog.. eleinte ezt hittem, de tényleg hittem ebben. Aztán mikor öt percet kért tőle és ő igent mondott, akkor csak ültem ott, már senkire sem néztem, nem is érdekelt a lány sem. Csak egyszerűen őt is ignoráltam, mint Keithet, mert nem érdemelt mást.. egy gyenge, szánalmas, akaraterő nélküli, semmiérő szar lett a szememben. Egy percet vártam, csak akkor felálltam és elindultam a kijárat felé, erre csak Timo elkapta a karomat és maga felé húzott engem és értetlenül pillantott rám. - Máris feladod? Azt hittem te nem ilyen vagy.. - én csak értetlenül pillantok rá, majd kikapom a kezemet az övéből.
- Egyáltalán nem ismersz.. és ilyen szánalmas emberekkel nincs időm foglalkozni. - felelem neki, majd ellépek mellette és elindulok az ajtó felé, majd kinyitom, kilépek rajta és elindulok felfelé az utcán, csak hát nem egyedül sétálok. Nem értem, hogy mi a faszért követ engem, meg hát már kezd kurvára elegem lenni belőle, hogy senki sem fogja fel mit akarok.. - Menj vissza a szánalmas haverodhoz. - megállok és farkasszemet nézek vele.. már ő megszólalna, én pedig inkább továbbindulok és nem is foglalkozom vele, eleinte nem jön utánam, majd megint követni kezd. Én csak előveszem a telefonomat és hívok egy taxit, míg rá kell várnom leülök a padra és várok.. várok.. aztán Timo ideér.. remek..

Teljesen le vagyok blokkolva a helyzetünk tekintetében. Olyan vagyok, mint amikor egy égő házban a tag lefagy, mert nem tudja felfogni, hogy körülötte minden porrá lesz. Valahogy én is így érzem magamat, ahogyan bemegyünk Nadiával a szobába, és arról beszélgetünk, hogy mit kezdünk egymással. Felelősségérzet van bennem? Igen, egyre több, mióta megtudtam, hogy Nadia terhes. Mégis valami sántít az egészben, és nem jövök rá erre az alapinformációra. A fejemhez vág dolgokat, üvölt velem, én meg tűrök. Úgy igazából tényleg minden szava lepereg rólam, kivéve azok, amik a leendő fiamról vagy lányomról szólnak. Az életem rettentően szét van csúszva minden oldalról, és ami viccnek vagy csínytevésnek indult, most valóságként robban a képembe. Nadia teljesen ki van borulva, és a felém áradó bizalma a béka segge alatt van. Sosem bíztunk egymásban, hiszen nem is ismerjük egymást. Nem voltak magasröptű beszélgetéseink, vagy telefonálások egymásnak, esetleg randizások meg több alkalom. Egyszeri alkalom volt, és ennyi. Mindketten részegek voltunk, én ki voltam idegileg a munkám egyik szeletétől, ő meg társaságra vágyott. Egy házibuliban vettük fel egymással a kapcsolatot, majd a lakásán tettünk pontot a hirtelen jövő ismeretségre. Most mégis úgy tűnik, hogy az életünk egy erősebb kötelék árán egymásba találkozik, és nem tehetünk ellene semmit sem. Vagyis tehetnénk, de sosem kérném erre őt. Egy emberi élet fontos, még ha nem is jött a világra, akkor is. Egy óvatlan pillanatban felképel, majd elküld a picsába, ahogyan sejtettem. Nem akarom ennyiben hagyni, de első körben muszáj leszek. Azonban most, hogy tudok a létezéséről, pontosabban a létezésünkről, nem mondok le róluk. Harmadszori felszólításra hagyom el a szobát, majd ugyanezzel a lendülettel a lakást is. Timo tőlem távolabb halad, majd észreveszem Lanát is. Meggyorsítom a lépteimet, hogy utolérjem a két jómadaramat, de most a húgommal szeretnék beszélgetni, így lepattintom a haveromat mihelyst odaérek, majd a lány mellé ülök.
- Miért kerested őt meg Lana? – teszem fel neki az első kérdésemet, habár ha még mindig ezt a gyerekes játékot játssza, nem fogunk sokra jutni ezzel.
- Bármennyi időt is töltöttél vele, jól kitanítottad őt. Pofozkodik, káromkodik, és látni sem akar. Tisztára te vagy. – hajolok be egy kicsit, majd összekulcsolom magam előtt az ujjaimat.
- A csávód tiszta szánalom. Kész hősszerelmest játszik a lakásotokban, és egyfolytában az ablakon bámul kifelé a szobádban. Szerintem megzuhant nélküled. – mesélem el neki, hogy mit tapasztaltam a távollétében.  Nem biztos, hogy majd véleményezi a szövegemet, de ha nem beszél, egye fene, én akkor is kiadom magamból. Körülnézek az ismerős környéken, és most valamiért megkönnyebbülök, hogy nem munka ügyben vagyok jelen, ugyanakkor sík ideg vagyok Nadia miatt. Magamat nem tudom rendesen eltartani, mi lesz egy gyerekkel? Most jövök rá csak igazán, hogy mennyire el vagyok cseszve minden téren.
- Hazamész egyből, vagy késleltessük a nagy találkozást még egy kicsit? Tudok egy jó játéktermet a közelben, ahol a kaja sem annyira vészes, és talán az elkényeztetett hercegnő mivoltod is megeszi. – húzom az agyát egy kicsit, de most nem különösen áll szándékomban felidegesíteni, így tovább folytatom.
- Leverhetsz biliárdban, vagy a darts sem lenne rossz. Ha gondolod, odaállok célpontnak, csak ne a fejemre célozz. Határozottan néhány munkahelyemen ez a pofázmány a mérvadó. – mutatok körbe az arcomon, miközben felé fordulok, és megengedek magamnak egy grimaszból átforduló mosolyt.
üzenet ◯ zene ◯ 527 ◯ ©

Vannak dolgok, melyeket valaki nem tud megbocsátani, melyek felett lehetetlen szemet hunyni és számomra ilyen egy szerencsétlen Queens-i lány felcsinálása. Nem, talán még magam sem fogtam fel, hogy ez mit jelent és nem is tudom, hogy miért jöttem ide, hogy miért vagyok itt, de egy biztos.. Hill vér folyik az ereiben és nekem mindenné fontosabb, hogy megvédjem a kislányt vagy kisfiút. Annyira remélem, hogy kislány lesz, nem akarok.. nem, inkább legyen kisfiú, azok legalább tovább viszik a nevet, bár nem hiszem, hogy olyan fattyú, mint ennek a fia értelmes lesz, de ki tudja, sok mindent rejtegethet a jövő. Bár ez a lány elején még szimpatikus volt és kezdtem azt hinni, hogy van egy kis, tudjátok amikor még ellenkezett és nem akart beszélni az idióta bátyámmal, most meg feladva méltóságát és önmagát rohan vele csacsogni, na nekem ez nagyon nem okés.. Miért kellett megtörnie? Miért nem lehet olyan, mint én. Persze amíg ott várok dobok egy gyors üzenetet Mr. d'Arcynak, akié a Wellinghton Hotel, hogy nem tudna egy munkát ajánlani Keithnek, mert valamiből majd el kell tartania a gyereket és ha lesz munkája, akkor talán előbb takarodik el otthonról. Végül pedig csak felpattanok és elhagyom azt a siralmas helyet.
Timoka elég idegesítő volt, egyszerűen nem akarta felfogni a lényeget, hogy nem akarok vele kommunikálni. Talán hálásnak kellene lennem, hogy megmutatta, hogy hol lakik a lány és próbált kedves lenni velem annak ellenére, hogy miket mondott neki rólam Keith, de nálam ez fizikai fájdalommal jár. Éppen ezért ülök csak ott, mint akinek nincs semmi dolga azon kívül, hogy várja a taxiját, ami majd haza viszi. De aztán nem sokkal később megjelent a féreg, tudjátok ilyen undorító csúszó-mászó lény mellettem és hát talán egy óriási újsággal agyon kellett volna csapnom, de annyira figyelmen kívül hagytam, hogy még az sem érdekelt, hogy a volt barátomról nyilatkozott, meg sem hatott. De csak próbálkozott tovább, még egy gyenge poént is ejtett, majd mosolygott rám, én pedig csak néztem előre, mintha semmi sem történne. Amit mondok, azt komolyan is gondolom és halálosan komolyan gondoltam, amikor azt mondtam neki, hogy látni se akarom és számomra ő egy halott ember, mert így is volt.
Végül megcsörren a telefonom, Mr. d'Arcy volt az, mosolyogva emelem fülemhez a készüléket.. A formaságok után végre a lényegre térhettünk, elmondta, hogy milyen munkát tudna ajánlani. Az étteremben kéne irányítania a pincéreket. Csak megtudja csinálni. - Remek, Keithnek nagyon tetszeni fog a munka, kérem küldje el neki emailben a teljes munkaköri leírást, elvárásokat és a bérezéssel kapcsolatos információkat. Köszönöm még egyszer, visz hall. - teszem le a telefont és állok fel, indulok el úgy, mintha ő itt sem lenne, márt számomra ő itt sincs.

A gondolataim ezerrel pörögnek, és másra sem tudok gondolni, mint az előbbi beszélgetésre. Nadia elzárkózott, és ahogyan két perce itt ülök Lana társaságában, miközben némasági fogadalmat tett vagy valami beteges gyerekjátékot játszik, rá kell jönnöm, hogy kurvára nem értem a női világot. Mit kellene tennem drága hugi kedvéért? Térdre borulni őfelsége előtt vagy micsoda? Nem is nagyon szeretném már felfogni az egészet, mert próbálkozok, de még mennyire, hogy próbálkozok. Ennek ellenére megint úgy viselkedik, mint egy öt éves, akinek nem lehet parancsolni, és behisztizik, hogyha valami nem úgy van, ahogyan ő akarja. Már azon sem csodálkoznék, hogyha egyszerűen a földhöz vágná magát. Nem egy életet éltünk. Nem tudta mi zajlik le bennem, akárhányszor ránézek a szüleimre. Még mindig kételkedek abban, hogy akár bármi rokoni szálak is fűznek azokhoz az emberekhez, bizonyítékom azonban nincs. És ha nem megyek vissza a birtokra, nem is lesznek. Hogyan is mondhattam volna el Lanának azon kívül, hogy hülyének nézett volna? Fogtam magamat, és leléptem. Könnyebb volt új életet kezdeni, magam mögött hagyni azokat az embereket, akik hozzám tartoztak, és olyan emberré válni, aki a kifordított mása eredeti önmagamnak. Felkapartam magamat a földről, szereztem munkát, éltem egy olyan életet, melyet nem a luxus vett körül, hanem a valóság. Nem hivatkozhattam többé álmokra, vagy kényelmesedhettem el abban, amit a seggem alá tették, mert magamnak kellett megteremteni mindezt. A bocsánatkérés sosem tartozott az erősségeim közé. Tisztában voltam a hibáimmal, és olyankor kimondtam. Nagy nehezen, de mégis megerőltettem magamat a vallomás irányába, de mikor már 50x kell ugyanazt elmondanom, és szinte már könyörögnöm a megbocsájtásért, az nekem nagyon nem fekszik. Nem ilyen emberből vagyok összerakva. Ha Lana annyira érdektelenné vált volna az irányomba, ahogyan azt igyekszik erőltetni ezzel a ’nem szólok egy szót sem, mert durcis vagyok’ játékkal, akkor nem kereste fel volna Nadiát sem. Érdekli, hogy mi van velem, és a maga módján valamiért vagy alám akar tenni még egy lapáttal, vagy segíteni akar. Nála néha ez egyre megy. Csendben ülünk egymás mellett, ha ő sem beszél, én is kussolok. Minek koptassam a számat feleslegesen? Úgyis megszokta, hogy az van, amit akar, én meg ha fejre állok itt előtte, és úgy próbálom meggyőzni az ellenkezőjéről, akkor sem fog semmin sem változtatni. Majd megbékél, ha pedig nem, hát legyen. Aztán csörögni kezd a telefonja, és már azt hiszem, hogy ott sem fog egy mukkot sem mondani, de végül csak beszélni kezd. Végighallgatom az egyre érdekesebbé vált csevegést, és a homlokomon elmélyülnek a ráncok a szavai miatt. Most szerzett nekem egy munkát? Azt hiszem, egyszerűen csak agyrázkódást fogok kapni ettől a hirtelen változásoktól, amit művel. Leteszi a telefont, de még mindig nem szól egy szót sem. Ehelyett fogja magát és feláll a padról, hogy ott hagyjon engem. Mit gondolt? Szerinte ennyiben hagyom ezt az egészet? Ha nem akarta volna, hogy tudjak róla, már a telefonbeszélgetés előtt magamra hagyott volna, de szerette volna, hogy tudjak róla. Ami azt jelenti, hogy beszélne, de túl makacs, és inkább befogja a száját.
- Mi volt ez Lana? Nem gondolod, hogy ideje lenne abbahagyni ezt az egész kislányos viselkedést, és beszélned? – próbálkozok újabb kérdések hadával, végül tovább folytatom.
- Már nem vagyunk öt évesek, és összefoglalva nem hazudtam neked. Te is láthattad, beszéltél vele, akkor nem értem még mindig miért játszod ezt a játékot. Tudtommal azért vagy megsértődve, mert te úgy gondoltad, ismét hazudok. Hát nem. Szóval beszélj! – szólok utána, miután én is felállok a padról.
üzenet ◯ zene ◯ 561 ◯ ©