A horoszkóp rajongói számára igazi tanulmány lehetne, hiszen egy fordulónapon, március 19-én született, egy kissé hűvös csütörtök éjszakán, 23:54 perckor. Még mindig nincs hivatalos állásfoglalás arról, hogy a Halak vagy a Kos jegyéhez tartozik-e, mivel a különböző források eltérően írják le ezt. Sydney nem hisz az ilyen spirituális tudományoknak nevezett mendemondákban, ám ennek ellenére is felfedezhetők benne a fent említett csillagjegyek jellemzői.

Sosem voltak színészi ambíciói, pedig nem kizárt, hogy akár sikeressé is válhatott volna ha azt vesszük alapul, hogy a mindennapok során hogyan ölt fel különféle szerepeket, és játssza el olyannyira hitelesen, hogy csak nagyon kevesen szúrják ki a hamisságot. Elsősorban azért teszi, hogy így kendőzze el esetleges saját hibát, hiányosságait és jobban érvényre juttassa az erősségeit. Ellenben Őt nem lehet olyan könnyedén megvezetni, és megérzi a hazugságot.

Hajlamos a befordulásra, olyankor lelkileg labilis, elégedetlen. Bár Ő erre szeret úgy tekinteni, mint egy erős önreflexió gyakorlásra, mely keretein belül darabokra marcangolja magát. A világért se vallaná be, de némiképp függ a környezetétől, és várja a visszacsatolást, az elismerést.
Temperamentumát tekintve a legkevésbé sem nevezhetjük nyugodt vérmérsékletűnek, bár az álmodozás nem áll tőle teljesen távol (hiszen alig pár éve szentül hitte, hogy élete első szerelméhez fog férjhez menni és életük végéig együtt maradnak), mégis kétlábbal a földön áll. Az ábrándozást pedig meghagyja azon alkalmakra, amikor valami kellemes ponyvaregényt olvasgat kikapcsolódás gyanánt. Természeténél fogva inkább egy tigrishez hasonlítható: ha bántják vagy provokálják őt, vagy egy hozzá közelálló személyt, azonnal és hevesen reagál. Csak akkor nyugszik meg, ha elégtételt szerez, és igazságot szolgáltattak a számára.

Éppen ezért nem túl jó vitapartner, és leginkább a saját álláspontját akarja érvényesíteni és a legkevésbé sem törekszik a másik fél megértésére, vagy a közös megoldások megtalálására. Szinte mindig az övé az utolsó szó, kivéve ha a szüleiről van szó, velük szemben még nem sok győztes szócsatából került ki.

Ambivertált, tehát mind az extrovertált mind az introvertált vonások felfedezhetőek benne. Alapvetően empatikus és nyitott, ezáltal olyan szerencsés helyzetben van, hogy sok barát veszi körül. Természetesen ebbe a körbe beletartoznak nagyon közeli, és inkább távoli ismeretségek is. Könnyedén élvezi a társasági eseményeket és beszélgetéseket, ugyanakkor értékeli az egyedül töltött időt és a csendes, nyugodt pillanatokat is. Szüksége van arra, hogy néha visszavonuljon és feltöltődjön, de ugyanolyan fontos számára a társas kapcsolatok ápolása és az aktív részvétel a közösségi életben. Nem esik nehezére, hogy megtalálja a közös hangot különböző emberekkel. Erős alkalmazkodóképességgel rendelkezik, ez a titka, hogy szociális és munkakörnyezetben is jól mozog, és megtalálja mindig a saját útját.

2018. Fogalmam sincs, hogy csinálta. Tisztában vagyok vele, hogy a családunk elég befolyásos ami leginkább a reklám és média birodalomként is emlegetett cégnek köszönhető, amelyet még a nagyapám alapított, és apám vitte tovább, és természetesen a családnévvel van fémjelezve. De még a Maxwell név sem lehet elég ahhoz, hogy olyan nevek mellé beférkőzzünk mint Serena Williams, Hailey Baldwin vagy Ariana Grande, akiknek a MET Gálás ruháin Vera Wang dolgozik. Arról a MET Gáláról van szó, ami egy hónap múlva lesz, és arról a Vera Wangról, aki most itt áll előttem, és éppen az utolsó simításokat végzi a menyasszonyi ruhámon. Az esküvőmre, ami három nap múlva lesz. Vera Wang aki világhírű, és szuperelfoglalt és lehetetlen nála időpontot foglalni, hacsak nem vagy Paris Hilton vagy Kim Kardashian, vagy a fent említett szuper celebek egyike. Anya mégis elintézte. HOGYAN? Eddig nem féltem a saját anyámtól, de lehet ezen a ponton érdemes fontolóra vennem, mikor mondok neki ellent, mert szempillantás alatt Oprah Winfrey műsorában találom magam.
De még mindig képtelen vagyok felfogni, pedig másodjára vagyok itt. Igazából első alkalommal nem is találkoztam Vera Wangal, az egyik beosztottja vette le rólam a méreteket. (A teljeskörű csomagot már nem tudta anya elintézni, az valószínű Csak Arianának jár.) Most viszont személyesen a tervező az, aki rám igazítja a ruhát, ámbár nem lesz túl sok dolga, hiszen kifejezetten figyeltem arra, hogy egyetlen dekagrammot se hízzak. Vera Wang!!! Egy eredeti Vera Wangot fogok viselni!
- Még ma elvégezzük az apróbb módosításokat, és holnap leszállítjuk a kért címre. – szólal meg hosszas hallgatás után VW (ezt a menő rövidítést éppen most találtam ki). A húsz perc alatt, amelyben folyamatosan körülöttem tevékenykedett eddig, egyetlen szót sem szólt. Még arra se vette a fáradtságot, hogy Ő maga figyelmeztessen, maradjak mozdulatlan, helyette az asszisztense szólt rám. Próbáltam én végig mozdulatlan lenni, akár egy szobor, de még sem volt olyan gyakorlatom benne, mint azoknak a celebeknek meg modelleknek, akiknek ez volt a munkájuk. Bevallom, olykor nem is a ruhát figyeltem, hanem VW-t, Őt magát. Hogy lehet ez a nő mindjárt hetvenéves? Elképesztően jól néz ki. Ha tényleg ennyire jó a tíz lépéses koreai arcápolási rutin, akkor én is elfogom kezdeni. Ugyan még csak tizennyolc vagyok, de sosem lehet elég korán elkezdeni. Anya is szépen öregedik. Méltósággal. Nem olyan groteszk módon, mint Madonna vagy Cher. Anya ismeri Chert, bár nem olyan közelről, de egy rendezvényen találkoztam vele. Rezzenéstelen volt az arca, egy mimikát se fedeztem fel rajta. Nagyon ijesztő volt. Mintha egyenesen a Madame Tussaudsból sétált volna oda. Brr.
Bár jobban belegondolva elég általánosító azt gondolom, hogy VW koreai arcápolási rutint használ, hiszen a felmenői kínaiak, és itt született New Yorkban.
- Miss Maxwell? – összerezzenek, amikor a nevemet hallom. Kissé elmélyedtem a saját gondolataimban, és észre sem vettem, hogy VW már távozott is (a basic csomag ennyit tartalmaz), és már az asszisztense áll előttem láthatóan azzal a céllal, hogy lesegítse rólam a ruhát.

Alig egy órával – és egy hosszas autóúttal később – már az otthonunk ajtaját lépem át, ahol anyám úgy követ mint valami árnyék. A hazafele tartó út alatt végig, szinte megállás nélkül telefonált, amit egyáltalán nem bántam, mert nem engem nyaggatott az esküvő miatt. Ezen a ponton nem igazán tudtam eldönteni, hogy valójában kiről is szól ez az esküvő. Elvileg rólam és Paulról kellett volna, de pont kettőnket vonták be a legkevésbé a szervezésébe. A magam részéről nem bántam, és készséggel hagytam rá anyámra a teljes menü kiválasztását, a dekor válogatást és a zenekar kiválasztását is, az ülésrendről nem is beszélve. Talán a legaktívan az esküvői torta kiválasztásánál voltam. Ragaszkodtam a vörösbársony ízesítéshez, a többi körítés igazán nem érdekelt. Tizennégyévesek voltunk, és az egyik rém unalmas iskolai jótékonysági esten kellett tengődnünk, ahol pont ezt az édességet szolgálták fel. Paul már a harmadik szeletet csente el a pincér tálcájáról, miközben próbált engem is rávenni, hogy kóstoljam meg, de egyre csak azt hajtogattam, hogy nem érzem jól magam. Végül kézen fogott, és kimentünk az udvarra egy kis friss levegőt szívni. Akkor csókoltuk meg egymást először, és Paul csókjának vörösbársony torta íze volt. Sosem fogom elfelejteni.
- Sydney, hamarosan megérkeznek apád szülei, akikkel este elmegyünk vacsorázni az Eleven Madison Parkba, hatra van asztalfoglalásunk. -
- Oké anya, akkor addig felmegyek kicsit a szobámba és felfrissítem magam. – és mielőtt még esélyt adhattam volna, hogy valamit rám sózzon, gyorsan felszaladtam a lépcsőn. Megkönnyebbült sóhaj szaladt ki a számon, amikor végre becsuktam az ajtót magam mögött.

Ebben a pillanatban jelzett a telefonom, hogy üzenetem érkezett. Előkerestem a táskámból, majd a képernyőre pillantva szélesen elmosolyodtam Paul nevét olvasva, aki a lebegő ablak szerint hangüzenetet küldött nekem. Azt beszéltük, hogy az esküvőt megelőző egy hétben nem találkozunk, és csak minimálisan kommunikálunk, hogy mindketten rátudjunk készülni a nagy napra. Elképesztően romantikusan találtam az ötletet, hiszen ez a fajta várakozás csak még különlegesebbé tette azt, amire készültünk. Kissé feszült időszakot tudhattunk magunk mögött, hiszen az esküvő szervezés mint olyan, nem éppen stresszmentes, főleg olyan anyával mint az övé, meg az enyém. A hátuk mögött csak dinamic duonak hívtuk őket, és fogadásokat kötöttünk, melyikük fog aznap hamarabb felrobbanni az idegtől. Valahogy az egész nem érdekelt. A nagy felhajtás, meg az asztaldíszek, vagy a gondosan kiválogatott vendéglista. Én csak egy valamire vágytam, vele lenni. Összekötni az életem azzal a fiúval, akit a világon a legjobban szeretek. Aki nem csak a szerelmem, hanem a legjobb barátom, a cinkos társam. Akivel közös terveink vannak, annak ellenére, hogy szemtelenül fiatalok vagyunk még. De ha Ő az életem szerelme, akkor mire várjunk még? Büszkén fogom viselni a nevét, és a tőle kapott gyűrűt az ujjamon. Azt terveztük, hogy az esküvő után végre összeköltözünk, és meg sem állunk egy másik kerületig, hogy a kissé zakkant családjainkat távol tudjuk magunktól, és csak egymásra figyeljünk. Mindketten a Columbiára jelentkeztünk és fel is vettek minket, bár különböző szakra, de ugyan így New Yorkban. Mi sem lehet izgalmasabb, mint az egyetemi éveidet megélni azzal, akire az életed is rábíznád. Soha senki mellett nem éreztem magam még ennyire biztonságban.
OMG, ez az egész annyira logikátlan, ésszerűtlen és nyálas. Igen, nyálas, egy kész nyáltenger az életem, ennyi nyál Stephenie Meyer összes könyvében együtt nincs! Én mégis boldog vagyok. Egyáltalán egészséges ez?

Feloldom a telefonom képernyőjét, majd a fürdőszoba felé indulok, hogy kezet és arcot mossak. A pultra teszem a készüléket, majd elindítom a lejátszást. Megnyitom a csapot, és a tükörbe pillantok. Paul szavai visszhangoznak a fürdőszobában, minden egyes szót duplán visszaver a csempe. A víz még mindig csobog. Hátrálok egy lépést, majd kettőt. Tágra nyílt szemekkel meredek a telefonomra, mintha az valami szörnyszülött lenne. Érzem, ahogy a térdeim megrogynak, és a földre esem. Levegőért kapkodok. Az arcom kipirul, a mellkasom pedig azt érzem, menten szétrobban. Hányingerem lesz, de végül visszanyelem. Karjaim, melyekkel tartom magam, remegnek, végül megadom magam. A hangüzenet véget ér, de én még mindig hallom a fejemben, végtelenített ismétlődő verzióban. Lefekszem a csempére, arcom a hideg burkolatra simítom.
Fogalmam sincs, meddig fekszek így. A hirtelen belém maró fájdalom átfordul zsibbadtságba. Képtelen vagyok megmozdulni, a falon egyetlen pontot bámulva meredten fekszem. Percek telnek el, vagy órák? Mit sem számít már.
- Sydney, már órák óta folyatod a vizet, én.. – lép be a fürdőszobába anya, majd megtorpan amikor meglát a földön. - Sydney! Sydney drágám jól vagy? Nem esett bajod? -
Mellém guggol, kezével érint, megpróbálja kitapogatni, van e bármiféle sérülésem. Szemmel nem látható, és kézzel nem tapintható a darabokra tört szív. Feláll, és a csaphoz lép, elzárja a vizet, majd ismét mellém guggol.
- Mi történt? – nem válaszolok, pedig újra és újra ezt kérdezi tőlem. Próbálja maga felé fordítani az arcom, de semmi reakció. – Sydney mondj valamit, kérlek! -
- Elment. - anyám kétségbeesett hangja, ami a megszokottnál magasabb hangszínben cseng, ami egy pillanatra engem is visszaránt a jelenbe. Erőtlen, halk válasz érkezik tőlem.
- Elment? Ki ment el? – nem érti, hogyan is érthetné, hiszen én magam sem értem. Azt várom, mikor csíp meg, és ébredek fel és rájövök, hogy ez az egész csak egy rossz álom. Hiszen nem tenne ilyet velem az, aki szeret. Ugye? Paul soha nem tenné ezt velem!
- Paul elment. - ismétlem erőtlenül, majd egy újabb könnycsepp bukkan elő, és szántja végig az arcom, csúfosan megbuktatva a bőrömön viselt méregdrága alapozó ígéretét, mely szerint vízálló, és huszonnégyórán át tart.
- Nem, ez nem lehet, ez biztos valami félreértés. – rázza a fejét anyám, és lehet ő is arra a bizonyos ébresztőre vár, de mindhiába. Tekintetével a fürdőszobát pásztázza át, amikor a mosdókagyló mellett meglátja a telefonom. Anyám okosnő, és hamar felméri a helyzetet és rájön, hogy nem fog tőlem belátható időn belül minden részletre kiterjedő választ kapni, így ahhoz az eszközhöz nyúl, ami a generációm egyik központi magját jelenti, a telefonom. Ismeri a jelszavam – Paul születésnapjának hónapja és napja – majd feloldja a képernyőt, és ott van a hangüzenet, amit elindít. A falak újra hangosan visszaverik a fiú szavait, én pedig összerándulok, felhúzva a térdeim, kezeimet a fülemre tapasztom, és összekuporodott magzatpózban kezdek el hangosan zokogni. Ebből anyám rájön, hogy nem éppen jó ötlet éppen előttem lejátszani a felvételt, így sietősen távozik. Pár perccel később jön be apám a komornyik kíséretében, és felnyalábolnak a földről. A hálószobába visznek, és besegítenek az ágyba. Apa hiába beszél hozzám nem reagálok, így végül kimennek a szobából. Anya az, aki később visszatér, a telefonom az éjjeli szekrényre teszi és leül mellém. A kézfejemet simogatja, majd az arcomat, vigasztaló szavakat mond, de mindhiába.
- Aludni akarok. - hosszas kérlelés után végül csak ennyit válaszolok. Leveszi rólam az utcai ruhát, majd feladja rám a pizsamám, betakar, besötétít, majd kimegy. Napok telnek el így. Nem kelek fel, csak éppen annyira, hogy elmenjek mosdóra, vagy hogy egy korty vizet igyak. Teljesen elhagyom magam, és a sötétségbe borult szobám pontosan szimbolizálja azt a tátongó űrt, amit Paul távozása hagyott maga után. A negyedik nap annyi erőt érzek magamnak, hogy felkeljek és elmenjek lezuhanyozni és hajat mosni. Friss ruhába öltözve indulok le, hogy valami harapnivaló után nézzek. Étvágyam semmi, de a testemnek szüksége van táplálékra. Ahogy elmegyek a nappali előtt, meglátom a sarokba tolt fogast, amin a Vera Wang által készült ruhám lóg, szerencsére fehér vászonanyagba burkolva, de még így is gyomrosként ér a látvány. Anya elsápad, amikor erre a jelenetre lép be, rájön, mekkora baklövést követett el, hogy nem tüntette el úgy, hogy ne legyen szem előtt. Szabadkozni kezd, mire csak összeszorított ajkakkal megrázom a fejem, és tovább folytatom az utam a konyhába, ahol felkapok egy banánt és egy almát, majd visszamegyek a szobámba. Újabb két nap telik el.

Nyolcadik nap. Végre elhúzom a sötétítőfüggönyöket, és friss levegőt engedek a szobába. Az összes közös fotót, emléket, ajándékot, bedobozolom, és megkérem a komornyikot, hogy tüntesse el. Sírva alszom el.
Tizenkettedik nap. Erőteljes vágyat érzek rá, hogy felhívjam, és beszéljek vele. Hallani akarom a hangját, végül a kezem ügyébe kerül a telefon, és a hívás gomb megnyomása helyett a hangüzenetet hallgatom meg ismét. A hirtelen rám törő idegességnek köszönhetően felfordul a gyomrom, és az előtte nem sokkal elfogyasztott reggelim a lefolyóban végzi.
Huszadik nap. Találkozom Paul családjával, akik biztosítanak arról, hogy fogalmuk sem volt, mit tervez Paul, és hogy a történtek ellenére mindig fogadott lányukként tekintenek majd rám. Ismét sírva alszom el.
Harmincharmadik nap. A legjobb barátnőim, akik a koszorúslányaim is lettek volna, elvisznek bulizni. Rengeteg tequilát iszok, és istenesen berúgok. Részegen megpróbálom felhívni Pault., többször is, de a szám nem kapcsolható. A földhöz vágom a telefont, ami darabokra hullik. Velem együtt.
Negyvenkettedik nap. Megkapom a Columbiától az üdvözlő csomagot, izgatottan próbálom fel az egyetemi pulcsit, és teljesen automatikus mozdulattal nyúlok a telefonomért. Az első gondolatom Paul, hogy meg kell kérdezzem, Ő is megkapta már, de hamar kapcsolok és zavartan meredek az újonnan vásárolt telefon képernyőjére, végül lefejtem magamról a pulcsit, és félre teszem azt a többi tárggyal együtt.
Ötvennyolcadik nap. Anya unszolására elkezdek pszichológushoz járni.

Eljön a szeptember, én pedig neki vágok az életem egy teljesen új fejezetének a Columbia Egyetemen. Nem úgy, mint ahogy eredetileg terveztem, de ez még nem tántorít el attól, hogy elérjem az általam újonnan kitűzött célokat. Hogy diplomát szerezzek egy olyan területen, ami mindig is közel állt hozzám. Csak magamra fókuszálok, és igyekszem a jó oldalát megtalálni annak, hogy egyedülálló vagyok, és azt tehetek, amit csak akarok. A gyász folyamata még mindig dolgozik bennem. Egyértelműen a düh fázisánál tartok, mert soha ennyire még nem voltam biztos abban, hogy nem fogom hagyni, hogy az önző, és seggfej ex vőlegényem befolyással legyen az életemre, amiben nem akart részt venni.
Az pedig nem kérdés, hogy túlleszek majd rajta.
Az sokkal inkább, hogy mikor fog ez megtörténni.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Egy gyönyörűen kidolgozott és szépen megfogalmazott lapot raktál össze, nagyon tetszik ahogyan fogalmazol és átadod az írásoddal a karaktered érzéseit, majdnem el is pityeregtem magam olvasás közben, teljesen látható volt minden egyes jelenet benne
Túl fiatalon kellett megtapasztalnod azt az érzést, hogy milyen amikor a lelked apró darabokra törik, és tetszett ahogyan belefoglaltad, hogy miképpen erősítetted magad a napok múlásával. Ugyanakkor az első szerelmet azt gondolom, hogy az ember sosem felejti el, csak megtanul azzal a hiánnyal együtt élni, amit a másik fél elvesztése okoz. Papolhatnék arról ódákat, hogy majd jön valaki más, aki segítségével túllendülsz a fájdalmadon, meg, hogy lehet, hogy nem Ő volt az, akit neked szánt az ég, de tudom, hogy ezt nem olyan egyszerű így felfogni. Akkor gyógyul a lélek igazán, ha nem felejtesz el egyetlen másodpercet sem, amit azzal a férfivel töltöttél, viszont mosolyogva gondolsz vissza a közösen megélt múltatokra.  Tudom, hogy így mindez lehetetlennek tűnik, nagyon nehéz egy adott tárgyhoz, vagy épp helyszínhez nem azt az embert hozzá kötni, akire az emlékeztet, akit minden porcikáddal felejteni szeretnél, viszont én szívből remélem, hogy sikerülni fog előbb vagy utóbb összeszedned magad. És nem csak látszólag, hanem lelkileg is.  Már persze, ha az élet nem babrál ki veled újból, és nem sodorja Őt ismét az útadba, hogy az eddig össze kapart részecskéid ismét darabokra hulljanak.  Bízok abban, hogy ha ez meg is történik, akkor jó alaposan számon kéred, és minimum egy pofonnal érezteted vele azt, hogy mekkora csalódást okozott neked.    Nem is szaporítom tovább a szót, mert ha jól sejtem már epekedve várhatnak rád
Színt és rangot majd egy admin ad neked, de addig is érezd jól magad. Köszönöm, hogy olvashattalak!


Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!