matilda & dominic Life is full of surprises, isn't it?

Gwennel a házasságunk közel sem volt tökéletes és aki azt mondja, hogy az övé az, azt az illetőt szívesen hazugság vizsgálóra kötném, hogy ismételje el amit mondott. Mi nálunk az egyik sarkalatos pont a munka volt, de igyekeztünk túllendülni ezen és a szűkre szabott közös perceinket nem veszekedéssel elpocsékolni. Gwenny szülei persze élvezték a közöttünk lévő problémákat, mert már az elejétől nem pártolták a kapcsolatunkat és volt egy pont amikor az is kérdéses volt, hogy Gwen édesanyja megjelenik majd az esküvőn vagy sem. Ez azóta jobb lett, de most hogy a feleségem eltűnt az anyósékkal a kapcsolat újra elmérgesedett. Számukra semennyi kézzelfogható bizonyíték nem lenne elég hihető ahhoz, hogy elfogadják az ártatlanságomat. Szerettem..szeretem a feleségemet és sosem bántanám. És igen, olykor egymásnak feszültünk szavakkal, de azután lehiggadtunk. És hogy miért hozom ezt fel? Mert amint Quincey belép az ajtón, egyből emlékek rohamoznak meg egy pár évvel ezelőtti ügyről meg arról az időszakról ahol Gwendolynnal megint összevesztünk. Megint a szüksége lett volna rám, de én nem vagyok ott esete. A fene időhiány, ami végül a mondat felénél kinyomott hívást eredményezte az ő részéről, meg a sajátoméról vagy hat nem fogadottat az irányába.
Matildaval éppen egy közös és kimerítő ügyön dolgoztunk, bennem meg dolgozott az ideg mert aznap este megint egy újabb ember esett áldozatául a tettesünknek és a férj vigasztalhatatlanul rohant azonosítani az elvesztett nejét. Az enyém meg éppen nagy ívben tesz a fejemre, csak mert két nappal később megyek haza.
Quincey szimpatikus nő volt. Határozottan állt az ügyhöz, hatékonyan haladtunk még ha időnként falakba is ütközünk. A lényeg, hogy sikerült annyira közel kerülnünk egymáshoz, hogy mindketten átleptünk egy határt. Ő a saját párjával, én meg a sajátommal, de a néma paktum kötött minket; hiba volt és erről mindketten hallgattunk. A részemről így is tettem, az ő verzióját meg nem tudom, de mivel egyetlen dühös ex sem próbált levadászni, így Matilda sem cselekedett másképp. Kényelmes volt beleringatni magunkat abba a gondolatba, hogy úgysem számít, hisz nem találkozunk majd többet. Erre most itt van velem szemben és megint egy közös ügyre ítélt minket a sors, mégpedig olyanban, ami talán kezd túl személyessé is válni a számomra.
A fejem ismételten a gondolatoktól zúg. Nem tett jót ez a legutóbbi gyilkossági ügy és sem az, hogy a feleségem ékszere is a helyszínen volt. Az meg még annyira sem segít, hogy az egész lezáratlanul hever valamelyik nyomozó asztalán. Megint úgy érzem benne vagyok abba a szokásos mókuskerékbe amiből egy éve csak ki-be mászkálok. Amikor kijön egy új nyom, én belelovallom magamat, aztán mire a végére érünk addigra kiderül, hogy zsákutca az egész - Wendy ügyében biztosan. Most is ezt tapasztalom magamon; a reményt, az álmatlan éjszakákat, a türelmetlenséget. Nem is csodálom, hogy ebben az állapotban kispadra lettem ültetve, még ha egy részem abban a hitben is él, hogy a munkán kívül most nincs is másra szükségem.
Matilda beszéde közben őt figyelem és azon gondolkozom, hogy mennyire kellene őt beavatnom a feleségem ügyébe. Talán már hallott is róla, csak nem fogja felhozni. Talán meg is van rólam a véleménye, nem tudhatom. Csak azt tudom, hogy elmondani neki ezt olyan érzéssel járna, mintha a két világomat olvasztanám egybe. Arra meg nem biztos, hogy készen is állok.
A banda ismertetése után bennem is felmerülnek kérdések melyeket egyből fel is teszek, Quincey meg készségesen válaszol is rájuk. Addig sem azokra a részletekre figyelek amik elvezetik a gondolataimat más irányba.
Matilda elmondja amit tud, majd Lysa hozza fel Samantha esetét. Helyezkedek egyet a székemen és meggyűröm az előttem lévő lap sarkát, hogy kapaszkodót szabjak nyugtalanságomnak. Andre végül rá kontráz Lysa szavaira és mint a csapat vezetője egyből megosztja velünk a gondolatainkat.
- Érdemes jobban belenézni ebbe az ügybe. Örömmel betársulnánk Quincey ügynök és úgy tudom van egy kis elintéznivalója, így addig mi utánanézünk egy-két információnak, Lysa pedig elkéri a vezető nyomozótól a Dyson ügy aktáit, hogy megnézzük lenne átfedés a kettő között vagy sem. - Lysa már áll is fel a helyéről, Matias meg vele együtt, hogy Andre mellé csatlakozzon majd a Quincey által hozott akták átfésülésére. Magam sem kényelmesedek el sokáig, habár mielőtt lehetőségem nyílna szólni bármit is a következő feladatommal kapcsolatban, Andre beelőz ebben.
- Quincey ügynök, Reynolds, egy szóra. - int felém és félrehív minket a termen kívülre. Csak egy pillantást veszek az ügynöknő felé, ami megterhelően kevés azzal a rengeteg kérdéssel szemben mely megfogalmazódott bennem vele kapcsolatban.
- Te most elmész az első pszichológiai ülésedre, amit Quincey ügynök fog tartani.
- Nem. - bukik ki belőlem egyből és határozottan, mire Andre szemöldöke kérdően a magasba szökik.
- Ez nem kérés volt, Reynolds. Ha újra a csapattal akarsz dolgozni, akkor ez kihagyhatatlan. - folytatja ellenkezést nem tűrve, majd Matilda felé fordul. - Abba a terembe elvonulhatnak, amit az érkezésekor mutattam. - a hangja most már kedvesebb, én meg újra hallatnám ellenkezésemet, de nem akarom felhívni magamra...magunkra a figyelmet. Azok után, hogy a feleségem miatt kerültem kispadra, most még csak ráfejelnék erre azzal, hogy bevallom mi volt közöttünk Matildaval. Így csak kiengedek ajkaim közül egy panaszos sóhajt és befogom a számat. - Amint végeztek, beavatom magukat mit találtunk. - azzal hátat is fordít nekünk Andre, én meg Matildara irányítom kékjeimet.
- Ez botrányos lesz, de essünk túl rajta. Vezessen Quincey ügynök. - kezemmel mutatva előre is engedem, mert nem nekem mutatta Andre hova kell majd mennünk.

matilda & dominic Life is full of surprises, isn't it?

Könnyedén át tudja formálni a jellemet, ha főgyanusítottá válsz a feleséged eltűnésében és több bizonyíték is a te szavahihetőségedet ássa alá. A kihallgatásokkal járó magyarázkodások és az elterjesztett hazugságok gyűrűjében akaratod ellenére is a közutálat tárgyává válsz még ha a végén ártatlanul is keveredsz ki az egészből. Ugyanakkor az sem válik hasznodra amikor érzelmileg kikapcsolsz, mert amíg ők azt várják, hogy küzdj a nyomorult jövődért, a te fejedben más sem jár csak hogy megtaláld az igazi tettest. Akkoriban hidegen hagyott mi történik velem vagy kiből váltok ki ellenséges érzelmeket már csak a puszta létezésemmel is. Tudtam, hogy ártatlan vagyok és az idő végül engem igazol majd, ahogyan azt is, hogy amíg rám akarják húzni a rosszfiú szerepét, addig a nyomok melyek elvezetnének Gwendolynhoz lassan kihűlnek. Megőrjített az egy helyben toporgás meg a tehetetlenség és az sem igazán izgatott amikor tisztázódtam a kollégáim előtt. Addigra már a nagy része elkönyvelt valami beteg elméjűnek, a másik meg csak a szabályokkal jött meg a sablon dumával, hogy ők mindent megtesznek. Sokszor úgy éreztem a saját elmém csapdájába vagyok zárva a rengeteg kérdéssel és nyommal, de képtelen vagyok kitörni onnan. Akiknek segítségnek kellett volna lenniük azok a minimumot ölték bele a feleségem ügyébe még ha ők az ellenkezőjét is állították. Tény, hogy több akadályba is ütköztek és a nyomok amelyeken elindultak nem vezették őket végül sehova, de nekem ez így kevés volt. Úgy a negyedik hónap sehova nem tartó kutatás után éreztem magamon, hogy túl mélyre kerültem. Addigra kívülről fújtam Gwen aktáját amelynek minden egyes sora kínzásként ért fel. Le kellett állnom, hátha képes leszek higgadtabban szemlélni az esetet, de egyik verzió sem tett boldoggá. Ha egyfolytában az üggyel foglalkoztam az mentálisan tett tönkre, ha pedig nem, akkor a semmittevés volt rám ilyen hatással. Akkoriban bepróbálkoztam a terápiával is, de csak átmenetileg segített, mert minden ami történt már olyan mélyen gyökeret vert az elmémben amit már senki se tudott volna kiirtani onnan. Úgy három hétig egészen tűrhető állapotban voltam. A figyelmemet elterelték a kapott esetek meg a nyomozás folyamata, amíg egy nap érkezett egy hívás arról, hogy látták Gwendolynt.
Azóta folyamatosan ez megy. Hol egy jószándékú szemtanú kavar be, hol meg én ásom alá az idegeimet valamivel. A legutóbbi gyilkossági ügy után pedig végképp rossz hatással volt rám. Vajon ilyen érzés a függőknek is? Ők is ugyanezt az idegörlő érzéssel küzdenek, ami bekúszik a bőrük alá és addig tartja őket nyugtalanságban, amíg meg nem szerzik amire a szervezetük vágyik? Rá kellett jönnöm ugyanis, hogy nem tudok normális emberként létezni, ha nem próbálkozom. Pedig volt alkalom, amikor úgy éreztem kint vagyok a felszínen, de visszaesni mindig könnyebb volt és talán már nem is akartam ebből helyre jönni.
Matilda megjelenése ébresztő hatást gyakorol rám és nem hétköznapi fordulatot hoz az életembe. Érdekes így a csapattal ülni egy tárgyalóba és Quincey ügynök prezentációját hallgatni amikor rajtunk kívül senki sincsen tisztában korábbi ismeretségünkkel vagy annak részleteivel. Amikor korábban Andre nyíltan rákérdezett erre akkor is csak ködösítettem, mert nem volt kedvem belemászni abba a témába ami a Quinceyvel való közös munkát bonyolítaná. Elméletben felnőttek vagyunk mindketten és amit magával hozott a mi egyszeri botlásunkon. Ha kilépünk az épületből már megint más a helyzet, de azzal elég lesz akkor foglalkozni.
Felfüggesztésem miatt csak szemlélője lehetek az eseményeknek, de a terepre már csak akkor mehetek, ha a pszichológus tisztázza a dolgaimat. És ahogyan Matilda belemegy a részletekbe, úgy már magamnak sem tagadhatom, hogy egészen biztos szükségem van valakire, aki kirángat ebből az állapotból. Eleinte csak apránként fogadom be az elhangzottakat, majd a képek tovább rontják a helyzetet. Olyan ez mintha a fejemet a víz alá nyomták volna; csak tompán hallom a körülöttem zajló beszélgetést, mert minden figyelmem a kivetítőre összpontosul és összefüggéseket keres. A hajszín, az életkor. Nem mozdultam és nem is szólaltam fel, csak próbáltam higgadtan az orromon keresztül lélegezni, amíg a bennem megfogalmazódott kérdések egyre ellenségesebben torpedózták meg akaraterőmet. Aztán a kivetítő vált egyet, én meg újra a jelen részese vagyok.
- A külső jegyeken és az életkoron kívül akadt még más kapcsolat is az áldozatok között? - szólalok fel végül kizökkenve előbbi állapotomból, és feljebb helyezkedek a székemen, hogy részese lehessek most már a társalgásnak. - Közös ismeretség vagy akár egy szokás, ami még összeköti őket? - érdeklődöm, de közben Matildat figyelem.
- Tételezzük fel, hogy a banda keze van a dologban. Nyílt titok, hogy nekik is megvannak az egyedi módszereik, de az áldozataikkal kapcsolatban nem szoktak ennyire specifikusak lenni. Ezzel természetesen nem az ő szerepüket kérdőjelezem meg az ügyben, hisz lehet közük hozzá, csak van ezekben a gyilkosságokban valami, ami eltér tőlük. - magyarázom tovább a saját elméletemet, majd összekulcsolom a kezeimet magam előtt. A módszerből hiányoznak a kivégzésre utaló jelek és az üzenet. Mégis mit akarnának átadni azzal, hogy egy bizonyos kategóriából válogatnak? Valami nem igazán áll össze.
- Ha így nézzük, akkor a legutóbbi Samantha Dyson ügy is hasonló ehhez. Szőke nő, korban megegyezik. Hallott már róla? - érdeklődik most Lysa Matildától. A különbség természetesen az, hogy a feleségem ékszerét találták meg nála amiről azóta se tudják miképpen kerülhetett oda. - Akár azzal is összevethetnénk, hátha akadnának átfedések. - folytatva tovább, de a megerősítést most Quinceytől várja.

matilda & dominic Life is full of surprises, isn't it?

Újabb adag hideg vizet fröcskölök az arcomba ami után szembenézek tükörképemmel. Vonásaim mit sem változtak már egy ideje, de a szokásos összkép mellé most egy új fajta feszültség is becsatlakozott amit nem tudok helyén kezelni és amivel kapcsolatban olyan érzésem van, mintha minden perccel egyre jobban készülne elhatalmasodni rajtam.
Találtunk egy ismeretlen női holttestet. A kezemmel kapaszkodok meg a mosdó szélébe és elszámolok tízig. A harmincas évei közepén járó nő. Öt és mély lélegzet. Reynolds, azt hiszem Gwendolyn nyaklánca volt nála. A levegő hosszasan szabadul ki ajkaim közül és lassan minden a fejemben zúgó gondolat lecsillapodik, hogy a helyét a csend vegye át. Az a kietlen üresség, ami már egy éve összetart engem, hol jobban, hol meg kevésbé.
A mosdó ajtaja felől kopogások hallatszanak, majd Matias dugja be a fejét a résnyire nyílt ajtón.
- Rendben vagy? - érdeklődik, szinte már óvatoskodva mintha egy aknamező közelébe készülne merészkedni.
Kiakadtam korábban, de a helyemben ki ne tette volna? Az elmúlt egy évben annyi ígéretes nyom vezetett zsákutcába, hogy számát nem tudnám megmondani. Arra viszont tisztán emlékszem milyen érzés amikor az a nyomorult csepp remény ami még maradt végigszáguld az ereimen, pedig a racionális énem tudja jól, hogy nem kellene. Az elején még elfogadható volt ebbe kapaszkodni, mára viszont inkább szánalmas, de minden alkalommal újra megteszem és meg is fogom ameddig egyértelmű bizonyítékom nem lesz arra, hogy a feleségem nincs többé. Ahogyan mellette azt is fel tudom idézni milyen érzés onnan újra a mélyre zuhanni amikor kiderül, hogy ez is csak egy vaklárma volt, mint az elődjei. Kezdetben naponta érkeztek hívások, hogy itt látták Gwent vagy éppen ott. Néhányukat azonnal ki tudtam zárni, hiszen semmi értelmük nem volt, de amikor elfogytak az igaznak hitt nyomok akkor az ilyen észlelések is sokat segítettek. Ideig-óráig biztosan. Ez utóbbi viszont jobban megviselt a többinél már csak a nyaklánc végett is. Túl sok minden utalt arra, hogy ő lesz Gwen; a hajszín, az életkor, az ékszer amibe magam gravíroztattam bele a nevét és még sorolhatnám. Valahol az őrület és a megnyugvás határán egyensúlyoztam amíg a hivatalos jelentés a kezeim közé nem került ahol ugyanis a név nem egyezett az övével, ez pedig végleg átbillentett a másik oldalra. Nem bántottam senkit, nem üvöltöttem vagy tettem tönkre a környezetem értékeit, viszont dekoncentrálttá váltam ami majdnem Matias életébe került. Azt hittem a terepen kint lenni gyógyító hatású lesz és leköt annyira, hogy ki tudom zárni a történteket. Andre persze leállt velem beszélgetni még az indulásunk előtt, de stabilnak hatott a viselkedésem. Azt hangoztattam, hogy a munkámra nem lesz kihatással az egész és amúgy sem Gwendolyn volt az. Ez lehet jó is, nem? Andre csak elmosolyodott - olyan szánakozóan, mint a közelemben megannyian - de hitt nekem. Később persze ő magát hibáztatta, én meg a saját ítélőképességemet. Ezután a magam érdekében történő felfüggesztést kaptam amelyet néhány terápiás üléssel tudok majd kiváltani. Bevallom a hátam közepére se kívántam ezt. Tudom magamról mi a nyűgöm, minek kell még más valaki aki ugyanezt mondja csak szakmai köntösbe csomagolva?! Az indok amiért végül rábólintottam az az, hogy a munka az egyetlen most ami kirángat ebből az állapotból és ha csak így megy, akkor valahogy majd kibírom.
- Megmaradok. - válaszolok végül Matias kérdésére, majd ellépek a mosdótól. - Quincey ügynök megérkezett már?
- Épp most kísérte be Andre a tárgyalóba.
Matildaval pár éve hozott össze a sors egy ügy kapcsán, aztán hozzánk méltóan elcsesztünk mindent és végül a hátramaradt érzelmi batyuval ki-ki ment a maga útján. Azóta egyikünk se kereste a másik társaságát - hisz ő házas volt, én nekem meg ott volt Gwen - és ezzel a verzióval ki is békültem volna. Minek ennél is jobban bekavarni egy botlás miatt? Ma viszont ő az aki átveszi Andre helyét a kivetítő előtt és határozottan furán csapódik le bennem a viszontlátás öröme. Szinte már visszatér belém az a bűntudat is ami ott lappangott Gwennel töltött közös életünk során. De ha szerencsénk van akkor gyorsan megoldjuk és tehetjük azt mindketten, amihez kifejezetten tehetségünk van: eltűnni egymás életéből. Bár ami az én helyzetemet illeti, a terápiás ülések is tökéletes alibit fognak szolgáltatni arra, hogy ritkábban fussunk össze, amikért most először talán még hálás is vagyok.
- Nos, Quincey ügynök, azt mondta a telefonba hogy akadt néhány ügy amik..úgy gondolja összekapcsolódnak? - töri meg a csendet Andre kíváncsian és egyben a gondolatmenetemet is, amivel folytatásra ösztönzi a nőt és eléri azt, hogy a tekintetem most több mint négy év után ismételten Matildan állapodjon meg.