Nem mondhatnám, hogy nyugodt lelkiismerettel vettem fel Cherryt, hisz’ ismerem, még ha rég is találkoztunk utoljára. Az alaptulajdonságaiban nem hinném, hogy nagyon változik az ember, kivéve, ha erős traumák érik. Nos, Cherryt éppenséggel érték a közelmúltban, de valahogy úgy érzem, hogy nála még ez is máshogy működik, mint minden más, normál halandónál.  
Ha viszont nem veszem fel, azt megint a lelkiismeretem bánta volna, szóval rózsás helyzet, Henson. Szeretnék segíteni neki, de nem olyan áron, hogy közben a fejemre omlasztja a GM-et. Nem, ha róla van szó, ez cseppet sem elrugaszkodott aggodalom.
Pár hétig minden rendben volt, Shania gondjaira bíztam, de hát általában a sárkány is alszik egy jót a barlangjában, mielőtt porig égetné a várost. Ma van az első éles munkanapja, és bár rengeteg a dolgom, ezt a dátumot mégis piros betűkkel írtam bele a határidőnaplómba.  
Ennek ellenére pár óra alatt sikerül is gond nélkül megfeledkeznem róla, Shania hívása az, ami újra eszembe juttatja. De nem is azonnal.
- Mr. Henson, az egyik ügyfél vezetővel szeretne beszélni. – A hangja viszonylag halk, és nem olyan dallamosan kiegyensúlyozott, mint amilyet megszoktam tőle.
- Mi történt? Nagyon nem lehet leszerelni? – Megpróbálom hárítani a feladatot, mostanában kezdek leszokni róla, hogy mindent én intézzek. Különben álló nap mindenki csak jön-megy az irodámban, én meg semmivel nem haladok. Nagyot is néznek a kollégák, mikor belépés után rögtön azzal nyitok: biztos, hogy tényleg be kartál jönni ezzel? Egyedül nem tudod megoldani? Mire az általános, megszeppent válasz: hát, végül is de, meg tudom. Akkor hajrá. Nem értem, miért ennyire bizonytalanok.
- Szerintem jobb lenne, ha ön simítaná el az ügyet. Az új reklamációkezelőnk…
- Jézus… máris ott vagyok – teszem is le rögtön a telefont, ahogy észbe kapok, hogy ez Cherry lesz. Több magyarázatra nem is volt szükség, pláne az ügyfél hallótávolságában. Veszek egy nagy levegőt, kifújom, és már indulok is. Azt már messziről látom, hogy a pasas arca lassan rákvörösben izzik. Mi a manót csinált ez a nő? Vagy a fickó ennyire kezelhetetlen? Innen még nem tudom eldönteni. Cherryről el tudom képzelni, hogy flegmázott az ügyféllel. Bár őket sem kell félteni, tapasztalatlanokat nagyon könnyen tudnak provokálni.
Odaérve vetek egy jelentőségteljes pillantást Cherryre, majd a nem messze ülő Shaniára, aki időközben saját ügyfelet kapott, majd udvariasan bemutatkozom a miénknek.
- Mi a probléma, uram? – Ő pedig nem szalasztja el a lehetőséget.
- Hogy mi a probléma? Az, hogy botrányos, amit újabban a Genaral Motors megenged magának! Mind technikai, mind modorbeli kérdésekben. Egy hete vásároltam önöknél az autót, ami volt szíves máris megadni magát az autópályán, teljesen felborítva ezzel az egész napom, gondolom, önnek nem kell részleteznem, hogy egy üzletember számára ez milyen veszteségekkel jár. Ennek ellenére megoldottam az ide utazást, hogy személyesen intézkedjek, mire a kedves kollegina volt szíves azt a választ adni, hogy nem kéne úgy felfújnom az ügyet. Sőt, mondjam le inkább az összes tárgyalásomat mára, és igyak meg egy kávét a büfében!
Szinte látom, hogy csak még jobban felhergeli magát, miközben elismétli a szituációt. Pedig már így is olyan, mint egy robbanni készülő vulkán. Fantasztikus helyzetmegoldás, Cherry. Magam sem csinálhattam volna jobban.
- Elnézését kérem, az önt ért károkért. Az autó szállítását és javítását természetesen azonnal intézzük. Addig pedig a rendelkezésére bocsátunk egy hasonló típusú csereautót. A szükséges adatokat, gondolom, már felvették… – pillantok inkább Cherryre a gyorsabb és témánál maradó válasz reményében. Eddig csak eljutottak.
- A ma reggeli kellemetlenségekért pedig, kérem, fogadjon el tőlünk egy kedvezménykupont, amit a következő esedékes szerviz alkalmával vehet majd igénybe. És természetesen szívesen megkínáljuk egy finom kávéval, míg a csereautóra várakozni kell. – Az órámra nézek. – Nagyjából húsz perc, mire elintézzük az adminisztrációt, és meg is kapja a kulcsot, valamint a szükséges iratokat.
Ezen a ponton ismét Cherryre nézek, hogy emelje fel nekem az a telefont, és kezdjen máris intézkedni. Kicsit szűkre szabtam, de a húsz percből most már ne csússzunk ki.
- Megfelel így önnek?

- Pitiáner ügyekkel?! – hápog a pasas, szerintem ha egy órára összezárnánk Cherryvel, garantált szívrohamot kapna. Lehet, még sokat is adtam neki. – Hát ez már több a soknál! Lehet, hogy magácskának a körömreszelgetés mellett eltörpül ez a probléma, de attól még van, aki dolgozni is szokott. És ehhez autóra van szüksége. Míg a felettese ideér, a panaszkönyvet is kérem. Mi is a becses neve? – és a pillantása nyomban keresni kezdi, ki van-e valahová írva. Majd mintha máris a szöveget fogalmazná, elhangzik a szájából az a bizonyos „nem elég fontosak az ügyfelek a cégük számára?” mondat. Nagyjából épp ekkor érek oda.
- Számunkra az ügyfeleink maximális elégedettsége a legfontosabb – mondom máris, kertelés nélkül, egyenesen a szemébe nézve, miközben kezet nyújtok felé, és megpróbálom pár pillantás alatt felmérni a helyzetet. Nem tudom, mi az ördög bújt Cherrybe, hogy még mindig löki a szöveget az ügyfélnek, még ha motyorászva is. Azt hiszi, nem hallja? Én hallom. De azt se tudom, mit gondoljak. Azt hittem, képes rá, hogy megoldjon egy egyszerű reklamációfelvételt, és tud rendelni egy kibaszott csereautót. A többi már nem az ő hatásköre lett volna. Látom a fickón, hogy válaszolni akar, de inkább gyorsan megelőzöm.
- Elnézését kérem, ha a kollégám félreérthetően fogalmazott. Biztosíthatom, hogy nem marad következmény nélkül ez a hiba, de ez az első napja, és… nagyon izgulós típus. Önnek pedig olyan határozott kisugárzása van. Máshol nem tapasztalta még, hogy képes megzavarni az ügyintézőket? – engedek meg egy nagyon halvány mosolyt, és egy kicsit bizalmasabb hangot. Megpróbálok egy hangyányit az egójára játszani. Azért melyik negyvenes férfinak ne imponálna, ha azzal legyezgetnék a hiúságát, hogy egy Cherry kaliberű nőre ilyen hatással van? Amilyen állapotban van, a dühét nyilván nem oszlatja el teljesen, de azért hátha segít valamit… Ha csak olyan irányba tereli el a figyelmét, hogy hasonló problémás eseteken kezd el gondolkodni, már az is nyereség.
- Nagyon jó! – vágom rá Cherry szavaira, szinte fellélegezve, hogy itt a bizonyíték: valamit azért ő is jól csinált. – Kevesebb, mint húsz perc alatt a rendelkezésére áll az új autó, a kellemetlenségekért pedig igyekszünk majd kárpótolni a jövőben. A kávéra pedig természetesen a vendégünk – terelgetem a terem másik végében ácsorgó kávézó felé. – Nekem sajnos most mennem kell. Hívni fogjuk, ha elkészült az autója. Minden jót. Viszlát – fogok kezet vele újra, majd azt a pár lépést, amit megtettem vele, visszasétálom Cherry pultja felé, és az ajkamba harapva pillantok fel rá. Végighallgatom, amit mond, majd egy nagyobb levegőt véve, a hallgatózó Shania felé szólok.
- Shania, megkérhetlek, hogy helyettesítsd egy kicsit Cherryt. Iszok vele egy gyors kávét. – Azzal előre is lépek az étterem irányába, nem ám a kávézó felé, isten ments, hogy ezek még egyszer összetalálkozzanak. És remélve, hogy Cherry pár lépés múlva mellém ér, el is indulok vele. Hallgatom a cipősarka ütemes koppanásait, de nem mondok semmit. Csak kinyitom előtte az ajtót, és udvariasan betessékelem, csak azután szólalok meg.
- Mit kérsz? Én a kávé helyett talán inkább mégis az ebédre szavazok – jut eszembe, hogy ma még nem igazán volt időm enni, míg dolgozom, nem jut eszembe, de ezek az illatok már képesek bűnre csábítani. Odasétálok vele a pulthoz, nincsenek előttünk, hiszem még megelőztük valamennyivel az ebédszünetet.
Csak aztán kanyarodok a témánkra, miután megpakolva a tálcáinkat, leülünk az egyik szimpatikus asztalhoz.
- A kérdésedre válaszolva: sehogy – pillantok rá az asztal mögül. – Sehogy nem dolgozom együtt velük, különben mostanra már megőszültem volna, vagy kopasz lennék, és impotenciával kezelnének a legközelebbi szanatóriumban. Remélem, néha azért eljönnél meglátogatni – teszem hozzá, ezúttal én próbálva oldani egy kicsit a helyzeten. És valóban engedek is egy árnyalatnyi mosolyt az arcomra kúszni. Talán hiba, mert azt akarom, hogy érezze a súlyát a mondandómnak, de nem akarok benne az első nap máris rossz érzéseket kelteni. Pontosan tudom, hogy Cherry tipikus leszarom természetű, és egy kicsit sem sajnálja, ami történt, talán nem is érti eléggé, de akkor sem a letolás fog segíteni rajta. És nem is az, ha az apja után én is azt mondom, hogy nem jó semmire.
- Neked sem kell együtt dolgoznod velük. Csak túl kell járnod az eszükön. Pszichológia. Amihez nem mondhatod, hogy nem értesz. Szerintem minden nő a mestere a manipulálásnak, rólad meg speciel pontosan tudom, hogy milyen ördögi játékos vagy. – Gondolok itt arra is, hogy képes volt rádumálni, hogy felvegyem ide dolgozni. De rengeteg példát hozhatnék rá a múltból.
- Nem kell eltűrnöd, ha provokál, vagy lenyelni a faszságait, csak legyél okosabb nála, és úgy alázd meg, hogy észre sem veszi. Lényegében azt csinálsz vele, amit akarsz, csak ne pereljen be, és ne akarja rám borítani az irodámat. Azt azért díjaznám. – Közben nekilátok az ebédemnek is, nem tudom, Cherry hogy fog erre reagálni, de egy próbát megér a dolog. Így még azért egyik beosztottamnak sem adtam elő a helyzetet. És ezzel az ebédszünettel ki is esik egy csomó időm, de most nem bánom, Cherryvel sem beszéltem régóta.
- Egyébként hogy tetszik a cég? Lehet sorolni a panszáradatot – mosolyodom el újra, és várakozóan nézek rá.

Halad ez. Talán mégsem lesz belőle ügyfélvesztés, vagy panaszkönyv, nem mintha annyira sajnálnám a hülyéket, de a statisztikákban azért jól mutatnak. Végre Cherry is bekapcsolódik a mentésbe, egész jókat szúr be, egész jó helyen, már-már olyan feelingem van, mint mikor gyerekkorunkban azzal szórakoztunk, hogy éktelen marhaságokat találtunk ki, amit aztán olyan hitelesen adtunk elő, hogy abszolút bevették a sztorit, mi meg félholtra röhögtük magunkat utána. De régen volt, te jó ég.
A leghatározottabb, amit valaha láttam? Azért ez a mondat megüti a fülem.
- Látja, milyen megszeppent? – magyarázom az ügyfélnek, de azonnal át is pillantok Cherry irányába, a pillantásommal üzenve, meg egy apró, dorgáló grimasszal, hogy azért ne vigye túlzásba.
Miután az ügyféllel megvagyunk, azonban még messze nem végeztem a színen. Beszélnem kell a másik delikvenssel is, és mivel a betanulása közben nem nagyon találkoztunk, a Camaro-kampány miatt baromira nem értem rá semmire,  így gyorsan el is döntöm, hogy beülök vele ebédelni egyet. Shania arcán már vagy még nem látom a kárörvendő mosolyt, és Cherry elmormogott szavait is csak nyomokban értem, de az így is átjön, hogy lehet némi feszültség közöttük, aminek annyira nem örülök, de hát majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle. A nőknél sose lehet tudni.
Azt viszont sejtem, hogy Cher úgy hiszi, az utolsó vacsorájára készül a cégnél, de annyira azért nem sietek elbizonytalanítani benne. Nem baj, ha átérzi, hogy ez azért megtörténhet.
- Az jó, ha tudod, hogy elbasztad, mert tényleg – teszek eleget a kérésének, miután leültünk, miszerint ne kerteljek, és mondjam ki. De ami külön tetszik, hogy be is ismeri. Már-már lenyűgözve nyúlok a kanalam után. – De ne is reménykedj, ilyen könnyen nem rúglak ki, azért még dolgoznod kell egy kicsit – majd a határozott stílus, amivel a főnökét kell eljátszanom, a bujkáló mosolyommal fokozatosan oszladozni is kezd. Nem akarok én itt neki fejmosást tartani, talán Ben Hensontól is elfogadja majd a továbbiakat.
- Várj. Szóval azt mondod, ha nem lennék impotens, szívesebben meglátogatnál? – nézek rá kérdőn, szándékosan ezt emelve ki a mondandójából, de a mosolyomat egyre nehezebb leplezni. Pláne az ő jókedve láttán.
- Erre akár alkut is köthetünk – billentem felé a poharamat, mielőtt beleinnék. – Sőt, szerintem hagynám is a szanatóriumot, és elég hamar hozzád költöznék – mosolyodom el, és amúgy viccen kívül, ha valamikor kemény drogokhoz nyúlnék, az biztos, hogy az a nap lenne, amikor kiderül, hogy nem vagyok képes a szexre. Inkább nem is gondolok bele. Az viszont jó hír, hogy már legalább szóba hozza az elvonót. Nem kérdezek rá, hogy tényleg el akar-e menni, épp az előbb mondtam, hogy úgyis meglátogatom, szóval most már rajta áll, hogy bejelentse, ha komolyan gondolja majd.
- Pedig te aztán első kézből ismered őket – jegyzem meg, ezt már nem olyan vidáman, és inkább le is kormányozom a pillantásom a tányéromra, hogy felkanalazzam a maradék levesemet. Ha valaki, akkor Cherry szinte egész életében ilyen felfuvalkodott, egoista alakokkal volt körülvéve. Érdekes, hogy pont ő mondja, hogy nehéz kezelnie őket. Részben megértem, mert nyilván épp ezért van elege belőlük, de jobban örülnék, ha ezt a tapasztalatot inkább az előnyévé formálná.
- Gyakorolj az apáddal való találkozásra. – Óvatosan mondom, mert nem vagyok benne biztos, hogy érinti ez a téma. Azt bizonyára ő is tudja, hogy kitagadás ide vagy oda, előbb-utóbb úgyis találkozni fognak, és akkor már jobb, ha felkészül rá. Szerintem az lesz az okosabb, ha ugyanezzel a módszerrel teszi majd helyre az öreget, mint az itteni ügyfeleket. Azzal a különbséggel, hogy Julian érteni fogja, ő nem hülye, de talán ellene is ez az egyik leghatásosabb fegyver. Határozottan nem kedvelem, nem kedveltem sosem, de a családját ugyebár nem válogathatja meg az ember.
- Ajánlom is, Miss Sullivan – próbálok elővenni egy szigorúbb pillantást, amikor azt mondja, nem fogja elcseszni, még ha csak rájátszásból is, de most már ebből is csak egy halvány mosoly lesz. – Erről jut eszembe, ugye neked is feltűnt, hogy lazán letegeztél Shania előtt? Remélem, majd ügyesen kimagyarázod. Látom, úgy is jól kijöttök – szívom kicsit a vérét, mert a vak is látja, hogy valami nem oké.
Mikor megkérdezi, hogy azt várom-e, hogy rám zúdítsa, mi nem tetszik neki a cégnél, egy-két pillanatra azért elgondolkodom rajta. Ezt várom?
- Nagyjából igen – bólintok, és most már lazán elvigyorodom. Emlékeim szerint Cherry affektálós személyiség, nem hinném, hogy ebben túl sokat változott.
- Ennyire nem ismerem – térünk vissza Shaniához –, hozzám csak az jut el, hogy a munkáját jól végzi. És szexi a hangja – teszem hozzá, hiszen túlnyomórészt telefonon tartom vele a kapcsolatot. – Na jó, csak ha a pletykákat nem számítjuk – helyesbítek halvány mosollyal. – Az itt mindenkiről van. Ha Shania elmeséli, hogy tegeződünk, délutánra már rólunk is lesz. – De ez úgyis kivédhetetlen, tudom, csak… Mindegy. Jobb, ha nem is foglalkozom vele.
- Még az is lehet, hogy visszakísérlek, hogy lássam a reakcióját – mosolygok bele a tányéromba, és veszek egy újabb falatot. Ahogy a pasikat említi, eszembe jut az a múltkori fazon, csodával határos módon még a neve is beugrik, de csak mert Phil vadászgörényét is éppen így hívták. – Szóval ez az Aaron mégis felejtős? Nála laksz még? – A múltkor ennyit tudtam kiszedni belőle, meg hogy állítólag nincs köztük semmi, amit nem nagyon akarok elhinni.
- Ha unatkozol, mondjuk megkérdezheted Shaniát, hogy be tudsz-e segíteni valamibe, hátha megbékél veled – dobom fel az ötletet, de tudom, hogy nem fog tetszeni neki, pedig jobb lenne, ha összébb csiszolódnának. Azt hiszem, mindenkinek. – De ha tényleg nagyon nincs senki, akkor a szalonon belül szabadon mozoghatsz, elmehetsz kávézni, váltani pár szót az infopultosokkal, vagy bárkivel, csak az a fontos, hogy sose essen ki a látómeződből az asztalod. De ez nagyon – nézek a szemébe, hogy lássam rajta, ez a része is átment a dolognak. Nem fogom tudni mindig kimenteni, és nem is akarom, bízom benne, de remélem, nem csak üres szavak, amikor megígéri, hogy nagyon igyekezni fog, és hogy nem cseszi el a dolgokat. Ezzel az utolsó pár mondattal viszont megint meglep, pedig azt hittem, nekem már nem tudna meglepetést okozni.
- Naná, hogy egyszerűbb nélküled az élet, Cherry, de ha úgy ismersz, mint aki szimpla egyszerűségre vágyik, akkor az utóbbi pár év nálad is sok mindent kitörölt rólam. Azt tudom, hogy megélsz, de azért jobb, ha nem muszáj – ebben szerintem egyetértünk.

Mikor már látom, hogy valamelyest enyhülőben a helyzet, nem állom meg szó nélkül Cher megjegyzését, ha már Shania nem tanította be rendesen, legalább élesben gyakoroljon egy kicsit. Az arcára pillantva, egy másodpercig azt hiszem, túllőttem a célon, de végül mégsem röhögi el magát. Helyes. Imádok ezzel szórakozni, amióta csak ismerem.
Le se tagadhatná, mennyire meglepődik rajta, hogy nem rúgtam ki rögtön. Ez is azt mutatja: tisztában van vele, hogy tényleg elszúrta a dolgokat. De én is elszúrtam már sok mindent, te jó ég, ha tudná, miket csináltam. Ezen meg most én röhögöm el magam majdnem, de inkább csak széles mosollyal átpillantok rá.
- Látom, azért nem vagy reménytelen eset – dicsérem meg, amiért nem ugrott most azonnal a nyakamba. Jó pár évig nem találkoztunk, leszámítva a kötelező pofavizites nagycsaládi eseményeket, de egy-két mondatnál többet ott se nagyon váltottunk. Nincs mit szépíteni, baromira eltávolodtunk, és ezzel együtt meg is feledkeztem róla, hogy tulajdonképpen kedvelem a társaságát.
- Szóval nem érdekel? Akkor miért látogatnál meg? – vonom fel játékosan a szemöldököm, és kíváncsian nézek rá. – Azt hittem, egy kicsit legalább együttérzel. – Csak szívom a vérét, de azért hálás vagyok érte, hogy lehalkítja a hangját. Nem ez lenne a legjobb reklám, ami a pályafutásom során elterjedt rólam a cég falain belül.
- Remélem, nem is leszel, különben inkább mégis aláírom azt az elbocsátó papírt – mosolyodom el halványan, dolgoztam már ilyen hölgyekkel, és egyik porcikámmal sem vágyom rá újra. Az apjáról egyértelműen nem akar beszélni, nem is erőltetem a témát.
Annál viccesebb viszont, amiket Shaniáról mond. Eddig nem is tűnt fel, hogy ennyire fenn hordaná az orrát, de ahogy itt ecsetelgeti nekem, rá kell jönnöm, hogy van benne valami.
- Nem rossz az ötlet. De ehhez egy vagon pia is kelleni fog – mosolyodom el ezen a magázós programon. – Meg valami ultimate vicces helyszín.
A nagyot csalódtam résznél halkan elnevetem magam. Pedig akkor is szexi. Ezt a nők nem nagyon szokták megérteni.
- Lehet, hogy velem ezért nem viselkedik idegesítően – mutatok rá mosolyogva, hogy miért is élhet ennyire különböző kép a fejünkben erről a nőről. Míg engem bálványoz, őt konkurenciának tekinti. – Volt egyszer egy barátnőm, aki azzal szórakozott, hogy rendszeresen felhívott a melóban, és mindenféle eszközt bevetett, hogy ne nagyon tudjak koncentrálni. Nem volt túl hosszú életű e dolog, de épp ilyen hangja volt – utólag vicces visszagondolni, bár akkor tudott nagyon kellemetlen perceket okozni.
Ne foglalkozzak a pletykákkal... alapvetően igaza van, néhány éve még én is magasról tettem rá, kiről mit terjesztenek a cégnél, de mióta vezető lettem, ez is megváltozott. Túl sok lett a buktató, még több a rosszakaró, és aggasztóan nagyok a tétek. Van némi igazság abban a mondásban, hogy minél magasabban vagy, annál nagyobbat is eshetsz. De ebbe most nem megyek bele. Inkább elszórakozom rajta, hogy tervezgeti a kis bosszúhadjáratát Shania ellen.
Mikor azt mondja, nem lakik már a pasasnál, felsandítok rá. Biztos voltam benne, hogy a fickó fel karja szedni, és ezt az egész lakhatsz nálam szamaritánus szöveget is csak azért ajánlotta fel, hogy közel legyen a tűzhöz. Ezek szerint nem jött össze neki. De végül is, Cherryt ismerve, ez nem is olyan meglepő. Sosem adta könnyen magát.
- Akkor elárulod, hol tengeted szingli napjaid? – Mert fogalmam sincs, hogy akkor most hol lakik. Gondolom, a szüleinek sem; vajon van egyáltalán valaki, aki képben van a dolgaival mostanában? Persze, felnőtt már, teszem hozzá gyorsan, ahogy rajta kapom magam, hogy ezen töprengek, pedig még csak a bátyja sem vagyok, hogy pátyolgassam, vagy a körmére akarjak nézni, ha úgy adódik, de ez a legutóbbi drogos társaság, amiben mozgolódott, talán elég okot ad rá, hogy minimálisan szemmel akarjam tartani. Legalább azt tudjam, merre kell keresni, ha egy nap netalántán nem jönne be melózni.
Mikor már megint Shaniáról van szó, én emelem az égnek a szemeimet.
- Lazíts már – próbálom meg kizökkenteni. – Hogy unatkozni nem fogtok együtt, az most már teljesen biztos. – Nem is érdemes halálos unalomra berendezkednie. – Mit szeretnél, mit csináljak vele? Adj három ötletet, és az egyiket megígérem, hogy fontolóra veszem – jelenik meg egy bujkáló mosoly az arcomon. Ez végül is elég nagy sansz, kíváncsi vagyok, kihasználja-e.
Persze, nekem is van, akit nem bírok elviselni, és biztos is, hogy vagy magamat, vagy őt végezném ki a nap végére, ha összezárnának vele, de még mindig nem akarom elhinni, hogy ennyire drasztikus lenne náluk a helyzet. Ez nekem inkább csak cicaharcnak tűnik.
- Bizonyára csak elővigyázatos volt. Volt már olyan újonc, akitől azért kellett megválnunk, mert sosem volt a helyén – magyarázom, hogy Shania miért adhatta így át az infókat, de remélem, nem azt fogja kihozni belőle, hogy védem. Mert nem.
A megjegyzésére akaratlanul is elmosolyodom, ahogy végigpörgetem a fejemben a közelmúlt eseményeit.
- Ugyan, más nem aggódik ilyen odaadóan az impotenciaproblémáim miatt – vigyorodom el. Elviccelem, mert még csak érintőlegesen sem akarok rátérni a nőügyeimre. A nők veszélyesek, ki tudja, mit hámoz ki a legapróbb megjegyzésemből is.
- Milyen pletykák? – pillantok fel az utolsó falatok közül, és követem a tekintetét. Vagyis, már csak hátulról látom a mellettünk elhaladókat, de ki tudom találni, hogy mire gondolhat. Nem döntöttem még el, hogy mi lenne a legjobb stratégia ezügyben. Az a helyzet, hogy épp múlt hónapban hoztam össze egy meetinget, és nyomatékosítottam a kollégákban, hogy nem rokoni-, csókos-, vagy ismerősalapon vesszük fel a dolgozóinkat, hanem szigorúan csak a CV alapján. És ez mind az én számból hangzott el. Felsőbb utasításra, de mindenképp elég rosszul jönne ki, ha kiderülne, hogy a frissen kezdett bombanő a reklamációs pultnál nem más, mint Henson unokatestvére.
- Nem, hidd el, hogy ez nem olyan jó ötlet – mondok inkább csak ennyit. – Hadd irigykedjenek csak – vonom feljebb a szemöldököm szemtelen mosollyal, és az italomat kézhez fogva hátra is dőlök a széken. Tulajdonképpen nem zavar, ha azt hiszik, rámozdultam az új csajra, maximum az ő flörtölési esélyeit csökkentem. Bár még ez sem biztos, vannak, akik kifejezetten szeretnék felvenni velem a versenyt.
- Vagy talán nem élvezed, hogy a cégvezetők versengenek a kegyeidért? – és ez igazából csak félig vicc, az a fickó, aki úgy megnézett minket az előbb, a Cadillac márkavezető, de mástól is hallottam már, hogy szíves örömest elvinnék egy körre.
Leteszem az üres poharam, és lényegében úgy látom, mindketten végeztünk.
- Ha bármi van, tudod a számom, azért a te hangod sem olyan slampos, hogy rád csapjam a kagylót – célzok rá, hogy keressen, magamtól lehet, nem jutok el addig, hogy terelgessem, lévén kurvasok a meló, de ha ő kopogtat, fogok rá időt szakítani. – És az irodám sincs a világ végén. A magázós tanfolyamunkról pedig majd tájékoztass, ha unalmas óráidban kiötlötted a részleteket – összegzek, akár csak valami meeting után. Észre sem veszem.