Horatio & Katniss

Sokkal lazább az életem azóta, hogy Miraval élek, bár néha az ő szabályait is nehéz követnem, nem is értem, hogy miért akarja mindig valaki irányítani az életem. Oké, azt értem, hogy hajlamos vagyok hülyeségeket csinálni, meg, hogy mágnesként vonzom a bajt, de attól amiért megpróbál valaki mindig bele szólni az életembe, nem igazán segít vele. Sőt...minél jobban nem szeretnék, hogy csináljak valamit, én annál inkább azt akarom. Mintha arra lennék beprogramozva, hogy mindennek az ellenkezőjét csináljam, mint kéne. Nem azért, mert ne tudnék néha szófogadó is lenni. Inkább csak izgalmasabb úgy minden, ha zajlik körülöttem az élet. Azt mondjuk beismerem, hogy a veszélyes helyzetek annyira nem mindig jók, nem is tervezem azt el előre, hogy akkora bajba kerüljek, amekkorából nincs menekvés, de hát ez van. Mostanában meg amúgy is elég nyugiban voltam. Nem azért, mer a nővérem megleckéztetett legutóbb, és éjjel ki dobott a házából, hanem csak úgy jött össze, hogy nyugton üljek egy kicsit. Bár nem mondanám ezt ki hangosan, de azt hiszem, hogy meg akarok felelni egy kicsit Samnek is, mert ő meg azt gondolja, hogy csak akkor vágyok a társaságára, amikor valamire szükségem van. Pedig amúgy nem. Vagyis igen, úgy jön ki mindig, de mégse. Ezekkel a gondolatokkal lépek be a hatalmas üzletbe, kezemben a bevásárló listával, amit Mira írt össze, aki megkért, hogy amíg dolgozik tegyem magam hasznossá és vásároljak be, bár az nem volt a terve része, hogy az erre kapott pénz több, mint felét el költöm egy álomszép ruhára, amit meglátva a kirakatban, képtelen voltam ott hagyni. Megállok az üzlet küzepén, végig futtatom szemeimet a papírra olyan szépen le írt dolgokon, és azon gondolkodok közben, hogy a maradék pénz hogyan lesz elég mindenre. Valószínűleg sehogy. Idegesen csóválom meg a fejem, a zsebembe rejtem a papírt, és elveszek egy bevásárló szekeret, amit úgy tolok magam előtt, mintha lenne pénzem, amivel vásároljak. Mira tutira kinyír. A polcok között végig haladva veszek el ezt, azt, és ha fejben próbálom össze számolni az árakat, akkor egyértelműen nem passzol már azzal, amennyi a táskámban lapul, szóval itt maximum csak nézelődni tudok, aztán meg majd legfeljebb be adok a nővéremnek valami hihető mesét. Mondjuk, hogy ki raboltak. Elvégre is rólam van szó...simán el veheti tőlem bárki a pénzt nem? A szekeremet el hagyva sétálok át az édességes részhez, ahol a polcról le veszek három rumos csokit, ami a kedvencem, körbe pillantok, aztán, mintha ez olyan természetes lenne, el is rejtem azokat a zsebembe. Tovább sétálok, még mindig úgy, mint aki nem tudja el dönteni, hogy még mit kell megvegyen, és a következő pillanatban már egy üveg bort emelek le a polcról, ami méreg drága, de ittam már korábban ilyet, és tutira finom. Egy ideig csak nézegetem az italt a kezembe, majd ismét szét nézek, hogy valaki esetleg láthat-e, de mivel nem látok senkit, így biztosra veszem, hogy ugyanúgy velem sem foglalkoznak mások. Szóval óvatosan nyitom szét a kabátomat, és rejtem el annak a legmélyén az italt is, igyekezve arra, hogy ne keltsek túl nagy feltűnést, majd nem törődve semmi mással, lassan, indulok meg a kijárat felé, olyan arcot vágva közben, mintha nem lennék megelégedve ezzel az bolttal, és inkább máshol szeretném elköltenia pénzem.   

Horatio & Katniss

Számtalanszor megfogadtam már, hogy nem lopok többet sehonnan, most sem azzal a céllal jöttem ide, de mit csináljak ha egyszer felelőtlenül ismét sikerült elköltenem a pénzt, amire vásárolnom kéne? A bor persze nincs is a listán, Mira egy kicsit ilyen antialkoholista, de nekem meg megtetszett, és általában, ha valami tetszik, azt meg is szerzem magamnak. Akkor is, ha a szívem mélyén tudom, hogy nem helyes az, amit teszek. A nővérem meg így is úgy is mérges lesz, szóval már ez van. Bár kajánk nem lesz, de legalább ihatunk finom és drága bort. Majd megmondom, hogy ajándékba kaptam valakitől. A pénz meg... hát az csak úgy eltűnt. Igyekszem a lehető legkevesebbet nézelődni, hogy ne keltsek feltűnést, egy mosolyt erőltetek magamra és úgy lépek egyre közelebb a kijárathoz. Néha megesik, hogy az ember nem találja azt, amiért jön. Próbálom azt mutatni, hogy én is épp úgy jártam, bár az igaz, hogy elég jól felszerelt egy üzlet ez, de tutira vannak olyan dolgok, amiket nem lehet még itt sem megtalálni. Eszembe jut, hogy ha valaki megkérdezi, hogy miért megyek azt mondom majd, hogy a kocsimba hagytam a pénztárcám, hiszen azt úgysem tudhatja senki, hogy még jogosítványom sincs, nem hogy autóm. Végül pedig megkönnyebbülve sóhajtok egy nagyot, amint a levegőre érek. Még vissza is pillantok, hogy valaki nem-e mégis csak követne, vagy gyanút fogott volna, de úgy tűnik, hogy ezt is megúsztam. Vagyis ebben reménykedtem, mert az nagyon is meglep, hogy odakintről egy ismeretlen alak állja épp az utamat. Hunyorítva próbálom kiolvasni azt, ami jelvényére van írva, bár felesleges, hiszen el is mondja mindazt, hogy ki is ő, én meg azt hiszem, hogy most bajban vagyok. Basszus.. még csak épp egy zsaru hiányzik az életemből. Megszeppenve nézek rá, ártatlan tekintettel, épp úgy, mint aki nem érti azt, hogy mi baja is van. Mert amúgy tényleg fogalmam sincs. Mégis szófogadóan veszem le hátamról a táskámat, hogy elő kotorásszam belőle a személyimet, amit kér, közben pedig igyekszem figyázni az el rejtett boromra is, mert ha már ekkrora utat meg tettem vele, nem lenne túl jó ha ki csúszna és össze törne. Felé nyújtom azt és lassú és óvatos léptekkel követem őt a kocsiig, még mindig azt éreztetve vele, hogy semmi bűnöm az égegyadta világon. Még a kérdését hallva is úgy pillantok rá, mint aki őrültnek tartja, mert igazából fogalmam sincs, hogy honnan a fenéből tudja, hogy mi van a kabátom alatt. Vajon valaki odabent meg látott és rám hívta a rendőröket? Bár rendőr autót nem nagyon látok a közelben.
- Hát én... szóval...véletlenül. Mármint úgy értem, hogy megnéztem és elfelejtettem vissza rakni a polcra. - ez nem teljesen az igazság mondjuk, de hátha megúszom egy kis ejnye bejnyével, legfeljebb vissza viszem, ha nagyon ragaszkodik hozzá. Még a csokikról nem is tud valószínűleg. Nem mintha az akkora baj lenne.
- Most le fognak engem tartóztatni? - nézek rá kicsit félve miközben a személyimmel a kezében valamit keresgél egy tabletten, közben pedig szét nézek és azon töröm a fejem, hogy mennyi lenne az esélyem elmenekülni. Az a baj, hogyha ez sikerül is neki úgyis könnyen megtalál hiszen nála van a személyigazolványom. Most aztán jó nagy bajban vagyok. - Én nagyon félek a sötétben, és nem szeretem ha be zárnak valahová. Vagyis... csak ennyiért nem lehet bajom ugye? Tényleg nem volt szándékos.. - idegesen állok egyik lábamról a másikra és fogalmam sincs, hogy mit kell tennem ilyenkor. Csak bízok abban, hogy ő épp egy rendes rendőr és nem valami szőrszáll hasogató.   

Horatio & Katniss

Korábban valahogy mindig sikerült megúsznom az ilyen baklövéseim, bár nem mintha annyira kedvemre való lenne az, hogy lopok. Tényleg nem szándékosan csinálom, csak valamiért nem bírok ellen állni, ha valami olyasmit látok, ami megtetszik. Ez a bor pedig történetesen nagyon finom, azt hiszem, hogy nem véletlenül ilyen drága. De legyünk őszinték...ki képes ki adni ennyi pénzt érte egyáltalán? Ha lenne nálam annyi, akkor azt valószínűleg amúgy sem erre költeném el, szóval mindenképp az lett volna a sorsa, hogy a kabátom alatt elrejtve landoljon. Mira persze mindenképp ki nyír majd, főleg, ha megtudja, hogy a rengeteg dolog helyett, amit vennem kéne csak egy üveg borral állítok haza, pedig ő még csak nem is iszik alkoholt, de talán ha megkóstolja, akkor máshogyan fog vélekedni Ő is. A rendőrrel azonban nem számoltam, és még úgy sem értem mindig, hogy hogy a fenébe került ide, hogy már szófogadóan a személyigazolványomat is a kezébe nyomtam. Igazán nem hiányzik az viszont, hogy be vigyen a rendőrségre és ott tartsanak majd ki tudja mennyi ideig. Lenne egyéb dolgom is. Például ki kéne találnom, hogy hogyan játszam meg a szegény elveszett lányt Mira előtt, akitől el lopták a pénzét és ezért térek haza üres kézzel. Vagyis néhány rumos csoki van a zsebembe, amiről szerencse a zsaru nem tud, na meg a bor...amit valahogy csak megtarthatok majd. Nem tűnik olyan nagyon szigorúnak... vagyis ebben bízok. De látta az egészet? Azt meg mégis hogy innen kintről? Mert én esküszöm, hogy odabent nem láttam őt.
- Hát a lopás egy kicsit csúnya megnevezés erre. Inkább én úgy mondanám, hogy megfeledkeztem magamról..elfelejtettem, hogy ki kéne fizetni azt. - mentegetem magam ismét, bár nem mintha lenne rá pénzem, de ezt Ő nem tudhatja. Vagyis lehet, hogy el kéne játszanom a szegény tébolyult lányt, bár nagy valószínűséggel azok ételt lopnak és nem alkoholt. Vagy fene sem tudja. Annyira azért nem vagyok rá szorulva arra, hogy lopnom kelljen...csak valamiért jól esik a lelkemnek, meg büszke vagyok magamra, ha sikerül meglógnom is. Már épp szeretném megkérdezni, hogy igazat beszél-e és tényleg le léphetnék-e, mintha nem is látott volna semmit, de természetesen nem mehet ez ilyen egyszerűen. Sóhajtok egyet, mert annyira nem akarok meg válni a kabátom alatt lévő bortól. Meg hát szégyellek is most csak úgy vissza állitani vele. De olyan őszintének tűnik a fenyegetése. Nagyon nem szeretném, ha bezárna egy ilyen hülyeség miatt.  
- Én nem szoktam lopni. Ez az első, hogy előfordult. Becsszó. De rendben... vissza viszem és megígérem, hogy soha többé nem teszek ilyet. - bólogatok, bár ezt már magamnak is megígértem párszor és valahogy újra meg újra elcsábulok. El rakom közben a vissza kapott személyimet, amit azóta is olyan lelkesen szorongattam a kezembe, és közben megjárja a fejem, hogy csak úgy teszek, mintha vissza akarnék menni az üzletbe, de végül megfutamodok és lelépek gyorsan. Ő meg mintha erre a tervemre rá érezne szólal meg. Ne már... minek akar a sarkamban lenni? Vágül unottan vonom meg a vállam, mint akit nem is érdekel, hogy velem akar jönni, pedig igazából egyáltalán nem örülök ennek. Mielőtt elindulnék az üzlet irányába, fel pillantok rá kicsit félve, majd egy újabb sóhaj kíséretében, lassan haladva közelítem meg a bejáratot, azonban előtte mégis megtorpanok, és megrázom makacsul a fejem.
- Én nem merek most ezzel vissza menni. Dühösek lesznek rám, mert el vettem ezt. - motyogom ismét a rendőrre nézve, közben pedig igyekszem arra, hogy valahogy megsajnáljon, és ne kényszerítsen arra,hogy be menjek oda. Kell nekem az a bor. - Nincs most nálam annyi pénz, hogy ezt kifizessem. De... mi lenne, ha haza szaladnék, hiszen nem lakok innen olyan messze, és majd azután vissza is jönnék, hogy ki fizessem a tartozásomat? Vagy... ha nem jó, akkor csak le teszem ide a bort és elszaladok mielőtt bárki is észre vehetne. -  az első opció természetesen hazugság, mert eszembe sem jutna vissza jönni, a másodikat meg nem szívesen csinálnám meg, de ha nagyon akadékoskodik, akkor nem bánom. Majd iszunk akkor azt, ami van otthon. Bár mivel a nővérem alkohol ellenes, aligha találnék hasonlót odahaza. Sem inni, sem pedig drogozni nem szabad abban a házban. De legalább nem olyan, mint a nagybátyám lakása volt, csak tartanom kell magamat a megállapodásunkhoz.

Horatio & Katniss

Mindig sikerült megúsznom az ehhez hasonló kellemetlenségeket, és épp azon gondolkodok, hogy hogyan is lehetek ennyire peches, hogy éppen egy rendőr legyen az, aki rajta csíp ezúttal. Nem lenne túl jó ha be vinne a rendőrségre, mert egy ilyen butaság miatt nagyon nem szeretnék rácsok mögé kerülni. Meg amúgy sehogy, semmiért. Nem csak, hogy ciki lenne, de Mira ismét csalódna bennem, na meg rosszul viselem a bezártásgot is. Szóval valahogy mindenképp jó lenne megúszom ezt az egészet, de viszont a borra is szükségem lenne, ha már ennyi mindent megtettem azért, hogy a kabátom legmélyére kerüljön. Miért nem jött ez az ember csak tíz perccel később ide? Már rég el lennék akkor tűnve és nem kéne végig mennem ezen a sok hülyeségen. Hogy vihetném csak úgy vissza ezt a bort? Meginni is akarom, meg hát... nem vagyok én annyira bátor, hogy csak úgy oda álljak a kasszások elé és közöljem velük, hogy mégis inkább itt hagyom az italt. Egyébként sem tudok jól hazudni.
- Hát végülis... ha ki hozni ki tudtam, talán vissza vinni is tudom. - vonom meg a vállam, mert simán megoldhatnám, csak épp nem akarom. Ha valamit igazán szeretnék és azt sikerül is megszereznem, akkor azután már nem szívesen szeretnék megválni attól. Így bár elég elszántnak mutatom magam, de azért mégis megtorpanok a bejárat előtt, mert milyen tolvaj az, aki vissza viszi a szerzeményét? Oké, én nem szeretem magam tolvajnak nevezni, inkább mindig a véletlennek tudom ezt be, de akkor is. A szavait hallva pillantok fel rá, és idegesen vakarom meg a fejem, majd a kabátom rejtekéből ki is veszem a bort, és át nyújtom azt neki. Holott koránt sem tetszik mindaz amit mond. Mégis miből adjam neki vissza a pénzt? A közmunka bár nem tudom, hogy milyen lehet, de valamiért nem is szívesen próbálnám ki. A francba!
- Kérem...nem szeretnék be menni a rendőrségre. Vissza adom a pénzt. Ígérem. - hogy miből nem tudom, de majd út közben biztosan ki találok valamit. Mennyi az esélye vajon annak, hogy le tudnám rázni magamról? Jelenleg nem sokat látok rá, így már csak a reményem maradt, hogy valami jó mégis csak történik, és vagy eltörli az adósságom, vagy pedig sikerül elég furfangosnak lennem, hogy valahogyan túl járjak az eszén. Bár egy zsaruval kicseszni nem biztos, hogy a legjobb döntés lenne. Na és ha sajnáltatnám magam?
- Megértettem. Nincs több lopás. Rendőrség sem. - csóválom meg a fejem, miközben lehajtott fejjel az oldalán lépek vissza vele a boltba. Egyre idegesebb leszek, amint a kasszához közeledünk, előttemegállva azonban értetlenül pillantok rá ismét, amiért a húgaként beszél rólam. A rendőröknek szép dolog hazudni? Végtére is mindegy. Az a lényeg, hogy valahogyan ki keveredjek ebből. Egy rövid pillanatig találkozik a tekintetem a kasszás nővel, aki rosszalló pillantásokat küld felém, de mégis ki húzom magam büszkén, mert igazából mindegy már, hogy mit gondol. Megkönnyebbülök, hogy a szerzeményemet vissza szereztük ezúttal tisztességes úton, és ismét ki fele indulva kezdem törni a fejem azon, hogy hogyan szabaduljak meg egy újabb adósságtól ráadásul egy zsarunak. Szívás ez a helyzet mindenképp.
- Nagyon köszönöm. - szólalok meg végül és amint ki érünk ismét a levegőre, csinálok úgy mint aki félre lépett, hogy hatásosabb legyen a bemutatóm, még a rendőr karjába is kapaszkodok és hangosan szisszenek fel, mintha valami óriási nagy fájdalmam lenne. - Basszus a bokám...nagyon fáj. - még fel is emelem a bal lábam, gondosan kapaszkodva belé még mindig és bízok abban, hogy annyira nem jó zsarú mégsem, hogy rá jöjjön, hogy kamuzok és nincs az égegyadta világon semmi bajom.