And in the middle of my chaos, there was  y o u .  

JAY & MADELAINE

Mindig is úgy gondoltam, hogy az életemnek megvan a maga izgalmas menete. A munkámat sosem éreztem monotonnak, a szabadidőmet pedig a saját szájízem szerint töltöttem el, így nem gondoltam, hogy bármelyik téren is hiányt szenvednék. Egyik páciensem jött a másik után, és ha nem is ők, akkor hát Evan vagy néhány kedves ismerős és barát segített abban, hogy a figyelmem mindig csakis arra koncentrálódjon, ami igazán lényeges, a figyelemeltereléseket pedig zárjam az életemen kívülre. És én így is tettem. Nem mentem bele felesleges vitákba, nem keveredtem bajba vagy több időt szántam volna egy konkrét személyre annál, mint amennyit a beszélgetés témája megérdemelt. Nem feltétlenül azért, mert a társasági élet feszélyezne, pusztán vesztegetném az időmet, hogyha egy adott kérdéskör teljes kivesézése után üres szavakkal dobálóznánk a másik felé, hogy fenntartsuk az érdeklődés látszatát. Ezért is volt az, hogy miután egy megbeszélés lezajlott, és minden kérdésre választ kaptam, elhagytam a helyszínt, ami bárhogy is nézem, sosem okozott gondot. Mégis, ahogyan egy pillanatra megállok, és körülnézek az üresen tátongó lakásom területén, akkor úgy elfog az a kellemetlen magányhoz hasonlítható emóció, ami arra késztet, hogy lépjek túl azon a bizonyos határon és vállaljak kockázatot. Másítsam meg az elképzeléseimet, szervezzem át a már-már mániákusan betáblázott napjaimat, és keressem az élet azon formáját, amit mostanában a társadalmi normák megkövetelnek. Váljak én is részesévé a világ ezen felének, ahogyan azt már nem egyszer vagy kétszer megtettem, és engedjem, hogy az érzelmeim maguk módján dolgozzák fel a változókat. Mindez olyan távolinak bizonyult számomra a sikertelen próbálkozások fényében, és bár a kívülállók noszogatása olykor elbizonytalanított, a munkám mégis elsőbbséget élvezett bárminél. Ezen pedig nem tudtam egyik napról a másikra változtatni, de nem mondtam, hogyha a lehetőség úgy hozná, nem tennék egy próbát.
Úgy pár héttel ezelőtt egy ajánlat érkezett be az e-mail fiókomba, én pedig kaptam a rendőrség által felvázolt lehetőségen, valahol tágítva ezzel a hatáskörömön. Nem gondoltam, hogy személyes okokból érkezett a felkeresés, de nem is ez számított igazán. Jobban érdekelt, hogy egy ügy részese lehetek, még ha csak a kulisszák mögül is figyelve az eseményeket. Egy állítólagos gyanúsított személyiségének felépítése nem egyszerű feladat, hiszen sokkal összetettebb, mint ahogyan azt átlagban egy teljesen kívülálló elgondolná. Annyi mindent kell összevetni, és ez soha nem ment egyről a kettőre, leginkább akkor nem, mikor sajnálatunkra a megfigyelni kívánt alak ügyesebb volt az elvártnál. Ilyenkor olyan mélységeket követelt meg az eset, amihez nem volt elég pár futólag átnézett irat vagy egy-két óra. Napokat ölelt fel, hogy a tettei alapján összefüggéseket keressünk, szokásokat, amikhez gyökeresen visszatér. Esetleg otthagyja a kézjegyét a helyszínen avagy ismeretlen marad továbbra is, mert ez is megeshet. Csakis az igazán büszke bűnözők arrogánsak annyira, hogy nevüket adják mesterműveikhez. Ekkor ismertem meg Jay Ricksont is, aki nyomozóként dolgozott, és szerves részét képezte az Álruhás pasas ügyének. Mert ekkorra már így emlegette mind a média, mind a civilek is, és közöttünk is így adódott át a róla megtudakolt információ. Távolságtartó, komoly férfinek tűnt, aki igazán jól végzi a munkáját ahhoz, hogy ne vesztegesse az időt zsákutcának bizonyuló nyomokra vagy bármi másra, ami inkább hátráltatja az ügy lezárását, mintsem előresegítené. Kedveltem ezt a határozottságot benne, és társaságnak is kellemesnek bizonyult azokban az órákban, amikor közös tudásunk segítségével adtunk hozzá valami pluszt az ismeretlenünkhöz, mégis tartottuk magunkat a munka folyamatához. Sosem állítottam volna, hogy Jay ne keltette volna fel az érdeklődésemet, mégsem éreztem helyesnek az ügy megkockáztatását, ugyanakkor ő rajta is inkább a munkára való koncentrálást vettem észre, mintsem az általam tapasztalt mondjuk úgy vonzalmat. Talán ezért is lepett meg annyira, amikor az egyik beszélgetésünk nem a gyanúsított köré épült fel, hanem egy randira meghívást foglalt magába. Ugyan abban a pillanatban nem egyszer megfordult a fejemben a kockázatok listája, mégis merőben háttérbe szorult a kimondott, és izgatottan hatott beleegyezés mellett. Ez a fajta érzés csak még inkább elmélyült a nagy nap elérkeztével, amikor is önmagam egy szétszórtabb verziójává váltam, mégsem éreztem egyetlen pillanatban sem azt, hogy meggondoltam volna magamat. A gondosan elpakolt dolgaimmal ültem be az egyik nagy nehezen elkapott taxiba, és amíg a kapott helyszínig nem értem, ujjaimmal ütemes dobolgatásokra hajazó mozdulatokat tettem térdem mentén, hogy lenyugtassam zavartságomat. Mégis, ahogyan az autó a végállomás előtt lassított le, és kiszálltam a friss levegőre, a szívem üteme a torkomban nyert visszhangot. A tájékozódás sosem tartozott erősségeim közé, így a biztonság kedvéért a telefonomért nyúltam, hogy egy sms formájában jelezzem társaságomnak megérkezésemet:

'Szia. Ha a taxis nem vert át, akkor azt hiszem megérkeztem. Merre vagy? M.'

Ugyan még teljesen a megbeszélt időkorláton belül vagyunk, mindenesetre nem szívesen kerülném el őt a város nyüzsgésében, így az üzenetem pusztán a biztosra menést szolgálta, mintsem Jay sürgetését.

Somebody Else ; 759;       

And in the middle of my chaos, there was  y o u .  

JAY & MADELAINE

Sosem voltam egy szabályszegő típus, de azt nem mondom, hogy elkövetett hibákból nem birtokoltam párat, de mihelyst eldöntöttem milyen célok fognak motiválni az előrehaladásban, változni akartam. Bizonyos mértékben határokat húztam fel, míg más helyen meghoztam a saját magam által követhetőnek tűnő szabályokat. Tudtam, hogy ez az egyetlen esélyem arra, hogy ne kövessek el olyan hibákat, amik kihatással lehetnek az életemre, ezért mihelyst belekezdtem az egyikbe, már nem volt visszaút. Ezek a kimondatlan előírások sok mindent karoltak fel, közöttük a kapcsolati témát is. Nem feltétlenül zárkóztam el, ha erről volt szó, hiszen mint minden ember, jómagam is próbálkoztam, de mindezek a tanulási időszakom végeztével le is zárultak. Onnantól nem éreztem szükségét, hogy elvonja bármi is a figyelmemet a munkámról, ahogyan azt sem, hogy ez a meghozott döntés visszahúzna bármitől is. Tudtam, hogyha úgy alakul, azt felfogom majd ismerni, addig pedig minden egyéb más időpocsékolásnak tudható be. Jay ebből a szempontból különlegesnek hatott. Az ügy megoldásához szükséges időszak alatt túlzóan, de társakként tekintettünk egymásra. Neki szüksége volt rám, és ez fordítva sem volt másképp. Ő a saját munkájához köthető szakértelmét vetette be, míg én megpróbáltam magát a gyanúsítottat felépíteni abból a csekély információból, mellyel még kezdetlegesen rendelkeztek. A közös munkának hála sikerült rács mögé juttatni a férfit, és az ügy lezárult, ahogyan ezzel egyetemben a közösen eltöltött idők is, így magamban is ugyanezt kellett tennem. A nyomozó meglepő módon, de elindított bennem egy olyan folyamatot, amit régen tapasztaltam már, és bár mélyen hallgattam róla, valahol reménykedtem, hogy egyszer majd ő sem csak a szükséges haszonként tekint rám. De nem így lett. Abban a pillanatban, hogy azon a délutánon elhagytam a rendőrség épületét, őt is magam mögött kellett hagynom, és ez bármennyire is bántóan hatott, tudomásul vettem, hogy csapdába kerültem viszonzatlan érzéseimmel. Valahol könnyebb volt elhitetnem magammal, hogy ez így van rendjén, mintsem meglépni a kezdeményező szerepét, ami sosem tartozott hozzám. És azokból a röpke pillanatokból, amiket összeakadt pillantásunkból vontam le, nem hinném, hogy képes lettem volna megbarátkozni a nemleges válasszal, így hagytam a kisebbik rossz tudatát eluralkodni magamon. Ezért is ért annyira meglepetésként a meghívása, amely felszínre hozta mindazokat az eltemetett gondolatokat és az érzéseket, amiket már egyébként is birtokoltam, mégsem hagytam őket befolyásolni. A beleegyező válasz már megvolt, de minden más csak ezután kezdődött. A kezdeti izgatottságom feltűnésétől kezdve minden tettemet képes voltam megkérdőjelezni. Elég érdekes leszek számára? Mennyire beszélhetek sokat ahhoz, hogy ne kergessem az őrületbe? Beszélni fogok egyáltalán vagy a zavartság legyűr majd? Jómagam nem tudtam választ adni ezekre, és valahol aggódtam, hogy félelmeim az együtt töltött pillanatok alatt valósággá válnak. Kényszeresen küzdöttem azért, hogy az irántam való érdeklődés meg is maradjon, és ne csak csalódásként bukjak ki a nap végén. Ezek a kérdések viszont nem voltak elég erősek ahhoz, hogy eltántorítsanak a közös programunktól. Egy esélyt mindenki megérdemel, és ha nem teszem meg, mindig is bánni fogom. Mert magamból kiindulva, tudom, hogy így lesz.
A taxi érkeztével egyre közelebb kerültem mindehhez. Amikor csak tehettem, szőke tincseimet igazgattam, olykor kezeimmel lófarokba kötve őket, majd  a másik pillanatban szabadon hagyva. Adtam a kifogástalan kinézetre, és szerettem legjobb oldalamat mutatni mások előtt, így ennek fontosságát most is intenzíven tapasztaltam.
Pár mélyebb lélegzet és megannyi motivációs gondolattal később érkezek meg a helyszínhez, ahol az első dolgom neki is jelezni. Ezután viszont újabb kísérletet teszek arra, hogy felmérjem jelenlegi állapotomat, újra elbizonytalanítva magamat a választott szerelésemről vagy akár a leheletnyi sminkemről, mint ahogyan azt egész nap tettem. Jay nem sok várakozási időt hagy, és mikor szembefordulok vele a szavaim is elakadnak egy pillanatra.
- Jay.. - reakcióm egy széles mosolyként jelenik meg arcomon, és a fejemet ingatom következő szavaim elöljárójaként. - Ezek gyönyörűek! Nem kellett volna..köszönöm. - zárom le végül ennyivel megannyi módon kifejtett tiltakozásomat, de mindezek ellenére őszintén örülök a virágcsokornak. Elfogadva felajánlását karolok belé, és egy röpke másodpercre felpillantok arcának vonásaira. - Gyorsan ideértem, de gondoltam a biztonság kedvéért jelzek neked. Kétlem, hogy jó fényt vetett volna programunkra, hogyha netalántán elkerüllek vagy ehhez hasonlók.
Hangom szórakozott az elhangzottak hatása miatt, mosolyom pedig minduntalan szimbolizálja jelenlegi hangulatomat, miközben az épület felé vesszük az irányt. Szinte már nevetséges, hogy ennyire izgulok annak a férfinek a társaságában, akivel heteket töltöttünk egy ügy megoldásával. Mostani helyzetünk viszont egészen más, és amíg a munkájának megszokott keretei között mindenki biztonságban érzi magát, addig annak elhagyása már kevésbé nyújtja ugyanezt.
- Ezt én is ugyanúgy felhozhatnám, hiszen engem pedig a meghívásod lepett meg. Mindenesetre örülök, hogy így döntöttél. - nem fogom nyíltan azt mondani neki, hogy már korábban is vonzódtam iránta, de eltitkolni sem, hogy a társasága felettébb kellemes élményt nyújt számomra.
- Régóta vagy már itt? - érdeklődésem a cuccainak hiánya miatt bukik ki belőlem, ugyanakkor sosem éreztem még olyannyira zavarban magamat, hogy ne tudjak akár egy értelmes témával előhozakodni. Ezt neveznék talán kezdők szerencséjének? Figyelembe véve azt a tényt, hogy milyen régen nem volt már ilyen programban részem, azt kell mondjam, nem árt az alapoktól kezdeni.

Somebody Else ; 810;      

And in the middle of my chaos, there was  y o u .  

JAY & MADELAINE

Elvárásaimmal szemben magam köré az évek során mindig is gondosan felépített falat emeltem, és csak nagyon ritkán bontottam le alapjaiból, hogy ezáltal közelebb engedjek bárkit is. Rosszul indítottam, ami a kapcsolatokat illeti és talán ezért is éreztem szükségét egy idő után, hogy ez a fal biztos pontként működjön az ismeretlennel szemben. Szórakozásaim csekélysége nem sodort olyan helyzetbe, hogy elutasítóan lépjek fel bárkivel szemben, és ha mégis megtörtént, aznap este sem éreztem azt, hogy döntéseim rosszul érintenek. Annyira a munkám határolta be mindennapjaimat, hogy képes voltam minden mást figyelmen kívül hagyni. Könnyebb volt pusztán erre koncentrálni és megkímélni magamat a felesleges csalódásoktól. Tekintettel azokra a tényekre, amelyek azt sugallják nem feltétlenül tudom kezelni az érzelmeimet, a külvilág úgy tapasztalhatja, hogy érdektelenné válok egy beszélgetés alkalmával. Ez közel sem így van. Egyszerűen olyan régen váltott ki belőlem intenzitást bármilyen külső hatás, hogy a visszarázódás nehezebben megy. Egyébként sem vagyok az az egyenest a mélyvízbe ugró típus vagy híve a már elterjedt egyéjszakás kalandoknak, így nem okozott gondot életem ismétlődő területein, hogy valódi arcomat mutassam. Sosem gyűrt le a kétségbeesés vagy éreztem kevesebbnek magamat, amiért nem csillog egy gyűrű az ujjamon vagy tervezem a saját családomat egy stabil párkapcsolat keretei között. Ez nem én voltam. Bíztam abban, hogy a megfelelő időben én is megtapasztalom mindezt, addig viszont ott lesz a már megszokott életem, ami a hiedelmekkel ellentétben boldoggá tesz. Ezért is ért váratlanul, ugyanakkor zökkentett ki érzelmeim monotonitásából az a közös munka, amely során megismerhettem Jayt. Mégis ezen alkalmak során is egyszerűbb volt tagadni és hagyni elmúlni azt, ami a nyilvánvalóság burkában tartotta fogva önmagam számára is már régen elfeledett érzéseimet. Tartva a következményektől vagy az esetleges visszautasítástól ez tűnt az ésszerűbb, és mint utólag kiderült hibásabb lépésnek. Mindezek ellenére szerettem volna jobban megismerni őt. Meglátni egy másik oldalát, amit az együtt töltött idő során nem mutatott, így meghívásának elfogadása után elhatároztam, hogy lejjebb húzom ezeket a védelmemre felhúzott falakat, és engedek az elveim elhagyásának. Csakis így ismerhetem meg őt igazán, és régóta most először érzem azt, hogy ezt őszintén szeretném.
A kezdeti nehézségek ellenére egymás megtalálása könnyebben sikerül. Viszontlátásunk örömére egy csokorral leszek gazdagabb, emiatt viszont esélyem sincs visszafojtani kívánkozni vágyó boldogságomat, melyet egyébként sem vágytam elfedni. Megköszönve kedves gesztusát karolok belé, hogy izgatottságom fokozását közelségének hatásával toldjam meg, mely remélhetőleg elég erős álcát biztosít ahhoz, hogy elrejtsem gyermeteg zavaromat. Idetalálásom körülményei kerülnek terítékre, amely során tudtára hozom burkolt bocsánatkérésemet az általam okozott esetleges fennakadásokkal kapcsolatban, ő mégis nyugtatóan biztosít ellenkezője felől, ez pedig elmélyíti a már meglévő mosolyt az arcomon.
- Ez nagyszerű. - vágom rá ösztönszerűen, ezután viszont hajlandóságot érzek egyből folytatni is, mielőtt élő példájává válok mindazon véleményeknek, amelyek az első benyomás alatt születnek rólam. A sznob, karót nyelt hercegnő. - Sosem jártam még itt, pedig azt gondolná az ember lánya, hogy pár év alatt sikerül eljutnia majd bármilyen olyan helyre, ami egy kicsit is kényeztetné őt. Aztán rendszerint felébred.. - jegyzem meg egy játékos fintor keretében, mégis kellemesen érint, hogy kiszakadhatok a hétköznapok hálójából, mégpedig egy olyan férfi társaságában, aki nem teljesen számít már ismeretlennek.
Mosolyogva veszem tudomásul az akár magyarázatnak is helytálló elhangzottakat, és csak egy röpke másodpercet engedek meg magamnak, hogy bűnözzek arca vonásainak tanulmányozásával. - Ebben igazad van..nem lett volna szerencsés akkor próbálkoznunk. - értek vele egyet abban, hogy a munka fényében ez volt a helyes döntés, mely mégis félreértésekbe taszított minket. - Szerencsére már nem abban a helyzetben vagyunk. - teszem hozzá csak úgy mellékesen, alig feltűnő mosoly társaságában. - Ami pedig a kapcsolati státuszomat illeti.. - tanácstalanságom képezte fintort ejtek. - Már egy ideje elég egy síkon mozog. - zárom le végül mondandómat egy halk nevetés kíséretében. És nem, nem feltétlenül a kalandos találkozások teszik egyhangúvá, hanem épp az ellenkezője okozza monotonitását.
Belépésünk után tekintetem körbejár az épület elemein, és nehezemre esik nem elveszni annak különlegességében, mégis partnerem szavai jobban lekötnek bármi másnál. - Még a végén elkényeztetsz, nem gondolod? - játékosság húzódik meg kérdésem mögött, mégis szavakba se tudnám önteni mennyire hálásan érintenek tervei a közös hétvégénket illetően. Látszik rajta, hogy készült és azt szeretné, hogy minden tökéletesen menjen, ezért mikor belépünk a liftbe, biztatóan végigsimítok a karján.
- Jay. - ejtem ki a nevét ezután, és a kék íriszek kutatójává válok. - Minden csodálatosan hangzik, ne aggódj. - mosolyodok el őszintén, majd a liftben lévő egyik korlátra simítom kezemet a kapaszkodás érdekében.
- Lehet nem fogsz hinni nekem, de nagyon ritkán áldozok időt ilyenekre, szóval elmondhatatlanul jól fog esni. A fotelem kényelmes darab, de csak egy funkcióval bír, az pedig az, hogy ülni lehet benne. - jegyzem meg szórakozottan az egyszerű hétköznapjaimra célozva ezzel. A következő szintre érve áll meg a lift, és egy kisfiú szalad be rajta, aki egyből irányítása alá veszi a gombokat, nyomában pedig az anyukája, elkésve arról, hogy megállítsa gyermeke csínytevését.
- Azt a sok-sok világító gombot elnézve elég hosszú utazásnak nézünk elébe. - súgom Jay fülébe észrevételeimet, és most magamban morfondírozok mivel hozakodhatnék elő az idő elütése érdekében. - Csak én vettem észre vagy tényleg gyanúsan szemezik a megállító gombbal? - érdeklődésem továbbra is halkabban történik, ennek ellenére egyik kezemet még mindig a korláton tartom a biztonság érdekében.

Somebody Else ; 852;      

And in the middle of my chaos, there was  y o u .  

JAY & MADELAINE

Eléggé felejtősnek és mondhatni szegényesnek találtam minden egyes randevúra csábítást, melyet a férfi nemmel megáldott egyedek igyekeztek meglépni az irányomba. Ragaszkodásom ezekhez a programokhoz nem feltétlenül váltott ki belőlem lelkesedést, és a végén meg is értettem kezdeti távolságtartásomat. Ugyan kevés alkalomról beszélhetünk ezen kereten belül, de egyiket sem tudtam volna számon tartani úgy, mint felejthetetlen élményt. Jóllehet külső szemlélőként ez másképp jön le, de jómagam sosem voltam az a nő, aki megkívánta az elkényeztetést vagy ne értékelte volna az egyszerűséget. A kezdeti nehézségek ellenére mindig képes voltam alkalmazkodni az adott helyzethez és jól érezni magam benne, ha a társaságom is ugyanilyen mértékű emóciót váltott ki belőlem. Nehezen találtam meg az örömöt olyan szituációkban, ahol szükség volt önmagam meghazudtolására és a szórakozás megjátszására, hiszen ilyen feltételek mellett sokszor feszélyezettnek, elhidegültnek éreztem magamat. Mindezek pusztán néhány alkalmat foglaltak magukba, mégis a legvégén ugyanezt a tendenciát tapasztaltam. Felvetül a kérdéskör, hogy a probléma bennem lakozik és a boldogságom útjában én, és csakis én állok, mégsem szeretném kényszerből lehorgonyozni magamat egy férfi mellett, akinek társaságában idegennek érzem magamat. Valahol ezért sem találtam szükségét a felesleges körök lefutásának, így hagytam elhalványulni kíváncsiságomat vagy akaratomat a párkapcsolatok irányába, hiszen az állandó, ugyanakkor visszatérő érzések nem érték meg az időm elvesztegetését. Nem mintha lehetőséget nyújtottam volna arra, hogy bárki is meggyőzzön, de valahol mégis ezt éreztem a helyes útnak. Jay és én ebből a szempontból különböztünk a már felmutatott sémától. Őt volt alkalmam több ízben mondjuk úgy megismerni, és eltölteni több órát a közelében úgy, hogy nem a lenyűgözése volt a cél, hanem az ismereteim által nyert segítségnyújtás. Önmagamat adni könnyebb volt, mint hittem és talán ezért engedtem lejjebb az eddig határozottan felhúzott falakat, mert nem egy vagy két alkalmat tehettem le az asztalra, ha kettőnkről volt szó. Ez viszont nem azt jelentette, hogy kevésbé váltam izgatottá a közös programunk által, hiszen az iránta érzett vonzódásom elég valószínűséggel jelen volt az életemben, és most hogy viszonzásra lelt általa, csak még inkább eluralkodni látszott rajtam.
Figyelmesnek találok minden egyes gesztust, mellyel igyekszik lenyűgözni és egyben tökéletessé varázsolni az együtt töltendő hétvégénket. A helyválasztást, a szervezettséget, - ami elég erősen a hétköznapjaim része, - vagy a csokor formájába illesztett virágokat, amik esetünkben az ajándékot szimbolizálták. Mindezen apróságok miatt válok én is magabiztosabbá és engedek utat kevésbé távolságtartó énemnek, hogy esélyt adva kettőnknek érezzem jól magamat társaságában, és ne rontsam el úgy, ahogyan azt magamtól már megszokhattam az évek során.
Magamról tett vallomásaimmal toldom meg beszélgetésünket, mely magába foglalja azon információkat, mennyire elkerülöm ezeket a helyeket a hétköznapjaim során. Megvetni nem vetem meg őket, és ha tehetném, mindennap órákat áldoznék az időmből, hogy ilyen módon kényeztessem magamat, sokszor mégsem érzek hajlandóságot, hogy ezen lendületen felbuzdulva lépéseket is tegyek a magamra szánt órák ily módú eltöltésének.
- Oké, most már határozottan lenyűgöztél. Ez nem ér. - az amúgy is az arcomon játszódó mosoly elmélyül szavainak reakciójaként, mégis szórakozottság húzódik meg hangom hátterében, melyet halk nevetésemmel is megerősítek. Minden szempontból kifordulni látszik eddigi életmódom alapja, így nem meglepő, ha néha egyszerűen szóhoz sem jutok a programunk menetétől vagy éppenséggel nem találom úgy, hogy megérdemelném mindezt. Az egyszerűség nagymértékben befolyásoló tényezője hétköznapjaimnak, így amikor azt mondom, hogy most egy álomba csöppentem, akkor nem élek erős túlzással.
Alig észrevehető pír keletkezik arcomon az elhangzottaktól, melyet pusztán én érzékelek, mégis jól esnek a szavai. Az, hogy ilyen mértékben felbolygatom az életét valahol fényesíti önbizalmam megkopott pajzsát, mégis tiltakozásomat kifejezve ingatom fejemet, hogy ezzel elejét vegyem mondandómnak. - Ne butáskodj, egyáltalán nem vagy szerencsétlen. - oszlatom el ezen kétségeit, mégsem tudom eltüntetni a mosolyt az arcomról. - Most mondjam azt, hogy ennek én valójában örülök is?! - vonom fel egyik szemöldökömet játékosságomat tetézve ezzel, mégsem akarom még inkább zavarba hozni ezzel vagy azt éreztetni vele, hogy ezt béna húzásnak tartom a részéről. - Ha ez valahol megnyugtat, hasonlóképpen zavarban vagyok ugyanezen okok miatt. Határozottan megnehezítjük egymás dolgát, nemde? - teszem hozzá úgy, mintha valami hatalmas felfedezés okozója lennék, mégsem tudom figyelmen kívül hagyni azt a kellemes érzést, melyet az elhangzottak gondolata hagy maga után.
A magam módján igyekszem nyugtatni őt, és miután ez valamennyire össze is jön, már csak figyelemmel követem végig saját tapasztatait az általam felvázolt vallomás után, melyet egy apró fintorral reagálok le. Elképzelni sem tudom miket kellett tapasztalnia, így valahol érthető, hogy az életében ilyen változások álltak be. - Akkor azt hiszem ez mindkettőnknek most jól fog jönni. - jegyzem meg egyszerűséggel a hangomban, mégis kíváncsiságom egyből feléled. - Mi volt az eredeti terv? - célzok itt az álmaira, amit az előbb említett, majd tovább folytatom. - Én állatorvosnak készültem, aztán nos elég jól elkanyarodtam. - vonok vállat elnevetve magamat, mert hát valakinek segítek, csak az állatok kimaradtak. Többnyire.
Nem feltétlenül lep meg a gyerekes csínytevés, az viszont igen, hogy mihelyst kettesben maradunk, Jay úgy dönt, hogy meghosszabbodott időnket egy rögtönzött táncolással ütjük el. Szórakoztatónak találom mindezt, és egyből belemegyek ebbe, valahol felvéve ennek a monoton dallamnak a ritmusát. - Egy idő után egészen fülbemászó...és mintha gyorsulna is, nem? - pördülök úgy, ahogyan a lépés megkívánja, végül kezem a vállán állapodik meg. - Utoljára a sulis bálon táncoltam egy osztálytársammal, és oltári kínos volt, ahogyan vagy a ruhámat vagy engem taposott le. - égnek emelem egy pillanatra kék íriszeimet, mégis nevetnem kell a felhozott emléken. - De a liftzene határozottan kellemesebb élménynek tűnik. - pillantok fel a lift hangszóró részére, és dúdolgatni kezdem a már-már idegesítő dallamot.

Somebody Else ; 894;      

And in the middle of my chaos, there was  y o u .  

JAY & MADELAINE

Röpke pillanatnak tűnik, míg elidőzök a hétvégénk helyszínének különlegességében, melynek látványát minél többször iszom magamba, annál biztosabbra állíthatom, hogy mennyire szokatlan ez számomra, ugyanakkor tesz egyre izgatottabbá minden egyes eltelt perc, amit itt töltünk. Valójában jól esik másra gondolni, mintsem a pácienseimre és az ő gondolataikra. Szó sincs róla, hogy a munkám ne boldogítana vagy untatna az, amit csinálok, pusztán vagyok annyira emberi, és leginkább fáradt/nyűgös, hogy néha én is vágyódok egy kis kényeztetés után, érkezzen az bármilyen formában. Mellesleg a változás nem feltétlenül rossz, és ha a hétköznapjaid kiforgatásának pozitív töltete is van, akkor a panaszkodás gondolata meg sem fordul a fejedben. Ki ne élvezné mindezt? A nyugalom ígéretét, a kellemes és nem mellesleg jóképű társaságot, aki tényleg van annyira kedves, hogy a kedvemben járjon minden egyes tettével, és kár szépíteni a dolgot, mert ilyen bánásmódban már tényleg elég rég volt részem. Úgy vélem, senki sem fog őrült módon tiltakozni az ellen, hogyha odafigyelnek rá és miért én lennék az, aki elkezdi ezt a folyamatot?
- Abban biztos lehetsz, hogy már most remekebb, mint az összes többi hétvégém, pedig még csak most jöttünk.  - vallom be lelkesedésem közepette, mégsem érzem másképp. Túlságosan egyszerű és olykor unalmas életet élek ahhoz, hogy ne dobja meg a hangulatomat mindez.
Közel sem hétköznapi körülmények között találkoztunk egymással és töltöttünk el időt úgy, hogy beszélgetéseink csak a munka körül forogtak, így különösen örülök annak az időnek, amikor sikerül jobban megismernem őt. Nem szívesen merülök el a felszínes vélemények alkotásába, - habár jómagam is egyszerű emberből vagyok, egyszerű hibákkal, - így azon leszek, hogy minél kevesebbet merengjek el a gondolataimban és építsek fel egy egész idővonalat a fejemben, helyette inkább a társaságomra koncentráljak és az ő általa mesélt dolgokra. Úgy gondolom, másképp nem is lehet megismerni senkit sem, csak ha odafigyelsz rá és tényleg érdekel, amit szeretne veled megosztani. Minden más eshetőséggel együtt jár, hogy valójában az életben nem tudod meg kivel állsz szemben. Az emberek hajlamosak még jobban a csigaházuk biztonságába húzódni, hogyha észreveszik az érdeklődés hiányát.
A liftes kis incidens nem tart túlságosan sokáig és szerencsére a velünk együtt utazók egy emelettel később magunkra is hagynak. Ez pedig remek lehetőséget nyújt arra, hogy elszórakoztassuk magunkat, amíg nem érkezünk meg az úti célunkig. A liftben lévő zenének csúfolt dallamok egyáltalán nem arról híresek, hogy bárki is táncversenyeket nyert vele, mi mégis megcáfoljuk ezeket az elméleteket azzal, hogy megpörget a monotonra hajazó dallamra, én pedig felveszem tevékenységünk fonalát és úgy mozdulok, hogy ne akadályozzam meg őt ebben.
- Nyugodt Jay? - kérdezek vissza nevetéssel egybekötve kérdésemet, mégis megköszörülöm a torkomat, mintha sértőnek kellett volna megélnie, hogy a nevén viccelődök. - Elnézést..szóval, igazán örülök, hogy megismerhetlek, nyugodt Jay.  Én laza Maddy vagyok, de ha valaki Mad Maxnek hív, azért nagyot harapok. - mutatkozok be én is, nehogy kimaradjak az ismerkedésünk első lépcsőfokából, a mosoly viszont továbbra sem tűnik el arcomról. Ezután viszont nem áll módomban félbeszakítani őt a mondanivalójában, ehelyett teljes érdeklődéssel hallgatom életének azon szeleteit, melyeket eddig nem volt szerencsém megismerni. El sem tudtam volna képzelni, hogy milyen irányból jutott el ide, így nem kis meglepetést okoznak a szavai.
- Látom, te is vettél egy éles kanyart az életedben. - jegyzem meg kezdetlegesen, még sincs semmi rosszallás vagy egyéb más negatívumot idéző csendülés a hangomban. - Mondhatom azt, hogy jól döntöttél? - vonom fel szemöldökömet érdeklődésem közepette, majd tovább folytatom. - Mármint állandóan a figyelem középpontjában lenni..én nem tudtam volna elviselni. - enyhén megrázom a fejemet szavaim megerősítésére és most egy pillanatra elmosolyodok. - Nálam anya képzelte be magát színésznőnek, de elhiheted nekem, hogy borzalmas volt benne. - grimaszolok egyet, mintha együtt érző lennék szülőanyám alakításainak irányába, de közben csak valahol kínosnak érzem ezeket a gyenge próbálkozásokat a részéről.
- Nem, valóban nem volt az. Kék-zöld foltokkal hazamenni és megmagyarázni, hogy szabadidőmben nem valami ketrecharcos veszett el bennem, hanem csak a táncpartnerem nyüstölt. - teszem még hozzá figyelve a saját lépéseimre, hogy a múlt ne ismételje meg önmagát, mégis egy röpke pillanatra játékosan lebiggyesztem ajkaimat az ő verziójának hatására. - Benned nincs meg ilyenkor az a bizonyítási vágy? Mármint a helyedben én visszamennék hozzá és jól megtáncoltatnám, hogy megmutassam neki igenis megcsináltam. - mosolyodok el, habár lehet csak engem érint ez az égető probléma a másoknak való bizonyítással kapcsolatban.
- Szóval ez azt jelenti, hogy van esélyem még többet táncolni veled? - ajkaim egy ártatlanabb ívet öltenek érdeklődésem közben, mert őszintén szólva szívesen táncolnék vele valami kellemesebb zenére is.
A kezdeti elgondolás és össze-vissza megnyomogatott gombok ellenére elég könnyedén érünk el a megfelelő szintre és megköszönve udvariasságát lépek ki a folyosóra, hogy ezután egy a bőségzavarhoz hasonló érzés együttesbe essek bele, amikor arra kér válasszak a szobák közül.
- Ajaj, nehéz döntés lesz ez. - morfondírozok és még egy hümmögést is hallatok mellé. - Akkor nézzük meg először az elsőt. - tartom fel a megfelelő kártyát, hogy annak segítségével bejussunk a szobába. - Egyszer egy páciensem miatt kellett megejtenem egy utazást és az egyik helyi hotelben szálltam meg, de a kártyámat összekeverték a másikkal. Gondolhatod mindenkinek volt meglepődés amikor éppen egy akció közepére toppantam be az egyik házaspár szobájába. - idézem fel ezt az egyébként nagyon kínos emléket, mégis most már csak jót mosolygok ezen az egészen. - Azóta óvatosabb vagyok. - teszem még hozzá gyorsan, majd beljebb lépek a szerencsére üres helyiségbe, hogy megkönnyítsem magamnak a döntést, bár őszintén nem vagyok egy válogatós személyiség.

Every You, Every Me ; 889;      

And in the middle of my chaos, there was  y o u .  

JAY & MADELAINE

Az életem nem feltétlenül volt minden esetben pozitív vagy akár megközelítőleg is hasonló a mostanában átéltekhez. A családomat egyfajta pusztító káoszként tartották számon, a Phillyben köttetett barátságok pedig a költözésem pillanatában meg is szakadtak. Már eléggé fiatalon megtanultam, hogy a velem történtek többnyire az átmenetiség medrében folynak és amíg mindenki a kötöttséget és az állandót kereste, én sokáig abban a tudatban éltem, hogy ez nekem sosem adatik meg, így nem vágytam felesleges érzelmi köröket futni vagy elhitetni magammal az ellenkezőjét. Ugyanakkor az is kiderült, hogy ez a fajta megpecsételődés csakis addig volt érvényben, míg magam nem mögött hagytam Philadelphiát a bő két óra utazást igénylő városért. A változások és a lehetőségek ígérete engem is megtalált. Szülőhelyemet elhagyva ért el a másokhoz való kötődés szele vagy a hovatartozás érzése. Nem állítom, hogy jó társaságba keveredtem, de otthonra leltem bennük, jobban, mint azt a saját családom közelében tehettem volna. Velük értek az első csalódások, az adrenalin, mely a véremben köszönt vissza akárhányszor törvényt sértettünk vagy feszegettük annak határát, és ugyanezen a helyen talált rám a szerelem is, melyet az életemet nagy mértékben meghatározó tragédia követett, aminek hatására tévedtem arra a pályára, ahol jelenleg is mozgok. Anélkül a momentum nélkül nem lennék itt. Hálás nem vagyok érte, ahogyan boldogsággal sem tölt el a veszteség tudata, mégsem hagyhatom figyelmen kívül a következmények okozta döntéseket, köztük azt sem, miképp formálta vissza érzéseimet azzá az állapottá, melyet utoljára Philadelphiában éreztem, és amit szívem szerint ott is hagytam volna. Részben ebből fakad távolságtartó fellépésem a másik féllel szemben, hiszen egyszer már átéltem a hőn áhított érzelmi szélsőségeket, amire megannyian vágynak. Jól tudom milyen a fellegekben érezni magadat a boldogság mámorától átitatva, ugyanakkor azt az állapotot is ismerem jól, mikor ez az egész szertefoszlik és csak a düh meg a hozzátartozó üresség marad, ami belülről emészt fel. Óvatosságra int ezek fényében minden egyes közeledő lépésem, amit egy kívülálló irányába teszek, továbbá ez is az az érzés, amely mindennapjaim részét képezi és védőfalat húz körém. Jay esete sok mindenben különbözik. Legfontosabb tényezőjeként talán azt hozhatom fel, hogy nem először találkoztunk már vagy elegyedtünk beszélgetésbe, még ha a témák közötti távolság két világ közé ver éket. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem járok el kellő óvatossággal vele szemben vagy helyeztem háttérbe azt a kellemetlen visszhangot, mely egyszerre óvott és bizonytalanított el. Mindezeket félretéve szándékozom egy esélyt adni neki, kettőnknek és a legtermészetesebb módon viselkedni, amennyire csak tőlem kitelik. Tagadhatatlan, hogy felkeltette az érdeklődésemet és pont emiatt is félek, hogy mindaz, amiről azt hittem már a múlté, megismétli önmagát. Mert mi van ha az a bizonyos átok, szokás vagy öröklődés, - nevezzük akárhogy, - mindig velem lesz, bármerre is menjek? Ha egyszerűen csak ez van megírva számomra, hogy a másokhoz való kötődésnek csak egy végkimenetele van és az is negatív. Nem akarok erre gondolni vagy hagyni, hogy kételyeim beárnyékolják közös programunk tökéletességét. Ahogyan neki, úgy magamnak is adnom kell egy esélyt és eközben védelmezni törékeny váz fogságába rejtett érzéseimet. Jay kedves férfi és odafigyel rám, melyet ösztönszerűen értékelek is. Beszélgetésünk könnyedsége magánéletének apró szeleteit tárja fel és avat be abba a világba, ami számomra eddig ismeretlennek hatott. Kérdésem ösztönzésének hatására válok részesévé múltja egy darabjának, melynek kalandos útjára megjegyzésem sem marad el. - Ezek szerint egészen jól megtalálták a közös hangot. És úgy gondolom nincs abban semmi elítélendő, ha kitűnsz mindebből. - vetem fel biztatásképp. Nem mintha szüksége lenne erre, mert nem úgy veszem észre, hogy bánná életének menetét és a felvázolt családi foglalkozást figyelembe véve valahol meg is értem ezt. Azt hiszem ez pusztán csak a megszokás hatalma.
Egyszerű mosollyal nyugtázom az elhangzottakat, ugyanakkor nem siklok el könnyedén azon információ felett, hogy a táncolás számára nem idegen, és ugyan egy leheletnyi részét volt szerencsém tapasztalni a monoton dallamok keretébe foglalt mozdulatok során, mégsem kívánom ezt ennyiben lezárni. Többek között ezért támad fel lelkesedésem, melyet kérdés formájában hozok tudtára, a válasz pedig felettébb üdítően hat és el is mélyíti az arcom mentén játszódó hétköznapi mosolyt. - Mindenféleképpen szavadon foglak. - teszek gyors ígéretet kettőnk érdekében, végül az épülethez tartozó folyosóra lépek ki a liftajtó komótos kinyílása után.
Egy közel sem szerencsésnek mondható eseményt osztok meg vele miután a kezembe adja a kártyákat ezzel egyetemben pedig a választási lehetőség jogát is. Kis ideig elmorfondírozok magamban, végül az első számú szobába nyitok be. Röpke időnek hat míg csodálkozásomat leginkább magamban fejtem ki, és beljebb is merészkedek, hogy megcsodáljam a kilátást vagy éppenséggel a minket körülvevő berendezést. Ez viszont nem tart annyi ideig, hogy ne legyek tanúja Jay nyugtalanságának, amely az én gyanakvásomat is ugyanúgy felébreszti. Tisztában vagyok vele, hogy mindkettőnk számára szokatlan ez a helyzet, és azon vagyunk, hogy a másik kedvében járjunk, azokat a köröket viszont rég lefutottuk már, melyet figyelembe véve úgy érzem ez sokkal több annál. Szótlanságba burkolózva indulok meg az ajtó felé és csukom be, hogy ezután a kezét megragadva vezessem az ágyhoz.
- Ülj le, kérlek. - veszem fel most én vele a szemkontaktust felé intézett kérésem mellett, majd csak ezután szándékozom kifejteni felmerülő aggodalmamat. - Ugye azzal tisztában vagy, hogy mi a munkám, nemde? Tudod, könnyen kiszúrom, ha valaki nem mond igazat vagy furán viselkedik, márpedig te most furcsa vagy, nagyon is. És őszintén nem tudom, hogy ez most miattam van vagy valami egészen más miatt, de jobb, ha még így az elején tisztázzuk ezt. - futtatom végig ujjaimat szőke tincseim között, mégsem veszem le róla tekintetemet.
- Jay, aggaszt valami? - teszem fel a nagy kérdést, aminek válasza akár megoldhatja számomra azt a rejtélyt, hogy miért viselkedik úgy, ahogy, mielőtt felesleges találgatásokba kezdenék.

Feeling Good ; 918;