Nagyban azzal voltam elfoglalva, hogy a hajam fonott tincsit felvértezzem a masnikkal és a kis "bolyhos pamacsokkal", noha még millió dolog hátra volt, amikor csilingelt a telefonom. SMS-t jelzett. Az egyik barátnőm invitált engem egy kávézóba, hogy beszélgessünk egy jót. Tudom ám, hogy mi lesz a vége. Kibeszélünk mindenkit, aki él és mozog. Belenéztem a tükörbe, hogy megpróbáljam megsaccolni mikorra leszek kész. Még nem volt befejezve a hajam, még kellett a smink és még ruhát is kellett választani. Egyhamar nem lesz meg, így visszaírtam neki, hogy valamikor tíz óra fele fogok elkészülni. Azért nem két perc az, amit nekem le kell tennem az asztalra, de mivel tudom, hogy ő soha nem volt az-az igazi sminkes, meg hajas, aki erre órákat szánna, így ezt szerintem aligha érthette meg. De ettől függetlenül, ha rám néz, biztosan érteni fogja mire megy el az energiám. A hajam nagy macera volt, de mindenképp megérte, a smink pedig inkább kihívás. Abban még nem voltam profi, így mindig minden precízségem és alaposságom elő kellett vennem, hogy ne szúrjam el. Nem is szúrtam el, nagyon jól sikerült. Már csak a ruhát kellett kiválasztanom és jó alaposan befújnom magam a kedvenc parfümömmel, amitől olyan illatom szokott lenni, mint egy édes, francia virágoskertnek, utána neki is vághattam a találkozónak Corával.
A reggel fontosabb teendői és a külsőm megcsinálását követően egyszerűen kerékpárra ültem. A kávézó csak néhány utcára volt tőlem, nem volt szükség rá, hogy autóba üljek, vagy más tömegközlekedési járműre, hiszen azzal csak hozzájárulnék a környezetünk károsításához. Nem akartam részt venni az ózonréteg károsításában, a zajszennyezéshez, vagy az aksigyárak virágzásához. Egyébként is is jót tett az a minimális testmozgás, amit a kerékpár biztosított így szombat délelőtt. Amúgy is csak otthon punnyadtam volna, mert mára semmi program nem volt betervezve. Azaz nem volt, mert mostanra Cora beszervezte nekem, amit persze nem bántam, mert mindig szívesen töltöttem az időmet az ő társaságában. Csak ritkán volt rá alkalom. A kerékpárt kibilincseltem a tárolóba, majd besétáltam a kávézóba és szemeimmel keresni kezdtem a lányt. Szokásom volt kicsit késve érkezni, így biztos voltam benne, hogy ő már várt és biztosan azon gondolkodott ezúttal miért és mennyit késhetek. Csak néhány perc lehetett. Talán a szemfestékkel ment el az idő. A székéhez osontam, majd lehajoltam és hátulról a székhez öleltem, majd jó alaposan megpuszilgattam az arcát. - Coraaaaa - húztam el az a-t üdvözléskor, de nem olyan hangosan köszöntve, hogy zavarjak vele másokat. - Mi a helyzet Persephone? - kérdeztem a görög istennő nevén nevezve, hiszen a Cora név Persephone nevéből eredt. Legalábbis így tartják. A Cora név korai megfelelője volt Persephone. A görögöknél. - Megérkezett a te papagájod, most már megszűnik a csend ebben a kávézóban! - vigyorogtam és leültem a székbe vele szemben. Nem is nagyon kellett rendelnem, itt már tudták mit szoktam kérni. Egy jó erős presszó kávét sok-sok cukorral és tejszínhabbal, mellé süteménynek valami epres tejszínhabosat.
H osszú, talán túl hosszú napok is állnak mögöttem, a biztonsági háló amiben mindig is hittem, ami mindig ott volt ha elestem most elszakadt, mamá az egész életem felépítője, formálója és legfőbb hazudozója, sosem értettem miért nem illek a saját családomba, miért vagyok más, kívülálló, kirekesztett, pár héttel ezelőttig azt hittem apám lánya vagyok, végül is az, csak nem azé akit egész életemben papának hívtam, szépen elkezdett rongyolódni a védvonalam, majd mikor az egyetlen testvérem is kidobott akkor vált minden semmivé, többé nincs aki vigyázzon rám, már csak én maradtam magamnak, ha egyáltalán lehet ilyet mondani. Sosem kerültem még ilyen helyzetbe, mindig is csak azt a brilliáns elmémet kellet használnom, most pedig ott tartok, hogy egyetem szünetel, minimálbérért gürizek és olyannal élek együtt akit őszintén nem is ismerek... Úgy éreztem kell egy kis kikapcsolódás, el kell menekülnöm a hétköznapok sivárságából, és erre mi lehetne jobb, vagyis inkább ki, mint az én drága különleges kismadaram, Minnow, nála keresve sem találhatnék színesebb és vidámabb egyéniséget, pont az ő ragályos jókedvére van most igazán nagy szükségem, így előkapom a telefonom és már írom is a sorokat, remélvén, hogy mára nem volt jobb dolga nálam. Vigyorogva forgatom a szemem, ahogy a válaszát olvasom, jellemző, valószínűleg épp a hajával babrál valamit. De nekem nem volt maradásom, így úgy döntöttem, hogy felkapok egy farmert, haspólót és tornacipőt, lazán kiengedve sűrű, hullámos fürtjeim indultam meg lefelé a lépcsőházban, egyedül kell kicsit lennem, tudom, hogy még sok időm van, de legalább gyalog is el tudok menni, különben is elég messze van. De az agyamnak nem tudok parancsolni, olyan ez, mint egy fránya dallam tapadás, újra és újra lejátszom a fejemben, mégsem lesz vége a képeknek. Gyorsan ideértem, talán túl gyorsan is, tudom, hogy az én csoda virágszálam úgy is késni fog, hát leültem és kértem egy műzlistál méretű édes habos, szirupos kávét. Fejem támasztva kavargattam a löttyöt amikor meghallottam zengő hangját, hát én komolyan majd ki ugrottam az ablakon, hosszú percekig úgy éreztem, hogy mindjárt elhagyja a szívem a mellkasom. - Igen, az én papagájom, hiányzott már a vidámságod, hú ha én azt elkezdem mesélni nem lesz elég a kávé. Kortyoltam mosolyogva a forró löttybe. - Mivel kezdjem? Amitől leesik az állad és ami után tuti rendelsz egy felest, vagy a vihogós pletyka szinten bemelegítésnek, mi szerint összekötöztem egy idegen pasival? Válassz virágszálam. Tudom, hogy őt már nehéz meglepni, de azt hiszem ma minden szinten menni fog...
A sejtésem beigazolódott, ő már korábban a helyszínen volt, mint én és nem is tett ki túlzottan magáért. Ez persze nem volt probléma, mert neki megvolt a természetes szépsége és valahogy nem is igazán tudtam volna őt elképzelni színes sminkben, hajában szalagokkal. Ez nem állhatott jól mindenkinek. Neki ez volt az aurája, neki így is meg volt a vonzereje. Jól állt neki az egyszerűség, kár lett volna elrontani. Nekem pedig jól állt ez az extrémitás, ez a nem hétköznapi külső. Szerintem ő velem lehetett úgy, hogy nem is tudna már elképzelni a kötelező tartozékaim nélkül. - Na ne csináld, ilyen izgalmas az életed? - vigyorogtam és azon tanakodtam, vajon hány kávét kell majd meginnom ahhoz, hogy tudjam tartani vele a tempót. Lehet két napig sétálva fogok aludni, annyi koffeint fogok bevinni? Még a szám is tátva maradt, mikor arról beszélt egy idegen srácnál lakik. Hát ezt hallanom kell!!! - Neee - ültem le, mert lehet padlót fogok, ha nem lesz alatt szék. Mindig tudtam, hogy Cora élete csupa furcsaság és izgalom, de ez még tőle is meglepő volt. Nehéz volt eldönteni, hogy mivel kéne indulni, de úgy voltam vele, lehet a drámaibb hírrel kéne indulni, aztán majd felráz minket belőle a viháncolás. Lehet nem kéne a jókedvünket elrontani a felesekkel. Bár az is igaz, a felesek után könnyebben jön a röhögés. Csak hogy ez itt nem kocsma. - Jujjujj, micsoda lehetőségek. Kezdjük a kevésbé viccessel, utána majd lesz időnk alaposan kiröhögni magunkat - mondtam, közben a pultos lány is kihozta a sütim és a kávém, én pedig dobtam neki cserébe egy puszikát. - Na mit gondolsz, vissza fogom tudni tenni az állam, ha meghallom a sztorit? - kuncogtam és megkóstoltam a kávét, ami még mindig ugyanolyan finom volt, mint régen. - Drámázzunk egy kicsit, mesélj, mi történt veled? - kérdeztem izgatottan, várva, hogy megtudjam mik azok az égető hírek, amik majd ivászatra sarkalnak. Bár leesett állal még piálni is nehéz. Tudtam, hogy az ő élete épp olyan kalandos, mint az enyém, így tudtam, hogy nem egy unalmas beszélgetés lesz az időjárásról, vagy arról, hogy mennyire nem csípi az új kolléganőjét - ha volt. A gyógyszereimet bevettem, szóval még annak sem igazán éreztem rizikóját, hogy majd padlót fogok, ráadásul amúgyis fel voltam spanolva, majd kicsattantam, nameg édesség is volt előttem. És majd a röhögős rész úgyis felráz minket a melankóliából. Bár magunkat ismerve egyébként sem fogjuk tudni nem elviccelni. Legalábbis én biztosan fogok poénkodni, bármennyire is legyen necces a téma. Humor nélkül nem érdemes semmibe sem belefogni. Én azt vallom, kell egy kis viccelődés az életünkbe, amíg az nem megy át illetlenkedésbe, sértegetésbe és személyeskedésbe.
V ettem egy mély levegőt és megkavartam a habos csodámat, huh, pont a feketeleves, így elsőre, Minnow nem kertel, mondjuk sosem tette, ezt is szeretem benne annyira, a végtelen őszinteségét, a nyitott szívét amiben az egész világ elférne. Én ilyennek ismerem őt, és látom leülni velem szemben a kíváncsi, csillogó kiskutya szemeit, és hirtelen össze szorul a torkom, hogy mond el a barátodnak, hogy kidobott a családod? Józanul, ennyi fültanú mellett, mikor az én színes kismadaram önmagában megtöltene egy arénát hangerővel. Kiszáradt a szám és csak keresem a szavakat, zavartan kapom el a tekintetem, és keverem meg ismét a kávénak már nemigen nevezhető löttyöt, nagyot kortyolok, amíg átfuttatom az agyamban, hogyan is kezdjek neki. - Emlékszel a mamára, ugye? A végtelenül vallásos, semmit el nem néző szigorú asszonyra. Hatásszünet kedvéért megvártam amíg bólogat. - Nos kiderült, hogy mégsem olyan szent a mi Szűz Máriánk, találtam egy papírt ami azt igazolja, hogy a férfi aki felnevelt nem az apám. Mikor kérdőre vontam addig fajult a veszekedésünk, hogy össze szedtem a cuccom és elmentem. Kezd remegni a kezem, így ismét nagyot kortyolok, hátha a cukor elűzi, de a benne lévő három espresso nem segít megőrizni a nyugalmam. - A bátyámhoz költöztem, emlékszel a csibész mosolyú helyes srácra. Elmeséltem könnyek között, hogy mire derült fény, hogy igazából nem is vagyunk testvérek, erre közölte, hogy menjek haza vagy el. Szóval Ő is kidobott. Láncreakciók követték egymást, ott hagytam az egyetemet, mert nem tudnék fent tartani egy lakást abból a részmunkaidős állásból, amit a diploma mellett gyakornokként csináltam, ők pedig csak diplomával alkalmaztak volna teljes állásban. Szóval utcára kerültem, munkám még mindig nincs, elég sürgősen kelleni fog egy, sok helyen megfordultam, most egyelőre van fedél a fejem felett, még nem tudom meddig fogja eltűrni a jelenlétem, az még a jövő zenéje. Már a hangom is remegni kezdett, többek között ezért is hagytam most abba a mondandóm, és, hogy legyen ideje az én drága kismadaramnak feldolgozni a hallottakat, a bögre nagysága elég jól takarja a meggyötört arckifejezésem, újra élni az elmúlt hónap eseményeit eléggé megvisel...
Az emlékeimben kezdtem kutakodni Cora mamája után, majd bólintottam neki, mikor beugrott, hogy kiről beszél. Emlékeztem, igen. Arra is emlékeztem, hogy miket mesélt róla nekem. Biztos voltam benne, hogy én képtelen lettem volna azzal a karót nyelt boszorkánnyal együtt élni. Legalábbis én így tekintettem rá, de ezt neki soha nem mondtam ki hangosan. Mégis csak az anyja volt. - Persze, megvan, emlékszem - kavargattam a kávét, ám megállt a kanál a kezembe, amikor meghallottam, hogy miről van szó. Elképesztő és hallatlan volt, ami vele történt, főleg, mikor tovább mesélte, hogy szinte hajléktalan és már az egyetemet sem tudja tovább csinálni, lakhatásai is pedig már csak épp, hogy volt. Eléggé szívszorító volt és el sem tudtam képzelni, hogy mégis miként juthatott el ide. Miként ért el erre a szintre az élete, hogy minden igen hamar összeomlott körülötte. Az élet néha nagyon kegyetlen, csodálom, hogy talpon tudott maradni. Vadul kezdtem gondolkodni, hogy hátha eszembe jut valami állás neki, ahová el tudnám helyezni. A szalonba nem kellett ember, oda nem tudtam őt vinni. Főleg, hogy semmi hasznát nem is vettük volna. Keressek neki pultos állást? Vagy valami kis tedd ide-tedd oda irodista állást? Manapság elég nehéz elhelyezkedni, válogatósak a cégvezetők, főleg, mivel itt a városban van bőven lehetőségük. Belekortyoltam a kávéba és együttérzően pillantottam felé. - Fogok neked találni valami állást. Mit szeretnél dolgozni? Miben gondolkodjak? Mindegy milyen állást találok, vagy van valami, amit nem szeretnél, vagy valami, ami, amit nagyon szeretnél csinálni? Nincs túl sok kapcsolatom, de talán egy-egy visszatérő vendégem, akivel jó barátságban vagyok tud neked valami munkahelyet biztosítani, vagy valahol, ahová eljárok, hátha tudnak neked munkát adni. Na és ki az a férfi, akiről beszéltél? Tudod, aki befogadott, de alig ismered? És hogy jött neki a gondolat és neked? Vagy csak idézőjeles, hogy alig ismered és amúgy azért van köztetek valami? - puhatolóztam és a kávémba kortyoltam.
A nnyit kevergettem már a kávém az elmúlt pár percben, hogy a forró édes és habos csodám, már csak egy édes, langyos lötty, kedvetlenül tolom el magamtól, majd meggondolom magam, a közeljövőben le kell mondanom az ilyen luxus cuccokról, mint, hogy kávézóba járok és ilyen cseppet sem pénztárcabarát kávékat iszom, szóval ezt most még el kell pusztítanom, bár a benne lévő koffein mennyisége nélkül is majd kiugrik a szívem, ahogy újra élem az elmúlt heteket, jobban meggyötört lelkileg, mint amit el tudnék mondani, vagy amit valaha is ki tudnék mutatni, vagy átadni, és ki mással beszélnék erről, mint az én színes, mindig pozitív kis csodámmal. Bár legszívesebben telezokognám a párnám, de már az sincs, újra zsong a fejem, mintha messziről hallanám Minnow-t, pedig itt ül velem szemben, de alig hallom amit mond, a fülemben lüktet a vérnyomásom, úgy érzem menni akarok, csak azt nem tudom hova... Picit megrázom a fejem, hogy visszatérjek a valóságba. - Nagyon kedves vagy, de ne törődj ezzel, nem a te problémád, és nem is várom el, hogy megold helyettem. Magamtól kell talpra állnom... Még akkor is ha szinte lehetetlen, hisz diploma nélkül nem vesznek fel sehova, ahova még is arra sem elég, hogy lakbér felét kifizessem, nemhogy saját lábra álljak. Túl sokat panaszkodok és locsogok. Próbáltam elhessegetni a gondolataim tengerét, de nem túl sok sikerrel. - Hm? Ja, Ő! Hát volt egy görbe esténk, ne nézz így, csak a csókig jutottunk, aztán egy fél randink, de épp a sz@r lavina alján voltam, így azt sikeresen tönkre is tettem. Amikor nem volt hova mennem Ő jutott eszembe, bár mocskos megalázónak éreztem, de segített egy kanapéval, annak ellenére, hogy kimondottan tényleg alig ismerjük egymást. Szóval most az Ő jóindulatáig van tető a fejem felett. De elég lesz belőlem. Mesélj kedvesem, feléd mi újdonság van? Emeltem az arcom elé a hatalmas bögrét, érzem, hogy remeg a kezem és kiszáradt a torkom, remélem Minnow-nak jobb időszaka van, mint most nekem...
Azt mondta nem kér segítségemből, de valahogy mégis csak kötelezőnek éreztem volna, hogy valami segítséget nyújtsak neki. Nem igazán hittem, hogy diploma nélkül ne lehetne jól fizető munkahelye, hiszen a bért nem papírhoz kötik, mintsem inkább teljesítményhez, vagy felelősséghez. Lehet még jó állása, jó fizetéssel, csak még azt nem tudtam hol. Ráadásul fiatal volt még, a fiatal munkaerő pedig mindig kapós volt a cégvezetők körében. - Hát de panaszkodni kell - erősítettem meg ebben a hitében. - Én is szoktam. Néha kifejezetten szükséges. Kell, hogy ki tudjuk beszélni magunkból a nyűgünket. Néha nekem is jól esik elkapni valakit és kifecsegni neki, hogy mi az, ami nem tetszik. Kicsit fura volt hallani, hogy görbe estének nevezi, hogy csókolództak. Én azt még csak az este meghajlításának nevezném, de még nem görbület. Vagy lehet csak sokat piáltak és arra érti? - Várjál már! Mi az, hogy fél randi? Létezik olyan? - kérdeztem értetlenül, mert el nem tudtam képzelni, hogy itt mire gondolhat. Elég jó fej alaknak gondoltam azt a pasit, amiért még egy félre sikerült randi után is menedéket nyújt egy nőnek. Gondolom a legtöbb srác még a telefonszámot is letiltja, nemhogy befogadja a csajt, ahogy azt ez a férfi tette, akiről ő beszélt. - Na és milyen ez a férfi? Mit érdemes róla tudni? És mit dolgozik? És hogy néz ki? - kérdezgettem, mert hát érdekelt azért. Jó lenne tudni miféle alaknál húzta meg magát és azt is, hogy milyen a kapcsolatuk. Talán Cora többet is szeretne tőle? Elvégre randiztak és smaciztak. Izgatott voltam, hogy mi lesz itt még a jövőben. - Velem? Hát azon gondolkodtam, hogy vállalkozónak állok - mosolyogtam. - Beszélek majd Evelynnel, hogy csinálja meg a céges profilomat, főleg grafikailag, aztán már csak találnom kell egy helyet, amit kibérelhetek. Meg összeszednem rá a pénzt. A vállalkozóit is ki kell váltanom. A lényeg, hogy szeretnék egy saját szalont. Azon túl semmi érdekes. Még mindig keresem az igaz nagy szerelmet, de valahogy még nagyítóval sem sikerül rábukkannom - nevetek, bár lássuk be, azért ez kicsit siralmas és szomorú. Huszon hét éves vagyok. Jó lenne, ha jönne már a nagy Ő...
S zeretek az én kis szivárványommal beszélgetni, mint olyan, mintha eső után felnéznél az égre, bearanyozza a napod, nem feltétlenül csak az amit mond, vagy ahogy mondja, a kisugárzása, az ahogy átadja magát a dolgoknak, mellette egy karót nyelt picsának tűnök, pedig ez a lehető legtávolabb áll tőlem, mégis szeretném ennyire könnyedén kezelni az életem, de jelenleg a zűrzavar a fejemben lehúz, teljesen, egyre inkább érzem, hogy az a bizonyos örvény húz és nem találom a kiutat. Megmosolyogtat a gondolat, hogy csak úgy elkap valakit az utcán és kiönti neki a lelki bánatát, a nagymamámra emlékeztet, ő volt ennyire közvetlen és élettel teli, hogy mamá hol siklott ennyire félre... - Nos, én bebizonyítottam, hogy létezik. Vontam fel nevetve a szemöldököm. - De ehhez többet kell tudnod, nos egyik este elhívott drága Tini barátnőm bulizni egy hotelbe, persze szokásunkhoz híven sokat ittunk, és nem találtam meg a szobánkat, ahogy a folyosón csatangoltam egy kanyarban bele ütköztem egy pucér mellkasba, homlokkal. Igen, tudom, előre kellett volna néznem. Nevettem fel és kortyoltam az utolsókat az édes kis löttyömből. - Egy szintén elég alkoholos állapotban lévő colos gitárhősbe. Na nála lakom most. Ennél részletesebb esteleíráshoz, és, hogy miért is találkoztunk újra másnap, már tényleg nem lesz elég a koffein, mert a fülemig vörösödnék. Vihogtam a homlokom dörzsölgetve, kicsit kellemetlen eset volt, de annál viccesebb. - A fél randi csak azért lett fél, mert épp akkor vesztem össze a bátyámmal is és még én sem tudtam merre vagyok előre fejjel, így abban maradtunk ha össze szedtem magam felhívom. Ami végül is megtörtént, csak épp nem szedtem még össze magam, de ez már annyira részlet kérdés, bár mái napig nem tudom miért Ő ugrott be amikor segítségre volt szükségem. - Zenész, magas, hosszú hajú és valamiért oda van a bőr cuccok hordásáért. Nevettem el magam, számomra ez egy elég szokatlan világ. - Nos, épp itt volt az ideje, már rég meg kellett volna lépned. Helyeseltem egyetértően a vállalkozás gondolatára. - A papírokban tudok segíteni, és, hogy hova kell fordulnod, a bürokráciában eszméletlen jó vagyok, egy csomó ilyen vacakot megcsináltam már. Van pár ismerősöm itt ott az egyetemnek köszönhetően, ha szeretnéd körbe kérdezek tud e valaki helyet. Rengetegismeretséget kötöttem az évek alatt, nem biztos, hogy bárki tud is segíteni, de egy kérdést simán megér. - Az az Ő baja, hogy még nem kopogtatott be, biztos nem találja azt a tetves ajtót, ha végre odaér alaposan olvass be neki, hogy hol volt eddig. Vigyorogtam végre hetek óta először őszintén és teli fogsorral, nagyon hiányzott már némi jókedv az életemből. - Mesélj nekem erről kicsit részletesemben, pletykákra vágyom. Emeltem meg mohón a szemöldököm, mindent tudni akarok.
Kezdőlap
