Genevieve & Mirabella

“When you don’t dress like everybody else, you don’t have to think like everybody else.”

Ez a nap tele van meglepetésekkel. Mikor eljöttem a fotózásra még nem számítottam arra, hogy a végén én magam is a fotókon fogok szerepelni. Arra meg végképp nem, hogy a végén Ginny felkér, hogy mellékállásban is dolgozzak együtt velük. A ruha... Na az meg már semmiképp sem volt még csak az álmaimban sem. Legszívesebben majd kicsattannék örömömben, akárcsak egy kislány, de mégis igyekszem tartani magam, mielőtt még elijeszteném őt az idétlen viselkedésemmel. Nem igazán szeretném ha meggondolná magát.
- Köszönöm, nem fogok csalódást okozni, ígérem! - Válaszolom, miközben már szorongatom is magamhoz a ruhát, akárcsak egy kislány a babáját. Valamilyen szinten találó is... Néha tényleg úgy állok a ruhákhoz, mintha a babáim lennének. - És ezt is köszönöm. - Adom is végül be a derekam, nem mintha hagyott volna más lehetőséget számomra, elvégre semmiképp sem szeretném őt megsérteni, még akkor sem ha természetesen nem gondolja komolyan a dolgot.
- Óh... - Válaszolom frappánsan a kijelentésére, miszerint az alkohol jobb, mint a koffein, aztán fel is nevetek. - Akkor legyen a koktél. - Bólintok végül, abba még nem avatom be, hogy igazából én nem vagyok az az alkoholizálós típus, sőt!
- Ez megnyugtató, már tényleg kezdtem azt hinni, hogy én vagyok az egyetlen szerencsétlen. - Mosolygok rá miközben a bár felé irányítom magunkat. - Létezik élet a munkán kívül is? - Nézek rá elkerekedett szemekkel, mint akinek fogalma sincs arról, hogy Ginny miről is beszél. - Igazából elég unalmas vagyok. Általában a húgom miatt aggódom. Szereti bajba keverni magát és rossz társaságokba keveredni. - Vallom be neki végül, ezzel együtt némileg személyesebb témákhoz is érkezve. - Ezen kívül pedig szeretek fotózni, csak úgy bármit. Vásárolni. - Egy huncut kis mosolyt eresztek most el irányába, hiszen ha jól sejtem ez egy közös pont lehet a kettőnk között. - Na és te mivel foglalkozol, mikor nem dolgozol? - Kérdezek vissza miközben előre lépve már nyitom is ki előtte a bár ajtaját, ezzel őt előre terelve.
- Mit iszol? Meghívlak. - Mosolyodom el, majd a kezemben tartott ruhát is megemelem egy kicsit, ezzel arra célozva, hogy szeretném meghálálni a kedvességét. - Én egy virgin mojitot kérnék és még amit a hölgy szeretne... - Intek ezzel Ginny irányába.
- A hónap végén lesz egy bál, amit a WWD szervez a felső elitnek. Tele lesz menő divattervezőkkel. Ha gondolod tudok nektek pár jegyet szerezni? - Kérdezem mikor már mindketten megkaptuk az italokat és találtunk is magunknak egy csendes boxot. Ami mondjunk nem is volt olyan nehéz, elvégre a délutáni órákban még aligha lenne tumultus. - Csak ha szeretnéd persze... - Teszem hozzá, hiszen semmiképp sem erőszak a dolog, csak egy apró szívességgel szeretném neki viszonozni, a korábbi ajánlatát, ez pedig nagyszerű lehetőség lehet számukra, hogy bővítsék az ismeretségüket.

Genevieve & Mirabella

“When you don’t dress like everybody else, you don’t have to think like everybody else.”

Furcsamód sosem gondoltam a modellkedésre. Legalábbis nem a saját instagrammos képeimen kívül. Azok meg messze állnak a profitól, a legtöbbjén csak ügyetlenkedem, vagy éppen megpróbálom viccesre fogni a dolgot. Soha sem gondoltam volna, hogy megfelelő lennék modellnek, hiszen nem kimondottan vagyok pálcika vékony és a világon semmiért sem adnám fel a sajtot és a hamburgert. Meg a sajtburgert sem. Mindenesetre az ajánlata kecsegtető, talán jót is tenne a nem létező hírnevemnek, mindenképpen el fogok gondolkozni rajta.
- Akkor talán még szavadon foglak az ajánlatodért. - Mosolygok rá kedvesen és le sem tagadhatnám, hogy mennyire kedvelem őt. Ritkán találkozom hozzá hasonló emberekkel. Olyanokkal akik ugyanazért rajongnak amiért én is.
- Igazad van, tökéletesek vagyunk. - Vigyorodom el, hála neki, végül az önbizalmam is megérkezik.
Mindketten hamar elkészülünk, majd pedig a fotózás is sikeresen lemegy, amit meglepően kifejezetten élvezünk is. Azt sem tagadhatom, hogy mennyire imádok egy gyönyőrű ruhát magamra ölteni. Egy olyat amelyikben hercegnőnek érezhetem magam... Ami talán kislányos öröm, mégis a világ egyik legjobbja.
- Komolyan?! Az hatalmas megtiszteltetés lenne számomra ha posztolhatnék valamit tőletek. Nem vagyok egy nagy sztár, de egészen biztosan nem bánnátok meg. - Bólogatok is, miközben igyekszem nem kimutatni, hogy mennyire fellelkesít az ajánlata, hiszen az instámnak az ég világon semmi köze a WWD magazinhoz, így aztán ez ténylegesen hatalmas megtiszteltetés lenne nekem.
- Tartsam meg? Biztos vagy ebben? - Nézek rá szinte elkerekedett szemekkel, alig hiszek a fülemnek. - Ez nagyon kedves tőled, de nem tudom, hogy elfogadhatok-e ilyesfajta prémiumot. - Elvégre mindketten tudjuk, hogy ebbe a csodás darabban a szívük és lelkük benne van. A beleölt pénzről meg időről már nem is beszélve. Ez hatalmas prémiumnak számít és őszintén szólva, nem hiszem, hogy kiérdemeltem volna.
- Nagyszerű! - Csapom is össze a kezem örömömben, amiért elfogadja a meghívásom, majd már indulok is, hogy vissza öltözhessek a ruháimba, amikben érkeztem, elvégre még ha ténylegesen nekem is ajándékozza a ruhát, hülye lennék megkockáztatni annak tönkretételét. Mindenféleképpen egy különleges alkalomra lesz félretéve a drága.
- Őszintén szólva nem igazán vannak kedvenc helyeim, egyenlőre még a sarki boltba sem tudok a telefonom navigációja nélkül elmenni. - Nevetek fel kínosan. - A város hatalmas, nem vagyok hozzászokva még, így kedvenc helyeim se nincsenek még. De amikor érkeztem, a környéken láttam pár kávézót... És bárt is. Szóval kávé vagy koktél? - És bár én alkoholt nem iszom, egy pillanat erejéig sem vetném meg ha ő tenné, még akkor sem ha a nap közepén vagyunk és még csak közeledni sem közeledik az este.

Genevieve & Mirabella

“When you don’t dress like everybody else, you don’t have to think like everybody else.”

Az nyilvánvaló, hogy imádom a munkám és az életben le nem cserélném valami másért. Imádom minden pillanatát, még azt is amelyikben a kollégák hülyét csinálnak belőlem és a fene nagy lelkesedésemből. Ó ha tudnák, hogy én honnan is kerültem ide, lehet kevésbé lennének így meglepődve rajtam. Mindenesetre, attól függetlenül, hogy szeretem amit csinálok, csak alig két hónapja űzöm az ipart, így aztán tény és való, hogy könnyen megakadok egy-egy magasabb bukkanónál és természetesen halvány lila gőzöm sincs, hogy hogyan küszöböljek ki bizonyos problémákat. Mi a megfelelő eljárás, mi a professzionális eljárás... Vagy éppen mi van akkor ha a modell lebetegszik és nem jelenik meg az aktuális fotózásra. Szinte már az ideg megevett mire Ginny a helyszínre érkezett és végülis közös erővel sikerült eldöntenünk, hogy mi legyen. Ez alatt azt értem, hogy nem igazán hagytam neki más utat, felöltöztettem és odalöktem a fotósok elé, akárcsak egy darab húst a húspiacon.
- Jaj, léci ne tedd! - Válaszolom nevetve, hiszen a mai napon ez volt a legegyszerűbb dolgom. Az ő "rábeszélése" arra, hogy modellt álljon, még csak az kellene, hogy a fejét rázza rá. Lehet borulna is a bili és mennék haza, ők meg megoldják a saját problémáikat. Persze ezt egyszerűbb fejben megtenni, mint a való életben. Mondogattam én sokat magamnak azt is, hogy elhagyom Emir-t, mégsem tettem meg. Vigyorogva figyelem őt, büszke vagyok rá és egyben magamra is a csuda jó ötletemért, fantasztikusan csinálja amit csinál, panasz nem lehet rá. Aztán mégis meglep a válaszával mikor visszatér és kicsit sem burkoltan a tudtomra adja, hogy bizony én leszek az aki felveszi a másik ruhát. Na meg éppen annyi választási lehetőséget is ad, mint amennyit én adtam számára.
- Oké-oké, vettem a célzást. - Nevetek fel. - Ám legyen! De aztán ne engem hibáztass ha nem fog jól állni a nagy fenekem benne... - Vonok vállat, hiszen le sem tagadhatjuk, hogy szokatlan magassággal rendelkezem és nem feltétlen áll jól rajtam minden ruha. Bár mások meg éppen ellenkezőleg, azt állítják, hogy a magasságom miatt áll jól rajtam minden. Az tény, hogy a hosszú láb sokszor előnyös... Kivéve ha minden ajtófélfába beütöd a fejed, mert a magasságod ellenére is imádsz egy magassarkút felvenni.
- Nem tudom eldönteni, hogy most csak viccelsz, vagy komolyan gondolod. - Mosolygok rá kételkedve, hiszen én nem lettem annyi önbizalommal megáldva, mint ő. Vagy ha meg is lettem áldva, a volt férjem javarészt kiölte belőlem, így aztán az utóbbi időben csak igyekszem azt feljavítani. - Szerinted jó leszek? - Nézek rá bizonytalanul, miközben még igazgatják rajtam a ruhát, ami egyébként gyönyörű. Ginny-n pedig szintén csodásan áll, bár kétlem, hogy rajta bármi is rosszul tudna állni. - Szoktam modellkedni a saját instámhoz, de az csak hobbi, ráadásul a sajátom. Ennek viszont... tétje van. Nem akarom elszúrni neked. - Egyértelmű, hogy ideges lettem, de igaza van, még mindig jobb megpróbálni, mint kihagyni a páros ruhákat a kollekcióból.
Végül mikor mindketten elkészülünk, vele együtt lépek ki a fotóshoz, aki szinte azonnal utasításokkal lát minket el. Helyezkedünk, mosolygunk, egymás mellett, egymás mögött, egymás karjában... Érdekes mód igencsak élvezem a fotózást, Ginny mellett meg főleg. Mintha őt erre teremtették volna. Megnyugvást ad számomra, tényleg élvezem az egészet, szinte elszáll minden idegességem is. - Na jó, ezt imádtam! - Szólalok meg mikor a fotós kitessékel minket. - Ezt meg kell egyszer ismételnünk. - Mondom, miközben lelkesen még meg is pördülök a ruhában, akárcsak egy lelkes tinilány. - Azt hiszem ennyi volt mára. Hacsak nincs egy titkosított darab nálad? - Mert néha előfordul, hogy titkos ruhák bukkannak elő egy-egy fotózás során, amit eddig talán még senki sem látott. - Mit szólnál ahhoz, ha meginnánk valamit a fotózás után? - Nézek rá egy kedves mosollyal, valamelyest talán szégyenlősen. - Igazság szerint még nem sok ismerősöm van a városban. Téged meg kedvellek. - Vigyorodom el a végére, hiszen nem kis bókot kapott, de letagadhatatlan, hogy csípem a stílusát, ezt pedig nem vagyok rest tudtára adni.

Genevieve & Mirabella

“When you don’t dress like everybody else, you don’t have to think like everybody else.”

Annyival egyszerűbb inkább a munkába ásni magam és ruhákra meg fotózásokra összpontosítani inkább ahelyett, hogy Katnissen járna az eszem, meg azon, hogy vajon ma teljesen betépetten toppan-e majd haza, vagy éppen ez egy jobb napja lesz neki. Meg ugyebár ezzel együtt nekem is. Kezdek belefáradni abba, hogy őt kell terelgetnem a jó út felé, miközben igazából még a magam gondjait sem tudom megoldani. Még mindig gyötörnek a rémálmok és néha már azt sem tudom, hogy hol vagyok mikor reggel felkelek, vagy egyáltalán, hogy álom volt-e ami velem történt, vagy nem. Néha tényleg úgy érzem, hogy itt lenne az ideje annak, hogy segítséget kérjek egy olyan embertől akinek szakértelme van, de tudom ha megteszem, beszélnem is kell majd azokról a dolgokról amik velem történtek. Arra pedig még korántsem állok készen és azt sem tudom, hogy mikor leszek majd. Még Katy-nek is csak körülírva adtam tudtára a történteket, semmit sem részleteztem.
- Velem? Élek, mint hal a vízben... Csak épp úszni nem tudok. - Nevetek fel, bár ekkor még ő nem is tudta, hogy a modelljük beteget jelentett, így aztán fogalma sincs arról, hogy valójában mekkora is a gond. Habár jól tudom, hogy meg fogjuk oldani, elvégre annyira nem szörnyű a helyzet, legrosszabb esetben én kapom magamra azokat a ruhákat, bár a szokatlan magasságom talán meglehetetlenítené ezt egy kicsikét, de a remény hal meg utoljára. Meg az a hal amelyik nem tud úszni. Végül sikerül felvázolnom neki a szorongásom okát, de nem sok időt adok neki gondolkozásra, legfőképpen arra nem, hogy meggondolja magát, csak terelni kezdem őt az öltözők felé.
- Ez könnyebb volt, mint gondoltam. - Vigyorgok büszkén, hiszen azt hittem először kiakad, aztán majd próbálkozik jobb megoldás után keresni és csak akkor eggyez bele mikor már rég késésben vagyunk és rájön, hogy az ég világon nincs semmi más megoldás.
- Csodás vagy! Tényleg! - Bólintok egyet. - Talán még sokkal jobban is járunk veled, mint a modellel. Gyönyörűen áll ez a ruha rajtad, mintha csak rád szabták volna. - És még csak nem is túlzok, tényleg csodásan fest és semmi kétségem nincs affelől, hogy biztosan jó lesz-e. - Menj! - Lökök is rajta egyet, bár nem erősen, elvégre nem áll szándékomban fellökni őt, sokkal inkább csak egy motiváló tosszantás. Ameddig pedig a fotósok veszik őt kezelésbe, én a következő ruhát kezdem el előkészíteni, hogy aztán ne kelljen túl sok időt elvesztegetni és egyszerűen csak bele tudjon csusszanni ebbe a csodába is.
- Szuper vagy! - Mondom neki bíztatóan mikor az első ruhával végzett, majd már a staff gárdával együtt szedjük is őt ki a ruhából, hogy a következőbe bújtassuk őt bele. - A probléma igazából azokkal lesz... - Intek a páros ruhák felé, amiben neki és a modellnek kellett volna közösen pózolni. - Szeretnéd őket kihagyni? Vagy külön-külön beléjük bújsz? - Én magam sem tudom, hogy mi lenne a legokosabb. Azért annyi tapasztalatom nekem sincs még. Jobban mondva semmi tapasztalatom nincs, csupán egy-két hónapnyi, az meg igazán nem sok. Még nincsenek merész ötleteim, de még ha lenne sem az én dolgom, hogy rábólintsak arra. Az ő döntése kell, hogy legyen, hiszen ő a főnök.

Genevieve & Mirabella

“When you don’t dress like everybody else, you don’t have to think like everybody else.”

Mióta New Yorkba érkeztem hatalmas igyekezettel próbálok  kimagasló teljesítményt nyújtani a munkámban, nem csak azért mert imádom amit csinálok, de azért is, hogy még csak esélye sem legyen annak, hogy elveszítem azt és esetlegesen korábbi életembe kényszerülök vissza. Jól tudom, hogy a feletteseim elégedettek velem és azzal amit az asztalra tettem máris le, pedig csak hetekről van szó, de többet mutattam, mint bármelyik másik kolléga. Nincs is ezzel baj és természetesen nem most fogok meghátrálni sem, vagy éppen megpihenni. Egy fotózásra készülök a Lavigne néhány exkluzív ruháival, miután az Instagram segítségével sikeresen rábukkantam Amanda Vanderbilt-re. Szinte első pillanattól fogva imádtam a ruháikat és számomra kétségkívüli volt, hogy megpróbálom befűzni őket, elvégre ez kölcsönösen jó lehet mindkettőnk számára. Ők megjelennek egy híres divatmagazinban, mi pedig új társra teszünk szert és talán a jövőben is sikerül együtt dolgoznunk. Már csak reménykedjünk abban, hogy jól ki fogunk jönni Ginny-vel és a fotózás is nagy sikert arat majd.
- Mira... - Mondom és elfogadom a nő kéznyújtását akinek szőke gyönyörű lokniját még én magam is megirigylem, pedig én sem panaszkodhatok túl sokat a hajamra. - Örülök, hogy végre alkalmunk akad élőben is találkozni. Hogy vagy? - Mosolygok rá, de érezheti rajtam, hogy kissé ideges vagyok és hogy valami talán nincs rendben. Ami igaz is, csak nem szeretném a rossz hírekkel kezdeni a beszélgetést. Egyébként sem szeretek az lenni aki a rossz híreket hozza, bár ha jól sejtem nem igazán lesz alkalmam kibújni ez a feladat alól.
- Oké... Van egy egészen kicsi probléma. - Kezdek bele végül. - A modell akit küldtetek nem jelent meg, az ügynökség pedig csak most hívott, hogy beteget jelentett. - Jelentem ki miközben elgondolkozva tekintek rá, majd mint akinek csak egy euréka pillanata támadt volna, felé böktem. - De te! Csodás leszel! - Vigyorodom el, igazából nem adok választási lehetőséget neki, vagy ő lesz a modell az összes ruhához, nem pedig csak a kollekció arca, vagy elnapolunk és ki tudja mikor visszatérünk ide egy új modellel. És ezzel együtt mielőtt még tiltakozhatna, vagy egyáltalán átgondolhatná az egészet, már kezdem is terelgetni őt az öltözők felé. Tudom, hogy ez nem az első eset arra, hogy modellkedne a saját tervezéseikben és azt is tudom, hogy tutira nem akarja ezt a lehetőséget elszalasztani, szóval most le kell nyelni azt a békát és öltözködni.