Hideg akár a jég, szeszélyes akár a természet, törékenynek tűnik mégis egy jeges szemű bestia, aki eleganciával palástolja az ellenszenvét. Sosem nyíltan gonosz, ha valaki elveszíti a bizalmát inkább megtartja a maga távolságát felülemelkedve a problémán, teljes mértékig kizárva a zavaró tényezőt. Ridegnek tűnő külseje ellenére szenvedélyes azzal amit igazán szeret és a végletekig menően maximalista. Nem állapodik meg kevesebbel, mint, ami kijár neki és emiatt nehéz is elnyerni a bocsánatát, ha valaki eljátszotta a bizalmát. Nem kérkedő vagy arrogáns, de tudja mennyire tartja saját magát és nem hagyja, hogy az emberek alábecsüljék. Egészséges tartással vértezte fel magát, nem hunyászkodik meg, de elismeri, ha valaki előrébb tart és szívesen tanul az olyanoktól, akikre felnéz.
Mégis van egy mások oldala, egy jóval szelídebb része, ami sérülékeny, így csak kevesekkel osztja meg, főleg a családjával és a legközelebbi barátaival vagy éppen a párjával. Olykor szereti kifújni a levegőt, levetni a páncélzatát és megengedni saját magának, hogy ne kelljen mindig minden helyzetben neki lennie az erősnek. Ez nála a bizalom legmagasabb foka, amikor bepillantást enged a színfalak mögé, ezzel azonban óvatosan bánik, többszörösen megfontolva, hogy kit is enged ennyire magához. Hűséggel és odaadással hálálja meg az őszinteséget és végtelenül képes a ragaszkodásra.

Felhúzott lábakkal rajzolom újra és újra ugyanazt az egy vonalat a táblagép kijelzőjén keresve a tökéletes esési szöget a ruha szoknyájának. Más talán nem vesződne ennyit egy látványtervvel, de valamiért az agyam képtelen elengedni, pedig már négyszer tettem le az eszközt mondván, hogy "majd egy kicsit később" vagy éppen "most már tényleg jó lesz így". Mégis olyan volt, mint egy viszketés, amit nem ér el az ember, így pedig újra és újra magam elé emeltem a megnyitott képszerkesztőt, hogy "csak még egyszer" nekifussanak, ami lassan egy fél órás sóhajtozós elfoglaltsággá nőtte ki magát.
-Mit csinálsz?-Christopher csak nem bírta tovább, jeges kékjeim pedig végre elszakadnak a kijelzőtől, hogy megkeressem a tekintetét. Mérhetetlen türelemmel igyekezett nem megzavarni, én pedig most jövök rá, hogy az elmúlt percekben mennyire ignoráltam a jelenlétét azért, mert éppen beakadtam egy spirálba.
-Nem tudom.-mosolygok rá mielőtt az ajkamat harapdálva cikázik egyet a szemem közte és a készülék között, pedig pontosan tudom, hogy mit csinálok.. túlagyalok.
-Már tényleg csak egy perc... mindjárt megtalálom hogy lesz jó.-bocsánatkérően pillantok rá, holott tudom, hogy kicsit sem neheztel rám azért, mert ennyit szöszölök ilyen aránylag lényegtelennek tűnő dolgokkal. Ő megérti, hogy ez nekem fontos, ezért pedig kimondhatatlanul hálás vagyok a neki. Ha bárki más lenne a közelemben már minden bizonnyal félrevonultam volna, hogy ne láthassák az arcomra kiülő őrlődést és elégedetlenséget, előtte viszont már merek ilyen jellegű gyengeséget mutatni és nem töröm magam gőzerővel azon, hogy mindenáron tökéletesnek, rendíthetetlennek és magabiztosnak tűnjek.
-Letelt.-jegyzi meg egy elfojtott fél mosollyal úgy, hogy közben a TV-t nézi.
-Hagyjál..-nevetgélek egyet az orrom alatt miközben bőszen radírozok. Az Isten áldja meg a technológiai fejlődést... ha mindezt a szenvedést papíron kellene véghez vinnem már minden bizonnyal átlyukasztottam volna a meggyötört lapot.
-Azt mondtam letelt.-már bökdös is a vaskos, puha pléden keresztül, amibe betekertem magam, hiszen ücsörgés közben hajlamos az összes lábujjam arra, hogy megpróbáljon megfagyni legyen akárhány fok a lakásban.
-Elég!-sikkantok fel, amint sikerül egy olyan pontot találnia, ami kellően csiklandós ahhoz, hogy összerántsa az izmaimat az irányába. Ezzel majdnem eléri azt, hogy akaratlanul lefejeljem és még az érintő ceruza is megcsúszik a kijelzőn a nagy szenvedésem közepette. Hirtelen fagyunk le mindketten, ő attól, hogy szinte ütközött a fejünk én meg attól, amit a kijelzőn látok. Gyorsan nyomok rá a mentés gombra nehogy most vesszen el a munka.
-Ügyes vagy.-kuncogok, hiszen az előző játékának hála sikerült megtalálni véletlenül a megfelelő vonalvezetést.
-Nem kellene már öltöznöd?-kérdezi bizonytalan hangon én meg hirtelen kapom a tekintetem a képernyő sarkában megbúvó kis digitális órára.
-A fene.-morgolódok miközben már igyekszem megtalálni a kiutat a takaró öleléséből, amivel sikerült egy emberi burritot csinálnom magamból időközben. Édesapám halálának első évfordulója alkalmából anya és a húgom egy jótékonysági estét szervezett, amit ugyan nem teljes odaadással támogattam, a hangom mégse emeltem fel ellene. Jobb szerettem volna csendesebben megemlékezni, a többiek azonban ebből egyetlen másodpercig sem csináltak kérdést. Kettő az egy ellen alapon pedig egyszerűen úgy döntöttem, hogy sodródok az árral.
-Öhm...-csoszog utánam Chris amikor már a tükör előtt állva sminkelek.
-Az ágyra készítettem a nyakkendőt.-pillantok rá a tükrön keresztül, mire elmosolyodva hátraarcot csinál, hogy öltözködhessen tovább. Szeretem amikor az ilyen részletekben passzolunk, így amikor a saját ruhám elkészül akkor ugyanabból a színből szoktam varrni vagy csináltatni egy nyakkendőt is a számára. Az előkészületek után már csak az öltözködés vár rám, ami már tényleg az utolsó simítást jelenti az indulás előtt amint késznek ítélem magamat. Chris kezei hátulról simulnak a derekam köré magához ölelve a testemet miközben egy utolsó pillantást vetek még a tükörképemre.
-Minden rendben lesz.-súgja szőke tincseim közé én pedig lassan bólintva fújom ki a levegőt. Mit kezdenék nélküle?

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nos, én így második nekifutásra is nagyon szimpatikusnak és érdekesnek találtam ezt a karaktert. Imádom ezt a kettősséget, hogy látszólag hideg, távolságtartó, megközelíthetetlennek tűnik, szeszélyes, ugyanakkor legbelül tele érzelemmel, szinte egy bájos tündérke, aki takaró-burritoként dolgozik nagy szorgosan a munkáin, és kuncogva, sikoltozva "harcol" a barátja elterelő hadműveletei ellen.   Közben annyira át tudom érezni a motiváltságát, a tökéletességre való törekvését, és azt a bizonyos elérhetetlen viszketést, amint a tervei tökéletesítésén munkálkodik. Néha engem is elkap ez az érzés kreatívkodás közben.   De el tudom képzelni, hogy épp ez az elszántság és kemény összpontosítás vezeti az útján a siker felé.  

Chrisszel igazán aranyosak együtt, nem kétlem, hogy ez a játéktéren is megnyilvnul majd. Közben érezhetően létezik egy családi trauma is a háttérben, az édesapja elvesztése, amin még nem lendült át teljesen, és ez egy plusz réteget ad a karakterhez. De nem is szaporítanám tovább a szót, így másodszor is utadra engedlek, hogy bevedd a játékteret.  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!