- Köszönöm Kelly, mára azt hiszem végeztünk.Kérlek, hogy az olvasatlan emaileket rendezd nekem egy könyvtárba, és tedd hozzá annak a kilenc éves kislánynak az aktáját, amit tegnap küldött át Monroe felügyelő. Még az éjjel jó lenne néhány gondolatot írnom, hogy segítsem a profil felállítását számára.Bár nem is értem miért nem tapasztaltabb szakembert választottak egy ilyen feladatra. Mindenesetre megtisztelő. Ja, és ha nem felejtenéd el, akkor állíts egy emlékeztetőt, hogy azt a szerencsétlen kínai legyezőpálmát a váróban meglocsoljam mielőtt elmegyek. - Persze Jadie…de ha gondolod…- Kelly már a kabátját vette és a színes, ezerfonállal szőtt sálat tekerte éppen a nyaka köré. - Nem nem….megcsinálom.Legalább kondicionálom a memóriám. Bár lassan telefon nélkül a kávét is elfelejteném meginni reggel. Nevetett, ahogy a bojtos rózsaszín kötött sapkát is a fejébe húzta és a vállára kanyarította világossárga vászontáskáját, melyen egy rém mókás panda vigyorgott. - Rendben. Otthonról feldobom az aktát One Drive-ra. Mire odajutsz, hogy leülj a laptop elé, fenn lesz. Na futok, mert Timothy jégemberré fagy amíg vár rám. Jó pihenést Jadie! - Neked is Kelly!- szóltam utána, de már szinte csak a háta közepének intéztem a szavaimat, mert a lobogó színes sálját, meg a rózsaszín sapkájának táncoló bojtját láttam csupán, amint távozott az iroda félhomályba burkolózó folyosóján keresztül. A magánrendelésem csupán pár hónapja kezdtem. Eleinte bizonytalan voltam abban, hogy van esetleg értelme, lesznek olyanok akik igénybe veszik ezt a lehetőséget? Hiszen fiatalkorúakkal, vagy egészen kicsi gyermekekkel foglalkozom, és a többségnek nem feltétlenül megfelelő ez a késeinek tűnő időpont.Legnagyobb meglepetésemre azonban egyre többen kértek időpontot és szépen lassan telt a naptáram előjegyzett, jövendőbeli páciensekkel. Vagy olyanokkal, akik csupán néhány alkalomra szeretnék igénybe venni a lehetőséget, esetleg csak egy rövid szakvéleményt várnak tőlem. Noha ilyet nem szeretek csupán egyetlen találkozó után kiállítani, hisz nem is lehet. Az emberek többsége alapvetően is túlságosan összetett és túlságosan kiismerhetetlen jellem. Egy gyermek, aki csupán fejlődésének, személyisége végleges kialakulásának az elején jár pedig még inkább komplex és kihívásokkal teli feladat a számomra.Egy kamasz kusza és sokszor a végletek között táncoló személyiségéről nem is beszélve.Voltak megkereséseim a rendőrség manhattani kirendeltségétől is, aminek a nagy része mögött apust vélem sejteni. A papám az Életvédelmi Főosztály tisztes, ősz halántékú, nagyjából tíz évvel a nyugdíj előtt álló hadnagya.Tudom, hogy segíteni szeretne abban, hogy pár évvel a rezidensi éveim után, és egy évvel a megvédett doktorim után segítsen abban, hogy a pályám elején járva legyen lehetőségem minél többféle üggyel, minél többféle esettel találkoznom, és nem feltétlenül csupán kórházi keretek között. Apussal a kapcsolatunk nem mindig zökkenőmentes, de imádom őt.A húgommal együtt gyermekkorunkban azon versengtünk ki fog egyszer feleségül menni hozzá. Ma már tudom, hogy, a lányok efféle elképzelése, efféle különös vágyai mögött az éppen kialakuló férfi ideál, vagy éppen férfi eszménykép áll.Teljesen természetes, még ha a felnőttek számára meglehetősen idegen és kissé frusztráló jelenség is. A kamaszkor elején éppen olyan váratlanul, ahogy a bejelentés többnyire érkezik, el is múlik. Kelly távozása után a kávéautomatából főztem még magamnak egy feketét, és elsétálva az ablak előtt, kinéztem a meglehetősen csípős, és lassan szürkülő világra. Fél óra és korom sötét lesz, pedig már elmúlt a téli napforduló, ahonnan számítva egyre hosszabbak lesznek a nappalok. Nyárimádó révén nem igazán voltam barátja az egyhangú, lehangoló és nagyon nyomasztó télnek.A laptop elé ültem és szemügyre vettem a feljegyzéseimet a mai utolsó látogatómról, akinek egyben ez lesz az első alkalom is. Ezeket többnyire fél órásra terveztem, és leginkább arra volt jó, hogy oldjam az esetleges gátlásokat irányomba, és kiderüljön van lehetőség valamiféle bizalom kiépítésére, hogy egy következő alkalommal már beszélgetni is legyünk képesek avagy sem. A kisebb gyerekek esetében ilyenkor került elő Miss Stockmann, a zoknibáb, akinek kedves és érdeklődő személyiségének alapjait az édesanyámtól kölcsönöztem, aki egy speciális óvodában dolgozott, sérült gyerekek ellátására specializálódva.Egyszerre volt szomorú és egyszerre felemelő számomra azok az alkalmak, amikor meglátogattam. Néha csak szemlélődtem és jegyzeteltem, néha magam is bekapcsolódtam, ha úgy ítéltem meg. A hét órára érkező lány esetében nem lesz szükség Miss Stockmann jelenlétére, hiszen bőven maga mögött hagyta a gyermekkort, de már a kamaszkoron is túl volt, legalábbis ami az első, meglehetősen nehéz időket illeti. Nem mintha a tizennyolc és húsz közötti évek olyan könnyűek lennének. Más okozza a bizonytalanságot, más okozza a temérdek frusztrációt amit ilyenkor képesek vagyunk magunkra venni. Ennek a lánynak sem volt a helyzete egyszerű. Megkértem, hogy röviden foglalja össze emailben, hogy miről van pontosan szó, miről szeretne beszélgetni.Nem vele történik meg először az ilyesmi, és minden bizonnyal nem is ő lesz az utolsó, azonban elhiszem, hogy feldolgozni, elfogadni az efféle helyzetet meglehetősen nehéz. Újra és újra átfutottam a sorait, éreztem belőle a bűntudatot, a visszafojtott vágyakat, a rengeteg napot, amikor azon gondolkodott vajon egyáltalán normális, hogy ilyesmit érez? Vajon tudna ellene tenni, és ha igen hogyan? Ennek megválaszolásában nem vagyok kompetens, én abban tudok neki segíteni, hogy felismerje magában a megoldást. Sokan tévesen sokszor tőlem várnak megoldást.Pedig én csupán a lámpás vagyok, ami mutatja az utat, de nem én vagyok maga a fény. Én eszköz vagyok, nem a forrás. Hét után egy-két perccel szólalt meg a kaputelefon trillája, én pedig a kis monitoron megpillantottam a kabátjába burkolózó lánykát, aki a hideg ellen így védekezett.Megnyomtam a gombot, így a túloldalon egy apró berregés jelezte, hogy nyílik az ajtó, be tud lépni a jó meleg előtérbe. Ott le tudja tenni a kabátját. Rendszerint a recepciós pult mögött ott ül Kelly aki útba igazítja az érkezőket, de most egy órával korábban elkérte magát, és mivel már csak az érkező lány volt mára, úgy véltem meg tudom oldani egyedül is, így elengedtem. Felálltam a laptop mögül és a szűk folyosón elindultam, hogy beengedjem. - Hello! Jó estét! Lexi, ugye?Alexandra vagy simán Lexi? - nem emlékszem, hogy említette az emailben amit írt, és én voltam figyelmetlen, de szerettem tisztában lenni az efféle apróságokkal is. - Dr Jadence Wellingham vagyok.- mutatkoztam be a hivatalos, teljes alakos formulával, és kezet is nyújtottam felé, amennyiben időközben már megszabadult a kabáttól és felakasztotta a tíz fogas valamelyikére.Ezután arrafelé mutattam, amerről én érkeztem, jelezve, hogy arra fogunk menni, ott van a rendelőm is. - Gyere nyugodtan utánam. Szusszanj kicsit! Hideg van nem igaz?- próbáltam egyszerűbb kissé oldottabb hangnemet megütni, hogy amíg a szobához érünk kicsit felengedjen és nem csupán a kinti hidegtől. A rendelőszoba alapvetően letisztult, minimalista stílusban lett berendezve, főleg a lágyarany színek domináltak, valamiféle egyszerű nyugalmat teremtve. - Foglalj helyet kérlek! Teát esetleg, capuccinót, forró kakaót?- kínáltam meg olyan dolgokkal, amely a kinti hideg után esetleg jól jöhetett.A kanapéra mutattam, mellyel szemben én helyezkedtem el az asztal túloldalán, amennyiben Lexi is helyet foglalt.A laptopra még egy futó pillantást vetettem, aztán lezártam a fedelét és összekulcsoltam a tetején a két kezem. A lányt figyeltem. Legelőször a testbeszédét, azt mennyire tud oldódni, vagy ha ez esetleg lassabb folyamat, mivel tudom számára elősegíteni ezt.Nem szóltam még, arra vártam, hogy ő tegye meg először. Ebből ugyanis tudtam, hogy készen áll elkezdeni a beszélgetést.
“Some secrets are safer kept hidden. Some secrets are too dangerous to share with those you love and Trust
”
Ostoba ötlet volt leszállni a buszról két megállóval hamarabb, csak, hogy a fent maradó utat gyalog tegyem meg. Főleg úgy, hogy a kesztyűmet és a sálamat ma reggel is sikeresen otthon felejtettem. Azt hiszem kezdek már egy kicsit szétszórtá válni, ami annak köszönhető, hogy az életem még mindig rohan lefelé a lejtőn. Még mindig annyi tisztázatlan dolog kavarog bennem, hogy néha már alig kapok levegőt. Ezért is gondoltam, hogy jó lenne felkeresni egy pszichológust, aki segítene megérteni a helyzetemet. Ő, kívülállóként biztos jobban átlátja, hogy mit kellene tennem ahhoz, hogy pozitív fordulat következzen. Na meg hát szakember. Elméletileg az egyik legjobb a honlapja szerint, így bátorkodtam időpontot foglalni hozzá. Ami egyébként remélem, hogy sosem derül ki, mert nem akarom, hogy bolondnak nézzenek. Nem vagyok az, csak megrekedtem ebben a helyzetben és nem látom a kiutat. Megszaporázom a lépteim, mert a hidegnek köszönhetően egyre inkább kezdek átfagyni. Már csak pár lépés választ el a célomtól. Amikor csöngeni kezd a telefonom és a kijelzőn megjelenik Riri neve. Egy pillanatig elgondolkozom, hogy mi lenne, ha nem venném fel, de hamar ejtem is a gondolatot. Az csak nagyobb galibába sodorna, ha nem reagálnék. -Szia húgi. Hova tűntél? Csak rád várunk, hogy indulhassunk a városba. Tudod ma shopping nap van - szólal meg a nővérem, a vonal másik végén. Hogy is felejthetném el? Minden héten egyszer körbejárjuk a kedvenc üzleteinket, jobban mondva az ő kedvenc üzleteit, hogy felleljük a legújabb darabokat. Ha tudnám, hogy nem sértem meg vele, szívem szerint kihagynám. Jobb dolgokra is el lehet költeni azt a pénzt, például könyvekre. Jut is eszembe, hazafelé beugorhatnék az egyik könyvesboltba, ma jelent meg a kedvenc sorozatom záró része. -Szia Riri, ne haragudj, de nem voltam ma valami jól és inkább hazajöttem. Mi lenne, ha ma a csajokkal mennél? - a baráti társaságunkban biztosan talál olyat, aki helyettesíteni tudna és szívesen elmenne vele. Azt se bánnám, hogyha annyira jól éreznék magukat, hogy legközelebb is inkább vele és nélkülem menne. -De ugye jól vagy. Úgy értem nincs komolyabb baj ugye? Elmondanád, ha lenne? - kérdezi aggodalmas hangon, amitől én egyre kellemetlenebbül érzem magam. Nem szoktam hazudni és szerintem nem is vagyok valami jó benne. De a kényszer nagy úr, talán ez még megbocsátható. Ha kitudodna hol vagyok, könnyen az is a fülébe juthatna, hogy mi okból jöttem most ide és azzal megkockáztatnám az újonnan jött jó kapcsolatunkat, ezt pedig nem tenném kockára. -Persze, semmi komoly. Csak hasogat a fejem, de ha hazaérek veszek be gyógyszert és ledőlök pihenni. Attól mindig el szokott múlni - válaszolom és remélem ezzel sikerült megnyugtatnom. -Rendben, vigyázz magadra. Este, ha hazaértem majd bekukkantok azért, hogy minden rendben van-e – ha nem csak hazugság lenne még jól is esne, hogy ennyire aggódik értem. Így viszont, egyáltalán nem örülök, hogy kamuznom kell neki. -Jó vásárlást, akkor este. Szia – bontom a vonalat, mert ha tovább beszélünk még el fogok késni, ami nem vetne rám jó benyomást így az első alkalommal. Az ajtóhoz sietek, majd a megfelelő gombot megnyomva várom, hogy beengedjenek. Az ajtó nyílik is és én már be is bújok rajta. Végre magam mögött hagyom azt a csontig hatoló hideget, ami idáig körbevett. Pár másodpercig még magamon hagyom a kabátom, hogy jól átjárjon a meleg, majd csak akkor veszem le, amikor a folyosó végén egy közeledő alakot pillantok meg. -Jó estét! Csak simán Lexi – mosolygok bátortalanul a nőre. Az egyik karomban a kabátommal, nyújtom ugyanolyan bátortalanul a kezem. Nem tudom, hogy mire számítsak tőle, de remélem nem feltétlen fog belém látni. Nem szeretném minden titkomat felfedni előtte, csak azokat, amik miatt idejöttem. Mielőtt követném a kabátomat még gyorsan felakasztom az egyik fogasra, majd a sálamat is letekerem a nyakamból és csak azt követően indulok el. -Túlságosan is és még a hó sem esik. Ha havazna legalább lenne benne valami szép is. Imádom a havat. Persze csak a nyár után, azt még annál is jobban szeretem. Olyankor egész nap csak pihenek a parton, vagy úszkálok a vízben – csakhogy ideértem és már információkkal halmozom el. Ha nem figyelek nem ő lesz, aki majd olvasni fog belőlem, hanem én leszek, aki sokkal többet fog elárulni, mint amennyit szeretne. A szobába lépve körülnézek, felmérem magamnak a terepet. Szép és letisztult. Itt biztosan mindegy gyerek és korombéli is jól érzi magát és könnyebben nyílnak meg. Olyan otthonosan barátságos. Miután kinézelődtem magam és engedélyt is kaptam rá helyet foglalok a kanapén, keresztbe font kézzel. -Egy teát kérnék. A végtagjaim annyira átfagytak, hogy jól esne most valami forró, ami jól átmelegítene - mosolygok rá, de mint az imént, megint csak bátortalanul. Nem szoktam ennyire félénk lenni, de ez még egy teljesen új szituáció és lassan el fogunk jutni arra a pontra, amikor már meg kell nyílnom felé. El kell mondanom mindazt, ami bánt és amiről éppen csak egy maroknyi ember tud.
Kezdőlap
