Mit is mondhatnék? Sosem tudtam válaszolni azon kérdésekre, hogy milyen is vagyok? Ezért inkább megpróbálom mások szemszögéből bemutatni magam. Legalábbis amit szerintem mondanának rólam.
Anya: okos és szorgalmas. Igen, anyának most leginkább az számít, hogy a suliban megálljam a helyem és jó jegyeket hozzak haza. Az biztos, hogy megteszek mindent, hogy ne okozzak csalódást.
Apa: tündéri és egyszerre makacs is. Tudom, hogy mindig ezt mondja, ha rólam kérdezik. Azt nem tudom mennyire vagyok tündéri, de igyekszem kedves lenni másokkal. Viszont a makacsságban teljesen igaza van, ha valamit a fejembe veszek, nehéz eltántorítani tőle.
Riri: álmodozó és önfeláldozó. Ezzel sem tudok vitatkozni, bár önfeláldozó csak azokkal vagyok, akik valóban fontosak nekem.
Barátok: laza és vicces. Legalábbis igyekszem az lenni a baráti társaságban.  
Cole nem tudom mit gondolhat rólam, de remélem egyszer én leszek az a bizonyos különleges lány a számára.

-Gyere már Lex, el fogunk késni. Ami persze jellemző rám, de ma este egy fontos találkozóm lesz, ami meghatározhatja a jövőmet – vet felém egy jelentékteljes pillantást a nővérem, a szobám ajtajába kapaszkodva.
-Igyekezz már – próbál sürgetni, de én meg se moccanok. Csak fekszem tovább az ágyamon, lábamat keresztezve egymáson.
-Ne haragudj nővérkém, de ma egyszerűen nem fog menni. Túl fáradt vagyok a klubhoz és egyébként is senki se kívánja a társaságom. Te pedig biztos remekelni fogsz nélkülem is. Neked sincs szükséged rám – fejtem ki a véleményem, amit komolyan is gondolok. Fél éve még eszébe se jutottam volna, nem, hogy magával hívjon.
-Tudod, hogy ez nem igaz, hugicám, mindenki örül, ha velünk vagy. Persze, nélküled is elboldogulok, úgyhogy, ha biztos vagy benne, én léptem – vet rám egy mosolyt és már ki is libben a szobámból, végre egyedül hagyva engem.
Karomat széttárom, lábaim még mindig keresztezik egymást, tekintetemmel pedig a plafont bámulom. Az előbb nem teljesen voltam őszinte, egyáltalán nem érzem magam fáradtnak, csupán elegem van a jelenlegi életemből. A legnagyobb probléma, hogy nem beszélhetek róla senkivel. Még a legjobb barátnőmmel sem, hiszen ha valahogy kitutódna, nekem végem lenne.
Az egész Július 4. éjszakáján kezdődött, ami egyszerre volt életem legcsodálatosabb és legborzalmasabb éjszakája. Akkoriban, azt hiszem csak a szüleink hatására a nővérem magával vitt egy buliba, Coney Island-re, le a partra. Előtte nem sokszor fordult elő, hogy vele és a baráti körével töltöttem volna az időm, de azért már mindenkit ismertem valamilyen szinten. Tudtam, hogy imádnak bulizni és ahogy az alkoholt, a drogot sem vetik meg. Ami ezen az estén is volt, nem kis mennyiségben. Az előbbit én is elfogadtam, de azért próbáltam nem teljesen leinni magam, az utóbbit viszont kerültem. Ahogy a nővérem pasija is, aki szintén nem a kábítószer megszállottja. Talán pont ez hozott minket közelebb egymáshoz. Amikor már a harmadik cigit tekerte meg a csapat, úgy döntöttem, hogy sétálok egyet. A nővérem, ki tudja milyen megfontolásból de velem küldte a barátját. Hogy őszinte legyek, egy ideje már vártam ezt a pillanatot. Cole volt a legsármosabb, legdögösebb, legszívdöglesztőbb pasi, akit eddig láttam, csak egy gond volt vele, hogy Riri pasija. A nővérem pasija. Annyira boldog voltam és nem csak az alkoholmámor miatt, hanem mert vele lehettem. Egy rövid időre csak az enyém lehetett, ha nem is egészen, de a figyelme csak rám szegeződött. Rengeteget beszélgettünk és észre se vettük, hogy időközben mennyire eltávolodtunk a többiektől. A tűzijáték zökkentett ki végül az eszmefuttatásunkból. Együtt néztük végig, csak mi ketten. Gyönyörű volt, még akkor is, ha a korábban elfogyasztott alkohol hatására kissé eltompultak a hangok és a fények is. Miután vége lett, nem tudom, hogy pontosan mi történhetett, de egyszer csak Cole karjaiban találtam magam, aki gyengéden, mégis követelőzőn megcsókolt. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok, csak érezni akartam őt, kiakartam élvezni a pillanatot. Hozzásimultam, a hajába túrtam a kezem és engedtem, hogy nyelve táncra hívja az enyémet. Az ajkaink gyengéden súrolták egymást. Egyre mohóbban csókolt, amitől a pulzusom az egekbe emelkedett. Akartam őt. Neki adtam volna magam teljesen, de tudtam, hogy nem lehet. Amikor végül szétváltunk, a tekintetemet kereste, mondani akart valamit, de én nem hagytam neki. Nem voltam elég bátor, hogy a szemébe nézzek és végig hallgassam. Talán attól féltem, hogy amit mondana, az túlságosan is fájna, túlságosan is a szívembe hatolna és mélyen megsebezne. Hogy ez csak egy tévedés volt és ő valójában Ririt szereti, ezt pedig felejtsük el. Ezért ahelyett, hogy hagytam volna őt beszélni, szaladni kezdtem vissza a csapathoz, hátam mögött hagyva azt akibe titokban, már hónapok óta teljesen bele vagyok habarodva. Ha nem a nővéremről lenne szó, talán már megpróbáltam volna közelebb kerülni hozzá. De így... így nem tehettem. Ahogy visszaértem, elfoglaltam a helyem az egyik pokrócon. A kérdésekre, hogy mi történt és hol marad Cole, csak kitérő válaszokat adtam. Megpróbáltam beolvadni a beszélgetésbe és miután ő is visszatért és elfoglalta a helyét a nővérem mögött, igyekeztem nem foglalkozni vele. Próbáltam elterelni a gondolataimat róla és a történtekről. Másnap korán szedelőzködni kezdtünk és mindenki hazaindult.
Ekkor kezdődött az egész őrület, amibe lassan kezdek már beleőrülni. A társaság annyira megkedvelt, hogy azóta is helyem van közöttük, amit ki is használok. Legalábbis egy ideje már én is összejárok velük. A nyári éjszakát követően még kellett egy kis idő, hogy újra magamra találjak és természetesen tudjak viselkedni Cole közelségében. Azóta sem tudom, hogy mit akarhatott mondani, de ez mostanra már mindegy is. Pedig lett volna rá lehetősége, azóta kétszer is kerültünk olyan helyzetbe, amikor alkalma lett volna megmagyarázni. Ebből is látszik, hogy csupán a szívem mélyén reménykedem abban, hogy Colenak vannak érzései irántam. Mert azt tudom, hogy a nővérem valójában nem szereti őt, csak azt nem tudom, hogy fordítva mi a helyzet. Riri számtalanszor kötött már ki más pasi ágyában, nem igazán érdekli, hogy Cole ehhez mit szól. Inkább csak a látszat kedvéért van vele, mintsem érzelemből.
Úgy két hónappal ezelőtt volt a legutóbbi olyan alkalom amikor Cole tehetett volna, vagy mondhatott volna valamit. Az egyik házibuliban valaki feldobta az ötletet, hogy üvegezzünk. Persze nem a szokásos módon. Itt nem a jól megszokott felelsz vagy mersz volt a téma, bár lehet azzal sem jártam volna jobban, hanem, hogy aki pörget és akit kipörgetnek, azt öt percre bezárják a gardróbba. Persze gondolhattam volna, hogy ez nem egy túl jó helyzet és, hogy amennyire peches vagyok általában épp azt a személyt fogom kipörgetni akit a legkevésbé szeretnék. Még lett is volna lehetőségem visszakozni, hisz nem csak én lettem volna, aki nem akar játszani, de én mégis belementem. A párok megpróbáltak úgy helyezkedni, hogy a legnagyobb eséllyel egymást pörgessék ki, én Riri mellé ültem, Cole nagyjából velünk szemben foglalt helyet. Az alapötlet elsőre jónak bizonyult, az első két ember akik a gardróbba mentek, valós párok voltak, így nem csoda, hogy a kiszűrődő hangok alapján egymásnak estek. De amikor a nővérem következett, neki nem sikerült a pasiját pörgetnie, helyette az egyik osztálytársánál állt meg az üveg. Ők elég halkan voltak odabent, de, hogy őszinte legyek nem nagyon tudtam odafigyelni és látszólag Colet sem érdekelte, hogy mit csinálhat a barátnője. Ahogy az ajtó becsukódott, engem kezdett figyelni, mintha mondani akarna valamit. Nem is akármit, olyan volt, mintha azt akarná, hogy mi maradjunk kettesben. Amit viszont nekem egyetlen porcikám sem kívánt. Féltem attól, hogy mi történne, ha az ő kívánsága bekövetkezne. Ami szerencsétlenségemre így is lett. Mikor a kezembe fogtam az üveget és megpörgettem, végig azon imádkoztam, hogy csak ne ő legyen. Egy pillanatra sikerült is elhitetnem magammal, hogy bizony egy másik srácra mutat, de a többiek és Cole szerint is nála állt meg. Így kénytelen voltam vele a gardróbba vonulni. Legszívesebben elmenekültem volna, de azt nem tehettem, túl feltűnő lett volna. Amikor az ajtó becsukódott mögöttünk, azt sem tudtam mit csináljak. A szívem persze azonnal életre kelt és olyan hevesen kezdett el dobogni, hogy azt hittem elájulok. Elég volt csak az illatát éreznem és a vágy életre kelt. Újra meg akartam csókolni. De ahelyett, hogy megtettem volna összeszorítottam a szám és a cipőm orrát bámultam. Hallottam, hogy Cole a nevemet suttogja és még valamit, de olyan halk volt, hogy nem értettem. Ha közelebb léptem volna hozzá, biztosan jobban kivehetőek lettek volna a szavai, de ha megtettem volna, akkor egyszerre el is gyengülök és talán még be is próbálkozok nála, amit egyszerűen nem tehettem. Csak vártam, hogy leteljen az idő és kiengedjenek minket és ahogy ez bekövetkezett végre megkönnyebbülhettem. A következő körből inkább kiszálltam és fáradtságra panaszkodva, inkább elindultam haza.
Felülök az ágyamon és egy mély levegőt veszek. Szóval nem, egyáltalán nem vagyok fáradt, inkább kimerült. Túlságosan felemészti az energiáimat Riri iránt érzett bűntudatom és a Cole iránti érzéseim keveréke. Egyszerre lennék minél közelebb hozzá és futnék olyan messzire tőle amennyire lehet. Ha nincs ott ahol én vagyok, akkor iszonyúan hiányzik, de ha ott van félek, hogy egyszer nem tudok uralkodni magamon. Szeretnék újra a karjaiban lenni, szeretném mindazt amit Ririnek ad és aki ezt egyáltalán nem értékeli. Szeretném ha én lehetnék az akit a karjaiba fon, akinek a fülébe suttog, akinek a titkairól, álmaról mesél. Akit szorosan magához ölel, aki mindig vele lehet és aki iránt azt érzi amit én érzek iránta.
Riri pedig... igen, mardos a lelkiismeret furdalás, de közben haragszom is rá. Mert övé lehetne mindaz amire én csak vágyom. Ő lehetne a legboldogabb, hogy egy ilyen pasija van. Mégis eldobja magától és nem értékeli. De mégsem képes szakítani vele. Talán, ha Cole szabad lehetne, akkor egyszer az álmom valóra válhatna, bár lehet akkor sem érdekelném őt.
A szekrényemhez sétálok, hogy találjak valami göncöt amit felvehetek. Bár valóban nem akartam lemenni a klubba, de nem bírok távol maradni tőle. Látnom kell, még akkor is ha nem lehetek vele, ha nem érinthetem meg, ha nem férkőzhetek a közelébe, megelégszem azzal is, ha a távolból figyelhetem.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nem egy könnyű helyzet amikor olyan személy tetszik aki ellen egy hosszú lista szól, hogy miért is nem kellene, mert ilyen esetekben valahogy a mellette szóló érvek mindig hangosabbnak bizonyulnak. Aztán ha azon vagy, hogy elfelejtsd akkor még többet gondolsz rá. Ha pedig megpróbàlod elkerülni biztosan valahogy összeakadsz vele. Egy pofàtlan dolog ez az élettől, a te eseted viszont még bonyolultabb a bulin történtek után amin az sem segít, hogy nem tudjátok megbeszélni ezt. Valahol érthető, hisz könnyen lehet még zavarosabb lenne minden ami már amúgy is egy nagy kàosz, de azért az igazságot is jó lenne tudni. Így viszont megrekedtél ennek az örvénynek a közepén amiből fogalmad sincsen hogyan kellene kimászni. Remélhetőleg hamarosan a félreérthető jelek helyett kapsz valami konkrét választ is amivel már több mindent tudsz kezdeni. Addig is a saját kis összezavarodott szíved érdekében kerüld vele a zárt vagy emberektől mentes helyeket.
Szerettem a történeted és köszönöm, hogy olvashattam!    

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!