Az egyik itt dolgozó bekísért egy helyiségbe azzal az útravalóval, hogy itt várjunk (a kutyával) és majd hamarosan érkezik a "doktornő" (mármint a húgom), csak ma kicsit sokan vannak. Szóval nem diplomatikusan megmondva: bolondok háza van. Ezek szerint nem a legjobb napot sikerült kiválasztanom ahhoz, hogy meglepetés látogatóba jöjjek Caroline-hoz a rendelőbe. Szerettem volna találkozni vele, és összekötni a kellemest a hasznossal, tehát általános vizsgálatra vinni Indy-t. Egy jó negyed óra/húsz percet biztosan várnunk kellett, hogy a sok betegeskedő házikedvenc mellett időt tudjon szakítani ránk is. - Enter Caroline. - amint kinyílt az ajtó. (És a húgom lépett be rajta, nem egy idegen.) - Just trust me, you'll be fine. - aztán Carly-ról Indy-re pillantottam. - Szia hugi! - integettem oda lelkes vigyorral. - Milyen a meló? Bírod még a new york-i pörgést? - azért nem épp egy Evanston. - Durva, ami a váróban van. Nem is gondoltam volna, hogy egy átlagos napon ennyi állatot hoznak be ide. - pislogtam nagy szemekkel. - Nem szeretnélek feltartani, mert látom, hogy Noé ma itt kötött ki a bárkájával, de gondoltam beugrok hozzád egy kicsit. - de kidobhatsz, ha karsz. - Egyrészt látni akartalak, és megkérdezni, mi van veled. Másrészt szeretném, ha ránéznél Indy-re, hogy minden rendben van-e vele. Nem vettem észre rajta semmi szokatlant, de... az nem jelent semmit. - ezt használhatjuk kifogásnak, ha szükséges. - Igaz, Indy? - a tekintetem ismét a kutyára siklott, közben valamit hadonászva a kezemmel, mire hanyatt vágta magát, még a nyelvét is kidugva mellé. - Jó kutya. - nyugtáztam elégedetten az előadást. - Látod? Szerinte is rendkívül súlyos...
“Generally the best things in life are also the worst things in life. It’s just like how people’s best qualities are always their worst qualities. It’s also a little hard, too, but I’ll take it. In terms of hard things, the opportunities are worth it.” - J.K.
“I’d like to think you don’t stop being creative once you get happy. My ultimate goal is to end up being happy. Most of the time.”
Az ünnepek után megszoktam, hogy mindig fejetlenség uralkodik mindenhol, de valahogy nem gondoltam volna, hogy ez itt ennyivel durvább menet lesz. Egész nap jöttek-mentek a kis és nagyobb testű betegeink, az aggódó, vagy épp nem törődöm gazdijaikkal. Szomorú volt látni, hogy egyes állatokat csak kényszerből és utolsó pillanatokban hoztak be hozzánk, de már nem kellene meglepődnöm semmin sem. Szerettem volna kihasználni a szusszanásnyi szünetet, de az asszisztensem szólt, hogy még várnak rám. A meglepetés vendég pedig nem más volt, mint… -Remy! Szia! –viszonoztam a mosolyát, habár az integetés nélkül. Elég furán néztünk volna ki, ha mosolyogva integetünk egymásnak, pont, mint két Sim. A hirtelen információ áradat miatt először azt sem tudtam, hogy mit kellene mondanom, szóval azt választottam, hogy a remek színjátszó Indy-hez sétáltam és megvakargattam a „szenvedő” alany hasát egy mosoly kíséretében. Hihetetlen ez a kutya. -Súlyos… persze… a te állapotod a súlyos… -nevettem egy jót ezen az egészen, a szemeimet forgatva. -De egyáltalán nem zavartok, most lement a dömping, szóval ha vége a színdarabnak, akár be is jöhettek. –böktem a fejemmel az ajtó felé, hogy átsétálhassunk a rendelőmbe. Megpaskoltam a vizsgáló asztalt, hogy Indy felugorhasson rá, aztán Remington felé fordultam. -Egyébként szerintem is durva, hogy mennyien vannak. Evanston-ban is dömping volt ilyenkor, de ez valami új szintje az új évi hajtásnak. Sokan adnak, vagy kapnak házikedvencet ajándékba, de gondozni és azt, hogy mit kell vele csinálni, már nem tudják. Ilyenkor, mint az őrültek, befutnak ide, hogy ők márpedig azonnal tudni akarják, mi történt a kedvenceikkel. Szóval Noé nem csak, hogy itt költött ki, de azokat az állatokat is magával hozta, akik alapvetően lemaradtak volna a hajóról. De… alapvetően nem panaszkodhatok, bőven van mit csinálni… és mesélni apáéknak. –legyintettem is a dologra, a kezemet nyújtva az előttem lévő kutyusnak, hogy megnézhessem a mancsait, illetve a karmait. -Na és veled mi újság? Hogy halad a zenekari projekt? Van már jelentkező az Aunt Marie’s-es helyedre? Oh, és persze… milyen volt a találkozó a Wolf családdal? –ha jól tudom, akkor Evelyn szülei és nővére meglátogatták őket a bátyjával itt, New York-ban, így megtörténhetett az a híres bemutatkozás.
- Uhw. Én nem kérek kivizsgálást, köszönöm! - emeltem fel a kezeimet tiltakozással. Nem különösebben vagyok oda az orvosokért. - Maestra? - Caroline megjegyzését hallva váltottam egy pillantást Indy-vel, majd ha a művésznő is úgy gondolta, hogy vége a színdarabnak, amiért elég hasvakarást gyűjtött már be, akkor átfáradtunk a doktornő rendelőjébe. A kutya már a vizsgáló asztalra is pattant. - Nem engedném, hogy állatokat ajándékba lehessen adni. Mármint meglepetés ajándékba. Ha az illető tud róla, és fel tud rá készülni minden értelemben, az úgy más. - kifizetheted, hogy ne neki kelljen megvennie, de jobb, ha az állat helye már ki van alakítva, van megfelelő kaja, és a leendő gazda tudja, hogyan is kell gondozni az adott állatot. Ha párásítani kell a terráriumot, akkor ne sivatagi szárazság legyen. Ha az a kutya csak prémium kaját ehet, akkor ne vedd meg a legolcsóbb szart. A szakállas agáma megeszi a homokot, így ne azt rakd be neki talajnak, különben kinyírhatod vele. &c. - De örülök, ha élvezed ezt a hajtást. - Indy készségesen nyújtotta felváltva a mancsait a húgomnak. - És apa nem ideges rád, hogy eljöttél, és hogy pont New York-ba? - követve a két lázadó fekete bárányt. Bár Ottiline-hez képest én ártatlan piskóta vagyok. - A banda egész jól tör előre, köszi. Főleg, hogy olyan segítségünk van benne, mint Daisy. És a srácok is odateszik magukat. Az elején bizonytalan voltam, de már nagy reményeim vannak. - nem úgy, mint az Aunt Marie's esetén. - Jelentkező mindig akad, csak még egyik sem volt a tökéletes jelölt. Na de majd az idén! Ez volt az újévi kívánságom, ajánlom, hogy bejöjjön. - különben kénytelen leszek mégis beinteni, aztán oldják meg, ahogy akarják. A zenére szeretnék koncentrálni, és ez így sokat kivesz belőlem. - Egész jó. Rosszabbra számítottam. - magam miatt. Nem szoktam élvezni, hogy idegenekkel kajáljak és beszélgessek. - Evelyn szülei sem egyszerűek, de messze nem olyan merevek, mint a mieink, így majdnem felüdülés volt. Nem voltak gyökér, kellemetlen kérdéseik, mint a filmekben: "Mik a szándékaid a lányommal, fiam!?" Szerintem akkor sarkon fordultam volna és elsétálok. Szóval összességében jól sikerült. Plusz hamar le is léptünk. Tudod, hogy én mennyire utálom az ilyeneket, és csak 1-2 óráig tart ki a szociális skillem. És kettesben is szerettünk volna lenni egy kicsit Evivel. - úgyhogy gyorsan sürgős dolgunk akadt. Szerencsére ő soha semmit nem akar rám erőszakolni, amit utálok. Pörgős, kedves, nyitott, szereti és jobban bírja a társaságot, mint én. Mégsem várja el tőlem is ugyanezeket, amiért örök hála neki, és egyszer imába foglalom a nevét. Vagy legalább egy dalba. - És te szereztél már ismerősöket? Barátokat? - bár utóbbit nehéz. A haverság nem ugyanaz, mint a barátság.
“Generally the best things in life are also the worst things in life. It’s just like how people’s best qualities are always their worst qualities. It’s also a little hard, too, but I’ll take it. In terms of hard things, the opportunities are worth it.” - J.K.
“I’d like to think you don’t stop being creative once you get happy. My ultimate goal is to end up being happy. Most of the time.”
-Persze, az más, ha egy kisállatot valaki nagyon szeretne, tudja, hogy mit kell vele csinálni, a másik meg elviszi, kifizeti neki a felét, vagy ilyesmi. Ezzel semmi baj nincs. De az ünnepek után mindig megszaporodnak a menhelyre kerülő, mindenféle állatok számai. -húztam el a szám egy sóhaj kíséretében. -Mhm, nagyon is. Azért jöttem ide, hogy több betegem, nagyobb terem legyen. Ezt bőven megkapom. -bólintottam rá a dologra, miközben próbáltam megállapítani, hogy szükséges-e beiktatni egy év eleji, szinten tartó karomvágást. -Nem örült neki, hogy ott hagyom a közös rendelés lehetőségét, de miután felvázoltam, hogy vannak terveim és céljaim, miért szeretném ezt, megértette. Nem úgy jöttem ide, hogy titokban, vagy épp úgy, hogy majd lesz valami, csak legyek New York-ban. Volt albérletem, munkám és lehetőségeim is, szóval nem volt gond. -ráztam meg a fejem finom mozdulattal, egy sokat sejtető mosollyal. Ottiline az atombomba közülünk, aki fogta magát, és látogatás címszóval ideköltözött. -Ezt jó hallani. Nagyon megérdemled, hogy végre tényleg azzal foglalkozz, amivel szeretnél, és ne csak a B) tervednek élj. A zene vagy te, nem pedig az üzleti világ. Vagy a zenében lévő üzleti világ... de semmiképp sem más. -címeztem neki egy lágy mosolyt, de a tekintetem komolyságot sugárzott. Remington nagyon jó abban, amit csinál, és jól vezeti az Aunt Marie's-t, de végre ideje lenne tényleg azt csinálnia, amit őszintén szeretne. -Akkor reméljük, hogy az új év az utadba sodorja a tökéletes jelöltet. Ki tudja, lehet, hogy rohangál belőled még egy valahol a városban, és épp munkát keres. -sosem lehet tudni, mit hoz az élet, és a munkahelyváltások zöme egyébként is az új évhez köthető, hisz mindenki bizonyítani akar saját magának, hogy másra, vagy épp többre képes. -Örülök, ha túlélted a nagy találkozást. Csodálkoztam is, hogy bevállaltad ezt a nagy családos megismerkedést, és nem pedig darabokban találkoztál velük. Bár... Evelyn is jól vette az akadályt, amikor elhoztad Indy-ért. De egyébként meglepő, hogy a szülei hasonlóak a mieinkhez, és mégis ennyire... szabadszellemű lány lett belőle. -gondolkoztam el a dolgon egy kicsit. Olyan, mintha Remy ellentéte lenne. Persze a bátyám sokat lazult, gondolom főleg a már emlegetett lánynak köszönhetően. Közben megvizsgáltam Indy füleit, a száját, a fogait, hogy aztán leszállhasson a vizsgálóról és a mérlegre léphessen. -Hát a barátok erős túlzás lenne, de... azt hiszem, igen. Még az első koncertetek után, ahol bemutattál a többieknek, találkoztam egy sráccal. Tudod, amikor leléptem kajálni... -pillantottam a bátyámra fél szemmel. -Jó fejnek tűnt, szóval azt hiszem, ő valahol belefér az ismerősi státuszba. Illetve még az első pár napom egyikén találkoztam egy Odeya nevű lánnyal. December elején megmutatta Queens szerinte legjobb helyeit, de mostanság eléggé el van tűnve, fogalmam sincs, mi lehet vele. Tudod, hogy nem szeretek zavarni másokat csak úgy. Azért remélem, nincs kifejezett baj. Aztán ott vannak a kollégák, akikkel néha el szoktunk menni meginni valamit egy-egy hosszabb nap után, de jelenleg a munkámra fókuszálok, szóval lehet, hogy ez az aura taszítja az embereket. -vontam meg a vállamat egyszerű, elegáns hanyagsággal. -De azért jó lenne néhány barátot találni errefelé. Nem vagyok magányos, de nem ártana, ha a testvéreimen túl lenne más szoros kötelékem is New York-ban.
- Ami elég szomorú. De erről jut eszembe... Ha van olyan menhely, amit személyesen is támogatsz, akkor be tudok szállni azzal, hogy az elérhetőségeiket rámatricázzuk az elviteles dobozokra az étteremben. Örökbefogadás, adományok, adó felajánlás, ilyenek. Aztán mindenki ki tudja választani, hogy részéről mire futja. - én is minden évben támogatok egyet. - A mázlista. - én sem tervek nélkül jöttem, itt végeztem el a középsulit is, de ezt valamiért mindig elfelejtik figyelembe venni. Mármint nem a tesóim, hanem a szüleink. - Kösz, Caroline. - a támogatást, és hogy szerinte megérdemlem a happy end-et, vagy minek nevezzem. - A zenében lévő üzleti világot szeretném a munkámnak, a zenélést pedig csak az életem részének. Több, mint hobbi, de semmiképp sem kötelesség. - valami ilyesmit tudnék elképzelni, de egyelőre a gyakorlat még nagyon mást mutat. - Remélem nem! - ráztam meg a fejemet. - Mármint... Magamat is idegesítem. Csak jöjjön valaki, aki szakmailag és emberileg is korrekt. Szerintem nincsenek nagy elvárásaim egyébként. A mai idiótákkal teli világban mégis úgy tűnik, hogy azzá nőtte ki magát. - forgattam meg a szemeimet. - Én is csodálkoztam magamon. De ha már Evelyn találkozott a családommal, úgy volt fair, hogy én is megismerem az övét. - persze nem volt nagy áldozat, csak... mégis. Én ezekbe mindig már előre belehalok. - A mi szüleink rosszabbak, és Ottiline is szabadszellemű lány lett. Nekem azóta nincs több kérdésem az univerzumhoz. - Evelyn sem az a típus, akinek meg lehet mondani, hogy mikor mit csináljon, ha az ellenkezik az elveivel. Hol Caroline-t, hol a mérlegen ácsorgó Indy-t figyeltem, miközben valami srácról magyarázott, akivel a koncertünk után találkozott. - Aha. Rémlik. - akkor sem ugráltam örömömben, és az emléke sem dob fel jobban. - A barátságok fontosak. És az sem árt, ha nem az összes a kollégád vagy ellenkező nemű. - én is azt gondoltam, hogy meg lehet maradni baráti szinten Evelyn-nel, aztán valahogy mégsem sikerült. Pedig eleinte tényleg működött. Vagy csak ezt hittük... nem tudom. - Csak nehogy megkapd te is, hogy kóros munkamániás vagy. - húztam el a számat. Na mindegy. - A New Orleans-i karnevál, a Mardi Gras jegyében minden évben tartunk egy jelmezes farsangi bált az étteremben. Az idén is lesz valamikor január végén, február elején, majd ahogy kijön. Gyere el. Hát ha ott találkozol pár értelmesebb lénnyel. Szerencsére hozzánk nem a balhézós legalja jár. - vetettem fel a dolgot. Az lenne a legjobb, ha az "utódomat" már rögtön a mély vízbe dobhatnám ennek a megszervezésével. Persze nem tök egyedül... de részben...
“Generally the best things in life are also the worst things in life. It’s just like how people’s best qualities are always their worst qualities. It’s also a little hard, too, but I’ll take it. In terms of hard things, the opportunities are worth it.” - J.K.
“I’d like to think you don’t stop being creative once you get happy. My ultimate goal is to end up being happy. Most of the time.”
-Komolyan?! Majd átküldöm az adataikat, és minden fontos tudnivalót. Köszönöm szépen, ez iszonyatosan rendes tőled!! -engedtem meg magamnak egy hálás mosolyt felé. Szívügyeim a menhelyek, szerintem borzasztó, hogy milyen állapotok uralkodnak ott, holott az állatok aztán tényleg nem tehetnek róla, hogy vannak olyan kegyetlen emberek, akik az utcára dobják őket. -Azt hiszem, ennek inkább a végzettségemhez, nem pedig ahhoz van köze, hogy mázlista vagyok-e. Azt hiszem, apáék megengedőbbek azzal a gyerekükkel szemben, aki "tovább vitte" a hagyományokat. -húztam el a szám egy sóhajjal. Nekem sem a kedvencem ez a rendszer, és attól, hogy nem lett belőlük orvos, vagy diplomás egyén, még ugyanolyan büszkévé tehetik őket, mint én. -Jól hangzik. És a zenén belüli üzleti világot hogy kell elképzelni? Producer lennél, mint a titeket támogató Daisy, vagy...? -nem vagyok otthon a zenei világban, szóval nem tudom, ez hogy megy. Illetve azon belül sem csupán 1-2 dolog létezik, amiből választani lehet. Szerezhetne másoknak zenét, írhatna szövegeket, stb. Hisz mindegyikhez ért. -Ugyan már, Remy! Ne akadj fenn mindenen elsőre, én sem úgy értettem, hogy mindenben olyan, mint te. De azért be kell látni, hogy kell egy szellemiség a szakmádhoz, és ahhoz, hogy valaki becsülettel tudja ezt az egészet csinálni. -emberekkel foglalkoznak, és nem csak a vendégekre gondolok. Ráadásul nem csak a jelentkezők szempontjából igaz az, hogy teli van a világ idiótákkal és hozzá nem értőkkel. -Persze, jogos gondolat. -csak az a különbség, hogy míg Evelyn feloldódott közöttünk és furcsa mód a szüleinknek sem volt semmiféle szemforgatós pillanata miatta, addig Remington ilyenkor meghal, és már alig várja, hogy hazamehessen. -Ottiline esete egészen más. Valahol ő a középső gyerek, akkor is, ha amúgy nem. Szerintem ő amiatt lett ilyen, mert négyen vagyunk, illetve nyilván benne volt a szülői szigor miatti lázadás. Oh, és mert gyanítom menőnek tartotta a "lázadó bátyját." -húztam egy sejtelmes félmosolyra a számat. -Igen, én is így vagyok vele. Bár nem mindenkit fenyeget az a tény, hogy az első értelmesebb, ellenkező nemű barátját felszedje. -simogattam meg Indy fejét, jelezve, hogy leszállhat a mérlegről. -Gratulálok, kedves gazdi, a kutyus jó állapotban van. Nincs semmi baja, illetve elhízva sincs. -kapott is egy képzeletbeli pirospontot cserébe. -Kóros munkamániás? -néztem rá kérdőn. -Hát... lehet. De nekem jelenleg nem is kell másra figyelnem. A hógömbjeim meg nem szaladnak el. -és nálam a szerelem olyasmi, ami át tudja írni a munkamániát, szóval, ha találok valakit, akkor a munkámat igyekszem nem a szabadidőm rovására űzni. Tudni kell a határokat. -Hát nem is tudom... nem az én világom az ilyen harsány bulizás... -néztem rá némileg bizonytalanul, az asztalomon hagyott teámhoz sétálva, egy pohár vizet meg a bátyám kezébe nyomtam. -De talán benézhetek. Sosem árthat, ha kimozdulunk a konfortzónánkon túlra. Na és... te fogod megszervezni ezt az egészet, vagy ezt már az utódodra bíznád szíved szerint? -bár azt hiszem, sejtettem a választ.
- Ugyan, nekem nem kerül semmibe se. Örülök, ha segíthetek. - főleg, hogy ez tényleg egy fontos és jó ügy. Már csak a gondolatától is megszakadna a szívem, hogy Indy-t hasonló körülmények között lássam. Olyan bánatos képet tud vágni, hogy az már felér egy érzelmi zsarolással. - Lehet, hogy igazad van. - Caroline orvos lett, mint apa. Biztosan ez imponál nekik. Ha valami egyetemi professzor lennék, velem se lenne semmi bajuk, de hát én azt a fránya vendéglátást választottam. Sőt! Azt is dobni szándékozom a zene kedvéért. Kitépik miattam az összes hajukat. Vagy legalább is egy részét. A maradékot Ottiline-nek tartogatják. - Hát olyasmi. De engem főként inkább a marketing, a menedzsment része érdekel, nem igazán a kreatív oldal. Azt kiélném dalszerzésben. Szeretek szövegeket írni és zenét szerezni hozzá. A színpadkép, a jól belőtt fotók annyira nem érdekelnek. Azt rábízom olyanokra, akik értenek ehhez. - például Evi. - Kezdetben erre tökéletes a saxomuch, aztán ha már "csak" a koncertezés marad, szívesen felkarolnék olyanokat, akiknek szüksége van rá. Daisy-vel már beszéltünk róla, hogy talán jól együtt tudnánk működni későbbi projektekben is. Sok az elvesztegetett tehetség, mert senki sem mondja meg nekik, hogy is kellene jól csinálni ezt az egészet, mire számítsanak, hogy készüljenek fel váratlan dolgokra. A saját kísérleti nyulam vagyok, vagy hogy mondjam. Ha ezt jól összehozzuk, akkor a saját bandám lehet a referencia ahhoz, hogy az üzleti részével is foglalkozhassak. Ha csitul a saxomuch körüli hype, nem hoznak annyit a fellépések, akkor is meg kell majd élni valamiből. - legalább is ez a terv. - Minden munkakörnek megvan a maga szépsége és az árnyoldala is. Az enyémhez néha azt érzem, hogy külön agy, idegrendszer és lelkivilág szükséges. És nem kevés szabadidőt, energiát kell feláldozni hozzá, hogy a vendégek, a dolgozók és a tulaj is elégedett legyen. - de te közben soha nem leszel az magaddal, mert mindig azon agyalsz, mit csinálhattál volna máshogy, jobban, hatékonyabban, hol rontottad el, stb. Iszonyatos hullámvölgyek vannak. - Aha, hogyne. Micsoda lázadó vagyok. - forgattam meg a szemeimet. - Mi van!? - néztem rá nagy szemekkel. - Ezt most hogy érted? Mert elég furán hangzott. - nem is tudom... mintha ez valami rossz dolog lenne. Vagy hogy mintha nem lett volna más választás. - Szerinted nem kellett volna Evivel kezdenem, vagy mégis mit akarsz ezzel? - fejtsd ki, mert így nem igazán világos. Azt hittem, hogy kedveli Evelyn-t. Vagy velem van baj!? Vagy most ezt nem értem... - Köszi. - Indy diagnózisát. - Hagyjuk. - ráztam meg a fejemet a munkamániás visszakérdezésére. Ez a többiek agymenése. - Ne kéresd magad. Jó lesz. - ott a helye és kész. - Ha találok jelöltet, akkor ez jó feladat lenne neki. Közös munka lenne. Alap, hogy segítenék neki, ahol csak kell, de azért a nagy részét rá bíznám. Jó kis szintfelmérő lenne.
“Generally the best things in life are also the worst things in life. It’s just like how people’s best qualities are always their worst qualities. It’s also a little hard, too, but I’ll take it. In terms of hard things, the opportunities are worth it.” - J.K.
“I’d like to think you don’t stop being creative once you get happy. My ultimate goal is to end up being happy. Most of the time.”
-Értem. Ez egyébként tök jól és logikusan hangzik. Ha felfuttatjátok saját magatokat, ha alapból van melletted egy olyan név, mint az énekesnő Daisy, akkor meg pláne kapkodni fognak utánad. Ráadásul kevés a normális, jófej, nem lehúzó ember, és gondolom, ez a zeneiparban sincs másképp. Én nem ebben mozgok, és kerülöm a pletykalapokat és a magazinokat, mégis sokszor belefutok abba, hogy ezt és azt hogyan használták ki, mivel éltek vissza, kivel mi történt, vagy mi nem. Elég veszélyes iparág és komoly felkészülést igényel, főleg lelkiekben. Amíg az emberek hozzáállása nem változik a celebek és hírességek felé, addig sajnos, akinek egy kis neve is van, tűrnie kell a paparazzok folytonos nyaggatását. –gondolkoztam el a dolgon egy kicsit. -Szerintem nagyon jól hangzik az, ha nem csak termékként tekintene végre valaki a zenészekre és hasonlókra, hanem emberként és tényleg igyekezne támogatni őket. –Remy nagyon lelkiismeretes, nem félek, hogy a bátyám bárkit is ki akarna használni. -Igen, ezért is olyan nehéz megfelelőt találni a helyedre. Még ha nem is azért, mert téged kell pótolni, de aki vendéglátósnak áll, annak le kell mondania magáról mások javára, még ha ez így most elég drámaian is hangzik. –legalábbis szerintem. Erre pedig nagyon kevesen képesek. -Hát figyelj… mindenki a maga szintjén lázad. –húztam egy finom mosolyra a szám. Meglepve pislogtam rá, elhúzva a számat, ahogy átment túlkombináló-aggódóba a barátokkal kapcsolatos megjegyzésem miatt. Nem igazán értettem ezt a hirtelen aggódást, és szívem szerint megkérdeztem volna tőle pár dolgot, de nem szerettem volna ennél is jobban belekergetni ebbe a gondolatba. -Úgy értettem, ahogy mondtam: Nem törvényszerű, hogy mindenki kezd a nagyon jó, ellenkező nemű barátaival. Ti Evelyn-nel különleges eset vagytok, hisz nektek ez tényleg bejött, nem? Viszont én a tévhittel ellentétben úgy gondolom, hogy létezik tényleges fiú-lány, illetve férfi-nő barátság, és sokszor csak a környezetünk erőlteti azt, hogy márpedig ilyen nincs. Miért ne lehetne? Vannak olyan testvérek, akik nagyon közel állnak egymáshoz. megölelik egymást, mindent megbeszélnek, jól érzik magukat együtt. Csak az a különbség, hogy a vérrokonság miatt erre nem mondunk semmi mást. –néztem rá kérdőn, de határozottan, hogy várjam a kifejtésem ítéletét. -Az biztos. Ha ezt megugorja, akkor tényleg elég „tökös” ahhoz, hogy elvigyen a hátán egy egész vendéglátóhelyet. –bólintottam rá erre a megállapításra. Csak legyen meg minél előbb az a megfelelő utód, hogy lazíthasson egy kicsit…
- A saxomuch csak a kezdet. Ott azért már volt egy felépített alap. Voltak fellépéseink, állandó közönségünk, még ha csak kisebb is. Szeretnék valamit a nulláról felépíteni úgy, hogy csak azzal foglalkozhatok, és nem kell mellette még ezer felé szakadnom. És semmiképp sem szeretnék én lenni a frontember is. Deee... ehhez még meg kell győznöm valakit. Amíg az nem jön össze, nincs is miről beszélni. Szóval erről csak később tudok mesélni. - már ha érdekli a zenei ömlengésem persze. - Én ezeket a celebes, pletykás dolgokat semennyire sem követem. Ha Evi és Aziel nem lennének, szerintem azt sem tudnám, ki kicsoda. És egyáltalán nem vágyom ilyen hírnévre, de még csak titkon sem. Ez az egyetlen, ami miatt sokszor azt érzem, hogy a hobbi zenekarnál kellett volna maradnom. A zenémmel foglalkozzanak, ne velem, pláne ne a magánéletemmel. - de valahogy csak ki lehet védeni, ha ilyen magasságokba jutnánk, hogy ezen kelljen aggódnom. - Szerencsére Daisy is így gondolkodik, szóval öröm vele a közös munka. - ő sem a lelketlen húspiacra jár, hanem nézi az emberi oldalt is. - A vendéglátás szívás tud lenni. De az utánam érkezőnek szerencséje lehet. Én belecsöppentem egy kibogozhatatlan szarságba, és lehetetlen volt, hogy változásokat érjek el. A felmondásom viszont elindította ezt a lavinát. Együtt könnyebb lesz úgy újraosztani a lapokat, a feladatokat, a felelősséget, hogy ne szippantsa be teljesen. Ráadásul mindent megmutatok, elmagyarázok, megtanítok, és nem apró morzsákból kell összecsipegetnie, hogy mi micsoda, és miért úgy van. Még nem adtam fel a reményt, hogy ebből valami jó sülhessen ki. Csak rohadtul melós addig. - ezzel nem tudok mit csinálni. - Jó. Oké. Értelek. Csak azt hittem, már te is belém akarsz kötni. Ezzel az Evelyn témával mindenki az agyamra megy. Nem tudom, miért akar mindenki az én életem szakértője lenni. De amúgy én is ezt gondolom, amit te. Létezhet ilyen barátság. Most ha levonom a végeredményt, ami lett belőle, a miénk is tök jól működött. - addig a karaoke estig. Mindegy. Amúgy se akarok ezekről beszélgetni, pláne nem a húgommal. - Ha esetleg a tökéletes jelöltem besétálna a rendelődbe, küld utánam. - kicsi az esély, de sosem lehet tudni. Caroline pedig ismeri a mércémet. - Akkor mi nem is tartanánk fel tovább. Köszönöm, hogy ránéztél Indy-re. - mára ennyi bőven elég volt a "beszéltessük Remington-t" show-ból. Azt szívesen meghallgatom, vele mi a helyzet, de a saját dolgaimat egyelőre még én magam sem látom át.
“Generally the best things in life are also the worst things in life. It’s just like how people’s best qualities are always their worst qualities. It’s also a little hard, too, but I’ll take it. In terms of hard things, the opportunities are worth it.” - J.K.
Kezdőlap
Az egyik itt dolgozó bekísért egy helyiségbe azzal az útravalóval, hogy itt várjunk (a kutyával) és majd hamarosan érkezik a "doktornő" (mármint a húgom), csak ma kicsit sokan vannak. Szóval nem diplomatikusan megmondva: bolondok háza van. Ezek szerint nem a legjobb napot sikerült kiválasztanom ahhoz, hogy meglepetés látogatóba jöjjek Caroline-hoz a rendelőbe. Szerettem volna találkozni vele, és összekötni a kellemest a hasznossal, tehát általános vizsgálatra vinni Indy-t.
