- A születésnapodra visszatérünk, megígérem kicsim. - néz rám anyám a reptéren, azzal a mindig csillogó, kék szemeivel, ami most tele van csalódottsággal, amiért pont most kell itthagyniuk engem. Idén leszek 21 éves, de anyám még mindig azt hiszi, hogy szükségem van a felügyeletére és arra, hogy mindig mellettem legyen. Neki mindig a kicsi fia maradok, aki olyan kedvesen integet a reptéren, amikor az ablakból még rám látnak apámmal, aki hazamenet nem egy bulit szervez, hanem az egyetemi tanulásnak esik neki. Mert ezt láttam, hogy mindennek mennie kell a régi kerékvágásban attól,  hogy egy váratlan utazás közbejött neki, üzleti természetesen, különben nem ültek volna repülőre, most biztosan nem.
Amint eltűnnek a szemem elől én is megfordulok, a kulcsot a kezemben pörgetve indulok el a kocsi felé, amivel elhoztam őket ide.
Anyám mindig azt meséli, hogy a barátnői panaszkodnak, hogy a fiaik nem olyan rendesek mint én, nem tanulnak, sosem visznek lányt haza velem szemben, aki éltanuló az egyetemen és a nyári szünetben mindig New Yorkban vagyok, hogy segítsek apámnak a céggel kapcsolatban, amiért jobban rajongok, mint ő maga már. Na és persze ott van, nekem Amanda, anyám kedvence, az a lány, akt a gimiben ismertem meg és majdnem 4 évembe telt míg randira hívtam. Ez az, amiért engem olyan nagyra tart anyám, mert szerinte ritka jó gyerek vagyok, nem bulizok, nem cserélgettem napi szinten a lányokat és nem drogoztam, mint a barátnői gyerekei. Talán nem éltem igazán, de ez mind mellékes, hiszen ha stréber feelingem néha felsejlik, amikor velem szembe áll valaki, akkor tudom miért vagyok olyan amilyen.



Korán reggel a szemembe süt a nap, a függöny nincs elhúzva, nyöszörögve kelek fel az ágyból és kapom magamra a tegnap szerelésem és amilyen gyorsan tudok kisurranok az ajtón. Nem tudom kinek a lakásán vagyok, azt sem hogyan kerültem ide, vagy a whisky volt sok, vagy a por, ami benne volt, már nem emlékszem és sosem számolom mennyi csúszik miből. Na meg ünnepelek, megvan a diplomám, mintha annyira kellett volna a cég vezetéséhez, ami 3 évvel ezelőtt, pontosan ezen a napon szakadt rám. Megfordult velem a világ, összezuhantam és teljesen más emberként kerültem ki a romjaim alól.
Egyedül vagyok, és nem is akarok segítséget, a megvető pillantások, Amanda nézése, a barátaim nézése nem hiányoztak.
- Hazaköltöztem Massachusettsből, a nyár elején, Amandával szakítottunk két éve, nem bírta a megborult életrendem, én meg nem bírtam anélkül az életet. Lediplomáztam, a cég, amit kaptam rendben van, az emberek rendben vannak, a családom nem is foglalkozik velem, mert minden vagyon, amit a nagy Adison Martin összeszedett rám szállt, a hagyatékig érdekes voltam nekik, de ma már Tom felém sem néz, a nagybátyámat nem érdekli mi van velem, mert nem kapott egy pennyt sem. Nem vagyok jól, de ezt csak Ti tudjátok, sokat iszok, talán túl sokat, nem vagyok büszke, de anyu te sem lennél, hogy nincsen senki, aki megért, nem keresek olyat, aki mellett boldog lehetek, inkább a pillanatnyi boldogságra gyúrok, most azt hiszem ez elég nekem. Vettem egy lakást Manhattanben, és van egy nyaralóm Spanyolországban, az alkalmazottaim szerint jól csinálom a munkám, apu helyett jól teljesítek, de már semmi nem a régi én sem. - teszem le a fehér virágot a már jól ismert sírra, amin a szüleim neve van és  a dátum,amikor az életem örökre megváltozott.

- Evan?  - hallom George hangját a távolból, azt az igazán, számomra, kellemes brit akcentussal szólal meg mindig, amire mosolyogva kapom oda a fejem. Ő apám jobb keze, aki mindig mindent intéz, amikor apám nincsen a városban, és ő lesz az aki majd egyszer engem is be fog tanítani arra, ami nekem lett szánva. A vállalkozásunk a rém unalmas építkezési témában kimerül, de apám ezt is feldobta egy kicsit, nem hajlandó a luxusvilág alá adni, ha projektet kell elfogadnia, nem épít lakóházakat, nem húz fel bevásárlóközpontokat, csakis nagyban gondolkodik és azt is más formában. Akár lehetnénk unalmas család is, unalmas elit rétegben, akik nem is különböznek annyira a többitől, de nem vagyunk azok. A családom állandóan utazik, éppen ezért csöppentem én bele anno az olasz világba az amerikai álom helyett, amit csak később tapasztalhattam meg, pedig én ízig vérig amerikai vagyok egy kis olasz beütéssel, mert az első 6 évemet ott éltem le. Beszélek 5 nyelven olaszul, spanyolul, franciául, németül és természetesen az anyagalvemen, így nem tudnak sehol sem eladani, üzleti szakon kezdtem az egyetemet az építészeti kar a vége, mert minél jobban beleástam magam másba annál jobban vonzott a Martins cégbirodalom átvétele, ami eleinte Tomra a nagybátyám öröksége lett volna ha nem kezdek el félévvel ezelőtt érdeklődni iránta.
- Úgy gondolom, hogy jobb lenne ha leülnél. - rémült fejére le is olvad a mosoly az arcomról, az arca sápadt és azt hiszem sírt is, látszik,hogy valami nincs rendben, így szót fogadok és helyet foglalok a konyhában lévő széken. - Lezuhant a repülő, amivel a szüleid utaztak. Nagyon sajnálom! - jelenti ki lényegre törően és egyszerűen, mert innentől  nem kell többet mondani, pontosan tudom, hogy mi történt, tudom,hogy nincsenek többé, de nem tudok megszólalni, csak ülök és nézek rá, érzem, hogy kiszalad a vér az arcomból. - Szóltam Amandának, hogy jöjjön át, de nem mondtam neki még semmit. - de én nem akarom Amandát látni, senkit sem akarok, legszívesebben elmenekülnék a múltba, amikor elengedtem őket a repülőre, de nem zuhanok össze, csak bólintok neki és érzem, hogy valami mélyen legbelül átalakul bennem még csak szépen lassan, mert nem sejthető a nagy fordulat, ami az évek alatt végigmegy majd bennem, ott még nem tudom,  hogy az életem felfordul, mindenki, akit addig szerettem eltávolodik tőlem, mert a jófiúból, a gyász súlya alatt egyre könnyebben válik az, akire az anyja nem lenne büszke. A bulik, a csajok, a megcsalás, lesz az életem része és a munka, a tanulással, megy egy része az életemnek nem változott meg. Akarom a céget, akarom a sikert és mindent akarok, ami vele járt.
A tetemes örökséggel pontosan tudom mit fogok kezdeni és nem elszórni, hiszen majdnem hogy lehetetlen, de bármennyire is romlott meg az életem nagyjából 1 másodperc leforgása alatt, akkor is tudom,  hogy mi a helyes de nagyon ritkán alkalmazom csak ezt a tudást, főkönt, csak amikor üzleti téren gondolkozok.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Szörnyű tragédia történt veled, amit majdnemhogy lehetelen feldolgozni. A gyász és a veszteség fura dolgokra képes, nehéz egyedül megbirkózni vele. Sajnos belőled a lehető legrosszabb éned váltotta ki a szüleid halála, mondhatni egy teljesen más ember lett belőled. Biztos vagyok abban, hogy sokszor elgondolkodsz te is azon, hogy vajon a szüleid ezt akarták volna? Édesanyád azt akarná látni, hogy teljesen egyedül vagy? Hogy mindazt, amire ő annyira büszke volt te teljesen leromboltad? Nehéz lehet ez most neked, de a te életed nem ért véget, még nem késő, hogy újra a lábadra állj és azzá vállj, akivé mindig is szerettél volna.
Szurkolok, hogy New York új esélyeket adjon neked és képes legyél magad mögött hagyni a múltat, hogy egy szebb jövőd lehessen
Színt és rangot admintól kapsz majd, addig is foglalózz és mehetsz is játszani.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!