Vidám. Ez az, ami leginkább kifejezi őt. Tipikusan az az ember, akinek az arcáról szinte soha nem lehet letörölni azt a bizonyos vigyort. Érdekes, mert ugye mostanában inkább depressziós, magukba roskadó, szomorú emberekkel találkozni az utcán. Vagy ha esetleg ott az a bizonyos mosoly, az is sokszor csak álca, és mögötte az összetört, önmarcangoló embert találjuk. Ő azonban nem ilyen. Mondhatni optimizmussal született, mert nála szinte minden szituációban egyszerűen marad a jókedv, a kiváló hangulat. Persze lehet, hogy csak szerencséje volt eddig az életben, de úgy látszik, hogy ő a negatív szemléletmódot még hírből sem ismeri.
Nyitott. De hát milyen is legyen egy fodrász? Lételeme a beszélgetés. Érdekli is, hogy mi újság  az emberekkel, főleg a szalonba belépőkkel, úgyhogy iszonyatosan remek hallgatóságnak bizonyul. De ha arról van szó, tud ő megállás nélkül, folyamatosan beszélni. Bármiről és bármikor.
Munkamániás. Csak 8 éves volt. Az asztalon elérhető közelségben egy véletlenül el nem rakott olló hevert. Ha már ott volt, gondolta jó lenne kézbe is venni, és ha már kézbe vette, akkor igencsak jó lenne használni is. Mivel lap nem akadt a kezébe, érthető okokból csak a haj maradt, mint opcionális vágni való. Csak sajnos a saját haja kellőképpen rövidnek bizonyult ahhoz, hogy azzal kísérletezzen, így a gyanútlan, éppen a babaházát rendezgető unokahúga göndör fürtjei mellett határozta el magát. Persze a fiatal művész úr által elért eredmény végül senkinek sem nyerte el a tetszését. De aznap először igazán átérezte az olló erejét, és hamar ki is találta, hogy, hiába van úgy kiakadva Mary néni, belőle márpedig híres, hiper szuper fodrász lesz. Ez a döntés pedig kitartott. Sőt tart a mai napig. Lételeme a fodrászat minden apró kis szeglete. Nem csak vágni, de festeni, szárítani, különleges technikákat kipróbálni is imád. Az álma pedig, a saját szalon mellett természetesen, hogy ne térjen be olyan vendég, akinek a legmerészebb, legextrémebb kívánságát ne tudná teljesíteni. Így amellett, hogy végig ugrálja a munkaidőt, mellette még hobbifodrászkodik ismerősökön, bátor barátokon, akik vállalják, hogy egy-két újdonságot, általa még ki nem próbált dolgot felfedezzen rajtuk.
Legnagyobb macskabolond. Egyedül ezek a szőrös kis teremtmények azok, akik a hajak, színek, ollók mellől el tudják rángatni a fiatal urat. Mondhatni egytől-egyig, az összes cicába bele van szerelmesedve. Úgyhogy ha esetleg valaki a kedvében akar járni, egy ilyen négylábúval azonnal elérheti, hogy örökké a szívébe zárja.

Reggel volt. A telefonja ébresztőórája csörgött. Hunyorogva próbálta a jobb kezével megtalálni a készüléket és kinyomni, még arra is ügyelve, hogy le ne verje a kis szekrényről a családi fotót, ahol éppen a szüleivel, mind boldog, egyke gyerek vigyorog egy sok évvel ezelőtti családi nyaralás alkalmával.
- Nah – mondta, mikor végre megkaparintotta az eszközt, és azon nyomban el is halkította, nehogy esetleg felkeltse a másik szobában alvó lakótársát. Nate ugyanis nem volt éppen a legideálisabb ember, akivel lakni lehet. Persze Jeremy nem viselte rosszul, de azért néhány dolgot, a reggeli egy „pisszenést se vagy meghalsz” hozzáállást beleértve, igencsak érdekesnek talált. Például, hogy ne nagyon legyenek vendégek, háziállatról szó sem lehet, és jó lenne ha olyan sokat nem lenne az albérletben, elég az, ha csak alszik itt, mert ugyan már mi mást tervezne a saját lakhelyére. Cserébe a költségek mesésen olcsóak voltak, és így bőven maradt mindig pénz mindenféle fodrászati csoda megvásárlásra, amit pedig fel lehetett használni gyakorláshoz, kísérletezgetéshez. Persze nem itt, hanem szigorúan csak a szalonban. Ez utóbbi azért kicsit kellemetlenné tette a dolgokat, mert az üzletvezető meg annyira nem repdesett az örömtől, hogy egyes fodrászok munkaidő után még hajnalig ki tudja mit csinálnak az általa bérelt helyen. Úgyhogy mindenki tudta, hogy sokáig ez már nem maradhat így. Ezért Jeremy esténként folyamatosan bizakodó, „az álomotthonomat fogom most megtalálni” hozzáállással albérlet hirdetéseket böngészett, és az összes ismerősnek, barátnak, akire csak számíthatott, szólt, hogyha tudnak valamit, jelezzenek már neki.
Gyorsan kikászálódott az ágyból, a lehető leghalkabban és leggyorsabban elkészült, és már hagyta is el az épületet. Jóidőben, jókedvűen a szokásos útvonalon a munkahelye felé vette az irányt. Útközben a megszokott üzletben, a megszokott reggelijét, kávéját megvásárolta, és még mielőtt a bizonyos utcába bekanyarodott volna, el is fogyasztotta, hogy nehogy még ott mindenféle evéssel töltse el az időt, addig is lehet emberekkel, és különösképpen a hajukkal foglalkozni.
- ’Reggelt – köszönt úgy mindenkinek rögtön, mikor átlépte a szalon küszöbét. A többség kedvesen viszonozta. A munkaközösség igen jó, és sokan nagyon tapasztaltak, így amellett hogy alapvetően jól érzi itt magát, rengeteget tanult az elmúlt időszakban.
A cuccait ledobta, és máris munkába vágta magát, mert vendég az rögtön akadt. Egy idősebb hölgy volt az első. Már visszajáró volt nála, ami azért jó érzéssel töltötte el a fiatal fodrászt, mert mégiscsak az a legnagyobb elismerés, amikor látni lehet, hogy mások meg vannak elégedve a munkájával, és újra és újra hozzá fordulnak, mikor arról van szó, hogy mit kezdjenek a hajukkal. Utána pár fiatalabb, vele egykorú ügyfelet szolgált ki. Délután azonban meglepetésére egy anyuka és a nagyjából kisiskolás korú lánya érkeztek hozzá.
- Szia. Allison vagyok – mutatkozott be illedelmesen a kislány. – Ugye tudsz nekem rózsaszín csíkokat tenni a hajamba?
Jeremy elmosolyodott. Azért nem holmi rózsaszín csíkok fognak majd rajta kifogni.
- Üdv nálunk. Én Jeremy vagyok, és nagyon király rózsaszín csíkokat teszek majd a hajadba, egyet se félj – jött a válasz, majd szélsebesen a szék felé tessékelte Allisont. – Sőt, mi több, ilyen menő rózsaszín kendőt is tudok adni neked, ha szeretnéd – mutatott fel egy csinosabb darabot, és habár csak póthajról volt szó elsősorban, úgy volt vele, hogy mindenképpen felajánlja. Egyrészt, mert ha gyerekekről van szó, mindig igyekszik a lehető legélvezetesebbé tenni a fodrászati élményt, másrészt meg azért a szülők gyakran mondják, hogy azért itt-ott lehetne ritkítani, vágni meg ilyesmi, ha már egyszer benne van az árban.
Kis vendége bólintott, úgyhogy miután felült, a fodrász „bácsi” szépen felhelyezte neki a kendőt, majd nekilátott a munkának.
- Na és mi újság az iskolában? – érdeklődött, mire a válasz gyorsan, és lelkesen érkezett. Mivel a hangulat már adott volt, könnyed beszélgetés alatt az áhított csíkok is profin felkerültek, és így pedig egy újabb elégedett illető távozhatott.
Persze utána még sokan érkeztek, folyamatosan ment a pörgés. De ez nem volt a fodrászunk ellenére, örült neki, hogy itt dolgozhat. A tanfolyam után ismerősökön keresztül szerencsésen felvették ide, amit ő igyekezett a lehető legjobban meghálálni a munkaidő közben. Mert hiába volt kicsi és szűkös a hely, tapasztalt, jó fodrászok dolgoztak itt, és vendég is mindig akadt. Mi más lehetne ennél jobb környezet egy kezdő számára?
- Hé Jeremy, megnézted már azt a hirdetést, amit küldtem? – kérdezte a nap végén az egyik kollégája.
- Nem. Mikor küldted? – reagált, de válasz helyet csak egy vidám „nézd már meg, csak nézd meg” reakciót kapott. Így nem volt más lehetősége. Kattintott.