Standing on the corner a reading a bill, And up stepped the sheriff from Thomasville, He said miss is your name Brown, Remember the night you shot Sadie down, I said oh yes sir but my name is Lee, And I murdered Little Sadie in the first degree, First degree and second degree

zhavia and martin

-  Tudod, van az a Google nevű dolog, az ötéves fiam is használja. A munkám egy harmadát meg is csinálhatná vele.
Gary Sinclair nyugalmazott rendőr volt, aki magánynyomozóként dolgozott már majdnem tíz éve. A térde miatt kellett úgy döntenie, hogy leszerel, egyébként egy nálam pár évvel fiatalabb fickó volt, aki nagyban segítette azt, hogy az 53-asokkal ne kezdjünk háborúba. Az IU esetében különösen fontos lett volna a jó kapcsolat kialakítása, de az egységünk leírásában is ott volt minden, ami megnehezítette azt, hogy ez létrejöhessen.
-  Írd be a nevét, jó sok mindent találsz majd ott.
-  Nem vagyok számítógép előtt – feleltem, a kávémat kavargatva.
- Akkor majd otthon – röhögött a vonal másik végén. – Ahogy mondtam, ehhez nem kellek, Marty. Cikkek, hírek, képek, filmek, minden ott van. Nagyon szívesen végzek kutatómunkát neked, de ez az, ami elsőre is. A nő pornós volt.
-  Visszavonult?
-  A klasszikus pornótól igen.
-  A klasszikustól? Úgy tűnik, hogy értesz hozzá – jegyeztem meg.
-  Csak a munkámat végzem!
Egy hete, hogy Daniel szobájában jártam. Minden Durhamből visszahozott holmija ott volt, ahol hagytuk, mikor visszahoztam őket, illetve küldték a többit. Kibontatlanul a karton dobozokban hevertek a szoba közepén. Deborah elutazott Abby-vel a nővéréhez, James pedig valamiféle sítáborba ment a barátaival, miután az egyetem visszamondta a jelentkezéseket a kialakult helyzet miatt.
Egyedül voltam otthon, és valamiért a fejembe vettem, hogy elpakolom Daniel dolgait. Nem néztem át egyetlen dolgot sem a dobozokban, miután hazajöttem Durhamből, nem volt hozzá lelkierőm. Nem sok minden volt, ami szemet szúrt, csak néhány dolog. Magazinok és képek, gyűrött poszterek. A telefonját feltöltöttem és feltudtam oldani a képernyő zárat is rajta, Abby születésnapja volt a kód. Először a képeket néztem át. Mullins említette, hogy sok kép volt a telefonon, amelyek szórakozóhelyeken, illetve házibulikban készülhettek, de nem tudták sem a helyeket, sem a személyeket beazonosítani rajtuk. Az email fiókját viszont nem nézték át, mivel már az elején öngyilkosságként jelölték meg. Először azt hittem, hogy nem tudok majd belépni a telefonjáról, de három év múlva is élt még a fiók.
-  Arra lenne szükségem, amit nem találsz meg az interneten.
-  Mire gondolsz?
-  Például… egyetem. Hol tanult, tanul-e most, hol lakott, hol lakik. Köthető-e kétes személyekhez, fizeti-e az adót, amit tudsz gyorsan, szerezd meg.
-  Rendben, de … ez most a munkához kell, vagy személyes?
-  Személyes, ne említsd senkinek se.
-  Oké, de szerintem kicsit már idős vagy, hogy pornósokat zaklass…
-  Köszönöm, most le kell tennem – tettem le a telefont, mikor megláttam belépni a bisztróba Zhavia Wallace-t. Gary remélhetőleg napokon belül jelentkezik majd a kért információkkal, én pedig reményeim szerint megtudok a fiamról néhány dolgot.
A fiam levelezéseit átnézve nagyon sokat írt egyetlen email címre, amire néhány napnyi gondolkodás után végül én is írtam. A képekből és levelekből, amiket írt és a telefonján tartott, nem volt nehéz kitalálni, hogy a nő, aki iránt láthatóan rajongott, a testéből él. Ez már önmagában meglehetősen kellemetlen felismerés volt. Nem ilyennek neveltük Danielt, nem így emlékeztem rá.
-  Ms. Wallace! – szólítottam meg, felemelkedve a székből, hogy felhívjam magamra a figyelmét. – Martin Seeley. Köszönöm, hogy eljött – mutatkoztam be. Az emailben, amit írtam neki, már megtettem, de a személyes találkozások is igénylik a bevezetést, előzményeiktől függetlenül. – Kérem, foglaljon helyet – mutattam az enyémmel szemközti székre, majd miután helyet foglalt, én is így tettem.
-  Kér valamit? Állítólag nagyon jó itt a guacamole – amit én magam sosem ettem még. Van bennem egy természetes ódzkodás a különlegesebbnek ható ételektől. Inkább a jól bevált dolgok mellett döntök, ritkán kísérletezem. Az étkezési szokásaim nagy hasonlóságot mutatnak a gasztronómiai tudásommal. Kevés dolgot eszem, és kevés dolgot tudok elkészíteni, de azokat gyakran.
-  A levelemben nem voltam teljesen őszinte. Brooklynban, a 78. körzeti rendőrkapitányságon dolgozom, az Intelligence Unit nevű egység vezetője vagyok. De nem ezen minőségemben kerestem meg Önt – a levelemben úgy írtam alá, ahogy a hivatali leveleket is szoktam, de nem jelentettem ki, hogy nem hivatalos ügyben keresem őt. Reméltem, hogyha így teszek, nagyobb eséllyel dönt úgy, hogy találkozik velem. Bizonyára neki is meg van a … rajongói bázisa, ha csak valaki azzal ír rá, hogy találkozni szeretne, minden bizonnyal csalódni fog. – Reméltem, hogy így nagyobb eséllyel áldozz rám az idejéből. Hálás vagyok érte – bólintottam, majd kortyoltam a kávémból.
Nem kellett különösebben felmérnem a velem szemben ülőt. A fiamnál talált képek és videók a … meztelen valóságot mutatták, ha úgy tetszik. Azt nem mondanám, hogy így ne érezném magam kellemetlenül amiatt, hogy túl sokat láttam már így is egy nőből, aki tulajdonképpen idegen a számomra. Zhavia Wallace olyan nő volt, akin megakadt az ember szeme, és a rengeteg smink és retusált kép az ő esetében is kicsit úgy hatott, mintha egy másik embert látna az, aki a hétköznapokban találkozik vele. Ez nem hiba volt, én magam mindig is többre tartottam a természetes megjelenést.
-  Úgy gondolom, hogy ismerhette a fiamat – tértem a tárgyra, további felvezetés nélkül. Jobbnak ítéltem a legtöbb esetben ezt a taktikát követni. -  Daniel Seeley, a középső neve Vincent, néhány barátja Vince-nek is hívta – a tárcámból elővettem a fotót, ami Daniel gimnáziumi tablóképe is volt. Hat évvel utána halt meg. – Itt tizennyolc éves – hagytam, hogy elvegye a képet és jobban megnézze, ha szükségét érezte. Ellenkező esetben csak ott hagytam köztünk az asztalon.
-  Biztosan sok … rajongója van, és ha beszél is velük, nem emlékezhet mindegyikükre – de úgy sejtettem, hogy nem is feltétlen szeretne. Nem mondom, hogy teljes mértékben megtudom érteni azt, amit dolgozott, de tárgyilagosan nézve a dolgot, ez is egy … iparág, sajnos. Egy szélsőségesen szexualizált iparág ráadásul, ahol nem lehetnek ritkák az ebből adódó atrocitások sem. – A fiam néhány Önnel való levélváltását láttam, a fiókjába lépve. Az a benyomásom, hogy személyesen is ismerhette őt – folytattam, miközben a táskámba nyúltam, ahonnét néhány lefénymásolt papírlapot csúsztattam elé, amin pár levélváltásuk volt. – Emlékszik rá?

 | ⚶

I'm a savage, yeah. Classy, bougie, ratchet, yeah. Sassy, moody, nasty, yeah. I'm that bitch. Been that bitch, still that bitch. Will forever be that bitch. Bad bitch, still talking cash shit.

martin and zhavia

Kicsivel több, mint két éve már, hogy magam mögött hagytam a múltam egy igencsak meghatározó részét képző várost, és az ott élő embereket, akik mozogtak olyan körökben, melyekről sokaknak még csak sejtésük sincs. Nem vagyok szent, és ezt nem csak a szakmámból adódóan mondom, hanem a múltamban meghozott döntéseim végett sem. Aki erre az útra téved, akaratlanul is követ el hibákat, keveredik kétes alakok közé, és szegi meg a törvényt. Van a rossz forgatókönyv, mely szerint ez a világ teljesen beszippant, a drogok bűvkörébe kerülsz, és sokkal hamarabb válsz függővé mint azt magad is észlelnéd, és ha a törvénykeze nem is ér el Téged, akkor is sokkal mélyebbre kerülsz, ahonnan csak ritkán van visszaút. Az én szereposztásom azonban nem ez volt, és nem is akartam mindent kockára tenni. Ennek az elkerülése végett döntöttem úgy, ideje elhagynom LA-t. Ha olyat is tettem, ami illegális, sosem derült rá fény, és ha valaki megnézte a nyilvántartást rólam, gyorshajtási büntetésen kívül nem igen talált ott semmit sem. A pénzügyeim rendezettek voltak, a vállalkozásom pedig tiszta, ahogyan az adóügyeim is. Jól akartam csinálni azt, amit, és ezért nagyon körültekintő voltam. Éppen ezért a legkevésbé sem számítottam olyasfajta üzenetre, mint amelyet nemrég kaptam emailben, melyet egy bizonyos Martin Seeley jegyzett, rendőrkapitányi minőségben. A múltamat és a jelenemet összevetve elképzelésem sem volt arról, mit akarhat tőlem, de egyértelmű, hogy egy ilyen megkeresést nem hagyhattam figyelmen kívül. Így a megbeszélt helyen, a leegyeztetett időpontban, percre pontosan jelentem meg. Nem tudtam, kit kell keresnem, hogyan is néz ki egy rendőrkapitány, visel e bármiféle jelvényt, amiről felismerhetem. Nem kellett azonban hosszasan az étteremben ülő embereket szemrevételeznem, mert annál hamarabb hallottam, ahogy a nevemen szólítanak.
- Mr. Seeley. - lépek oda a negyvenes évei végén járó férfihoz, már ha jók a megérzéseim, de a genetika mindig közbeszólhat. Határozott kézfogással mutatkozom be, majd foglalok helyet a nekem szánt széken, mely a férfivel szemben helyezkedik el. Hogy örvendek e a találkozásnak? Nem hinném, és valószínű mindenki más is így lenne, ha hivatalos ügyben veszik fel vele a kapcsolatot. Mr. Seeley azonban láthatóan nem számolt a nyilvánoshelyek adta sajátosságával, ahol bizony olyan hétköznapi emberek lézengenek, akik pontosan tudják, ki vagyok. Magamhoz képest is szolidan öltöztem fel, nem rejtettem fekete hajtincseim paróka alá, és kerültem a színes, mélyen dekoltált darabokat. A testre simuló ruha azonban így sem hagyott túlsokat mások fantáziájára. Nem árulok el azzal nagy titkot, ha azt mondom, nem az általam viselt ruha miatt szegeződött rám pár kíváncsi pillantás. Ami nekem teljesen természetes volt, de lehetséges, hogy a velem szemben ülőnek inkább kellemetlen érzését okozhatott. - Egy zöldteával megelégszem, köszönöm. -
Válaszolok a férfi ajánlatát hallva, majd az asztalunk mellé lépő pincérnek is elmondom ugyanezt. Éppen méregtelenítőkúrát tartok, melynek sikeressége ezen a találkozón is múlik. Rosszhír esetén kénytelen leszek megszegni azon szabályt, miszerint a kúra alatt nem fogyasztok alkoholt. Mr. Seeley beszélni kezd, én pedig lassan hátra dőlök a székben, s kissé kétkedő pillantással méregetem a velem szemben ülőt. Megkönnyebbülést kellene éreznem azért, amiért így rögtön az elején kijelenti, nem hivatalos minőségében keres. De inkább érzem bugyogni bennem a dühöt. Nem szeretem, ha átvernek, és hazugsággal csikarnak ki belőlem akárcsak egy találkozót. Összefonva a karjaim magam előtt, várok. Nem felelek egyelőre semmit, mitöbb. Elég közel állok ahhoz a ponthoz, hogy egyszerűen csak felálljak, és itt hagyjam a férfit. Szerencséjére - vagy mert jól működnek a megérzései -, rögtön a tárgyra tér, így eléri, hogy a figyelmem éppen csak annyira az Övé legyen, ami itt tart. Egyelőre. Elveszem a felém nyújtott képet, és alaposa szemügyre veszem. Tekintetem Mr. Seeley, és a fotón szereplő fiú között ingázik, végül a kép az asztalra kerül, és visszatolom a férfi elé, hogy aztán a kinyomtatott levelezéseket átfussam. Nem nevezhetőek tartalmas beszélgetéseknek, de a soraimból érezhető az, hogy kedveltem Vincet. A levélváltások arról szóltak, hogy engem, és az épp legújabb filmemet dicsérte, melyet én megköszöntem. Beszélgettünk a bulikról, hogy kikkel találkozott ott, és hogy hol lesz a legközelebbi ilyes esemény. Az utolsó levelezésekben arról ír, hogy gyengéd érzelmeket táplál irántam, melyet én megköszöntem, és világossá tettem a számára, hogy közöttünk nem lehet ilyesfajta kapcsolat. Megpróbáltam megértetni vele, hogy bár sok közös eseményen veszünk részt, teljesen különbözőek a világaink, amelyekben élünk, és jobban jár, ha visszamegy az iskolába tanulni, és keres egy lányt, aki valóban érdemes a szerelmére, és viszonozza is azt. Sajnos hiába próbáltam rá szavakkal hatni, a további válaszaiból kiindulva nem jártam sikerrel, és végül annyira sok tennivalóm akadt, hogy a levelezésünk egyszerűen elfelejtődött, és egészen mostanáig nem is hallottam felőle.
- Igen, emlékszem. - felelem végül, miközben a kinyomtatott beszélgetéseket a férfi elé csúsztatom, majd az imént felszolgált teaért nyúlok. - Valóban sok rajongóm van, de csak kevesekkel folytatok le ilyen, és ehhez hasonló levelezéseket. Éppen ezért, tudom, kiről van szó. Viszont még mindig nem tudom, hogy én miért vagyok itt? -
Felemelve a csészét, fújom meg óvatosan a teát, majd kortyolok bele.
- Múltidőben beszél róla, Danielről. Mi történt vele? - teszem fel egyenesen a kérdést. Szinte biztos vagyok benne, hogy történt valami a sráccal, csak éppen azt nem tudom mi. - Tudom, hogy azt mondta, nem hivatalos minőségében van itt, de tudnom kell, hogy esetleg vádol valamivel Mr. Seeley? -

feel free to watch, so you don’t have to pay yet || hatalmas szeretettel! <3  | ⚶

Standing on the corner a reading a bill, And up stepped the sheriff from Thomasville, He said miss is your name Brown, Remember the night you shot Sadie down, I said oh yes sir but my name is Lee, And I murdered Little Sadie in the first degree, First degree and second degree

zhavia and martin

A több, mint két évtizednyi rendőri múltnak köszönhetően feltudtam úgy mérni Ms. Wallace-t, hogy ne legyen az túl feltűnő. Ami aligha foglalkoztatta őt, abból kiindulva, hogy… nos, igazából már csak a munkája miatt is. A volt munkája, ha Gary jól értesült. Márpedig nem szokott hibázni. Sejtettem, hogy mi volt az, ami tetszett az előttem álló nőben a fiamnak, de … ennél sokkal okosabbnak neveltük őt. Legalábbis én azt hittem. Tévedhettem, mint sok minden másban is. A fiam kimondva is sokat vádolt azzal, hogy milyen szerepem volt a történtekben, míg a feleségem esetében… mindig ott lóg a levegőben. Nem mondja ki, de érzem.
-  Én meg vagyok, köszönöm – bólintottam a pincér felé, majd megvártam míg távozik. Sejtettem, hogy nem fogom elnyerni rögtön a nő rokonszenvét, tekintve, hogy … nos, csak látszólagos esélyt adtam számára a távol maradásra. Régóta kiveszett belőlem az empátia az intézkedéseinket illetően, legyenek azok hivatalosak, vagy sem. Ha az ember a fél életét egyenruhában tölti le, egy idő után nem okoz neki lelkiismeretfurdalást, ha nehézségeket okoz mások számára. Márpedig ez így van. A saját tapasztalataim alapján az emberek sokszor tekintenek ránk felesleges nyűgként. Ami bizonyos helyzetekben érthető is.
-  Elnézést a helyszín választásért – jegyzem meg, mikor pár asztallal mellőlünk meglehetősen feltűnően bámulnak páran. Annyit tudok amennyit Gary elmondott, de úgy gondoltam jobb így találkozni, mint zárt térben. Kétlem, hogy ő szívesen látott volna az otthonában, ahogy én sem feltétlen szerettem volna vendégül látni. Már csak az hiányzik, hogy a szomszédok mindenfélét pletykálni kezdjenek. Debby sokkal jobban ismeri őket, jobb kapcsolatot is ápol velük, ha látnak valamit, biztosan beszámolnak róla. A válás egyébként is a levegőben lóg már egy ideje.
-  Öngyilkos lett. Már három éve – adtam a kérdésére választ, a papírokra vetve a pillantásom. A terapeuta szerint, akihez jártunk, nagyon hosszú idő lesz mindezt feldolgozni. Ami engem illet, én legszívesebben az ablakon hajítottam volna ki azt a nyomorultat. Nem a tudását vonom kétségbe, de fogalma sincsen arról, hogy ez milyen. Erre nincs forgatókönyv, vagy gyógyír. Tehetek bármit, nem hozom vissza. Nem hiszem, hogy az ilyet fel lehet dolgozni. – Nem hagyott levelet, vagy más … módját a búcsúnak. Találtak nála drogokat, metamfetamint és doppingszereket. Nagyobb mennyiségű készpénzt is. A nyomozó szerint a munkából, de … kétlem – ráztam meg a fejemet. Ezt az aggályomat ott és akkor nem jeleztem, mert fogalmam sem volt mit ért a másik nagyobb mennyiség alatt. A jelentés kézhez kapásakor felhívtam Mullinst, aki végül egyetértett velem, de mivel továbbra sem kétségbe vont az önkezűség, nem volt jelentősége. Neki nem.
-  Én arról sem tudtam, hogy elment Durhamből. A levelek szerint azonban, amit magának írt, több alkalommal is járt Los Angelesben – egy pillanatra elhallgattam, hátha mondani kíván valamit, de mivel minden ott volt feketén-fehéren az asztalon lévő papíron, így rövidest folytattam is. -  Nem értek hozzá, de felteszem, hogy az ön szakmájában … élnek különböző illegális anyagokkal. Úgy sejtem, talán ott találkozott valakivel, akitől szerezte ezeket – a jelentésből láttam, hogy a terjesztéshez kevés mennyiséget találtak Danielnél, de a használati mennyiségnél annyival többet, hogy felmerüljön az is a fejemben, hogy … Daniel talán árulta. Kosarazott, talán bizonyos szerekkel ő is élt, de ennyivel egészen biztosan nem. Talán csak a kosárcsapatnak árulta, de … lassan óva intem magam a biztos kijelentésektől.
-  Csak megakarom érteni, hogy … miért kötötte fel magát a fiam. Úgy tűnik, hogy volt egy olyan élete, amiről nem tudtam. Sejtésem sem volt. Abban bíztam, hogy ön esetleg tud mondani valamit róla.Talán azokról az emberekről, akiknek megfordult a társaságában – nincsenek különösebb illúzióm azt illetően, hogy a pornóipar sem különbözik sokban attól, amivel az ember rendőrként találkozik. Van néhány szabály, amit be kell tartani, de ahol a szexszel üzletelnek, ott sok a mocsok.
-  Nem okolom magát a történtek miatt. Daniel… eszes srác volt, tudta, hogy a visszautasítás nem a világ vége – pillantottam a velem szemben ülőre. Bár az is igaz, hogy okosabbnak neveltük Danielt annál, minthogy beleszeressen egy pornósba. Nem degradálva Ms. Wallacet, de minden bizonnyal ő is megéli, hogy a párkapcsolat az ő előéletével nem feltétlen könnyű terep. Amennyire én ismertem a fiamat, nem volt annyira érzékeny lelkű, hogy a visszautasítást úgy élhesse meg, mint indokot, hogy véget vessen az életének. – De mégis … eldobta az életét. Talán jobban ismerte a fiam, mint én. Tudom, hogy kellemetlen ilyet kérni, de … szeretném, ha mesélne róla. Hogy milyennek ismerte. Sokat jelentene nekem – teszem hozzá, bár úgy sejtem, hogy az én érzéseim nem érintik meg Zhaviát. Érthető, de nem igazán volt más kiindulási pontom, hogy megpróbáljam megérteni a történteket. Elegem volt a terapeutákból is, már egy ideje nem látogatom őket, Deborah ellenben továbbra is úgy tesz, mintha nem csupán kidobott pénz lenne az a néhány óra. Ő így próbálkozik, én a saját módszeremmel, amihez értek. Összekötni a pontokat.

 | ⚶