Hangosan esünk be a kórház ajtaján, igyekszünk urai lenni a helyzetnek, de Florán kívül mindenki csak alig áll a lábán.
- Jó estét, a barátunk megsérült, elvágta a kezét, ittunk, és leesett egy üveg ő meg utána kapott, és rohadtul vérzik. - fogja meg a kezem és húz a pulthoz, miközben Rogerrel próbálunk meg ketten legalább megállni valahogy egyenesen. A világ forog, a vér folyik és látom az arcukon a szemrehányást, beesünk a milliós cuccainkban kiszállva a limóból, és azt sem tudjuk mit ittunk, mert annyi minden volt ott, nem tudunk értelmesen beszélni és hangosak vagyunk.
- Mondja a nevét. - unottan szól a nővér hozzánk, én már mondanám, hogy több életkedvet, de Flora leint, mert ő már ismer.
- Evan Martin. - elkérik a papírjaimat és addig leülünk, mert úgy érzem minden vér a rongyban van és nem bennem, csak erre fogom a föld forgását, nem a pia mennyiségre.
- Dr. Torrest várjuk a betegfelvevőnél. - valami kódot utána mond, ami gondolom a helyzet súlyosságát mutatja a dokiknak.
- Torres? - néz rám ijedten Flora, aki még abból az időből a barátom, amikor tudtam kontrollálni az érzéseimet és nem vesztem el az alkoholban és az önsajnálatban. Én nem értem a tekintetét, csak nevetek, mire belémnyilal, de nem lehet, biztosan nem itt dolgozik, a Torres elég népszerű név, Spanyolországban biztos.
- Nem ő lesz az Flo, ne nézz így. - olyan nyugodtsággal jön ki belőlem, hogy én is elhiszem és lehunyom a szemem egy pillanatra, hogy megálljon a forgás, de úgy csak rosszabb.
- Mr. Martin kérem jöjjön velem. - jön oda egy másik már sokkal csinosabb nővérke, akire boldogan rámosolygok, és felállnék, de megszédülök. - Kérem várják meg itt kint a doktornő ellátja és visszaküldjük, csak össze kell varrni egy félóra  és kész van. - megfogja a karom és bekísér egy szobába, ahol leültet az ágyra és kéri, hogy semmiképpen ne feküdjek le és emeljem fel a kezem.
- Most jön a pornófilmes rész? - kérdezem pimaszul, mire megforgatja a szemét és elkezdi kitölteni a lapomat. - A pólómat levegyem, az este fénypontja lenne. - nevetek fel és mivel semmilyen reakciót nem kapok kinézek az ablakon, hogy New York alig ide látszó fényei kicsit felébresszenek, de nem nagyon segít.
- 27 éves, férfi, a kezét vágta szórakozás  közben, a seb mély, és egy eret találhatott eleléggé vérzik, varrni kell és fertőtleníteni, de vigyázz vele Drea, totál be van állva és nyomul, ha gond van csak nyomd meg a gombot jó? - nem figyelek a szavaira csak a névre kapom oda a fejem, amikor elém tárul a lány, aki hirtelen megint olyan nagyot dobbant a szívemen, hogy úgy érzem leesek az ágyról. Baszki,még mindig gyönyörű.

Szédülés, enyhe hányinger, ezek elvileg mind normális tünetek ha az ember be van rúgva, és ennyi vért veszít, nem vagyok ideges, az Flo, de nem izgat, majd lesz valami, majd elállítják a vérzést, ez a dolguk nem?
A nővér bekísér én meg leülök engedelmesen, azért benyögök egy két szar poént, talán megfektetném a köpenyes nőcit,  nem rossz bőr, bár  eléggé karótnyelt, mert még csak egy reakció sem jön a kedves szavaimra, amivel csak oldani akarom a feszültséget. Én nevetek, amikor bejön a doki, akinek a neve hallatán azonnal lefagy a mosolyom.
Felismer, de miért is ne tenné egymást bámultuk régen az ágyban reggel, egy randin, amikor még a férfi fogalma normálisan szerepelt a szótáramban. Volt időszak, amikor elvittem randizni, a tenyeremen hordoztam, és utána olyan szépen leívelt a baráti  szerepem és mindent elrontottam.
Nem akar tudomást sem venni rólam, ami kurvára nem tetszik, de mi jogom lenne megszólalni, hozzászólni, de az alkohol és s szerek dolgoznak bennem.
- Komolyan úgy fogsz tenni, mint aki nem ismer? - kérdezem tőle nevetve miközben a kezemmel babrál, tényleg én vagyok megsértődve?  A viselkedését látva rögtön támadó a hangom, de tudom, hogy miért vette fel ezt az álarcot velem szemben, teljesen megértem, de nem tudok vele mit kezdeni. A mindig mosolygós lány, akinek annyira imádtam a mosolyát, azon igyekszik, hogy eltakarja előlem magát, pedig mindig mondtam, hogy fogja össze a haját, imádom nézni az összes mimikai megmozdulását, de most ezt sem kérhetem. A rossz én vagyok az egyenletben ez tiszta.
Amikor megtettem, amiért most ennyire haragszik hasonló állapotban voltam mint most, de még friss volta szüleim elvesztése és nem akartam, hogy bármi rájuk emlékeztessen és Drea pontosan ezt tette, hiszen imádták őt apuék, nagyon is. Nyelnem kell egy nagyot, amikor rájuk gondolok. Talán ez is volt az oka annak amit tettem, részben,  de a másik részben pedig tudom, hogy tönkre tettem volna őt a magam alá eséssel, mert ittam sokat egy idő után már tabletták is az életem részévé váltak, bár nem függtem rájuk, tudok nélkülük létezni, de nem akarok és nem is kell. Olykor bekapok egyet és máris jobban vagyok, de most bár ne szedtem volna be semmit, fogalmam sem volt, hogy itt dolgozik. Mondjuk arról sem tudtam, hogy ma itt kötök ki.
- Legalább rám néznél egy kicsit? - kérelem már sokkal másabb hangon és belerántok a kezembe, amikor hozzáér valamilyen eszközzel. Valahogy el kell érnem, hogy beszéljen velem, pedig nem akarok magyarázkodni neki, nincs miért, megtettem és nem tudom visszacsinálni.
Flo arcát pillantom meg az ajtóban, ahogy neki is leesik, hogy a rég nem látott barátnője itt van, akkor még jóban voltak, de Flo az én társaságomhoz tartozott, szétváltak Dreával az útjaik, így neki is teljesen fura az egész de nem jön be. Pedig azt érzem menten elájulok, és nem a szívem miatt, hanem mert erősen forogni kezd minden.
- Normális, hogy sötétül a szoba? - megkapaszkodok az ágy szélébe a szabad kezemmel, túl sok vér, és túl sok alkohol, ezt hallottam a nővérektől, nem jó kombó.

A tettem, ami a múlt feledésébe is veszthetne, de a szeméből is látom, hogy sosem fog, az a tett, ami mindent megváltoztatott és azóta is benne vagyunk abba a szarba, amit én kreáltam magunknak.
Nem tudom megemészteni azt, hogy még csak rám sem akar nézni, minden figyelmem neki szentelem, és ezért is lep meg, amikor kezemhez ér és bele is rántok egyet. Nem figyelek arra, hogy ezzel saját magamnak okozok fájdalmat, mert legalább megszólal és rám néz. Igaz, hogy olyan mérges, mert a munkájában hátráltatom, de tényleg ennyi az össze reakciója felém, semmi más, még csak olyat sem mond, amivel megbánthatna engem. Miért csinálja ezt, miért kezel úgy, mint egy idegent, utálhat de ez még rosszabb szerintem, mintha rám néznek és meglenne a negatív véleménye, de így nincsen semmilyen véleménye rólam, legalábbis nem látszik rajta semmi.
- Ezt úgy mondod, mintha egy percig is akartál volna, Drea rám sem nézel ez szerinted így jó?- nem, igazából nem is kérdezhetnék ilyeneket tőle, mert én hagytam cserben és én basztam át de ezt nem tudtam, hogy ennyire nehéz lesz még két év után is.
- Mert az segített volna, ha azt mondom, hogy sajnálom, amit tettem, akkor visszajöttél volna hozzám? Kibírtad volna, ahogy felemésztem saját magam ahogy most is teszem. Valld be, hogy neked is sokkal jobb volt ez így, hogy nem kellett azzal törődni aki lett belőlem. - haragszik rám, pedig ha jobban belegondol ez volt a helyes döntés, amit anélkül amit tettem nem tudtunk volna meghozni,mert túlságosan is szerettem őt és azt hiszem ő is engem. Az ő részéről minden bizonnyal elmúlt, de ahogy most látom az enyémről nem és ezt szar érezni, szar tudni, hogy nem lesz az enyém soha.
Ideges vagyok, érzem, hogy a szívem sebesen kezd el verni és olyan mértékben fájdul bele ebbe az egészbe a fejem, hogy elnevetem magam, de közben más sötétül minden és a hangjából, amire átvált azt gondolom, hogy ez nem jó. Ez már nem az alkohol, vagy valamelyik tabletta hatása, attól jobban van az ember én meg határozottan nem vagyok jól.
Megteszem amit kér, lefekszem, ami talán egy kicsit segít, de olyan érzésem van,mintha kihúznák a lábam alól a talajt és nem is tudnám visszacsinálni.
- Ne hagyj itt jó? Nagyon hiányoztál és ha ez most ilyen vége féle dolog, akkor téged akarlak utoljára látni. - kicsit túl dramatizálom lehet ez nem egy halálos seb, de most annak érzem, és a vér miatt, ami elég sok távozott belőlem ameddig ideértünk, de akkor még nevetséges volt, most csak a gyengeség van bennem és a tudat, hogy én még mindig nem múltam el szerelmesnek lenni. Már ha ez nem a szerek és a vérveszteség hatása.

Jobb lett volna ha most nem találkozunk, akkor azok a sebeka, miko utána maradtak talán eltűnnek örökre és nem jönnek vissza, nem szakadnak fel úgy, mint most. Mert bánt, hogy nem képes rám nézni, hogy nem akar szinte szóba állni sem velem, mert 2 éve tettem amit tettem. Nem azt kértem, hogy lépjen túl rajta de azt igen, hogy legalább nézzen rám, mert bevallani is fáj, hogy hiányzik, mindegy mennyi szart követtem el, hogy eltaszítsam, sajnos sikeresen ezt a  csodás lányt.
- Az vagyok, de most ezen komolyan meglepődsz. - szisszenek fel, mert amúgy igaza is lehetne és annyiban is hagyhatnám, de túlságosan is tombol bennem mindenféle szer és ilyenkor még az is igaznak és jónak tűnik, ami valójában nagyon nem az. Most azt hiszem ő a rossz a szememben, pedig csak megmenteni akart önmagamtól én meg annyit tettem cserébe, hogy nem engedtem be az életembe, sőt erősen kilöktem onnan és most mégis olyan, mintha nem tettem volna meg. Hiányzik és ezt akkor látom, amikor mégis rám néz és belenézek a szemeibe, amiket olyan sokáig bámultam esténként, vagy reggel, amikor éppen csak kinyitotta azokat.
Elmondom, ami a fejemben van mert hajt a mondani akarás, de amint megszólal visszavonnám, amikor azt mondja szeretett szinte éget az a múltidő, pedig nem kellene éreznem semmit. Akkor amikor megtettem amit tudtam, hogy ez így lesz a legjobb, mert nem tudna szeretni, akkor azt éreztem az az Evan aki lettem sosem az volt aki akkor voltam, amikor szeretett és most sem tenné meg még akkor sem ha nem csalom meg, én hiszem, hogy így neki volt könnyű, ő nem így érez.
Hirtelen kezdek szarul lenni és le is fekszek, olyan szinten érzem a romlást magamon, hogy már a halálomat látom magam előtt és összevissza beszélek, akárcsak eddig, de most már vallomást is teszek neki, amit tudom, hogy hülyeség, de muszáj kimondanom minden szót, hogy hallja, ha még nem is érdekli.
- Hidd el, sokkal józanabb vagyok, mint általában szokta. - akarok visszavágni, de nem egészen úgy sült el, a fejemhez kapok, és ahogy vízszintesbe kerülök érzem, hogy egyre jobban leszek és próbálok visszaülni, mert lehet a fekvés kényelmes, de sokkal jobb lenne visszaülni, hogy lássam őt, had kínozzam magam még, ha innen elszabadul megyek iszok még valamit, mert nem kicsit érzem a nyomást a mellkasomban, amit ez a lány okoz, pedig ennek nem így kellene lennie.
- Orvos vagy, mégis azt érzem, sokkal jobban örülnél neki ha itt hagyhatnál elvérezni. - hangosan agyalok, amikor ránézek és nem látok mást az arcán csak megvetést és utálatot felém, fáj, de ezt én csináltam és viselnem kell, de szar érzés és ezt akkor is érzem, ha most totál nem vagyok önmagam.

Mindig azt hittem, hogy majd az ital fog segíteni ezen a sok bajon, ami szembe jött vele, és közben meg pont az kevert most ide, és nem akarom elhinni, hogy itt tartunk. Megint a fejembe itta magát az egész gondolat, hogy Drea velem szemben van, itt van és nem mondhatok semmi olyat, amivel megváltozna a pillantása. Talán már sosem fog úgy rám nézni és ez így is van rendjén, mert az én életem és az övé abban a percben ágazott ketté, amikor megtettem, amit nem kellett volna. Tudom, hogy nem volt végiggondolt cselekedet, sosem tettem volna józan ésszel, de az az időszak és ami utána jött minden volt csak nem józan. Ezt ő is tudja, de nem foghatunk mindent a piára, mert akkor is tudjuk, hogy ez egyszer megtörtént másodszor is megtörtént volna annak ellenére, hogy persze bánom az egészet, de visszacsinálni nem fogom tudni.
- Pedig meglepődnél mennyire fel tud dobni egy ilyen éjszaka, amikor nem kell agyalnom és csak hagyom, hogy a szerek dolgozzanak helyettem és tegyék a dolgukat. - neki a karriere a mindene azt hiszem ezt tiszteletben kellene tartanom, mégis makacsul kiállok neki amellett, hogy nekem ez így jó. De sosem kérdeztem meg magam, hogy ez valóban így jó e nekem, vagy csak a pillanatnyi örömszerzés miatt csinálom.
Rosszul leszek, a sok vér ami kiment a szervezetemből és az alkohol nem jó elegy, de helytállok és visszaülök, neki fogalma sincs arról, hogy mennyire más szoktam lenni, most észnél vagyok és pontosan tudom hol vagyok, de ez nem mindig van így, bár az is igaz, hogy ez meglehetősen csökkent mostanában, hogy a munka elkezdett jobban érdekelni.
- Akkor azt hiszem ebben az esetben meg kell köszönnöm magamnak, hogy mindkettőnk napját elbasztam. - mondom neki hangosan felnevetve, a szavai hallatán. Oké, rendben tény, hogy el kell fogadnom, hogy mennyire nem kedvel már, és látom, hogy a háta közepére nem kíván, a tetteim után megértem és elfogadom, de azért mint orvos azt hiszem lehetne kedvesebb, de nem teszem szóvá. Hiszen sosem érdekelt ki hogy bánik vele, egyszerűen csak jól esne egy két kedves szó tőle, de nem érdemlem meg és ezzel tisztában vagyok.
A segítség elég hamar megjön és szinte azonnal elszakítanak egymástól, ami lehet, hogy jó, lehet, hogy nem, de már nem sokáig tartanak bent, Részeg vagyok és be vagyok állva senki nem akar ilyen pácienssel foglalkozni és én sem szeretnék maradni, főleg nem úgy, hogy tudom a lelkem egy darabja valahol a kórház szárnyai között mászkál.