Gleeson & Elinor

"Ha bárkit meg akarsz tartani az életben - soha ne tartsd magától értetődőnek, hogy melletted van!"

Míg Elinor az utolsó simításokat végezte az altatásban, én átmentem a hálószobánkba, hogy kicsit szusszanjak, ugyanis nekem még kicsit új ez az apa szerep és néha hamar lefáradok benne, bár nem mondanám, hogy nem élvezem. Igen is szeretem ezt a szerepet és minden percét élvezem annak, hogy apa és férj lehetek. Imádom a gyerekeinket és imádom Elinort is és azt gondolom napról napra egyre jobb vagyok benne.
Feleségem derekát átölelve viszonoztam a csókot és ejtettem meg egy mosolyt. Elképesztő volt belegondolni, az elmúlt években mennyi mindenen mentünk keresztül, mennyi minden történt és mégis mai napig itt vagyunk egymásnak, sőt, összeházasodtunk és gyerekeink is lettek. Pedig néha elképesztően rezgett a léc, néha úgy éreztem és lehet ő is úgy érezte, hogy itt a vége, ám mégis valahogy képesek voltunk mindenen túllendülni és továbbra is életünket összekötve folytatni a mindennapjainkat.
- Szerintem ma már ne álljunk neki főzni, rendeljünk vacsorát valamelyik étteremből és pihenj helyette - mosolyogtam rá a lehető legkedvesebben, majd megsimogattam a hátát. - Nagyon jó anya vagy. És nagyon jó feleség. Köszönöm, hogy vagy nekem - nyomtam újabb csókot ajkaira, majd leültem az ágyra és behúztam az ölembe, aztán karjaim újra átfontam dereka körül.
- Neked is jár a pihenés, élvezd ki, hogy "nyugtod" van kicsit - simítottam derekára. - Megmondom őszintén, néha olyan érzésem volt, hogy vége lesz köztünk mindennek, most mégis, olyan szép az életünk. Köszönöm, hogy minden rossz ellenére kitartottál mellettem. Nagyon régóta szerettem volna már családot és boldog vagyok, hogy megadatott nekem is - hajtottam fejem a vállára.

Gleeson & Elinor

"Ha bárkit meg akarsz tartani az életben - soha ne tartsd magától értetődőnek, hogy melletted van!"

Igazán izgalmas és érdekes időszakon voltam túl és olyan változásokon, amivel magamat is sikerült meglepnem. A legutóbbi vitám után, amely során majdnem elvesztettem a szerelmem, komoly elgondolkodásra sarkallt. Egy hajszál választott el attól, hogy Elinor úgy döntsön örökre elhagy engem és magam sem tudtam, de biztosan ő sem tudja mi lehetett az-az erő, amely itt tartotta. Talán csak a szerelem ereje, melyet mindig is nevetségesnek tartottam. Sokáig nem hittem, hogy az létező dolog lenne. Tudtam és éreztem, hogy van szerelem, de mindig olyan hihetetlen volt, hogy mekkora erőt tulajdonítanak neki, pedig talán engem is ez az erő vett rá, hogy változni kezdjek. Hogy megpróbáljak új életet kezdeni.
Az elhatározás meg volt, de az új élethez új életkörülmények is kellenek, így úgy döntöttem eladom a házam. Elinornak nem kötöttem az orrára, hogy valójában miért akarom eladni, neki azt mondtam szeretnék egy kisebb, takarósabb, jobban kihasználható házat. Részben ez igaz volt, hiszen ezt a nagy villát valóban nem tudjuk kihasználni, de mögöttes indoknak ott volt az, hogy szerettem volna magunk mögött hagyni a rossz emlékeket és a bosszantó körülményeket, amik minduntalan eszünkbe juttatták a veszekedéseinket, a pofont és a nézeteltéréseinket. Az ingatlanos, akit megbíztam elég hamar talált egy vevőt rá, szinte másfél hét alatt el tudtuk adni, így még jóval azelőtt be tudtunk költözni az új házunkba, hogy Elinorra rájött volna a szülés.
Egy lakberendező segített berendezni és a költöztető cég is segített egy kis zsebpénzért mindent elrendezni. Elvégre a babaszoba bútorait és berendezéseit hoztuk, és a fontosabb dolgainkat is, amikkel mégse kínlódhattam egyedül. Szégyen ide, szégyen oda, nem voltam túl erős és alacsony is voltam a legtöbb férfihoz képest, így én leginkább csak az észt osztottam és a könnyebb dolgokat pakoltam.
Elhatároztam, igyekszem majd szolidabb életet élni Elinorral, magam mögött hagyva azt a kegyetlen, beképzelt embert, aki addig voltam. Mert az voltam. Kegyetlen, gonosz és manipulatív, még ha Elinorhoz igyekeztem jó is lenni. Itt az új házban már nem tartottam személyzetet, a dolgainkat mi magunk intéztük. Persze ez a ház is nagy volt, még ha nem is akkora brutális, mint az előző. Két és fél szintes ház volt. Földszint, első emelet és egy második emelet, ami nem volt teljes, csak egy beépített tetőtér volt. Volt benne négy hálószoba, egy nagy konyha, ami egyben az étkező is volt, két fürdőszoba, egy dolgozó szoba, raktárhelyiségek és minden, amire egy családnak szüksége lehet, de nem eltúlozva, hanem úgy kellemesen.
Nem mondom, hogy mi ketten karban tudjuk tartani, főleg nem úgy, hogy Elinor várandós és lassan jönnek a gyerekek, utána pedig még annyi időnk sem lesz, de egy takarító vállalat emberei nagyon szépen le tudják venni a terhet a vállunkról. Az ételt már nem a szakácsok készítik, hanem vagy mi főzünk, vagy étteremben megvesszük, vagy épp ott esszük meg.
Nem mondom, hogy nem hiányzik az, ami addig volt, de szép lassan megszoktam és megtetszett ez az új életforma is. Sokkal kellemesebb és családiasabb légkört teremtett a mostani és úgy éreztem lelkileg is terápiás hatással volt rám. Éreztem, hogy szép lassan másabb emberré lettem.
Idővel újabb, sokkal komolyabb elhatározásra jutottam, majd egyik délután Elinor társaságában a nappaliba vittem néhány mappát, amiben azoknak az embereknek a kompromittáló anyagait tartottam, akiket zsaroltam. Volt ott fotó, kézirat, szerződés, videó-és hangfelvétel pendriven, majd ezeket szép lassan bedobáltam kandalló tüzébe. Bár egyszer már a veszekedésünk után megígértem, hogy felhagyok vele és fel is hagytam, most újra megígértem, hogy megváltozom. El is kezdtem megváltozni, ez teljesen nyilvánvaló volt, de úgy éreztem úgy a tisztességes, ha a feleségem előtt égetem el a bizonyítékokat.
Új életet akartam kezdeni. Egy szolidabb, becsületesebb életet, amiben nem csak én lehetek igazán boldog, hanem Elinor is. Nyugalmat akartam neki és boldogságot és azt szerettem volna, ha tudja, a gyerekeket is a becsületes életre fogjuk nevelni. Felhagyok a bűnöző élettel.
Talán magam miatt is tettem, talán én is változni akartam, de mindenképpen Elinor volt nekem az első és az, hogy ő egy olyan férj mellett élhessen, akiben tényleg megbízhat, szeretetet kap és nem kell félnie attól, mi van, ha egy nap lecsuknak, vagy megölnek és nem abban a tudatban él, hogy éppen hány embert tettem tönkre és nyomorítottam meg. Illetve, ezen túl csak tisztességes pénzből akartam élni vele. Ilyen módon ez a ház is sokkal családiasabb és ez már csak a miénk, hiszen személyzet nélküli. Kisebb is, takarósabb is.

---

A gyerekek születésének közeledése, noha nem mutattam, okozott nekem némi stresszt. Minél közelebb értünk az ominózus dátumhoz, annál jobban féltem és elkezdtem terapeutához, családtervezési tanácsadóhoz járni, hogy segítsen. Erről Elinornak nem beszéltem, ő úgy tudta dolgozom. Sosem mertem volna neki felvállalni, hogy ilyesmire van szükségem, bár otthon vele is egyre többet beszélgettem arról, milyen lesz, ha majd megszületnek a gyerekek. Sokat készültünk rá és nekem is sokat kellett gyúrnom rá, hiszen ez lesz életem egy sorsfordító része és szükségem volt arra, hogy fel tudjak rá készülni lélekben és tudjam, vélhetően mi vár rám, ránk. Tudtam, az életem visszafordíthatatlanul, gyökerestül meg fog változni. Jobban, mint azzal, hogy megpróbáltam becsületesen élni. Ez a szülés, az ikrek mindent fel fognak borítani az eddigi amúgy is megváltozott életemben.
Rövidesen pedig el is érkezett a nap, hogy Elinor szüljön, nekem pedig az egekben volt a vérnyomásom, míg ő benn volt a műtőben. Nem tartottam magam túlságosan stresszesnek, idegeskedős típusnak, de akkor ott, miközben ő a műtőben volt, én pedig kinn, akkor nem kicsit voltam ideges, miközben fel-alá járkáltam a váróban. Természetesen magán klinikán voltunk, nem államiban, hiszen nem bíztam a legtöbb orvosban. Már csak ügyvédi és zsaroló mivoltomból is pontosan tudtam melyik kórházba nem érdemes menni és melyik orvosokat érdemes kerülni, így nagy gonddal választottam ki a tökéletes klinikát. Nem volt olcsó, de a mi pénztárcánk meg sem érezte.
Csak akkor nyugodtam meg, amikor közölték, hogy minden rendben ment.

---

Már lassan több, mint hat hete, hogy a szülésen túlestünk és már javában gondját viseltük az ikreknek. Nem volt könnyű, hiszen a ház csendjének annyi lett, nekünk pedig rohamosan nőttek a teendőink. Igyekeztem segíteni Elinornak, de volt, amit nem vállaltam. Nyilvánvalóan arra, hogy takarítsak utánuk, arra nem tudtam rávenni magam, de minden másban igen is kezeskedtem, mint például az altatás, öltöztetés, ringatás, és ami szóba jöhetett éppen.